Pol­gá­ri Szem­le, 14. évf., 1–3. szám, 2018, 299–315., DOI: 10.24307/psz.2018.0822

Össze­fog­la­lás

Az eu­ró­pai po­li­ti­ka el­múlt két évé­nek egyik leg­iz­gal­ma­sabb – s egy­út­tal a kon­ti­nens jö­vő­je szá­má­ra is ki­emel­ke­dő fon­tos­sá­gú – moz­za­na­ta az a tár­gya­lás­so­ro­zat volt, ame­lyet Nagy-Bri­tan­nia és az Eu­ró­pai Unió foly­ta­tott egy­más­sal a szi­get­or­szág ki­vá­lá­sá­nak fel­té­te­le­i­ről. A ta­nul­mány e tár­gya­lá­sok át­te­kin­té­sé­re vál­lal­ko­zik, attól kezd­ve, hogy 2017 már­ci­u­sá­ban The­re­sa May el­küld­te a ki­lé­pé­si nyi­lat­ko­za­tot Brüsszel­be a lissza­bo­ni szer­ző­dés 50. cik­ke­lye alap­ján egé­szen a 2018. jú­li­us ele­jén tar­tott che­quer­si kor­mány­ülé­sig, amely lé­nye­ges vo­nat­ko­zá­sok­ban sza­kí­tott a kor­mány­zat által addig kép­vi­selt „hard Bre­xit” kon­cep­ci­ó­val, s egy meg­le­he­tő­sen „soft” vál­to­zat mel­lett kö­te­lez­te el magát. E for­du­lat je­len­tős kor­mány­vál­ság­hoz ve­ze­tett, hi­szen a „ke­mény ki­lé­pés” hívei ezt nem kí­ván­ják el­fo­gad­ni. Az írás be­fe­je­zé­sé­nek idő­pont­já­ban azon­ban e küz­de­lem ki­me­ne­te­lét még épp­úgy nem tudni, ami­ként azt sem, mi lesz az Eu­ró­pai Unió vá­la­sza. A tár­gya­lá­sok tör­té­ne­te azon­ban ön­ma­gá­ban is olyan téma, ame­lyet ér­de­mes fel­dol­goz­ni.

Kulcs­sza­vak: Bre­xit, Eu­ró­pai Unió, tár­gya­lás­so­ro­zat, nép­sza­va­zás

Bre­xit Neg­o­ti­a­tions:
Odyssey, Wit­ho­ut Re­a­ch­ing Safe Land

Sum­ma­ry

The neg­o­ti­a­tions bet­ween the Uni­ted King­dom and the Euro­pe­an Union on the con­di­tions of the withd­ra­wal of the UK from the EU cons­ti­tu­ted one of the most ex­ci­ting events in Euro­pe­an po­li­tics in 2017-2018. It is also evi­dent that the out­co­me of these neg­o­ti­a­tions will be of cru­ci­al im­por­tance for the fu­tu­re of Euro­pe. This study aims at in­vestigat­ing these talks which began with ser­ving the withd­ra­wal no­ti­ce under Ar­tic­le 50 of the Lis­bon Tre­aty in March 2017. The chain of events is fol­lo­wed until the May govern­ment re­a­ched the Che­quers comp­ro­mi­se in July 2018. This Bre­xit plan is seen by “hard Bre­xi­te­ers” as of­fe­ring the worst opt­ion and, con­se­qu­ently, is ve­he­mently re­jec­ted by them, re­sult­ing in an acute po­li­ti­cal cris­is. Of co­ur­se, the writer at this mo­ment can­not pre­dict the fu­tu­re co­ur­se of events but he is con­vin­ced that the his­to­ry of the neg­o­ti­a­tions is worth analy­zing.

