Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 160#8211;172., DOI: 10.24307/psz.2017.1213

Össze­fog­la­lás

Egy uniós ku­ta­tás 26 tag­ál­lam­ban vég­zett vizs­gá­la­tot, mely­ben össze­ha­son­lí­tó mu­ta­tó­szá­mo­kat hoz­tak létre az élet­szín­vo­nal­ra vo­nat­ko­zó­an. Ta­nul­má­nyunk alap­öt­le­tét ez a kva­li­ta­tív ku­ta­tás adta. Fel­me­rült ugyan­is, hogy a meg­kér­de­zet­tek szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi hely­ze­te erő­sen mo­de­rál­ta, hogy egy adott nem­zet­ben mit te­kin­te­nek „mi­ni­má­li­san el­fo­gad­ha­tó­nak” és „meg­en­ged­he­tő­nek” bi­zo­nyos jó­szá­gok és szol­gál­ta­tá­sok ese­té­ben. Ennek meg­fe­le­lő­en az így ki­ala­kí­tott fo­gyasz­tói ko­sa­rak nem fel­tét­le­nül tük­rö­zik azt, hogy mi az adott tár­sa­da­lom­ban a mél­tá­nyos rész­vé­tel­hez szük­sé­ges és el­en­ged­he­tet­len mi­ni­mum-élet­szín­vo­nal. A vá­gyott, mi­ni­má­lis vagy elég­sé­ges élet­szín­vo­nal ki­tű­zé­se és meg­te­rem­té­se ugyan­is szá­mos té­nye­ző függ­vé­nye. Vé­le­mé­nyünk sze­rint fon­to­sak a de­mog­rá­fi­ai tu­laj­don­sá­gok, de leg­alább ilyen meg­ha­tá­ro­zó, hogy mi­lyen sze­mé­lyi­ség­je­gyek­kel, pszi­cho­ló­gi­ai ha­tá­sok­kal, és szo­ci­okul­tu­rá­lis gyö­ke­rek­kel ren­del­ke­zik az egyén. Az aláb­bi ta­nul­mány ezek­hez a té­nye­zők­höz kap­cso­ló­dó ku­ta­tá­si ered­mé­nye­ket te­kin­ti át, il­let­ve mutat be egy kap­cso­ló­dó, nők kö­ré­ben vég­zett kvan­ti­ta­tív ku­ta­tást.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: I31, I38, H31, H53
Kulcs­sza­vak: élet­szín­vo­nal, ház­tar­tás, iden­ti­tás

De­mo­gra­phic and So­cio-Psy­cho­log­i­cal Ef­fects in Jud­ging the Mi­ni­mum and Ideal Stan­dard of Li­ving

Sum­ma­ry

The EU car­ried out re­se­arch in 26 Mem­ber Sta­tes using com­pa­ra­tive in­di­ca­tors on the stan­dard of li­ving. The qu­a­li­ta­tive re­se­arch ser­ved as a basis of this paper, as it was sugg­es­ted that the so­ci­al and eco­no­mic si­tu­a­ti­on of the res­pon­dents might have had a sig­ni­fi­cant im­pact on the con­cepts ’mi­ni­mum ac­cept­ab­le’ and ’af­for­dab­le’ in any given na­ti­on in terms of cert­ain goods and ser­vi­ces. Ac­cord­ingly, the con­su­mer bas­kets crea­ted this way do not ne­ces­sa­rily ref­lect the re­qu­i­red and ine­vi­tab­le mi­ni­mum stan­dard of li­ving in the given so­ci­ety. As a mat­ter of fact, sett­ing and achi­eving the de­si­rab­le, mi­ni­mum or sa­tis­fac­to­ry stan­dard of li­ving de­pend on a lot of fac­tors. In our opin­ion de­mo­gra­phic cha­rac­te­r­is­tics are also im­por­tant but the res­pon­dents’ per­so­na­lity tra­its, psy­cho­log­i­cal im­pacts and so­ci­al and cul­t­u­ral backg­round are also as im­por­tant. Our paper re­views the re­se­arch re­sults on the topic and pre­sents em­pi­ri­cal re­se­arch car­ried out with women.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: I31, I38, H31, H53
Key­words: stan­dard of li­ving, hou­se­holds, iden­tity

El­mé­le­ti hát­tér

Iro­dal­mi elem­zé­sünk során el­ső­sor­ban arra fó­kusz­ál­tunk, mi­lyen té­nye­zők ha­tá­roz­zák meg az élet­szín­vo­nal­ra vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­se­ket, il­let­ve az azzal való elé­ge­dett­sé­get. Így kü­lö­nös fi­gyel­met kap­tak a de­mog­rá­fi­ai té­nye­zők, az ebből fa­ka­dó he­u­risz­ti­kák és szo­ci­ál­pszi­cho­ló­gi­ai ha­tá­sok. A kö­vet­ke­ző rész­ben eze­ket te­kint­jük át.

Élet­szín­vo­nal, elé­ge­dett­ség és de­mog­rá­fi­ai té­nye­zők

Az „élet­szín­vo­nal” a szó­tá­ri meg­ha­tá­ro­zás sze­rint: „Va­la­mely tár­sa­da­lom, kö­zös­ség (gaz­da­sá­gi, mű­ve­lő­dé­si) lét­fel­té­te­le­i­nek, kü­lön­bö­ző jö­ve­del­mé­nek és fo­gyasz­tá­sá­nak mér­té­ke, foka” (Ma­gyar ér­tel­me­ző ké­zi­szó­tár, 2003). A nem­zet­kö­zi szak­iro­da­lom­ban az élet­kor és az élet­mi­nő­ség össze­füg­gé­se kap­csán el­lent­mon­dá­sos ku­ta­tá­si ered­mé­nyek szü­let­tek. Né­hány szer­ző sze­rint az élet­kor és az élet­mi­nő­ség kö­zött nincs kap­cso­lat, vagy­is a fi­a­ta­lok, a kö­zép­ko­rú­ak és az idő­sek egy­for­mán bol­do­gok és elé­ge­det­tek (Di­e­ner et al., 1997; Ea­s­ter­lin, 2001). Azon­ban olyan ered­mé­nyek is szü­let­tek, mi­sze­rint az élet­kor és az élet­mi­nő­ség U alakú gör­bét ír le, vagy­is a fi­a­ta­lok és az idő­sek elé­ge­det­teb­bek, mint a kö­zép­ko­rú­ak (Frey-Stu­tzer, 2002; Blanchf­lo­wer–Os­wald, 2001). Di­e­ner (1984) sze­rint a fi­a­ta­lok több él­ve­ze­tet ta­lál­nak az élet­ben, azon­ban az idő­seb­bek po­zi­tí­vabb képet fes­te­nek arról. A szer­ző ezt azzal in­do­kol­ja, hogy az em­be­rek az élet­kor elő­re­ha­lad­tá­val böl­cseb­bé vál­nak, és job­ban al­kal­maz­kod­nak a meg­te­rem­tett kör­nye­ze­tük­höz. Azok kö­zött a ku­ta­tá­sok kö­zött, ame­lyek az élet­mi­nő­ség és az élet­kor kö­zött a li­ne­á­ris össze­füg­gést vizs­gál­ták, a po­zi­tív és a ne­ga­tív össze­füg­gés­re utaló ered­mény is meg­ta­lál­ha­tó. Po­zi­tív össze­füg­gést ta­lált pél­dá­ul Hor­ley és La­very (1995); Shel­don és szer­ző­tár­sai (2005) azon­ban azt ta­pasz­tal­ták, hogy ez a po­zi­tív össze­füg­gés csak addig áll fenn, amíg az em­be­rek el­érik az öt­ven­éves élet­kort, ez­után már nem ki­mu­tat­ha­tó. Ugyan­ezt tá­maszt­ja alá a KSH 2014-ben vég­zett ma­gyar­or­szá­gi vizs­gá­la­ta. A ku­ta­tás sze­rint a fi­a­tal fel­nőt­tek a leg­elé­ge­det­teb­bek, és ez az elé­ge­dett­ség egé­szen 45–54 éves korig el­tart, majd ezt kö­ve­tő­en je­len­tő­sen csök­ken; ér­de­kes ered­mény, hogy a 16–64 éve­sek kö­ré­ben a nők elé­ge­det­teb­bek. Más ku­ta­tá­sok sze­rint az élet­kor és a szub­jek­tív élet­mi­nő­ség közti össze­füg­gés irá­nya ne­ga­tív (Lom­ranz et al., 1990; Koo et al., 2004). Koo és szer­ző­tár­sai azon­ban ki­eme­lik, hogy az élet­mi­nő­ség idős­ko­ri csök­ke­né­se csak bi­zo­nyos ese­tek­ben áll fenn, mint pél­dá­ul az ala­csony is­ko­lai vég­zett­ség, az élet­társ hi­á­nya, a rossz egész­sé­gi ál­la­pot.

