Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 389–398., DOI: 10.24307/psz.2017.1229

Össze­fog­la­lás

A re­cen­zió a Ve­ze­tés a közjó szol­gá­la­tá­ban. Köz­pénz­ügyi gaz­dál­ko­dás és me­nedzs­ment című, kö­zel­múlt­ban meg­je­lent szak­köny­vet is­mer­te­ti. A kö­tet­nek szá­mos is­mert köz­gaz­dász szer­ző­je van. A re­cen­zió ki­eme­li, hogy nem­csak hé­zag­pót­ló, in­no­va­tív szak­könyv­ről van szó, hanem cél­ját te­kint­ve ki­vá­ló tan­könyv is a köz­szol­gá­lat­ban dol­go­zó szak­em­be­rek és az ilyen fel­ada­tok­ra ké­szü­lő pá­lya­kez­dők szá­má­ra. A könyv­is­mer­te­tés hang­sú­lyoz­za a ma­gyar­or­szá­gi gaz­da­ság­po­li­ti­kai for­du­lat je­len­tő­sé­gét, va­la­mint az új köz­szol­gá­la­ti ve­ze­tő szak­em­ber­tí­pus irán­ti igé­nye­ket. Rá­mu­tat arra, hogy más szak­mai is­me­re­tek és tudás szük­sé­ge­sek a köz­szfé­rá­ban, mint a ver­seny­szfé­rá­ban. Sorra veszi a könyv fő ré­sze­it, és mind­egyik­ből ki­emel né­hány elő­re­mu­ta­tó ta­nul­mányt és meg­ál­la­pí­tást.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) kódok: Y3, E6, H41, H83
Kulcs­sza­vak: köz­szol­gá­la­ti me­nedzs­ment, köz­pénz­ügyek, köz­ja­vak

Re­view of Book En­tit­led Ma­nag­ement for the Be­ne­fit of the Pub­lic

Sum­ma­ry

The hand­book en­tit­led Ma­nag­ement for the Be­ne­fit of the Pub­lic. Pub­lic Fi­nance Ad­mi­nistra­ti­on and Ma­nag­ement inc­lu­des stu­di­es by well-known Hun­ga­ri­an aut­hors, ma­inly eco­no­mists. The book re­view emp­has­i­zes that in ad­di­ti­on to being a gap fil­ler in­no­va­tive re­fe­ren­ce work, but it is an ex­cel­lent text­book for pub­lic ser­vi­ce ex­perts as well as spe­ci­a­lists in the early stage of their ca­re­ers. The sig­ni­fi­cance of the eco­no­mic po­li­cy re­forms and the spe­ci­fic need for a new type of pub­lic ser­vi­ce ma­na­gers are high­ligh­ted. The aut­hor of the re­view points out that the pro­fes­si­o­nal met­hods, needs, re­qu­i­red know­ledge dif­fer in the pub­lic and the pri­vate sec­tors. The re­vie­wer lists the main parts of the book and high­lights the most in­no-va­tive stu­di­es, qu­o­ting their conc­lu­sions.

Jour­nal of Eco­no­mic Li­te­ra­tu­re (JEL) codes: Y3, E6, H41, H83
Key­words: pub­lic fi­nance ma­nag­ement, pub­lic fi­nan­ces, pub­lic goods

Is­mert pa­ra­dig­ma a köz­gaz­dá­szok kö­ré­ben a „ma­inst­ream eco­no­mics”, a köz­gaz­da­sá­gi el­mé­let fő­áram­la­tú el­mé­le­té­nek ket­tős­sé­ge. A két, egy­más­sal lé­nye­gé­ben el­len­té­tes köz­gaz­da­sá­gi meg­győ­ző­dés, ame­lye­ket akár „val­lá­sok”-ként is fel­fog­ha­tunk, a sza­bad­pi­ac min­den­ha­tó­sá­gá­ban hívő li­be­ra­liz­mus és az ál­la­mi be­avat­ko­zás­ban hívő neo-key­ne­si­á­nus irány­zat. A 2008-as vi­lág­vál­ság elég meg­győ­ző­en bi­zo­nyí­tot­ta a li­be­ra­liz­mus el­ve­i­nek je­len­le­gi tart­ha­tat­lan­sá­gát. A világ or­szá­gai, köz­tük a li­be­ra­liz­mus el­ve­it erő­sen han­goz­ta­tók is, óri­á­si össze­gek­kel sza­nál­ták ál­la­mi költ­ség­ve­té­sük­ből a csőd felé csú­szó ban­ko­kat. Az ál­la­mi be­avat­ko­zás, ily módon leg­alább­is, ismét el­fo­ga­dott, de facto el­is­mert gya­kor­lat­tá vált.

Ma­gyar­or­szá­gon a rend­szer­vál­tás előtt, annak fo­lya­ma­ta ide­jén és utána ki­bon­ta­ko­zott fej­lő­dés a köz­gaz­da­ság­ta­ni pa­ra­dig­mák át­ala­ku­lá­sá­ban sa­já­tos irányt vett. A ko­ráb­bi egy­sé­ges mar­xis­ta „ál­lam­val­lás” szak­mai, köz­gaz­da­sá­gi el­mé­le­ti kép­vi­se­lői, nagy­részt egy szél­ső­sé­ge­sen li­be­rá­lis, mo­ne­ta­ris­ta ideo­ló­gia je­gyé­ben, a piac min­den­ha­tó­sá­gát kezd­ték hir­det­ni, és az állam mint rossz gazda sze­re­pét hang­sú­lyoz­ták. Ez egy­be­csen­gett a Nem­zet­kö­zi Va­lu­ta­alap és a Vi­lág­bank hi­te­le­zé­si el­vá­rá­sa­i­val is, és ezt a hazai pénz­ügyi és el­mé­le­ti köz­gaz­da­sá­gi elit zöme is tel­jes erő­vel tá­mo­gat­ta. (Mind­ezt na­gyon plasz­ti­ku­san és őszin­tén írta le Szer­da­he­lyi Ist­ván A sosem lé­te­zett szo­ci­a­liz­mus című ta­nul­má­nyá­ban. Kéz­ira­ta nem közöl év­szá­mot, de a for­rá­sok alap­ján 2006 kö­rül­re da­tál­ha­tó.)

