To­vább­szőtt gon­do­la­tok Lent­ner Csaba
Rend­szer­vál­tás és pénz­ügy­po­li­ti­ka című köny­vé­ről

Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 124–133., DOI: 10.24307/psz.2017.1210

Össze­fog­la­lás

A 2007–2008-as vál­sá­got kö­ve­tő idő­szak­ban a ma­gyar­or­szá­gi tér­ben is fel­erő­söd­tek azon gya­kor­la­ti me­tó­du­sok és tu­do­má­nyos is­ko­lák, ame­lyek az aktív, ész­sze­rű ál­la­mi gaz­da­ság­be­fo­lyá­so­lás men­tén vélik fenn­tart­ha­tó­nak a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dést és a pénz­ügyi sta­bi­li­tást. Ezen új tö­rek­vé­sek egyik meg­ha­tá­ro­zó, is­ko­la­te­rem­tő pro­fesszo­ra Lent­ner Csaba, aki­nek Rend­szer­vál­tás és pénz­ügy­po­li­ti­ka című köny­vé­ben ol­vas­ha­tó gon­do­la­tai meg­is­me­rés­re mél­tó­ak és szak­mai fó­rum­ra in­vi­tá­ló­ak. Több mint ne­gyed év­szá­zad­dal a ke­let-kö­zép-eu­ró­pai rend­szer­vál­to­zás után az al­kal­ma­zott gaz­da­ság­po­li­ti­kai mo­del­lek, a rend­sze­rek rend­szer­ta­nai újra és újra össze­mé­ret­nek, és az össze­ha­son­lí­tás új mód­sze­rei elemi erő­vel tör­nek a fel­szín­re, ame­lyek az ál­lam­tu­do­mány, benne az ál­lam­pénz­ügy­tan és a jó kor­mány­zás fon­tos­sá­gát, tu­do­má­nyos meg­ala­po­zott­sá­gát erő­sí­tik.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: B1, E5, E6, F4, G01, H2, H6, P3, Q1, Y3
Kulcs­sza­vak: ál­lam­pénz­ügyek, terv­gaz­da­sá­gi rend­szer, neo­li­be­rá­lis pi­ac­gaz­da­sá­gi át­me­net, 2007–2008-as vál­ság utáni idő­szak, aktív ál­lam­mo­dell, Kö­zép-Ke­let-Eu­ró­pa, Ma­gyar­or­szág

About Hun­ga­ri­an Model in Con­text of His­to­ri­cal,
Con­tem­por­ary and In­ter­na­ti­o­nal As­pects
Ram­b­lings on by Csaba Lent­ner’s Book En­tit­led
Chan­ge of Re­gime and Fi­nan­cial Po­li­cy

Sum­ma­ry

In the pe­ri­od after the 2007-2008 cris­is, the prac­ti­cal met­hods and sci­en­ti­fic scho­ols ad­vo­cat­ing that the promo­ti­on of eco­no­mic growth and fi­nan­cial sta­bi­lity is ma­in­ta­in­ab­le th­ro­ugh ac­tive and rea­son­ab­le state inf­lu­en­ce of the eco­nomy also strengt­he­ned in Hun­gary. One of the most pro­mi­nent and trend­sett­ing pro­fes­sors of these eff­orts is Csaba Lent­ner, who out­li­ned, in his book Chan­ge of Re­gime and Fi­nan­cial Po­li­cy, ideas worth fa­mi­lia­ri­zing with and in­vi­ting pro­fes­si­o­nal dis­cus­sions. More than a qu­ar­ter of a cent­ury after the chan­ge of re­gime, the app­li­ed eco­no­mic po­li­cy mo­dels and sys­tem ta­xo­no­mi­es are still re­pea­tedly com­pa­red and the new com­pa­ra­tive met­hods emer­ge overw­helm­ingly, con­fir­ming the sig­ni­fi­cance of and sci­en­ti­fic ground­ing for sta­tec­raft, inc­lu­ding pub­lic fi­nanc­ing and good gover­nance.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: B1, E5, E6, F4, G01, H2, H6, P3, Q1, Y3
Key­words: pub­lic fi­nance, state re­gu­la­ti­on, activ state model, life after sub­p­ri­me cris­is, Midd­le Euro­pe, Hun­gary

Be­ve­ze­tés

A kötet szer­ző­je a szo­ci­a­lis­ta terv­gaz­da­sá­gi rend­szer vé­gé­től 2004-ig, Ma­gyar­or­szág eu­ró­pai uniós csat­la­ko­zá­sig, majd az 2010–2016-as idő­szak­ra (vissza­utal­va a 2002 és 2010 kö­zöt­ti fis­ká­lis ki­me­rü­lés­re) mu­tat­ja be a főbb gaz­da­ság­po­li­ti­kai vál­to­zá­so­kat. A két egy­más­tól el­té­rő idő­szak elem­zé­se jó al­kal­mat ad a hazai pénz­ügy­po­li­ti­kai kur­zu­sok jel­lem­ző­i­nek ér­zé­kel­te­té­sé­re.

