Pol­gá­ri Szem­le, 13. évf., 4–6. szám, 2017, 411–416., DOI: 10.24307/psz.2017.1232

Össze­fog­la­lás

Az isz­lám és a nyu­ga­ti világ kap­cso­la­ta a 21. szá­zad gaz­da­sá­gi és po­li­ti­kai alap­kér­dé­se. A val­lá­sok kö­zöt­ti to­le­ran­cia, a köl­csö­nös el­fo­ga­dás po­li­ti­ká­ja lehet az egyet­len út, amely a békét a jö­vő­ben biz­to­sí­ta­ni tudja. A val­lá­si sze­pa­ra­tiz­mus, in­to­le­ran­cia köntö sében je­lent­ke­ző ha­tal­mi gőg min­den for­má­ja meg­ne­he­zít­he­ti és meg­aka­dá­lyoz­hat­ja a kö­vet­ke­ző év­szá­za­dok­ban je­lent­ke­ző glo­bá­lis prob­lé­mák komp­lex meg­ol­dá­sát.

Kulcs­sza­vak: val­lás, val­lá­si to­le­ran­cia hi­á­nya, kon­zer­va­tív erő, em­be­ri jogok, de­mok­ra­ti­kus sza­bad­ság

Ope­ning To­wards the East

Sum­ma­ry

Cert­ain is­sues as­so­ci­a­ted with re­li­gi­on are prob­le­ma­tic. Scho­lars agree that re­li­gi­on can di­vi­de people. Lack of re­li­gi­o­us to­le­rance in mul­ti-fa­ith so­ci­eti­es ca­us­es ten­si­on bet­ween com­mu­ni­ti­es prac­tising dif­fe­rent re­li­gions. Ot­hers be­li­eve that some re­li­gi­o­us va­lues are too pat­ri­ar­chal and act as a con­ser­va­tive force, that they in­hi­bit chan­ge, jus­ti­fying an ot­her­wi­se un­just so­ci­al order, that they harm human rights and de­moc­ra­tic fre­e­dom. Dif­fe­ren­ces and dis­pu­tes wit­hin de­no­mi­na­tions and re­li­gions may lead to conf­licts, even to war. Re­li­gions may be used for po­li­ti­cal pur­pos­es, or may jus­ti­fy ter­ror­ism and vi­o­len­ce.

Key­words: re­li­gi­on, lack of re­li­gi­o­us to­le­rance, con­ser­va­tive force, human rights, de­moc­ra­tic fre­e­dom

Tö­rök­or­szág vá­lasz­úton

„2001. szep­tem­ber 11. éles meg­vi­lá­gí­tás­ban tárja elénk a dzsi­hád, il­let­ve a ke­resz­tes há­bo­rú idő­sze­rű­sé­gét, akár isz­lám, akár ke­resz­tény né­ző­pont­ból vizs­gá­ló­dunk. A leg­fon­to­sabb kér­dés nap­ja­ink­ban az, hogy a két ci­vi­li­zá­ció képes lesz-e meg­va­ló­sí­ta­ni a békés egy­más mel­lett élést, vagy­is a ci­vi­li­zá­ci­ók bé­ké­jét a 21. szá­zad­ban. A tör­té­ne­lem azzal a ta­nul­ság­gal szol­gál, hogy a Nyu­gat és az isz­lám kö­ze­le­dé­se csak akkor le­het­sé­ges, ha a val­lást és a po­li­ti­kát szi­go­rú­an kü­lön­vá­laszt­juk egy­más­tól. Az isz­lám világ és Eu­ró­pa kö­zött min­dig is az ész és a ra­ci­o­na­li­tás je­gyé­ben ke­rült sor híd­ve­rés­re, soha nem a val­lás és a po­li­ti­ka össze­fo­nó­dá­sa révén, e kettő együt­tes meg­je­le­né­se ugyan­is min­dig dzsi­hád­ba vagy ke­resz­tes há­bo­rú­ba tor­kol­lott” (Tibi, 2003, fül­szö­veg).