Key­words: Bre­xit, Euro­pe­an Union, Bre­xit neg­o­ti­a­tions, re­fe­ren­dum

„Ha be­kö­vet­ke­zik a Bre­xit, Eu­ró­pa össze fog om­la­ni. Nem él­he­ti túl” – nyi­lat­koz­ta Ber­nard-Hen­ri Lévy, Fran­cia­or­szág egyik leg­te­kin­té­lye­sebb fi­lo­zó­fu­sa a kon­zer­va­tív The Spec­ta­tornak 2018 má­ju­sá­ban annak a kap­csán, hogy a Bre­xit­ről egy egy­sze­rep­lős szín­da­ra­bot írt (Last Exit Be­fo­re Bre­xit), amely­nek ős­be­mu­ta­tó­ját jú­ni­us­ban Lon­don­ban, a Ca­do­gan Hall­ban tar­tot­ták. „Eu­ró­pa lelke ha­lott, fel kell tá­masz­ta­ni, ehhez vi­szont nél­kü­löz­he­tet­len a bri­tek rész­vé­te­le, hi­szen a szi­get­or­szág mé­lyen be­le­író­dott Eu­ró­pa DNA-já­ba” – döb­ben rá a darab fő­hő­se. A fi­lo­zó­fus ugyan­ak­kor azt is ki­fej­ti: nem kell cso­dál­koz­ni azon, ha egy olyan nagy nem­zet, mint a brit, amely a 20. szá­zad­ban két­szer is meg­men­tet­te a kon­ti­nenst az ön­gyil­kos­ság­tól, hátat for­dít az immár „bot­rá­nyos” bü­rok­rá­ci­á­nak. BHL végül, meg­le­pő módon, azt a jós­la­tot fo­gal­maz­za meg, hogy a Bre­xit­re még­sem kerül sor, mert a vi­lág­tör­té­ne­lem fon­tos ese­mé­nyei min­dig meg­cá­fol­ták a ra­ci­o­ná­lis szá­mí­tá­so­kat (Evans, 2018). Vajon igaza van-e?

A tör­té­ne­lem me­ne­té­nek ki­szá­mít­ha­tat­lan­sá­gát il­le­tő­en sok igaz­ság van Ber­nard-Hen­ri Lévy vé­le­mé­nyé­ben, je­len­leg azon­ban mégis úgy tűnik, a szi­get­or­szág, ha buk­dá­csol­va is, a ki­lé­pés felé halad. To­vább­ra is nyi­tott vi­szont még a kér­dés, noha már két év is el­telt a ne­ve­ze­tes re­fe­ren­dum, 2016 jú­ni­u­sa óta, hogy mi­lyen for­má­ban és mi­lyen mély­sé­gig kö­vet­ke­zik majd be a sza­kí­tás. E sorok írása 2018 jú­li­u­sá­nak első fe­lé­ben fe­je­ző­dött be, tehát a szer­ző még sem­mi­képp sem tud ki­ér­lelt elem­zést nyúj­ta­ni a Bre­xit-tár­gya­lá­sok ered­mé­nye­i­ről. A ta­nul­mány így csak arra tesz kí­sér­le­tet, hogy át­te­kint­se e fo­lya­mat leg­fon­to­sabb ál­lo­má­sa­it 2017 már­ci­u­sá­tól, a ki­lé­pé­si nyi­lat­ko­zat be­nyúj­tá­sá­tól a che­quer­si kor­mány­ülé­sen el­fo­ga­dott komp­ro­misszu­mos ja­vas­lat­cso­ma­gig, 2018 jú­li­u­sá­ig, mint­egy foly­ta­tó­la­go­san azzal az elem­zés­sel, ame­lyet e sorok szer­ző­je e fo­lyó­irat ha­sáb­ja­in tett közzé a re­fe­ren­dum­ról (Egedy, 2016a).

Az el­ha­mar­ko­dott vá­lasz­tás

A brit kor­mány stra­té­gi­á­ját alap­ja­i­ban mind­má­ig The­re­sa May azon el­hí­re­sült ki­je­len­té­se ha­tá­roz­za meg, mi­sze­rint a „Bre­xit Bre­xi­tet je­lent”, azaz ki kell lépni az Eu­ró­pai Uni­ó­ból, s erről nincs helye újabb nép­sza­va­zás­nak. May nem sok­kal mi­nisz­ter­el­nök­ké vá­lasz­tá­sa után azt is egy­ér­tel­mű­vé tette, hogy az egy­sé­ges belső pi­ac­ból és a vám­uni­ó­ból is ki akar­ja lép­tet­ni Nagy-Bri­tan­ni­át – ha ugyan­is el­ma­rad a sza­kí­tás az EU e két kulcs­in­téz­mé­nyé­vel, akkor tu­laj­don­kép­pen oka­fo­gyot­tá válik a tag­ság fel­mon­dá­sa. A célok pon­tos meg­ha­tá­ro­zá­sa azon­ban még a kor­mány­zó kon­zer­va­tí­vok ber­ke­in belül is éles vi­tá­kat kel­tett; ezt a lát­vá­nyos bi­zony­ta­lan­sá­got tük­rö­zi, hogy May csak igen hosszú hu­za­vo­na után, 2017. már­ci­us 29-én „ak­ti­vál­ta” a lissza­bo­ni szer­ző­dés sokat em­le­ge­tett 50. cik­ke­lyét, amely le­he­tő­vé teszi egy tag­ál­lam ki­lé­pé­sét az Uni­ó­ból.