A könyv lé­nye­gi mon­dan­dó­ját a rend­szer­vál­to­zás ele­jé­től vissza­szo­rí­tott ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás és a kon­ven­ci­o­ná­lis­tól el­té­rő, vagy­is az aktív ál­la­mi sze­rep­vál­la­lást fel­mu­ta­tó gya­kor­lat össze­ha­son­lí­tó elem­zé­se adja. Végső soron olyan három év­ti­zed­ről nyújt át­te­kin­tést, amely­nek utol­só két­har­ma­dá­nál (2007–2008-as évek) sú­lyos vi­lág­gaz­da­sá­gi vál­ság aka­dá­lyoz­ta a hazai gaz­da­ság fej­lesz­té­sé­nek meg­fe­le­lő irá­nyí­tá­sát, ne­he­zí­tet­te meg a vál­to­zó – gyak­ran szin­te meg­old­ha­tat­lan­nak tűnő – iga­zo­dá­si igé­nye­ket. Mind­ez ket­tős nyo­más alá he­lyez­te a ma­gyar fis­ká­lis és a mo­ne­tá­ris po­li­ti­kát, ame­lyet ki kel­lett vé­de­ni. A szer­ző a kér­dést lé­nye­get meg­ra­ga­dó­an tárja az ol­va­sói elé: a wa­shing­to­ni kon­szen­zus neo­li­be­rá­lis rend­sze­ré­be illő kon­ven­ci­o­ná­lis vagy az aktív ál­la­mi sza­bá­lyo­zó és el­len­őr­ző gaz­da­ság­po­li­ti­kai esz­kö­zök-e a cél­ra­ve­ze­tőb­bek egy fel­tö­rek­vő (egy­kor szov­jet tí­pu­sú terv­gaz­dál­ko­dást foly­ta­tó) pi­ac­gaz­da­ság­ban, Ma­gyar­or­szá­gon?

A köz­pénz­ügyek di­na­mi­ká­ja

A könyv – utol­só fe­je­ze­té­nek ki­vé­te­lé­vel – a 2005-ben pub­li­kált és ugyan­csak Rend­szer­vál­tás és pénz­ügy­po­li­ti­ka címen meg­je­lent si­ke­res kö­te­tét is­mét­li meg, meg­erő­sí­ten­dő ko­ráb­bi ál­lí­tá­sa­it és a vál­to­zá­sok irán­ti igé­nyét, va­la­mint azok tel­je­sü­lé­sét.² A szer­ző ebben az idő­szak­ban az addig elért si­ke­re­ket és a még sar­ka­la­tos pénz­ügyi vál­to­zá­sok­ra irá­nyu­ló vá­ra­ko­zá­sa­it fo­gal­maz­ta meg, mivel azok át­te­kin­té­se el­en­ged­he­tet­len volt, s egy ré­szük – mint a könyv utol­só fe­je­ze­té­ből ki­de­rül – ma­ra­dék­ta­la­nul még nap­ja­ink­ban sem ol­dó­dott meg. A szer­ző meg­ha­tá­ro­zó kér­dé­sek sorát ve­tet­te fel a pri­va­ti­zá­ci­ó­val,³ a me­ző­gaz­da­ság át­ala­kí­tá­sá­val, az adó­zá­si, majd az egy­szin­tű bank­rend­szer­rel, az EU-val, a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­sel, a pénz­ügyi egyen­súllyal stb. kap­cso­lat­ban. Tette ezt még a vi­lág­gaz­da­sá­gi vál­ság ki­rob­ba­ná­sa előtt, amely­nek kö­vet­kez­mé­nyei nap­ja­ink­ban is ér­zé­kel­he­tő­ek. Ezek közül is ki kel­lett emel­nie az ál­lam­ház­tar­tás egyre nö­vek­vő el­adó­so­dá­sá­nak prob­lé­má­ját, va­la­mint a pénz­ügyi szek­tor azon meg­ha­tá­ro­zó, de még nyi­tott kér­dé­se­it, ame­lyek egy­ben össz­hang­ban van­nak a nem­ze­ti pénz­ügy­po­li­ti­ká­val. „Az ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sok tar­tós fo­lyó­sí­tá­sá­hoz szük­sé­ges költ­ség­ve­té­si tá­mo­ga­tá­sok elő­te­rem­té­se, a vál­lal­ko­zók hi­te­le­zé­sé­hez el­en­ged­he­tet­len ke­res­ke­del­mi banki lik­vid pénz­össze­gek be­vo­ná­sá­hoz ala­pot adó ál­la­mi pénz­ügy­po­li­ti­kai esz­kö­zök ki­dol­go­zá­sa az új év­ez­red egyik leg­sür­ge­tőbb fel­ada­ta” (Lent­ner, 2005b:233), vélte a szer­ző még 2005-ben, amely gon­do­la­tai már akkor elő­re­mu­ta­tó­nak tűn­tek.

A kötet első ré­szé­nek mint­egy elő­ké­szí­té­se­ként a szer­ző 1990 és 2005 kö­zött több ta­nul­mányt is pub­li­kált.⁴ Ezek­ben már akkor olyan ak­tu­á­lis prob­lé­mák­ra ke­res­te a vá­laszt, mint a ha­té­kony pénz­ügyi in­téz­mény­rend­szer lét­re­ho­zá­sa, ha­zánk eu­ró­pai uniós csat­la­ko­zá­sá­nak a pénz­ügyi szek­tort érin­tő és még kel­lő­en nem tisz­tá­zott kér­dé­sei, mi­lyen ki­hí­vá­sok ér­he­tik az ez­red­for­du­lón ha­zán­kat, ho­gyan ér­té­kel­he­tő az akkor vég­re­haj­tott pénz­ügyi stra­té­gia, mi­lyen le­het­sé­ges meg­ol­dá­sok épít­he­tők be a po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi esz­köz­tár­ba stb. Ugyan­ak­kor már akkor (2005-ben) fel­ve­ti annak le­he­tő­sé­gét (szük­sé­ges­sé­gét), hogy a pénz­ügy­po­li­ti­ká­ban is el lehet térni a ko­ráb­ban meg­szo­kott el­vek­től és mód­sze­rek­től, a be­ideg­ző­dött köz­gaz­da­sá­gi kö­tött­sé­gek­től.