Kopp és Mar­tos (2011) ma­gyar­or­szá­gi ku­ta­tá­sai sze­rint a szub­jek­tív élet­mi­nő­ség vál­to­zá­sai nin­cse­nek li­ne­á­ris és egy­irá­nyú kap­cso­lat­ban a gaz­da­sá­gi nö­ve­ke­dés­sel, azaz nem fel­tét­le­nül igaz az, hogy a gaz­da­sá­gi fej­lő­dés­sel jól­lét ala­kul ki egy tár­sa­da­lom­ban. Ha a gaz­da­sá­gi ak­ti­vi­tást vizs­gál­juk, ott el­mond­ha­tó, hogy a mun­ka­hellyel ren­del­ke­zők közül a tel­jes mun­ka­idő­ben dol­go­zók a leg­elé­ge­det­teb­bek az élet­kö­rül­mé­nye­ik­kel, kö­zü­lük is leg­in­kább a vál­lal­ko­zók elé­ge­dett­sé­ge a ki­emel­ke­dő. A mun­ka­hellyel nem ren­del­ke­zők kö­ré­ben a ta­nu­lók ren­del­kez­nek a leg­na­gyobb elé­ge­dett­ség­gel. A ku­ta­tás rá­vi­lá­gít arra is, hogy a leg­ke­vés­bé elé­ge­det­tek azok, akik nem ren­del­kez­nek mun­ka­hellyel, szá­muk­ra ez nem­csak gaz­da­sá­gi prob­lé­ma, hanem az egyén pszi­chés, men­tá­lis ál­la­po­tá­ra is ne­ga­tív ha­tás­sal van. Az egész­sé­gi ál­la­pot kap­csán ki­mu­tat­ha­tó, hogy el­té­rés van az egész­sé­gi ál­la­pot szub­jek­tív és ob­jek­tív meg­íté­lé­se kö­zött. Az élet­mi­nő­ség meg­íté­lé­sé­vel a szub­jek­tív egész­sé­gi ál­la­pot áll kap­cso­lat­ban (Fe­ke­te, 2006). Utasi (2002) em­pi­ri­kus ada­tok­kal iga­zol­ta, hogy az egyé­ne­ket kö­rül­ve­vő szo­ci­á­lis háló, a tár­sas kap­cso­la­tok szo­li­da­ri­tá­sa és a kap­cso­la­to­kon ke­resz­tül meg­nyil­vá­nu­ló sze­re­tet­for­rás elő­se­gí­ti a bol­dog­ság és elé­ge­dett­ség ér­ze­té­nek nö­ve­ke­dé­sét. Ki­mu­tat­ta to­váb­bá, hogy a bol­dog em­be­rek­nek két­szer annyi ba­rát­juk van, mint a bol­dog­ta­la­nok­nak. Len­gyel és Janky (2003) is azt iga­zol­ták, hogy a tár­sas kap­cso­la­tok közül a ba­rá­tok hi­á­nya erő­sen va­ló­szí­nű­sí­ti a bol­dog­ta­lan­sá­got. Ennek to­váb­bi tár­gya­lá­sa azon­ban nem tar­to­zik vizs­gá­ló­dá­si kö­rünk­be. (A jólét mé­ré­sé­nek el­mé­le­ti alap­ja­i­ról és prob­lé­má­i­ról ki­tű­nő össze­fog­la­lót nyújt Gébert, 2012.)

A kö­zel­múlt­ban egy uniós ku­ta­tás a tag­ál­la­mok sze­gény­ség­kü­szö­bé­hez kap­cso­ló­dó­an vég­zett fel­mé­rést. A 26 tag­ál­lam­ban vég­zett, fó­kusz­cso­por­tos vizs­gá­la­tot is tar­tal­ma­zó ku­ta­tás olyan tár­sa­dal­mi mu­ta­tó­szá­mo­kat pró­bált lét­re­hoz­ni, mely men­tén az eu­ró­pai or­szá­gok tár­sa­dal­mi hely­ze­te jól össze­ha­son­lít­ha­tó. Ezek a tár­sa­dal­mi mu­ta­tó­szá­mok azt jel­zik, hogy mennyi­be ke­rül­nek bi­zo­nyos mi­ni­má­li­san el­várt és elég­sé­ges jó­szág- és szol­gál­ta­tás­ko­sa­rak a kü­lön­bö­ző or­szá­gok­ban, és azt meg­en­ged­he­tik-e ma­guk­nak az ott élők. Ezt a jó­szág- és szol­gál­ta­tás­cso­ma­got re­fe­ren­cia-költ­ség­ve­tés­nek ne­vez­ték el. (Ez meg­mu­tat­ja, hogy mi az a mi­ni­má­lis be­vé­tel, mellyel az egyén be­tölt­he­ti szo­ci­á­lis sze­re­pe­it, és egész­sé­ge­sen élhet.) Mi­ni­má­li­san elég­sé­ges fel­té­tel­nek te­kin­tet­ték azt a szin­tet, mellyel „tisz­tes­sé­ges” és tel­jes ér­té­kű szo­ci­á­lis éle­tet tud élni a sze­mély, azaz gaz­da­sá­go­san tudja ve­zet­ni a ház­tar­tá­sát, és tel­jes jogú pol­gár­ként részt vehet a tár­sa­da­lom­ban. Ez utób­bi azt je­len­ti, hogy az ember képes a kü­lön­bö­ző szo­ci­á­lis sze­re­pe­i­nek ele­get tenni – ilyen sze­rep lehet pél­dá­ul a „szülő”, „rokon”, „barát”, „kol­lé­ga” vagy „szom­széd”. Egy jó szü­lő­nek pél­dá­ul (gaz­da­sá­gi ér­te­lem­ben is) ké­pes­nek kell len­nie meg­fe­le­lő­en ne­vel­ni a gyer­me­két, biz­ton­sá­gos gyer­mek­kort biz­to­sít­va, hogy ma­ga­biz­tos fel­nőt­té vál­has­son. Egy másik példa: annak ér­de­ké­ben, hogy az egyén „jó ba­rát­tá” vál­jon, be kell fek­tet­nie abba, hogy a ba­rá­tok­kal szó­ra­koz­ni me­hes­sen, vagy meg­hív­ja őket az ott­ho­ná­ba. Ahhoz tehát, hogy a kü­lön­bö­ző szo­ci­á­lis sze­re­pe­in­ket meg­fe­le­lő­en tölt­sük be, egy mi­ni­má­lis jö­ve­del­mi szint fel­tét­le­nül szük­sé­ges.

