Elő­nyök és hát­rá­nyok, hosszú távú ki­lá­tá­sok

Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 143–159., DOI: 10.24307/psz.2017.1212

Össze­fog­la­lás

A ta­nul­mány a nem­zet­stra­té­gi­ai ága­zat kor­mány­zás­ta­ni fo­gal­má­nak tisz­tá­zá­sá­val indul. A sport kor­mány­za­ti stra­té­gi­ai ki­eme­lé­sé­nek in­do­ka alap­ve­tő­en a sport belső át­ala­ku­lá­sá­ból, bel- és kül­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gé­ből, komp­le­xi­tá­sá­ból szár­ma­zik. Ma már tö­me­ges a sza­bad­idő­sport, az él­sport pedig pro­fesszi­o­ná­lis lett, a sport ipar­rá, a szó­ra­koz­ta­tó­ipar egyik ve­ze­tő ága­za­tá­vá vált. A ta­nul­mány át­te­kin­ti a sport ál­la­mi irá­nyí­tá­sá­nak és fi­nan­szí­ro­zá­sá­nak rend­sze­rét, annak elő­nye­it, va­la­mint hát­rá­nya­it, az eddig elért si­ke­re­ket, il­let­ve ne­ga­tív ten­den­ci­á­kat.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: A13, L83
Kulcs­sza­vak: nem­ze­ti stra­té­gia, él­sport, sza­bad­idő­sport, sport­fi­nan­szí­ro­zás, jogi sza­bá­lyo­zás

Sport as a Strategic Sec­tor in the Na­ti­o­nal Eco­nomy
Be­ne­fits, Draw­backs and Long-Term Pers­pec­ti­ves

Sum­ma­ry

Sett­ing out from the de­fi­ni­ti­on of na­ti­o­nal strategy as a branch of gover­nance, the study makes it clear that sport is as­sign­ed high pri­o­rity in the govern­ment’s strategy fun­da­men­tal­ly be­ca­u­se of its in­ter­nal trans­for­ma­ti­on, do­m­es­tic and fo­rei­gn po­li­cy sig­ni­fi­cance and comp­le­xity. Today mas­ses do sport as a le­isu­re-ti­me ac­ti­vity, while per­for­mance sports have be­co­me pro­fes­si­o­nal, in other words, sport has be­co­me an in­dustry, more spe­ci­fi­cally, one of the lead­ing sec­tors in en­terta­in­ment. The aut­hor gives an over­view of govern­ment cont­rol over sport and sports fi­nanc­ing, the achi­eve­ments made and the ad­ver­se trends.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: A13, L83
Key­words: na­ti­o­nal strategy, per­for­mance sport, le­isu­re sport, sport fi­nanc­ing, re­gu­la­ti­on

A nem­zet­stra­té­gi­ai ága­zat fo­gal­má­ról

A kor­mány­prog­ra­mok­nak szo­ká­sos része, hogy olyan irány­adó stra­té­gi­ai pri­o­ri­tást (vagy né­hány ilyen pri­o­ri­tást) je­löl­nek meg az adott kor­mány­za­ti cik­lus­ra (ál­ta­lá­ban mint­egy négy év), ame­lyet a kor­mány­zat el­ér­ni kíván. Az ilyen te­rü­le­te­ket szo­ká­sos hang­za­to­san „nem­zet­stra­té­gi­ai ága­za­tok­nak” is ne­vez­ni.

A nem­zet­stra­té­gi­ai ága­za­tok ki­je­lö­lé­se nem szük­ség­sze­rű, van­nak olyan kor­mány­prog­ra­mok is, ame­lyek sok ága­zat egy­más­sal össze­han­golt, komp­lex fej­lesz­té­sét je­lö­lik meg, pri­o­ri­tá­sok nél­kül. Ugyan­ak­kor szo­ká­sos egy-egy – az or­szág hosszú távú fej­lő­dé­se szem­pont­já­ból je­len­tős – ága­zat ki­eme­lé­se. Ilyen volt pél­dá­ul az in­for­ma­ti­ka a 2002-es, Med­gyessy Péter ne­vé­hez köt­he­tő kor­mány­prog­ram­ban. 2010-ben a má­so­dik Or­bán-kor­mány a spor­tot emel­te ki stra­té­gi­ai pri­o­ri­tás­ként, és a sport nem­zet­stra­té­gi­ai ága­zat­nak mi­nő­sí­té­se fenn­ma­radt a „foly­ta­tás” jel­igé­jé­vel a 2014-ben ala­kult har­ma­dik Or­bán-kor­mány­ban is.

Ha egy te­rü­le­tet a kor­mány ek­ként ki­emel, ez meg­je­le­nik a kor­mány­zat ideo­ló­gi­á­já­ban, kom­mu­ni­ká­ci­ó­já­ban és főleg az ál­lam­ház­tar­tás­ban, tud­ni­il­lik fi­nan­szí­ro­zá­si több­let­esz­kö­zök biz­to­sí­tá­sát is je­len­ti. Sok eset­ben a kor­mány­zat szer­ke­ze­ti fel épí­té­sé­ben is meg­je­le­nik a stra­té­gi­ai pri­o­ri­tás (2002-ben pél­dá­ul In­for­ma­ti­kai Mi­nisz­té­ri­u­mot is lét­re­hoz­tak). Ez utób­bi lépés a sport ese­té­ben 2010-ben nem kö­vet­ke­zett be: a sport ága­za­ta az egy­sé­ges Em­be­ri Erő­for­rá­sok Mi­nisz­té­ri­u­ma egyik ál­lam­tit­kár­sá­gá­hoz ke­rült (meg­le­he­tő­sen kor­lá­to­zott ha­tás­kör­rel), és a sport­irá­nyí­tást – né­mi­leg el­len­té­te­sen az egész kor­mány­za­ti struk­tú­ra cent­ra­li­zált­sá­gá­val – lé­nye­gé­ben egy hib­rid ál­la­mi-ci­vil köz­tes­tü­let­re, a Ma­gyar Olim­pi­ai Bi­zott­ság­ra bíz­ták.

A kor­mány­zás­ta­ni szak­iro­da­lom kri­té­ri­u­mo­kat állít fel a kor­mány­za­ti stra­té­gi­ai pri­o­ri­tá­sok­kal szem­ben. Ezek lé­nye­gé­ben ket­tő­sek:

Mind­eb­ből ugyan­csak ket­tős kö­vet­kez­te­tés adó­dik:

Miért a sport vált 2010-ben nem­zet­stra­té­gi­ai ága­zat­tá?

Ennek lé­nye­gé­ben két alap­ve­tő oka van: a ma­gyar sport rend­szer­vál­to­zás utáni le­rob­ba­ná­sá­nak kor­ri­gá­lá­sá­ra való tö­rek­vés, va­la­mint a 2010-es kor­mány­zás győ­ze­lem­ori­en­tált­sá­ga, il­let­ve a sport át­ala­ku­lá­sa és ál­ta­lá­nos nem­zet­kö­zi fel­ér­té­ke­lő­dé­se az ún. poszt­in­duszt­ri­á­lis, glo­ba­li­zált, in­for­má­ci­ós szer­viz­tár­sa­dal­mak­ban. Kezd­jük az utób­bi­val.

A sport belső át­ala­ku­lá­sa, il­let­ve ki­ter­je­dé­se, és ez­ál­tal bel- és kül­po­li­ti­kai fel­ér­té­ke­lő­dé­se

Va­la­mi­kor a sport ama­tőr él­sport volt, tisz­tán civil, az ön­sza­bá­lyo­zás és ön­vi­ta­ren­de­zés vi­lá­ga. Az állam leg­fel­jebb a test­ne­ve­lés­sel fog­lal­ko­zott, és nem a sport­tal (lásd az 1921-es ma­gyar test­ne­ve­lé­si tör­vényt, amely­ben a sport szó elő sem for­dult). Ez a hely­zet az 1930-as évek­től kez­dő­dő­en kez­dett meg­vál­toz­ni, az 1970-es évek­től pedig ra­di­ká­li­san át­ala­kult a sport, le­egy­sze­rű­sít­ve: meg­szűnt az ama­tőr él­sport, il­let­ve a ki­zá­ró­la­gos civil jel­leg. A főbb té­nye­zők e kör­ben a kö­vet­ke­zők:

a) A sport el­vesz­tet­te él­ver­seny­sport, elit­sport jel­le­gét, az em­be­rek je­len­tős része min­den­na­pi éle­té­nek ré­szé­vé, tö­meg­sport­tá vált (ko­co­gás, úszás, ke­rék­pá­ro­zás, eve­zés, fit­nesz stb.). Ebben az ér­te­lem­ben a nép­egész­ség­ügy része, moz­gás­kul­tú­rát je­lent, az élet­mi­nő­ség ja­ví­tá­sá­nak, il­let­ve az élet meg­hosszab­bí­tá­sá­nak té­nye­ző­je. Kü­lön­le­ges sze­re­pet tölt be a sport a fi­a­tal­ság, a di­á­kok, egye­te­mi-fő­is­ko­lai hall­ga­tók éle­té­ben, ok­ta­tá­sá­ban, ne­ve­lé­sé­ben, de az idős em­be­rek ak­ti­vi­tá­sá­nak meg­őr­zé­sé­ben is. Las­san szin­te min­den ember va­la­mi­lyen mér­ték­ben érin­tett.

b) A tö­meg­spor­tot ki kel­lett szol­gál­ni sport­öl­tö­zet­tel, sport­sze­rek­kel. Meg­in­dult a sport­öl­tö­zet-sport­szer tö­meg­gyár­tás, tö­meg­ke­res­ke­de­lem, tö­meg­fo­gyasz­tás. Ki­ala­kult a sport­szer­ter­me­lés, il­let­ve sport­ke­res­ke­de­lem, még­pe­dig tö­me­ges mér­ték­ben, to­váb­bá az ál­lan­dó vál­to­zás, a ter­mék­fej­lesz­tés je­gyé­ben, emel­lett a spor­ton túl­mu­ta­tó jel­leg­gel: a sport­ci­pő­ben is­ko­lá­ba is lehet menni, a ke­rék­pár a tö­meg­köz­le­ke­dés esz­kö­ze stb.

c) Az él­sport hi­va­tá­sos sport­tá vált, fog­lal­ko­zás­sze­rű­en, jö­ve­de­lem­szer­zés cél­já­ból, tel­je­sít­mény­ori­en­tál­tan foly­tat­ják. A tel­je­sít­mény­kö­ve­tel­mé­nyek igen magas szint­je foly­tán ma már él­spor­tot tisz­tán ama­tőr ala­pon nem lehet űzni, tel­je­sít­mény­kény­szer ala­kul ki a spor­to­lók (edzők, sport­ve­ze­tők) kö­ré­ben. A hi­va­tá­sos sport már nem a ha­gyo­má­nyos sport­klu­bok ke­re­té­ben, hanem sport­vál­lal­ko­zá­sok, rész­vény­tár­sa­sá­gok (kft.-k) ke­re­té­ben fo­lyik, az üz­le­ti világ része, akár tőzs­dei sze­rep­lő is.

d) Sport­ág­rob­ba­nás kö­vet­ke­zett be, be­lül­ről-kí­vül­ről egy­aránt. Hi­he­tet­le­nül meg­nőtt a sport­ágak köre: így a tech­ni­kai sport­ágak (pl. re­pü­lő­spor­tok, au­tó-mo­tor spor­tok), a népi küz­dő­spor­tok (pl. szumó), ext­rém spor­tok (pl. szik­lá­ról ugrás), az ún. kocs­ma­spor­tok (bow­ling, darts, snoo­ker), a strand­spor­tok, a mű­vé­szi­hez kö­ze­lí­tő spor­tok (jég­tánc, szink­ron­úszás, ae­ro­bik), va­la­mint bő­vült­nek a téli spor­tok is. A ha­gyo­má­nyos sport­ágak be­lül­ről osz­tód­tak (lásd a lab­da­rú­gá­son belül a te­rem­ben űzött lab­da­rú­gást két vál­to­zat­ban, fut­sal–te­rem­fo­ci, emel­lett strand­lab­da­rú­gás-, láb­te­nisz-, ke­rék­pár­lab­da-, fut­ball­golf­ver­se­nyek stb.). Ki­ala­kul­tak a sport­ágak női vál­to­za­tai, va­la­mint a kü­lön­bö­ző ré­teg­spor­tok, pl. a fo­gya­ték­kal élők sport­ja, a sze­ni­ors­por­tok, il­let­ve a kü­lön­bö­ző fog­lal­ko­zá­si ágak (or­vo­sok, ügy­vé­dek stb.) ver­se­nyei. A fi­zi­kai spor­tok végül szel­le­mi spor­tok­kal egé­szül­tek ki, ez utób­bi­ak is bő­vül­tek (a bridzs is sport­tá vált, a sakk már nincs egye­dül). A sort so­ká­ig le­het­ne foly­tat­ni. A nyári és a téli spor­tok kö­ze­led­tek; ma már a nagy­pá­lyás gyors­kor­cso­lya­ver­se­nye­ket is fe­dett sta­di­o­nok­ban ren­de­zik.