Más­fe­lől azon­ban, a jó­lé­ti ál­la­mok fej­lő­dé­sét látó és azok hi­bá­i­ból is okul­ni pró­bá­ló egyes köz­gaz­dá­sza­ink in­kább a fő­irá­nyú köz­gaz­da­ság­tan áram­la­ta­in kívül, az úgy­ne­ve­zett ins­ti­tu­ci­o­na­lis­ta (in­téz­mé­nyi) köz­gaz­da­ság­tan el­mé­le­te felé for­dul­tak. Ez volt az az el­mé­let, amely egy fok­kal job­ban le­ír­ta a vi­lág­gaz­da­ság­ban lát­ha­tó hely­ze­tet és ver­seny­vi­szo­nyo­kat. Azt, hogy csak olyan or­szá­gok ké­pe­sek fel­zár­kóz­ni, akár ide­ig-órá­ig is, a nem­zet­kö­zi fej­lő­dés él­vo­na­lá­hoz, ame­lyek cél­tu­da­to­san fej­lesz­tett in­téz­mé­nyi rend­szer­rel és erő­tel­jes, tu­da­tos ál­la­mi gaz­da­ság­po­li­ti­ká­val ren­del­kez­nek, és kö­vet­ke­ze­te­sek ennek vég­re­haj­tá­sá­ban is, ke­ve­set bízva a piac vé­let­len ha­tá­sa­i­ra. Az in­téz­mé­nyek rend­sze­ré­nek leg­alább­is nem sza­bad gá­tol­nia a tech­no­ló­gia és a gaz­da­ság fej­lő­dé­sét. A mul­ti­na­ci­o­ná­lis vagy más néven transz­na­ci­o­ná­lis vál­la­la­tok si­ke­re is azt mu­tat­ta, hogy a gaz­da­sá­gi siker döntő mér­ték­ben azon múlik, hogy a gaz­da­ság sze­rep­lői mennyi­re tud­ják el­len­őr­zé­sük alá vonni a kör­nye­ze­tet, akár a kul­tú­rát vagy a po­li­ti­kát is.

Saj­nos, ha­zánk­ban nem vol­tak ko­moly ha­gyo­má­nyai a Key­nes ne­vé­vel fém­jel­zett ál­la­mi in­ter­ven­ci­ós el­mé­let­nek és az ál­la­mi ak­ti­vis­ta gaz­da­ság­po­li­ti­ká­nak a ma­gyar nyel­vű köz­gaz­da­sá­gi el­mé­le­ti vo­nu­la­tok fő­áram­la­ta­i­ban. A neo-key­ne­si­á­nus el­mé­le­tek híres „bűvös há­rom­szö­gé­ből” a hazai pénz­ügyi ve­ze­tést so­ká­ig egye­dül csak az inf­lá­ció féken tar­tá­sa ér­de­kel­te. Az állam sa­já­tos gaz­da­sá­gi sze­rep­vál­la­lá­sát ná­lunk sokan a köz­pon­ti terv­irá­nyí­tá­sos gaz­da­ság mo­dell­jé­vel te­kin­tet­ték azo­nos­nak, vagy az egy­sé­ges ál­la­mi tu­laj­don rossz em­lé­kű je­len­sé­gét kap­csol­ták hozzá. Mások a mo­ne­ta­ris­ta irány­zat plat­form­ján állva uta­sí­tot­tak el min­den in­ter­ven­ci­ót és min­den ér­de­mi gaz­da­ság­po­li­ti­kai lé­pést, a mo­ne­tá­ris po­li­ti­ka, vagy­is a for­ga­lom­ban lévő pénz­mennyi­ség sza­bá­lyo­zá­sa ki­vé­te­lé­vel. Ennek is csak a ka­mat­láb sza­bá­lyo­zá­sa és az állam úgy­ne­ve­zett nyílt piaci mű­ve­le­tei le­het­tek volna az esz­kö­zei.

Az állam sa­ját­sá­gos gaz­da­sá­gi sze­re­pé­nek kü­lön­bö­ző plat­for­mok­ról való ta­ga­dá­sa, el­uta­sí­tá­sa töb­bek kö­zött azt ered­mé­nyez­te, hogy nem ala­kult ki a ku­ta­tá­sok és az el­mé­le­tek szint­jén sem az ál­la­mi in­ter­ven­ció ha­té­kony­sá­gá­nak vizs­gá­la­ta, a gaz­da­sá­gi sze­rep­vál­la­lás, a ve­gyes gaz­da­ság, a köz­szol­gá­la­ti me­nedzs­ment mód­sze­re­i­nek ku­ta­tá­sa, ok­ta­tá­sa és más ha­son­ló témák szak­iro­dal­mi meg­je­le­ní­té­se. A fel­ső­ok­ta­tás is na­gyobb rész­ben és so­ká­ig adós ma­radt a köz­szol­gá­lat gaz­da­sá­gi és me­ne­dzse­lé­si mód­sze­re­i­nek ok­ta­tá­sá­val.

Ma, ami­kor gaz­da­sá­gunk­ban min­den más­nál fon­to­sabb a nem­ze­ti ver­seny­ké­pes­ség ja­ví­tá­sa (és le­he­tő­leg már nem a bérek le­szo­rí­tá­sá­val kel­le­ne ezt vég­re­haj­ta­ni, hanem in­kább a szel­le­mi tőke ere­jé­nek fel­sza­ba­dí­tá­sá­val), most égető szük­ség van a köz­pénz­ügyek és ezek sza­bá­lya­i­nak vizs­gá­la­tá­ra, az eti­kai kor­lá­tok meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra, az ál­la­mi in­ter­ven­ció op­ti­má­lis mér­té­ké­nek és te­rü­le­té­nek meg­ha­tá­ro­zá­sá­ra. El­ső­sor­ban ez adja az új szak­könyv szak­mai in­do­kolt­sá­gá­nak alap­ját és hi­ány­pót­ló jel­le­gét.