Össze­sen 25 tag­ál­lam­ban 75 fó­kusz­cso­por­tos le­kér­de­zést vé­gez­tek, mely­nek sze­rep­lői 30 és 50 év kö­zöt­ti fő­vá­ro­si, „egész­sé­ges” sze­mé­lyek, akik kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi hát­tér­rel ren­del­kez­tek. Négy hi­po­te­ti­kus ház­tar­tás­tí­pus­ra ké­szí­tet­ték el a be­ára­zott ko­sa­ra­kat: 1. két gyer­me­ket ne­ve­lő há­zas­pár­ra; 2. két gyer­me­ket egye­dül ne­ve­lő szü­lő­re; 3. egye­dül­ál­ló nőre és 4. egye­dül­ál­ló fér­fi­ra (fő­vá­ro­si, jó egész­sé­gi ál­la­po­tú em­be­rek).

A fó­kusz­cso­por­tos le­kér­de­zés előtt a tel­jes költ­ség­ve­tés kü­lön­bö­ző ré­sze­i­nek ki­ala­kí­tá­sán szak­ér­tők dol­goz­tak. A táp­lál­ko­zá­si szak­em­be­rek pél­dá­ul egy ko­sa­rat dol­goz­tak ki az egész­sé­ges élel­mi­sze­rek­re, va­la­mint az azok­ból el­ké­szít­he­tő éte­lek­re vo­nat­ko­zó­an. A ki­in­du­lá­si elv az volt, hogy ezek­nek a ko­sa­rak­nak a se­gít­sé­gé­vel „mi­ni­má­lis” költ­ség­ve­tés­ből is egész­sé­ge­sen lehet táp­lál­koz­ni, il­let­ve hogy az egyes egyé­nek­nek és csa­lá­dok­nak gaz­da­sá­gi­lag ké­pes­nek kell len­ni­ük egész­sé­ge­sen táp­lál­koz­ni, az ehhez szük­sé­ges anya­gi ja­va­kat meg­te­rem­te­ni. A ku­ta­tók be­áraz­ták a ki­vá­lasz­tott éte­le­ket és a szük­sé­ges össze­te­vő­ket, és az így ki­ala­kí­tott ko­sa­ra­kat mint egy­faj­ta be­vá­sár­ló­lis­tát le­he­tett ér­tel­mez­ni. A fó­kusz­cso­por­tos le­kér­de­zé­sek leg­főbb té­má­ja tehát az volt, hogy azo­no­sít­sák be az em­be­rek azo­kat az ele­me­ket (ter­mé­ke­ket/szol­gál­ta­tá­so­kat), me­lyek szük­sé­ge­sek a kü­lön­bö­ző szo­ci­á­lis sze­re­pek meg­fe­le­lő meg­je­le­ní­té­sé­hez, to­váb­bá ha­tá­roz­zák meg, mennyi pénz­re van szük­sé­ge a fen­ti­ek­hez (pl. Bu­da­pes­ten) egy csa­lád­nak (ImP­RO­VE, 2015)?

Ku­ta­tá­sunk alap­öt­le­tét tehát ez a kva­li­ta­tív ku­ta­tás adta. Vé­le­mé­nyünk sze­rint ugyan­is a fó­kusz­cso­port­ban részt vevők szo­ci­á­lis és gaz­da­sá­gi hát­te­re erő­sen meg­ha­tá­ro­zó arra nézve, mit te­kin­te­nek „mi­ni­má­li­san el­fo­gad­ha­tó­nak” és „meg­en­ged­he­tő­nek”. Az így ki­ala­kí­tott és be­ára­zott jó­szág- és szol­gál­ta­tás­ko­sa­rak nem fel­tét­le­nül tük­rö­zik azt, hogy mi szük­sé­ges és el­en­ged­he­tet­len az adott tár­sa­da­lom­ban való mél­tá­nyos rész­vé­tel­hez (mely az uniós ku­ta­tás egyik leg­fon­to­sabb célja volt). Fel­té­te­le­zé­sünk sze­rint ugyan­is a már be­mu­ta­tott té­nye­ző­kőn túl (élet­kor, nem, fog­lal­koz­ta­tott­ság stb.) a jö­ve­de­lem és az „iden­ti­tás” is meg­ha­tá­roz­za, hogy a meg­kér­de­zet­tek mi­lyen élet­szín­vo­na­lat tar­ta­nak „ide­á­lis­nak”, „el­fo­gad­ha­tó­nak”, „el­vi­sel­he­tő­nek”. A kér­dés­kör­höz kap­cso­ló­dó­an to­váb­bá óha­tat­la­nul fi­gye­lem­be kell ven­nünk nem­csak az előbb em­lí­tett sa­já­tos­sá­go­kat, hanem az azok­ból fa­ka­dó, a gon­dol­ko­dást tor­zí­tó me­cha­niz­mu­so­kat is, me­lyek be­fo­lyá­sol­ják az íté­let­al­ko­tást: spe­ci­á­lis módon egy­sze­rű­sí­tik le a prob­lé­má­kat, a lo­gi­ka he­lyett a szub­jek­tív ér­zé­sek és a sa­ját­sá­gos ke­re­te­zé­sek vál­nak do­mi­náns­sá. A kö­vet­ke­ző rész­ben eze­ket te­kint­jük át.

He­u­risz­ti­kák és szo­ci­ál­pszi­cho­ló­gi­ai ha­tá­sok

Tversky és Kah­ne­man ku­ta­tá­sai iga­zol­ják, az em­be­rek elő­re­jel­zé­se­ik során rend­sze­rint nem kö­ve­tik a vár­ha­tó hasz­nos­sá­gi szá­mí­tá­sok sza­bá­lya­it, il­let­ve az elő­re­jel­zés mö­gött álló té­nyek sta­tisz­ti­kai tör­vény­sze­rű­sé­ge­it (Kah­ne­man–Tversky, 1973:237). Ehe­lyett né­hány alap­ve­tő he­u­risz­ti­kus el­já­rást al­kal­maz­nak az íté­let­al­ko­tá­sa­ik során. E he­u­risz­ti­kák olyan men­tá­lis mű­ve­le­tek vagy „rövid utak” (short­cuts), me­lyek bo­nyo­lult és koc­ká­za­tos dön­té­si hely­ze­tek­ben le­egy­sze­rű­sí­tik a prob­lé­mát; a lo­gi­ka he­lyett a szub­jek­tív ér­zé­sek, elő­íté­le­tek és hü­velyk­ujj­sza­bá­lyok vál­nak do­mi­náns­sá (Tversky–Kah­ne­man, 1974; Kah­ne­man–Slo­vic–Tversky, 1982; Kah­ne­man–Tversky, 1996). A szer­ző­pá­ros és kö­ve­tő­ik el­mé­le­te­i­nek és kí­sér­le­te­i­nek ered­mé­nye­képp meg­szü­le­tett a ki­lá­tás­el­mé­let, mely a ra­ci­o­na­li­tás­tól, il­let­ve a ra­ci­o­ná­lis vá­ra­ko­zá­sok dik­tál­ta ma­ga­tar­tás­tól el­té­rő dön­té­si min­tá­kat azo­no­sí­tot­ta.