A sport­ág­rob­ba­nás kö­vet­kez­té­ben a sport külső ha­tá­rai el­mo­sód­tak: a tár­sas­tánc (még) nem sport, a jég­tánc vi­szont igen, a sport­hor­gá­szat az, a va­dá­szat vi­szont nem. Mind­ez sok­szor szub­jek­tív dön­tés kér­dé­se. A ma­gyar sport­tör­vény sze­rint a sport­hoz meg­ha­tá­ro­zott sza­bá­lyok léte fel­tét­le­nül szük­sé­ges, a tör­vény pedig csak a ver­seny­spor­tot sza­bá­lyoz­za. Min­den­kép­pen sport­nak mi­nő­sül az a te­vé­keny­ség, amely az Olim­pi­ai Char­ta sze­rint „el­is­mert olim­pi­ai sport­ág”, il­let­ve amely­nek nem­ze­ti sport­szö­vet­sé­gét fel­vet­ték a sport­szö­vet­sé­gek nem­zet­kö­zi szö­vet­sé­gé­be (AGFIS). Emel­lett Ma­gyar­or­szá­gon a szak­szö­vet­sé­gek mel­lett sport­ági szö­vet­sé­get lehet lét­re­hoz­ni az olyan sport­ágak­ban, ahol leg­alább száz spor­to­ló és tíz sport­szer­ve­zet rész­vé­te­lé­vel, már három éven át fo­lya­ma­to­san baj­nok­sá­got ren­dez­tek.

e) A sport űzé­sé­hez sport­lé­te­sít­mé­nyek, tehát tor­na­ter­mek, uszo­dák, sport­csar­no­kok, sport­pá­lyák, sta­di­o­nok, „aré­nák” szük­sé­gel­tet­nek. A sport a be­ru­há­zá­sok, az épí­tő­ipar-tech­no­ló­gi­ai sze­re­lés egyik cél­te­rü­le­te, a sport­lé­te­sít­mé­nyek üze­mel­te­té­se, fenn­tar­tá­sa, biz­ton­sá­gi inf­ra­struk­tú­rá­ja is igen szé­les kör­ben mun­ka­hely­te­rem­tő jel­le­gű. Az él­sport gi­gan­ti­kus sport­ren­dez­vé­nyek ih­le­tő­je, ki­ala­kult a bel­föl­di és a nem­zet­kö­zi sport­tu­riz­mus. A sport­ipar a szó­ra­koz­ta­tó­ipar egyik ve­ze­tő ágává vált; a sport­lé­te­sít­mé­nyek mul­ti­funk­ci­o­ná­li­sak. (Az éven­te öt­ven­mil­li­ós tu­ris­ta­lá­to­ga­tott­sá­gú Las Veg­as­ban pél­dá­ul a sport, főleg a boksz, ame­ri­kai fut­ball, a sze­ren­cse­já­ték­kal, az üdü­lés­sel és a szex­ipar­ral – hi­szen az is test­moz­gás –, va­la­mint a szín­há­zi-ze­nei ren­dez­vé­nyek­kel egy­sé­get ké­pez­ve ér­vé­nye­sül.) A sport­ren­dez­vé­nyek az em­be­ri él­ve­zet for­rá­sai, a tár­sas érint­ke­zés aktív for­mái, előre ki­szá­mít­ha­tat­lan él­ményt adnak, ame­lyet a sport­fo­ga­dás még in­kább fel­erő­sít. Az él­sport szá­mos tech­ni­kai újí­tást ösz­tö­nöz, ki­ala­kult az ún. sport­mér­nök­ség (né­mi­leg más ru­há­zat­tal at­le­ti­zál­nak most, mint ötven évvel ez­előtt), hi­he­tet­len mér­ték­ben fej­lő­dik a sport­or­vos­lás és a gyógy­szer­ipar, amely vissza­hat a spor­ton kí­vü­li te­rü­le­tek­re is (pl. a bal­ese­ti sé­rü­lé­sek gyó­gyí­tá­sá­ra, a táp­lá­lék­ki­egé­szí­tés kö­ré­nek bő­vü­lé­sé­re stb.). A sport így a tech­no­ló­gi­ai fej­lesz­tés, az in­no­vá­ció te­re­pé­vé is vált, és a di­gi­ta­li­zá­ció is je­len­tő­sen fej­lő­dik a sport­vi­lág­ban.

f) A sport már több mint száz éve nem­zet­kö­zi (nyá­ri-té­li olim­pia, vi­lág­baj­nok­sá­gok, kon­ti­nen­tá­lis baj­nok­sá­gok, vi­lág­ku­pák stb.). A nem­zet­kö­zi kon­ti­nens- és vi­lág­baj­nok­sá­gok özöne zúdul a la­kos­ság­ra a hely­szí­nen, il­let­ve a te­le­ví­zi­ón, in­ter­ne­ten ke­resz­tül. Ezek a ren­dez­vé­nyek moz­gó­sít­ják a la­kos­sá­got (lásd a 2017-es bu­da­pes­ti úszó-vi­lág­baj­nok­ság eu­fó­ri­á­ját). A nem­zet­kö­zi sport­si­ke­rek egy­szer­re ké­pe­sek szol­gál­ni a nem­ze­ti büsz­ke­sé­get, de a glo­ba­li­zá­ci­ót és a mul­ti­kul­t­u­ra­liz­must is (angol fut­ball­csa­pa­tok mind­össze egy-két angol já­té­kos­sal; sötét bőrű skan­di­náv futók tö­me­ge). Ki­ala­kult az ún. ide­gen­lé­gi­ó­sok tá­bo­ra, a szá­mom­ra de­vi­an­ci­á­nak tűnő, ún. sport­ál­lam­pol­gár­ság in­téz­mé­nye (a ma­gyar vá­lo­ga­tot­tak­ban is több sport­ág­ban van­nak olya­nok, akik­nek a tré­ner an­go­lul ma­gya­ráz, mert nem tud­nak ma­gya­rul). Le­het­sé­ges, hogy Ma­gyar­or­szág első téli olim­pi­ai baj­no­ka Liu Sha­o­lin Sanyi lesz idén Dél-Ko­re­á­ban (bár Liu Sha­o­lin szü­le­té­sé­től fogva ma­gyar ál­lam­pol­gár).

g) Az üz­le­ti sport lét­re­hoz­ta a sport­vál­lal­ko­zá­so­kat, és ezzel a sport­me­ne­dzse­rek ré­te­gét. A ha­gyo­má­nyos sport­me­ce­na­tú­ra hát­tér­be szo­rult, de elő­tér­be ke­rült a szpon­zo­rá­ció, a mer­chan­di­sing, a sport-„cse­cse­be­cse” ipar­ra (Dénes Fe­renc). A sport­ban óri­á­si pén­zek mo­zog­nak, to­vább erő­sít­ve a sport­fo­ga­dás­ipar­ral. Az or­szá­go­kon belül, de nem­zet­kö­zi­leg is ki­ala­kult a já­té­kos-, il­let­ve edző­pi­ac: já­té­kos­ügy­nö­kök hada, csil­la­gá­sza­ti spor­to­lói-edzői jö­ve­del­mek ke­let­kez­nek, sok­szor tel­je­sen ir­ra­ci­o­ná­lis mér­ték­ben. A sport sze­mé­lyi inf­ra­struk­tú­rá­ja is hi­he­tet­le­nül nö­vek­szik, lé­nye­gé­ben a tech­ni­kai inf­ra­struk­tú­ra fej­lő­dé­sé­vel pár­hu­za­mo­san: edzők hada (ve­ze­tő­edző, pá­lya­edzők, ka­pus­edző, erőn­lé­ti edző, el­len­fe­le­ket meg­fi­gye­lő, il­let­ve vi­de­ó­zó edző), a leg­kü­lön­bö­zőbb szin­tű sport­ve­ze­tők, sport­me­ne­dzse­rek, a sport­or­vo­sok mel­lett sport­pszi­cho­ló­gu­sok, sport­massző­rök. A sport egyre több em­ber­nek ad mun­kát – a lab­da­rú­gó-mér­kő­zé­sen a két­szer ti­zen­egy já­té­kos­ra a va­la­mi­kor három já­ték­ve­ze­tő he­lyett már hat bíró esik, a jég­ko­rong­mér­kő­zé­sen a pá­lyán lévő két­szer hat já­té­kost sok­szor ugyan­csak hat bíró fi­gye­li (két ve­ze­tő­bí­ró, két ol­dal­bí­ró és egyes ese­tek­ben még két gól­bí­ró is), nem be­szél­ve a ter­je­del­mes ver­seny­bí­ró­ság­ról (idő­mé­rő, vi­deó­ke­ze­lő stb.). A lát­vány­spor­tok­ban sok­szor már a já­ték­ve­ze­tők is havi fi­ze­tést él­ve­ző pro­fik­ká vál­tak.

h) Mind­eh­hez pá­ro­sult, il­let­ve e fo­lya­ma­to­kat erő­sí­tet­te az in­for­má­ci­ós tár­sa­da­lom, az in­ter­net, il­let­ve a média kép­özö­ne. A te­le­ví­zi­ós köz­ve­tí­tés az él­ményt, a szó­ra­ko­zást be­hoz­za a la­kás­ba, ezzel fo­koz­za a tö­meg­ér­dek­lő­dést. Míg a szín­ház, mozi tar­tal­mi­lag alap­ve­tő­en meg­ha­tá­ro­zott, a sport­él­mény nem ki­szá­mít­ha­tó, nem meg­is­mé­tel­he­tő. Így a sport im­ma­te­ri­á­lis javai fel­ér­té­ke­lőd­nek, a te­le­ví­zi­ós jog­dí­jak csil­la­gá­sza­ti össze­ge­ket jut­tat­nak a sport­ba (a 60-as évek­ben Ró­má­ban 1,2 mil­lió, 2012-ben Ri­ó­ban 2,5 mil­li­árd dol­lár volt a köz­ve­tí­té­si jog­díj). Egyre sza­po­rod­nak és egyre né­zet­teb­bek a sport­csa­tor­nák, te­le­ví­zi­ós ce­leb­bé vál­nak az él­spor­to­lók, él­edzők, klub­ve­ze­tők, klub­tu­laj­do­no­sok. A te­le­ví­zi­ók igé­nyei több eset­ben át­ala­kít­ják egyes lát­vány­sport­ágak ver­seny­sza­bá­lya­it (pl. a röp­lab­dá­ban vagy az asz­ta­li­te­nisz­ben). A média ki­szol­gá­lá­sá­ra irá­nyu­ló igény szá­mos sport­ág­ban meg­vál­toz­tat­ja a fel­ké­szü­lés–edzés–ver­seny­zés hár­mas belső ará­nyát, a te­nisz­ben, at­lé­ti­ká­ban, de más­hol is (lásd Hosszú Ka­tin­kát, aki hó­na­po­kon át szin­te csak ver­se­nyez), a ver­se­nyek je­len­tős része egy­sze­rű­en a pénz­dí­jak meg­szer­zé­sét cé­loz­za.