Na­gyon fon­tos­nak íté­lem, hogy az ál­lam­ház­tar­tást a fis­ká­lis po­li­ti­ka és gya­kor­lat szer­ves ré­sze­ként ke­ze­li (ahogy magam is ezt val­lom), mert enél­kül ha­té­kony pénz­ügyi po­li­ti­ka nem ala­kít­ha­tó ki. Külön is ki­eme­len­dő a szer­ző igé­nye a meg­fe­le­lő adó­po­li­ti­ka ki­ala­kí­tá­sá­ra a „szük­sé­ges, de elég­sé­ges” elv ér­vé­nye­sí­té­sé­vel, amely­nek hi­á­nya a GDP tar­tós nö­ve­ke­dé­sét is meg­gá­tol­hat­ja.

A rend­szer­vál­tást kö­ve­tő – kissé el­lent­mon­dá­sos – pénz­ügyi fel­té­tel­rend­szer talán leg­in­kább a költ­ség­ve­tés hek­ti­kus­sá­gá­ban mu­tat­ko­zott meg. Ennek fel­ol­dá­sá­ra so­ro­za­tos ál­lam­ház­tar­tá­si (költ­ség­ve­té­si) re­for­mok vég­re­haj­tá­sá­ra ke­rült sor (1995, 1998, 2000–2002), ame­lyek – el­té­rő okok miatt, de – el­ma­rad­tak a vá­ra­ko­zá­sok­tól. Ebben az idő­szak­ban már ér­té­kel­ni le­he­tett a több éve mű­kö­dő két­szin­tű bank­rend­szer te­vé­keny­sé­gét: a kor­mány és a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank (a „ban­kok bank­ja­ként”) he­lye­sen ál­la­pít­ja-e meg a hi­tel­vi­szo­nyo­kat és a hi­tel­nyúj­tás fel­té­te­le­it, meg­fe­le­lő­en sza­bá­lyoz­za-e a gaz­da­ság szá­má­ra szük­sé­ges pénz­tö­me­get, kel­lő­en fel­ké­szült-e a nem­zet­kö­zi pénz­for­ga­lom­mal össze­füg­gő és az ál­lam­mal (költ­ség­ve­tés) szük­ség­sze­rű­en ki­ala­kí­tan­dó kap­cso­la­tok­ra.

Bank­po­li­ti­ka és gaz­da­ság­po­li­ti­ka a 2004-es EU-csat­la­ko­zá­sig

A szer­ző – az elő­ző­ek­re te­kin­tet­tel – rész­le­te­sen fog­lal­ko­zik az 1987-től lét­re­jött két­szin­tű bank­rend­szer struk­tu­rá­lis prob­lé­má­i­val is, ami a kül­föl­di és a hazai tu­laj­do­nú ban­kok el­té­rő fi­nan­szí­ro­zá­si po­li­ti­ká­ját és a főbb nem­zet­gaz­da­sá­gi ágak­ban mű­kö­dő vál­la­la­to­kat és vál­lal­ko­zá­so­kat il­let­te, mivel a csak­nem ki­re­kesz­tő és a fe­le­lőt­len hi­te­le­zé­si ma­ga­tar­tás egy­aránt meg­fi­gyel­he­tő volt. Ennek kö­vet­kez­mé­nye­ként szá­mos, kellő fe­de­zet­tel nem ren­del­ke­ző cég bő­sé­ges hi­tel­el­lá­tás­ban ré­sze­sült, míg mások – el­ső­sor­ban a kis- és kö­zép­vál­lal­ko­zá­sok – in­do­ko­lat­la­nul ki­szo­rul­tak a hi­tel­fi­nan­szí­ro­zás­ból. Mind­ez egy­aránt hát­rá­nyo­san érin­tet­te az ipart, kü­lö­nö­sen a me­ző­gaz­da­sá­got,⁵ de a szol­gál­ta­tá­so­kat s ez­ál­tal a fog­lal­koz­ta­tást is, amely­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként az állam je­len­tős be­vé­te­lek­től esett el, ami to­vább nö­vel­te a költ­ség­ve­té­si hi­ányt. Ugyan­ak­kor az át­ala­ku­ló­ban lévő – sok seb­ből vérző – még hazai tu­laj­do­nú pénz­in­té­ze­tek is sú­lyos vesz­te­sé­ge­ket szen­ved­tek el be­fa­gyott hi­tel­ki­he­lye­zé­se­ik kö­vet­kez­mé­nye­ként. Je­len­tő­sé­ge miatt a szer­ző több össze­füg­gés­ben is vissza­tér erre a prob­lé­má­ra, mivel úgy ítél­te meg, hogy ha­zánk ez­ál­tal fo­ko­zott mér­ték­ben vált ki­szol­gál­ta­tot­tá a nem­zet­kö­zi tő­ké­nek, mint­egy fel­erő­sít­ve a gaz­da­sá­gi el­le­he­tet­le­nü­lés ve­szé­lyét.