Kah­ne­man és Tversky egyik leg­lé­nye­ge­sebb fel­fe­de­zé­se az ér­tel­me­zé­si ke­ret­rend­sze­rek­hez kap­cso­ló­dik, és ke­re­te­zés­nek vagy „cso­ma­go­lás­nak” ne­vez­ték el. A „cso­ma­go­lá­si” vagy „ke­re­te­zé­si hatás” (fra­m­ing ef­fect) azt je­len­ti, hogy bi­zony­ta­lan hely­ze­tek­ben az in­for­má­ci­ók adá­sá­nak módja meg­ha­tá­ro­zó ha­tás­sal van az egyé­ni dön­té­sek­re. Pél­dá­ul az in­for­má­ci­ók mennyi­sé­gé­ben je­lent­ke­ző kü­lönb­sé­gek, a prob­lé­ma elő­adá­sá­nak módja vagy az op­ci­ók száma, ame­lye­ket a dön­tés­ho­zók­nak fel­kí­nál­nak, meg­ha­tá­roz­za, mi­ként ke­re­te­zi az egyén a prob­lé­mát, s így mi­lyen dön­tést hoz majd. A ke­re­te­zé­si ha­tás­nak szá­mos al­fa­ját azo­no­sí­tot­ták, de jelen ta­nul­mány­ban csak a „fel­idé­zé­si elő­íté­let­tel” fog­lal­ko­zunk, mivel úgy gon­dol­juk, hogy az élet­szín­vo­nal ese­té­ben ez az a ke­re­te­zés, mely kü­lö­nös tor­zí­tó erő­vel bír (a három he­u­risz­ti­ka egyi­ke). A fel­idé­zé­si elő­íté­let (ava­i­la­bi­lity bias) ki­mond­ja, hogy az em­be­rek a szo­kat­lan, rend­kí­vü­li, lát­vá­nyos és sze­mé­lye­sen ta­pasz­talt ese­mé­nye­ket szisz­te­ma­ti­ku­san túl­ér­té­ke­lik, ami­kor dön­tést hoz­nak. Ezzel függ össze a dol­gok, ese­mé­nyek szub­jek­tív módon tu­laj­do­ní­tott je­len­tő­sé­gé­nek másik meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­je is. Azt, hogy egy adott je­len­sé­get, ese­ményt mennyi­re gya­ko­ri­nak íté­lünk, attól tesszük füg­gő­vé, mi­lyen könnyen hív­juk elő a me­mó­ri­ánk­ból. A gya­ko­ri ese­mé­nye­ket könnyeb­ben tud­juk fel­idéz­ni, és na­gyobb gya­ko­ri­sá­got tu­laj­do­ní­tunk azok­nak a je­len­sé­gek­nek, ame­lyek va­la­mi­lyen okból na­gyobb ha­tást tesz­nek ránk, mint a kö­zöm­bös, ér­dek­te­len ese­mé­nyek­nek (Há­mo­ri, 2003:788). Az élet­szín­vo­nal ese­té­ben va­ló­szí­nű­sít­he­tő, hogy a jö­vő­re vo­nat­koz­ta­tott el­kép­ze­lé­se­ket de­ter­mi­nál­ja, mi­lyen jelen/múlt­be­li gaz­da­sá­gi prob­lé­mák­kal küzd a kör­nye­ze­tünk és mi ma­gunk, va­la­mint mi­lyen in­for­má­ci­ó­ink van­nak a le­he­tő­sé­ge­ink­ről.

Ter­mé­sze­te­sen más tor­zí­tó erejű, a vá­gyott, le­het­sé­ges élet­szín­vo­nal ki­ala­kí­tá­sá­ban meg­ha­tá­ro­zó pszi­cho­ló­gi­ai ha­tá­sok is ér­vé­nye­sül­nek. Itt ezek közül csak három té­nye­zőt ve­szünk gór­cső alá: a „tár­sas össze­ha­son­lí­tás” kész­te­té­sét, az „arc­tu­da­tos­sá­got” és az „iden­ti­tást” emel­nénk ki.

Tár­sas össze­ha­son­lí­tás. Az em­be­rek rend­sze­rint saját gaz­dag­sá­gu­kat több­re ér­té­ke­lik, s ez­ál­tal bol­do­gab­bak, ha hely­ze­tü­ket má­sok­hoz ké­pest jobb­nak lát­ják. (Ezt „re­fe­ren­cia­be­vé­tel” hi­po­té­zis­nek is ne­ve­zik.) Tehát nem­csak az szá­mít, mennyit ke­re­sünk, hanem az is, hogy má­sok­hoz ké­pest mennyit ke­re­sünk (sőt!). Fon­tos pél­dá­ul, hogy a nem­ze­ti át­lag­ke­re­set­hez vi­szo­nyít­va mek­ko­ra a bé­rünk: minél in­kább meg­ha­lad­ja az „át­la­gost”, vár­ha­tó­an annál elé­ge­det­teb­bek va­gyunk az élet­szín­vo­na­lunk­kal. Per­sze a jö­ve­del­münk okoz­ta bol­dog­ság­szint nem­csak ettől függ, leg­alább ennyi­re szá­mít, hogy mennyit ke­res­nek a kol­lé­gá­ink, a szom­széd­ja­ink, a ba­rá­ta­ink, a ro­ko­na­ink (vagy leg­alább­is mit gon­do­lunk arról, hogy mennyit ke­res­nek azok az em­be­rek, akik­kel sze­ret­jük össze­ha­son­lí­ta­ni ma­gun­kat). Az em­be­rek nagy része egy­faj­ta rang­sort ala­kít ki e te­kin­tet­ben, s minél elő­ke­lőbb he­lyen he­lye­zi el magát, annál bol­do­gabb, és annál jobb az ön­ér­té­ke­lé­se. Sőt, ön­ma­gunk ilyes­faj­ta össze­ha­son­lí­tá­sa és az ebből fa­ka­dó szub­jek­tív „rang­sor­hely” erő­sebb elő­re­jel­ző­je a bol­dog­ság­szint­nek, mint a tény­le­ges ke­re­set mennyi­sé­ge.

Arc­tu­da­tos­ság. Zhang azon­ban ku­ta­tá­sok­kal bi­zo­nyít­ja, hogy azok az em­be­rek, akik fo­lya­ma­to­san má­sok­kal ha­son­lít­ják össze ma­gu­kat, bol­dog­ta­la­nab­bak. Ered­mé­nyei sze­rint a pénz ha­tá­sa a jólét ér­zé­sé­re el­ső­sor­ban attól függ, hogy az em­ber­nek mek­ko­ra a „má­sok­nak való meg­fe­le­lés igé­nye” (az ő el­ne­ve­zé­sé­ben „arc­tu­da­tos­sá­ga”). Mit is je­lent ez pon­to­san? Egy­fe­lől az egyén szo­ci­á­lis stá­tu­szát a kö­zös­sé­gen belül, más­fe­lől va­la­mi­faj­ta vá­gya­ko­zást, hogy jó szín­ben tűn­jünk fel mások előtt. Ha az „arc­tu­da­tos­ság” magas, akkor az il­le­tő sokat tö­rő­dik azzal, hogy ked­ve­ző le­gyen a szo­ci­á­lis meg­je­le­né­se, pró­bál­ja meg­tar­ta­ni, fo­koz­ni és vé­de­ni a már ki­ala­kí­tott képet. Két for­rás­ból szár­maz­hat az arc­tu­da­tos­ság: sze­mé­lyes tu­laj­don­sá­gok­ból, me­lyek kü­lön­le­ges ered­mé­nyek­hez ve­zet­nek, il­let­ve mások előtt jól meg­mu­tat­ha­tó dol­gok­ból, pl. egész­ség, pénz. A tár­sas össze­ha­son­lí­tás és az arc­tu­da­tos­ság tehát össze­függ, éppen ezért a fej­let­le­nebb pi­ac­gaz­da­sá­gok­ban kü­lön­le­ges sze­re­pet ját­sza­nak a lu­xus­ter­mé­kek, me­lyek a ver­seny­ben való helyt­ál­lást jel­zik. Aki­nek magas az „arc­tu­da­tos­sá­ga”, in­kább szá­mon tart­ja majd a rang­sor­ban el­fog­lalt he­lyét is, il­let­ve in­kább ér­té­ke­li a pénzt; s ha van be­lő­le, az a szub­jek­tív jólét ér­ze­tét is nö­ve­li. Ha azon­ban az ilyen em­be­rek­nek kevés pén­zük van, sok­kal bol­dog­ta­la­nab­bak lesz­nek azok­nál, akik­nek ugyan­annyi pén­zük van, de má­sok­nak ke­vés­bé kí­ván­nak meg­fe­lel­ni. Ál­ta­lá­ban azt gon­dol­juk, ha egy ki­csit több pén­zünk lenne, bol­do­gab­bak len­nénk, ám ez nem fel­tét­le­nül igaz. Ami­kor el­érünk egy ma­ga­sabb szin­tet, pil­la­nat­nyi­lag bol­do­gab­bak va­gyunk, de aztán a meg­szo­kás és a tár­sas össze­ha­son­lí­tás kész­te­té­se miatt újabb, ma­ga­sabb igény­szint je­le­nik meg az éle­tünk­ben. Ezért ál­ta­lá­nos, hogy minél több pén­zünk van, annál töb­bet aka­runk. Per­sze ár­nyal­ja a képet a sze­mé­lyi­ség, azaz mi­lyen kul­tu­rá­lis hát­tér­rel s ennek meg­fe­le­lő arc­tu­da­tos­ság­gal és ön­ér­té­ke­lés­sel ren­del­ke­zünk.