Ezen­kí­vül van­nak még nyil­ván­va­ló to­váb­bi in­do­kolt­sá­gok is. A köz­pénz­ügyi ve­ze­tés és gaz­dál­ko­dás szak­iro­dal­ma ma­gyar nyel­ven erő­sen hi­á­nyos. Ezért, mint Do­mo­kos Lász­ló, az Ál­la­mi Szám­ve­vő­szék el­nö­ke az elő­sza­vá­ban le­ír­ta, „Az Ál­la­mi Szám­ve­vő­szék... szor­gal­maz­ta, majd tá­mo­gat­ta egy olyan könyv­nek az össze­ál­lí­tá­sát, ame­lyet ki­fe­je­zet­ten a köz­szfé­ra szer­ve­ze­te­it ve­ze­tők ré­szé­re írnak ki­vá­ló szak­em­be­rek. A ver­seny­szfé­ra me­ne­dzse­rei szá­má­ra ren­ge­teg könyv ké­szült, de az üz­le­ti vál­lal­ko­zá­sok­ra ki­dol­go­zott ve­ze­té­si el­ve­ket és mód­sze­re­ket nem cél­sze­rű egy az egy­ben al­kal­maz­ni a köz­szfé­ra in­téz­mé­nye­i­ben. A ver­seny­szfé­rá­ban ugyan­is a tel­je­sít­mény mér­té­ke a pro­fit. Ezzel szem­ben a köz­szfé­ra szer­ve­ze­te­i­nek a kül­de­té­se a közjó szol­gá­la­ta. Egy olyan könyv­re volt tehát szük­ség, amely a közjó szol­gá­la­tát te­kin­ti alap­nak, és erre építi rá azo­kat az is­me­re­te­ket, ame­lye­ket egy ve­ze­tő­nek tud­nia kell ahhoz, hogy a szer­ve­ze­ti in­teg­ri­tást a kö­zép­pont­ba ál­lít­va ered­mé­nye­sen ve­zes­se a rá­bí­zott in­téz­ményt, gaz­da­sá­gi tár­sa­sá­got.”

Ennek a gon­do­lat­nak meg­fe­le­lő­en, a könyv szak­könyv is, mert sa­ját­sá­gos, szé­les körű alap­ve­té­se a re­mél­he­tő­leg vár­ha­tó to­váb­bi ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­nek a köz­ja­vak, a köz­pénz­ügyek, a közjó eti­kus szol­gá­la­ta és a köz­szol­gá­la­ti me­nedzs­ment szak­te­rü­le­te­in. Ugyan­ak­kor már tan­könyv­nek is ké­szült, éppen a köz­szfé­ra jelen és jö­ven­dő­be­li me­ne­dzse­rei szá­má­ra. A ki­ad­vány egé­szé­ben véve na­gyon di­dak­ti­kus, jól ér­tel­mez­he­tő, ok­tat­ha­tó, ta­nul­ha­tó is­me­re­te­ket tar­tal­maz.

Ma­tolcsy György, a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank el­nö­ke elő­sza­vá­ban ha­son­ló módon in­do­kol­ja meg a könyv idő­sze­rű­sé­gét. „A Ma­gyar Nem­ze­ti Bank meg­győ­ző­dé­se, hogy ha­zánk ver­seny­ké­pes­sé­gé­nek nö­ve­lé­sé­ben döntő sze­re­pe van a köz­szfé­ra ha­té­kony­sá­gá­nak, s ebben a köz­szfé­ra ve­ze­tő­i­nek. A Ma­gyar Nem­ze­ti Bank ezért ki­emelt fel­ada­tá­nak te­kin­ti a kor­sze­rű, mi­nő­sé­gi és ver­seny­ké­pes tudás gya­ra­pí­tá­sát és meg­osz­tá­sát, va­la­mint a közjó szol­gá­la­ta irán­ti el­kö­te­le­zett­ség meg­erő­sí­té­sét a köz­szfé­ra szá­má­ra, amely­nek köz­vet­len ha­tá­sa van a gaz­da­sá­gi és a tár­sa­dal­mi kör­nye­zet­re, a vál­lal­ko­zá­sok­ra és a pol­gá­rok éle­té­re.”

Nem vitás, hogy Ma­gyar­or­szág 2010-ben ered­mé­nyes költ­ség­ve­té­si re­for­mot, majd struk­tu­rá­lis re­for­mot és erő­tel­jes in­téz­mé­nyi át­ala­kí­tást haj­tott végre. Ezt kö­ve­tő­en sor ke­rült, a Ma­gyar Nem­ze­ti Bank te­vő­le­ges irá­nyí­tá­sá­val és tá­mo­ga­tá­sá­val, egy mo­ne­tá­ris po­li­ti­kai for­du­lat­ra is, amely­nek ered­mé­nye­kép­pen 2013-ban nö­ve­ke­dé­si for­du­lat kö­vet­ke­zett be a gaz­da­ság­ban. A gaz­da­sá­got hosszú idő után si­ke­rült egy új nö­ve­ke­dé­si pá­lyá­ra ál­lí­ta­ni. Mind­ezt re­á­li­san, szak­mai ol­dal­ról ér­té­kel­ve, nem túl­zás egy sa­já­tos ma­gyar New De­al­ről be­szél­ni. A jelen írás szer­ző­je 44 éve van jelen a köz­gaz­da­sá­gi szak­mai köz­élet­ben és a fel­ső­ok­ta­tás­ban, de nem em­lék­szik ha­son­ló át­tö­rés­re ezen idő­tar­tam alatt. (Annál több ígé­ret hang­zott el azon­ban erre vo­nat­ko­zó­an az el­telt év­ti­ze­dek során.) Va­ló­ban új mi­nő­sé­gű ered­mény tehát ez, és va­ló­ban ér­té­ket al­ko­tott az az in­téz­mény­rend­szer, ami ezt se­gí­tet­te, le­he­tő­vé tette, és ér­té­ket al­kot­tak azok a sze­mé­lyek is, akik ezt elő­idéz­ték.