A jegy­ban­ki tar­ta­lé­ko­kon belül az arany sze­re­pe idő­sza­kon­ként fel­ér­té­ke­lő­dik, majd más­kor ke­vés­bé kerül elő­tér­be. Egyet­ér­tek a szer­ző­vel abban, hogy az új hazai két­szin­tű bank­rend­szer­ben a jegy­bank is kö­vet­te az ak­ko­ri nem­zet­kö­zi tren­det, azaz je­len­tő­sen le­csök­ken­tet­te arany­tar­ta­lé­kát, mi­köz­ben pl. az USA nem tette azt.⁶ Bár az arany két­ség­te­len de­mo­ne­ti­zá­ló­dá­sá­nak vol­tunk szem­ta­núi, a szer­ző egy­ér­tel­mű­en fel­hív­ja a fi­gyel­met az arany sze­re­pé­nek meg­erő­sí­té­sé­re a jegy­ban­ki tar­ta­lé­kok kö­zött. Tar­tott ugyan­is attól, hogy a ma­gán­tő­ke fo­lya­ma­to­san fel­vá­sá­rol­ja a jegy­ban­kok arany­tar­ta­lé­ka­it, és azok ki­ke­rül­nek a nem­ze­ti mo­ne­tá­ris agg­re­gá­tu­mok­ból. Már­pe­dig ennek be­kö­vet­kez­te ese­tén a jegy­ban­kok – je­le­sül a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank – el­ve­szí­te­nék az egyik leg­fon­to­sabb pi­ac­sza­bá­lyo­zó esz­kö­zü­ket, fenn­áll­na a va­lu­ták – így a fo­rint – vá­sár­ló­ér­té­ké­nek erő­tel­jes csök­ke­né­se. Ezek­nek a meg­ál­la­pí­tá­sok­nak az in­do­kolt­sá­gát – kü­lö­nö­sen a leg­utób­bi vi­lág­gaz­da­sá­gi vál­sá­got kö­ve­tő­en – ma már ve­szé­lyes volna két­ség­be vonni.

Nap­ja­ink­ban a nem­zet­kö­zi tő­ke­áram­lás­ból a bank­rend­sze­rek ki­hagy­ha­tat­la­nok, egy idő­ben nem­ze­ti­ek és nem­zet­kö­zi­ek, nem­csak tu­laj­don­vi­szo­nya­ik, de fi­nan­szí­ro­zá­si, tő­ke­fel­hal­mo­zá­si és meg­ta­ka­rí­tást ösz­tön­ző, va­la­mint köz­ve­tí­tői funk­ci­ó­ik miatt is. A szer­ző is em­lé­kez­tet arra, hogy ver­seny­ké­pes­sé­günk ér­de­ké­ben az EU ke­re­té­ben sem nél­kü­löz­he­tő a jegy­ban­ki és az üz­le­ti banki po­zí­ci­ó­ink meg­erő­sí­té­se, a nem­ze­ti tu­laj­don ará­nyá­nak ked­ve­ző mó­do­sí­tá­sa, va­la­mint az ál­la­mi be­avat­ko­zás esz­kö­ze­i­nek meg­erő­sí­té­se nem­csak a vé­de­ke­zés, de az al­kal­maz­ko­dá­si me­cha­niz­mus si­ke­re ér­de­ké­ben is.

Több év­ti­ze­des jegy­ban­ki gya­kor­la­tom alap­ján messze­me­nő­en egyet­ér­tek a szer­ző­vel, aki Meny­hai Imre vé­le­mé­nyét idézi: „a de­mok­rá­cia je­len­ko­ri li­be­rá­lis vál­fa­ja az egyé­ni pénz- és va­gyon­szer­zé­si vágy erő­tel­jes és egy­ol­da­lú fel­ér­té­ke­lő­dé­sét hozza ma­gá­val, ami... a tár­sa­da­lom kö­zös­sé­gi ér­té­ke­i­nek ro­vá­sá­ra ér­vé­nye­sül­het” (Meny­hay, 1998). Mind­ez a fi­ze­tés­kép­te­len­ség nö­ve­ke­dé­sé­vel, a ban­ko­kat el­ke­rü­lő kész­pénz­ben tör­té­nő fi­ze­té­sek el­sza­po­ro­dá­sá­val, az egyé­ni pénz- és va­gyon­szer­zés­re való erő­sza­kos tö­rek­vé­sek­kel járt. Tu­laj­don­kép­pen ez hozta nehéz hely­zet­be nem­csak a költ­ség­ve­tést, de a jegy­ban­kot is. Bár azt is hozzá kell ten­nem, hogy e mö­gött nem tu­da­tos „el­mé­le­ti ma­ga­tar­tás” hú­zó­dott meg, hanem a gaz­da­sá­gi részt­ve­vők egy­sze­rű­en vissza­él­tek a ki­ala­kult hely­zet­tel, mivel az állam által el­in­dí­tott tá­mo­ga­tá­si prog­ra­mok kor­mány­za­ti cik­lu­sok­tól füg­gő­vé vál­tak, a mo­ne­tá­ris po­li­ti­kát pedig az ezek­hez iga­zo­dó eset­le­ges­ség jel­le­mez­te. Ez a fo­lya­ma­tos­sá­got és az át­lát­ha­tó­sá­got egy­aránt ki­szá­mít­ha­tat­lan­ná tette, át­ren­dez­te a pi­a­cot a kül­föl­di hát­tér­rel mű­kö­dő vál­lal­ko­zá­sok ja­vá­ra, a ha­za­i­ak ro­vá­sá­ra. Ez az utób­bi­ak­nál per­ma­nens hi­tel­igényt kény­sze­rí­tett ki, még saját tör­lesz­té­si ké­pes­sé­ge­ik bi­zony­ta­lan­sá­ga ese­té­ben is, s ez­ál­tal a bank­rend­szer köz­ve­tí­tői funk­ci­ói is sú­lyo­san sé­rül­tek. A szer­ző sze­rint mind­ez nagy­mér­ték­ben gá­tol­ta s egy­ben el­bi­zony­ta­la­ní­tot­ta az ön­ál­ló hazai vál­lal­ko­zá­so­kon ala­pu­ló pol­gá­ro­so­dá­si fo­lya­ma­tot.