2017 áp­ri­li­sá­ban May arra a dön­tés­re ju­tott, hogy meg­erő­sí­ti a tör­vény­ho­zá­son be­lü­li po­zí­ci­ó­ját, s egy­út­tal a ter­ve­zett lé­pé­se­i­hez szük­sé­ges po­li­ti­kai le­gi­ti­má­ci­ót is: jú­ni­us 8-ra új, rend­kí­vü­li vá­lasz­tást írt ki, noha ennek a szük­sé­ges­sé­gét semmi sem in­do­kol­ta (Boyle–Ma­id­ment, 2017). Tény, hogy a köz­vé­le­mény-ku­ta­tá­sok akkor még a toryk sta­bil fö­lé­nyét je­lez­ték. Biz­tos­ra vette tehát a si­kert, azon­ban ha­tal­ma­sat té­ve­dett. Igaz, hogy a Mun­kás­pár­tot igen­csak meg­osz­tot­ta a „balos” Je­remy Corbyn el­nök­ké vá­lasz­tá­sa 2015 szep­tem­be­ré­ben, ám 2017 nya­rá­ra mégis si­ke­rült a párt­nak va­la­mennyi­re ren­dez­nie zi­lált so­ra­it, s így a pa­pír­for­mát meg­cá­fol­va, szá­mot­te­vő mér­ték­ben nö­vel­ni tudta a rá vok­so­lók szá­mát. Az előző, 2015-ös vá­lasz­tás ered­mé­nye­képp a Kon­zer­va­tív Párt­nak 17 fős több­sé­ge volt, s ezzel ab­szo­lút több­sé­get él­ve­zett a 650 fős al­só­ház­ban; jú­ni­us 8-án vi­szont 13 man­dá­tu­mot el­ve­szí­tett, míg fő ve­tély­tár­sa 30 (!) új kép­vi­se­lői hely­hez ju­tott. A toryk így a vok­sok 42,4%-ával 318 man­dá­tum­hoz ju­tot­tak, a Mun­kás­párt pedig a sza­va­za­tok 40%-ával 262 man­dá­tum­hoz.² A Kon­zer­va­tív Párt így a sta­bil kor­mány­zás foly­ta­tá­sá­hoz külső tá­mo­ga­tás­ra szo­rult. A két­párt­rend­szer által for­mált brit po­li­ti­ká­ban nin­cse­nek ha­gyo­má­nyai a ko­a­lí­ci­ós kor­mány­zás­nak, May tehát – a Bre­xit­hez való vi­szony tö­rés­vo­na­lát ál­lít­va a kö­zép­pont­ba – végül az észak-ír­or­szá­gi De­mok­ra­ti­kus Unio­nis­ta Párt­tal kö­tött „külső tá­mo­ga­tá­si” meg­ál­la­po­dást (The Te­le­gra­ph, 2017). A DUP Észak-Ír­or­szág leg­erő­sebb po­li­ti­kai párt­ja, amely a pro­tes­táns több­ség­re tá­masz­kod­va a Nagy-Bri­tan­ni­á­val való unió fenn­tar­tá­sá­nak fel­tét­len híve, és a toryk fő­ára­má­hoz ha­son­ló­an el­kö­te­le­zett a Bre­xit vég­re­haj­tá­sa mel­lett. (Észak-Ír­or­szág­ban a vá­lasz­tók több­sé­ge, 56%-a a ki­lé­pés ellen sza­va­zott.) A balul si­ke­rült vá­lasz­tás ki­me­ne­te­le ter­mé­sze­te­sen May mi­nisz­ter­el­nö­ki po­zí­ci­ó­ját is ala­po­san meg­ren­get­te, de végül az a meg­győ­ző­dés ke­re­ke­dett felül a kor­mány­zó párt­ban, hogy a ki­lé­pé­si tár­gya­lá­sok kri­ti­kus idő­sza­ká­ban egy „ve­zér­cse­re” csak gyen­gí­te­né a szi­get­or­szág hely­ze­tét (Parker, 2017).