Fon­tos ki­emel­ni a pi­ac­gaz­da­ság si­ke­res mű­kö­dé­sé­nek ál­ta­lá­nos, alap­ve­tő fel­té­tel­rend­sze­rét a könyv ér­té­ke­i­nek ob­jek­tív vizs­gá­la­ta ér­de­ké­ben. A pi­ac­gaz­da­ság nem va­ló­sul­hat meg si­ke­re­sen a ma­gán­tu­laj­don és a köz­tu­laj­don fel­tét­len tisz­te­le­te nél­kül. Ez azon­ban szű­kös „erő­for­rás” a poszt-szo­ci­a­lis­ta, új pi­ac­gaz­da­sá­gok­ban. A kap­cso­la­to­kon ala­pu­ló el­osz­tás, a ki­vé­te­le­zett hoz­zá­fé­rés az erő­for­rá­sok­hoz, a vi­szont­szí­ves­sé­ge­ken és ezek há­ló­za­tán ala­pu­ló gaz­da­sá­gi rend­szer a ma­gán­tu­laj­dont ke­vés­sé tisz­te­li, a sza­bá­lyo­kat ál­ta­lá­ban „ru­gal­ma­san” ke­ze­li. Ez a ko­ráb­bi erő­tel­jes re­diszt­ri­bú­ci­ós kul­tú­ra és sza­bá­lyo­zás, va­la­mint a szo­ci­a­lis­ta terv­gaz­da­ság­ban ural­ko­dó tár­sa­dal­mi és cso­port­tu­laj­don kí­sé­rő­je­len­sé­ge. Is­mert a régi ki­szó­lás, hogy „ami közös, azt haza is lehet vinni”. Nem a gaz­da­sá­gi vál­sá­gok je­len­tik tehát a leg­na­gyobb ve­szélyt az új pi­ac­gaz­da­sá­gok szá­má­ra, hanem a fenti je­len­sé­gek okoz­ta mo­rá­lis la­zu­lás, ami sok-sok éven át erő­sö­dött a tár­sa­dal­munk­ban. Szé­les kör­ben el­fo­ga­dot­tá vál­tak az olyan je­len­sé­gek, mint a meg­bíz­ha­tat­lan és meg­sze­gett ígé­re­tek, az in­kor­rekt és ké­se­del­mes el­szá­mo­lás, a csú­szó­pén­zek és a kor­rup­ció. Pon­to­san ezek azok a gaz­da­sá­gi je­len­sé­gek, ame­lye­ket nem is min­dig ér­te­nek meg a Ma­gyar­or­szág­ra lá­to­ga­tó vagy itt rö­vi­debb ideig dol­go­zó nyu­ga­ti me­ne­dzse­rek sem.

Mind­ezek az ex­ter­ná­lis fel­té­te­lek gya­kor­la­ti­lag le­he­tet­len­né te­szik a pi­ac­gaz­da­ság meg­fe­le­lő ha­té­kony mű­kö­dé­sét, a „lát­ha­tat­lan kéz” ér­vé­nye­sü­lé­sét. Már csak ezért is utó­pia je­len­leg min­den sza­bad­pi­a­ci fi­lo­zó­fia ér­vé­nye­sü­lé­se a ke­let-kö­zé­pe­u­ró­pai or­szá­gok­ban. Igen­is szük­ség van az állam mint a cse­re­gaz­da­ság fel­ügye­lő­je lát­ha­tó ke­zé­re ahhoz, hogy a piac mű­köd­ni tud­jon, és a köz­ér­dek, va­la­mint a közjó eti­ká­ja is ér­vé­nye­sül­hes­sen.

A könyv öt fő rész­ből áll. Az első rész­ben a közjó szol­gá­la­tá­val fog­lal­koz­nak a szer­zők. Ko­czisz­ky György és Sze­ge­di Krisz­ti­na egy-egy, míg Pulay Gyula öt fe­je­ze­tet je­gyez ebben a rész­ben. Az első rész a köz­ja­vak el­mé­le­té­ből ki­in­dul­va ha­tá­roz­za meg a közjó fo­gal­mát és a kap­cso­ló­dó el­mé­le­ti kér­dé­se­ket. Pulay Gyula a közjó elvi meg­ha­tá­ro­zá­sát a kö­vet­ke­zők­ben adja meg: „Azok­nak a cé­lok­nak összes­sé­ge, ame­lyek­nek a meg­va­ló­sí­tá­sá­ra egy kö­zös­ség tag­jai kö­zö­sen tö­re­ked­nek, és együtt érik el a gon­do­la­ta­ik meg­osz­tá­sá­val és közös mun­ká­val”.

A köz­ja­vak pedig a de­fi­ní­ció sze­rint: „Azok a ter­mé­kek, szol­gál­ta­tá­sok, ame­lyek­nek a fo­gyasz­tá­sa során nincs ri­va­li­zá-lás (a köz­jó­szág hasz­ná­la­ta nem csök­ken­ti a köz­jó­szág mások ál­ta­li fo­gyasz­tá­sá­nak le­he­tő­sé­gét), és senki sem zár­ha­tó ki a fo­gyasz­tá­suk­ból (pl. vi­lá­gí­tó­to­rony)”. Be­ve­ze­ti az úgy­ne­ve­zett in­tan­gib­le (esz­mei) köz­ja­vak fo­gal­mát is: „Olyan elvek, ér­té­kek, jo­go­sult­sá­gok, ame­lyek szük­sé­ge­sek ahhoz, hogy a közjó a gaz­da­ság és a tár­sa­da­lom mű­kö­dé­se során ér­vé­nye-sül­hes­sen. Ilyen pél­dá­ul az igaz­sá­gos­ság, tisz­tes­ség, mél­tá­nyos­ság”. Meg­ha­tá­ro­zá­sa sze­rint az úgy­ne­ve­zett ci­vi­li­zá­ci­ós köz-ja­vak, mint pl. az egész­ség­ügyi el­lá­tás, a kö­vet­ke­ző­kép­pen de­fi­ni­ál­ha­tók: „A ja­vak­nak az a cso­port­ja, ame­lyek ter­mé-sze­tük­nél fogva nem len­né­nek köz­ja­vak (ese­tük­ben lé­te­zik a ki­zá­rás és az oszt­ha­tó­ság), de a tár­sa­da­lom által mél­tá­nyos­nak tar­tott mennyi­sé­gű és mi­nő­sé­gű ter­me­lé­sük és el­osz­tá­suk ér­de­ké­ben azo­kat köz­jó­szág­ként biz­to­sít­ják a tár­sa­da­lom tag­jai ré­szé­re”. (Ki­eme­lés – S. Z.)

Kü­lö­nö­sen ér­de­kes és elő­re­mu­ta­tó fo­ga­lom az ál­la­mi in­ter­ven­ció ha­té­kony­sá­gá­nak for­má­ló­dó el­mé­le­te szem­pont­já­ból az úgy­ne­ve­zett Pa­re­to-ja­ví­tás be­ve­ze­té­se, amely sze­rint: „A gaz­da­ság­ban a javak el­osz­tá­sá­nak olyan vál­toz­ta­tá­sa, amely leg­alább egy sze­rep­lő fo­gyasz­tá­sá­nak hasz­nos­sá­gát nö­ve­li anél­kül, hogy bár­mely más sze­rep­lő hasz­nos­sá­ga csök­ken­ne”.

