Ho­gyan őriz­he­tő­ek meg és ír­ha­tó­ak át em­lé­ke­ink a di­gi­tá­lis kor­ban?

Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 173#8211;183., DOI: 10.24307/psz.2017.1214

Össze­fog­la­lás

A di­gi­tá­lis kort meg­elő­ző ko­rok­ban em­lé­ke­ink le­nyo­ma­tai vi­szony­lag biz­ton­ság­ban vol­tak. A tár­gyak­ra vi­gyáz­tak, meg­véd­ték azo­kat a ter­mé­sze­ti ká­rok­tól, men­tet­ték a há­bo­rúk és a ván­dor­lá­sok során, s így a képek, fény­ké­pek, írá­sok, hasz­ná­la­ti és egyéb tár­gyak szá­mos ge­ne­rá­ció szá­má­ra je­len­tet­ték a csa­lá­di, a kö­zös­sé­gi, de akár a nem­ze­ti em­lé­ke­zés biz­tos tár­gyi bi­zo­nyí­té­ka­it. A di­gi­tá­lis kor­ban ugyan a klasszi­kus em­lé­kek meg­ma­rad­tak, de ará­nya­it te­kint­ve a di­gi­tá­lis esz­kö­zök­kel elő­ál­lí­tott és/vagy rög­zí­tett le­nyo­ma­tok ke­rül­tek túl­súly­ba. A le­nyo­ma­tok egy­fe­lől sok­kal könnyeb­ben ké­szít­he­tő­ek el, más­fe­lől sok­kal na­gyobb ve­szély­nek van­nak ki­té­ve. Igaz, hogy ami egy­szer a há­ló­zat­ra fel­ke­rült, az gya­kor­la­ti­lag örök­re ott marad, mint egy­faj­ta di­gi­tá­lis le­nyo­mat, de ezen do­ku­men­tu­ma­ink fö­lött el­ve­szít­het­jük a kont­rollt, a tu­laj­dont. A ta­nul­mány – mely sze­kun­der for­rá­sok elem­zé­sén alap­szik – be­mu­tat­ja em­lé­ke­ink le­nyo­ma­ta­i­nak alap­ve­tő humán in­for­má­ció­biz­ton­sá­gi le­he­tő­sé­ge­it és mód­sze­re­it, va­la­mint a kö­zel­jö­vő­ben el­ter­je­dő tech­ni­kák­ra épülő em­lék­bi­zony­ta­lan­ság út­ja­it is.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: O15, Z1
Kulcs­sza­vak: in­for­má­ció­biz­ton­ság, em­lé­kek, di­gi­tá­lis kor

In­for­ma­ti­on Se­cu­rity Re­gard­ing the Imp­rint of Our Mem­ori­es
How Can They Be Pre­ser­ved and Transcri­bed in Di­g­ital Age?

Sum­ma­ry

The imp­rints of mem­ori­es in the era be­fo­re di­g­ital age were re­la­ti­vely safe. The ob­jects were gu­ar­ded; pro­tec­ted from da­ma­ges ca­u­s­ed by na­tu­re; saved du­ring wars and mig­ra­ti­on; thus the pic­tu­res, pho­tos, papers, writings, uten­sils and other ob­jects could be the sound ma­te­ri­al evi­den­ce of fa­mily, com­mu­nity or even na­ti­o­nal re­coll­ec­ti­on for mul­tip­le ge­ne­ra­tions. The clas­sic mem­ori­es still exist in the di­g­ital age, but in terms of pro­por­ti­on, the imp­rints pro­du­ced and/or re­cor­ded with di­g­ital de­vi­ces do­mi­na­te. On the one hand, the imp­rints can be pro­du­ced much more ea­sily and, on the other hand, they are at much grea­ter risk. It is true that if som­eth­ing is up­lo­a­ded to the net­work, it will stay there for­ever, as some sort of di­g­ital imp­rint. People, howe­ver, lose cont­rol over and ow­ner­s­hip of these do­cu­ments. The study – based on the analy­sis of se­con­dary sour­ces – int­ro­du­ces the basic human in­for­ma­ti­on se­cu­rity op­por­tuni­ti­es and met­hods re­gard­ing the imp­rints of our mem­ori­es as well as the ways of me­mory in­se­cu­ri­ti­es built on the tech­ni­ques, which are going to ex­pand in the near fu­tu­re.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: O15, Z1
Key­words: in­for­ma­ti­on se­cu­rity, mem­ori­es, di­g­ital age