Az iden­ti­tás több tu­do­mány­ág­ban meg­je­le­nő fo­ga­lom, ma már nem­csak a pszi­cho­ló­gi­á­ban, szo­cio­ló­gi­á­ban for­dul elő, hanem a köz­gaz­da­ság­tan­ban is fel­buk­kant, mint gaz­da­sá­gi fo­lya­ma­to­kat mo­de­rá­ló té­nye­ző. Szá­mos iden­ti­tás lé­te­zik: et­ni­kai, nem­ze­ti, nyel­vi, val­lá­si, nemi osz­tály­iden­ti­tás stb. Ta­nul­má­nyunk­ban el­ső­sor­ban a szo­ci­á­lis iden­ti­tás­sal fog­lal­ko­zunk, mivel úgy gon­dol­juk, leg­in­kább ez gya­ko­rol ha­tást az élet­szín­vo­nal­ra és a vá­gyott élet­mi­nő­ség­re. A szo­ci­á­lis iden­ti­tás fo­gal­ma Er­ving Goff­man ne­vé­hez köt­he­tő, és a kö­vet­ke­ző­kép­pen de­fi­ni­ál­ha­tó: „...​az egyén­től várt vi­sel­ke­dést nem­csak a tár­sa­dal­mi sze­re­pek be­fo­lyá­sol­ják, hanem a sze­mé­lyes érték és vá­lasz­tá­sok is, ilyen lehet a be­csü­le­tes­ség, szép­ség stb. A leg­fon­to­sabb kér­dés az, hogy az adott sze­mély mi­lyen iden­ti­tá­so­kat, mi­lyen iden­ti­tás­szer­ke­ze­tet tart ér­vé­nyes­nek a maga szá­má­ra” (Török, 2010). Doyal és Gough alap­ve­tő cél­ként az ember min­den­faj­ta el­nyo­más és ki­szol­gál­ta­tott­ság alóli fel­sza­ba­dí­tá­sát fo­gal­maz­za meg, és ennek fel­té­te­le­it ke­re­si a szük­ség­let­ki­elé­gí­tés né­ző­pont­já­ból.

Alap­szük­ség­let­ként az egész­sé­get és az au­to­nó­mi­át tart­ják. Úgy vé­le­ked­nek, hogy a fi­zi­kai és men­tá­lis egész­ség együtt a leg­alap­ve­tőbb em­be­ri szük­ség­let, mely­nek ki­elé­gí­té­se az egyén alap­ve­tő ér­de­ke. Az alap­szük­ség­let másik cso­port­ja az egyé­ni azo­nos­ság­hoz (iden­ti­tás­hoz) vagy au­to­nó­mi­á­hoz kap­csol­ha­tó. Meg­fo­gal­ma­zá­suk sze­rint ez az al­ko­tó tudat alap­szük­ség­le­te, az a ké­pes­ség, mellyel a cé­lo­kat és a célok el­éré­sé­hez szük­sé­ges stra­té­gi­á­kat meg­al­kot­juk (Doyal–Gough, 1991).

Az iden­ti­tás ki­ala­ku­lá­sá­val E. H. Erik­son (1965; 1966a; 1966b) fog­lal­ko­zott, aki úgy fo­gal­maz, hogy az iden­ti­tás az if­jú­kor végén ala­kul ki, ami­kor a már meg­szer­zett ké­pes­sé­gek ak­ti­vá­lód­nak, és be­töl­tik a meg­fe­le­lő szo­ci­á­lis sze­re­pe­ket. Ber­ger és Luck­mann (1998) meg­ha­tá­ro­zá­sa sze­rint az egyén iden­ti­tá­sa az el­sőd­le­ges szo­ci­a­li­zá­ci­ós fo­lya­mat­ban az ob­jek­tív va­ló­ság meg­ha­tá­ro­zott met­sze­té­nek köz­ve­tí­té­sé­vel ak­ti­vá­ló­dik, és ezt kö­ve­tő­en már na­gyon ne­he­zen mó­do­sít­ha­tó. Más szem­pont­ból is vizs­gál­ták, tár­sa­dal­mi meg­ha­tá­ro­zott­sá­got tu­laj­do­nít­va neki: „... a szer­ve­zet, az egyé­ni tudat és a tár­sa­dal­mi struk­tú­ra össz­já­té­ká­ból ter­melt iden­ti­tás re­a­gál a fenn­ál­ló struk­tú­rá­ra, meg­őr­zi, meg­vál­toz­tat­ja, vagy akár újjá for­mál­ja... Az iden­ti­tás­tí­pu­sok vi­szont egé­szük­ben tár­sa­dal­mi ter­mé­kek, ob­jek­tív va­ló­ság vi­szony­lag sta­bil ele­mei, noha sta­bi­li­tá­suk foka ter­mé­sze­te­sen ismét tár­sa­dal­mi­lag van meg­ha­tá­roz­va” (Ber­ger–Luck­mann, 1998:237–239).

Ahhoz, hogy a tár­sa­da­lom­ban az iden­ti­tá­sunk­nak meg­fe­le­lő sze­re­pet be tud­juk töl­te­ni, fi­gye­lem­be kell venni az egyé­ni be­fo­lyá­so­ló té­nye­ző­ket, to­váb­bá az in­téz­mé­nyi, fi­zi­kai, kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi kö­rül­mé­nye­ket. A meg­fe­le­lő tár­sa­dal­mi rész­vé­tel­hez szük­ség van arra, hogy a kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ók el­ér­he­tő­vé vál­ja­nak. Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság fi­nan­szí­ro­zá­sá­val, az Ant­wer­pe­ni Egye­tem köz­re­mű­kö­dé­sé­vel meg­va­ló­sult ku­ta­tás­ban, amely­ben a re­fe­ren­cia-költ­ség­ve­tést vizs­gál­ták, kü­lön­bö­ző tár­sa­dal­mi ka­te­gó­ri­á­kat ál­la­pí­tot­tak meg. Ezek a ka­te­gó­ri­ák nők ese­té­ben a kö­vet­ke­zők: anya; diák; saját vál­lal­ko­zást, céget ve­ze­tő sze­mély; ház­tar­tás­be­li; va­la­mi­lyen tár­su­lás/ szer­ve­zet tagja (lehet gaz­da­sá­gi, sport, nemi iden­ti­tás­hoz stb. kap­cso­ló­dó); füg­get­len nő; fe­le­ség; ál­lam­pol­gár; barát. Ezen tár­sa­dal­mi po­zí­ci­ó­kat a hi­va­ta­los tár­sa­dal­mi el­vá­rá­sok­nak és az EU-tag­ál­la­mok nem­zet­kö­zi irány­el­ve­i­nek meg­fe­le­lő­en ala­kí­tot­ták ki, fi­gye­lem­be véve to­váb­bá a nél­kü­löz­he­tet­len em­be­ri szük­ség­le­te­ket is. Ku­ta­tá­sunk­ban mi is e be­so­ro­lást vet­tük ala­pul.