Ma­gyar­or­szág hely­ze­tét a nagy vo­na­lak­ban meg­raj­zolt, tág tör­té­nel­mi és geo­po­li­ti­kai di­men­zi­ó­ban nehéz meg­ha­tá­roz­ni. Kis or­szág va­gyunk, Nyu­gat- és Ke­let-Eu­ró­pa ta­lál­ko­zá­si vo­na­lán, pon­to­sab­ban Ke­let-Kö­zép-Eu­ró­pa szé­lén he­lyez­ke­dünk el. Ebből adó­dó­an ha­zánk a múlt­ban, a többi szom­szé­dos or­szág­gal együtt, a nagy­ha­tal­mak üt­kö­zé­si zó­ná­já­ba esett. Tör­té­nel­münk­ben két hosszabb ka­tak­liz­ma je­len­tett ke­mény meg­pró­bál­ta­tá­sok­kal teli idő­sza­kot: a száz­öt­ven éves török és a negy­ven­éves szov­jet ura­lom. Ady ta­lá­ló me­ta­fo­rá­ja: „komp­or­szág” ha­zánk vál­to­zó geo­po­li­ti­kai hely­ze­tét szem­lél­te­ti a tör­té­nel­mi fo­lya­mat­ban. Mai hely­ze­tünk más: nem mi ko­pog­ta­tunk Nyu­gat ka­pu­ján, in­kább mi let­tünk Ke­let-és Dél­ke­let-Eu­ró­pa ka­pu­ja, hi­szen az Eu­ró­pai Unió tag­ja­ként be­fo­ga­dó, köz­ve­tí­tő fel­adat vár ránk a föld­ré­szünk kü­lön­bö­ző ré­szei kö­zött.

A 90-es évek­ben két szö­vet­sé­gi rend­sze­ren ala­pu­ló állam om­lott össze, a Szov­jet unió és Ju­go­szlá­via. Az előb­bi össze­om­lá­sa nem volt pusz­tí­tó erejű, mert a mag­ál­lam cent­ri­pe­tá­lis, gra­vi­tá­ci­ós ereje csil­la­pí­tot­ta a ha­tást. Az utób­bi­ban mű­kö­dött a pus­ka­po­ros hor­dó­nak te­kin­tett Bal­kán pusz­tí­tó ereje. Bas­sam Tibi német pro­fesszor, akit az isz­lam­o­ló­gia néven is­mert­té vált új szak­tu­do­mány meg­te­rem­tő­jé­nek te­kin­te­nek, így jel­lem­zi a ki­ala­kult hely­ze­tet, elem­zi a ki­vál­tó oko­kat: „Az osz­mán örök­ség a mai napig jól ér­zé­kel­he­tő, ennek egyik leg­mar­kán­sabb meg­nyil­vá­nu­lá­sa a kb. 8 mil­lió bal­ká­ni musz­lim és az or­to­dox (rész­ben ka­to­li­kus) ke­resz­té­nyek kö­zött meg­hú­zott val­lá­si-et­ni­kai ha­tár­vo­nal. Bal­kán-szak­ér­tők és az osz­mán kor­szak ku­ta­tói egyet­ér­te­nek abban, hogy az Osz­mán Bi­ro­da­lom össze­om­lá­sá­nak egyik ki­vál­tó oka az eu­ró­pai nem­zet­esz­me ki­ala­ku­lá­sa és a világ nem­zet­ál­la­mok­ra való ta­go­ló­dá­sa volt. A Bal­ká­non ez a je­len­ség jóval össze­tet­tebb. Te­kin­tet­tel nyel­vi és val­lá­si tö­rés­vo­na­lak­ra, e két lé­nye­gi meg­ha­tá­ro­zó­ra, ame­lyek­re a Bal­ká­non a nem­ze­ti iden­ti­tás és na­ci­o­na­liz­mus épült, a vá­lasz­tó­vo­na­lak itt sok­kal több ve­szélyt rej­te­nek ma­guk­ban. A mai napig kéz­zel­fog­ha­tó osz­mán örök­ség itt tehát ko­moly te­her­té­telt je­lent. A bos­nyá­kok, a ko­szo­vói al­bá­nok és más bal­ká­ni musz­lim nép­cso­por­tok, il­let­ve az or­to­dox és ka­to­li­kus ke­resz­té­nyek kö­zött hú­zó­dó tö­rés­vo­na­lak okoz­ta sú­lyos gon­do­kat a hely­ze­tet jól is­me­rő szak­ér­tők – túl­lép­ve a bé­kü­lé­keny han­got meg­ütő, de lé­nye­gi új­don­sá­got nem tar­tal­ma­zó po­li­ti­kai pré­di­ká­ci­ó­kon – nem be­csü­lik le. [...] Az osz­mán örök­ség­ből fa­ka­dó et­ni­kai és val­lá­si ter­mé­sze­tű konf­lik­tu­sok nem ke­zel­he­tők NA­TO-bom­bá­zá­sok­kal. Ezzel csak azt si­ke­rült el­ér­ni, hogy a szer­bek által vég­re­haj­tott ször­nyű et­ni­kai tisz­to­ga­tást a ko­szo­vói al­bá­nok nem ke­vés­bé gya­lá­za­tos, bosszú­ból el­kö­ve­tett et­ni­kai tisz­to­ga­tá­sa kö­vet­te. Kü­szö­bön áll a dzsi­hád és ke­resz­tes há­bo­rúk új kor­sza­ka” (Tibi, 2003:135).