Mind­ezek után alig­ha kell bi­zo­nyí­ta­ni a sport bel- és kül­po­li­ti­kai je­len­tő­sé­gét, és ez­ál­tal be­épü­lé­sét az ál­la­mok kor­mány­zá­sá­ba. A 2017. feb­ru­á­ri ame­ri­kai fut­ball Super Bowl­ra mil­li­ók za­rán­do­kol­tak Hous­ton­ba, né­hány nap alatt több száz­mil­lió dol­lár be­vé­telt biz­to­sít­va a vá­ros­nak, amely erre az ese­mény­re mint­egy ötven új, nagy ka­pa­ci­tá­sú szál­lo­dát épí­tett. Ame­ri­ká­ban több mint száz­mil­li­ó­an, Ma­gyar­or­szá­gon késő éjjel is tíz­ez­rek néz­ték ezt a fut­ball­dön­tőt, amely egy­ben show-mű­sor volt Lady Ga­gá­val és vi­lág­hí­rű ze­ne­ka­rok tö­me­gé­vel. Egy-egy Forma–1 au­tó­ver­seny­re ugyan­csak nép­ván­dor­lás indul a leg­kü­lön­bö­zőbb or­szá­gok­ból, hi­szen alap­ve­tő tu­risz­ti­kai ese­mény. Erre a fo­lya­mat­ra az ál­la­mok­nak re­a­gál­ni­uk kell, és re­a­gál­nak is, mind szer­ve­ze­tük­ben (sport­mi­nisz­té­ri­u­mok, sport­hi­va­ta­lok, spor­tot tá­mo­ga­tó köz­pon­ti ala­pok), mind sze­mé­lyi ál­lo­má­nyuk­ban (ál­la­mi sport­ve­ze­tők, sport­szak­re­fe­ren­sek) egy­aránt. A sport­tal fog­lal­ko­zó ál­lam­ap­pa­rá­tus szá­mos or­szág­ban ál­lan­dó­an bővül.

Va­la­mi­kor a sport csak a dik­ta­tú­rák po­li­ti­kai esz­kö­ze volt (lásd Hit­ler 1936-os ber­li­ni olim­pi­á­ját; Rá­ko­si Má­tyás re­zsim­je 1952-es 16 hel­sin­ki arany­ér­mét; a Szov­je­tú­nió, az NDK vagy Kuba ál­la­mi­lag tá­mo­ga­tott sport­já­nak di­a­dal­me­ne­tét 1950 és 1980 kö­zött). A nyu­ga­ti de­mok­rá­ci­ák is – ame­lyek (pl. Ang­lia, Fran­cia­or­szág) alig sze­rez­tek az 50-es évek­ben olim­pi­ai arany­ér­me­ket – elő­ször kény­te­len-kel­let­len, ké­sőbb már erő­tel­je­seb­ben kezd­ték tá­mo­gat­ni a spor­tot, amely így Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban és az USA-ban is fo­ko­za­to­san el­vesz­tet­te tisz­tán ön­sza­bá­lyo­zó, ön­vi­ta­ren­de­ző civil jel­le­gét. Ki­ala­kult az or­szá­gok közti ver­seny, az érem- és he­lye­zés­haj­sza, az ál­la­mok presz­tízs­nö­ve­lé­se az or­szág-imázs ér­de­ké­ben. Messze ju­tot­tunk a klasszi­kus co­u­ber­ti­ni né­zet­től, amely sze­rint a vi­lág­ver­se­nye­ken a rész­vé­tel a fon­tos, nem a győ­ze­lem (ezt ma már csak a vesz­te­sek mond­ják); vagy Brundage NOB-el­nök két­ség­be­esett küz­del­mé­től, rész­ben a tra­di­ci­o­ná­lis olim­pi­ai ama­tő­r­iz­mus fenn­tar­tá­sá­ért, rész­ben a nem­ze­tek közti ver­seny meg­elő­zé­sé­ért (nincs érem­táb­lá­zat, a győz­te­sek tisz­te­le­té­re nem játsszák el a nem­ze­ti him­nuszt; ez a szo­kás ma már csak az Uni­ver­si­adé­kon ma­radt meg, ahol vál­to­zat­la­nul a Ga­udea­mus igi­turt hall­hat­juk az ered­mény­hir­de­tés­kor). Az olim­pia, il­let­ve vi­lág- és kon­ti­nens­baj­nok­sá­gok nem­csak a spor­to­lók, hanem az ál­la­mok közti ver­seny szín­te­ré­vé vál­nak, a sport­si­ke­rek az adott állam ver­seny­ké­pes­sé­gét erő­sí­tik.

A sport így össze­há­za­so­dott a po­li­ti­ká­val, az ál­lam­mal, sok­ban a kor­mány­zás­me­nedzs­ment esz­kö­zé­vé vált (lásd pl. már ötven évvel ez­előtt Mao Ce-tung úszá­sát, Kis­sin­ger ping­pong-dip­lo­má­ci­á­ját). Egyre je­len­tő­sebb lett a sport ál­la­mi költ­ség­ve­té­si fi­nan­szí­ro­zá­sa, ami ki­ala­kí­tot­ta az ál­la­mi sport­igaz­ga­tást és az ál­la­mi jogi sport­sza­bá­lyo­zást, azaz a sport­irá­nyí­tás az ál­la­mok kor­mány­zá­sá­nak ré­szé­vé vált, sőt sok eset­ben, főleg a kor­mány­za­ti kom­mu­ni­ká­ci­ó­ban, ki­emel­ke­dő sze­rep­hez is jut­hat.

Meg­in­dul a po­li­ti­ku­sok einstand­ja a leg­nép­sze­rűbb egye­sü­le­tek, sport­szö­vet­sé­gek ve­ze­tő poszt­ján (lásd pl. a több­szö­rös olasz mi­nisz­ter­el­nök Ber­lus­co­nit mint a Milan el­nö­két, vagy ná­lunk ko­ráb­ban Ba­ráth Ete­lét a ka­jak-ke­nu, most pedig Kósa La­jost a kor­cso­lya-, Né­meth Szi­lár­dot a bir­kó­zó- vagy Ko­csis Mátét a ké­zi­lab­da-szö­vet­ség élén, il­let­ve Ku­ba­tov Gá­bort az FTC, Deutsch Ta­mást az MTK el­nö­ke­ként). A sport­vi­lág ez ellen nem vé­de­ke­zik, hi­szen a po­li­ti­kus-ál­la­mi ve­ze­tő kap­cso­la­ti tő­ké­je sokat ér. A dön­tés­el­mé­le­ti szak­iro­da­lom sze­rint (pl. Ster­benz Tamás) az az egész­sé­ges, ha a lát­vány­sport­ágak­ban a sport­szö­vet­sé­gek, nagy egye­sü­le­tek, vál­lal­ko­zá­sok kö­ré­ben egy­har­ma­dos ará­nyok jön­nek létre a po­li­ti­ku­sok, a gaz­da­sá­gi ve­ze­tők és a sport­vi­lág­ból ér­ke­ző me­ne­dzse­rek kö­zött e szer­ve­ze­tek ve­ze­té­sé­ben.

A sport­ága­zat, a sport­ipar, a sport el­üz­le­ti­e­se­dé­se ter­mé­sze­te­sen sok elő­nye mel­lett hát­rá­nyo­kat is hoz a tár­sa­dal­mi-gaz­da­sá­gi élet­ben (lásd a dop­pin­go­lás el­ter­je­dé­sét, a sport­hu­li­ga­niz­mus­sal járó ga­ráz­da-ron­gá­ló je­len­sé­ge­ket, a ko­ráb­bi csön­des és békés bun­dák üz­let­sze­rű­en foly­ta­tott, vesz­te­ge­tés­be való át­csa­pá­sát, a nem­zet­kö­zi bűn­ban­dák fo­ga­dá­si­csa­lás­so­ro­za­tát, a fair play hát­tér­be szo­ru­lá­sát az óri­á­si anya­gi jö­ve­del­mek meg­szer­zé­sé­nek bű­vö­le­té­ben). A sport­ve­ze­tés­ben, a sport­üz­let­ben nem­zet­kö­zi­leg is erő­sö­dik a kor­rup­ció, amely pél­dá­ul a vi­lág­ver­se­nyek óri­á­si üz­let­té váló ren­de­zé­si jo­gá­nak meg­szer­zé­se ér­de­ké­ben el­ér­te már a NOB, il­let­ve szá­mos nem­zet­kö­zi sport­szö­vet­ség (pl. a FIFA) ve­ze­tő­sé­gét is. A sport tehát saj­nos egyre több mun­kát ad az ál­la­mi bűn­ül­dö­ző szer­vek­nek is. Nem­csak vi­rág­kar­ne­vál van tehát, hanem ir­tan­dó gyom is, még­pe­dig meg­le­he­tő­sen nagy mennyi­ség­ben.

A ma­gyar kor­mány­zás szem­lé­let­vál­to­zá­sa a sport­ban

Ma­gyar­or­szá­gon az 1989–1990-es rend­szer­vál­to­zás előtt szo­ci­a­lis­ta ál­ama­tö­riz­mus ural­ko­dott az él­sport­ban, fik­tív mun­ka­he­lyek­kel és in­for­má­li­san biz­to­sí­tott csem­pé­sze­ti le­he­tő­sé­gek­kel. A tö­meg­sport, de a ver­seny­sport al­sóbb szin­tű része is ál­la­mi vál­la­la­tok­hoz, szö­vet­ke­ze­tek­hez kö­tő­dött, a sport­lé­te­sít­mé­nyek zöme is az ún. szo­ci­a­lis­ta gaz­dál­ko­dó szer­ve­ze­tek, il­let­ve a helyi ta­ná­csok ke­ze­lé­sé­ben volt. Az él­sport pedig erő­sen nyári­o­lim­pia-, il­let­ve lab­da­rú­gás-cent­ri­kus volt, hát­tér­be szo­rít­va a téli spor­to­kat, il­let­ve a nem olim­pi­ai sport­ága­kat.

A rend­szer­vál­to­zás után a ma­gyar sport inf­ra­struk­tú­rá­ja – sport­ál­lá­sok, a vál­la­la­tok­kal együtt pri­va­ti­zált sport­lé­te­sít­mé­nyek – je­len­tős mér­ték­ben meg­sem­mi­sült. Az 1990 utáni kor­má­nyok (az első Or­bán-kor­mány ki­vé­te­lé­vel) az él­spor­tot piaci alap­ra kí­ván­ták he­lyez­ni, a tö­meg­spor­tot pedig civil ma­gán­ügy­nek te­kin­tet­ték, így a sport ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sa hát­tér­be szo­rult. Az él­sport után­pót­lás­bá­zi­sa egyre job­ban ki­me­rült, a la­kos­sá­gi sport a fel­nőtt la­kos­ság­nál mint­egy 5%-ra, a di­á­kok kö­ré­ben kö­rül­be­lül 15%-ra vissza­szo­rult. Az ál­la­mi költ­ség­ve­tés­ben a sport kö­rül­be­lül a költ­ség­ve­tés 0,2%-ára csök­kent, vi­szont a még igen gyen­ge üz­le­ti szfé­ra, va­la­mint a la­kos­ság szé­les ré­te­ge­i­nek meg­él­he­té­si prob­lé­mái nem tet­ték le­he­tő­vé a fej­lett nyu­ga­ti jó­lé­ti ál­la­mok szo­ci­á­lis pi­ac­gaz­da­sá­gi sport­rend­sze­ré­nek át­vé­te­lét. A pri­va­ti­zált ál­la­mi vál­la­la­tok­nál a tőkés tu­laj­do­nos ál­ta­lá­ban le­épí­tet­te a spor­tot, az or­szág­ba be­jött mul­ti­na­ci­o­ná­lis nagy­vál­la­la­tok lé­nye­gé­ben csak a nem­zet­kö­zi csúcs­sport­ese­mé­nye­ket (pl. Forma–1) szpon­zo­rál­ták. A sport­irá­nyí­tás a kor­mány­za­ti szer­ve­zet­rend­szer­ben – ki­vé­tel az első Or­bán-kor­mány If­jú­sá­gi és Sport­mi­nisz­té­ri­u­ma 1998 és 2002 kö­zött – hát­tér­be szo­rult, il­let­ve kü­lön­bö­ző mi­nisz­té­ri­u­mok­ba ol­vadt be, vál­ta­ko­zó si­ker­rel (sport­hi­va­ta­lok, Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um, Ön­kor­mány­za­ti Mi­nisz­té­ri­um).