Be­ve­ze­tés – in­ga­tag em­lé­ke­ink

Ta­nul­má­nyo­mat egy, a Fa­ce­boo­kon ter­je­dő mém­mel sze­ret­ném in­dí­ta­ni, mely azt hir­de­ti, hogy az emlék az egyet­len dolog, amit soha nem vehet el tő­lünk senki. Az is­me­ret­len for­rás­ból szár­ma­zó (bár a citatum.​hu ol­da­lon egy ha­son­ló idé­ze­tet Jankó Olga író­nő­nek tu­laj­do­ní­ta­nak) – s így akár tu­do­mány­ta­lan­nak is ne­vez­he­tő – mon­dat meg­ta­lá­lá­sa mö­gött is fel­fe­dez­het­jük az in­ter­net­nek és a Go­og­le-nak azt a tu­laj­don­sá­gát, hogy el­fe­lej­tett em­lé­ke­ink vissza­ho­zá­sá­ban vagy bi­zony­ta­lan vissza­em­lé­ke­zé­se­ink bi­zo­nyo­sab­bá té­te­lé­ben a ne­ve­zett tech­ni­kák mi­lyen hasz­no­sak le­het­nek a szá­munk­ra. Elég csu­pán a ke­re­ső­ben meg­ad­ni né­hány kulcs­szót, s máris ér­ke­zik a re­le­váns és valid vá­lasz. Kér­dés per­sze, hogy a vá­la­szok mennyi­re re­le­ván­sak és va­li­dak...

Lu­kacs (2012) köny­vé­nek is­mer­te­tő­jé­ben ol­vas­ha­tó: „Kul­tú­ránk vál­sá­ga kö­ze­pet­te, ami­kor egy egész kor­szak ér véget, a tör­té­net­írás­ban is bi­zarr je­len­sé­ge­ket lá­tunk: ké­rész­éle­tű di­vat­irány­za­to­kat, »hó­bor­to­kat«, ha­mi­sí­tá­so­kat”. Ha a tö­meg­mé­dia el­ter­je­dé­sé­től vizs­gál­juk az át­írá­sok és új­ra­írá­sok kér­dé­sét, akkor meg­ál­la­pít­hat­juk, hogy a po­li­ti­kai mar­ke­ting­ben (New­man, 2000), a ge­ril­la­mar­ke­ting­ben (Le­vin­son–Mc­Laugh-lin, 2005), il­let­ve az újabb irány­za­tok közül töb­bek kö­zött a sze­mé­lyes már­ka­épí­tés­ben (Schaw­bel, 2012; Pur­kins–Roy­ston-Lee, 2010) egy­aránt ta­lál­koz­ha­tunk azzal a je­len­ség­gel, hogy az ob­jek­tív­nek te­kint­he­tő té­nyek egy része vagy nem je­le­nik meg az egyén ön­élet­raj­zá­ban, vagy kre­ált té­nyek alap­ján egy hamis, ámde a köz­vé­le­mény szá­má­ra szim­pa­ti­kus és vonzó élet­utat épí­te­nek fel. Rend­sze­re­sen lehet ta­lál­koz­ni olyan vé­le­mé­nyek­kel, hogy a Wi­ki­pé­dia – amit gyak­ran még az ok­ta­tás­ban is fel­hasz­nál­nak mint elekt­ro­ni­kus en­cik­lo­pé­dia – szó­cik­ke­i­nek szer­kesz­tői nem az ob­jek­tív té­nyek, hanem a gaz­da­sá­gi, tár­sa­dal­mi, po­li­ti­kai, jogi ér­de­kek men­tén szer­kesz­tik a cím­sza­va­kat. Eze­ket a cím­sza­va­kat aztán át­ve­szik más adat­bá­zi­sok (lásd Index, 2013), s így a ha­zug­ság meg­oszt­va és sok­szo­roz­va már az igaz­ság lát­sza­tát képes kel­te­ni. A meg­bí­zó el­vá­rá­sai sze­rint dol­go­zó kró­ni­ká­sok révén a tör­té­nel­mi em­lé­ke­zet­ben gyak­ran már csak a „koz­me­ti­ká­zott”, meg­ha­mi­sí­tott té­nyek­re fo­gunk em­lé­kez­ni, s ma­gá­tól ér­te­tő­dő­nek vesszük, hogy ez az em­lé­ke­zet egy­ben az igaz­ság is.

Az előz­mé­nyek kö­zött ta­lál­ha­tó a tör­lés és a meg­sem­mi­sí­tés, ami­kor vég­ér­vé­nye­sen sem­mi­sí­te­nek meg va­la­mi­lyen ada­tot, in­for­má­ci­ót vagy magát az em­lék­hor­do­zót. Ez a tö­meg­mé­dia előt­ti ko­rok­ban le­he­tett pl. a köny­vek, a kró­ni­kák, a le­ve­lek, az ira­tok, az ok­má­nyok vagy az őr­zé­sük­re ki­je­lölt épü­le­tek fel­gyúj­tá­sa, a di­gi­tá­lis kor­ban pedig lehet egy egy­sze­rű Del pa­rancs is. Ter­mé­sze­te­sen az az axi­ó­ma, mi­sze­rint ami egy­szer fel­ke­rült a há­ló­zat­ba, az örök­re ott marad, a tör­lés el­le­né­re is igaz, hi­szen a fáj­lok előz­mé­nyei a szer­ve­re­ken tá­ro­lód­nak, s kicsi az esé­lye annak, hogy a men­tett és tük­rö­zött tar­tal­mak adat­hor­do­zói vég­ér­vé­nye­sen tönk­re­men­nek. A di­gi­tá­lis kor­ban a tör­lést és a meg­sem­mi­sí­tést – ez utób­bi­nál az össze­han­golt ter­ror­cse­lek­mé­nye­ket vagy a tu­da­to­san elő­írt se­lej­te­zést/meg­sem­mi­sí­tést le­szá­mít­va, ami­kor közel egy idő­ben va­la­mennyi adat­hor­do­zó meg­sem­mi­sül, s így nincs le­he­tő­ség má­so­lat ké­szí­té­sé­re – in­kább úgy lehet ér­tel­mez­ni, hogy az in­ter­ne­tet bön­gé­sző kö­zön­ség szá­má­ra válik el­ér­he­tet­len­né az adott adat, in­for­má­ció. Meg­jegy­zem, hogy a web­la­pok­ra fel­tett s onnan tö­rölt in­for­má­ci­ók egy része több-ke­ve­sebb si­ker­rel fel­lel­he­tő a https://​archive.​org/​web/​ ol­da­lon.