Az idé­zet utol­só mon­da­tá­nak iga­zát meg­erő­sí­ti, hogy 2007 után Eu­ró­pán vé­gig­sö­pört a gaz­da­sá­gi és pénz­ügyi vál­ság for­gó­sze­le. Ennek ha­tá­sá­ra újból a fi­gye­lem kö­zép­pont­já­ba ke­rült a me­di­ter­rá­n­eum, a Föld­kö­zi-ten­ger me­den­cé­je. Por­tu­gá­li­á­tól Gö­rög­or­szá­gig erő­tel­jes nép­moz­ga­lom bon­ta­ko­zott ki a vál­ság szo­ci­á­lis kö­vet­kez­mé­nye­i­nek meg­szün­te­té­sé­ért, ve­szé­lyez­tet­ve a kor­má­nyo­kat és a köz­biz­ton­sá­got. A Föld­kö­zi-ten­ger észa­ki part­vi­dé­kén je­lent­ke­ző vál­ság­so­ro­zat vi­ha­ro­sabb for­mák­ban tört ki a me­den­ce déli ré­szén. Az arab ta­vasz­nak ne­ve­zett je­len­ség Tu­nisz­ból in­dult, és el­ju­tott Szí­ri­á­ig, ahol a dzsi­hád­nak ne­ve­zett szent há­bo­rú pol­gár­há­bo­rú jel­le­get öl­tött. Az arab tár­sa­dal­mak struk­tu­rá­lis szem­pont­ból na­gyon kü­lön­bö­ző­ek. Né­hány he­lyen dik­tá­to­rok ültek és ülnek a népük nya­kán, a tár­sa­dal­mat há­ló­za­ti ala­pon szer­ve­ző­dő csa­lá­di klá­nok ha­tal­ma szövi át. Az isz­lám sze­re­pét is meg kell em­lí­te­ni, amely po­li­ti­kai je­len­ség­ként (Musz­lim Test­vé­ri­ség moz­ga­lom) vagy fe­le­ke­ze­ti szem­ben­ál­lás­ként (síita– szun­ni­ta) ha­tá­roz­za meg a dzsi­hád jel­le­gét. A Nyu­gat egyet­len eset­ben, Lí­bi­á­ban bom­bá­zott. A NATO be­avat­ko­zá­sa csu­pán Kad­ha­fi lí­bi­ai el­nök­től sza­ba­dí­tot­ta meg az el­le­ne lá­za­dó erő­ket, de a tör­zsi el­len­té­te­ket nem si­mí­tot­ta el. Sok he­lyen még ma is dö­rög­nek a fegy­ve­rek, és szedi ár­tat­lan ál­do­za­ta­it a véres dzsi­hád.