A May-kor­mány moz­gás­te­rét kez­det­től fogva szű­kí­tet­te Skó­cia mar­káns Bre­xit-el­le­nes­sé­ge. Em­lé­ke­ze­tes, hogy a re­fe­ren­du­mon 2016 jú­ni­u­sá­ban Skó­ci­á­ban a sza­va­zók több­sé­ge, 62 szá­za­lé­ka az EU-tag­ság meg­őr­zé­se mel­lett állt ki, és a kor­mány­zó Skót Nem­ze­ti Párt (SNP) ve­ze­tő­je, Nic­o­la Stur­geon le­szö­gez­te, hogy nem kíván ki­lép­ni sem az egy­sé­ges pi­ac­ból, sem pedig a vám­uni­ó­ból (BBC, 2016). A 2017 jú­ni­u­sá­ban ren­de­zett vá­lasz­tá­son az SNP vi­szont meg­le­pő­en gyen­gén sze­re­pelt, ezért az Egye­sült Ki­rály­ság­ból tör­té­nő ki­vá­lás terve egy­elő­re le­ke­rült a na­pi­rend­ről, de a „ke­mény Bre­xit”-et a skót kor­mány kö­vet­ke­ze­te­sen el­uta­sít­ja.

Davis és bar­ni­er: a tár­gya­lá­sok első for­du­ló­ja

Nagy-Bri­tan­nia és az Eu­ró­pai Unió hi­va­ta­los tár­gya­lá­sai 2017 nya­rán, egé­szen pon­to­san jú­ni­us 19-én in­dul­tak meg, ami­kor a brit de­le­gá­ci­ót ve­ze­tő David Davis, a Bre­xit le­bo­nyo­lí­tá­sá­ért fe­le­lős mi­nisz­ter (Sec­re­tary of State for Exit­ing the Euro­pe­an Union) Brüsszel­be uta­zott, hogy ta­lál­koz­zon az EU-t kép­vi­se­lő fran­cia Mi­chel Bar­ni­er „fő­tár­gya­ló­val”. Ekkor ál­la­pod­tak meg abban a me­net­rend­ben, hogy négy­he­ten­te tár­gyal­nak Brüsszel­ben.³ A bri­tek azt sze­ret­ték volna, hogy a ki­lé­pés fel­té­te­le­it érin­tő és a le­en­dő kap­cso­la­to­kat ki­ala­kí­tó tár­gya­lá­sok pár­hu­za­mo­san ha­lad­ja­nak, az EU azon­ban ra­gasz­ko­dott ahhoz, hogy az első sza­kasz­ban a ki­vá­lás három kulcs­fel­té­te­lé­ről ál­la­pod­ja­nak meg, s a to­váb­bi együtt­mű­kö­dés­ről csak ezt kö­ve­tő­en egyez­tes­se­nek. E három alap­fel­té­tel a kö­vet­ke­ző volt: a Nagy-Bri­tan­ni­á­ban élő uniós ál­lam­pol­gá­rok, il­let­ve az Unió ál­la­ma­i­ban élő brit ál­lam­pol­gá­rok jogi hely­ze­té­nek a ren­de­zé­se, a „vá­lá­si összeg” mér­té­ké­nek a meg­ál­la­pí­tá­sa, vagy­is az EU-val szem­ben fenn­ál­ló brit pénz­ügyi kö­te­le­zett­sé­gek pon­tos meg­ha­tá­ro­zá­sa, s végül, de egy­ál­ta­lán nem utol­só­sor­ban az Ír­or­szág és az Észak-Ír­or­szág kö­zöt­ti 500 ki­lo­mé­te­res határ el­len­őr­zé­sé­nek (még pon­to­sab­ban a fi­zi­kai ha­tár­el­len­őr­zés el­ke­rü­lé­sé­nek) az ügye. Úgy meg­szün­tet­ni a ha­tár­el­len­őr­zést, hogy Nagy-Bri­tan­nia kívül áll a vám­uni­ón, az Ír Köz­tár­sa­ság pedig annak ré­sze­se, meg­old­ha­tat­lan fel­ad­vány­nak tűnt – s tu­laj­don­kép­pen mind­vé­gig az is ma­radt.