Fon­tos rá­mu­tat­ni, hogy a köz­ja­vak nem szük­ség­sze­rű­en in­gye­ne­sen hasz­nál­ha­tók. Tár­sa­dal­mi új­ra­ter­me­lé­sük épp­úgy erő­for­rá­so­kat igé­nyel, mint a ke­res­ke­de­lem­ben kap­ha­tó ter­mé­ke­ké és szol­gál­ta­tá­so­ké. A köz­szol­gá­la­ti szek­tor úgy is ér­tel­mez­he­tő, mint a gaz­da­ság­nak azon ága­za­ta, amely rész­ben elő­ál­lít­ja, rész­ben el­oszt­ja a köz­ja­va­kat, el­ső­sor­ban vagy nö­vek­vő mér­ték­ben a gaz­da­sá­gi fej­lő­dés során.

Rend­kí­vül ér­de­kes a kötet leg­el­ső, prog­ram­adó ta­nul­má­nya, Ko­czisz­ky György pro­fesszor tol­lá­ból. A Köz­pénz­ügyek eti­ká­ja című írás­ban az aláb­bi­ak­ban ha­tá­roz­za meg a fo­gal­mat: „Köz­pénz­ügyi etika: olyan alap­el­vek meg­fo­gal­ma­zá­sa és rend­sze­re­zé­se, ame­lye­ket a köz­pén­zek­kel, il­let­ve köz­va­gyon­nal való fog­la­la­tos­ko­dás (cél­ja­i­nak meg­ha­tá­ro­zá­sa, ter­ve­zé­se, el­osz­tá­sa, fel­hasz­ná­lá­sá­nak el­len­őr­zé­se) során kell ér­vé­nye­sí­te­ni. Az al­kal­ma­zott etika része.” A fe­je­zet­ben be­mu­tat­ja az etika kul­túr­tör­té­ne­ti előz­mé­nye­it, az er­kölcs, etika és ér­ték­rend vi­szo­nyát, az eti­kus köz­pénz­ügyi rend­szer mo­dell­jét és a sa­já­tos köz­pénz­ügyi koc­ká­za­tok elem­zé­sé­nek és ke­ze­lé­sé­nek kér­dé­se­it. He­lye­sen mutat rá arra a lé­nye­ges össze­füg­gés­rend­szer­re, ami vél­he­tő­en a mo­rá­lis rend alap­prob­lé­má­ja. „A morál (épp­úgy, mint a föld, a tőke, a mun­ka­erő stb.) ön­ál­ló és szű­kös erő­for­rás, azaz nem egy eset­ben kor­lá­to­zot­tan áll ren­del­ke­zé­sünk­re... A szű­kös­ség miatt a morál és az etika fel­ér­té­ke­lő­dött, áruk van, amit va­ló­já­ban az adó­fi­ze­tők fi­zet­nek meg, ami­kor ezek hi­á­nya miatt »károk« ke­let­kez­nek”. Vég­kö­vet­kez­te­té­se ugyan­itt rend­kí­vül fi­gye­lem­re­mél­tó: „...​az ér­ték­rend és az er­kölcs sa­já­tos erő­for­rás, mert szű­kös­sé­ge tech­no­ló­gi­ai, tech­ni­kai újí­tá­sok­kal csak kor­lá­to­zot­tan mér­sé­kel­he­tő. Ja­ví­tá­sá­hoz ehe­lyett pru­dens, pre­ven­tív és in­te­gra­tív in­téz­mé­nyi és szer­ve­ze­ti cé­lok­ra, esz­kö­zök­re és mód­sze­rek­re van szük­ség”.

A má­so­dik fő rész tar­tal­ma az erő­for­rá­sok­kal való gaz­dál­ko­dás, amely­nek négy fe­je­ze­te a köz­pén­zek­kel való gaz­dál­ko­dást, a va­gyon­gaz­dál­ko­dást, az adat­va­gyon­nal való gaz­dál­ko­dást és az em­be­ri erő­for­rás-gaz­dál­ko­dást járja körül. A rész szer­zői Orosz Diána (két fe­je­zet), Pé­ter­fal­vi At­ti­la, Szik­lay Júlia, Poór Jó­zsef és Ka­ro­liny Már­ton­né. A köz­pénz fo­gal­mát Orosz Diána úgy ha­tá­roz­za meg, mint az ál­la­mi köz­fel­ada­tok el­lá­tá­sá­val kap­cso­la­tos köz­ki­adá­sok alap­ve­tő fi­nan­szí­ro­zá­sá­nak for­rá­sát. Ta­nul­má­nyá­ban be­mu­tat­ja a köz­pén­zek ma­gán­jo­gi és köz­jo­gi be­vé­te­li for­rá­sa­it, az ál­lam­ház­tar­tás al­rend­sze­re­it és a köz­pon­ti költ­ség­ve­tés ki­ala­kí­tá­sá­nak fo­lya­ma­tát, va­la­mint az el­len­őr­zés rend­sze­rét a jog­sza­bá­lyok alap­ján.

Sa­já­tos ma­xi­ma­liz­mus je­le­nik meg a költ­ség­ve­té­si szer­vek ve­ze­tő­i­nek kö­ve­tel­mény­rend­sze­ré­ben. A szer­ző meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint: „...a költ­ség­ve­té­si szer­ve­zet ve­ze­tő­jé­nek jog­sza­bá­lyi kö­te­le­zett­sé­ge olyan sza­bály­za­to­kat ki­ad­ni, fo­lya­ma­to­kat ki­ala­kí­ta­ni és mű­köd­tet­ni a szer­ve­ze­ten belül, ame­lyek biz­to­sít­ják a ren­del­ke­zés­re álló for­rá­sok át­lát­ha­tó, sza­bály­sze­rű, sza­bá­lyo­zott, gaz­da­sá­gos, ha­té­kony és ered­mé­nyes fel­hasz­ná­lá­sát. Ezek­nek a fo­lya­ma­tok­nak ki kell ter­jed­ni a költ­ség­ve­té­si szerv va­la­mennyi te­vé­keny­sé­gé­re, akár a köz­fel­adat el­lá­tá­sá­ra vo­nat­koz­zon, akár a gaz­dál­ko­dá­si te­vé­keny­ség­re”. A ta­nul­mány leg­in­kább ak­tu­á­lis vo­nat­ko­zá­sa az, ami­kor fel­hív­ja a fi­gyel­met az ál­lam­ház­tar­tás gaz­dál­ko­dá­sá­nak szo­ros jog­sza­bá­lyi meg­ha­tá­ro­zott­sá­gá­ra: „Az Alap­tör­vény ren­del­ke­zé­sei sze­rint az ál­lam­adós­sá­got a brut­tó hazai ter­mék (GDP) 50 szá­za­lé­ka alatt kell tar­ta­ni, il­let­ve amed­dig ez a cél nem va­ló­sul meg, addig a GDP-ará­nyos ál­lam­adós­sá­got évről évre mér­sé­kel­ni kell”.