A Kö­zel-Ke­le­ten folyó har­cok közül a leg­szí­vó­sabb a szí­ri­ai há­bo­rú. Ennek tar­tós­sá­gát a szem­ben álló felek mö­göt­ti ha­tal­mi erő­egyen­súly és ér­dek-össze­üt­kö­zés biz­to­sít­ja. Orosz­or­szág és az USA, va­la­mint Kína bur­kolt erő­fel­mé­ré­se ez, amely­be be­le­szól a nagy­ha­tal­mi stá­tuszt az isz­lám síita ágá­nak do­mi­nan­ci­á­já­ra tö­rek­vé­se révén a tér­ség­ben el­ér­ni akaró Irán.

A szí­ri­ai há­bo­rú a leg­na­gyobb ha­tal­mi erő­vel ren­del­ke­ző isz­lám állam, Tö­rök­or­szág ha­tá­rai men­tén zaj­lik. Tö­rök­or­szág ka­to­na­i­lag nem avat­ko­zik az ese­mé­nyek­be, pedig erre több oka is lenne. A Szí­ri­á­ból a pol­gár­há­bo­rú elől me­ne­kü­lők nagy szám­ban török te­rü­le­ten ke­res­nek me­ne­dé­ket. A pol­gár­há­bo­rú­ban szem­ben álló erők a síita–szun­ni­ta fe­le­ke­ze­ti el­len­tét alap­ján pusz­tít­ják egy­mást. Tö­rök­or­szág a szun­ni­ta fe­le­ke­zet ha­zá­ja, míg Asszad szí­ri­ai elnök mö­gött a síita több­sé­gű Irán áll. Tö­rök­or­szág a NATO dél­ke­le­ti szár­nyá­nak leg­erő­sebb ka­to­nai ha­tal­ma. Tö­rök­or­szá­got a NATO és a Né­met­or­szág­ba emig­rált je­len­tős számú török ven­dég­mun­kás ér­de­ke­i­nek kép­vi­se­le­te kap­csol­ja az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz, amely­nek ka­pu­ján a tö­rö­kök már rég­óta ko­pog­tat­nak, de be­bo­csát­ta­tást még nem nyer­tek.

Eu­ró­pa lett a ke­le­ti világ, el­ső­sor­ban az arab és a mu­zul­mán af­ri­kai népek ki­ván­dor­lá­sá­nak cél­pont­ja a magas élet­szín­vo­nal, a szo­ci­á­lis biz­ton­ság csa­lo­ga­tó ered­mé­nye­i­vel. A török kár­tya óva­tos, tak­ti­kus hasz­ná­la­ta, ki­ját­szá­sa na­gyon fon­tos adu Né­met­or­szág és Mer­kel kan­cel­lár szá­má­ra a to­váb­bi­ak­ban is a há­ló­za­ti alapú geo­po­li­ti­kai játsz­má­ban. Tö­rök­or­szág nem tar­to­zik az arab népek nagy csa­lád­já­ba, el­ső­sor­ban az isz­lám val­lás köti össze ezzel a nép­csa­lád­dal. Eu­ró­pa szá­má­ra ugyan­ak­kor, a Kö­zel-Ke­let és Af­ri­ka ál­la­ma­it is be­le­szá­mít­va, a leg­mo­der­nebb, az eu­ró­pai ál­la­mok­hoz ha­son­ló be­ren­dez­ke­dé­sű állam, amely össze­kö­tő híd lehet Eu­ró­pa és a mu­zul­mán világ kö­zött. Ez válik a német kor­mány új ke­le­ti po­li­ti­ká­já­nak alap­já­vá. Itt csat­la­ko­zik a ma­gyar kor­mány ke­le­ti nyi­tás néven meg­hir­de­tett új kül­po­li­ti­kai stra­té­gi­á­ja az EU el­kép­ze­lé­se­i­hez.