A tár­gya­lá­sok igen von­ta­tot­tan in­dul­tak meg, s több­nyi­re így is ha­lad­tak, ami­nek a fő okát abban lát­hat­juk, hogy a brit de­le­gá­ció nem ka­pott vi­lá­gos és egy­ér­tel­mű út­mu­ta­tást arra nézve, pon­to­san mi­lyen ál­lás­pon­tot kép­vi­sel­jen az egyes kér­dé­sek­ben. Miért ma­radt ez el? Min­de­nek­előtt azért, mert az EU-ból való ki­vá­lás­ra a brit kor­mány­zat nem volt fel­ké­szül­ve, hi­szen va­ló­já­ban az egész or­szá­got meg­lep­te a nép­sza­va­zás ki­me­ne­te­le. Szep­tem­ber­re szin­te már úgy tűnt, hogy a tár­gya­lá­sok vég­leg zsák­ut­cá­ba jut­nak, ezért e hónap 22-én The­re­sa May nagy ívű be­széd­re szán­ta el magát azzal a cél­lal, hogy ki­moz­dít­sa a Bre­xit-fo­lya­ma­tot a holt­pont­ról. Fel­lé­pé­se szín­he­lyé­ül Fi­ren­zét vá­lasz­tot­ta.

May fi­ren­zei be­szé­de

A mi­nisz­ter­el­nök igen nehéz fel­adat­ra vál­lal­ko­zott, ami­kor úgy akar­ta eu­ró­pai part­ne­re­i­nek a jó­in­du­la­tát meg­nyer­ni, hogy eköz­ben nem for­dít­ja maga ellen a ki­vá­lás el­kö­te­le­zett hí­ve­it. John Red­wood, az „eu­rosz­kep­ti­kus” toryk egyik ve­zér­alak­ja úgy vélte, a mi­nisz­ter­el­nök Fi­ren­zé­ben a le­he­tő leg­messzebb­re el­ment azért, hogy az EU ked­vé­ben jár­jon – sőt túl messzi­re is (Red­wood, 2017). Mások vi­szont az idő­hú­zás újabb kí­sér­le­tét lát­ták a be­széd­ben, arra is utal­va, hogy va­ló­já­ban semmi olyan nem hang­zott el, amit ko­ráb­ban nem le­he­tett tudni. De elő­ször is néz­zük meg, mi­lyen fon­to­sabb meg­ál­la­pí­tá­sok hang­zot­tak el Fi­ren­zé­ben!⁴

A leg­fon­to­sabb­nak azt a be­je­len­té­sét ne­vez­het­jük, hogy Lon­don „kö­rül­be­lül két évre szóló” át­me­ne­ti idő­sza­kot kér Brüsszel­től, arra hi­vat­koz­va, hogy a tag­ság meg­szű­né­sé­nek idő­pont­ja, 2019 már­ci­u­sa után a szi­get­or­szág­nak még to­váb­bi időre lesz szük­sé­ge az új kap­cso­lat­rend­szer ki­dol­go­zá­sá­hoz és az éles tö­ré­sek (cliff edge) el­ke­rü­lé­sé­hez. A Bre­xit „puha” vál­to­za­tá­val ro­kon­szen­ve­ző Phi­lip Ham­mond pénz­ügy­mi­nisz­ter szep­tem­ber 12-én már arra is utalt, hogy az „át­me­net” a sta­tus quóra fog épül­ni. A „ke­mény” meg­ol­dás hívei lep­le­zet­len gya­nak­vás­sal te­kin­tet­tek erre, mert attól tar­tot­tak, hogy a hosszú­ra nyúló át­me­net kis­ka­pu­ként szol­gál­hat a Bre­xit el­odá­zá­sá­hoz. A kül­ügy­mi­nisz­ter­ré ki­ne­ve­zett, a 2016-os Bre­xit-kam­pány „front­em­be­ré­nek” szá­mí­tó Boris John­son e tábor ér­zé­se­it szó­lal­tat­ta meg, ami­kor szep­tem­ber kö­ze­pén a Daily Te­le­gra­phban, a nyo­más­gya­kor­lás szán­dé­ká­val, meg­is­mé­tel­te azon ál­lí­tá­sát, hogy Nagy-Bri­tan­ni­á­nak heti 350 mil­lió font­já­ba kerül a tag­ság (Ray­ner, 2017). Ez ter­mé­sze­te­sen erős túl­zás volt, an­go­lo­san fo­gal­maz­va. A Bre­xit-pár­ti­ak meg­nyug­ta­tá­sá­ra May je­lez­te Fi­ren­zé­ben, hogy az át­me­net „szi­go­rú­an kor­lá­to­zott idő­tar­tam­ra” szól­na, s egy­ér­tel­mű­vé tette: két év után Nagy-Bri­tan­nia nem marad sem az egy­sé­ges piac, sem pedig a vám­unió tagja. A két­sé­gek el­osz­la­tá­sá­ra azt is ki­je­len­tet­te, hogy nem gon­dol­ko­dik sem az Eu­ró­pai Gaz­da­sá­gi Tér­ség­hez való kap­cso­ló­dás­ban, a „nor­vég mo­dell­ben” (ez az EU sza­bá­lya­i­nak el­fo­ga­dá­sa fe­jé­ben biz­to­sí­ta­na hoz­zá­fé­rést a közös pi­ac­hoz), sem pedig egy olyan tí­pu­sú sza­bad­ke­res­ke­del­mi egyez­mény­ben, ami­lyet az Unió nem­rég Ka­na­dá­val kö­tött.⁵