Mivel Ma­gyar­or­szág ha­gyo­má­nyo­san külső tő­ke­be­vo­nás­ra kény­sze­rül, meg­ál­la­pí­tá­sa sze­rint a hazai gaz­da­ság alap­ve­tő­en vi­lág­gaz­da­ság-füg­gő, így egy­szer­re van jelen a lát­vá­nyos fej­lő­dés és a re­cesszió le­he­tő­sé­ge, amely­nek kö­vet­kez­mé­nye a gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi vi­szo­nyok se­bez­he­tő­sé­ge és a nem­ze­ti ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő ké­pes­ség gyen­ge­sé­ge. Így fo­ko­zott fi­gyel­met kell for­dí­ta­ni a külső for­rá­sok igény­be­vé­te­lé­nek fel­té­te­le­i­re és le­he­tő­sé­ge­i­re, va­la­mint a fis­ká­lis és mo­ne­tá­ris, s nem ke­vés­bé a tár­sa­dal­mi sta­bi­li­tás­ra.

A szer­ző sze­rint „az el­múlt év­ti­zed­ben a vi­lág­gaz­da­ság és ezen belül az Eu­ró­pai Unió a ma­gyar gaz­da­ság szá­má­ra von­zá­si pon­tok és fel­zár­kó­zá­si irá­nyok let­tek” (Lent­ner, 2016:278). Ugyan­ak­kor ez a hazai gaz­da­ság­po­li­ti­kát – a vi­lág­gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­tok jel­le­gé­től füg­get­le­nül – pa­ra­dig­ma­vál­tás­ra kény­sze­rí­tet­te. A hi­va­ta­los gaz­da­ság­po­li­ti­ka, ame­lyet a szer­ző „ma­gyar mo­dell­nek” ne­ve­zett, el­ső­sor­ban az állam „kon­zer­va­tív”⁷ gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ja, a külső és a belső pénz­ügyi egyen­súly fenn­tar­tá­sa, a meg­fe­le­lő külső tő­ke­be­vo­nás, a pénz­ügyi sta­bi­li­tás biz­to­sí­tá­sa, egy­ide­jű­leg a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés tel­je­sí­té­se.

Az elő­ző­ek­ben meg­fo­gal­ma­zott kö­ve­tel­mé­nyek el­en­ged­he­tet­len fel­té­te­le ha­zánk­nak a nem­zet­kö­zi tő­ke­pi­a­cok­kal és pénz­ügyi in­téz­mé­nyek­kel ki­ala­kí­tott vi­szo­nya. Az 1970-es év­ti­zed ele­jé­től ta­pasz­talt és több­ször is­mét­lő­dő vi­lág­pi­a­ci ár­rob­ba­ná­sok sú­lyos kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­tak a föld összes kon­ti­nen­sén. Az or­szá­gok két nagy cso­port­ja ala­kult ki: egy­fe­lől azon or­szá­gok, ame­lyek azon­nal re­a­gál­tak a vál­sá­gok­ra, azok fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel ala­kí­tot­ták ki a gaz­da­ság­po­li­ti­ká­ju­kat, vissza­fog­ták a nö­ve­ke­dést (el­ső­sor­ban a be­ru­há­zá­so­kat), szi­go­rí­tot­ták a fis­ká­lis és a mo­ne­tá­ris po­li­ti­kát, fel­ké­szül­ve a vár­ha­tó de­kon­junk­tú­rá­ra, mó­do­sí­tot­ták az el­osz­tá­si és új­ra­el­osz­tá­si fel­té­te­le­i­ket, nö­vel­ték az ár­szín­vo­na­lat stb.; más­fe­lől azok, ame­lyek át­me­ne­ti­nek te­kin­tet­ték a vál­ság sú­lyos kö­vet­kez­mé­nye­it, mint­egy fe­ti­si­zál­va az addig ki­ala­kult tren­det.