Ahhoz, hogy job­ban meg­ért­sük a ma­gyar kül­po­li­ti­kai szán­dé­kok re­a­li­tá­sát, rö­vi­den vissza kell pil­lan­ta­nunk a múlt­ba, amely nél­kül a jelen nem iga­zán ért­he­tő. A türk-tö­rök el­ne­ve­zés a 6. szá­zad­ban buk­kant fel. A türk név­vel meg­je­lölt nép­cso­por­tok ősei Kö­zép-Ázsi­á­ban lak­tak, itt ala­kult meg 550 körül az első török ál­lam­ala­ku­lat. Ez a bi­ro­da­lom mint­egy 700 körül az Aral-tó­tól Man­dzsú­ri­á­ig ter­jedt. Har­minc évvel ké­sőbb ki­ala­kult az Orhon men­tén az Ujgur Bi­ro­da­lom. 1300 körül a bi­zán­ci határ menti türk tör­zsek ke­rül­tek ha­ta­lom­ra. Ettől kezd­ve az Osz­mán Bi­ro­da­lom az év­szá­za­dok fo­lya­mán nőtt vi­lág­bi­ro­da­lom­má. Tör­té­ne­té­nek száz­öt­ven éve kap­cso­ló­dik a ma­gyar tör­té­ne­lem­hez. 1683-ban az osz­mán-tö­rök se­re­gek Bécs si­ker­te­len ost­ro­ma miatt olyan ku­dar­cot szen­ved­tek, amely el­ve­ze­tett az Osz­mán Bi­ro­da­lom zsu­go­ro­dá­sá­hoz.

A mo­dern Tö­rök­or­szág tör­té­ne­te 1922-ben kez­dő­dött, ami­kor ki­mond­ták a szul­ta­ná­tus meg­szün­te­té­sét. A nem­zet­gyű­lés 1923-ban ki­ki­ál­tot­ta a köz­tár­sa­sá­got. El­nö­ké­vé Musz­ta­fa Kemál pasát, mi­nisz­ter­el­nö­ké­vé pedig Ismet pasát vá­lasz­tot­ta. Az or­szág fő­vá­ro­sa Isz­tam­bul he­lyett An­ka­ra lett. Kemál a ha­ta­lom­át­vé­tel­kor meg­hir­det­te az állam és az egy­ház szét­vá­lasz­tá­sát, va­la­mint a belső és a külső békét. Elve sze­rint – eta­tiz­mus – az állam te­vé­ke­nyen részt vesz a gaz­da­sá­gi élet­ben, és gaz­da­sá­gi­lag tel­je­sen füg­get­len a kül­föld­től. A kor­mány föld­re­for­mot hir­de­tett (amely nem va­ló­sult meg), és ál­la­mo­sí­tot­ta a kulcs­ipar­ága­kat és a köz­le­ke­dést. Az állam és az egy­ház szét­vá­lasz­tá­sá­val meg­tör­ték a fe­u­dá­lis-kle­ri­ká­lis ha­ta­lom­gya­kor­lást. Az egy­há­zi bí­ró­sá­go­kat és is­ko­lá­kat be­zár­ták. Az 1928-as al­kot­mány­mó­do­sí­tás ér­tel­mé­ben az isz­lám többé nem volt ál­lam­val­lás. Meg­szün­tet­ték a fez vi­se­lé­sét, az asszo­nyok­nak nem kel­lett többé arc­fáty­lat hor­da­ni­uk. Tö­rök­or­szág mo­der­ni­zá­ló­dá­sa azon­ban ezzel nem zá­rult le (Ba­lázs, 2009:378). A mai Tö­rök­or­szág meg­szü­le­té­sé­ig még hosszú út ve­ze­tett (Vi­lág­tör­té­nel­mi en­cik­lo­pé­dia, 2008).