A Nagy-Bri­tan­ni­á­ban élő uniós pol­gá­rok jo­ga­i­ról, az EU egyik kulcs­fel­té­te­lé­ről May ér­dem­ben nem be­szélt Fi­ren­zé­ben, ki­je­len­tet­te vi­szont, hogy az uniós pol­gá­rok az át­me­net pe­ri­ó­du­sá­ban is jö­het­nek majd, sőt, kö­szö­ni hoz­zá­já­ru­lá­su­kat az or­szág pros­pe­rá­lá­sá­hoz. Ekkor azon­ban már „re­giszt­rál­ni” fog­ják őket az új be­ván­dor­lá­si rend­szer­re való át­té­rés je­gyé­ben, tette hozzá. Guy Ver­hofs­tadt az Eu­ró­pai Par­la­ment kép­vi­se­le­té­ben a be­széd után si­e­tett je­lez­ni: egy ilyen me­cha­niz­mus be­ve­ze­té­se el­fo­gad­ha­tat­lan (Ken­tish, 2017). (Több lépés és gesz­tus is utalt arra, hogy az Unió par­la­ment­je a Bre­xit ügyé­ben a Bi­zott­ság­nál is ke­mé­nyebb ál­lás­pon­tot fog­lal el.)

A be­széd fon­tos eleme volt a mi­nisz­ter­el­nök azon ki­je­len­té­se, mi­sze­rint biz­to­sí­ta­ni fogja, hogy a brit bí­ró­sá­gok íté­le­te­ik­ben az Eu­ró­pai Bí­ró­ság dön­té­se­it is fi­gye­lem­be ve­hes­sék az uniós mun­ka­vál­la­lók ügye­i­ben. Ezzel fél­re­ért­he­tet­le­nül je­lez­te, hogy a brit bí­ró­sá­gok el­sőbb­sé­ge fenn­ma­rad­na. A gond ezzel csak az volt, hogy az EU már több­ször ki­nyil­vá­ní­tot­ta, ra­gasz­ko­dik ahhoz, hogy ál­lam­pol­gá­ra­i­nak ügye­i­ben a saját bí­ró­sá­gát il­les­se meg a szup­re­má­cia. Lon­don sze­rint vi­szont a brit bí­ró­sá­gok füg­get­len­sé­gét nem kell fél­te­ni, hi­szen ezek – a 2017 no­vem­be­ré­ben Bu­da­pest­re lá­to­ga­tó Lord Cal­la­nan sza­va­it idéz­ve – „nem arról hí­re­sek, hogy em­be­ri jo­go­kat sér­te­né­nek, ezért ne­vet­sé­ges lenne, hogy az EB fel­ügyel­je őket” (Már­ton, 2017).

A fi­ren­zei be­szé­det meg­elő­ző napok leg­töb­bet tag­lalt kér­dé­se a pénz­ügyi el­szá­mo­lá­so­ké volt. May biz­to­sí­tot­ta eu­ró­pai part­ne­re­it arról, ele­get fog tenni kö­te­le­zett­sé­ge­i­nek, vagy­is Nagy-Bri­tan­nia ki­lé­pé­se miatt egyet­len tag­ál­lam­nak sem kell majd töb­bet fi­zet­nie az uniós költ­ség­ve­tés­be, s egyet­len tag sem kap a ter­ve­zett­nél ke­ve­sebb fej­lesz­té­si for­rást a 2020-ig tartó uniós költ­ség­ve­té­si pe­ri­ó­dus vé­gé­ig. A Fi­nan­cial Times még a be­széd előtt köz­zé­tet­te, hogy ér­te­sü­lé­sei sze­rint a brit kor­mány 20 mil­li­árd eurót kíván fel­aján­la­ni „vá­lá­si összeg­ként”. Brüsszel vi­szont lé­nye­ge­sen na­gyobb, 60 mil­li­árd euró kö­rü­li be­fi­ze­tést várt el a szi­get­or­szág­tól. A vá­ra­ko­zá­sok­nak meg­fe­le­lő­en May össze­ge­ket nem ne­ve­zett meg, de annyit jel­zett, hogy az EU igé­nyei „el­túl­zot­tak”.