Poór Jó­zsef és Ka­ro­liny Már­ton­né mun­ká­ja na­gyon ala­po­san mu­tat­ja be az em­be­ri­erő­for­rás-gaz­dál­ko­dás és -me­nedzs­ment fon­tos te­rü­le­te­it, úgy­mint a ter­ve­zést, a kont­roll­in­got, a mun­ka­kör- és kom­pe­ten­cia­elem­zést, a ki­vá­lasz­tást és az erő­for­rá­sok biz­to­sí­tá­sá­nak fel­ada­ta­it, a tel­je­sít­mény me­ne­dzse­lé­sét, bé­re­zést, ju­tal­ma­zást stb. Na­gyon ér­de­kes a ma­gán- és a köz­szfé­ra szer­ve­ze­te­i­nek el­té­ré­se­it elem­ző al­fe­je­zet, amely rá­irá­nyít­ja a fi­gyel­met a köz­szfé­ra je­len­tős sa­já­tos­sá­ga­i­ra.

Ér­de­mes ki­egé­szí­tés­kép­pen ki­emel­ni a köz­szol­gá­la­ti me­nedzs­ment két el­té­rő elvi és gya­kor­la­ti mo­dell­jét is: a cent­ra­li­zált (kar­ri­er­rend­szer) és a de­cent­ra­li­zált (ál­lás­rend­szer) lé­nye­gét és el­té­ré­se­it a nem­zet­kö­zi me­zőny­ben. A kar­ri­er­rend­szer­ben magas szin­tű spe­ci­á­lis szak­tu­dást vár­nak el a köz­szol­gá­la­ti hi­va­tást vá­lasz­tók­tól, ver­seny­vizs­ga alap­ján vá­laszt­va ki őket. A szük­sé­ges vég­zett­sé­get pon­to­san elő­ír­ják, de a pá­lya­út is jog­sze­rű­en ga­ran­tált a köz­szol­gá­la­ti kar tag­jai ré­szé­re. Az ál­lás­rend­szer­ben ru­gal­ma­sabb az al­kal­ma­zás, lé­nye­gé­ben csak egy ál­lás­ra vá­laszt­ják ki a je­lent­ke­zőt. Al­kal­ma­zá­sá­ról a költ­ség­ve­té­si szerv ve­ze­tő­je dönt. Mind­két for­má­nak je­len­tős elő­nyei és hát­rá­nyai is van­nak a másik mo­del­lel szem­ben. A kar­ri­er­rend­szer elő­nye pél­dá­ul a ki­szá­mít­ha­tó­ság, a magas szin­tű szak­tu­dás, de hát­rá­nya pél­dá­ul a ki­sebb ru­gal­mas­ság és a tel­je­sít­mény ese­ten­kén­ti hát­tér­be szo­ru-lá­sa. (Mind­er­ről bő­veb­ben ol­vas­ha­tunk Ba­lázs Ist­ván [2014] ta­nul­má­nyá­ban.)

A har­ma­dik, leg­in­kább ter­je­del­mes és komp­lex rész az irá­nyí­tás és me­ne­dzse­lés té­ma­kö­re­it vizs­gál­ja meg igen tar­tal­mas módon. A rész nyolc fe­je­ze­tet tar­tal­maz, amely­nek szer­zői sor­rend­ben Ba­ra­ko­nyi Ká­roly, Sza­ba­dos György Nor­bert, Berde Csaba, Garaj Erika, Tóth Antal, Do­mo­kos Lász­ló, Nyéki Me­lin­da, Jakovác Ka­ta­lin, Né­meth Er­zsé­bet (két fe­je­zet­ben is szer­ző), Hat­va­ni Csaba, Hor­váth Mar­git, Lent­ner Csaba és Par­ragh Bi­an­ka.

Ba­ra­ko­nyi Ká­roly igen ér­de­kes módon hang­sú­lyoz­za a stra­té­gia­al­ko­tás és a stra­té­gi­ai me­nedzs­ment sze­re­pét a köz­szfé­rá­ban és a köz­pénz­ügyek te­rü­le­tén. Vé­le­mé­nye sze­rint a vi­lá­got időn­ként meg­rá­zó vál­sá­gok sok eset­ben el­ke­rül­he­tők vagy leg­alább eny­hít­he­tők len­né­nek meg­fe­le­lő stra­té­gi­ai mód­sze­rek al­kal­ma­zá­sá­val. Gon­do­la­tai rend­kí­vül el­gon­dol­kod­ta­tó­ak és fi­gye­lem­re mél­tó­ak. A gaz­da­ság­po­li­ti­ka leg­jobb vál­to­za­ta va­ló­szí­nű­leg nem a de­fen­zív vé­de­ke­zés min­den káros külső és belső hatás ellen, hanem az of­fen­zív, pro­ak­tív stra­té­gi­ai gaz­da­ság­irá­nyí­tás a ki­je­lölt, el­dön­tött célok el­éré­se ér­de­ké­ben.

Lent­ner Csaba és Par­ragh Bi­an­ka ta­nul­má­nya sa­já­to­san egé­szí­ti ki az irá­nyí­tás­ról és a me­ne­dzse­lés­ről szóló írá­so­kat. A fe­je­zet be­mu­tat­ja az ér­dek­egyez­te­tés, kon­szen­zus­ke­re­sés, par­ti­ci­pá­ció el­mé­le­tét és az ezek­hez kap­cso­ló­dó, kor­sze­rű el­ve­ket és sza­bá­lyo­zást, va­la­mint a tár­sa­dal­mi pár­be­széd Ma­gyar­or­szá­gon ha­tá­lyos rend­sze­rét. Be­mu­tat­ja a mun­ka­ügyi kap­cso­la­tok rend­sze­rét, esz­kö­ze­it, egé­szen a sztráj­kig ter­je­dő­en. Rész­le­te­zi a Ma­gyar Kor­mány­tiszt­vi­se­lői Kar hi­va­tás­rend­jét, fel­ada­ta­it, hi­va­tás­eti­kai kó­de­xét és alap­el­ve­it. Végül fel­vá­zol­ja a gaz­da­sá­gi ka­ma­rák ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­si és ér­dek­kép­vi­se­le­ti te­vé­keny­sé­gét.