Kemál Ata­türk le­bon­tott egy mu­zul­mán te­ok­ra­ti­kus ál­la­mot, és he­lyén egy mo­dern pol­gá­ri köz­tár­sa­sá­got ál­lí­tott fel. Po­li­ti­ká­ja, ál­lam­épí­tő te­vé­keny­sé­ge a mának is szól. Az isz­lám világ szá­mos ál­la­ma ma is te­ok­ra­ti­kus jel­le­gű. A mo­der­ni­zá­ló­dás glo­ba­lisz­ti­kus fo­lya­ma­tá­val szem­ben a pol­gá­ri jel­le­gű vi­lá­gi ál­la­mot fe­nye­ge­ti a vissza­ren­de­ző­dés ve­szé­lye. A pán­isz­lám tö­rek­vé­sek vissza akar­ják ál­lí­ta­ni a fun­da­men­ta­lis­ta, te­ok­ra­ti­kus ál­la­mot. Ennek négy alap­ve­tő oka van: 1. A mo­der­niz­mus erő­sza­kos túl­ka­pá­sai által ki­vál­tott el­len­ál­lás; 2. A gaz­da­sá­gi át­ala­ku­lás tor­zu­lá­sai el­mé­lyí­tet­ték a szo­ci­á­lis el­len­té­te­ket; 3. Az öt­ve­nes évek­től kezd­ve a ha­gyo­má­nyok­hoz ra­gasz­ko­dó kon­zer­va­tív fel­fo­gás, szo­kás­rend le­já­ra­tá­sa; 4. A nyu­ga­ti ha­tal­mak po­li­ti­ká­ja (el­ső­sor­ban az USA) dé­mo­ni­zál­ja az isz­lám ve­ze­tő­ket, és a le­tű­nő­fél­ben levő gyar­ma­to­sí­tás mód­sze­re­i­vel el­adó­sít­ja, nincs­te­le­nek­ké teszi a mu­zul­mán ál­la­mo­kat (Sar­dar–Malik, 2005:158).

Az Isz­lám Állam az isz­lám tör­vény, a saría nor­má­i­nak vissza­ál­lí­tá­sá­ra tö­rek­szik, a po­li­ti­kai ha­tal­mat rész­ben vagy tel­jes egé­szé­ben a hit­tu­dó­sok és az isz­lam­is­ta moz­gal­mak ve­ze­tői gya­ko­rol­ják. A saría be­ve­ze­té­se a nők jo­ga­i­val, bün­te­tő­jog­gal kap­cso­la­tos bírói dön­tés. Nagy nyil­vá­nos­sá­got kap­nak az isz­lám bün­te­té­sek, pél­dá­ul a kor­bá­cso­lás vagy a cson­kí­tás. Az így szü­le­tett alak­zat egy szi­go­rú, el­ma­ra­dott és szél­ső­sé­ges tör­vé­nyek sze­rint mű­kö­dő állam, amely az isz­lám és a Korán ta­ní­tá­sa­i­val el­len­ke­ző ér­té­ke­ket kép­vi­sel, és annak ne­vé­ben kö­ve­ti el túl­ka­pá­sa­it. Az ön­je­lölt isz­lám ál­la­mok nem te­kint­he­tők több­nek az ural­ko­dó réteg, csa­lád vagy had­se­reg ci­ni­kus ön­iga­zo­lá­sá­nál (Sar­dar– Malik, 2005:159).