A ma­gyar saj­tó­ban so­ká­ig igen kevés szó esett a har­ma­dik sar­ka­la­tos kér­dés­ről, az Észak-Ír­or­szág és az Ír Köz­tár­sa­ság kö­zött hú­zó­dó ha­tár­ról. Ne fe­lejt­sük el: az ír állam és a ket­té­osz­tott ír nem­zet szá­má­ra nem pusz­tán gaz­da­sá­gi, hanem po­li­ti­kai szem­pont­ból is kulcs­je­len­tő­sé­gű, hogy a szi­ge­tet ne vágja ketté egy „ke­mény határ”. A ha­tár­kér­dés fe­sze­ge­té­se rá­adá­sul az 1998-as „nagy­pén­te­ki egyez­ménnyel” el­in­dí­tott észak­ír bé­ke­fo­lya­ma­tot is ve­szé­lyez­te­ti, hi­szen ez exp­r­es­sis ver­bis ki­mond­ta, hogy a szi­ge­ten nem lé­te­sül­het „ke­mény határ”. Ezért ko­ráb­bi ál­lás­fog­la­lá­sa­i­val össz­hang­ban May Fi­ren­zé­ben meg­is­mé­tel­te, hogy sem­mi­lyen fi­zi­kai aka­dá­lyo­kat nem kí­ván­nak a ha­tá­ron emel­ni. Brüsszel vi­szont egy­ér­tel­mű­vé tette, hogy ra­gasz­ko­dik az Unió ha­tá­ra­i­nak szi­go­rú vé­del­mé­hez, és dub­li­ni lá­to­ga­tá­sa során Mi­chel Bar­ni­er is el­en­ged­he­tet­len­nek ne­vez­te a vám­vizs­gá­la­tok meg­tar­tá­sát, ha Nagy-Bri­tan­nia el­hagy­ja a vám­uni­ót (Camp­bell, 2017). A di­lem­ma meg­ol­dá­sá­ról May ekkor még semmi konk­ré­tu­mot nem mon­dott.

A mi­nisz­ter­el­nök addig kö­vet­ke­ze­te­sen azt han­goz­tat­ta, hogy Nagy-Bri­tan­ni­á­nak jobb, ha egy­ál­ta­lán nem köt meg­ál­la­po­dást a ki­lé­pés utáni kap­cso­la­tok­ra nézve, mint­ha egy rossz meg­ál­la­po­dás­ba menne bele. E vé­le­mé­nyét a be­szé­dét kö­ve­tő saj­tó­kon­fe­ren­ci­án sem vonta vissza, mégis ál­lít­ha­tó, hogy Fi­ren­zé­ben ennek az el­len­ke­ző­jét su­gall­ta, annak a fel­is­me­ré­sét, hogy ez nem jó üze­net, nem jó stra­té­gia (The Gu­ar­di­an, 2017). E „pu­hu­lás­ban” nyil­ván köz­re­ját­szott a toryk gyen­ge vá­lasz­tá­si ered­mé­nye: a kor­mány nem ka­pott fel­ha­tal­ma­zást az iga­zán „ke­mény” ki­lé­pés­re.

2017. de­cem­ber 8: az első sza­kasz le­zá­rá­sa

A tár­gya­lá­sok azon­ban ér­dem­ben ok­tó­ber­től sem gyor­sul­tak fel; a po­li­ti­kai elem­zők­nek jog­gal tá­madt az a be­nyo­má­suk, hogy a két oldal kép­vi­se­lői el­be­szél­nek egy­más mel­lett. Az Eu­ró­pai Unió 27 tag­ál­la­má­nak ve­ze­tői ezért 2017. ok­tó­be­ri csúcs­ta­lál­ko­zó­ju­kon úgy ta­lál­ták, hogy „meg­fe­le­lő elő­re­ha­la­dás” hi­á­nyá­ban még nin­cse­nek meg a fel­té­te­lei a to­vább­lé­pés­nek, vagy­is a má­so­dik for­du­ló meg­kez­dé­sé­nek, amely már az új kap­cso­la­tok­ról szól­na.⁶ David Davis no­vem­ber kö­ze­pén a BBC-nek azt ál­lí­tot­ta, hogy Lon­don szá­mos „kre­a­tív komp­ro­misszu­mot” is ja­va­solt a tár­gya­lá­so­kon, de az EU e komp­ro­misszum­kész­sé­get „nem min­dig vi­szo­noz­za” (BBC, 2017b).