Ha­zánk ez utób­bi cso­port­ba tar­to­zott, s „a rög­zí­tet­tár­fo­lyam-rend­szer össze­om­lá­sa után a re­ál­szek­tor tel­je­sít­mé­nye­it messze meg­ha­lad­ja a pénz­ügyi szek­tor spe­ku­lá­ci­ó­tól túl­fű­tött nö­ve­ke­dé­se” (Lent­ner, 2016:290). Csak­nem egy év­ti­ze­det kö­ve­tő­en a kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai or­szá­gok – a szük­sé­ges belső ak­ku­mu­lá­ció hi­á­nyá­ban – külső fej­lesz­té­si for­rá­sok­kal igye­kez­tek fel­zár­kóz­ni el­ér­he­tő külső pi­a­ca­ik­ra. Az idő­köz­ben két­szin­tű­vé át­szer­ve­zett bank­rend­szer tő­ke­ere­je ke­vés­nek bi­zo­nyult az egyre szük­sé­ge­seb­bé váló hi­tel­igé­nyek ki­elé­gí­té­sé­hez, ami teret adott a nyu­ga­ti ban­kok be­te­le­pü­lé­se és pi­ac­szer­zé­se szá­má­ra. Nap­ja­ink­ban azon­ban már ál­ta­lá­ban kon­szo­li­dált­nak te­kint­he­tő a pénz­in­té­ze­tek és ügy­fe­le­ik kap­cso­la­ta, ami­ben je­len­tő­sé­ge van a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank fo­gyasz­tó­vé­del­mi sze­re­pé­nek is, mivel „...​az MNB a »fair« pénz­ügyi szol­gál­ta­tói ma­ga­tar­tást is ki­kény­sze­rí­ti, súlyt he­lyez­ve a ki­szol­gál­ta­tott fo­gyasz­tói cso­por­tok fo­ko­zott vé­del­mé­re” (Lent­ner, 2016:316). Az Eu­ró­pai Unió is fel­is­mer­te a pénz­ügyi sza­bá­lyo­zás mo­der­ni­zá­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gét, ki­emel­ve a ha­té­ko­nyabb bank­sza­bá­lyo­zást. A szer­ző pedig gya­kor­la­ti pél­dák se­gít­sé­gé­vel mu­tat­ja be azo­kat az ese­te­ket, ami­kor még ko­ráb­ban, 2013 előtt a Pénz­ügyi Szer­ve­ze­tek Ál­la­mi Fel­ügye­le­te – meg­fe­le­lő jo­go­sult­ság hi­á­nyá­ban – nem volt képes hat­ha­tós ered­mé­nye­ket el­ér­ni.

Az aktív ál­lam­mo­dell ér­vé­nye­sü­lé­se

A szer­ző a mű utol­só fe­je­ze­té­ben fog­lal­ja össze a köz­pénz­ügyi rend­szer­vál­tás⁸ tör­té­nel­mi hát­te­rét, okait, cél­ja­it és elért ered­mé­nye­it, bi­zo­nyos nem­zet­kö­zi össze­ha­son­lí­tá­sok­kal egy­be­vet­ve. Hall­ga­tó­la­gos egyet­ér­tés ala­kult ki az el­té­rő né­ze­te­ket valló köz­gaz­dák kö­ré­ben a ko­he­rens gaz­da­ság­po­li­ti­ka hi­á­nyá­ról, a 2008-as gaz­da­sá­gi vál­ság nem ki­elé­gí­tő ke­ze­lé­sé­ről, a ha­ta­lom­tech­ni­kai módok fo­gya­té­kos­sá­ga­i­ról, az ál­la­mi sze­rep­vál­la­lás mi­lyen­sé­gé­ről, a nem­zet­kö­zi gaz­da­sá­gi és pénz­ügyi szer­ve­ze­tek sze­re­pé­ről, az állam el­adó­so­dá­sá­ról, va­la­mint az ál­la­mi va­gyon „ki­üre­se­dé­sé­ről”. „Ma­gyar­or­szág tel­jes adós­ság­csap­dá­ba ke­rült. Ál­lam­ház­tar­tá­si és csa­lá­di ház­tar­tá­si szin­ten egy­aránt” (Lent­ner, 2016:304). A szer­ző sze­rint az el­té­rő szak­mai kö­vet­kez­te­té­sek­ből is egy­ér­tel­mű­en ki­de­rült, hogy „csak az erős, a jól szer­ve­zett, a gaz­da­sá­gi és a tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok­ba ak­tí­van be­avat­ko­zó állam képes a nem­zet­gaz­da­ság, a piaci sze­rep­lők és a csa­lá­dok ér­de­ke­it ha­té­ko­nyan ér­vé­nye­sí­te­ni” (Lent­ner, 2016:304).⁹ E lé­nye­gi és más ha­son­ló meg­ál­la­pí­tá­sa­i­val il­lesz­ke­dik a nem kon­ven­ci­o­ná­lis esz­kö­zö­ket, me­tó­du­so­kat be­mu­ta­tó, meg­fo­gal­ma­zó hazai tu­do­má­nyos mun­kák so­rá­ba,¹⁰ így mél­tán emel­ke­dik rend­szer­ta­ni ve­tü­le­tű­vé Lent­ner Csaba műve.

A szer­ző a to­váb­bi­ak­ban rész­le­te­sen tag­lal­ja a fis­ká­lis po­li­ti­ka fon­to­sabb össze­te­vő­i­nek hely­ze­tét, úgy­mint az el­fo­gad­ha­tó köz­te­her­vi­se­lést, az újabb pi­ac­nyi­tá­sok po­li­ti­ká­ját, a köz­üze­mi díjak és a sze­mé­lyi jö­ve­de­lem­adók mér­té­ké­nek csök­ke­né­sét, a de­vi­za­hi­te­le­sek és a kis­vál­lal­ko­zá­sok ter­he­i­nek mér­sék­lé­sét, a mun­ka­erő­pi­ac ked­ve­ző ala­ku­lá­sát, s nem utol­só­sor­ban a külső adós­ság­ál­lo­mány és a költ­ség­ve­tés ked­ve­ző hely­ze­tét. Mind­ezek alap­ján meg­ál­la­pít­ja, hogy „a fis­ká­lis kon­szo­li­dá­ció jó ala­pot te­rem­tett a mo­ne­tá­ris po­li­ti­kai rend­szer­vál­tás meg­in­dí­tá­sá­hoz” (Lent­ner, 2016:308),¹¹ ami négy elem­ből te­vő­dik össze: az alap­ka­mat mér­sék­lé­sé­ből, a Nö­ve­ke­dé­si Hi­tel­prog­ram­ból, az ön­fi­nan­szí­ro­zá­si prog­ram­ból, va­la­mint a tár­sa­dal­mi fe­le­lős­ség­vál­la­lás prog­ram­ból áll. Mind­emel­lett az MNB fe­le­lős­sé­get érez a kör­nye­ze­tért, a tár­sa­da­lo­mért, a hosszú távú fenn­tart­ha­tó fej­lő­dé­sért is, de nem ha­nya­gol­ja el az ok­ta­tás, a tu­do­mány, a pénz­ügyi is­me­ret­ter­jesz­tés, a fo­gyasz­tó­vé­de­lem, egy­szó­val az ér­ték­meg­őr­zés és ér­ték­te­rem­tés tá­mo­ga­tá­sát sem.