A fent vá­zolt össze­füg­gé­sek és ta­pasz­ta­la­ta­ink men­tén a kö­vet­ke­ző hi­po­té­zi­sek raj­zo­lód­tak ki:

H1: Az élet­kor nö­ve­ke­dé­sé­vel az élet­szín­vo­nal­ra vo­nat­ko­zó el­vá­rá­sok nö­ve­ked­nek, míg a nyug­díj­kor­ha­tár­hoz kö­ze­lít­ve ezek csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­tat­nak.

H2: A fő­vá­ros­ban lakók a „na­gyon szű­kös” és a „na­gyon jó” élet­szín­vo­nal meg­te­rem­té­sé­hez ma­ga­sabb össze­ge­ket tár­sí­ta­nak, mint a vi­dé­ken lakók.

H3: Az erő­sebb női iden­ti­tás­sal ren­del­ke­zők al­ka­ti sa­já­tos­sá­ga­ik­nál fogva ala­cso­nyabb össze­ge­ket tár­sí­ta­nak a „na­gyon szű­kös” és a „na­gyon jó” élet­szín­vo­nal­hoz, mint akik­nek az el­sőd­le­ges iden­ti­tá­sát más ha­tá­roz­za meg.

H4: Ahogy nö­vek­szik a ház­tar­tás­ban élők száma, úgy mo­no­ton csök­ken annak meg­íté­lé­se, hogy mennyi pénz­ből tud „szű­kö­sen” meg­él­ni egy fő.

H5: Ahogy nö­vek­szik a ház­tar­tás­ban élők száma, úgy mo­no­ton csök­ken annak meg­íté­lé­se, hogy mennyi pénz­ből tud „na­gyon jól” meg­él­ni egy fő.

Em­pi­ri­kus ku­ta­tás

A ku­ta­tá­sunk­ban való rész­vé­tel ön­kén­te­sen tör­tént, a meg­kér­de­zés módja az on­line kér­dő­ív volt, mely ki­töl­té­sé­re 2017 már­ci­u­sá­ban ke­rült sor. A kér­dő­ívet össze­sen 195 nő töl­töt­te ki. A kér­dő­ív­ben több­fé­le kér­dés­tí­pus sze­re­pelt: egy­sze­rű vá­lasz­tás, vá­lasz­mát­rix, rang­so­ro­lás és kép­hez kap­cso­ló­dó, rövid vá­lasz. A kér­dő­ív más kér­dés­cso­por­to­kat is érin­tett, ala­pul véve az ant­wer­pe­ni ku­ta­tás ered­mé­nye­it, de itt csak az élet­szín­vo­nal­hoz kap­cso­ló­dó ered­mé­nye­ket is­mer­tet­jük. Az ered­mé­nye­ket SPSS prog­ram­mal ér­té­kel­tük ki.

El­ső­sor­ban arra vol­tunk kí­ván­csi­ak – a már is­mert de­mog­rá­fi­ai ha­tá­so­kat is szám­ba véve –, hogy a szo­ci­á­lis kör­nye­zet és az iden­ti­tás mi­ként be­fo­lyá­sol­ja az egyé­ni vé­le­ke­dést arról, mek­ko­ra összeg je­lö­li a „na­gyon szű­kös”, a „sze­rény”, az „át­la­gos”, a „jó” és a „na­gyon jó” élet­szín­vo­na­lat. A hát­tér­kon­cep­ció tehát az volt, hogy annak meg­íté­lé­se, mennyi pénz­re van szük­sé­ge egy ház­tar­tás­nak, erő­sen függ­vé­nye annak, hogy az il­le­tő hány fős ház­tar­tás­ban él, mi­lyen jö­ve­de­lem­mel ren­del­ke­zik, il­let­ve mi­lyen iden­ti­tás­ka­te­gó­ri­á­jú. Vé­le­ke­dé­sünk sze­rint ezek a té­nye­zők meg­ha­tá­roz­zák a „rep­re­zen­ta­tív he­u­risz­ti­kák­ból” fa­ka­dó kog­ni­tív tor­zí­tá­so­kat, azaz a szük­ség­le­tek nagy­sá­gá­nak ész­le­lé­sét.

A „Hány fős ház­tar­tás­ban élnek?” kér­dés­re a kö­vet­ke­ző vá­la­szo­kat kap­tuk (ki­emel­tük a három fon­tos, na­gyobb elem­szá­mú cso­por­tot): 1. Egye­dül él (25 fő); 2. Két­fős ház­tar­tás­ban (69 fő); 3. Négy­fős ház­tar­tás­ban (35 fő). Ered­mé­nye­ink sze­rint, ahogy nö­vek­szik a ház­tar­tás­ban élők száma, úgy mo­no­ton csök­ken annak meg­íté­lé­se, mennyi pénz­ből tud meg­él­ni egy fő. Míg pél­dá­ul egy egye­dül élő át­la­go­san 125 ezer Ft-ot je­lölt meg arra a kér­dés­re: „Mek­ko­ra összeg­re lenne szük­sé­ge egy olyan ház­tar­tás­nak, mint az Öné ahhoz, hogy »na­gyon szű­kös« élet­szín­vo­na­lon meg­él­jen?”, addig egy négy­fős ház­tar­tás­ban élő ugyan­er­re a kér­dés­re át­la­go­san, egy főre ve­tít­ve, 54 ezer Ft-ot vá­la­szolt. Egy egye­dül élő át­la­go­san 483 ezer Ft-ot je­lölt meg arra a kér­dés­re: „Mek­ko­ra összeg­re lenne szük­sé­ge egy olyan ház­tar­tás­nak, mint az Öné ahhoz, hogy »na­gyon jó« élet­szín­vo­na­lon meg­él­jen?”, addig egy négy­fős ház­tar­tás­ban élő ugyan­er­re a kér­dés­re át­la­go­san, egy főre ve­tít­ve, 150 ezer Ft-ot mon­dott. Tehát egy egye­dül­ál­ló, ha szű­kös fel­té­te­lek­ről gon­dol­ko­zik, nagy­já­ból dupla össze­get jelöl meg a négy­fős csa­lád­ban élő­höz ké­pest. Ugyan­ak­kor, ha en­ged­jük, hogy meg­len­dül­jön az élet­szín­vo­nal­ról al­ko­tott fan­tá­zia, az egye­dül­ál­ló már több mint há­rom­szo­ros össze­get mond. A je­len­ség hát­te­ré­ben fel­té­te­le­zé­sünk sze­rint az áll, egy csa­lá­di kö­tött­sé­gek nél­kül élő em­ber­nek (hi­szen nem tar­to­zik fe­le­lős­ség­gel a csa­lád­tag­jai iránt, ke­vés­bé szo­kott hozzá a min­den­na­pi anya­gi meg­osz­tás­hoz, hogy ne csak magát vegye fi­gye­lem­be, ami­kor a havi be­vé­te­lét fel­oszt­ja a ki­adá­sok kö­zött) ke­vés­bé kor­lá­to­zott a fan­tá­zi­á­ja az anya­gi le­he­tő­sé­ge­it il­le­tő­en is. Míg az, aki csa­lád­ban él, hoz­zá­szo­kik a kor­lá­tok­hoz, és ahhoz, hogy meg­ossza az ide­jét a mun­ká­ja, csa­lád­ja és kü­lön­bö­ző fel­ada­tok kö­zött, s ennek kö­vet­kez­té­ben kor­lá­tol­tab­ban gon­dol­ko­zik az anya­gi le­he­tő­sé­gek­ről is. A kü­lönb­ség hát­te­ré­ben ter­mé­sze­te­sen ott bújik az a ra­ci­o­ná­lis ma­gya­rá­zat is, hogy míg egy egye­dül élő­nek a tel­jes ház­tar­tá­sa re­zsi­költ­sé­gét egye­dül kell fe­dez­nie, addig egy négy­fős ház­tar­tás­ban ugyan­ez több rész­re osz­lik. Ez kü­lö­nö­sen fon­tos lehet azok­ban a ház­tar­tá­sok­ban, ahol a lak­ha­tás költ­sé­ge a be­vé­te­lek te­te­mes szá­za­lé­kát viszi el.