Az egyes tu­do­má­nyos ered­mé­nyek és mód­sze­rek köz­szol­gá­la­ti szek­tor­ra való kre­a­tív al­kal­ma­zá­sá­ra és egy­ben al­ko­tó to­vább­fej­lesz­té­sé­re az egyik leg­jobb példa talán a Do­mo­kos Lász­ló és szer­ző­tár­sai által jegy­zett fe­je­zet, amely a koc­ká­zat­ke­ze­lés és koc­ká­zat­me­nedzs­ment kér­dé­se­i­ről szól. Igen ér­de­kes és új­sze­rű a koc­ká­zat­ke­ze­lés szer­ve­ze­ti, fo­lya­mat­sza­bá­lyo­zá­si, dön­tés­ho­za­ta­li és mo­ni­tor­ing­sza­bá­lyo­zá­sá­nak le­írá­sa és be­mu­ta­tá­sa. Ez a ta­nul­mány je­len­tő­sen gaz­da­gít­ja a téma hazai szak­iro­dal­má­nak for­rás­kész­le­tét.

A könyv ne­gye­dik része a Fo­lya­ma­tos meg­úju­lás címet vi­se­li, és lé­nye­gé­ben a szer­ve­ze­ti ma­ga­tar­tá­si sa­já­tos­sá­gok, a fo­lya­mat- és mi­nő­ség­me­nedzs­ment, va­la­mint több as­pek­tus­ból is vizs­gál­va, a köz­szfé­ra in­no­vá­ci­ós te­vé­keny­sé­ge az elem­zés tár­gya. A fe­je­ze­tek szer­zői Ba­ka­csi Gyula, Tóth Antal, Far­kas Fe­renc, Makó Csaba, Il­lésy Mik­lós és Ve­res­né So­mo­si Ma­ri­ann. Ba­ka­csi pro­fesszor gaz­dag el­mé­le­ti esz­köz­tár bir­to­ká­ban, jó szem­mel meg­lát­va a lé­nye­get, írja le a köz­szol­gá­la­ti szer­ve­ze­ti vi­sel­ke­dés lé­nye­gi sa­já­tos­sá­ga­it. Mint írá­sá­ban rá­mu­tat: „A köz­szol­gá­la­ti me­nedzs­ment egyik leg­na­gyobb ki­hí­vá­sa abból adó­dik, hogy egy­fe­lől ma­ga­san kép­zett és ma­gas­ren­dű mo­ti­vá­ci­ók­kal jel­le­mez­he­tő mun­ka­vál­la­lók lé­nye­gé­ben ön­ál­ló prob­lé­ma­meg­ol­dók­ként ké­pe­sek mun­ká­ju­kat vé­gez­ni, más­fe­lől a szer­ve­zet cél­ja­i­nak kí­vül­ről-fe­lül­ről való meg­ha­tá­ro­zott­sá­ga miatt a ve­ze­tés fel­adat­ori­en­tált­sá­ga nem nél­kü­löz­he­tő”. To­váb­bá: „A köz­szol­gá­nak a maga fe­le­lős­sé­gi szint­jén mind­vé­gig meg kell ma­rad­nia a meg­va­ló­sí­tó me­ne­dzser szint­jén, kü­lön­ben átlép a po­li­ti­kai térbe”.

Igen ér­de­kes végső kö­vet­kez­te­tés­sel zárja Makó Csaba és Il­lésy Mik­lós az In­no­vá­ció­me­nedzs­ment című fe­je­zet ér­ve­lé­sét. Fel­hív­ják a fi­gyel­met arra, hogy Ma­gyar­or­szá­gon a mun­ka­vál­la­lók sok­kal ki­sebb szá­za­lé­ka vesz részt in­no­vá­ci­ók fej­lesz­té­sé­ben, mint akár át­la­go­san az Eu­ró­pai Uni­ó­ban, vagy akár a poszt­szo­ci­a­lis­ta or­szá­gok­ban. Vé­le­mé­nyük sze­rint azon­ban: „A köz­hi­e­de­lem­mel szem­ben a köz­szfé­ra in­no­vá­ci­ós ak­ti­vi­tá­sa fi­gye­lem­re méltó, azon­ban a ki­ak­ná­zat­lan le­he­tő­sé­gek vál­to­zat­la­nul bő­sé­ge­sek”.

Az ötö­dik rész, mely­nek címe A ve­ze­tői munka ha­té­kony­sá­ga, három fe­je­ze­tet tar­tal­maz, ame­lyek szer­zői Nagy Jó­zsef, Ki­rály Gyula és Né­meth Er­zsé­bet. Nagy Jó­zsef Ve­ze­té­si stí­lu­sok és szer­ve­ze­ti kul­tú­ra című ta­nul­má­nya már a mot­tó­já­val is na­gyon frap­pán­san hívja fel ma­gá­ra az ol­va­só fi­gyel­mét. A Tonk Emil­től szár­ma­zó mottó így hang­zik: „Aki­nek a tudás meg­szer­zé­se drága, vajon szá­mol-e a tu­dat­lan­ság költ­sé­ge­i­vel?” A ta­nul­mány­ban sorra kö­vet­he­tők a fő ve­ze­tés­el­mé­le­ti irány­za­tok és a ve­ze­té­si stí­lu­sok. A szer­ző arra is rá­vi­lá­gít, hogy a leg­fon­to­sabb ve­ze­tői ké­pes­sé­gek és kész­sé­gek mind a piaci szfé­rá­ban, mind pedig a köz­szol­gá­lat­ban egy­aránt fon­to­sak. Kitér a ta­nul­mány a je­len­le­gi ge­ne­rá­ci­ós di­ver­zi­tás­ra is, a baby boo­mer, az X, Y és Z ge­ne­rá­ció sa­já­tos­sá­ga­i­ra is a ve­zet­he­tő­ség, irá­nyít­ha­tó­ság szem­pont­já­ból. A ta­nul­mány ilyen irá­nyú ész­re­vé­te­lei egyez­nek a fel­ső­ok­ta­tás­ban fel­hal­mo­zó­dott em­pi­ri­kus ta­pasz­ta­la­tok­kal.

A ta­nul­mány zá­ró­kö­vet­kez­te­té­se fi­gye­lem­re­mél­tó­an mutat rá a szer­ve­ze­ti kul­tú­ra je­len­tő­sé­gé­re a köz­szol­gá­la­ti me­nedzs­ment­ben: „A köz­szfé­rá­ban az új köz­igaz­ga­tá­si kul­tú­ra a szol­gál­ta­tó vál­la­la­tok ér­ték­rend­je felé nyit. Az eti­kus vi­sel­ke­dés­sel és a sze­mé­lyes in­teg­ri­tás­ra való tö­rek­vés­sel jel­le­mez­he­tő erős szer­ve­ze­ti kul­tú­ra je­lent­he­ti az eti­kus cse­le­ke­de­tek leg­főbb biz­to­sí­té­kát a kri­ti­kus hely­ze­tek­ben”.