Az álló- és moz­gó­ké­pek ma­ni­pu­lá­lá­sa, a rajta levő in­for­má­ci­ók re­tu­sá­lá­sa (vagy még ko­ráb­ban az el­adó­sor­ba ke­rült her­ceg­kis­asszo­nyok fes­tett port­ré­já­nak a re­a­li­tá­son messze túl­mu­ta­tó szép­sé­ge) gya­kor­la­ti­lag már az első fel­vé­te­lek el­ké­szí­té­se során fel­me­rült igény­ként. Szin­te va­la­mennyi fil­mes meg­ta­nul­ja, hogy mit je­len­te­nek a ka­me­ra­ál­lá­sok, a fel­vé­te­li szö­gek, a tér­be­li­ség, mi­lyen ki­fe­je­ző ereje van a kép­ki­vá­gá­sok­nak, il­let­ve mi­lyen trük­kö­ket lehet/kell al­kal­maz­ni akár a hely­szí­nen, akár az utó­mun­ka során (Féjja, 1982). A di­gi­tá­lis kor­ban vi­szony­lag egy­sze­rű fel­adat­nak szá­mít a kép­ről bi­zo­nyos tar­tal­mak el­tün­te­té­se, vagy éppen az ere­de­ti­leg rajta nem lévő in­for­má­ci­ók rá­szer­kesz­té­se, s az iga­zán ügyes szoft­ve­res gra­fi­ku­sok mun­ká­ján nem vagy csak hosszas elem­zés során lehet ész­re­ven­ni eze­ket a ma­ni­pu­lá­ci­ó­kat.

Nem ért­jük (pon­to­san), hogy ho­gyan mű­kö­dik az elme (Pin­ker, 2002), de fel­té­te­lez­het­jük, hogy nagy va­ló­szí­nű­ség sze­rint az álmok, kü­lö­nö­sen a reg­resszi­ós, tehát éle­tünk ko­ráb­bi sza­ka­szá­ban ját­szó­dó álmok is ké­pe­sek gaz­da­gí­ta­ni hamis em­lék­ké­pe­in­ket. Az ál­mok­hoz ha­son­ló, de tu­da­to­sabb hatás ér­he­tő el hip­nó­zisban, azon belül is reg­resszi­ós hip­nó­zis­ban (He­witt, 2008). Ilyen­kor az alanyt vissza­vi­szik éle­té­nek egy ko­ráb­bi ré­szé­be, ahol nem­csak újból át­él­he­ti és így fel­dol­goz­hat­ja a trau­mát (ha ez a te­rá­pia célja), de el­he­lyez­he­tő­ek olyan em­lé­kek is, ame­lyek­ről az alany éber ál­la­po­tá­ban meg­győ­ző­dés­sel fogja ál­lí­ta­ni, hogy iga­zak. Az álmok és a hip­nó­zis mel­lett a média és a pro­pa­gan­da is képes hamis em­lé­ke­ket elő­ál­lí­ta­ni. Göb­bels úgy vé­le­ke­dett, hogy ha egy ha­zug­sá­got fo­lya­ma­to­san is­mét­lünk, akkor az em­be­rek előbb-utóbb el­hi­szik. Ha pedig elég han­go­san és sokan mond­ják, akkor (szin­te) min­den­ki el­hi­szi, hogy úgy van. Mivel nincs le­he­tő­sé­günk min­den egyes – akár a szá­munk­ra, fej­lő­dé­sünk szem­pont­já­ból is fon­tos – ese­mé­nyen és tör­té­nés­nél jelen lenni, ezért gyak­ran ha­gyat­ko­zunk a média által köz­ve­tí­tett be­szá­mo­lók­ra, hí­rek­re, rend­sze­rint nem vizs­gál­va a hírek va­ló­di­sá­gát. Ezek a hírek pedig ké­sőbb, ha fel­idéz­zük őket, már valós(nak hitt) em­lék­ké­pe­in­ket gaz­da­gít­ják.

A di­gi­tá­lis kor, amely­ben élünk

A di­gi­tá­lis kor­ról szá­mos ta­nul­mány je­lent meg, töb­bek kö­zött Dyson (1998), Sha­pi­ro és Va­ri­an (1999), Kehal és Singh (2004), Ba­ra­bá­si (2014) és Kol­lár (2011) szer­zők­től. Bár a meg­kö­ze­lí­té­sek és az el­mé­le­tek nem fel­tét­le­nül kong­ru­ál­nak egy­más­sal, né­hány kö­vet­kez­te­tés fel­so­ro­lás jel­leg­gel meg­fo­gal­maz­ha­tó a di­gi­tá­lis kor­ról:

A di­gi­tá­lis kort szá­mos tech­ni­ká­val lehet jel­le­mez­ni, a leg­fon­to­sab­bak a kö­vet­ke­zők:

A di­gi­tá­lis kor előtt sok­kal tu­da­to­sab­ban tud­tuk el­dön­te­ni, s rend­sze­rint ma­gunk dönt­het­tük el, hogy aka­runk-e, s ha igen, mi­lyen módon em­lé­ket rög­zí­te­ni az éle­tünk­ből, s mi­u­tán a rög­zí­tés si­ke­rült, azt kik­kel s mi­lyen módon sze­ret­nénk meg­osz­ta­ni. Nem azt ál­lí­tom, hogy pl. a kö­zös­sé­gi mé­dia­ol­da­lak nem biz­to­sí­ta­nak bi­zo­nyos sza­bá­lyo­zá­si/be­ál­lí­tá­si le­he­tő­sé­ge­ket rög­zí­tett em­lé­ke­ink meg­te­kin­té­si jo­go­sult­sá­ga­it il­le­tő­en, de összes­sé­gé­ben a di­gi­tá­lis kor sok­kal job­ban és mé­lyeb­ben lé­pett be pri­vát éle­tünk­be, el­mos­va a ha­tárt a hi­va­ta­li és a pri­vát kö­zött, il­let­ve gyak­ran tud­tun­kon kívül is be­te­kin­tést en­ged­ve má­sok­nak éle­tünk intim rész­le­te­i­be.

Meg­jegy­zem, hogy a fenti fel­so­ro­lást még illik ki­egé­szí­te­ni két te­rü­let­tel, a biz­ton­ság­gal, il­let­ve a ki­ter­jesz­tett va­ló­ság­gal, me­lyek­ről, saját gon­do­lat­me­ne­tem men­tén, ké­sőbb kí­vá­nok írni.

Egy sze­kun­der ku­ta­tás ered­mé­nyei

A Kas­pers­ky Lab 2015 jú­ni­u­sá­ban tette nyil­vá­nos­sá on­line, nagy­min­tás pri­mer ku­ta­tá­sá­nak ered­mé­nye­it. A 6000, brit, fran­cia, német, olasz, spa­nyol és Be­ne­lux ál­lam­pol­gár rész­vé­te­lé­vel zajló fel­mé­rés­ben – mely­ben 16 évnél idő­sebb nőket és fér­fi­a­kat kér­dez­tek meg – a di­gi­tá­lis am­né­zia el­ter­je­dé­sét és ha­tá­sát vizs­gál­ták, vagy­is azt, hogy a di­gi­tá­lis kor­ban az em­be­rek mennyi­re ha­gyat­koz­nak az ada­tok elő­hí­vá­sa és az em­lé­kek fel­idé­zé­se során az esz­kö­ze­ik­re, va­la­mint arra is kí­ván­csi­ak vol­tak, hogy mennyi­re védik azo­kat az in­for­ma­ti­kai tá­ma­dá­sok­kal szem­ben. A di­gi­tá­lis vi­lág­ban az am­né­zia a ha­gyo­má­nyos meg­kö­ze­lí­tés sze­rint egy olyan je­len­ség, ami­kor a tudás s így az em­lé­kek vég­ér­vé­nye­sen el­vesz­het­nek, ha az adat­hor­do­zó mé­di­át nem lehet ol­vas­ni, egyéb hard­ver-, il­let­ve szoft­ver­prob­lé­mák adód­nak, s ez­ál­tal a fe­lej­tés ja­vít­ha­tat­lan és hely­re­hoz­ha­tat­lan. A fel­mé­rés­ben arra ke­res­ték a vá­laszt, hogy mit tesz­nek az em­be­rek, hogy csök­kent­sék a di­gi­tá­lis am­né­zia koc­ká­za­tát saját esz­kö­ze­i­ken és al­kal­ma­zá­sa­i­kon.

Ki­de­rült, hogy a meg­kér­de­zet­tek 53%-a gyer­me­ké­nek, 90%-a gyer­me­ke is­ko­lá­já­nak, 51%-a mun­ka­he­lyé­nek, 33%-a part­ne­ré­nek, 40%-a pedig gyer­mek­ko­ri ott­ho­ni vo­na­las ké­szü­lé­ké­nek a te­le­fon­szá­má­ra már nem em­lék­szik. Ez olyan fokú füg­gést je­lent az okos­te­le­fon­tól, hogy ha három em­ber­rel olyan bal­eset tör­tén­ne, amely­ben nem­csak ő, hanem a te­le­fon­ja is meg­sé­rül, kö­zü­lük egy nem tudná fel­hív­ni a part­ne­rét, hogy se­gít­sé­get kér­jen tőle, il­let­ve nem tudná meg­ad­ni a te­le­fon­szá­mát a men­tő­sök­nek sem, hogy fel­hív­ják őt. Az ada­tok elem­zé­se során a ku­ta­tók meg­ál­la­pí­tot­ták, hogy az em­be­rek egyre ke­vés­bé ké­pe­sek fon­tos in­for­má­ci­ó­kat me­mo­ri­zál­ni, ahogy több vá­lasz­adó meg­je­gyez­te: nincs szük­ség az ada­tok me­mo­ri­zá­lá­sá­ra, arra ott az okos­te­le-fon. A 16 és 24 év kö­zöt­ti­ek 43%-a szin­te min­den szük­sé­ges in­for­má­ci­ót a te­le­fon­já­ban tárol, vagy­is ha a te­le­fon­ju­kat el­ve­szí­tik, vagy a ké­szü­lék el­rom­lik, akkor tíz­ből négy fi­a­tal vég­képp el­ve­szí­ti a szá­má­ra fon­tos in­for­má­ci­ó­kat (pl. jel­sza­vak, nevek, e-mail-cí­mek, te­le­fon­szá­mok, szé­ria­szá­mok, címek, név­jegy­kár­tyák, kódok stb.). A nők, il­let­ve az em­lí­tett kor­osz­tály 40%-a mély­sé­ge­sen szo­mo­rú lenne, ha ez a vég­le­ges em­lék- és adat­vesz­tés meg­tör­tén­ne. A nők 25%-a vég­le­ges adat­vesz­tés­kor tel­je­sen két­ség­be­es­ne, mivel ők em­lé­ke­i­ket és kap­cso­la­ti ada­ta­i­kat csak okos­te­le­fo­non tá­rol­ják.

David Emm, a Kas­pers­ky Lab se­ni­or biz­ton­sá­gi ku­ta­tó­ja az ered­mé­nyek alap­ján úgy gon­dol­ja, hogy egyre össze­tet­tebb vi­lá­gunk­ban az em­ber­nek túl sok szá­mot, címet, nevet és egyéb ada­tot kell meg­je­gyez­nie, ami egyre ne­he­zebb fel­ada­tot je­lent a szá­má­ra. A fen­ti­ek is­me­re­té­ben úgy gon­dol­hat­nánk, hogy az in­for­má­ció­biz­ton­ság ki­emelt je­len­tő­ség­gel bír az esz­köz­hasz­ná­lók szá­má­ra. A ku­ta­tás ered­mé­nyei azon­ban azt mu­tat­ják, hogy a meg­kér­de­zet­tek­nek csak közel har­ma­da te­le­pít in­for­ma­ti­kai adat­vé­del­mi szol­gál­ta­tást okos­te­le­fon­já­ra, 23%-a tab­let­já­ra, s min­den ötö­dik ember sem­mi­lyen módon nem védi esz­kö­ze­it és a rajta ta­lál­ha­tó ada­to­kat, in­for­má­ci­ó­kat, em­lé­ke­ket.

Em­lé­ke­ink (in­for­má­ció)biz­ton­sá­ga

Az ada­tok, az adat­tá­ro­lók, a há­ló­za­tok, va­la­mint az azo­kat hasz­ná­ló sze­mé­lyek a di­gi­tá­lis kor­ban meg­annyi olyan tá­ma­dás­nak van­nak ki­té­ve, ami a so­ci­al en­gi­ne­e­ring, vagy­is a pszi­cho­ló­gi­ai ma­ni­pu­lá­ció té­ma­kö­ré­be so­rol­ha­tó. A so­ci­al en­gi­ne­e­ring tech­ni­kák rend­sze­rint két nagy te­rü­let­re oszt­ha­tó­ak (Oro­szi, 2008): humán alapú, il­let­ve szá­mí­tó­gép-ala­pú so­ci­al en­gi­ne­e­ring tech­ni­kák. A több­nyi­re hac­ke­rek által meg­va­ló­sí­tott so­ci­al en­gi­ne­e­ring tí­pu­sú tá­ma­dá­sok cél­pont­jai ál­ta­lá­ban a vál­la­la­tok, a kor­mány­za­ti szer­vek, ame­lyek meg­tá­ma­dá­sa üz­le­ti ha­szon­szer­zés cél­já­ból, po­li­ti­kai in­dít­ta­tás­ból vagy hír­név szer­zé­se vé­gett tör­té­nik, de gya­kor­lás­nak az át­lag­em­be­rek is meg­fe­lel­nek.

Em­lé­ke­ink in­for­má­ció­biz­ton­sá­gát érin­tő fon­to­sabb ese­mé­nyek:

1. Az em­lé­ke­ink le­nyo­ma­ta­it tá­ro­ló esz­kö­zök el­lo­pá­sa, el­vesz­té­se; el­adá­sa; köl­csön­adá­sa; szer­vi­zel­te­té­se.

Ja­vas­lat: az esz­kö­zö­ket jel­szó­val lás­suk el, a fon­to­sabb em­lé­ke­ink­ről min­dig le­gyen egy má­so­lat egy másik esz­kö­zön vagy a fel­hő­ben, el­adás előtt min­den ada­tot tö­röl­jünk, le­he­tő­leg ne adjuk köl­csön sen­ki­nek sem az esz­kö­ze­in­ket, vagy ha igen, akkor előt­te ké­szít­sünk biz­ton­sá­gi má­so­la­tot. A biz­ton­sá­gi má­so­lat ké­szí­té­se igaz a szer­viz­be adás­nál is.

2. Az adat­tá­ro­lók el­lo­pá­sa, el­vesz­té­se; köl­csön­adá­sa.

Ja­vas­lat: a fon­tos em­lé­ke­ink­ről min­dig le­gyen biz­ton­sá­gi má­so­lat egy másik esz­kö­zön vagy a fel­hő­ben. Ne vagy csak meg­bíz­ha­tó is­me­rős­nek ad­junk köl­csön adat­tá­ro­lót (pl. pend­rive).

3. Sze­mé­lyes ada­tok­kal és em­lé­kek­kel tör­té­nő vissza­élés.

Ja­vas­lat: nem kell éle­tünk min­den ese­mé­nyét meg­osz­ta­ni a kö­zös­sé­gi ol­da­la­kon. A vissza­élés koc­ká­za­tát csök­ken­ti, ha a kö­zös­sé­gi média által kí­nált meg­osz­tá­si le­he­tő­sé­gek se­gít­sé­gé­vel be­ál­lít­juk a meg­te­kin­té­si jo­go­sult­sá­go­kat.

4. Esz­kö­zök és a raj­tuk futó al­kal­ma­zá­sok fel­tö­ré­se.

Ja­vas­lat: ne adjuk köl­csön az esz­kö­zö­ket. Olyan jel­sza­va­kat hasz­nál­junk, ame­lyek nem ta­lál­ha­tó­ak ki könnyen (pl.: nem be­ce­név, nem állat neve, de ér­tel­met­len be­tű-és szám­sor ja­va­solt). Min­den le­het­sé­ges fel­kí­ná­lás el­le­né­re se fo­gad­juk el a bön­gé­szők au­to­ma­ti­kus jel­szó­men­té­si le­he­tő­sé­gét.

5. Esz­kö­zök ví­rus­sal tör­té­nő meg­fer­tő­zé­se.

Ja­vas­lat: ne adjuk köl­csön az esz­kö­zö­ket.

6. Esz­kö­zök­ről és/vagy tá­vo­li tár­he­lyek­ről (felhő) tör­té­nő adat- és em­lék­lo­pás.

Ja­vas­lat: mint a (4) pont­ban. A fon­tos ada­tok­ról és em­lé­kek­ről egy másik esz­kö­zön, másik fel­hő­ben le­gyen biz­ton­sá­gi má­so­lat. Nem kell min­den­ki­nek tud­nia, hogy mi­lyen fel­hő­ala­pú szol­gál­ta­tá­so­kat ve­szünk igény­be.

7. Esz­kö­zö­kön és/vagy tá­vo­li tár­he­lye­ken (felhő) tör­té­nő adat- és em­lék­mó­do­sí­tás. Ja­vas­lat: mint a (6) pont­ban.

8. Esz­kö­zö­kön és/vagy tá­vo­li tár­he­lye­ken (felhő) ta­lál­ha­tó ada­tok és em­lé­kek vég­le­ges tör­lé­se.

Ja­vas­lat: mint a (6) pont­ban.

9. A lá­to­ga­tott web­ol­da­lak fel­tö­ré­se és/vagy el­ér­he­tet­len­né té­te­le.

Ennek ki­vé­dé­se el­ső­sor­ban nem az át­lag­em­ber, hanem a tár­hely-, il­let­ve a tar­ta­lom­szol­gál­ta­tó fe­le­lős­sé­ge.

10. A web­ol­da­la­kon ta­lál­ha­tó tar­tal­mak hi­te­les­sé­ge.

Ennek biz­to­sí­tá­sa el­ső­sor­ban nem az át­lag­em­ber, hanem a tar­ta­lom­szol­gál­ta­tó fe­le­lős­sé­ge. A hi­te­les­ség vizs­gá­la­ta azon­ban már az át­lag­em­ber­re is tar­to­zik. Ko­ráb­ban az „ol­vas­tam az új­ság­ban”, „lát­tam a té­vé­ben”, mos­tan­ság pedig „ol­vas­tam/lát­tam az in­ter­ne­ten” kez­de­tű mon­da­tok­kal sze­ret­né­nek ál­lí­tá­sa­ik­nak iga­zo­lást nyer­ni az át­lag­em­be­rek. Szá­mos zom­bi­mé­di­um erre épít­ve fo­lya­ma­to­san ontja ma­gá­ból a hamis, meg­ala­po­zat­lan (rém)hí­re­ket.

11. A web­ol­da­la­kon ta­lál­ha­tó tar­tal­mak il­le­ték­te­len mó­do­sí­tá­sa.

Ennek ki­vé­dé­se és el­len­őr­zé­se el­ső­sor­ban a tár­hely-, il­let­ve a tar­ta­lom­szol­gál­ta­tó fe­le­lős­sé­ge. A prob­lé­ma az, hogy a jól meg­va­ló­sí­tott tar­ta­lom­mó­do­sí­tás (em­lék­át­írás) na­gyon ne­he­zen ve­he­tő észre (bár, ahogy ko­ráb­ban utal­tam rá, van le­he­tő­ség az ese­tek egy ré­szé­ben a mó­do­sí­tás előt­ti vál­to­za­tok meg­te­kin­té­sé­re), de egy át­la­gos fel­hasz­ná­ló­nak sem kedve, sem ideje nincs arra, hogy min­den tény­adat­nál és em­lék­nél el­len­őriz­ze, hogy azt mó­do­sí­tot­ták-e. De ha ezt meg is teszi, akkor sem tud­hat­ja, hogy a mó­do­sí­tás révén ob­jek­tí­vebb és tel­je­sebb ada­tok áll­nak a ren­del­ke­zé­sé­re, vagy csak egy il­le­ték­te­le­nül koz­me­ti­ká­zott, hamis em­lék­kép.

12. A pol­gá­rok ada­ta­it tar­tal­ma­zó adat­bá­zi­sok fel­tö­ré­se, s onnan az ada­tok és em­lé­kek el­lo­pá­sa

Ennek ki­vé­dé­se el­ső­sor­ban nem az át­lag­em­ber, hanem a tár­hely-, a tar­ta­lom­szol­gál­ta­tó, va­la­mint az adat­bá­zis üze­mel­te­tő­jé­nek a fe­le­lős­sé­ge. A ja­vas­lat meg­egye­zik a (6) pont­ban le­ír­tak­kal.

13. Ran­som­ware.

Em­lé­ke­ink tú­szok let­tek. Vi­szony­lag új je­len­ség­nek szá­mít (bár a gyö­ke­rek 1989-ig nyúl­nak vissza), hogy a di­gi­tá­lis esz­kö­ze­in­ken tá­rolt ada­ta­in­kat és em­lé­ke­in­ket egy vírus vagy maga a tá­ma­dó nem törli le, s nem is mó­do­sít­ja azok tar­tal­mát. He­lyet­te blok­kol­ja a hoz­zá­fé­rést a szá­mí­tó­gép­hez, il­let­ve a fáj­lok­hoz. A tá­ma­dó pénzt akar ki­zsa­rol­ni az ál­do­zat­tól, s csak ennek meg­ér­ke­zé­se után haj­lan­dó a blok­ko­lást fel­ol­dó kódot el­kül­de­ni.

Ja­vas­lat: sem­mi­lyen gya­nús csa­tol­mányt ne nyis­sunk meg (gya­nús­nak szá­mít pl. is­me­ret­len fel­adó, vagy a fel­adó is­mert, de nem fűz a csa­tol­mány­hoz sem­mi­lyen ér­tel­mes meg­jegy­zést). Le­he­tő­leg le­gá­lis for­rás­ból szár­ma­zó szoft­ve­re­ket hasz­nál­junk (tehát nem fel­tört Win­dowst vagy SPSS-t). Le­gyen a szá­mí­tás­tech­ni­kai esz­kö­ze­in­ken ví­rus­ir­tó, s ha fi­gyel­mez­tet egy gya­nús fájl­ra, akkor győz­zük le a kí­ván­csi­sá­gun­kat, s ne nyis­suk meg. Ne tor­ren­tez­zünk, vagy ha mégis ezt tesszük, jár­junk el kellő gon­dos­ság­gal és kö­rül­te­kin­tés­sel.

Kö­vet­kez­te­té­sek és jő­vő­kép

A biz­ton­ság mel­lett a ki­ter­jesz­tett va­ló­ság­ról is em­lí­tést kell tenni. A ki­ter­jesz­tett va­ló­ság (aug­men­ted re­a­lity) a ke­vert va­ló­sá­gok so­rá­ban a fi­zi­kai va­ló­ság és a vir­tu­á­lis va­ló­ság kö­zött he­lyez­ke­dik el. A lát­ha­tó, fi­zi­kai, kéz­zel­fog­ha­tó va­ló­ság a szá­mí­tó­gép­pel ge­ne­rált ele­mek­kel egé­szül ki, s így ez a ki­ter­jesz­tett va­ló­ság válik a fel­hasz­ná­ló szá­má­ra el­ér­he­tő­vé (Kol­lár, 2012). A ki­ter­jesz­tett és a vir­tu­á­lis va­ló­ság kö­zöt­ti lé­nye­ges – tech­ni­kai – kü­lönb­ség az, hogy az előb­bi­nél a fi­zi­kai és a mes­ter­sé­ges világ együtt je­le­nik meg, míg az utób­bi­nál a fe­jünk­re hú­zott VV- (vir­tu­á­lis va­ló­ság) sisak révén csak a mes­ter­sé­ges világ. Pszi­cho­ló­gu­sok és mé­dia­szo­cio­ló­gu­sok már a film ko­rá­ban is ér­te­kez­tek arról, hogy a fil­me­ken lá­tott fik­tív világ ke­ve­red­het az em­be­rek em­lé­ke­ze­té­ben a fi­zi­kai vi­lág­gal, s akár az utób­bi ro­vá­sá­ra hamis em­lék­ké­pek­kel gaz­da­go­dik em­lék­tá­runk. A di­gi­tá­lis tech­ni­kák – mint ami­lyen a ki­ter­jesz­tett és a vir­tu­á­lis va­ló­ság is – el­ter­je­dé­se és meg­je­le­né­se az em­be­rek éle­té­ben azon­ban sok­kal mar­kán­sab­ban képes ha­tást gya­ko­rol­ni rájuk. A HVG biz­ton­ság­ról szóló szá­má­ban Bari (2016) több ku­ta­tás ered­mé­nyét összeg­zi:

Bari meg­lá­tá­sa sze­rint nem fog­juk tudni, hogy az egyes em­lé­kek mely va­ló­ság­ból szár­maz­nak.

Nem je­lent­het igazi meg­ol­dást az sem, ha a ki­ter­jesz­tett, il­let­ve kü­lö­nö­sen a vir­tu­á­lis va­ló­sá­got ki­zár­juk az éle­tünk­ből. A Go­og­le ef­fects (Spar­row–Liu–Weg­ner, 2011) – vagy egyes te­o­re­ti­ku­sok vé­le­mé­nye sze­rint azzal szi­no­nim fo­ga­lom­ként a di­gi­tá­lis am­né­zia – néven is­mert je­len­ség lé­nye­ge, hogy a Go­og­le és más ke­re­sők egyre ki­fi­no­mul­tabb ke­re­sé­si al­go­rit­mu­sai révén egyre töb­ben ha­gyat­koz­nak a ke­re­ső­re, bár­mi­lyen in­for­má­ci­ó­ra is van szük­sé­gük, ahe­lyett hogy magát az in­for­má­ci­ót je­gyez­nék meg. Nem kell ugyan­is nagy erő­fe­szí­té­se­ket tenni annak ér­de­ké­ben, hogy az em­be­rek meg­ta­lál­ják azt, ami ér­dek­li őket. Sőt, bi­zo­nyá­ra so­kunk­nak az is fel­tűnt már, hogy mi­köz­ben a Go­og­le ke­re­ső­so­rá­ban el­kez­dünk be­gé­pel­ni va­la­mit, nagy va­ló­szí­nű­ség sze­rint már előre ki­ta­lál­ja, hogy mit aka­runk, s meg­je­le­ní­ti a tel­jes szót, il­let­ve ke­re­ső-ki­fe­je­zést. A Go­og­le az in­ter­ne­ten ta­lál­ha­tó tar­tal­mak­ra ha­gyat­ko­zik a ke­re­sés köz­ben, s pont emi­att mond­hat­juk azt, hogy az in­ter­net lett az el­sőd­le­ges for­má­ja a külső vagy tranz­ak­tív me­mó­ri­á­nak. Hi­vat­ko­zott szer­zők ku­ta­tá­si ered­mé­nyei is meg­erő­sí­tik, hogy az em­be­rek már el­ső­sor­ban azt jegy­zik meg, hogy az in­for­má­ci­ót hol ke­res­sék, nem pedig magát az in­for­má­ci­ót.

Zá­ró­gon­do­la­tok

A di­gi­tá­lis tar­tal­mak ví­rus­sze­rű ter­je­dé­si le­he­tő­sé­ge, a kol­la­bo­ra­tív szű­rés (ami­lyen tar­tal­ma­kat ko­ráb­ban néz­tünk, ahhoz ha­son­lók je­len­nek meg) al­kal­ma­zá­sa va­la­mennyi olyan he­lyen, ahol a fel­hasz­ná­lót azo­no­sí­tot­ták, ahhoz a szo­mo­rú fel­is­me­rés­hez vezet, hogy a mé­dia­fo­gyasz­tó­kat egy olyan töl­csér­be ve­ze­tik bele, amely egyre mé­lyebb­re és mé­lyebb­re viszi őket az adott téma men­tén. A töl­csér falán pedig meg­je­len­nek azok az em­lé­kek, ame­lyek­re vissza­néz­ve már nem is vizs­gál­juk meg, hogy va­ló­sak-e, vagy sem, egy­sze­rű­en el­fo­gad­juk azo­kat olyan­nak, ami­lye­nek.

E fel­is­me­rés alap­ján fo­gal­ma­zó­dik meg ben­nem a zá­ró­kér­dés: fon­tos-e az em­lé­ke­zés? Ha iden­ti­tá­sun­kat vizs­gál­juk, akkor azt mond­hat­juk, hogy igen. Ha nem tu­dunk em­lé­kez­ni, vagy hamis em­lé­ke­ink van­nak, akkor az utunk s így a jö­vőnk is bi­zony­ta­lan­ná, ha­mis­sá s külső erők által irá­nyí­tot­tá válik. Ez per­sze lehet egy­faj­ta cél is, de a több­ség szá­má­ra nem ke­cseg­tet semmi jóval. Em­lé­ke­ink in­for­má­ció­biz­ton­sá­ga és meg­bíz­ha­tó­sá­ga pont a jól lát­ha­tó és ter­vez­he­tő jövő miatt bír ki­emelt je­len­tő­ség­gel.