A fej­lett nyu­ga­ti ál­la­mok­ban a sport­fi­nan­szí­ro­zás lé­nye­gé­ben nagy­já­ból egy­har­ma­dos mér­ték­ben egyen­lő­en meg­osz­lik három szfé­ra, az állam, az üz­le­ti szfé­ra és a ház­tar­tá­sok kö­zött. Az állam már ak­tív­vá vált a sport­ban, de annak alap­ve­tő­en civil jel­le­ge fenn­ma­radt. Az egy­har­ma­dos ál­la­mi tá­mo­ga­tás­nak pedig mint­egy 70%-a megy a sza­bad­idő­sport­ra, és csak 30%-a az él­sport­ra. A profi él­sport fi­nan­szí­ro­zá­sá­ra alap­ve­tő­en az üz­le­ti szfé­ra, a vál­la­la­tok hi­va­tot­tak, a la­kos­sá­gi sport pedig zöm­mel az érin­tet­tek saját esz­kö­ze­i­ből tör­té­nik, a csa­lá­dok fe­de­zik ezt, il­let­ve ki­ala­kul a kü­lön­bö­ző te­het­ség­tá­mo­ga­tó-után­pót­lás­ne­ve­lő szo­ci­á­lis ala­pít­vá­nyok há­ló­za­ta is. A köz­pon­ti költ­ség­ve­tés mint­egy 1,0–1,5%-a jut a leg­több fej­lett nyu­gat-eu­ró­pai or­szág­ban sport­fi­nan­szí­ro­zás­ra.

Ezen hár­mas szer­ke­zet meg­va­ló­sí­tá­sá­ra a rend­szer­vál­tó ke­let-kö­zép-eu­ró­pai or­szá­gok­ban, így Ma­gyar­or­szá­gon egy­elő­re nincs mód, de azért sze­rin­tem ennek el­éré­sé­re hosszú távon és fo­ko­za­to­san mégis tö­re­ked­nünk kel­le­ne. Ha azon­ban rövid távon fej­lett spor­tot aka­runk – amely­re az igen je­len­tős ma­gyar sport­ha­gyo­má­nyok ösz­tö­nöz­nek, bár „sport­nem­zet” sosem vol­tunk –, akkor ez alap­ve­tő­en most még csak ál­la­mi esz­kö­zök­ből, köz­pénz­ből tör­tén­het, még azzal a hát­ránnyal is, hogy így a sport civil jel­le­ge csök­ken, el­ál­la­mo­so­dik és túl­po­li­ti­zá­ló­dik, a sport­vi­lág pedig el­ké­nyel­me­se­dik, pa­za­rol (per­sze ennek mér­té­ke nem kö­zöm­bös, és amennyi­re lehet, ezt kor­lá­toz­ni kell).

Míg a 2002 és 2010 kö­zöt­ti kor­má­nyok lé­nye­gé­ben be­le­nyu­god­tak a sport hát­tér­be szo­ru­lá­sá­ba, ezen 2010-től a Fi­desz-kor­mány gyö­ke­re­sen vál­toz­ta­tott, stra­té­gi­ai pri­o­ri­tás­ként ki­emel­ve a spor­tot. Becs­lé­sem sze­rint a sport­fi­nan­szí­ro­zás je­len­leg 90%-ban köz­pénz­ből tör­té­nik, egy­aránt ide­ért­ve a köz­pon­ti költ­ség­ve­té­si és helyi ön­kor­mány­za­ti esz­kö­zö­ket. De a sport ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zá­sá­nak része az ún. tao, a köz­mé­dia által fi­ze­tett magas „po­li­ti­kai jog­díj”, a sze­ren­cse­já­té­kok­ból a tör­vény­nél fogva szár­ma­zó be­vé­tel, végül az ál­la­mi vál­la­la­tok­tól ka­pott, iga­zá­ból nem azok mar­ke­ting­te­vé­keny­sé­gét szol­gá­ló rek­lám­pén­zek is (tud­ni­il­lik ez utób­bi­ak sem üz­le­ti jel­le­gű­ek). Ez mind köz­pénz, és így nem is egész­sé­ges, leg­fel­jebb át­me­ne­ti­leg fo­gad­ha­tó el, becs­lé­sem sze­rint több mint tíz­sze­re­se a 2010 előt­ti­nek.

A Fi­desz már az első Or­bán-kor­mány alatt is hang­sú­lyo­zot­tan ke­zel­te a spor­tot, de a kor­mány ko­a­lí­ci­ós jel­le­gé­re te­kin­tet­tel ezt nem emel­te ki (bár lét­re­hoz­ta az If­jú­sá­gi és Sport­mi­nisz­té­ri­u­mot). A hely­zet 2010-ben a két­har­ma­dos par­la­men­ti több­ség­re te­kin­tet­tel mi­nő­sé­gi­leg meg­vál­to­zott. A má­so­dik és a har­ma­dik Or­bán-kor­mány el­sőd­le­ge­sen a „nem­ze­ti ügyek” kor­má­nya kíván lenni, erő­tel­jes be­avat­ko­zást hajt végre a gaz­da­sá­gi és tár­sa­dal­mi élet min­den te­rü­le­tén. Ehhez a po­li­ti­kai kor­mány­zás­hoz pedig jól illik a sport fel­ka­ro­lá­sa, ki­eme­lé­se, fel­hasz­ná­lá­sa. A kor­mány­zás alap­ve­tő része a kom­mu­ni­ká­ció, a kor­mány­za­ti stí­lus pedig har­cos, győ­ze­lem­re ori­en­tált, tehát itt is sok a ha­son­ló­ság a sport­élet jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­vel (gyor­sab­ban, ma­ga­sabb­ra, erő­seb­ben). A sport nem­zet­stra­té­gi­ai ága­zat­tá nyil­vá­ní­tá­sa így mint­egy az Or­bán-kor­mány ál­ta­lá­nos jel­lem­vo­ná­sa­i­ból is kö­vet­ke­zik.

A kö­vet­ke­zők­ben ele­mez­zük a sport je­len­le­gi kor­mány­za­ti irá­nyí­tá­sát, fi­nan­szí­ro­zá­sát, a spor­to­lás fej­lesz­té­sét, a sport­vi­lág­ver­se­nyek ren­de­zé­sét és a sport­sza­bá­lyo­zást. Ezen öt té­nye­ző elem­zé­se adhat át­fo­gó képet a 2010 után a sport­élet­ben be­kö­vet­ke­zett ese­mé­nyek­ről, vál­to­zá­sok­ról, az elért ered­mé­nyek­ről és a hi­bák­ról, hi­á­nyos­sá­gok­ról.

A sport­irá­nyí­tá­si rend­szer vál­to­zá­sa

2010 előtt kü­lön­bö­ző mi­nisz­té­ri­u­mok­ba be­épí­tett ál­la­mi sport­irá­nyí­tás­ról be­szél­he­tünk, amely igen szé­les köz­te­sü­le­ti-köz­ala­pít­vá­nyi rend­szer­re tá­masz­ko­dott. Eze­ket a hib­rid szer­ve­ket a Nem­ze­ti Sport­ta­nács mint a kor­mány vé­le­mé­nye­ző-ta­nács­adó szer­ve kí­ván­ta, zöm­mel si­ker­te­le­nül, össze­fog­ni. A sport­irá­nyí­tás így nem volt egy­sé­ges, kö­vet­ke­zés­kép­pen az ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zás is szét­esett, sok csa­tor­nán foly­do­gált.

2010 után az Or­bán-kor­mány át­vet­te a Sch­mitt Pál által aján­lott, olasz mo­dell­hez kö­ze­lí­tő meg­ol­dást (ezt Ko­vács Tamás adap­tál­ta a ma­gyar adott­sá­gok­ra). Ennek a 2011-es sport­tör­vény-mó­do­sí­tás­ban meg­je­le­nő lé­nye­ge az volt, hogy a ma­gyar sport­irá­nyí­tás alap­szer­ve a köz­tes­tü­le­ti jel­le­gű (ve­gye­sen ál­la­mi és civil) Ma­gyar Olim­pi­ai Bi­zott­ság, amely ta­go­zat­ként ma­gá­ban fog­lal­ja a nem olim­pi­ai sport­ága­kat, a fo­gya­ték­kal élők sport­ját, a sza­bad­idő­spor­tot, va­la­mint a di­ák­spor­tot (a fel­ső­ok­ta­tás­ban részt vevő hall­ga­tó­kat is ide­szá­mít­va) is. A MOB-nak így mint­egy 240 tagú köz­gyű­lé­se lett, amely­ben két­har­mad­nál is na­gyobb több­ség­gel ren­del­kez­tek az olim­pi­ai sport­ágak, a MOB el­nö­ké­nek és fő­tit­ká­rá­nak is olim­pi­ai baj­no­kot vá­lasz­tot­tak. A MOB min­dig is az olim­pi­ai él­sport szer­ve volt, mű­kö­dé­sé­ben már ha­gyo­má­nya­i­nál fogva is hát­tér­be szo­rul­tak a nem olim­pi­ai ta­go­za­tok. A MOB-nak emel­lett meg­fe­le­lő – főleg gaz­da­sá­gi – ap­pa­rá­tu­sa sem volt ilyen szé­les körű fel­adat el­lá­tá­sá­ra. A sport ál­la­mi irá­nyí­tá­sát az Em­be­ri Erő­for­rá­sok Mi­nisz­té­ri­u­má­nak sport­ál­lam­tit­kár­sá­ga (élén ugyan­csak olim­pi­ai baj­nok­kal) elég­gé cse­kély ha­tás­kör­rel, a MOB mögé szo­rul­tan látta el.

Ezen a hely­ze­ten vál­toz­ta­tott 2016 őszén a 2004-es sport­tör­vény újabb át­fo­gó mó­do­sí­tá­sa (2016. évi CXIX. tör­vény), amely mint­egy be­le­ka­pasz­kod­va a vi­szony­lag gyen­ge riói olim­pi­ai sze­rep­lés­be (hat arany­érem lé­nye­gé­ben két női spor­to­ló­hoz fű­ző­dik, az arany­ér­mek pedig csak három sport­ág­hoz – kajak, úszás, vívás – kö­tőd­tek, jóval ke­ve­sebb volt a 4. és 8. közti he­lye­zés, mint ko­ráb­ban, egyes ko­ráb­ban si­ke­res sport­ágak – ököl­ví­vás, csel­gáncs, bir­kó­zás – cső­döt mond­tak), szét­szed­te a MOB-ot, és az ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zást túl­nyo­mó több­sé­gé­ben ismét kor­mány­za­ti szerv­hez, az Em­be­ri Erő­for­rá­sok Mi­nisz­té­ri­u­má­hoz ren­del­te. 2017-től az EMMI igen meg­erő­sí­tett sport­ál­lam­tit­kár­sá­gá­hoz (élén Szabó Tün­dé­vel, a ko­ráb­bi vi­lág­hí­rű úszó­nő­vel) négy, lé­nye­gé­ben szak­mai jel­le­gű köz­tes­tü­let csat­la­ko­zott. A MOB ismét ki­zá­ró­lag az olim­pi­ai sport­ágak szer­ve lett, mel­let­te pedig még három köz­tes­tü­let lé­te­sült, ne­ve­ze­te­sen a fo­gya­ték­kal élők tel­jes sport­já­val ki­egé­szí­tett Ma­gyar Pa­ra­lim­pi­ai Bi­zott­ság (nem­zet­kö­zi szem­pont­ból meg­le­he­tő­sen kér­dé­ses a pa­ra­lim­pi­án nem sze­rep­lő sport­ágak ide­so­ro­lá­sa – lásd pl. a külön „olim­pi­á­val”, a si­ket­olim­pi­á­val ren­del­ke­ző hal­lás­kor­lá­to­zot­ta­kat), a né­mi­leg fél­re­ért­he­tő­en Nem­ze­ti Ver­seny­sport Szö­vet­ség­nek ne­ve­zett, nem olim­pi­ai sport­ágak köz­tes­tü­le­te, va­la­mint a Nem­ze­ti Diák-, Hall­ga­tói és Sza­bad­idő­sport Szö­vet­ség néven mű­kö­dő köz­tes­tü­let (talán a for­dí­tott sor­rend a név­ben in­do­kol­tabb lett volna).

Vé­le­mé­nyem sze­rint ez a vál­toz­ta­tás fel­tét­le­nül meg­ala­po­zott volt. Fel­te­he­tő­en a – nem meg­fe­le­lő­en ki­dol­go­zott át­me­ne­ti ren­del­ke­zé­sek­ből is adódó – kez­de­ti prob­lé­mák után ez az új rend­szer jóval ha­té­ko­nyabb lehet az ed­di­gi­nél. A MOB-nak – erre irá­nyul­hat az el­nök- és a fő­tit­kár­vál­tás – újra a nyári és a téli olim­pi­á­ra, az olim­pi­ai sport­ágak fej­lesz­té­sé­re kell kon­cent­rál­nia.