A min­den szem­pont­ból fi­gye­lem­re méltó könyv ha­tá­ro­zott kí­sér­let arra, hogy a köz­ja­vak és a kö­zös­sé­gi ér­de­kek el­ve­i­ből ki­in­dul­va el­kezd­je fel­épí­te­ni a köz­szol­gá­lat és a közjó ér­vé­nye­sí­té­sé­nek hi­ány­zó el­mé­le­tét és al­kal­ma­zá­sá­nak alap­el­ve­it. Az ebben a szfé­rá­ban ki­emel­ten fon­tos­nak te­kint­he­tő eti­kus ma­ga­tar­tás ma­gyar nyel­ven meg­le­he­tő­sen hi­á­nyos szak­iro­dal­mát sok te­kin­tet­ben je­len­tő­sen gaz­da­gít­ja. Ki­vá­ló tan­anya­got ad a köz­szol­gá­la­ti to­vább­kép­zés és szak­kép­zés ok­ta­tó­i­nak ke­zé­be, és tá­mo­ga­tást a szak­ma gya­kor­ló­i­nak fe­le­lős dön­té­se­i­hez. Nyil­ván­va­ló a szán­dék a közjó ha­té­ko­nyabb ér­vé­nye­sí­té­sé­re és a köz­szol­gá­lat tisz­ta­sá­gá­nak vé­del­mé­re, a köz­pén­zek ha­té­kony és op­ti­má­lis fel­hasz­ná­lá­sá­nak elő­moz­dí­tá­sá­ra és a kor­rup­ció el­ke­rü­lé­sé­re. Mind­ez alap­ve­tő­en konst­ruk­tív, po­zi­tív és tisz­tes­sé­ges szán­dék. El­is­me­ren­dő szak­mai kí­sér­let, amely­be szá­mos re­le­váns szak­ma és fog­lal­ko­zás leg­jobb kép­vi­se­lői kap­cso­lód­tak be. A köny­vet az új utak ke­re­sé­se és a to­vább­lé­pés tö­rek­vé­se jel­lem­zi. A fe­je­ze­tek végén ta­lál­ha­tó össze­fog­la­lá­sok, fo­ga­lom­jegy­zé­kek, el­len­őr­ző kér­dé­sek és aján­lott ol­vas­má­nyok, il­let­ve a fel­hasz­nált iro­dal­mak jegy­zé­kei sokat se­gí­te­nek a fo­gal­mak ér­tel­me­zé­sé­ben, meg­ta­nu­lá­sá­ban, al­kal­ma­zá­sá­ban.

Ki­eme­len­dő a könyv egy­sé­ges szem­lé­le­te a sok szer­ző rész­vé­te­le el­le­né­re, va­la­mint szem­lé­let­for­má­ló ereje, amely mind­vé­gig jelen van a sorok kö­zött. Ter­mé­sze­tes, hogy egy ilyen nagy­sza­bá­sú, in­no­va­tív, hé­zag­pót­ló szak­iro­dal­mi kí­sér­let és a benne sze­rep­lő egyes ré­szek és ta­nul­má­nyok kri­ti­ká­kat is kap­nak. Meg­je­le­né­sét re­mél­he­tő­leg szak­mai, konst­ruk­tív, elő­re­mu­ta­tó viták fog­ják kö­vet­ni, és nem ideo­ló­gi­ai-po­li­ti­kai „be­szó­lá­sok”, ami ebben az eset­ben egy­ál­ta­lán nem lenne he­lyén­va­ló, hi­szen itt je­len­tős szak­mai tel­je­sít­mé­nyek­ről van szó. El­is­me­ren­dő a szer­kesz­tő, Bá­bo­sik Mária ki­vá­ló mun­ká­ja, ami egy­ál­ta­lán nem le­he­tett könnyű, te­kin­tet­be véve a szer­zők nagy szá­mát és a ha­tal­mas, sok­szí­nű anyag­mennyi­sé­get. A szer­zők több­sé­ge szá­mos in­no­va­tív gon­do­la­tot fo­gal­ma­zott meg kon­zisz­tens módon, és hoz­zá­já­rult a tu­do­má­nyos-szak­mai te­rü­let fej­lesz­té­sé­hez.

A mű ol­va­sá­sa során szá­mos gon­do­lat merül fel az ol­va­só fe­jé­ben. Ha nem is a jelen munka kri­ti­ká­ja­ként kell a kö­vet­ke­ző né­hány ész­re­vé­telt ke­zel­ni, de a konst­ruk­tív elő­re­mu­ta­tás szán­dé­ká­val ér­tel­mez­he­tők. Ezek a to­váb­bi ku­ta­tás kö­vet­ke­ző lé­pé­sei, soron lévő fel­ada­tai.

Is­mé­tel­ten hang­sú­lyoz­ni kell, hogy ezek az ész­re­vé­te­lek nem csök­ken­tik a rend­kí­vül in­no­va­tív, új ér­té­ke­ket al­ko­tó, elő­re­mu­ta­tó szak­könyv po­zi­tí­vu­ma­it, in­kább csak ta­ná­csok a jö­vő­re nézve. Aján­lom a köny­vet mind­azok­nak, akik akár el­mé­le­ti ku­ta­tá­sa­ik­ban, akár gya­kor­la­ti mun­ká­juk­ban a köz­szol­gá­lat­tal kap­cso­lat­ba ke­rül­tek. Ki­emel­ten aján­lom a köz­szol­gá­lat­ban dol­go­zó szak­em­be­rek­nek és min­den­ki­nek, aki erre ké­szül. Raj­tuk kívül is ha­szon­nal for­gat­hat­ja azon­ban min­den jelen és jö­vő­be­li köz­gaz­dász, jo­gász, me­ne­dzser és tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi szak­em­ber.

Ve­ze­tés a közjó szol­gá­la­tá­ban. Köz­pénz­ügyi gaz­dál­ko­dás és me­nedzs­ment. Szerk. Bá­bo­sik Mária, Ál­la­mi Szám­ve­vő­szék – Ty­po­tex Kiadó, Bu­da­pest, 2017, 764 oldal.