Tö­rök­or­szá­got is el­ér­te az arab ta­vasz néven in­dult, erő­tel­jes po­li­ti­kai moz­ga­lom. A kor­mány, élén Er­do­gan mi­nisz­ter­el­nök­kel, nehéz hely­zet­be ke­rült. Er­do­gant hosszú ideig tartó bör­tön­bün­te­té­se nép­sze­rű­vé tette, ez ját­szott sze­re­pet abban, hogy a po­li­ti­ka él­vo­na­lá­ba ke­rült. 2001. au­gusz­tus 14-én ala­kí­tot­ta újjá párt­ját, az Igaz­ság és Fej­lő­dés Pár­tot (török rö­vi­dí­té­se AKP). „A párt annak a kö­zép­osz­tály­nak a sza­va­za­ta­i­ra szá­mít, amely­nek tár­sa­dal­mi fel­emel­ke­dé­sét és az ur­ba­ni­zált te­rü­le­tek felé áram­lá­sát az isz­lam­is­ta dis­kur­zus kí­sér­te, s amely­nek át­gon­do­lat­lan mo­dern­ség­ké­pé­ben az isz­lám iden­ti­tás és az Eu­ró­pai Uni­ó­hoz való csat­la­ko­zás har­mo­ni­ku­san meg­fér­nek egy­más­sal. A párt prog­ram­ja – amely el­uta­sít­ja az isz­lam­is­ta cím­két, és nem hi­vat­ko­zik a val­lás­ra – a gaz­da­sá­gi li­be­ra­liz­must és az állam és tár­sa­da­lom ki­egye­zé­sét hang­sú­lyoz­za, több de­mok­rá­ci­át kö­ve­tel, s a la­i­ci­tást, az Em­be­ri jogok nyi­lat­ko­za­tát és az Em­be­ri jogok eu­ró­pai egyez­mé­nyét te­kin­ti esz­mei alap­ja­i­nak. [...] A vá­lasz­tá­si győ­zel­met kö­ve­tő he­tek­ben Er­do­gan kör­utat tett az eu­ró­pai fő­vá­ro­sok­ban, hogy tá­mo­ga­tást sze­rez­zen Tö­rök­or­szág EU-csat­la­ko­zá­sá­nak. [...] Ma­nap­ság az AKP-t tá­mo­ga­tó tár­sa­dal­mi ré­te­gek szo­ci­á­lis mo­bi­li­tá­sát az Eu­ró­pá­hoz való kö­ze­le­dés se­gí­ti elő, s a kon­ti­nens gaz­da­sá­gi vi­rág­zá­sá­ban való rész­vé­tel vágya egye­sí­ti egy­más­sal a vi­lá­gi és val­lá­sos kö­zép­osz­tályt” (Kepel, 2007:597–600).

Er­do­gan dip­lo­má­ci­á­ja a pán­isz­la­miz­mus okoz­ta fé­lel­mek miatt gyak­ran nem ered­mé­nyes. Tö­rök­or­szág óva­tos, kis lé­pé­sek­kel pró­bált és pró­bál kö­ze­led­ni Eu­ró­pá­hoz, a Nyu­gat­hoz. Be­kap­cso­ló­dott a nem­zet­kö­zi szer­ve­ze­tek­be. Az IMF, a NATO tagja lett, és tagja az OECD-nek, va­la­mint az Eu­ró­pai Biz­ton­sá­gi és Együtt­mű­kö­dé­si Ér­te­kez­let­nek.

A nagy össze­füg­gé­sek miatt ér­de­mes meg­em­lí­te­ni, hogy az Osz­mán Bi­ro­da­lom a 19. szá­zad­ban fe­nye­get­te a har­cos vah­há­bi­ta ál­la­mot. A vah­há­bi­ta szek­ta a si­va­ta­gi és pusz­tai arab tör­zse­ket egye­sí­tet­te a szent há­bo­rú­ban (Vi­lág­tör­té­nel­mi en­cik­lo­pé­dia, 2008:931). A gyen­gü­lő Osz­mán Bi­ro­da­lom szét­hul­lá­sá­ban ér­de­kel­tek vol­tak az eu­ró­pai gyar­ma­to­sí­tó ha­tal­mak, Ang­lia és Fran­cia­or­szág. A me­di­ter­rá-neum a 19. szá­zad ele­jén a Szu­e­zi-csa­tor­na miatt vált a világ geo­stra­té­gi­ai köz­pont­já­vá. Nagy-Bri­tan­nia ügyes po­li­ti­ká­val az egy­más ellen har­co­ló arab tör­zse­ket, isz­lám mo­nar­chi­á­kat fel­hasz­nál­ta az Osz­mán Bi­ro­da­lom el­le­ni har­cok­ban. El­hin­tet­te a pán­arab szel­le­mi­ség, össze­fo­gás mag­ja­it a pán­isz­la­miz­mus már hosszabb ideje ható val­lá­sos ideo­ló­gi­á­ja mellé (a kettő öt­vö­ző­dé­se na­gyon ve­szé­lyes). Tö­rök­or­szág Eu­ró­pa beteg em­be­re lett, egye­dül ma­radt, 1914 no­vem­be­ré­ben be­lé­pett a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú­ba Né­met­or­szág ol­da­lán. Az Osz­mán Bi­ro­da­lom meg­sem­mi­sült.