Az iden­ti­tás és élet­szín­vo­nal­be­li ki­lá­tá­sok (alsó/felső ha­tá­rok) kö­zött is ér­de­kes össze­füg­gé­sek raj­zo­lód­nak ki. Az iden­ti­tás­hoz kap­cso­ló­dó kér­dést komp­le­xi­tá­sa miatt csak 70-en vá­la­szol­ták meg, így csak ilyen kis elem­szám­mal tud­tunk dol­goz­ni az iden­ti­tás­hoz kö­tő­dő hi­po­té­zi­sek ese­té­ben. A tíz iden­ti­tás­ka­te­gó­ri­át végül két na­gyobb cso­port­ba ren­dez­tük: a „női sze­re­pek­hez kap­cso­ló­dó” (anya, há­zi­asszony, fe­le­ség) és az „egyéb” (diák, ál­lam­pol­gár, test­vér, barát, füg­get­len, ve­ze­tő, va­la­mi­lyen tár­su­lás, szer­ve­zet tagja) iden­ti­tás­cso­port­ba. Ha az iden­ti­tás­ka­te­gó­ri­ák­ra vo­nat­ko­zó, leg­in­kább jel­lem­ző vá­la­szo­kat néz­zük, a kö­vet­ke­ző sor­rend ala­kul ki: a leg­gyak­rab­ban be­je­lölt iden­ti­tás­ka­te­gó­ria az „anya” volt, ezt kö­vet­te a „füg­get­len nő”, har­ma­dik he­lyen pedig a „barát” (össze­sen 7-en) sze­re­pelt.

Ezt kö­ve­tő­en meg­néz­tük, hogy a „női sze­re­pek­hez kap­cso­ló­dó” és az „egyéb” cso­port kö­zött van-e kü­lönb­ség a te­kin­tet­ben, mi­lyen becs­lé­se­ket tet­tek arra vo­nat­ko­zó­an: „Mek­ko­ra összeg­re lenne szük­sé­ge a ház­tar­tá­sá­nak ahhoz, hogy na­gyon szű­kös élet­szín­vo­na­lon/sze­ré­nyen/át­la­go­san/jól, il­let­ve »na­gyon jó« élet­szín­vo­na­lon meg­él­jen?” Azt vár­tuk, hogy az erő­sebb női iden­ti­tá­sú cso­port, al­ka­ti sa­já­tos­sá­ga­i­nál fogva, ki­sebb össze­ge­ket jelöl meg, mint a másik cso­port. Ered­mé­nye­ink sze­rint min­den meg­je­lölt élet­szín­vo­nal ese­té­ben a női iden­ti­tá­sú vá­lasz­adók ala­cso­nyabb össze­ge­ket adtak meg, mint a nem női iden­ti­tá­sú cso­port. Na­gyon szű­kös élet­szín­vo­nal ese­té­ben a női iden­ti­tá­sú­ak 147 ezer, a töb­bi­ek 171 ezer Ft-ot adtak meg. A „na­gyon jó” élet­szín­vo­nal ese­té­ben 498 ezer és 540 ezer Ft je­len­tet­te az át­la­got. Ennek hát­te­ré­ben va­ló­szí­nű­leg az áll, hogy a ma­gyar ház­tar­tá­sok több­sé­gé­ben a nők ke­ze­lik a pénz­ügye­ket, így ők „föld­höz­ra­gad­tab­ban” gon­dol­koz­nak a mi­ni­mum­ról, il­let­ve az eset­le­ges le­he­tő­sé­gek­ről is. Ehhez ké­pest a KSH tá­jé­koz­ta­tó­ja sze­rint 2017 ja­nu­ár­já­ban nem­zet­gaz­da­sá­gi szin­ten az át­la­gos nettó ke­re­set 182 ezer Ft volt. (Fon­tos tudni azon­ban, hogy a fő­vá­ro­si és vi­dé­ki át­lag­ke­re­se­tek kö­zött je­len­tős kü­lönb­ség mu­tat­ko­zik. A fő­vá­ro­si dol­go­zók át­la­go­san 50%-kal töb­bet ke­res­nek, mint a vi­dé­ki em­be­rek, így ter­mé­sze­te­sen a kap­cso­ló­dó le­het­sé­ges ke­re­se­tek­ről/élet­szín­vo­nal­ról is el­té­rő gon­dol­ko­dás jel­lem­zi a két cso­por­tot.)

A va­ló­ság, a le­he­tő­sé­gek ke­re­te­zé­sét (ho­gyan ér­tel­mez­zük az ese­mé­nye­ket, a le­he­tő­sé­ge­ket stb.) tehát meg­ha­tá­roz­za az iden­ti­tás. Ér­de­kes arra is fi­gyel­ni, hogy a női és nem női iden­ti­tá­sú cso­por­tok mi­lyen egyéb ész­le­lé­si kü­lönb­sé­ge­ket mu­tat­nak az ál­ta­lunk vizs­gált gaz­da­sá­gi kér­dé­sek­ben. Leg­elő­ször azt néz­tük meg, van-e jel­lem­ző jö­ve­del­mi kü­lönb­ség a női és nem női iden­ti­tá­sú cso­port kö­zött, il­let­ve hogy a pénz­ügyi at­ti­tűd­jük­ben kü­lön­böz­nek-e. Ezt egy pénz­ügyi­at­ti­tűd-ská­lá­val – MAS – ele­mez­tük (Ro­berts–Se­pul­ve­da, 1999). Az egy főre jutó havi nettó jö­ve­de­lem alap­ján nincs szig­ni­fi­káns kü­lönb­ség, de meg­mu­tat­ko­zik az a ten­den­cia, hogy a nem női iden­ti­tá­sú cso­port havi nettó jö­ve­del­me ma­ga­sabb. A pénz­ügyi at­ti­tű­dök­ben ke­vés­bé mu­tat­tak kü­lönb­sé­get a női és nem női iden­ti­tá­sú vá­lasz­adók, ha a na­gyobb ka­te­gó­ri­ák sze­rint vizs­gál­tuk őket. Ha azon­ban a ka­te­gó­ri­ák egyes ite­me­it néz­zük, már ta­lál­ha­tók szig­ni­fi­káns kü­lönb­sé­gek. A „Rend­sze­re­sen va­dá­szom az ak­ci­ó­kat” (Sig. 0,008), „Gond­ter­helt va­gyok, ha pénz­ről van szó” (Sig. 0,039), „Sok­szor au­to­ma­ti­ku­san gon-do­lom, hogy va­la­mit nem en­ged­he­tek meg ma­gam­nak, még akkor is, ha ez nem igaz” (Sig. 0,007) ite­mek ese­té­ben a női iden­ti­tá­sú­ak az előb­bi ál­lí­tá­sok­kal kap­cso­lat­ban szig­ni­fi­kán­san in­kább egyet­ér­tet­tek. Ebből kö­vet­kez­tet­he­tő­en a szo­ron­gás, a gond­ter­helt­ség a pénz­ügyek­kel kap­cso­lat­ban in­kább jelen van az éle­tük­ben, s talán ezzel is ma­gya­ráz­ha­tó, hogy az élet­szín­vo­nal­ra vo­nat­ko­zó kér­dé­sek­ben ala­cso­nyabb összeg­ha­tá­ro­kat je­löl­tek.