A sport­köz­tes­tü­le­tek­hez kap­cso­lód­nak a kü­lön­bö­ző or­szá­gos szak­szö­vet­sé­gek és sport­ági szö­vet­sé­gek, va­la­mint olyan sa­já­tos sport­szö­vet­sé­gek is, mint a sé­rü­lé­si ágak­hoz iga­zo­dó „fo­gya­té­kos sport­szö­vet­sé­gek”, va­la­mint a „sza­bad­idő-, il­let­ve di­ák-hall­ga­tói sport­szö­vet­sé­gek”. Ezek tisz­tán civil szer­ve­ze­tek, nem köz­tes­tü­le­tek, de ál­ta­lá­ban a pénz­ügyi sza­bá­lyok miatt köz­hasz­nú szer­ve­zet­té nyil­vá­nít­tat­ják ma­gu­kat a bí­ró­sá­gon. A szö­vet­sé­gek jó ré­szé­re jutó, a ko­ráb­bi­nál jóval na­gyobb ál­la­mi tá­mo­ga­tás miatt a szö­vet­sé­gek több­sé­gé­nek át kel­lett ala­kí­ta­nia mű­kö­dé­si mód­ját, ve­ze­tő szer­ve­ik te­vé­keny­sé­gét, ki kel­lett épí­te­ni gaz­da­sá­gi ap­pa­rá­tu­su­kat. Ez a fo­lya­mat még tart, és je­len­tős ne­héz­sé­gek­kel is jár, szá­mos, re­mél­he­tő­en át­me­ne­ti ne­ga­tí­vum­mal (a ta­nu­ló­pénzt saj­nos meg kell fi­zet­ni).

A sport­fi­nan­szí­ro­zás meg­több­szö­rö­zé­se

Mi­u­tán eddig a sport­fi­nan­szí­ro­zás – sok­ban az irá­nyí­tá­si rend­szer­ből is adó­dó­an – szét­ta­golt volt, to­váb­bá mivel na­gyon sok a komp­lex fej­lesz­tés, amely nem­csak a sport­hoz kö­tő­dik (pl. a 2017-es vízi vi­lág­baj­nok­ság­nál a Mar­git­szi­get, il­let­ve a XIII. ke­rü­let kör­nye­ző ré­szé­nek rend­be­té­te­le), az, hogy a ma­gyar állam mennyit költ egy évben sport­ra, igen ne­he­zen meg­ál­la­pít­ha­tó. Kü­lön­bö­ző köz­gaz­da­sá­gi elem­zők egé­szen más, sok­szor mil­li­ár­dok­kal el­té­rő szá­mo­kat mon­da­nak. Vé­le­mé­nyem sze­rint a rend­szer nem át­te­kint­he­tő, a transz­pa­ren­cia nem meg­fe­le­lő. A kö­vet­ke­zők­ben alap­ve­tő­en a 2016-os pénz­ügyi évre kon­cent­rá­lok.

A 2016. évi köz­pon­ti költ­ség­ve­tés­ben az EMMI költ­ség­ve­té­sé­ben kb. 45 mil­li­árd fo­rint, az NFM költ­ség­ve­té­sé­ben a kü­lön­bö­ző be­ru­há­zá­sok­ra majd­nem 180 mil­li­árd fo­rint sze­re­pelt. Emel­lett 2016-ban több mint tíz kor­mány­ha­tá­ro­zat a tar­ta­lék­ból mint­egy 230 mil­li­árd fo­rin­tot irány­zott elő sport­ra (ezek jó ré­szét azon­ban nem 2016-ban köl­töt­ték el, pl. de­cem­be­ri kor­mány­ha­tá­ro­za­tok is szü­let­tek, így az igen nagy össze­gű Ke­mény Fe­renc Prog­ram­ra).

Az eddig is­mer­te­tet­te­ken túl azon­ban sze­rin­tem hozzá kell szá­mí­ta­ni azt az éven­te mint­egy 60-70 mil­li­árd fo­rin­tot, ame­lyet a be nem fi­ze­tett tár­sa­sá­gi adó­juk­ból a vál­la­la­tok a sport­nak jut­tat­nak (ún. tao), hi­szen ezzel az összeg­gel ke­ve­sebb fo­lyik be a költ­ség­ve­tés­be. Emel­lett van­nak olyan té­te­lek a Hon­vé­del­mi, il­let­ve a Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um­nál, il­let­ve a fel­ső­ok­ta­tás­nál, ame­lyek sport jel­le­gű­ek (a Test­ne­ve­lé­si Egye­tem több­éves be­ru­há­zá­sa összes­sé­gé­ben meg­kö­ze­lí­ti az öt­ven­mil­li­ár­dot, de a Nem­ze­ti Köz­szol­gá­la­ti Egye­tem fej­lesz­té­sé­ben is lé­nye­ges sport­be­ru­há­zá­sok ta­lál­ha­tók: lőtér, lo­vas­pá­lya). Úgy be­csü­löm, hogy 2016-ban meg­kö­ze­lí­tő­en 400 mil­li­árd fo­rint ke­rült a „köz­pon­ti” ál­lam­kasszá­ból tény­le­ge­sen sport­ra (be­le­szá­mít­va a meg­va­ló­sult be­ru­há­zá­so­kat), amely több mint tíz­sze­re­se a 2010 előt­ti­nek, és a la­kos­sá­gi lét­szám­hoz vi­szo­nyít­va, szá­za­lé­ko­san mérve, jóval több, mint a nyu­gat-eu­ró­pai or­szá­gok költ­ség­ve­té­sé­ben szo­ká­sos. Egy­ér­tel­mű, hogy igen gyors és nagy­mér­té­kű nö­ve­ke­dés tör­tént a sport­fi­nan­szí­ro­zás­ban, ami ezen az idő­tá­von (6-7 év) az Eu­ró­pai Uni­ó­ban min­den bi­zonnyal a leg­na­gyobb.

Ha pedig a köz­pénz egé­szét néz­zük, igen je­len­tő­sen nö­ve­ked­tek – főleg a na­gyobb vá­ro­sok­ban – a te­rü­le­ti ön­kor­mány­za­tok sport­rá­for­dí­tá­sai is. A köz­te­le­ví­zió által fi­ze­tett sport­köz­ve­tí­té­si jog­dí­jak (főleg a lab­da­rú­gás­nál) is nyil­ván túl­zot­tak (ún. po­li­ti­kai ár). Az ál­la­mi vál­la­la­tok mes­ter­sé­ge­sen meg­nö­velt rek­lá­mo­zá­sai is vol­ta­képp a sport­ba ju­tott köz­pénz­be szá­mí­tan­dók. E kör­ben ki­emel­ném, hogy mil­li­ár­dos nagy­ság­ren­dű pén­zek ér­kez­nek a lát­vány­sport­ágak­ban az egy­sze­mé­lyes ál­la­mi tu­laj­don­ban álló Sze­ren­cse­já­ték rész­vény­tár­sa­ság­ból (ún. li­ga­rek­lám stb.), il­let­ve a sze­ren­cse­já­ték-jö­ve­del­mek­ből tör­vény­nél fogva is jut a sport­ra (pl. a to­tó­ból a lab­da­rú­gás­ra).

A köz­pénz­ből tör­té­nő sport­be­ru­há­zá­sok je­len­tős ré­szé­re jel­lem­ző a költ­sé­gek idő­köz­be­ni ir­re­á­lis mér­té­kű meg­nö­ve­ke­dé­se (lásd pél­dá­ul a Duna Aréna lé­te­sí­té­sé­nek, il­let­ve a 2017-es vízi vi­lág­baj­nok­ság szer­ve­zé­se ere­de­ti­leg be­csült költ­sé­ge­i­nek erő­tel­jes emel­ke­dé­sét). (A köz­pon­ti sport­be­ru­há­zá­so­kat külön kor­mány­biz­tos irá­nyít­ja Für­jes Ba­lázs sze­mé­lyé­ben.) A sport­be­ru­há­zá­sok költ­sé­ge­i­nél azon­ban azt is fi­gye­lem­be kell venni, hogy ezek egy része köz­vet­le­nül nem sport­költ­ség (pl. a Duna Aréna uszo­da­komp­le­xum mel­let­ti utcák, házak stb. rend­be ho­zá­sa igen je­len­tős mér­ték­ben An­gyal­föld fej­lesz­té­sét is je­len­ti, a Mar­git­szi­get is je­len­tős mér­ték­ben gaz­da­go­dott). Arra azon­ban job­ban ügyel­ni kel­le­ne, hogy a költ­sé­gek ne sza­ba­dul­ja­nak el, ne tör­tén­jék túl­ára­zás, és a munka mi­nő­sé­ge is meg­fe­le­lő le­gyen. (A Hi­deg­ku­ti Nán­dor Sta­di­on te­te­jét az első ko­moly szél el­vit­te.)

A sport­irá­nyí­tás 2016-os meg­vál­toz­ta­tá­sa kö­ze­lebb hoz­hat min­ket a sport va­ló­ban egy­csa­tor­nás fi­nan­szí­ro­zá­sá­hoz az EMMI által; ez elő­re­lé­pés. A gya­kor­lat­ban azon­ban az év­ti­ze­dek óta sok fe­szült­sé­get okozó prob­lé­ma az éves költ­ség­ve­té­si gaz­dál­ko­dás­ból adó­dik: az ál­la­mi tá­mo­ga­tás­hoz csak az előző évi el­szá­mo­lás be­fe­je­zé­se után, úgy áp­ri­lis­ban lehet hoz­zá­jut­ni, addig azon­ban a sport­szö­vet­sé­gek­nek, sport­egye­sü­le­tek­nek ügyes­ked­ni­ük kell (hi­tel­fel­vé­te­lek stb.). Mind­ed­dig ezt az is­mert belső el­lent­mon­dást nem si­ke­rült fel­ol­da­ni, már­pe­dig ez a sport szür­ke­gaz­da­sá­gát erő­sí­ti.

A fi­nan­szí­ro­zás szer­ke­ze­té­ből jól lát­szik, hogy még min­dig – éppen el­len­té­te­sen a fej­lett pol­gá­ri or­szá­gok­kal – az ál­la­mi pénz mint­egy 70%-a megy él­sport­ra (főleg olim­pi­ai, még­pe­dig nyári olim­pi­ai él­sport­ra), és csak kö­rül­be­lül 30% a tö­meg­sport­ra, a sza­bad­idő­sport­ra. No­mi­ná­li­san ter­mé­sze­te­sen a sza­bad­idő­sport is jóval több pénzt kap, mint ko­ráb­ban, és ter­mé­sze­te­sen itt is van­nak a szá­mí­tá­sok pon­tos­sá­gát gátló ha­tár­ese­tek. Az Uni­ver­siade pél­dá­ul di­ák-hall­ga­tói sport, de egy­ben él­sport is; vagy egy másik példa, hogy az után­pót­lás-ne­ve­lés döntő része ma a hi­va­tá­sos él­sport­ra való után­pót­lás-ne­ve­lés, és nem a sza­bad­idő­sport fej­lesz­té­se (aka­dé­mi­ák). Po­zi­tív sze­rin­tem vi­szont az, hogy egy­ér­tel­mű elő­re­lé­pés ta­pasz­tal­ha­tó a téli spor­tok, il­let­ve nem olim­pi­ai sport­ágak fi­nan­szí­ro­zá­sá­ban, e kör­ben az ará­nyok is kis­mér­ték­ben vál­toz­tak.

Alap­ve­tő új­don­ság volt a sport­fi­nan­szí­ro­zás­ban az öt lát­vány­csa­pat­sport­ág sa­já­tos ke­ze­lé­se – lab­da­rú­gás, ko­sár­lab­da, ké­zi­lab­da, ví­zi­lab­da, jég­ko­rong (a röp­lab­da alig­ha in­do­kol­ha­tó­an ebből ki­ma­radt, ezt kor­ri­gál­ták). Ezen sport­ágak fi­nan­szí­ro­zá­sá­nak alap­ja a tao, azaz az a tár­sa­sá­gia­dó-tö­meg, ame­lyet a gaz­dál­ko­dó szer­ve­ze­tek a költ­ség­ve­tés­be való be­fi­ze­tés he­lyett sport­szö­vet­sé­gek­nek, sport­egye­sü­le­tek­nek jut­tat­hat­nak. Be­csült ada­tok sze­rint a 2012-től szá­mí­tott négy év alatt a jég­ko­rong 12, a kézi-, ko­sár-és ví­zi­lab­da-szö­vet­ség 35-35-35 mil­li­árd, a lab­da­rú­gás 60 mil­li­árd­dal ré­sze­sült a költ­ség­ve­tés­be be nem fi­ze­tett vál­la­la­ti pén­zek­ből. A taót azon­ban csak ama­tőr sport­ra, után­pót­lás-ne­ve­lés­re le­het­ne fel­hasz­nál­ni, profi sport­ra – hi­szen az az üz­le­ti ver­seny egyik részt­ve­vő­je – a ta­op­én­zek tör­vé­nye­sen nem for­dít­ha­tók. Ele­in­te a tao-sport­be­fi­ze­té­se­ket még adó­ked­vez­mé­nyek­kel is tá­mo­gat­ta az állam, ezt ké­sőbb – he­lye­sen – meg­szün­tet­ték.