A Kö­zel-Ke­le­ten ma két mu­zul­mán állam emel­ke­dik ki az isz­lám or­szá­gok közül: Tö­rök­or­szág erős had­se­re­gé­vel, a mo­der­ni­zá­ció irán­ti el­kö­te­le­zett­sé­gé­vel, és Irán, az atom­bom­ba meg­szer­zé­sé­re tö­rek­vő kö­zép­ha­ta­lom. A pán­isz­lám tö­rek­vé­sek alap­ve­tő tá­mo­ga­tó­ja, a dzsi­hád­dal, ter­ror­ral fe­nye­ge­tő­ző or­szág fel akar­ja bo­rí­ta­ni a ké­nyes ha­tal­mi egyen­súlyt, gaz­da­sá­gi fegy­ve­re a föld egyik leg­ha­tal­ma­sabb olaj­kész­le­te.

Úgy tűnik, hogy több­et­ni­ku­mú Tö­rök­or­szág je­len­tős mérvű mo­der­ni­zá­ci­ó­ja el­le­né­re is sok ne­héz­ség­gel néz szem­be a vi­lág­po­li­ti­ká­ban. Az isz­lám fun­da­men­ta­liz­mus a meg­in­dult fej­lő­dést ve­szé­lyez­te­ti. Tö­rök­or­szág a vele szem­ben fé­lig-med­dig bi­zal­mat­lan Eu­ró­pai Unió or­szá­gai kö­zött kell hogy meg­ta­lál­ja a part­ne­re­ket. Ebben a tö­rek­vé­sé­ben Né­met­or­szág mel­lett a rokon nép­nek te­kin­tett Ma­gyar­or­szág is tá­mo­gat­ja a ke­le­ti nyi­tás po­li­ti­ká­ja je­gyé­ben. Ha­zánk szá­má­ra az Er­do­gan-kor­mánnyal meg­kö­tött sok­ol­da­lú, el­ső­sor­ban gaz­da­sá­gi je­len­tő­sé­gű egyez­mény fon­tos. Bi­za­kod­va te­kint­ve a jö­vő­be, várva Tö­rök­or­szág­ban a po­li­ti­kai kon­szo­li­dá­ló­dást, ha­zánk kész­sé­ges, se­gí­tő úti­tár­sa lehet az EU-ba ve­ze­tő úton. Egy­szer már Hor­vát­or­szág uniós tag­sá­gá­nak ügyes dip­lo­má­ci­á­val való ered­mé­nyes tá­mo­ga­tá­sá­val si­ke­rült el­ér­nünk, hogy part­nert sze­rez­zünk ma­gunk­nak. Tö­rök­or­szág­gal való dip­lo­má­ci­ai együtt­mű­kö­dé­sünk nagy si­ke­re lehet az eu­ró­pai kül­po­li­ti­ká­nak is, amennyi­ben Tö­rök­or­szág EU-ba való fel­vé­te­lé­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként az isz­lám és a ke­resz­tény­ség kö­zöt­ti ci­vi­li­zá­ci­ós és val­lá­si el­len­té­tek csil­la­pod­ná­nak.