A szer­ző tehát meg­ál­la­pít­ja, hogy mind­ezek kö­vet­kez­mé­nye­ként 2013 és 2016 kö­zött, a 2013-ra meg­te­rem­tő­dött fis­ká­lis kon­szo­li­dá­ció kö­vet­kez­té­ben, majd 2013-tól, a mo­ne­tá­ris rend­szer­vál­tás ered­mé­nye­ként a kü­lön­bö­ző pénz­tu­laj­do­nos cso­por­tok (költ­ség­ve­tés, ön­kor­mány­za­tok, vál­la­la­tok, la­kos­ság) pénz­ügyi ál­la­po­ta ki­egyen­sú­lyo­zott­nak te­kint­he­tő, mi­köz­ben a kül­föl­di ér­de­kelt­sé­gű ban­kok­nak és vál­la­la­tok­nak pro­fit­ál­do­za­to­kat kel­lett hoz­ni­uk. A szer­ző 2005-ben meg­fo­gal­ma­zott,¹² a Ma­gyar­or­szág­ra irá­nyu­ló port­fó­lió (ál­lam­pa­pír­pi­a­ci) és mű­kö­dő­tő­ke-be­fek­te­té­sek (FDI) em­pi­ri­kus kö­ze­lí­té­sű elvi függ­vé­nyei által fel­ve­ze­tett gaz­da­ság­po­li­ti­kai szem­lé­let­vál­tás in­do­kolt­sá­ga 2016-ban bi­zo­nyí­tást nyert, ame­lyet Lent­ner új köny­vé­nek utol­só (20.) fe­je­ze­té­ben iga­zol. A szer­ző 2005-ben le­ír­ta, hogy a rend­szer­vál­to­zás kez­de­té­től a Ma­gyar­or­szág­ra „igyek­vő” mű­kö­dő tőke bi­zo­nyos ér­te­lem­ben gaz­da­sá­got di­na­mi­zá­ló ha­tá­sú volt, ám a kor­má­nyok adó­po­li­ti­ká­ja sze­rény mér­ték­ben vonta költ­ség­ve­té­si-adó­zá­si körbe a nem­zet­kö­zi vál­la­la­to­kat, ban­ko­kat, ame­lyek idő­vel a ma­gyar gaz­da­ság ge­rin­cét adták. Az ál­lam­ház­tar­tás­ba a nem­zet­kö­zi vál­la­la­tok­tól be nem ér­ke­ző adó­be­vé­te­lek, il­let­ve az ál­la­mi vál­la­la­tok és a bel­föl­di kis­vál­lal­ko­zá­sok gyen­ge adó­erő-ké­pes­sé­ge, össze­vet­ve a mun­ka­erő­pi­ac­ról ki­esők, belső vál­la­la­tok, ön­kor­mány­za­tok, szo­ci­á­lis el­lá­tó­rend­szer nö­vek­vő pénz­ügyi igé­nye­i­vel, egyen­leg­ként nö­vek­vő ál­lam­ház­tar­tá­si de­fi­ci­tet, majd ebből adó­dó­an ál­lam­adós­sá­got ke­let­kez­tet­tek. Ki­ala­kult egy pénz­ügyi de­fi­cit, a költ­ség­ve­tés alul­szer­ve­zett­sé­gé­ből adódó el­adó­so­dá­si csap­da, ame­lyet tár­sa­dal­mi de­fi­cit, tár­sa­dal­mi elé­ge­det­len­sé­gi csap­da kö­ve­tett. A nö­vek­vő hiány le­fe­dé­sé­re egyre több kül­föl­di hi­telt kel­lett fel­ven­ni, majd egy idő után a Ma­gyar­or­szág­ra ér­ke­ző be­fek­te­té­sek­nél a mű­kö­dő­tő­ke-in­vesz­tí­ci­ó­kat meg­ha­lad­ta az ál­lam­pa­pír­pi­ac­ra tör­té­nő pénz­be­vo­nás mér­té­ke. A nö­vek­vő el­adó­so­dás ka­mat­szol­gá­la­ta pedig te­te­mes for­rá­so­kat vont ki a szo­ci­á­lis ága­zat­ból (a szo­ci­á­lis ága­zat elől), egész­ség­ügy­ből, ok­ta­tás­ból és a hazai vál­lal­ko­zá­sok erő­sebb tá­mo­ga­tá­sá­tól is. Így lé­nye­gé­ben a mi­ni­má­lis (de nem adó­erő-ké­pes­sé­gé­hez iga­zo­dó) adó­ter­he­lés­sel mű­kö­dő kül­föl­di tőke ugyan gaz­da­sá­got di­na­mi­zált (GDP, ex­port), ám egy­ide­jű­leg ál­lam­ház­tar­tá­si de­fi­ci­tet ge­ne­rált a hely­te­len ál­la­mi gaz­da­ság­po­li­ti­ka által („jó­vá­ha­gyá­sá­val”). A nö­vek­vő folyó de­fi­cit és ál­lam­adós­ság fi­nan­szí­ro­zá­sá­ra be­vont kül­föl­di hi­te­lek (port­fó­lió­be­fek­te­té­sek) egyre emel­ke­dő ka­ma­tai csök­ken­tet­ték a mak­ro­gaz­da­sá­gi kör­nye­zet sta­bi­li­tá­sát és a mun­ka­erő kép­zé­sé­re, az egész­ség­ügyi el­lá­tó­rend­szer fej­lesz­té­sé­re be­von­ha­tó pénz­ügyi esz­kö­zö­ket. Az esz­ka­lá­ló­dó hely­zet kon­szo­li­dá­lá­sá­ra ja­va­sol­ta a szer­ző (még 2005-ben), hogy a kül­föl­di mű­kö­dő tőke adó­erő-ké­pes­sé­gé­hez iga­zo­dó adó­ter­he­lé­sé­vel és a hazai re­zi­den­sek adó­tá­mo­ga­tá­si ked­vez­mé­nye­i­vel, ál­ta­la pedig a fi­ze­tő­ké­pes ke­res­let, fo­gyasz­tás, majd a gaz­da­ság fel­pör­ge­té­sé­vel (J. M. Key­nes-i mo­dell ala­pul­vé­te­lé­vel) tör­tén­jen meg a gaz­da­sá­gi kon­szo­li­dá­ció. E kon­cep­ció men­tén a sta­bi­lab­bá váló ál­lam­ház­tar­tá­si kör­nye­zet­ben pedig a kül­föl­di ban­kok és vál­la­la­tok, ame­lyek a költ­ség­ve­té­si ki­egyen­sú­lyo­zás fo­lya­ma­tá­ban pro­fit­ál­do­za­to­kat hoz­nak, ké­sőbb a sta­bi­labb ál­lam­mű­kö­dés, több pénz­ből mű­kö­dő egész­ség­ügy és ok­ta­tás által kép­zet­tebb, egész­sé­ge­sebb mun­ka­erőt kap­nak, amellyel a ma­gyar­or­szá­gi je­len­lé­tük­nek új tar­tal­mat, a hosszabb távú mű­kö­dés­hez ked­ve­zőbb be­fek­te­tői klí­mát kap­nak. Az át­me­ne­ti­leg ho­zott pro­fit­ál­do­za­tok az új adó­po­li­ti­ka által meg­té­rül­nek. A kül­föl­di be­fek­te­tők tő­ke­von­zá­sa (be­te­le­pü­lé­se) így nem ex­ten­zív (adó­ked­vez­mény), hanem mi­nő­sé­gi fel­té­te­lek (sta­bi­labb ál­lam­ház­tar­tá­si kör­nye­zet, kép­zet­tebb, egész­sé­ge­sebb mun­ka­erő) által erő­söd­het. Ez lé­nye­gé­ben a szer­ző nem­zet­kö­zi vál­la­la­tok­ra vo­nat­ko­zó ho­no­sí­tá­si el­mé­le­te (2005-ből), amely a 2010-től ki­bon­ta­ko­zó gaz­da­ság­po­li­ti­ka el­mé­le­ti alap­ja­ként ér­tel­mez­he­tő, és amely­nek he­lyes­sé­gét a szer­ző – immár a gya­kor­la­ti ered­mé­nyek tük­ré­ben – új köny­vé­ben iga­zol­ja is.

Lent­ner Csaba év­ti­ze­de­ket át­fo­gó át­te­kin­té­se – a fő áram­la­ton belül – témák tö­me­gét ve­tí­ti elénk, ame­lyek ala­pos át­gon­do­lást, va­la­mint meg­le­he­tő­sen el­mé­lyült fis­ká­lis és mo­ne­tá­ris is­me­re­te­ket igé­nyel­nek. Mon­da­ni­va­ló­ját ha­tal­mas hazai és kül­föl­di iro­da­lom is­me­re­té­ben fejti ki, s nem könnyű ol­vas­mány a be­ava­tot­tak szá­má­ra sem.

Ez azon­ban nem von le sem­mit a szer­ző ér­de­me­i­ből, és ki­vá­ló for­rá­sul szol­gál­hat a té­má­val fog­lal­ko­zók szá­má­ra.

Lent­ner Csaba: Rend­szer­vál­tás és pénz­ügy­po­li­ti­ka. Aka­dé­mi­ai Kiadó, Bu­da­pest, 2016, 336 oldal.