Az ere­de­ti­leg nem a sport­ban, hanem a mű­vé­szet­ben be­ve­ze­tett tao sokat se­gí­tett a ko­ráb­ban igen le­rob­bant lát­vány­csa­pat­sport­ága­kon (pl. 2012 óta jó né­hány mű­fü­ves pálya, tor­na­te­rem, tan­uszo­da, jég­pá­lya épült). Szá­mos ered­mé­nyes, után­pót­lás-ne­ve­lést szol­gá­ló pro­jekt is ta­pasz­tal­ha­tó (pél­dá­ul a lab­da­rú­gás­ban a Boz­sik-prog­ram nyo­mán). De sok a ta­ó­val kap­cso­la­tos vissza­élés is (át­csúsz­ta­tás profi sport­ra), to­váb­bá becs­lé­sek sze­rint majd 30% el­megy köz­ve­tí­tői ju­ta­lék­ra, fel­te­he­tő­en (és e tárgy­ban már bün­te­tő­el­já­rá­sok is foly­nak) sok az ún. kor­rup­ci­ós já­ra­dék (pénz-vissza­jut­ta­tás). Hát­rány to­váb­bá, hogy ezek­ben a sport­ágak­ban a tao ki­vé­tel­re szo­rí­tot­ta az üz­le­ti szpon­zo­rá­ci­ót. Ez nem jó, hi­szen a ta­ó­nak töb­bek kö­zött az is lenne a funk­ci­ó­ja, hogy hoz­zá­szok­tas­sa a kis- és kö­zép­vál­lal­ko­zá­so­kat az üz­le­ti sport­ban való rész­vé­tel­re, de je­len­leg ennek kevés nyoma lát­ha­tó. A sport­ve­ze­tők, sport­szak­em­be­rek je­len­tős része pedig a taót örök­re gon­dol­ja, bár az Eu­ró­pai Unió il­le­té­kes szer­ve ehhez 2017-ben is csak meg­ha­tá­ro­zott időre já­rult hozzá; a hosszabb távú foly­ta­tás tehát kér­dé­ses. Emel­lett vi­lá­gos, hogy a lét­re­jött után­pót­lás-lé­te­sít­mé­nye­ket üze­mel­tet­ni, fenn­tar­ta­ni is kell. Az új lé­te­sít­mé­nyek fenn­tar­tá­sá­ra le­gá­lis for­rást kell biz­to­sí­ta­ni; ez már a 2018-as köz­pon­ti költ­ség­ve­tést is érin­ti. Az sem he­lyes, hogy jog­sza­bállyal üz­le­ti ti­tok­nak mi­nő­sí­tet­ték, hogy mely vál­lal­ko­zás mennyit és kinek jut­tat az egyéb­ként az ál­lam­nak járó adó­já­ból, hi­szen itt köz­ve­tet­ten köz­pénz­ről van szó. (Ezt a bí­ró­sá­gok több eset­ben ki­mond­ták.) Tud­ni­il­lik a vál­la­la­tok nem az adó­zott ered­mé­nyük­ből adják a tá­mo­ga­tást, hanem a költ­ség­ve­té­si be­fi­ze­té­sük ter­hé­re. Ezen jut­ta­tás jog­sza­bá­lyi úton üz­le­ti ti­tok­nak nyil­vá­ní­tá­sa vé­le­mé­nyem sze­rint al­kot­mány­el­le­nes. A transz­pa­ren­ci­át e téren is nö­vel­ni kel­le­ne, emel­lett a tit­ko­ló­zás a köz­vé­le­mény­ben a kor­rup­ció lát­sza­tát kelti abban az eset­ben is, ami­kor ez a gyanú alap­ta­lan.

Sport­fej­lesz­tés

A sport meg­nö­ve­ke­dett fi­nan­szí­ro­zá­sa ered­mé­nye­ként az öt lát­vány­csa­pat­sport­ág­ban az iga­zolt já­té­ko­sok száma 260 ezer­ről hét év alatt 350 ezer­re nőtt. Ma már a la­kos­ság­nak nem 5%-a, hanem meg­kö­ze­lí­tő­en 15%-a spor­tol rend­sze­re­sen, a spor­to­ló di­á­kok (hall­ga­tók) száma becs­lé­sek sze­rint 35%-ra nőtt. Az ama­tőr spor­to­lók száma a sport­in­for­má­ci­ós rend­szer sze­rint (ama­tőr ver­seny­en­ge­déllyel ren­del­ke­zők) 30%-kal nőtt, lé­nye­gé­ben ugyan­ilyen a nö­ve­ke­dés az ama­tőr spor­to­ló­kat fog­lal­koz­ta­tó sport­egye­sü­le­tek szá­má­ban is. Több ezer olyan gye­rek jut így in­gyen spor­to­lá­si le­he­tő­ség­hez, aki a szü­lei gyen­gébb jö­ve­del­mi hely­ze­te miatt ko­ráb­ban ki­szo­rult a sport­te­vé­keny­ség­ből, és kez­de­nek meg­erő­söd­ni a szo­ci­á­lis célú sport­után­pót­lást fej­lesz­tő ala­pít­vá­nyok is.

Nem tel­je­sen meg­bíz­ha­tó fel­mé­ré­sek sze­rint a mun­ka­vi­szony­ban vagy meg­bí­zá­si vi­szony­ban (sok eset­ben egyé­ni vál­lal­ko­zó­ként vagy be­té­ti tár­sa­ság tag­ja­ként) te­vé­keny­ke­dő edzők száma is egy­har­mad­dal nőtt. A Test­ne­ve­lé­si Egye­tem meg­újí­tot­ta a szak­edző­kép­zést, a sport­me­ne­dzser­kép­zés pedig ma már nem­csak alap-, hanem mes­ter­fo­kon is fo­lyik. Szá­mos volt spor­to­ló ju­tott az után­pót­lás­sport­ban edző­ként tisz­tes meg­él­he­tést biz­to­sí­tó ál­lás­le­he­tő­ség­hez. Ebbe a fej­lő­dés­be az egyre job­ban be­in­du­ló sport­mar­ke­ting-te­vé­keny­ség is be­le­ját­szik: sport­ág­vá­lasz­tók, sport­be­mu­ta­tók, sport­ve­tél­ke­dők (pl. „A sport le­gyen a tiéd” prog­ram). Az idő­sek sport­ja is erő­sö­dik (lásd az idei Ma­s­ters vízi vi­lág­baj­nok­ság ha­tal­mas si­ke­rét). Egész­ség-sport par­ko­kat mű­köd­tet­nek, va­la­mint je­len­tő­sen nőtt a fit­nesz­edző­ter­me­ket mű­köd­te­tő sport­vál­lal­ko­zá­sok száma, a well­ness és az ún. re­kre­á­ci­ós sport is erő­sö­dött (ebben a kör­ben saj­nos erős a szür­ke­gaz­da­ság, a fik­tív sport­vál­lal­ko­zás, a be nem je­len­tett mun­ka­erő al­kal­ma­zá­sa, a zseb­ből, szám­la nél­kü­li fi­ze­tés).

A sport­egye­sü­le­tek meg­erő­sö­dé­sét a je­len­tő­sen meg­emelt sport­szö­vet­sé­gi tá­mo­ga­tá­sok is se­gí­tik. A jég­ko­rong­szö­vet­ség költ­ség­ve­té­se pél­dá­ul az 1990-es évek végén öt­ven­mil­lió fo­rint körül moz­gott, most meg­ha­lad­ja az egy­mil­li­ár­dot (töb­bek által vi­ta­tot­tan). Ismét vissza­tért a „ki­emelt sport­egye­sü­let” ka­te­gó­ria, alap­ve­tő­en a sok szak­osz­tá­lyos (ún. ernyő) sport­egye­sü­le­tek kö­ré­ben. Az NB I.-es (sőt az NB II.-es, egyes ese­tek­ben az NB III.-as) lab­da­rú­gó-egye­sü­le­tek sport­pá­lyá­it szé­les kör­ben fel­újít­ják – az FTC, a Deb­re­cen, majd az MTK után fut­ball­aré­nát kap nem­so­ká­ra a Vasas, a Vi­deo­ton és a Szom­bat­he­lyi Ha­la­dás is. Az FTC nép­li­ge­ti – szá­mos sport­ág­nak he­lyet adó – sport­komp­le­xu­má­nak fej­lő­dé­se is igen je­len­tős. Minden­nek azon­ban hát­rá­nyos ol­da­la is van: míg Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban a sport­szö­vet­sé­gek, il­let­ve sport­egye­sü­le­tek ad­mi­niszt­ra­tív mű­kö­dé­si költ­sé­gei leg­fel­jebb az össz­költ­ség 2–3%-ára rúg­nak, ná­lunk ez a lát­vány­sport­ágak­ban át­lag­ban 10% körül mozog. Sok he­lyütt erő­sen túl­zott az ad­mi­niszt­ra­tív lét­szám nö­ve­ke­dé­se, ame­lyet a köz­pénz­ből ren­del­ke­zés­re bo­csá­tott pénz pa­zar­ló jel­le­gű, in­do­ko­lat­lan fel­hasz­ná­lá­sa tett le­he­tő­vé. Az ál­la­mi sport­ve­ze­tés eddig ez ellen nem sokat tett, pedig a sport­tá­mo­ga­tá­si rend­szer­be ezzel a ten­den­ci­á­val szem­ben fé­ke­ket le­he­tett volna be­épí­te­ni.

Ha­son­ló­an fe­le­más a hely­zet az él­spor­to­lók, il­let­ve az edzők ja­va­dal­ma­zá­sa terén is. E téren leg­ki­rí­vóbb a lab­da­rú­gó él­já­té­ko­sok jö­ve­del­me – nem­rég egyes él­já­té­ko­sok­nál évi 50–100 mil­li­ós jö­ve­del­me­ket tet­tek közzé, de egy kö­ze­pes NB I.-es lab­da­rú­gó havi jö­ve­del­me is át­lag­ban 1–1,5 mil­lió fo­rint körül mozog már. Az érin­tett sport­ve­ze­tők, il­let­ve já­té­ko­sok ezt a nyu­gat-eu­ró­pai, ame­ri­kai és tá­vol-ke­le­ti jö­ve­del­mek­hez ha­son­lít­ják, és sok­szor még ke­ves­lik is. Az ot­ta­ni (ugyan­csak nem egész­sé­ges) gi­ga­jö­ve­del­mek azon­ban üz­le­ti ala­pon ke­let­kez­nek, ná­lunk vi­szont köz­pénz­ből, mi­köz­ben sze­rény a né­ző­szám, és alig van szpon­zor, il­le­tő­leg pusz­tán üz­le­ti ala­pon rek­lá­mo­zó. A sport­tör­vény le­he­tő­vé tenné csa­pat-, il­let­ve egyé­ni jö­ve­del­mi ma­xi­mu­mok meg­ál­la­pí­tá­sát (ún. sapka), ezzel azon­ban eddig senki sem élt. Saj­ná­la­tos módon a sport­ba be­áram­ló ren­ge­teg ál­la­mi pénz – több­nyi­re, il­let­ve át­lag­ban, és főleg a lab­da­rú­gás­nál – úgy nö­vel­te erő­tel­je­sen a spor­to­lói, edzői, sport­szak­em­be­ri, il­let­ve sport­ve­ze­tői jö­ve­del­me­ket, hogy ál­ta­lá­ban nem oko­zott tel­je­sít­mény- (szín­vo­nal-) nö­ve­ke­dést.

Lé­nye­ges in­téz­ke­dés volt a „ki­emelt edzői” ka­te­gó­ria lét­re­ho­zá­sa (több mint száz edző köz­pon­ti fi­nan­szí­ro­zá­sa); hát­rá­nyos ol­da­la, hogy ki­zá­ró­lag olim­pi­ai sport­ágak edzői ke­rül­tek e körbe. Je­len­tő­sen nö­ve­ked­tek a ver­seny­zői-edzői ered­mé­nyes­sé­gi jut­ta­tá­sok, a sport­ösz­tön­díj­rend­szer az ún. „sport­csil­lag­ösz­tön­díj­jal” egé­szült ki. A sport­ösz­tön­díj-rend­sze­rünk hát­rá­nya sze­rin­tem, hogy nem válik vi­lá­go­san szét a ta­nul­má­nyi ösz­tön­díj (amely­nél a tá­mo­ga­tott­nak va­ló­ban fel­ső­fo­kú ta­nul­má­nyo­kat kell foly­tat­nia) és a fel­ké­szü­lé­si ösz­tön­díj (úgy, mint Ame­ri­ká­ban). Az ered­mé­nyes spor­to­lók ún. olim­pi­a­i­já­ra­dék-rend­sze­ré­nek ko­ráb­bi belső el­lent­mon­dá­sa­it a sport­tör­vény­ben jó­részt ki­kü­szö­böl­ték, a nem­zet spor­to­ló­i­nál vi­szont még min­dig sok az arány­ta­lan­ság.

A sport­fej­lesz­tés lé­nye­ges része – erre már több he­lyütt utal­tam – a lé­te­sít­mény­fej-lesz­tés. A saj­tó­ban sok bí­rá­la­tot vál­tott ki az ún. sta­di­on­épí­té­si láz. Bu­da­pes­ten – és ez füg­get­len az eset­le­ges olim­pia­ren­de­zés­től – nyil­ván­va­ló­an szük­ség lenne a le­bon­tott Nép­sta­di­on he­lyén egy kor­sze­rű, mul­ti­funk­ci­o­ná­lis, 60–80 ezer főt be­fo­ga­dó sta­di­on­ra. Ehe­lyett Bu­da­pes­ten eddig több ki­sebb sta­di­on épült, így az FTC szur­ko­ló­tá­bo­rát te­kint­ve in­do­kolt Gro­u­pa­ma Aréna mel­lett az MTK sta­di­on­ja, és ugyan­ez épül most a Vasas és a Kis­pest-Hon­véd ré­szé­re is. Ugyan­ak­kor főleg vi­dé­ken messze­me­nő­en nem áll ren­del­ke­zés­re a „spor­to­ló nem­zet” prog­ram ki­emelt ré­szét ké­pe­ző min­den­na­pos test­ne­ve­lés inf­ra­struk­tú­rá­ja: tor­na­te­rem, fel­ké­szült test­ne­ve­lő ta­ná­rok stb. Az ará­nyo­kon tehát vál­toz­tat­ni kel­le­ne.

A sta­di­on­épí­tés­nél sok­kal ke­ve­sebb szó esik a va­ló­ban ör­ven­de­tes után­pót­lás-lé­te­sít­mé­nyek fej­lesz­té­sé­ről; aka­dé­mi­ák, után­pót­lás­bá­zi­sok, há­rom­száz kö­rü­li új sport­in­gat­lan (tor­na­te­rem, tor­na­szo­ba, tan­uszo­dák, sport­csar­no­kok, mű­fü­ves pá­lyák, jég­pá­lyák) és több mint há­rom­száz fel­újí­tott sport­in­gat­lan mu­tat­ja, hogy in­do­kolt és ered­mé­nyes fej­lesz­té­sek is van­nak. A sport­szer­fel­újí­tás, -ki­cse­ré­lés is fo­lya­ma­tos (itt is van­nak azon­ban pa­zar­ló be­szer­zé­sek).

Je­len­tős fej­lesz­té­sen megy át a sport­egész­ség­ügy, il­let­ve a tel­je­sít­mény­mé­ré­si, tel­je­sít­mény­fej­lesz­té­si inf­ra­struk­tú­ra. Fel­te­he­tő­en két-há­rom éven belül meg­ol­dó­dik a sport­kór­ház kál­vá­ri­á­ja is. Talán végre ki­épül – húsz éve fog­lal­koz­nak vele meg­le­he­tő­sen ered­mény­te­le­nül – a di­gi­tá­lis sport­in­for­má­ci­ós rend­szer. A tö­meg­sport­ban a sok­szor for­má­lis sport­or­vo­si vizs­gá­la­to­kat ér­de­mi­vé kell tenni, ered­mé­nyes él­sport pedig or­vo­si se­gít­ség nél­kül már nem le­het­sé­ges, az e tár­gyú or­vo­si-gyógy­szer­ipa­ri ku­ta­tás nagy je­len­tő­sé­gű.

Vissza­tér­ve a sport­nagy­be­ru­há­zá­sok­ra (ha je­len­tős több­let­költ­sé­gek­kel, túl­ára­zás­ra, kor­rup­ci­ó­ra, pénz­mo­sás­ra, vissza­osz­tás­ra vo­nat­ko­zó sej­té­sek­kel is), szá­mos ered­mény­ről is be­szá­mol­ha­tunk. Sok év után végre lét­re­jött a Tüs­ke­csar­nok és mel­let­te az uszo­da­komp­le­xum, vég­be­ment a régi (Ger­evich) sport­csar­nok fel­újí­tá­sa, a mát­ra­há­zai és tatai edző­tá­bor fej­lesz­té­se. A leg­na­gyobb „dobás” nem vi­tá­san a Da­gály (Duna Aréna) uszo­da­komp­le­xum, amely­nek kör­nye­ze­te is kul­tu­rált­tá vált. Végre tu­da­to­sí­ta­ni kel­le­ne a sport­vi­lág részt­ve­vő­i­vel, hogy a lé­te­sít­ményt nem­csak fel­épí­te­ni, hanem ezt kö­ve­tő­en éve­ken át üze­mel­tet­ni is kell, még­pe­dig te­te­mes költ­sé­gek­kel (úgy gon­dol­ják, hogy ezt is tisz­tán ál­la­mi pénz­ből kel­le­ne meg­ol­da­ni, pedig nem).

Sport­vi­lág­ver­seny-ren­de­zés erő­sí­té­se

A sport­vi­lág­ver­se­nyek ren­de­zé­se nem­csak or­szág­imázst nö­ve­lő, de jó üzlet is, mivel a nem­zet­kö­zi sport­szö­vet­sé­gek ál­ta­lá­ban igen gá­lán­san tá­mo­gat­ják a ren­de­zést. A lát­vány­sport­ágak­ban igen ke­mény ve­tél­ke­dés fo­lyik – kor­rup­ci­ós je­len­sé­gek­kel övez­ve (a sport­dip­lo­má­cia de­vi­an­ci­ái) – a vi­lág-, il­let­ve kon­ti­nen­tá­lis baj­nok­sá­gok ren­de­zé­si jo­gá­nak meg­szer­zé­sé­ért. Ebben a ve­tél­ke­dés­ben 2012 óta Ma­gyar­or­szág igen aktív sze­re­pet ját­szik, sok­szor si­ke­re­sen, mert a ma­gyar sport­ese­mény-szer­ve­zé­si tudás – meg­ala­po­zot­tan – el­is­mert a sport­vi­lág­ban.

2010 óta több mint száz sport­vi­lág­ver­senyt ren­dez­tünk. Ezek so­rá­ban ki­emel­ke­dik a Forma–1 Ma­gyar Nagy­díj, amely kap­csán a mo­gyo­ró­di pálya vi­lág­szín­vo­na­lú­vá vált (a pá­lyát fo­lya­ma­to­san fej­lesz­tik). A 2017. év ki­emelt ese­mé­nye volt a nyári vízi vi­lág­baj­nok­ság, ame­lyet a ma­gyar sport­ve­ze­tés – a kor­mány je­len­tős tá­mo­ga­tá­sá­val – mint­egy ga­ran­cia­mun­ká­nak is te­kin­tett egy eset­le­ges ké­sőb­bi olim­pia­ren­de­zés meg­szer­zé­se szem­pont­já­ból. A 2024-es olim­pia­ren­de­zés álma azon­ban 2017 feb­ru­ár­já­ban – a fel­szí­nen po­li­ti­kai okok­ból – szer­te­fosz­lott. Sze­rin­tem – a NOB „Agen­da 2020” prog­ram­ja el­le­né­re – eleve igen cse­kély esé­lyünk volt arra, hogy Los An­ge­lesszel, il­let­ve Pá­rizzsal szem­ben el­nyer­jük a ren­de­zés jogát, mert már a te­le­ví­zi­ós tár­sa­sá­gok igé­nye miatt is annyi­ra kis olim­pi­á­ra, amit mi jó­részt ön­erő­ből tény­le­ge­sen meg­ren­dez­ni tud­nánk, alig­ha­nem a NOB sem gon­dolt. Re­á­li­san nézve, elég­gé meg­ala­po­zott az az ál­lí­tás, hogy ha­zánk gaz­da­sá­gi le­he­tő­sé­ge­it egy­elő­re még meg­ha­lad­ja egy olim­pia inf­ra­struk­tú­rá­já­nak tel­jes ér­té­kű meg­va­ló­sí­tá­sa. (Bu­da­pest­nek e téren nagy a le­ma­ra­dá­sa, lásd a met­ró­há­ló­za­tot.) A vissza­lé­pés tehát – nem csak a Mo­men­tum ak­ci­ó­ja miatt – vé­le­mé­nyem sze­rint in­do­kolt volt, bár talán cél­sze­rűbb lett volna – a ké­sőb­bi olim­pia­ren­de­zé­si esé­lyek miatt – részt venni a 2017. őszi limai sza­va­zá­son. Emel­lett, mivel az olim­pi­ai ver­se­nyek túl­nyo­mó több­sé­ge még­is­csak Bu­da­pes­ten lett volna (vá­ro­sok ren­dez­nek olim­pi­át, nem or­szá­gok), a fő­vá­ros­ban min­den­képp in­do­kolt lett volna nép­sza­va­zást tar­ta­ni az olim­pia­ren­de­zés­ről, de nem az utol­só pil­la­nat­ban, hanem már az elő­ké­szí­tés kez­de­ti sza­ka­szá­ban. Az olim­pia ugyan­is a la­kos­ság­ra nézve nem­csak elő­nyök­kel, hanem hát­rá­nyok­kal is jár (pl. köz­le­ke­dé­si ké­nyel­met­len­sé­gek). Athén esete bi­zo­nyít­ja, hogy egy olim­pia hosszabb távon je­len­tős koc­ká­za­tok­kal is jár, a gaz­da­sá­gi siker egy­ál­ta­lán nem ga­ran­tál­ha­tó (a görög ál­lam­csőd je­len­tős té­nye­ző­jé­nek tart­ják az olim­pia­ren­de­zés költ­sé­ge­it).

Vé­le­mé­nyem sze­rint tá­mo­ga­tan­dó tö­rek­vés Bu­da­pes­tet „sport­ren­dez­vény-vi­lág­vá­ros­sá” tenni, hi­szen ez a fő­vá­ro­si inf­ra­struk­tú­ra fej­lesz­té­sé­hez, a tu­riz­mus nö­ve­ke­dé­sé­hez is hoz­zá­já­rul­hat. Ugyan­ak­kor a túl­zá­sok­tól itt is tar­tóz­kod­ni kel­le­ne; sze­rin­tem a 2017. jú­li­us–au­gusz­tu­si sport­ren­dez­vény­döm­ping kissé túl­ter­hel­te a la­kos­sá­got (mű­re­pü­lő-vi­lág­ku­pa, vízi vi­lág­baj­nok­sá­gok sora, „if­jú­sá­gi olim­pia”, csel­gáncs-vi­lág­baj­nok­ság).

Jogi sza­bá­lyo­zás

Ma­gyar­or­szág nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban is elő­ször al­ko­tott 2000-ben, majd 2004-ben tel­jes körű, jog­ága­za­ti­lag komp­lex sport­tör­vényt (2004. évi I. tör­vény), amely nem­csak az ál­la­mi sport­igaz­ga­tást és fi­nan­szí­ro­zást sza­bá­lyoz­za, hanem az ama­tőr és hi­va­tá­sos spor­to­lói jog­ál­lást, a sport­szak­em­be­rek jog­ál­lá­sát, a ne­ve­zést, az át­iga­zo­lást, a ver­seny­rend­szert, a sport­szer­ve­ze­tek, tehát a sport­egye­sü­le­tek és a sport­vál­lal­ko­zá­sok (kft., rt.) stá­tu­szát, a sport­szö­vet­sé­ge­ket, a sport ke­res­ke­del­mi szer­ző­dé­se­it, a sport­lé­te­sít­mé­nyek va­gyo­ni vi­szo­nya­it, va­la­mint a sport­ese­mé­nyek le­bo­nyo­lí­tá­sát, ide­ért­ve a nézői (szur­ko­lói) jog­vi­szonyt és a sport­ese­mény-ren­de­zés biz­ton­sá­gi kér­dé­se­it is. Ugyan­ak­kor alig­ha he­lyes, ha az idő­kö­zi igen je­len­tős vál­to­zá­so­kat – pl. a 2016-os sport­irá­nyí­tá­si vál­to­zás miatt egy tel­jes fe­je­ze­tet át kel­lett írni – nem új sport­tör­vény al­ko­tá­sá­val ve­zet­ték át a ma­gyar sport­jo­gon, hanem ál­lan­dó­sult, éven­te több­szö­ri mó­do­sí­tá­sok­kal, amely­nek kö­vet­kez­té­ben a sport­tör­vény és vég­re­haj­tá­si ren­de­le­tei kez­de­nek át­te­kint­he­tet­len jog­sza­bály­szörnnyé válni. Az új kor­mány­za­ti cik­lus­ban ezért sze­rin­tem in­do­kolt egy új – nem túl­sza­bá­lyo­zott – sport­tör­vény meg­al­ko­tá­sa.

A sport­sza­bá­lyo­zás­ban is van­nak ered­mé­nyek. A profi csa­pat­sport­ágak­ban lé­nye­gé­ben – a nem­zet­kö­zi sport­szö­vet­sé­gek elő­írá­sai foly­tán is – szin­te ki­zá­ró­la­gos­sá vált a sport­tör­vé­nyünk­ben sza­bá­lyo­zott spe­ci­á­lis mun­ka­vi­szony, amely­hez az ekho áta­lány­adó-rend­szer járul. Ez je­len­tő­sen ki­tisz­tí­tot­ta az e kör­ben igen szé­les körű fe­ke­te-, szür­ke­gaz­da­sá­got (pl. szám­la­gyá­rak szol­gál­ta­tá­sa­i­nak igény­be­vé­te­lét), bár ki­sebb-na­gyobb vissza­élé­sek azért még elő­for­dul­nak (mond­juk profi spor­to­ló­nak mi­ni­mál­bér és a taó-ból mint gyer­mek­edző­nek mil­li­ós jö­ve­de­lem heti egy edzés le­ve­ze­té­sé­ért). Az egyé­ni profi spor­to­lók – olyan nagy­ágyú­ké sem, mint ka­jak-ke­nu vi­lág­baj­no­ka­ink vagy Hosszú Ka­tin­ka – jog­vi­szo­nyá­nak sza­bá­lyo­zá­sa azon­ban nem meg­ol­dott. Ezek a spor­to­lók li­cen­cük, jogi sza­bá­lyo­zá­suk sze­rint ama­tő­rök, de tény­le­ge­sen – kü­lön­bö­ző trük­kök­kel – gaz­da­sá­gi szem­pont­ból pro­fik. Ez az el­lent­mon­dás fo­ko­za­to­san egyre sú­lyo­sab­bá válik, a szür­ke­gaz­da­ság e kör­ben do­mi­nál. Ezért a meg­fe­le­lő tör­vé­nyi sza­bá­lyo­zás­ra sze­rin­tem sür­gő­sen szük­ség van, mert e kör­ben a költ­ség­té­rí­té­si trük­kök, ösz­tön­díj­meg­ol­dá­sok és a szpon­zo­rá­lás­sal való bű­vész­ke­dés az ural­ko­dó, nem is be­szél­ve a pénz­dí­jas ver­se­nye­ken elért jö­ve­de­lem el­szá­mo­lá­sá­ról és adó­zá­sá­ról. Tu­laj­don­kép­pen ez a ren­de­zet­len­ség volt az egyik fő oka az úszó­szö­vet­ség las­san két­éves, fo­lya­ma­tos bot­rá­nya­i­nak: né­mi­leg anak­ro­nisz­ti­kus, hogy az ama­tőr li­cenc­cel ren­del­ke­ző Hosszú Ka­tin­ka szer­ve­zi a profi úszók ér­dek­kép­vi­se­le­ti szö­vet­sé­gét. Meg­ala­po­zot­tan fel­vet­he­tő egy­ben a Nyu­gat-Eu­ró­pá­tól el­té­rő ama­tőr spor­to­lói stá­tus­sza­bá­lyo­zás meg­szün­te­té­se: ugyan­is nincs szük­ség ama­tőr li­cenc­re, ama­tőr spor­to­lói já­ték­jog­ra. Emel­lett az ama­tőr spor­to­ló sport­egye­sü­le­ti tag­ként spor­tol­jon, és vele sport­szer­ző­dés ne le­gyen köt­he­tő – az után­pót­lás-ne­ve­lő kis egye­sü­le­tek ér­de­ke­it más módon kell meg­vé­de­ni.

A jogi, il­let­ve szö­vet­sé­gi sza­bá­lyo­zás­nak (az utób­bi az ún. soft law) a jö­vő­ben is tö­re­ked­nie kell a szür­ke­gaz­da­ság szű­kí­té­sé­re, a szo­ci­a­lis­ta sport­sza­bá­lyo­zás ma­rad­vá­nya­i­nak és a vad­ka­pi­ta­lis­ta ten­den­ci­ák együt­tes ki­szű­ré­sé­re. E körbe tar­toz­na az ún. já­té­kos­ügy­nö­ki te­vé­keny­ség egy­ér­tel­mű ren­de­zé­se, meg­kü­lön­böz­tet­ve a já­té­kos­meg­fi­gye­lői (meg­bí­zá­si), a köz­ve­tí­té­si, va­la­mint a szer­ző­dés­kö­té­si köz­re­mű­kö­dés­re irá­nyu­ló (ügy­nö­ki, bi­zo­má­nyo­si) te­vé­keny­sé­get az át­fo­gó sport­me­ne­dzse­ri te­vé­keny­ség­től. Ez utób­bi­nál ver­seny­jo­gi­lag fel kell lépni a pi­ac­kor­lá­to­zó, mo­no­po­li­zá­lá­si tö­rek­vé­sek­kel szem­ben is (a lab­da­rú­gás­ban elő­for­dult, hogy az egy­más­sal mér­kő­ző két csa­pat­nál az egyik­nél öt, a má­sik­nál hat tar­to­zott ugyan­azon me­ne­dzser­hez, így a köz­vé­le­mény­ben ön­kén­te­le­nül is fel­me­rült a bun­da­vád). Per­sze ebben a kör­ben je­len­tős prob­lé­ma a nem­zet­kö­zi elem – pl. já­té­ko­sok iga­zo­lá­sa a csa­pat­spor­tok­ban kül­föld­re, il­let­ve kül­föld­ről, amely tisz­tán ma­gyar ol­dal­ról nem sza­bá­lyoz­ha­tó. (Az új ma­gyar nem­zet­kö­zi ma­gán­jo­gi tör­vény sport­ban való al­kal­ma­zá­sa sze­rin­tem meg­le­he­tő­sen prob­le­ma­ti­kus.)

He­lye­sel­he­tő a szi­go­rúbb sza­bá­lyo­zást hozó tör­vény­ho­zás mind a dop­ping­nál, mind a sport­hu­li­ga­niz­mus­nál, mind a sport­fo­ga­dá­si csa­lá­sok­nál (külön Btk.-beli tény­ál­lá­sok, szi­go­rúbb bün­te­tő­jo­gi, il­let­ve sza­bály­sér­té­si szank­ció­rend­szer). A tör­vé­nyi alap tehát ebben a kor­mány­za­ti cik­lus­ban lét­re­jött. Vé­le­mé­nyem sze­rint – és ezt a fo­ga­dá­si csa­lá­si bün­te­tő­ügyek elég jól iga­zol­ják – a jog­al­kal­ma­zá­si (bírói) gya­kor­lat még min­dig túl enyhe, így nem tölti be a ge­ne­rá­lis pre­ven­ci­ó­val kap­cso­la­tos funk­ci­ó­ját.

Né­hány kö­vet­kez­te­tés

Nem ár­ta­na a sport ügyét a ma­gyar köz­po­li­ti­ká­ban in­du­la­tok nél­kül, tár­gyi­la­go­san, az elő­nyök és a hát­rá­nyok együt­tes mér­le­ge­lé­sé­vel vizs­gál­ni. Nem vitás, hogy ta­pasz­tal­ha­tó in­do­ko­lat­lan köl­te­ke­zés, va­la­mint meg­ala­po­zot­tan fel­té­te­lez­he­tő, hogy az ál­la­mi pénz egy része nem ér­ke­zik meg tény­le­ge­sen a sport­ba. No de az is két­ség­te­len, hogy fo­lya­ma­to­san egész­sé­ge­sebb, na­gyobb moz­gás­kul­tú­rá­val ren­del­ke­ző nem­ze­dé­kek nő­het­nek fel a sport ál­la­mi tá­mo­ga­tá­sá­nak nö­ve­ke­dé­se kö­vet­kez­té­ben (pél­dá­ul a pa­ra­spor­tok fel­ka­ro­lá­sa elő­se­gí­ti a lé­te­sít­mé­nyek rég­óta kí­vá­na­tos aka­dály­men­te­sí­té­sét). A sport nem­zet­stra­té­gi­ai ága­zat­tá nyil­vá­ní­tá­sa, a ko­ráb­bi je­len­tős el­ma­ra­dás kor­ri­gá­lá­sa ezért sze­rin­tem el­vi­leg he­lyes volt, a jö­vő­ben pedig alap­ve­tő­en a túl­zá­sok, a pa­zar­lás és az arány­ta­lan­sá­gok csök­ken­té­sé­re kell tö­re­ked­ni. Ezt egyre töb­ben a spor­ton belül is fel­is­me­rik, pl. Gal­lov Rezső, a rend­szer­vál­to­zás utáni első sport­ál­lam­tit­kár is bí­rál­ta a pa­zar­lást, il­let­ve a köz­pénz „di­let­táns” fel­hasz­ná­lá­sát.

A kor­mány­nak fel kell is­mer­nie, hogy adott eset­ben a túl sok pénz is árt­hat a sport­nak, nem csak az alul­fi­nan­szí­ro­zás. Emel­lett az ál­la­mi fi­nan­szí­ro­zás­ban fo­ko­za­to­san a tág ér­te­lem­ben vett sza­bad­idő­sport fi­nan­szí­ro­zá­sá­nak kell elő­tér­be ke­rül­nie, csök­kent­ve az ed­di­gi nyári­o­lim­pia-, il­let­ve lab­da­rú­gás-cent­ri­kus­sá­got. A már be­in­dult be­ru­há­zá­sok be­fe­je­zé­se után új sport­lé­te­sít­mé­nyek lét­re­ho­zá­sa he­lyett most már el­ső­sor­ban a lét­re­jöt­tek gaz­da­sá­gos mű­köd­te­té­sé­re, üze­mel­te­té­sé­re in­do­kolt a súlyt he­lyez­ni. Cél­sze­rű to­váb­bá az egyes te­rü­le­te­ken a köz­vé­le­ményt meg­ala­po­zot­tan za­va­ró, tel­je­sít­mény nél­kü­li spor­to­lói-sport­szak­em­be­ri jö­ve­del­mek le­fa­ra­gá­sa is. A po­li­ti­ka pedig az ed­di­gi­nél job­ban ta­nú­sít­son ön­kor­lá­to­zást a sport­szö­vet­sé­gek, egye­sü­le­tek ve­ze­té­sé­nek át­vé­te­le te­kin­te­té­ben. Ter­mé­sze­te­sen az állam nem vo­nul­hat ki a sport­ból, de azért fo­ko­za­to­san erő­sí­te­ni kel­le­ne a sport civil jel­le­gét, és nö­vel­ni – még­pe­dig zöm­mel üz­le­ti, piaci ala­pon – a vál­la­la­tok-vál­lal­ko­zá­sok rész­vé­te­lét a profi sport fi­nan­szí­ro­zá­sá­ban. Ez­ál­tal ugyan­csak fo­ko­za­to­san csök­ken­te­ni tud­juk a sport egész­ség­te­len túl­ál­la­mo­so­dá­sát és túl­po­li­ti­zá­ló­dá­sát.