De­mog­rá­fia. Mi­u­tán ezek az össze­füg­gé­sek ki­raj­zo­lód­tak, kí­ván­csi­ak vol­tunk, hogy a gon­dol­ko­dás ily módon való hely­zet adta de­ter­mi­ná­ci­ó­ja („kor­lá­tok kö­zött” vagy anél­kül hoz íté­le­tet az egyén) mi­ként je­le­nik meg egyéb de­mog­rá­fi­ai jel­lem­zők függ­vé­nyé­ben. Így meg­vizs­gál­tuk a kor, a lak­hely, a csa­lá­di ál­la­pot ha­tá­sát is. Az élet­ko­ri össze­ha­son­lí­tás ese­té­ben mu­tat­koz­nak meg a leg­erő­sebb szig­ni­fi­káns kü­lönb­sé­gek. Négy kor­cso­por­tot ha­tá­roz­tunk meg (2. táb­lá­zat), és min­den élet­szín­vo­nal-ka­te­gó­ri­á­ban ugyan­az a ten­den­cia fi­gyel­he­tő meg: az első három ka­te­gó­ri­á­ban mo­no­ton nő, az utol­só ka­te­gó­ri­á­ban pedig vissza­esik az élet­szín­vo­nal­hoz kap­cso­ló­dó át­la­gos jö­ve­del­mek becs­lé­se. A táb­lá­zat­ból jól lát­ha­tó, hogy az élet­kor nö­ve­ke­dé­sé­vel, a nyug­díj­kor­ha­tár­hoz kö­ze­lít­ve a szük­ség­le­tek, el­vá­rá­sok és ki­lá­tá­sok nö­ve­ked­nek, míg 50 év fö­lött ezek csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­tat­nak.

A lak­hely ese­té­ben azt vizs­gál­tuk, vajon van-e ha­tá­sa a fő­vá­ro­si élet­for­má­nak arra, hogy a meg­kér­de­zet­tek mi­lyen össze­ge­ket tar­ta­nak szük­sé­ges­nek a „na­gyon szű­kös” és a „na­gyon jó” élet­szín­vo­nal meg­te­rem­té­sé­hez. Nyil­ván­va­ló­an, akik egy ma­ga­sabb élet­szín­vo­na­lon élnek, más pers­pek­tí­vák­ban gon­dol­koz­nak, mint akik szű­kös fel­té­te­lek kö­zött. Ezt iga­zol­ják a kö­vet­ke­ző szá­mok is. Bu­da­pes­ten és Pest me­gyé­ben a 100 meg­kér­de­zett közül 59-en mond­ták azt, hogy 150 ezer Ft fe­let­ti az egy főre jutó havi jö­ve­del­mük (59%), míg vi­dé­ki te­le­pü­lé­sen 91 főből 52-en 150 ezer Ft alat­ti jö­ve­del­met je­löl­tek meg (57%). Az el­té­rés szig­ni­fi­káns (Sig. 0,018).

Jö­ve­de­lem. Ered­mé­nye­ink sze­rint a leg­ma­ga­sabb jö­ve­del­mi sávba (egy főre jutó jö­ve­de­lem ma­ga­sabb, mint 250 ezer Ft) tar­to­zók mar­kán­san el­tér­nek az ala­csony jö­ve­del­mi sávba tar­to­zó meg­kér­de­zet­tek­től (egy főre jutó jö­ve­de­lem ala­cso­nyabb, mint 150 ezer Ft) a te­kin­tet­ben, hogy ha­von­ta mek­ko­ra összeg lenne szük­sé­ges szá­muk­ra, hogy „na­gyon szű­kös”, il­let­ve „na­gyon jó” élet­szín­vo­na­lon meg­él­je­nek. A ma­ga­sabb jö­ve­del­mű­ek je­len­tő­sen ma­ga­sabb össze­ge­ket ha­tá­roz­nak meg. A „na­gyon szű­kös” ka­te­gó­ri­á­ban át­la­go­san 84 ezer Ft-ot, míg a „na­gyon jó” ka­te­gó­ri­á­ban 282 ezer Ft-ot je­löl­tek meg. Ehhez ké­pest az ala­csony­ban a „na­gyon szű­kös” élet­szín­vo­na­lat 73 ezer Ft-ban je­löl­ték meg, a „na­gyon jó” szín­vo­nal­ra pedig 228 ezer Ft-ot adtak meg át­lag­ban. A leg­ma­ga­sabb fi­ze­té­si ka­te­gó­ri­á­ba esők (350 ezer Ft fe­lett) a „na­gyon szű­kös” élet­szín­vo­nal­nak meg­fe­le­lő nettó összeg­szük­ség­le­tet 222 500 Ft-ban, a „na­gyon jó” élet­szín­vo­na­lat meg­tes­te­sí­tő össze­get pedig 734 ezer Ft-ban lát­ják.

Össze­fog­la­lás

A be­ve­ze­tő­ben is­mer­te­tett, szé­les körű eu­ró­pai uniós ku­ta­tás az élet­szín­vo­na­lat meg­ha­tá­ro­zó té­nye­ző­ket vizs­gál­ta, és fo­gyasz­tói ko­sa­ra­kat ala­kí­tott ki, amit az adott or­szág­ban „mi­ni­má­li­san el­fo­gad­ha­tó­nak”, „meg­en­ged­he­tő­nek” mi­nő­sí­tet­tek a fó­kusz­cso­por­tos be­szél­ge­tés­be be­vont sze­mé­lyek. Ez a kva­li­ta­tív ku­ta­tás is, de ko­ráb­bi hazai és nem­zet­kö­zi vizs­gá­la­tok is rá­mu­tat­tak, hogy a szub­jek­tív élet­mi­nő­sé­get, az ér­zé­kelt élet­szín­vo­na­lat sok sze­mé­lyes és kör­nye­ze­ti té­nye­ző be­fo­lyá­sol­ja.

Jelen ku­ta­tá­sunk célja az iro­da­lom­ból is­mert ha­tó­té­nye­zők kvan­ti­ta­tív jel­lem­zé­se volt. Ered­mé­nye­ink sze­rint el­mond­ha­tó, hogy a jö­vő­be­li élet­szín­vo­nal­ra vo­nat­ko­zó el­kép­ze­lé­sek és el­vá­rá­sok – le­gyen az a mi­ni­mum vagy a vá­gyott ma­xi­mum – erő­sen függ­nek nem­csak az egyén de­mog­rá­fi­ai jel­lem­ző­i­től, hanem szo­ci­ál­pszi­cho­ló­gi­ai jel­lem­ző­i­től és iden­ti­tá­sá­tól is. Ezek a té­nye­zők azon­ban kéz a kéz­ben jár­nak. A ház­tar­tás­ban élők száma, a lak­hely, a jö­ve­del­mi vi­szo­nyok ter­mé­sze­tes módon meg­ha­tá­roz­zák az egyén gon­dol­ko­dá­si ke­re­tét – így kog­ni­tív he­u­risz­ti­ká­it is –, s be­fo­lyás­sal van­nak az iden­ti­tá­sá­ra is. Ku­ta­tá­sunk a ko­ráb­bi ered­mé­nye­ket is egy­ér­tel­mű­en meg­erő­sí­tet­te: az élet­kor nö­ve­ke­dé­sé­vel, a nyug­díj­kor­ha­tár­hoz kö­ze­lít­ve a szük­ség­le­tek, el­vá­rá­sok és ki­lá­tá­sok nö­ve­ked­nek, míg 50 év fö­lött ezek csök­ke­nő ten­den­ci­át mu­tat­nak.

Ku­ta­tá­sunk­kal el­ső­sor­ban arra sze­ret­tük volna fel­hív­ni a fi­gyel­met, hogy ami­kor em­be­re­ket a meg­él­he­té­sük­höz kap­cso­ló­dó el­kép­ze­lé­sük­ről, vá­gya­ik­ról kér­de­zünk, fon­tos fi­gye­lem­be venni az ál­ta­lunk vizs­gált té­nye­ző­ket is. Úgy vél­jük, hogy in­do­kolt lenne nagy min­tán, is­mé­telt módon, kvan­ti­ta­tív esz­kö­zök­kel meg­bíz­ha­tó­an mérni eze­ket az össze­füg­gé­se­ket, rész­ben a dön­tés­ho­zók tá­mo­ga­tá­sá­ra, rész­ben a tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok di­na­mi­ká­já­nak meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra.