Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 341–364., DOI: 10.24307/psz.2017.1225

Össze­fog­la­lás

Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció fej­lő­dé­sé­nek alap­ja­i­val a köz­gaz­da­ság­tan és a po­li­to­ló­gia is fog­lal­ko­zik. Nap­ja­ink­ban mély­re­ha­tó vál­to­zá­sok ta­pasz­tal­ha­tó­ak az Eu­ró­pai Unió éle­té­ben, a közös ér­ték­ala­pok­ra építő szer­ve­zet belső és külső vál­ság­je­len­sé­gek­kel szem­be­sül. Jelen ta­nul­mány az in­teg­rá­ci­ó­val fog­lal­ko­zó el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­té­se­ket két na­gyobb cso­port­ba so­rol­va mu­tat­ja be, azzal a cél­lal, hogy rá­mu­tas­son az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­mat össze­tett­sé­gé­re.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: F02, F15, P16, P25
Kulcs­sza­vak: in­teg­rá­ció, bő­ví­tés, in­téz­mé­nyi ala­pok, vál­ság, fö­de­ra­liz­mus, funk­ci­o­na­liz­mus

The Euro­pe­an In­te­gra­ti­on – Eco­no­mic and Po­li­ti­cal App­ro­a­ches

Sum­ma­ry

The ba­sics of the de­ve­lop­ment of Euro­pe­an in­te­gra­ti­on are to be found in Po­li­ti­cal Sci­en­ce as well as in Eco­no­mics. No­wa­days, pro­fo­und changes are ex­pe­ri­en­ced in the life of the Euro­pe­an Union. An or­ga­ni­sa­ti­on built on com­mon va­lues, it is fa­cing in­ter­nal and ex­ter­nal cris­is phe­no­me­na. This study is in­ten­ded to pre­sent the in­te­gra­ti­on the­ori­es in two major gro­ups. The­ori­es based on eco­no­mic and po­li­ti­cal is­sues may cont­ri­bu­te to the un­der­stand­ing of the comp­lex prob­lem.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: F02, F15, P16, P25
Key­words: in­te­gra­ti­on, en­lar­ge­ment, ins­ti­tu­ti­o­nal bases, cris­is, fe­de­ral­ism, func­ti­o­nal­ism

Be­ve­ze­tés

Az in­teg­rá­ló­dás ki­fe­je­zés el­sőd­le­ges je­len­té­se az Ide­gen sza­vak szó­tá­ra alap­ján egy­sé­ge­sü­lés, be­il­lesz­ke­dés, egyes ré­szek egye­sü­lé­se egy egésszé. Mind­ezek mel­lett be­ol­vasz­tást, hoz­zá­csa­to­lást is je­lent, amely je­len­tés­tar­ta­lom az adott szer­ve­zet – jelen eset­ben az Eu­ró­pai Unió és annak elő­dei – ese­té­ben az új tagok fel­vé­te­lét, a tag­ál­la­mok in­teg­ráns¹ résszé té­te­lét is je­lent­he­ti. A ké­sőb­bi­ek­ben ez utób­bi je­len­tés­tar­ta­lom­nak meg­fe­le­lő­en uta­lok a fo­ga­lom­ra, és ebben az össze­füg­gés­ben hasz­ná­lom azt. Az in­teg­rá­ció a fo­lya­mat­nak vagy rész­fo­lya­mat­nak a be­fe­je­zé­sét is je­len­ti.

A klasszi­kus ér­te­lem­ben vett in­teg­rá­ció­el­mé­le­tek arra ke­re­sik a vá­laszt, hogy mi­lyen tör­vény­sze­rű­sé­gek ta­lál­ha­tók az Eu­ró­pát újra egy­sé­ges­sé tenni kí­vá­nó po­li­ti­kai és tu­do­má­nyos erők mö­gött (Bóka, 2001). Ezek­ben az el­mé­le­tek­ben ki­emelt sze­re­pet kap­nak a gaz­da­sá­gi erő­for­rá­sok ha­té­kony el­osz­tá­sá­nak és el­osz­lá­sá­nak fon­tos­sá­gát hang­sú­lyo­zó, neo­klasszi­kus gaz­da­ság­ta­ni mód­szer­tant ma­guk­nak valló irány­za­tok, ame­lyek azt fel­té­te­le­zik, hogy a gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mény együt­tes, az al­ko­tó or­szá­gok mind­egyi­ké­re vo­nat­ko­zó emel­ke­dé­se ma­gá­val hozza a tár­sa­dal­mi struk­tú­rák kö­ze­le­dé­sét és a kul­tu­rá­lis ér­té­kek köl­csö­nös el­is­me­ré­sét is (Bache et al., 2011).

Mind­ezek­kel szo­ros kap­cso­lat­ban áll­nak azok az is­ko­lák, ame­lyek az in­teg­rá­ció kez­de­ti sza­ka­szá­ban kap­tak na­gyobb nyil­vá­nos­sá­got és prag­ma­ti­kus² meg­nyil­vá­nu­lá­si le­he­tő­sé­get. Ezek azt mond­ják ki, hogy a kon­ti­nens tör­té­nel­mé­nek má­so­dik vi­lág­há­bo­rút kö­ve­tő sza­ka­szá­ban szük­ség volt egy­faj­ta po­li­ti­kai egy­ség­han­gu­lat ki­ala­kí­tá­sá­ra. Ennek volt az első lé­pé­se az, hogy a német és fran­cia kon­ti­nen­tá­lis nagy­ha­tal­mi szem­ben­ál­lást tom­pí­tot­ták a vé­del­mi po­li­ti­kai szem­pon­tok te­kin­te­té­ben fon­tos vas- és acél­ipar közös el­len­őr­zés alá vo­ná­sá­val (Sey, 2008). Ezek mel­lett azon­ban a ké­sőb­bi idő­szak­ban egyéb, a gaz­da­sá­gi és nem­ze­ti ér­dek­ér­vé­nye­sí­tést kö­zép­pont­ba ál­lí­tó el­mé­le­tek is szü­let­tek a va­ló­ság ma­gya­rá­zá­sá­ra.

A fenti be­ve­ze­tő gon­do­la­to­kat meg­fo­gal­maz­va, két na­gyobb cso­port­ban mu­ta­tom be az in­teg­rá­ci­ó­val fog­lal­ko­zó el­mé­le­ti irány­za­to­kat. Az első na­gyobb cso­port te­ó­ri­ái dön­tő­en a gaz­da­sá­gi szfé­ra fo­gal­mi ke­re­tét al­kal­maz­zák a fo­lya­mat le­írá­sá­ra. A má­so­dik na­gyobb cso­port irány­za­tai az in­teg­rá­ló­dás po­li­ti­kai, po­li­to­ló­gi­ai, ha­tal­mi, tár­sa­dal­mi, szo­cio­ló­gi­ai moz­za­na­ta­it ra­gad­ják meg. Egyes te­o­re­ti­ku­sok az ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés szi­kár, il­lú­zi­ók­tól men­tes fo­gal­mi ap­pa­rá­tu­sát hasz­nál­ják a kö­zös­sé­gi dön­té­sek és fej­lő­dés mö­gött meg­hú­zó­dó moz­gás­tör­vé­nyek ma­gya­rá­za­tá­ra (Kég­ler, 2006), dön­tő­en azon­ban a po­li­ti­kai meg­ala­po­zott­sá­gú el­mé­le­tek közé lehet so­rol­ni eze­ket az el­mé­le­te­ket is.

Meg­jegy­zen­dő, hogy az in­teg­rá­ció­el­mé­le­tek klasszi­fi­ká­lá­sa, cso­por­to­sí­tá­sa az egyes szak­iro­dal­mi fel­dol­go­zá­sok­ban más-más módon tör­té­nik meg. Ilyen módon elő­for­dul­hat, hogy az egyes meg­ha­tá­ro­zó szak­te­kin­té­lyek bi­zo­nyos szer­zők­nél egyik, más szer­zők­nél másik cso­port­ba ke­rül­nek.

A neo­klasszi­kus mo­dell­ala­po­kon nyug­vó gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ci­ós is­ko­lák

Pa­lán­kai Tibor és szer­ző­tár­sai 2011-es mun­ká­já­nak több fe­je­ze­té­ben is ta­lál­koz­ha­tunk az ad­di­gi ma­gyar szak­iro­dal­mi meg­kö­ze­lí­té­sek­től el­té­rő, a re­gi­o­ná­lis in­teg­rá­ci­ók és az ide­á­lis­nak tar­tott glo­bá­lis sza­bad­ke­res­ke­de­lem kö­zöt­ti át­me­ne­te­ket, kap­cso­la­to­kat be­mu­ta­tó el­mé­le­ti irány­za­tok­kal. A re­gi­o­ná­lis in­teg­rá­ció ebben az össze­füg­gés­ben azt je­len­ti, hogy a glo­bá­lis gaz­da­sá­gi tér egy-egy na­gyobb ré­gi­ó­já­ban, or­szág­cso­port­já­ban – pél­dá­ul az EU előd­jét ala­pí­tó hat eu­ró­pai or­szág­ban – elő­ször dön­tő­en az egy­más kö­zöt­ti áru­ke­res­ke­de­lem aka­dá­lya­it le­bont­ják (Lo­soncz, 2011b). Mind­ez azon­ban kez­det­ben nem jár együtt tör­vény­sze­rű­en azzal, hogy a vi­lág­gaz­da­ság és a vi­lág­ke­res­ke­de­lem egé­szé­hez szo­ro­sab­ban kap­cso­lód­ná­nak ezek a tár­su­lá­sok.

A nem­zet­kö­zi in­teg­rá­ci­ók vizs­gá­la­tát szol­gá­ló, neo­klasszi­kus mo­dell­ala­po­kon nyug­vó is­ko­lák közül három na­gyobb cso­port­ra lehet osz­ta­ni azo­kat, me­lyek ki­fe­je­zet­ten az Eu­ró­pai Unió és elő­dei, va­la­mint a glo­bá­li­san más­hol is elő­for­du­ló re­gi­o­ná­lis gaz­da­sá­gi tár­su­lá­si for­mák belső moz­gás­tör­vé­nye­it ma­gya­ráz­zák (Pa­lán­kai, 2004). Ez a három na­gyobb cso­port a li­be­rá­lis, a mun­ka­meg­osz­tá­si és a re­gu­lá­ci­ós (vagy sza­bá­lyo­zá­si) el­mé­le­tek cso­port­ja (Lo­soncz, 2011a). Közös tu­laj­don­sá­ga ezek­nek az el­mé­le­ti irány­za­tok­nak, hogy bur­kol­tan vagy nyíl­tan az Ame­ri­kai Egye­sült Ál­la­mok tag­ál­la­ma­i­nak egy­be­ol­va­dá­sát ke­ze­lik re­fe­ren­ci­a­ként az eu­ró­pai nem­zet­ál­la­mok szá­má­ra. Az in­teg­rá­ló­dás belső moz­ga­tó­ru­gó­i­nak pedig jel­lem­ző­en a gaz­da­sá­gi ha­szon­szer­zést és az össz­gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mény­nö­ve­ke­dést tart­ják.

Li­be­rá­lis in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek

Mi­előtt az 1950-es évek két leg­na­gyobb gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció­el­mé­le­ti szak­te­kin­té­lyé­nek el­mé­le­te­it be­mu­tat­nám – Jacob Viner és James Ed­ward Meade mun­kás­sá­gá­ra gon­do­lok –, ki kell térni a ma­gyar szár­ma­zá­sú Ba­las­sa Béla, vagy aho­gyan ké­sőbb hí­res­sé vált, Bela Ba­las­sa³ el­mé­le­ti ka­te­gó­ri­á­i­ra, azok tar­tal­má­ra. Ba­las­sa 1961-ben pub­li­kált, a gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ci­ók­ról szóló mun­ká­já­ban kü­lön­bö­ző el­mé­le­ti ka­te­gó­ri­á­kat ha­tá­ro­zott meg az úgy­ne­ve­zett re­gi­o­ná­lis gaz­da­sá­gi tár­su­lá­si for­mák kö­zött. A re­gi­o­ná­lis gaz­da­sá­gi tár­su­lá­si for­má­kat in­nen­től kezd­ve hat egy­más­ra épülő, egyre össze­tet­tebb gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai együtt­mű­kö­dést fel­té­te­le­ző for­má­ba lehet so­rol­ni. Ki­eme­lem, hogy a hat forma közül – sza­bad­ke­res­ke­del­mi te­rü­let/öve­zet; vám­unió; közös piac; egy­sé­ges belső piac; gaz­da­sá­gi (és mo­ne­tá­ris) unió; po­li­ti­kai unió – Ba­las­sa csak öt for­mát ne­ve­zett meg, az egy­sé­ges piac lét­re­jöt­te a közös piac nem meg­fe­le­lő mű­kö­dé­sé­nek fel­ol­dá­sá­ból fa­kadt (Pa­lán­kai et al., 2011).

Az egy­más­ra épülő ka­te­gó­ri­ák rövid de­fi­ní­ci­ó­ja a kö­vet­ke­ző­kép­pen hang­zik:

Az el­mé­le­ti ka­te­gó­ri­ák­nak tö­ké­le­te­sen meg­fe­le­lő nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek, in­teg­rá­ci­ós for­mák az azóta el­telt év­ti­ze­dek­ben nem jöt­tek létre, nap­ja­ink­ban vi­szont az Eu­ró­pai Unió ren­del­ke­zik olyan po­li­ti­kák­kal, ame­lyek arra en­ged­nek kö­vet­kez­tet­ni, hogy a gaz­da­sá­gi unió ál­la­po­tá­ban van. Mind­ez akkor is igaz, ha tud­juk, hogy az egy­sé­ges piac és a közös piac kri­té­ri­u­mai sem tel­je­sül­nek tel­jes egé­szé­ben az EU-ban, elég, ha a szol­gál­ta­tá­sok sza­bad áram­lá­sá­ra vagy az el­té­rő pi­ac­ra ke­rü­lé­si fel­té­te­lek­re gon­do­lunk.

Ezek­nek az el­mé­le­ti ka­te­gó­ri­ák­nak az is­me­re­té­ben vi­szont vissza­tér­he­tünk az előbb em­lí­tett Viner és Meade mun­kás­sá­gá­ra. A szak­iro­da­lom­ban első ízben Jacob Viner fog­lal­ko­zott a vám­unió ha­té­kony­sá­gi elem­zé­sé­vel. A vám­unió mint in­teg­rá­ci­ós fok elő­nye­it és hát­rá­nya­it mu­tat­ja be, kvan­ti­ta­tív mo­dellt al­kal­maz­va. Vég­kö­vet­kez­te­té­se sze­rint a vám­unió lét­re­ho­zá­sa ked­ve­ző lehet olyan or­szá­gok szá­má­ra, ame­lyek előt­te vá­mo­kat al­kal­maz­tak egy­más­sal szem­ben. Meg­jegy­zi, hogy a gaz­da­sá­gi össz­ha­szon te­kin­te­té­ben ta­pasz­tal­ha­tó po­zi­tív el­moz­du­lás el­le­né­re egyes ága­za­tok rövid távon ká­ro­kat szen­ved­het­nek el (Viner, 1950). A kon­ti­nen­tá­lis vagy glo­bá­lis sza­bad­ke­res­ke­de­lem mo­dell­jé­hez ké­pest azon­ban ez a for­má­ció is ked­ve­zőt­len, egy­faj­ta má­so­dik leg­jobb meg­ol­dás­ként te­kint­he­tünk rá a li­be­rá­lis is­ko­la kép­vi­se­lő sze­rint. Sze­rin­tük ugyan­is a glo­bá­lis gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mény ma­xi­ma­li­zá­lá­sa szem­pont­já­ból a glo­bá­lis sza­bad­ke­res­ke­de­lem lenne kí­vá­na­tos.

James Ed­ward Meade Viner sta­ti­kus­nak ne­ve­zett meg­kö­ze­lí­té­sét di­na­mi­kus szem­lé­le­tű­vé vál­toz­tat­ta. Ez azt je­len­ti, hogy Viner gya­kor­la­ti pél­dá­já­hoz ké­pest – ami­kor is három or­szág két ter­mé­ké­re szű­kít­ve vizs­gál­ta a vám­unió költ­sé­ge­it és hasz­na­it –, fi­gye­lem­be vette a ter­mék­egy­ség­re jutó költ­ség­meg­ta­ka­rí­tást és -kép­ző­dést is (Meade, 1955). Mind­emel­lett a vám­unió fo­gyasz­tá­si, ter­me­lé­si ha­tá­sa­it is fi­gye­lem­be vette kvan­ti­ta­tív és erő­tel­jes egy­sze­rű­sí­té­se­ket al­kal­ma­zó mo­dell­jé­ben. Összes­sé­gé­ben meg­ál­la­pít­hat­juk a vám­uni­ós el­mé­le­tek­ről, hogy azok mak­romeg­kö­ze­lí­té­se nem­csak a nem­zet­gaz­da­sá­gi, hanem a glo­bá­lis vi­lág­gaz­da­sá­gi di­men­zi­ó­kat is vizs­gál­ja. Ebből kö­vet­ke­zik az a meg­ál­la­pí­tás, hogy a vám­uni­ós el­mé­le­tek nem hívei a vám­uni­ós in­teg­rá­ci­ós forma hosszabb távon való fenn­tar­tá­sá­nak, rö­vi­debb távon, a nem ked­ve­ző pro­tek­ci­o­nis­ta aka­dá­lyok le­bon­tá­sa szem­pont­já­ból, át­me­ne­ti meg­ol­dás­ként te­kin­te­nek rá. Ennek leg­főbb okát fejti ki az aláb­bi idé­zet: „Az uni­ver­zá­lis sza­bad­ke­res­ke­de­lem­mel el­len­tét­ben ugyan­is min­den vám­unió szük­ség­sze­rű­en a ke­res­ke­de­l­em­el­té­rí­tés ki­sebb-na­gyobb mér­té­ké­vel jár együtt, s a for­rá­sok hasz­no­sí­tá­sá­nak szub­op­ti­má­lis ha­té­kony­sá­gát kép­vi­se­li” (Pa­lán­kai et al., 2011:268).

A li­be­rá­lis irány­za­tok kép­vi­se­lői sze­rint a kor­lát­lan sza­bad ver­seny és a sza­bad­ke­res­ke­de­lem ala­poz­za meg a si­ke­res in­teg­rá­ci­ót. Ahol az áruk, szol­gál­ta­tá­sok, a tőke és a mun­ka­erő sza­bad áram­lá­sa meg­va­ló­sul, ott az egyes gaz­da­sá­gi mik­ro­sze­rep­lők össze­fo­nó­dá­sa lét­re­hoz­za a mak­ro­szin­ten és po­li­ti­kai szin­ten ér­tel­mez­he­tő együtt­mű­kö­dést, in­teg­rá­ci­ót. Ebben az eset­ben az in­teg­rá­ci­ó­ra lépő te­rü­le­ti en­ti­tá­sok a Ba­las­sa Béla ne­vé­hez köt­he­tő re­gi­o­ná­lis gaz­da­sá­gi tár­su­lá­si lép­cső­fo­ko­kat be­jár­va jut­nak el a minél ma­ga­sabb in­teg­rá­ci­ós fo­ko­kig, ennek vég­ál­lo­má­sa már egy­faj­ta fö­de­rá­lis, szup­ra­na­ci­o­ná­lis állam lehet, aho­gyan azt fen­tebb is ki­fej­tet­tem (Ba­las­sa, 1961). A fo­lya­mat le­ve­zény­lé­sét a ver­seny­me­cha­niz­mu­sok minél ki­ter­jed­tebb ér­vé­nye­sü­lé­sé­től vár­ják a li­be­rá­lis irány­zat kép­vi­se­lői. Ray­mond Aron, Wil­helm Röpke emel­he­tők ki a li­be­rá­lis irány­za­tok leg­na­gyobb alak­jai közül a vám­uni­ós el­mé­le­tek kép­vi­se­lő mel­lett (Pa­lán­kai, 2004).

Aron 1953-as mun­ká­já­ban az eu­ró­pai in­teg­rá­ció prob­lé­má­it ele­mez­te. Arra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy úgy fej­lőd­het ki az eu­ró­pai in­teg­rá­ció – itt már ki­fe­je­zet­ten az EU előd­jé­nek fej­lő­dé­sét vizs­gál­ta tehát –, hogy köz­ben az egyes gaz­da­sá­gi egy­sé­gek kö­zöt­ti min­den­ne­mű tranz­ak­ci­ók egy­más­sal har­mo­ni­zá­lód­nak. Konk­ré­tab­ban fo­gal­maz­va, azt ál­la­pít­hat­juk meg, hogy Aron már a négy sza­bad­ság meg­va­ló­sí­tá­sát – az áruk, szol­gál­ta­tá­sok, tőke és mun­ka­erő sza­bad áram­lá­sa – tűzte ki to­vább­fej­lő­dé­si cél­ként Eu­ró­pa és ké­sőbb a vi­lág­gaz­da­ság szá­má­ra is.

Wil­helm Röpke 1959-ben ké­szült mun­ká­já­ban rá­mu­tat arra, hogy a glo­bá­lis ka­pi­ta­liz­mus ke­res­ke­del­mi szem­pont­ból éret­tebb ál­la­pot­ban volt az első vi­lág­há­bo­rú előt­ti idő­szak­ban, vé­le­mé­nye sze­rint tehát úgy te­kint­he­tünk arra a kor­szak­ra, mint egy va­ló­di nem­zet­kö­zi in­teg­rá­ció meg­va­ló­su­lá­sá­ra. A mű szü­le­té­se előtt fél év­szá­zad­dal még vi­rág­zó brit bi­ro­da­lom által do­mi­nált vi­lág­gaz­da­sá­gi be­ren­dez­ke­dés ilyen módon egy­faj­ta pél­da­ként szol­gált az akkor kez­de­ti sza­kasz­ban levő eu­ró­pai in­teg­rá­ció szá­má­ra is – Röpke ál­lás­pont­ja sze­rint.

A li­be­rá­lis irány­za­tok kép­vi­se­lői közé so­rol­ha­tó Jac­ques Pelk­mans meg­kö­ze­lí­té­se is, aki a ver­seny­me­cha­niz­mu­sok sza­ba­dabb ér­vé­nye­sü­lé­sé­től várja a ma­ga­sabb szin­tű in­teg­rá­ció meg­va­ló­su­lá­sát. Az eu­ró­pai po­li­ti­kai elit­nek vé­le­mé­nye sze­rint olyan jog­sza­bá­lyi és po­li­ti­kai kör­nye­ze­tet kell biz­to­sí­ta­ni, amely el­ve­zet a pu­hább pro­tek­ci­o­nis­ta esz­kö­zök meg­szün­te­té­sé­hez (Pelk­mans, 1997). Nap­ja­ink in­teg­rá­ci­ós gon­dol­ko­dá­sá­nak egyik köz­pon­ti kér­dé­se a ver­seny­ké­pes­ség nö­ve­lé­se, mind­ezt az EU kül­kap­cso­la­ti po­li­ti­kai esz­kö­zök­kel is igyek­szik tá­mo­gat­ni, a köz­be­szer­zé­si pi­a­cok meg­nyi­tá­sa pél­dá­ul fo­lya­ma­to­san az Eu­ró­pai Bi­zott­ság aján­lá­sai kö­zött sze­re­pel.

Mun­ka­meg­osz­tá­si el­mé­le­tek

A mun­ka­meg­osz­tá­si el­mé­le­tek je­len­tik a gaz­da­sá­gi alapú in­teg­rá­ció­el­mé­le­tek kö­vet­ke­ző cso­port­ját. Szin­te­ti­zál­va el­mé­le­ti meg­ál­la­pí­tá­sa­i­kat, arra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­ha­tunk, hogy az in­teg­rá­ci­ót új mi­nő­ség­ként ke­ze­lik, a ko­ope­rá­ci­ós in­ten­zi­tás egy ma­ga­sabb fokra lép a nem­zet­kö­zi in­teg­rá­ci­ók­ban (Pa­lán­kai, 2004).

Floor Har­tog 1953-as mun­ká­já­ban rá­mu­tat arra, hogy alap­ve­tő­en az áru­ter­me­lő szer­ve­ze­tek és a gaz­da­sá­gi ak­to­rok kö­zöt­ti erő­tel­je­sebb és in­téz­mé­nye­sült ko­ope­rá­ció ki­fe­je­zi az in­teg­rá­ló­dást. Minél na­gyobb a ko­ope­rá­ci­ók száma, annál kö­ze­lebb ke­rül­he­tünk egy olyan kri­ti­kus tö­meg­hez, amely már fej­let­teb­bé te­he­ti az eu­ró­pai gaz­da­sá­gi in­teg­rá­ció mű­kö­dé­sét. Pa­lán­kai Tibor, utal­va Kozma Fe­renc meg­ál­la­pí­tá­sa­i­ra is (Kozma, 1970), azt írja 2011-es, szer­ző­tár­sa­i­val jegy­zett mun­ká­já­ban, hogy a mun­ka­meg­osz­tá­si el­mé­le­tek az egész új­ra­ter­me­lé­si fo­lya­mat­ra ki­ter­je­dő­en vizs­gál­ják és kö­ve­te­lik meg a komp­le­xeb­bé váló mun­ka­meg­osz­tást. A ko­ope­rá­ci­ók­nak azon­ban nem­csak nö­vek­vő szá­mú­ak­nak kell len­ni­ük, hanem in­ten­zív, tar­tós össze­fo­nó­dást kell al­kot­ni­uk. Ezek a fo­lya­ma­tok el­ve­zet­het­nek ahhoz, hogy az áru­cse­re egyre na­gyobb mér­ték­ben az in­teg­rá­ci­ón be­lü­li pi­ac­ra kor­lá­to­zó­dik, va­la­mint ahhoz is, hogy ilyen módon az in­teg­rá­ci­ó­ban részt vevők si­ke­re­seb­ben mé­ret­tes­se­nek meg a köl­csö­nös füg­gés­től át­ha­tott vi­lág­gaz­da­ság­ban.

Az egy­sze­rű áram­lá­sok, vagy a ko­ope­rá­ci­ók és az in­teg­rá­ció szét­vá­lasz­tá­sa egy­más­tól, meg­ha­tá­roz­hat­ja az in­teg­rá­ció si­ke­res­sé­gé­nek ér­té­ke­lé­sét. A nem­zet­kö­zi ke­res­ke­del­mi aka­dá­lyok le­bon­tá­sán túl a mak­ro­gaz­da­sá­gi sza­bá­lyo­zás finom ele­me­i­nek össze­han­go­lá­sa, a fej­lesz­tés­po­li­ti­kai pri­o­ri­tá­sok egy­más­hoz való kö­ze­lí­té­se, a va­lu­tá­ris kor­lá­to­zá­sok meg­szün­te­té­se, a tel­jes új­ra­ter­me­lé­si fo­lya­mat har­mo­ni­zá­lá­sa mind olyan te­rü­let, amely­re ki­ter­jed az in­teg­rá­ló­dás fo­lya­ma­ta (Lo­soncz, 2011a). Az irány­zat sze­rint va­ló­di in­teg­rá­ció csak az áram­lá­si in­ten­zi­tás egy bi­zo­nyos kri­ti­kus szint­je után jön létre, mely­nek során egy ma­ga­sabb mi­nő­sé­gi szint­re lép az együtt­mű­kö­dés.

A mun­ka­meg­osz­tá­si el­mé­le­te­ken belül a konf­lik­tus­el­mé­le­ti is­ko­lák a nem­zet­kö­zi in­teg­rá­ci­ót a viták, fe­szült­sé­gek ér­dek-össze­üt­kö­zé­sek békés ke­ze­lé­sé­re, erő­szak­men­tes meg­ol­dá­sá­ra al­kal­mas me­ző­ként de­fi­ni­ál­ják (Lo­soncz, 2011a). Ilyen módon az Eu­ró­pai Uniót a két vi­lág­há­bo­rút mö­göt­te­sen ki­vál­tó nyu­ga­ti nagy­ha­tal­mi össze­üt­kö­zé­sek csil­la­pí­tó­ja­ként tart­ják szá­mon. Ez az is­ko­la már a po­li­ti­kai ha­ta­lom­gya­kor­lás­sal össze­füg­gő fo­gal­mi ap­pa­rá­tust is ma­gá­é­nak tudja.

A tranz­ak­ci­o­na­lis­ta vo­nu­lat te­o­re­ti­ku­sai éppen ezen a pon­ton csat­la­koz­nak a mun­ka­meg­osz­tá­si el­mé­le­tek­hez. Azért ne­vez­het­jük ezt az irány­za­tot tranz­ak­ci­o­na­lis­tá­nak, mert leg­fon­to­sabb kép­vi­se­lő­jük, Karl Deutsch a nem­ze­tek kö­zöt­ti tranz­ak­ci­ók szá­má­nak nö­ve­ke­dé­sé­ben véli föl­fe­dez­ni az in­teg­rá­ló­dást, azt egy­faj­ta fej­lő­dé­si in­di­ká­tor­ként fogja föl (Deutsch, 1978).

A mun­ka­meg­osz­tá­si el­mé­le­ti irány­zat meg­ha­tá­ro­zó meg­ál­la­pí­tá­sai közé te­het­jük mind­ezen túl, hogy a kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­gek és in­téz­mé­nyi tá­vol­sá­gok fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak a nem­ze­tek és akár az in­teg­rá­ci­ók kö­zöt­ti konf­lik­tu­sok fel­éle­dé­sé­ben (Sul­li­van, 1976).

Re­gu­lá­ci­ós, sza­bá­lyo­zá­si el­mé­le­tek

A re­gu­lá­ci­ós vagy sza­bá­lyo­zá­si el­mé­le­tek leg­fon­to­sabb el­mé­le­ti kép­vi­se­lői kö­zött Tin­ber­gen, Myr­dal és Ma­jo­ne emel­he­tők ki (Pa­lán­kai, 2004). Meg­ha­tá­ro­zó ha­son­ló­ság kö­zöt­tük, hogy a li­be­rá­lis el­mé­le­te­ket bí­rál­ták arra a közös alap­ra he­lyez­ked­ve, hogy a li­be­rá­lis is­ko­lák alap­ve­tő fel­té­te­le­zé­sei, mo­dell­fel­té­te­lei nem fe­lel­nek meg a valós vi­szo­nyok­nak. Vé­le­mé­nyük sze­rint a sza­bad­ke­res­ke­de­lem és sza­bad ver­seny fel­té­te­le nem lé­te­zik egyet­len or­szág­ban, kö­zös­ség­ben sem.

Másik fon­tos kö­vet­kez­te­té­se ennek az is­ko­lá­nak, hogy az in­teg­rá­ló­dó te­rü­le­ti en­ti­tá­sok kö­zött nem megy végbe az áru- és té­nye­ző­árak ki­egyen­lí­tő­dé­se. A fej­lett­ség­be­li ki­egyen­lí­tő­dés hi­á­nya akár egyes nem­zet­ál­la­mok te­rü­le­ti, re­gi­o­ná­lis kü­lönb­sé­ge­it vizs­gál­va is nyil­ván­va­ló­vá válik.

A diri­gis­ták – a re­gu­lá­ci­ós irány­za­tok egyik al­cso­port­ja – sze­rint a mo­dern gaz­da­ság nem mű­köd­het ál­la­mi be­avat­ko­zás nél­kül, az in­teg­rá­ci­ó­ban az állam gaz­da­sá­gi be­avat­ko­zá­sa és sza­bá­lyo­zá­sa nem­zet­ál­la­mi szint­ről rész­ben nem­zet­kö­zi szint­re te­re­lő­dik át, ilyen módon szem­be­száll­va akár a glo­ba­li­zá­ció káros ha­tá­sa­i­val is. Lát­ha­tó, hogy a diri­gis­ták szin­tén a közös gaz­da­sá­gi tel­je­sít­mény fo­ko­zá­sá­ban lát­ták az in­teg­rá­ló­dás to­vább­fej­lő­dé­sé­nek bi­zo­nyí­té­kát.

Jan Tin­ber­gen mun­kás­sá­gát szin­tén a diri­gis­ták irány­za­tá­hoz so­rol­ják. Ő meg­kü­lön­böz­te­ti a po­zi­tív és ne­ga­tív in­teg­rá­ci­ót mint ál­la­po­tot, va­la­mint a po­zi­tív és ne­ga­tív in­teg­rá­ló­dást mint fo­lya­ma­tot. A po­zi­tív in­teg­rá­ló­dás egy építő fo­lya­ma­tot je­lent, mely­nek során az egyes tagok olyan in­téz­mé­nyi re­for­mo­kat haj­ta­nak végre, ame­lyek le­he­tő­vé te­szik a köl­csö­nös hasz­nok ké­sőb­bi ma­ga­sabb fokú ki­hasz­ná­lá­sát (Tin­ber­gen, 1965). Ezek az in­téz­mé­nyek olyan új me­cha­niz­mu­sok be­in­dí­tá­sát ta­kar­ják, ame­lyek nem zár­ják ki a gyen­gébb or­szá­gok kés­lel­te­tett jog­har­mo­ni­zá­ci­ó­ját, át­me­ne­ti pi­ac­vé­del­mi in­téz­ke­dé­se­it sem. A ne­ga­tív in­teg­rá­ció pedig ki­fe­je­zet­ten a li­be­ra­li­zá­ci­ós tö­rek­vé­se­ket je­len­ti. A ne­ga­tív in­teg­rá­ci­ós esz­kö­zök kö­zött lehet meg­em­lí­te­ni a klasszi­ku­san li­be­rá­lis ele­me­ket, pél­dá­ul a vámok és egyéb ke­res­ke­del­mi kor­lá­to­zá­sok le­bon­tá­sát.

Gun­nar Myr­dal 1972-es mun­ká­já­ban azt mond­ja ki, hogy az in­teg­rá­ci­ó­tól és a li­be­ra­li­zá­ci­ó­tól el­várt te­rü­le­ti, gaz­da­sá­gi fej­lett­ség­be­li ki­egyen­lí­tő­dés nem kö­vet­ke­zett be az eu­ró­pai kon­ti­nen­sen, ennek leg­főbb oka­ként pedig azt ne­ve­zi meg, hogy az egyes nem­zet­ál­la­mok leg­fel­jebb nem­zet­ál­la­mi szin­ten in­teg­rá­lód­tak, de nem be­szél­he­tünk arról, hogy egyen­ként tö­ké­le­tes pi­ac­ként lép­tek volna be a kö­zös­ség­be.

A sza­bá­lyo­zá­si el­mé­le­tek ter­mé­sze­te­sen olyan kér­dé­sek­kel is fog­lal­koz­nak, ame­lyek alap­ján az adott kép­vi­se­lő­ket a po­li­ti­kai ala­po­kon álló in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek közé is sor­sol­hat­nám. A nem­ze­tek fe­let­ti, a nem­ze­ti és a nem­zet alat­ti sza­bá­lyo­zá­si szint, va­la­mint a nem ki­fe­je­zet­ten pro­fit­ori­en­tált szer­ve­ze­tek szin­tén be­fo­lyá­sol­ják az in­teg­rá­ci­ós piac mű­kö­dé­sét. Eze­ket a szin­te­ket fi­gye­lem­be véve arra a kö­vet­kez­te­tés­re jut­ha­tunk, hogy az EU egy olyan fej­lett re­gi­o­ná­lis in­teg­rá­ció, amely ön­ál­ló jogi sze­mé­lyi­ség­gel és dön­tés­ho­za­ta­li sze­rep­pel fel­ru­há­zott, kvá­zi­ál­la­mi szer­ve­ze­ti egy­sé­ge­in ke­resz­tül bi­zo­nyos kon­ti­nen­tá­li­san eu­ró­pa­i­nak el­fo­ga­dott nor­mák alap­ján hozza meg po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi jog­sza­bá­lya­it (Ma­jo­ne, 1996).

Össze­gez­ve mind a három gaz­da­sá­gi alapú is­ko­la ál­lí­tá­sa­it, a kö­vet­ke­ző­ket ál­la­pít­hat­juk meg. Az el­mé­le­ti is­ko­lák azok­ban az évek­ben, év­ti­ze­dek­ben szü­let­tek, ami­kor az Eu­ró­pai Gaz­da­sá­gi Kö­zös­ség még fej­lő­dé­sé­nek kez­de­ti fá­zi­sá­ban volt. Ez egy­fe­lől azt je­len­ti, hogy a re­le­ván­san in­teg­rá­lan­dó ál­la­mok sora Nyu­gat-Eu­ró­pa or­szá­ga­i­ra kor­lá­to­zó­dott. Ilyen módon nem kel­lett szá­mí­tás­ba venni ki­ug­ró mak­ro­gaz­da­sá­gi, mak­ro­jö­ve­del­mi kü­lönb­sé­ge­ket.

Mind­ezek mel­lett azt is fi­gye­lem­be kell ven­nünk, hogy az in­ter­kul­tu­rá­lis mun­ka­erő-áram­lás mér­té­ke cse­kély volt, nem is lé­te­zett. Ilyen jel­le­gű kü­lönb­sé­gek­nek, lá­tens el­len­té­tek­nek a fel­me­rü­lé­se nem volt ki­lá­tás­ban. Nap­ja­ink­ra azon­ban tel­je­sen más hely­zet ala­kult ki.

A még 28 tagú Eu­ró­pai Unió je­len­le­gi ki­ter­je­dé­sé­ben is ko­hé­zi­ós prob­lé­mák­kal, va­la­mint a nem meg­fe­le­lő­en be­fe­je­ző­dött in­teg­rá­ló­dá­si fo­lya­mat­tal küzd. Ez je­len­tős rész­ben a 2004-es és 2007-es bő­ví­té­sek ered­mé­nye (Györ­kös, 2006). Hor­vát­or­szág fel­vé­te­le szin­tén hoz­zá­já­rult ezen ál­la­pot­hoz, de nyil­ván­va­ló, hogy a kon­ti­nens gaz­da­sá­gi vál­sá­ga, alap­ve­tő­nek vélt tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dé­sé­nek meg­in­gá­sa – a szo­ci­á­lis állam gyen­gü­lé­se, az ala­csony mun­ka­nél­kü­li­sé­gi ráta meg­szű­né­se, a ki­egyen­sú­lyo­zott de­mog­rá­fi­ai pálya el­ha­gyá­sa –, ezzel együtt egy belső cent­rum-pe­ri­fé­ria vi­szony – nem csak az új ál­la­mok ke­rül­tek a pe­ri­fé­ri­á­ra – ki­ala­ku­lá­sa más meg­vi­lá­gí­tás­ba he­lye­zi az in­teg­rá­ci­ó­val fog­lal­ko­zó el­mé­le­te­ket (Nello, 2010).

A gaz­da­sá­gi ala­po­kon nyug­vó in­teg­rá­ció­el­mé­le­ti irány­za­tok leg­fon­to­sabb je­gye­it összeg­zi az 1. táb­lá­zat. A kü­lön­bö­ző is­ko­lák által föl­ve­tett és elem­zett leg­fon­to­sabb fo­gal­mak, meg­ha­tá­ro­zott in­teg­rá­ci­ós célok sze­re­pel­nek a szin­te­ti­zá­ló osz­lo­pok­ban. A leg­fon­to­sabb te­o­re­ti­ku­sok szin­tén he­lyet kap­tak a táb­lá­zat­ban.

A po­li­ti­kai alapú in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek

Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció fej­lő­dé­sét abból az irány­ból is vizs­gál­hat­juk, hogy ál­lam­jo­gi, po­li­ti­kai for­má­ci­ós szem­pont­ból mi­lyen cél felé halad. A po­li­ti­kai alapú in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek ese­té­ben is igaz az, hogy az egyes ka­te­gó­ri­ák ha­tá­rai el­mo­sód­nak, ki­fe­je­zet­ten nehéz meg­ten­ni egy-egy meg­ha­tá­ro­zó te­o­re­ti­kus és po­li­ti­kus „el­mé­le­ti be­so­ro­lá­sát” élet­mű­ve egé­szé­nek is­me­re­té­ben, hi­szen az in­teg­rá­ció fej­lő­dé­se tele van for­du­la­tok­kal.⁴

A po­li­ti­kai alapú in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek kö­zött a fö­de­ra­liz­mus­sal, funk­ci­o­na­liz­mus­sal, a kor­mány­kö­zi­ség­gel, il­let­ve a bő­ví­té­sek­re is mé­lyebb vá­laszt ke­re­ső in­téz­mény­el­vű­ség­gel és konst­ruk­ti­viz­mus­sal fog­lal­ko­zom rész­le­te­seb­ben. Elöl­já­ró­ban meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy az eu­ró­pai in­teg­rá­ció in­téz­mé­nyes fej­lő­dé­sé­nek év­ti­ze­de­i­ben, kez­det­ben az előbb em­lí­tett három irány­zat volt a meg­ha­tá­ro­zó, az utób­bi más­fél-két év­ti­zed­ben azon­ban a tár­sa­dal­mi és in­téz­mé­nyi pa­ra­mé­te­rek­re, va­la­mint az iden­ti­tás kér­dé­sé­re is ér­zé­ke­nyebb in­téz­mény­el­vű­ség és a konst­ruk­ti­viz­mus vált meg­ha­tá­ro­zó­vá. A bő­ví­tés szem­pont­já­ból az sem el­ha­nya­gol­ha­tó, hogy ön­ma­gá­ban az in­teg­rá­ció mi­lyen po­li­ti­kai el­ve­ken alap­szik – ezek­re a kér­dé­sek­re ad vá­laszt a fö­de­ra­liz­mus, a funk­ci­o­na­liz­mus és a kor­mány­kö­zi­ség vagy in­tergovern­men­ta­liz­mus. A bő­ví­tés pers­pek­tí­vá­já­ból te­kint­ve talán még fon­to­sabb ada­lé­ko­kat árul­nak el a ve­gyes meg­kö­ze­lí­té­sű el­mé­le­tek, mert itt már olyan meg­ál­la­pí­tá­sok is meg­fo­gal­ma­zód­nak, ame­lyek a csat­la­koz­ni kí­vá­nó és a be­fo­ga­dás­ra ké­szü­lő fél szem­pont­ja­it is spe­ci­á­li­san ki­eme­lik.

A rész­le­tes tár­gya­lás előtt még meg­je­gyez­ném, hogy a ma­gyar szak­iro­da­lom is mély­re­ha­tó­an fog­lal­ko­zik ezek­nek az irány­za­tok­nak a fel­dol­go­zá­sá­val (Bóka, 2008; Gaz­dag, 2005; Sey, 2008; Pa­lán­kai, 2004; Lő­rincz­né, 2013; Ba­lázs, 2003; Pog­át­sa, 2009). Mind­ez meg­könnyí­tet­te az ide­gen nyel­ven meg­írt anya­gok át­te­kin­té­sét is. A most kö­vet­ke­ző el­mé­le­ti összeg­zés lo­gi­ká­já­ra talán egy­rész­ről Pog­át­sa Zol­tán 2009-es mun­ká­ja volt a leg­na­gyobb ha­tás­sal. Ebben a könyv­ben a kü­lön­bö­ző el­mé­le­ti irány­za­tok­ra az el­mé­let és a gya­kor­lat vi­szo­nyát talán leg­job­ban leíró ki­fe­je­zést hasz­nál a szer­ző. Szó­hasz­ná­la­tá­ban az uniós fej­lő­dés nar­ra­tí­vá­i­nak ne­ve­zi az in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­te­ket, és rend­kí­vül köz­ért­he­tő módon tárja az ol­va­só elé azok lé­nye­gét. Más­rész­ről pedig Ian Bache, Step­hen Ge­or­ge és Simon Bul­mer 2011-ben ki­adott köny­ve je­len­tett erő­tel­jes tá­mo­ga­tást a lo­gi­kai ív meg­szer­kesz­té­sé­ben. A könyv tö­mö­ren, köz­vet­len idé­ze­tek­kel és sze­mel­vé­nyek­kel, az idő­ren­di sor­ren­det is fi­gye­lem­be véve mu­tat­ja be az el­mé­le­ti irány­za­tok fej­lő­dé­sét, az in­teg­rá­ci­ót ma­gya­rá­zó el­mé­le­tek, a kor­mány­zás mód­ját ma­gya­rá­zó el­mé­le­tek és a kri­ti­kai meg­kö­ze­lí­té­sek na­gyobb cso­port­ja­it ké­pez­ve. Har­mad­részt pedig Lő­rincz­né Bence Edit 2013-ban meg­je­lent, Az eu­ró­pai uniós bő­ví­té­sek el­mé­le­te és gya­kor­la­ta a hor­vát csat­la­ko­zás tük­ré­ben című köny­ve je­len­tet­te a leg­na­gyobb tá­maszt, mert ebben a mun­ká­ban egy, már csat­la­ko­zott nyu­gat-bal­ká­ni or­szág, Hor­vát­or­szág in­teg­rá­ci­ós pá­lyá­já­ra al­kal­maz­va ké­szül­tek el az el­mé­le­ti irány­za­tok be­mu­ta­tá­sai.

Az in­teg­rá­ció fo­lya­ma­tá­nak jobb meg­ér­té­se cél­já­ból szá­mos ál­lam­el­mé­le­ti mo­dell is szü­le­tett, ame­lyek meg­pró­bál­ták mo­del­lez­ni a je­len­ség po­li­ti­kai fo­lya­ma­tát. Az in­teg­rá­ci­ós mo­del­lek ilyen irá­nyú két alap­tí­pu­sa a fö­de­rá­ció és a kon­fö­de­rá­ció (Kég­ler, 2008). Az Eu­ró­pai Unió ál­lam­el­mé­le­ti vizs­gá­la­ta­kor nem lehet meg­ke­rül­ni, hogy szá­mí­tás­ba ve­gyük ennek a két ál­lam­mo­dell­nek az is­mer­te­té­sét, vizs­gá­la­tát. A kon­fö­de­rá­ció a szu­ve­rén ál­la­mok egy­faj­ta szer­ző­dé­ses kap­cso­la­tán ala­pu­ló, közös célok el­éré­sét ki­tű­ző nem­zet­kö­zi jogi jog­vi­szonyt je­lent. Ez a fajta jogi konst­ruk­ció azon­ban csak má­sod­la­gos jogi sze­mé­lyi­ség­gel bír a tag­ál­la­ma­i­hoz ké­pest. A fö­de­rá­ci­ó­ban a tag­ál­la­mok és a szö­vet­sé­gi szint kö­zöt­ti ha­tás­kö­rök meg­osz­la­nak, ezek­nek a ha­tás­kö­rök­nek a meg­osz­tá­sát, az el­vá­lasz­tó ha­tár­vo­na­la­kat pedig al­kot­má­nyos módon rög­zí­tik. Egy­ide­jű­leg tehát két jog­ha­tó­ság ér­vé­nye­sül, a köz­pon­ti kor­mány­zat és annak a joga azon­ban pri­má­tust élvez a fö­de­rá­ci­ót al­ko­tó ré­szen­ti­tá­sok­kal szem­ben. A fö­de­rá­lis struk­tú­ra ezek­nek az is­me­re­té­ben job­bá­ra egye­di, ki­emel­ke­dő jel­le­gű­nek te­kint­he­tő (Ro­sa­mond, 2000).

Pog­át­sa Zol­tán ér­tel­me­zé­sé­ben az EU tör­té­ne­té­ben a fö­de­ra­liz­mus az a nar­ra­tí­va, ame­lyik úgy kép­ze­li el az in­teg­rá­ció in­téz­mé­nyes fej­lő­dé­sét, hogy min­de­nek­előtt a po­li­ti­kák je­len­tős ré­szét és a dön­té­si kom­pe­ten­ci­á­kat nem­ze­tek fe­let­ti szint­re de­le­gál­ja, ebből pedig ké­sőbb le lehet ve­zet­ni az egyes szak­po­li­ti­kai, gaz­da­sá­gi egye­sü­lést is. A sor­rend tehát így szól: előbb ha­tal­mi köz­pon­to­sí­tás, aztán gaz­da­sá­gi ko­or­di­ná­ció és har­mo­ni­zá­ció. A funk­ci­o­na­liz­mus ennek a vég­ál­la­pot­nak a for­dí­tott sor­ren­dű el­éré­se, tehát előbb a gaz­da­sá­gi funk­ci­ó­kat, a ke­res­ke­del­met és egyéb kí­vá­na­tos, a kor­mány­kö­zi kon­fe­ren­ci­á­kon tá­mo­ga­tott te­rü­le­te­ket kell kö­zös­sé­gi ha­tás­kör­be ren­dez­ni, ezt kö­ve­tő­en pedig „au­to­ma­ti­ku­san meg­va­ló­sul” a po­li­ti­kai szin­tű egye­sü­lés, az Eu­ró­pai Egye­sült Ál­la­mok is (Haas, 1964; Pog­át­sa, 2009).

A kor­mány­kö­zi fej­lő­dés hívei vi­szont min­den szin­ten a nem­zet­ál­la­mi kor­má­nyok ke­zé­be te­szik a vég­le­ges dön­tés­ho­za­talt, a kö­zös­sé­gi dön­té­sek pedig ki­zá­ró­lag kor­má­nyok kö­zöt­ti egyez­te­té­se­ken, vagy leg­fel­jebb azok­tól erre fel­ha­tal­ma­zást kapó és el­len­őr­zött in­téz­mé­nyek­ben szü­let­nek. Pog­át­sa sze­rint ezek a nar­ra­tí­vák meg­ha­tá­ro­zó po­li­ti­kai sze­mé­lye­ket is maguk mö­gött tud­hat­tak, a leg­fon­to­sabb fö­de­ra­lis­ta Al­ti­e­ro Spin­el­li és Jac­ques Del­ors volt, a leg­je­len­tő­sebb funk­ci­o­na­lis­ta Paul Henri Spaak, a leg­je­len­tő­sebb in­tergovern­me­ta­lis­ták közé pedig ál­ta­lá­ban a brit kor­mány­fő­ket, leg­in­kább Mar­ga­ret That­chert lehet so­rol­ni.

Fö­de­ra­liz­mus

A fö­de­ra­liz­mus fő kép­vi­se­lői közé so­rol­juk Al­ti­e­ro Spin­el­lit, Roy Pry­ce-t és John Pin­dert. El­kép­ze­lé­se­ik sze­rint a fö­de­ra­tív szö­vet­sé­gi állam – jogi fo­gal­má­val el­len­tét­ben, mely az ál­la­mok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok egyik alap­tí­pu­sát je­len­ti – in­kább egy­faj­ta po­li­ti­kai irány­zat­nak fog­ha­tó föl, amely a kon­ti­nen­tá­lis szin­tű szö­vet­sé­gi ál­la­mot tart­ja a leg­in­kább el­fo­gad­ha­tó ál­lam­for­má­nak.

A két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti idő­szak­ban, az adott kor geo­po­li­ti­kai át­ala­ku­lá­sai kö­vet­kez­té­ben, Eu­ró­pa meg­ha­tá­ro­zó gon­dol­ko­dói arra is ke­res­ték a vá­laszt, hogy a nem­zet­ál­la­mi szét­ta­golt­ság miatt és a há­bo­rús pusz­tí­tás kö­vet­kez­té­ben meg­gyen­gült öreg kon­ti­nens ho­gyan re­a­gál­jon a ki­hí­vá­sa­i­ra (Grú­ber, 2002). Az Egye­sült Ál­la­mok ko­moly és Ázsia akkor még nem is olyan mar­káns vissza- vagy meg­erő­sö­dé­sé­re, va­la­mint a Szov­jet­unió meg­ala­ku­lá­sá­ra is vá­laszt kel­lett adni. Ri­chard Ni­ko­laus Co­u­den­ho­ve-Ka­ler­gi gróf né­ze­tei gya­ko­rol­tak ki­emel­ke­dő ha­tást az eu­ró­pai in­teg­rá­ció ké­sőb­bi fej­lő­dé­sé­re (Sey, 2008). A Pán­eu­ró­pai Ki­ált­vány és a Pán­eu­ró­pai Moz­ga­lom 1923-as szü­le­té­sé­től szá­mol­va be­szél­he­tünk a fö­de­ra­liz­mus esz­mé­nyé­nek erő­tel­jes meg­je­le­né­sé­vel.

Mint­hogy a gróf egy konk­rét al­kot­mány, a sváj­ci alap­tör­vény min­tá­já­ra pró­bál­ta meg fel­épí­te­ni az eu­ró­pai nem­ze­tek fe­let­ti ál­la­mot, azt mond­hat­juk, hogy az el­kép­ze­lés az alul­ról épít­ke­ző fej­lő­dé­si mo­dellt tar­tot­ta kö­ve­ten­dő­nek. Az eu­ró­pai tör­té­ne­lem­ben a fö­de­ra­liz­mus esz­mé­je a vi­lág­fö­de­rá­ció klasszi­kus esz­mé­jé­hez kap­cso­ló­dott. Ez egy sze­mé­lyi elven és a kö­zös­sé­gi au­to­nó­mia (szub­szi­di­a­ri­tás) elvén ala­pu­ló, alul­ról fel­fe­lé épít­ke­ző, de­mok­ra­ti­kus és békés kö­zös­ség­szer­ve­zé­si el­kép­ze­lés. A békés vi­lág­fö­de­rá­ció és az annak ré­sze­ként el­kép­zelt eu­ró­pai fö­de­rá­ció esz­mé­je, mint az eu­ró­pai ál­la­mok há­bo­rús ha­tal­mi po­li­ti­ká­já­nak az el­len­zé­ke, év­szá­za­do­kon ke­resz­tül jelen volt az eu­ró­pai tör­té­ne­lem­ben (Bóka, 2006).

A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú végén a fö­de­ra­liz­mus mér­sé­kelt irány­za­ta a fo­ko­za­tos át­me­ne­tet hang­sú­lyoz­ta, és a nem­ze­ti kor­má­nyok egyre több te­rü­let­re ki­ter­je­dő együtt­mű­kö­dé­sét szor­gal­maz­ta. Az el­mé­le­ti irány­zat célja az volt, hogy a nem­zet­ál­la­mi szu­ve­re­ni­tást ket­té­vá­lassza, a szup­ra­na­ci­o­ná­lis, nem­ze­ti és szub­na­ci­o­ná­lis szint el­kü­lö­nül­jön, és hogy a szub­szi­di­a­ri­tás elve ér­vé­nye­sül­jön. A szup­ra- és szub­na­ci­o­ná­lis szint meg­erő­sí­té­sé­vel, az el­mé­let ér­tel­me­zé­se sze­rint, a nem­zet­ál­la­mi szint má­sod­la­gos­sá vál­hat (Gaz­dag, 2005).

Al­ti­e­ro Spin­el­li sze­rint a kor­mány­kö­zi po­li­ti­ka fő­sze­rep­lői, a tag­ál­la­mok kor­má­nyai csak a kri­ti­kus hely­ze­tek­ben – „a kre­a­tív fe­szült­sé­gek ide­jén” – len­dí­tik to­vább ezen a „fö­de­ra­li­zá­ló­dá­si” pá­lyán az eu­ró­pai in­teg­rá­ció ügyét (Spin­el­li, 1966). Ezért a meg­ha­tá­ro­zó kö­zös­sé­gi in­téz­mé­nyek, leg­in­kább az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pai Bi­zott­ság de­mok­ra­ti­kus re­form­já­ra kell tö­re­ked­ni. Spin­el­li el­mé­le­te és gya­kor­la­ti mun­kás­sá­ga sze­rint csak így küzd­he­tő le az Eu­ró­pai Kö­zös­ség­re jel­lem­ző de­mok­ra­ti­kus de­fi­cit.

A Ven­to­te­nei Nyi­lat­ko­za­tot – ame­lyet Al­ti­e­ro Spin­el­li és Ern­es­to Rossi fo­gal­ma­zott meg – tart­hat­juk az eu­ró­pai fö­de­ra­liz­mus leg­je­len­tő­sebb eu­ró­pai do­ku­men­tu­má­nak. A ma­ni­fesz­tum az új eu­ró­pai fö­de­ra­lis­ta állam prog­ram­ját vá­zol­ta föl, ahol az új Eu­ró­pa közös eu­ró­pai had­erő­vel ren­del­ke­zett volna, és gaz­da­sá­gi kö­zös­ség vál­tot­ta volna fel a nem­zet­ál­la­mi gaz­da­sá­gi ren­det. A köz­rend fenn­tar­tó­ja­ként je­lent volna meg a tag­ál­la­mok au­to­nó­mi­á­já­nak az elvén ala­pu­ló fö­de­ra­lis­ta állam (Bóka, 2001). A fö­de­ra­liz­must olyan po­li­ti­kai rend­szer­ként írják le, amely­ben vi­lá­gos ha­tal­mi mun­ka­meg­osz­tás van a helyi, a re­gi­o­ná­lis és a köz­pon­ti kor­mány­zás kö­zött, de amely­re nem­ze­tek fe­let­ti ha­tal­mi és kor­mány­zá­si cent­rum fo­ko­za­tos ki­ala­ku­lá­sa a jel­lem­ző. Sta­bi­li­tá­sá­nak fel­té­te­le a meg­fe­le­lő egyen­súly, egy­részt a ha­ta­lom kü­lön­bö­ző ri­va­li­zá­ló szint­jei, más­részt a ha­té­kony­ság és a de­mok­rá­cia kö­zött (Ba­lázs, 2002).

A fö­de­ra­liz­mus kez­de­ti len­dü­le­te azon­ban korán alább­ha­gyott, Del­ors bi­zott­sá­gi el­nök­sé­ge ide­jén be­szél­he­tünk még erő­tel­jes vissza­té­ré­sé­ről. Mind­ezek mel­lett meg kell em­lí­te­ni a neo­fö­de­ra­liz­must is. Al­ti­e­ro Spin­el­li és John Pin­der emel­he­tő ki a neo fö­de­ra­lis­ta te­o­re­ti­ku­sok közül. Al­ti­e­ro Spin­el­li 1983-ban, Fi­ren­zé­ben föl­vá­zol­ta a meg­újí­tott fö­de­ra­liz­mus leg­fon­to­sabb lép­cső­fo­ka­it, ame­lye­ket ki­fe­je­zet­ten az ak­ko­ri kö­zös­sé­gi in­téz­mé­nyek­re szab­tak (Bóka, 2006).

A 90-es évek ele­jé­től az irány­zat új erőre ka­pott, ismét na­pi­rend­re ke­rült a nem­zet­ál­la­mok fö­de­rá­ci­ó­ja. A vizs­gá­la­tok kö­zép­pont­já­ba ekkor az a di­lem­ma ke­rült – mely ma is nap­ja­ink fő kér­dé­sei kö­zött sze­re­pel –, hogy mi­lyen módon lehet az in­teg­rá­ci­ót egy idő­ben mé­lyí­te­ni és bő­ví­te­ni. A prob­lé­mát ter­mé­sze­te­sen a neo­fö­de­ra­liz­mus is meg­pró­bál­ta meg­vá­la­szol­ni. Az is­ko­la ki­emel­ke­dő alak­ja, az angol John Pin­der fog­lal­ta össze a leg­fon­to­sabb ten­ni­va­ló­kat egy fö­de­rá­lis Eu­ró­pa meg­te­rem­té­sé­hez (Pin­der, 1992; 1998).

A fö­de­ra­liz­mus új irány­za­ta sze­rint az Eu­ró­pai Unió bő­ví­té­se is alap­ve­tő fel­adat, ezért abban az eset­ben min­den je­lent­ke­ző be­fo­ga­dá­sa mel­lett vok­sol­nak, ha nem sérül köz­ben az ac­quis com­mu­na­u­taire. Ennek meg­ol­dá­sá­ra a már el­kez­dett belső re­form­fo­lya­ma­tok meg­va­ló­sí­tá­sát tart­ják az el­sőd­le­ges fel­adat­nak. Gya­kor­la­ti cél­ként tűzik ki a Kö­zös­ség fö­de­rá­lis és kon­fö­de­rá­lis ele­me­i­nek ki­szé­le­sí­té­sét, mind in­téz­mé­nyi szin­ten, mind a po­li­ti­kák terén. A re­for­mok közül a leg­fon­to­sabb­nak a Ta­nács dön­té­se­i­ben a mi­nő­sí­tett több­sé­gi sza­va­zás meg­erő­sí­té­sét, a Ta­nács dön­té­se­i­nek na­gyobb ki­szá­mít­ha­tó­sá­gát és át­lát­ha­tó­sá­gát, az együtt­dön­té­si el­já­rás ki­szé­le­sí­té­sét, a na­gyobb költ­ség­ve­tést, a Par­la­ment jog­kö­ré­nek nö­ve­lé­sét és a Bi­zott­ság­nak a biz­ton­ság- és vé­de­lem­po­li­ti­ká­ban való fo­ko­zott rész­vé­te­lét tart­ják. Fon­tos szá­muk­ra, hogy az opt-out⁵ le­he­tő­sé­gek meg­szűn­je­nek. Pin­der sze­rint a fö­de­rá­lis Eu­ró­pa nem más, mint „közös meg­ol­dá­sok a közös prob­lé­mák­ra”, s ezt csak a fö­de­rá­lis be­ren­dez­ke­dé­sű Kö­zös­ség képes meg­ol­da­ni (Bache et al., 2011).

Funk­ci­o­na­liz­mus

A funk­ci­o­na­lis­ták sze­rint a leg­fon­to­sabb kér­dés az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok sza­bá­lyo­zá­sá­nak cél­sze­rű­sé­ge és ha­té­kony­sá­ga. A funk­ci­o­na­lis­ta is­ko­lák köz­vet­le­nül az in­teg­rá­ci­ós rend­szer jobb mű­kö­dé­sé­re he­lye­zik a hang­súlyt. A funk­ci­o­na­lis­ták sze­rint a nem­ze­ti állam egyre ke­vés­bé képes alap­ve­tő tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai fel­ada­ta­i­nak meg­fe­lel­ni. Ezért egyre több közös célt és funk­ci­ót kell a ha­té­ko­nyabb in­teg­rá­ci­ós szer­ve­ze­tek­be de­le­gál­ni.

A funk­ci­o­na­lis­ták el­is­me­rik, hogy a mó­do­sí­tá­sok a funk­ci­ók gya­kor­lá­sá­ban in­téz­mé­nyi vál­to­zá­so­kat igé­nyel­nek. A funk­ci­o­na­lis­ta lo­gi­ka ugyan el­ju­tott a nem­ze­tek fe­let­ti in­téz­mé­nyek­hez, az el­mé­le­tek több­sé­ge a végső célt ho­mály­ban hagy­ta. A funk-ci­o­na­lis­ták a nem­ze­ti ál­la­mot mint ir­ra­ci­o­ná­lis ér­ték­ter­helt kon­cep­ci­ót ítél­ték el, de a ha­ta­lom fel­fe­lé de­le­gá­lá­sát a kor­mány­zás ma­ga­sabb szint­jé­re csak ha­té­kony­sá­gi ala­pon tar­tot­ták szük­sé­ges­nek (Lő­rincz­né, 2009).

1955-ben, Paul Henri Spaak kol­lé­gá­i­val a mes­si­nai kon­fe­ren­ci­án ki­dol­go­zott egy ter­vet, amely­nek alap­ján olyan te­rü­le­te­ken kel­lett volna meg­egyez­ni a nem­zet­ál­la­mok­nak a szup­ra­na­ci­o­ná­lis együtt­mű­kö­dés­ről, amely te­rü­le­te­ken könnyebb lett volna rö­vi­debb távon is gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai hasz­no­kat re­a­li­zál­ni. Ezek közé tar­to­zott az ipari ter­mé­kek ke­res­ke­del­me, a szén- és acél­ipar kö­zös­sé­gi szin­tű fel­ügye­le­te, va­la­mint bi­zo­nyos fokú me­ző­gaz­da­sá­gi együtt­mű­kö­dés (Pog­át­sa, 2009).

David Mitrany ne­vez­he­tő a funk­ci­o­na­liz­mus leg­na­gyobb te­o­re­ti­ku­sá­nak. 1965-ös mun­ká­já­ban föl­vá­zol­ta, hogy a funk­ci­o­na­liz­mus leg­fon­to­sabb el­mé­le­ti tu­laj­don­sá­ga az úgy­ne­ve­zett túl­csor­du­lá­si ha­tá­sok­ra ala­poz­ha­tó, eze­ket ide­gen szó­val spill over­nek ne­vez­het­jük (Mitrany, 1965; Haas, 1968). Ennek a ha­tás­nak az a lé­nye­ge, hogy a kez­de­ti po­li­ti­kai dön­tés, amely egy gaz­da­sá­gi szak­te­rü­let­re irá­nyul, túl­csor­dul­hat egyéb gaz­da­sá­gi funk­ci­o­ná­lis te­rü­le­tek­re (funk­ci­o­ná­lis spill over) és ma­ga­sabb szin­tű po­li­ti­kai te­rü­le­tek­re (po­li­ti­kai spill over).

A funk­ci­o­na­liz­mus Ke­o­ha­ne és Nye, egyes ér­tel­me­zés­ben Ma­jo­ne és Mo­rav­csik mun­ká­i­ban is meg­je­lent, de do­mi­nan­ci­á­ját a nagy­po­li­ti­kai tér­ben el­ve­szí­tet­te De Gaulle erő­tel­jes kor­mány­kö­zi együtt­mű­kö­dé­si el­kö­te­le­ző­dé­sé­vel (Gaz­dag, 2005).

Kor­mány­kö­zi együtt­mű­kö­dés

A kor­mány­kö­zi együtt­mű­kö­dés hí­ve­it in­tergovern­men­ta­lis­ták­nak is szok­ták ne­vez­ni. Az irány­zat lé­nye­ge, hogy az EU-hoz ha­son­ló­an nagy ver­ti­ká­lis in­teg­rá­ci­ót meg­tes­te­sí­tő nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dé­sek­ben a meg­ha­tá­ro­zó fej­lő­dé­si irá­nyo­kat kor­mány­kö­zi együtt­mű­kö­dés­sel, jel­lem­ző­en csúcs­ér­te­kez­le­te­ken szü­le­tő dön­té­sek­kel ha­tá­roz­zák meg. Az el­mé­let a nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok re­a­lis­ta is­ko­lá­i­ból fej­lő­dött ki, és az „eu­ro-szkle­ró­zis” idő­sza­ká­ban fej­tet­te ki leg­job­ban ha­tá­sát. Fő kép­vi­se­lői, Stan­ley Hoff­mann és Ro­bert Ke­o­ha­ne sze­rint a nem­ze­ti ér­de­kek egy­ál­ta­lán nem hal­vá­nyul­tak el a Kö­zös­ség első év­ti­ze­dei során (Ke­o­ha­ne, 1986; Hoff­mann, 1966; 1995).

Az in­tergovern­men­ta­lis­ták alap­já­ban véve az eu­ró­pai in­teg­rá­ció funk­ci­o­na­lis­ta és fö­de­ra­lis­ta nar­ra­tí­vá­i­nak kri­ti­ku­sa­i­ként je­len­tek meg. Hoff­mann rá­mu­tat arra, hogy a re­gi­o­ná­lis gaz­da­sá­gi tár­su­lá­si for­mák elő­re­tö­ré­se csak egyik ve­tü­le­te a nem­zet­kö­zi po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi rend­szer­nek. Más­rész­ről arra is fel­hív­ja fi­gyel­mün­ket, hogy a leg­na­gyobb erő­vel pon­to­san a nem­zet­ál­la­mi kor­má­nyok egy­más kö­zöt­ti meg­egye­zé­sei haj­tot­ták előre a Kö­zös­ség ügye­it. Ki­fe­je­zet­ten a funk­ci­o­na­lis­ták­kal szem­ben pedig azt fo­gal­maz­za meg, hogy a mű­sza­ki funk­ci­o­ná­lis gaz­da­sá­gi szek­to­rok­ban volt meg­fi­gyel­he­tő kö­ze­le­dés, de ez nem járt együtt a po­li­ti­kai ha­ta­lom ma­ga­sabb szint­re való áthe-lye­zé­sé­vel, nem jöt­tek létre va­ló­di spill over fo­lya­ma­tok. Arról is meg­győ­ződ­he­tünk, hogy az in­teg­rá­ció ak­ko­ri fá­zi­sá­ban az egyet­len köz­vet­le­nül meg­vá­lasz­tott és el­len­őriz­he­tő ha­tal­mi té­nye­ző a nem­zet­ál­la­mi kor­mány­zat volt (Hoff­mann, 1966).

A tag­ál­la­mok (és az ál­ta­luk is kép­vi­selt ipar­ágak, va­la­mint gaz­da­sá­gi egy­sé­gek, főleg nem­zet­kö­zi ér­de­kelt­sé­gű vál­la­la­tok) ér­de­kei to­vább­ra is el­sőd­le­ge­sek, és az ál­la­mok kö­zöt­ti meg­ál­la­po­dá­sok csu­pán a leg­ki­sebb közös több­szö­röst je­len­tik. A tag­ál­la­mok ér­dek­ve­zé­relt po­li­ti­kai at­ti­tűd­jét az in­terng­overn­me­ta­lis­ta is­ko­la a „bi­li­árd­go­lyó-el­mé­let­tel” szem­lél­te­ti, mely sze­rint az ál­la­mok ön­ál­ló­ak, és amennyi­ben ér­de­ke­ik meg­kí­ván­ják, össze­üt­köz­nek egy­más­sal – esze­rint a tag­ál­la­mok ha­tal­má­nak meg­tar­tá­sa a cél, és ezt so­ro­za­tos kor­mány­kö­zi alkuk árán érik el. Az el­mé­let egyik leg­fon­to­sabb konk­lú­zi­ó­ja, hogy az Eu­ró­pai Unió tag­ál­la­mai a saját ér­de­ke­i­ket kö­ve­tik, és ma­ga­tar­tá­su­kat nem vagy szin­te alig vál­toz­tat­ják meg a kö­zös­sé­gi ér­dek­nek meg­fe­le­lő­en. Az EU te­vé­keny­sé­ge csu­pán kor­lá­to­zott célok ér­de­ké­ben foly­ta­tott, ala­csony szin­tű és a komp­ro­misszu­mok útján tel­je­sen fel­hí­gí­tott együtt­mű­kö­dést je­lent, amely csak addig marad fenn, amíg a (leg­erő­sebb) tag­ál­la­mok ér­de­ke azt kí­ván­ja (Kég­ler, 2006).

A li­be­rá­lis kor­mány­kö­zi­ség el­mé­le­té­nek egyik fő kép­vi­se­lő­je And­rew Mo­rav­csik. Elő­fel­té­te­le­zé­se sze­rint a tag­ál­la­mok ra­ci­o­ná­li­san cse­lek­sze­nek, és nem­ze­ti pre­fe­ren­ci­á­i­kat az ál­la­mi szin­tű po­li­ti­kai (és gaz­da­sá­gi) cso­por­tok nyo­má­sá­ra ala­kít­ják ki (Mo­rav­csik, 1995). Az állam nem­zet­kö­zi kap­cso­la­ta­i­ban is ezt kép­vi­se­li, és kül­po­li­ti­ká­ját az al­ku­fo­lya­mat ered­mé­nye ha­tá­roz­za meg. En­nél­fog­va a bel- és kül­po­li­ti­ka ál­lan­dó­an hat egy­más­ra, és ebből kö­vet­ke­ző­en a kö­zös­sé­gi szint nem áll a nem­ze­ti szint fö­lött. A kor­má­nyok Mo­rav­csik né­ze­tei sze­rint az eu­ró­pai szin­tű al­ku­i­kat bel­po­li­ti­kai po­zí­ci­ó­juk erő­sí­té­sé­re hasz­nál­ják, és leg­fon­to­sabb cél­juk – amely­nek min­dent alá­ren­del­nek – a ha­ta­lom meg­tar­tá­sa. Egyik vég­kö­vet­kez­te­té­se sze­rint az Eu­ró­pai Unió in­téz­mény­rend­sze­re csu­pán meg­könnyí­ti a tár­gya­lá­sok le­bo­nyo­lí­tá­sát, de nem hoz mi­nő­sé­gi kü­lönb­sé­get az al­ku­fo­lya­ma­tok le­fo­lyá­sa te­kin­te­té­ben.

A tör­té­ne­ti kor­mány­kö­zi­ség el­mé­le­tét Alan Mil­ward neve fém­jel­zi (Kég­ler, 2008). A te­ó­ria ér­tel­mé­ben az in­teg­rá­ció az ál­la­mok szá­má­ra nem azt je­len­ti, hogy le­épül­nek, hanem azt, hogy a ko­ráb­bi ál­la­po­tuk­hoz ké­pest meg­újul­nak. Az ál­la­mok ugyan­is csak akkor vá­laszt­ják az in­teg­rá­ci­ót, ha a nem­zet­kö­zi együtt­mű­kö­dés ha­gyo­má­nyos for­mái már nem elég­sé­ge­sek, és ha az in­teg­rá­ció nem vezet el a szu­ve­re­ni­tá­suk meg­ha­tá­ro­zó csök­ke­né­sé­hez (Mil­ward, 1999).

Pog­át­sa az Eu­ró­pai Par­la­ment párt­csa­lád­jai közül el­sőd­le­ge­sen a nép­pár­ti­a­kat je­lö­li meg in­tergovern­men­ta­lis­ta­ként. Charles de Gaulle, Mar­ga­ret That­cher fém­jel­zik a tör­té­nel­mi­leg nagy ha­tá­sú eu­ró­pai po­li­ti­ku­sa­i­kat, nap­ja­ink egyik ki­emel­ke­dő eu­ró­pai szin­tű in­tergovern­men­ta­lis­ta po­li­ti­ku­sa ál­lás­pont­ja sze­rint Orbán Vik­tor, ha­zánk je­len­le­gi kor­mány­fő­je.

Ins­ti­tu­ci­o­na­liz­mus

A nyolc­va­nas évek­ben, a li­be­rá­lis kor­mány­kö­zi­ség­gel egy idő­ben je­lent­ke­zik és újul meg az eu­ró­pai in­teg­rá­ció in­téz­mény­el­vű meg­kö­ze­lí­té­se, az ins­ti­tu­ci­o­na­liz­mus. Ennek az el­mé­le­ti irány­zat­nak a kö­zép­pont­já­ban az in­téz­mé­nyek, a kö­zös­sé­gi in­téz­mény­rend­szer áll. Az irány­zat­nak a tör­té­nel­mi, ra­ci­o­ná­lis vá­lasz­tá­si és új meg­kö­ze­lí­té­sű vo­na­lát kü­lön­böz­te­ti meg Bache és tár­sa­i­nak át­fo­gó mun­ká­ja (2011). Simon Bul­mer mu­ta­tott rá, hogy az in­teg­rá­ció fo­lya­ma­tá­ban a brüssze­li in­téz­mény­rend­szer nem csu­pán vég­re­haj­tó sze­re­pet ját­szik, hanem aktív ré­sze­se az eu­ró­pai egy­sé­ge­sü­lés­nek, ilyen módon pedig a bő­ví­tés­nek is. Az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek alatt el­ső­sor­ban az Eu­ró­pai Bi­zott­ság, az Eu­ró­pai Par­la­ment és az Eu­ró­pai Bí­ró­ság meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pé­re kell fel­hív­ni a fi­gyel­met (Bul­mer, 1994).

Az in­téz­mény­el­vű meg­kö­ze­lí­tés az in­teg­rá­ció po­li­ti­kai ar­ti­ku­lá­ci­ó­ját elem­zi, az in­teg­rá­ció során a ha­ta­lom a nem­zet­ál­la­mi szint­ről át­ke­rül a kö­zös­sé­gi in­téz­mé­nyek­hez. Az el­mé­let sze­rint, a nem­ze­ti kom­pe­ten­ci­ák fo­ko­za­tos át­ru­há­zá­sá­val az Eu­ró­pai Unió in­téz­mé­nyei meg­erő­söd­nek.

Az új ins­ti­tu­ci­o­na­liz­mus elő­re­tö­ré­se éppen akkor tör­tént, ami­kor az Eu­ró­pai Unió ad­di­gi leg­na­gyobb bő­ví­té­sé­re ké­szült. Az el­mé­let kép­vi­se­lői mind­ezt nem hagy­hat­ták fi­gyel­men kívül, így elem­zé­se­ik ki­ter­jed­tek a bő­ví­té­sek­re is, s tö­re­ked­tek több, a bő­ví­tést alap­ve­tő­en érin­tő kér­dés meg­vá­la­szo­lá­sá­ra. A gya­kor­lat­hoz kö­ze­li in­téz­mé­nyi meg­kö­ze­lí­té­sek az EU ke­le­ti bő­ví­té­se során abban az össze­füg­gés­ben kap­tak je­len­tős sze­re­pet, hogy már az EU alap­jo­gi szint­jé­ben – a niz­zai szer­ző­dés szü­le­té­sé­re gon­do­lok – kel­lett vál­toz­ta­tá­so­kat hozni ahhoz, hogy bő­vül­ni tud­jon. Itt tehát tet­ten ér­he­tő az, hogy a bő­ví­tés im­ma­nens ré­szé­vé vált az in­teg­rá­ció mű­kö­dé­sé­nek, külső ha­tás­ként be­fo­lyás­sal volt a belső fo­lya­ma­tok­ra is (Wi­e­ner–Diez, 2004).

Hall és Tay­lor 1996-os mun­ká­já­ban három olyan szo­cio­ló­gi­a­i­lag is ér­tel­mez­he­tő sa­já­tos­sá­gát fo­gal­maz­ta meg az in­téz­mény­el­vű meg­kö­ze­lí­té­sek­nek, ame­lyek az eddig elem­zett irány­za­tok­hoz és a ko­ráb­bi ins­ti­tu­ci­o­na­lis­ta irány­za­tok­hoz ké­pest is ár­nyal­tab­bá te­he­tik a képet az in­teg­rá­ció és akár a bő­ví­té­sek szem­pont­já­ból is. Az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­mat­ban érin­tett in­téz­mé­nyek ugyan­is nem­csak for­má­lis sza­bá­lyok át­vé­te­lét je­len­tik, hanem szim­bo­li­kus rend­sze­rek, kul­tu­rá­lis at­ti­tű­dök, mo­rá­lis meg­fon­to­lá­sok is sze­re­pel­nek a fo­lya­mat­ban (Hall–Tay­lor, 1996; Avery et al., 2009). A szer­ző­pá­ros arra is rá­mu­tat, hogy az iden­ti­tás­be­li ala­pok már a kez­de­ti pre­fe­ren­ci­ák kép­zé­se­kor és nem­csak az adott dön­té­si le­he­tő­sé­gek kö­zöt­ti vá­lasz­tá­sok meg­ho­za­ta­la­kor je­lent­kez­nek. Ez a bő­ví­tés vo­nat­ko­zá­sá­ban annyit je­lent, hogy az érin­tett felek bi­zo­nyos sta­bil, idő­ben las­san vál­toz­tat­ha­tó elő­ké­pek­kel ülnek tár­gya­ló­asz­tal­hoz. Min­den bi­zonnyal a brit ki­lé­pé­si tár­gya­lá­so­kon is je­lent­kez­ni fog­nak ezek a szem­pon­tok. Har­mad­szor pedig azt jegy­zik meg, hogy az in­teg­rá­ci­ós és bő­ví­té­si dön­té­sek során a felek nem fel­tét­le­nül ra­ci­o­ná­lis ala­po­kon nyug­vó, ha­szon­ma­xi­ma­li­zá­ló dön­té­se­ket hoz­nak, hanem ra­gasz­kod­nak a tár­sa­dal­mi le­gi­ti­má­ci­ó­hoz.

Az in­teg­rá­ció ins­ti­tu­ci­o­na­lis­ta meg­kö­ze­lí­té­sei nagy­ban hoz­zá­já­rul­tak ahhoz, hogy a rend­kí­vül össze­tett ver­ti­ká­lis és ho­ri­zon­tá­lis bő­vü­lés vizs­gá­la­tá­nak spekt­ru­mát szé­le­sít­sék (Se­del­mei­er, 2003). Ezzel azt is se­gí­tet­te ez az is­ko­la, hogy egyéb, a nem­zet­kö­zi ta­nul­má­nyok te­rü­le­tén vizs­gált re­gi­o­ná­lis in­teg­rá­ci­ók­kal össze­vet­he­tő le­gyen az eu­ró­pai mo­dell (Bör­zel–Risse, 2009).

Az in­téz­mény­el­vű in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek meg­ál­la­pí­tá­sai bi­zo­nyos fokig kap­cso­lód­nak az úgy­ne­ve­zett in­téz­mé­nyi és új in­téz­mé­nyi köz­gaz­da­ság­tan fel­fo­gá­sá­hoz is. Ez utób­bi el­mé­le­tek azon­ban egy or­szág vagy or­szág­cso­port fej­lő­dés-gaz­da­ság­ta­ni pá­lyá­ját, gaz­da­ság­tör­té­ne­ti ta­pasz­ta­la­ta­it összeg­zik, és abból pró­bál­nak kö­vet­kez­te­té­se­ket le­von­ni.

Konst­ruk­ti­viz­mus

A konst­ruk­ti­viz­mus szin­tén az újabb és a tár­sa­dal­mi, va­la­mint kul­tu­rá­lis di­men­zi­ók­ra is ér­zé­ke­nyebb el­mé­le­ti irány­za­tok közé so­rol­ha­tó. A konst­ruk­ti­vis­ta ki­fe­je­zés min­den bi­zonnyal arra az úgy­ne­ve­zett pe­da­gó­gi­ai konst­ruk­ti­vis­ta irány­vo­nal­ra ve­zet­he­tő vissza, amely azt mond­ta ki, hogy a fej­lő­dé­si és ta­nu­lá­si fo­lya­mat leg­fon­to­sabb tu­laj­don­sá­ga az, hogy a részt vevő felek belső konst­ruk­ci­ó­ja révén szü­le­tik ered­mény. Az in­teg­rá­ció­el­mé­le­ti szak­iro­da­lom­ban a ki­fe­je­zés⁶ eti­mo­ló­gi­á­já­ra nem ta­lál­tam ma­gya­rá­za­tot, egyéb ol­vas­má­nya­im és az in­ter­ne­tes in­for­má­ci­ók alap­ján azon­ban ebben látom az irány­zat meg­ne­ve­zé­sé­nek lé­nye­gét.

A nem­zet­kö­zi kap­cso­la­tok te­rü­le­té­nek tu­do­má­nyos vizs­gá­la­tá­ban a tár­sa­dal­mi konst­ruk­ti­viz­mus – an­go­lul so­ci­al con­struc­ti­vism – kép­vi­se­lői arra ke­re­sik a vá­laszt, hogy me­lyek azok az ideo­ló­gi­ák, el­mé­le­tek, ame­lyek meg­ha­tá­roz­zák az ál­la­mok és nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek kül­po­li­ti­kai gya­kor­la­tát és ér­dek­vé­del­mi me­cha­niz­mu­sa­it (Chec­kel, 2006). Ez egy olyan fo­lya­mat, amely a fe­lek­re köl­csö­nö­sen hat, a konst­ruk­ci­ós fo­lya­ma­tok cik­li­ku­san je­lent­kez­nek az ál­la­mok kö­zöt­ti kap­cso­la­tok­ban (Che­bak­ova, 2008).

A konst­ruk­ti­vis­ták az in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek hi­á­nyos­sá­gát abban lát­ják, hogy a ré­geb­bi el­mé­le­tek nem ve­szik fi­gye­lem­be a po­li­ti­kai és gaz­da­sá­gi ak­to­rok dön­té­se­i­nek tár­sa­dal­mi be­ágya­zott­sá­gát. Abban az eset­ben, ha ki­zá­ró­lag a ma­te­ri­á­li­san ér­tel­mez­he­tő, szám­sze­rű­sít­he­tő gaz­da­sá­gi és biz­ton­ság­po­li­ti­kai kér­dé­sek­re kon­cent­rál­nak az in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek, téves kö­vet­kez­te­té­sek­re jut­hat­nak (Risse, 2004). A konst­ruk­ti­vis­ták közül töb­ben az ed­di­gi in­teg­rá­ci­ó­val és annak ki­emelt te­rü­le­té­vel, a bő­ví­tés­sel össze­füg­gő el­mé­le­ti meg­ál­la­pí­tá­sok és tudás szin­te­ti­zá­lá­sát, tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi összeg­zé­sét is kí­vá­na­tos­nak tart­ják (Aal­berts, 2005; Sa­u­rug­ger–Mérand, 2010; Swisa, 2011).

A 2004-es bő­ví­té­si kör tár­gya­lá­sai és elő­ké­szü­le­tei során tu­do­má­nyos kö­rök­ben már erő­tel­je­sen hal­lat­ták hang­ju­kat a konst­ruk­ti­vis­ták, akik a klasszi­kus költ­ség-ha­szon mér­le­ge­lé­sen és a po­li­ti­kai ér­té­kek fi­gye­lem­be­vé­te­lén túl a nor­mák át­vé­te­lé­nek és a tár­sa­dal­mi re­for­mok vég­re­haj­tá­sá­nak idő­igé­nyé­re és komp­le­xi­tá­sá­ra hív­ták fel a fi­gyel­met (Schimm­el­fen­nig, 1999).

A konst­ruk­ti­vis­ták elem­zé­sei közül Schimm­el­fen­nig és Se­del­mei­er mun­kái emel­he­tő­ek ki. A szer­ző­pár hi­vat­ko­zott 2002-es ta­nul­má­nyá­ban ki­fe­je­zet­ten a bő­ví­té­sek el­mé­le­ti meg­ala­po­zá­sát tűzte ki cél­ként. Ennek el­le­né­re és ezzel együtt is be lehet so­rol­ni őket a konst­ruk­ti­vis­ták közé, de min­den­kép­pen fon­tos­nak tar­tot­tam meg­je­gyez­ni, hogy el­ső­sor­ban a bő­ví­tést te­kin­tik vizs­gá­la­ti te­rü­le­tük­nek. Négy olyan te­rü­le­tet ha­tá­roz­nak meg mun­ká­juk­ban, ame­lyek a konst­ruk­ti­vis­ta lo­gi­ka sze­rint az ered­mény „konst­ru­á­lá­sá­ban” sze­re­pet ját­sza­nak:

A négy te­rü­let összes­sé­gé­ben meg­ha­tá­roz­za azt, hogy a ho­ri­zon­tá­lis bő­ví­tés – azaz új tagok csat­la­ko­zá­sa – ho­gyan hat a ver­ti­ká­lis bő­ví­tés – tehát a mind több kö­zös­sé­gi­leg sza­bá­lyo­zott gaz­da­sá­gi funk­ció – pro­cesszu­sá­ra (Lazea, 2011).

Az első pont sze­rint arra ke­res­he­tünk vá­laszt, hogy miért és mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött akar­nak egyes ál­la­mok az EU tag­já­vá válni, mi­lyen el­vá­rá­so­kat tá­masz­ta­nak, és mi­lyen elő­nyö­ket vár­nak el a csat­la­ko­zás­tól. Szé­le­sebb ér­tel­me­zés­ben ide­tar­to­zik a tag­je­löl­tek in­téz­mény­al­ko­tá­si fo­lya­ma­tá­nak vizs­gá­la­ta is, kezd­ve a csat­la­ko­zá­si ké­re­lem be­adá­sá­tól a csat­la­ko­zá­sig, il­let­ve a tag­ál­la­mi nor­mák nem­ze­ti szin­ten tör­té­nő be­épü­lé­sé­ig (La­er­mans–Roo­s­ens, 2009).

A má­so­dik te­rü­le­tet te­kint­ve azt ál­la­pít­hat­juk meg, hogy ál­lan­dó­an vál­to­zott a tag­ál­la­mok hoz­zá­ál­lá­sa a bő­ví­tés kér­dés­kö­ré­hez, annak függ­vé­nyé­ben, hogy mi­lyen köz­vet­len ta­pasz­ta­la­tok­kal ren­del­kez­nek a már bent levők a csat­la­koz­ni kí­vá­nók­ról, mi­lyen az adott idő­szak geo­po­li­ti­kai vi­szony­rend­sze­re, és mi­lyen ké­sőb­bi hasz­no­kat vár­nak a csat­la­ko­zás meg­sza­va­zá­sa után (Pin­tér, 2011). Ebben az össze­füg­gés­ben igen fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak a tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­la­tok is.

Az egyes bő­ví­té­sek har­ma­dik vál­to­zó té­nye­ző­je tehát a Kö­zös­ség, va­la­mint a Kö­zös­ség bő­ví­té­si po­li­ti­ká­já­nak át­ala­ku­lá­sa. Az ed­di­gi bő­ví­té­sek alap­ján azt lát­hat­juk, hogy egyre na­gyobb ki­hí­vás­sá válik a csat­la­ko­zás a kint levő or­szá­gok szá­má­ra. Az át­ve­en­dő jog­anyag bő­vü­lé­se, a kul­tu­rá­lis kü­lönb­sé­gek nö­ve­ke­dé­se, va­la­mint a kü­lön­bö­ző hi­e­rar­chia­szin­tű kö­ve­tel­mé­nyek idő­ben is el­húz­zák a csat­la­ko­zá­si fo­lya­ma­tot.

A bő­ví­tés ha­tá­sa nagy­ság­rend­jét te­kint­ve el­té­ré­se­ket mutat az EU ed­di­gi tér­be­li ex­pan­zi­ó­já­nak egyes ál­lo­má­sai során, akár az újon­nan csat­la­ko­zott or­szá­gok­ra, akár a tag­ál­la­mok­ra, akár az uniós in­téz­mé­nyek­re gya­ko­rolt ha­tá­so­kat ele­mez­zük. „A Kö­zös­ség ese­té­ben az egyes bő­ví­té­sek kap­csán fel­me­rü­lő kér­dé­sek a ha­ta­lom­meg­osz­tás és ér­dek­vi­szo­nyok vál­to­zá­sa­it, az iden­ti­tás és uniós nor­mák kér­dés­kö­rét, a ha­té­kony mű­kö­dés prob­le­ma­ti­ká­ját, va­la­mint azt a lé­nye­gi di­lem­mát érin­ti, hogy vajon az újabb és újabb bő­ví­té­sek ho­gyan hat­nak az in­teg­rá­ció mé­lyü­lé­sé­re. A leg­fon­to­sabb a ho­ri­zon­tá­lis in­téz­mé­nye­sü­lés meg­va­ló­su­lá­si fo­lya­ma­tá­nak és annak az új ta­gok­ra gya­ko­rolt ha­tá­sá­nak vizs­gá­la­ta. Ebben az eset­ben az alap­ve­tő kér­dés az, hogy az új tag­ál­la­mok éle­tét mennyi­ben vál­toz­tat­ja meg a csat­la­ko­zás, mi­lyen át­ala­ku­lást hoz iden­ti­tás­tu­da­tuk­ban, ér­dek- és ha­tal­mi vi­szo­nya­ik­ban, vagy­is hogy mi­lyen kö­rül­mé­nyek kö­zött ké­pe­sek az uniós nor­mák és sza­bá­lyok el­fo­ga­dá­sá­ra” (Lő­rincz­né, 2013:33).

A konst­ruk­ti­vis­ta meg­kö­ze­lí­té­sek kép­vi­se­lői a meg­ha­tá­ro­zott te­rü­le­tek­nek és el­vek­nek meg­fe­le­lő­en ér­té­ke­lik az in­teg­rá­ci­ós és bő­ví­té­si fo­lya­ma­to­kat a ke­le­ti bő­ví­tés utáni idő­szak­ban is. Az EU-tag­ság meg­íté­lé­sé­ben, a bő­ví­tés­hez való po­zi­tív hoz­zá­ál­lás­ban ne­ga­tív tren­dek vol­tak meg­fi­gyel­he­tők 2004-et kö­ve­tő­en, mind­ez együtt járt a las­sabb ütemű bő­ví­tés­sel is (Se­del­mei­er, 2014).

A konst­ruk­ti­vis­ta ál­lás­pont egyik leg­na­gyobb hi­bá­ja az, hogy ne­he­zen kvan­ti­fi­kál­ha­tó ka­te­gó­ri­á­kat nevez meg in­di­ká­tor­nak, fej­lő­dé­si mér­cé­nek (Sien­kie­wicz, 2003).

A 2. táb­lá­zat a konst­ruk­ti­vis­ta irány­zat neves kép­vi­se­lő­i­nek meg­fo­gal­ma­zá­sá­ban szem­lél­te­ti a bő­ví­tés és az in­teg­rá­ci­ós ter­mi­no­ló­gia kap­cso­la­tát. A szek­to­rá­lis in­teg­rá­ció alap­ve­tő­en a funk­ci­o­na­lis­ta irány­zat­hoz köt­he­tő fo­ga­lom. Azt a fo­lya­ma­tot ért­het­jük alat­ta, ami­kor mind több szek­to­rá­lis, mond­hat­ni funk­ci­o­ná­lis te­rü­le­tet sza­bá­lyoz­nak kö­zös­sé­gi szint­ről. A bő­ví­tés­nek ez a módja a „ki­ter­jesz­tés” el­ne­ve­zést vi­se­li. A ver­ti­ká­lis in­teg­rá­ció vagy ver­ti­ká­lis bő­vü­lés azt je­len­ti, hogy a po­li­ti­kai ha­tás­kö­rök el­osz­tá­sá­ban mind több te­rü­le­tet át­cso­por­to­sí­ta­nak a nem­ze­tek fe­let­ti, uniós szint­re, ilyen módon „mé­lyí­tik” az in­teg­rá­ci­ót. Az egy­sze­rű­en vett bő­ví­tés vagy „ho­ri­zon­tá­lis bő­ví­tés” pedig azt je­len­ti, hogy az EU-t al­ko­tó nem­ze­tek so­rá­ba újab­ba­kat vesz­nek föl, ez­ál­tal az Eu­ró­pai Unió na­gyobb föld­raj­zi te­rü­let­re lesz ha­tás­sal köz­vet­le­nül. Ennek a három fo­ga­lom­nak az el­vá­lasz­tá­sa le­he­tő­vé teszi, hogy az in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek és a kü­lön­bö­ző ex­pan­zi­ós fo­lya­ma­tok kap­cso­la­tát job­ban meg­ra­gad­juk.

A po­li­ti­kai ala­po­kon nyug­vó in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek leg­fon­to­sabb fo­gal­ma­it, ki­tű­zött cél­ja­it és meg­ha­tá­ro­zó egyé­ni­sé­ge­it fog­lal­ja ma­gá­ban a 3. táb­lá­zat. Az öt ki­emel­ten ke­zelt irány­zat ér­dem­ben el­kü­lö­nít­he­tő egy­más­tól, a bal szél­ső osz­lop­ban le­fe­lé ha­lad­va – amely a dol­go­zat­ban a tár­gya­lás és ki­bon­tás me­ne­te is volt – a tár­sa­dal­mi­lag és mi­nő­sé­gi­leg ér­tel­mez­he­tő té­nye­zők egyre na­gyobb súllyal sze­re­pel­nek az in­teg­rá­ci­ós fo­lya­ma­tok ki­fej­té­sé­ben.

A fö­de­ra­liz­mus­tól a konst­ruk­ti­viz­mu­sig ter­je­dő skála to­váb­bi sa­já­tos­sá­ga, hogy idő­ben is töb­bé-ke­vés­bé egy­más után je­len­tek meg az irány­za­tok. Az in­téz­mény­el­vű­ség és a konst­ruk­ti­viz­mus egy­ér­tel­mű­en csak az utób­bi év­ti­ze­dek­ben ke­rült be az in­teg­rá­ci­ó­val fog­lal­ko­zó el­mé­le­tek⁷ fő­ára­má­ba.

A bő­ví­tés és az in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek kap­cso­la­ta leg­in­kább a konst­ruk­ti­vis­ta irány­zat kép­vi­se­lői ese­té­ben je­le­nik meg ki­emelt té­nye­ző­ként, anya­gi és ha­tal­mi ér­de­kek is abba az irány­ba te­rel­he­tik az EU-t, hogy ki­emel­ten fog­lal­koz­zon a bő­ví­tés­sel (Grab­be, 2001). A bő­ví­tés azon­ban tár­sa­dal­mi és in­téz­mé­nyi át­ala­kí­tá­so­kat is hoz a sze­rep­lők éle­té­ben, ezek­kel a vo­nat­ko­zá­sok­kal szin­tén fog­lal­ko­zik a szak­iro­da­lom (Ba­lázs, 2003; Grab­be, 2006). A bő­ví­tés kü­lön­bö­ző idő­sza­ka­i­ban, kü­lön­bö­ző kö­re­i­ben a tár­gya­lá­si po­zí­ci­ók és a fo­lya­mat­ban részt vevő felek gaz­da­sá­gi po­ten­ci­ál­ja és ereje vál­to­zó volt, azt ki lehet je­len­te­ni, hogy egyre na­gyobb gaz­da­sá­gi le­ma­ra­dás­ban levő or­szá­gok⁸ kér­ték fel­vé­te­lü­ket az EU-ba (Friis–Murphy, 1999).

Az in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek fej­lő­dé­se, ki­ala­ku­lá­sa szo­ro­san össze­függ az EU in­téz­mé­nyi, szer­ző­dé­ses elő­re­lé­pé­se­i­vel. Diez és Wi­e­ner arra mu­tat­nak rá, hogy három na­gyobb fá­zis­ra lehet osz­ta­ni az in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek fej­lő­dé­sét. A kez­de­ti két év­ti­zed­ben az ala­po­zó te­ó­ri­ák és a lét­re­ho­zás in­do­ka­it ke­re­ső irány­za­tok do­mi­nál­tak, az 1980-as évek­től azon­ban a kö­zös­sé­gi kor­mány­za­ti gya­kor­la­tok elem­zé­se ke­rült na­pi­rend­re. Az 1990-es évek­től pedig az in­teg­rá­ció fej­lő­dé­sé­nek tár­sa­dal­mi és po­li­ti­kai kon­zek­ven­ci­á­i­nak le­vo­ná­sa, a to­vább­len­dí­té­si le­he­tő­sé­gek meg­ta­lá­lá­sa ke­rült kö­zép­pont­ba (Wi­e­ner–Diez, 2004). Mind­ezt ki­egé­szít­het­jük azzal, hogy a leg­fon­to­sabb nar­ra­tí­vák pon­to­san ezek­ben az idő­sza­kok­ban vált­ják egy­mást Pog­át­sa ér­tel­me­zé­se sze­rint.

A po­li­ti­kai alapú in­teg­rá­ci­ós el­mé­le­tek­kel az ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­si me­cha­niz­mu­sok­ról szóló szak­iro­da­lom is fog­lal­ko­zik (Kég­ler, 2008). Ezen irány­za­tok közül min­den­kép­pen meg kell em­lí­te­ni a Put­nam ne­vé­hez köt­he­tő el­mé­le­ti meg­kö­ze­lí­tést, amely két­szin­tű po­li­ti­kai játsz­mák szín­te­re­ként írja le az EU-t (Put­nam, 1988). Több­szin­tű ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­si me­cha­niz­mu­sok zaj­la­nak le az EU in­téz­mény­rend­sze­ré­ben, ame­lyet már a maast­rich­ti szer­ző­dés óta erő­sí­te­nek alap­szer­ző­dé­si szin­ten (Pe­ter­son–Shack­let­on, 2012). And­rew Mo­rav­csik el­mé­le­te sze­rint a po­li­ti­ka sze­rep­lői ra­ci­o­ná­lis egyén­ként mű­köd­nek, ilyen módon egy ke­res­le­ti és kí­ná­la­ti ol­dal­lal jel­le­mez­he­tő po­li­ti­kai Mars­hall-ke­reszt­ben gon­dol­kod­nak (Mo­rav­csik, 1993). Wolf­gang Wes­sels fú­zi­ós el­mé­le­té­nek lé­nye­ge abban áll, hogy né­ze­te sze­rint az egyes ál­la­mok ér­de­kei, va­la­mint az ál­lam­pol­gá­rok ér­de­kei az in­teg­rá­ció bő­ví­té­se, elő­re­len­dí­té­se, to­vább­fej­lesz­té­se tár­gyá­ban közös ne­ve­ző­re, nyug­vó­pont­ra jut­nak (Wes­sels, 1997). Fritz Scharpf el­mé­le­te sze­rint a közös dön­té­si csap­da hely­ze­te jel­lem­ző az uniós dön­tés­ho­za­tal­ra (Scharpf, 1988). Mur­ray Forsyth el­mé­le­te sze­rint az EU a na­gyobb pi­a­cok ki­épí­té­sé­ben köl­csö­nö­sen ér­de­kelt ál­la­mok ön­kén­tes in­teg­rá­ci­ó­ja­ként ér­tel­mez­he­tő (Forsyth, 1981). Né­ze­tei sze­rint ez a tár­su­lás az ál­la­mok szá­má­ra gaz­da­sá­gi ér­de­ke­ik kö­ve­té­sé­re ren­del­ke­zés­re álló, három le­het­sé­ges pi­ac­szer­zé­si stra­té­gia közül az egyet­len vál­lal­ha­tó­nak bi­zo­nyu­ló al­ter­na­tí­va volt. A másik kettő a he­ge­mó­nia gya­kor­lá­sa és a ha­tal­mi egyen­súly ma­ni­pu­lá­ci­ó­ja lett volna, me­lyek el­mé­le­te szü­le­té­se­kor nem vol­tak jel­lem­zők, és a Kö­zös­sé­gen belül nem is me­rült föl ezek hasz­ná­la­ta.

A fen­tebb rö­vi­den is­mer­te­tett el­mé­le­tek köz­vet­le­nül egyik ko­ráb­ban em­lí­tett irány­zat­ba sem vol­tak so­rol­ha­tók, de min­den­kép­pen se­gít­he­tik az in­teg­rá­ci­ó­ról való gon­dol­ko­dá­sunk ala­kí­tá­sát.

Összeg­zés

Az eu­ró­pai in­teg­rá­ció je­len­le­gi ál­la­po­tá­val, hely­ze­té­vel, vál­sá­gá­val sok tu­do­má­nyos ta­nul­mány és egyéb pub­li­ká­ció fog­lal­ko­zik. Ebben a ta­nul­mány­ban arra tet­tem kí­sér­le­tet, hogy a most zajló viták meg­ér­té­sé­hez kellő el­mé­le­ti és fo­gal­mi ala­pot biz­to­sít­sak. Az Eu­ró­pai Unió és elő­dei tör­té­nel­mé­ben a meg­ha­tá­ro­zó, do­mi­náns el­mé­le­ti irány­za­tok fo­lya­ma­to­san vál­tot­ták egy­mást.

Bár biz­ton­ság­po­li­ti­kai okok és meg­fon­to­lá­sok hív­ták élet­re az EU előd­jét, már a kez­de­tek­től ko­moly erő­fe­szí­té­se­ket tet­tek a gaz­da­sá­gi hasz­nok és költ­sé­gek szám­sze­rű­sí­té­sé­re. A min­den­na­pi gya­kor­lat­ban és a po­li­ti­kai dön­té­sek meg­ho­za­ta­lá­ban szin­tén je­len­tős sze­re­pet ját­szot­tak a gaz­da­sá­gi li­be­ra­li­zá­ció elő­nye­it szá­mí­tás­ba vevő meg­ál­la­pí­tá­sok.

Nap­ja­ink vi­tá­i­ban is ke­ve­red­nek a po­li­ti­kai ideo­ló­gi­á­ban és ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés­ben hasz­ná­la­tos érvek, va­la­mint a köz­vet­le­nül gaz­da­sá­gi fo­gal­ma­kat hasz­ná­ló meg­ál­la­pí­tá­sok. A ke­vés­bé kör­vo­na­laz­ha­tó és meg­fog­ha­tó iden­ti­tás­sal és ér­ték­ala­pok­kal is gyak­ran fog­lal­koz­nak akár a mo­ne­tá­ris unió kér­dé­sei, pers­pek­tí­vái, akár a bő­ví­té­sek, a brit ki­lé­pés, akár a mig­rá­ció kap­csán.

Az el­mé­le­tek és fo­gal­mak rend­sze­re­zé­se után min­den bi­zonnyal könnyeb­ben meg­ért­het­jük ezek­nek a vi­ták­nak a tar­tal­mát, va­la­mint fel­fe­dez­het­jük a sze­rep­lők meg­fon­to­lá­sa­it, ér­de­ke­it is.