De­cem­ber ele­jé­re végül mégis kör­vo­na­la­zó­dott egy meg­ál­la­po­dás, ame­lyet 4-én Je­an-Cla­ude Jun­c­ker, a Bi­zott­ság el­nö­ke és The­re­sa May írt volna alá. E napon a két po­li­ti­kus együtt ebé­delt Brüsszel­ben, és már lé­nye­gé­ben meg is szü­le­tett az alku, ami­kor a May-kor­mányt kí­vül­ről tá­mo­ga­tó De­mok­ra­ti­kus Unio­nis­ta Párt ve­ze­tő­je, Ar­le­ne Fos­ter köz­be­szólt: fel­há­bo­ro­dot­tan meg­üzen­te, hogy sem­mi­képp sem fogad el egy olyan meg­ol­dást, mi­sze­rint Észak-Ír­or­szág­ra Nagy-Bri­tan­nia ki­lé­pé­se után akár­csak át­me­ne­ti­leg is vo­nat­koz­ná­nak az EU vám­uni­ó­já­nak a sza­bá­lyai (BBC, 2017c).⁷ Ez az ötlet, noha még igen­csak ki­dol­go­zat­lan for­má­ban, sze­re­pelt ugyan­is a szak­ér­tők által elő­ter­jesz­tett meg­ál­la­po­dá­si ter­ve­zet­ben, ke­res­ke­de­lem­po­li­ti­kai te­kin­tet­ben de facto el­sza­kít­va Észak-Ír­or­szá­got az or­szág másik három al­ko­tó­ele­mé­től.

A DUP le­szö­gez­te, hogy ezt sem­mi­képp sem fo­gad­ja el. Fos­ter egy napig szóba sem akart állni May­jel...

A tár­gya­lá­si fo­lya­mat egy pil­la­nat­ra meg­fe­nek­lett; az át­tö­rés szin­te az utol­só pil­la­na­tok­ban kö­vet­ke­zett be, de­cem­ber 8-ra. Hogy minek kö­szön­he­tő­en? A meg­ál­la­po­dást végül is az biz­to­sí­tot­ta, hogy a ku­darc sem Lon­don­nak, sem Brüsszel­nek nem állt ér­de­ké­ben. De néz­zük meg kö­ze­lebb­ről is, hogy mi­ként is ál­la­pod­tak meg a már em­lí­tett három fő kér­dés­ben.

Ami a Nagy-Bri­tan­ni­á­ban élő és dol­go­zó, mint­egy há­rom­mil­lió EU-s pol­gár jo­ga­it il­le­ti, a brit kor­mány már 2017 jú­ni­u­sá­ban nyil­vá­nos­ság­ra hozta a hely­ze­tük ren­de­zé­sé­re vo­nat­ko­zó ja­vas­la­tát (Peter, 2017). Ez arra épült, hogy azok az uniós pol­gá­rok, akik – egy ké­sőbb ki­je­lö­len­dő ha­tár­na­pig – leg­alább öt éve fo­lya­ma­to­san a szi­get­or­szág­ban tar­tóz­kod­nak, ún. „le­te­le­pe­dett stá­tuszt” (sett­led sta­tus) nyer­nek, s ez min­den szo­ci­á­lis kér­dés­ben, az egész­ség­ügyi el­lá­tás­tól az ok­ta­tá­son át a nyug­dí­jig, a brit ál­lam­pol­gá­ro­ké­val tel­je­sen meg­egye­ző jo­go­kat biz­to­sít szá­muk­ra. No­vem­ber­ben a Bre­xit-ügyi mi­nisz­té­ri­um to­váb­bi rész­le­te­ket is köz­zé­tett az uniós pol­gá­rok – és Brüsszel – meg­nyug­ta­tá­sá­ra, hang­sú­lyoz­va, hogy a le­te­le­pe­dett stá­tusz in­té­zé­sé­re „bőven lesz idő”, s a tiszt­vi­se­lők nem fog­nak be­le­köt­ni „tech­ni­kai ap­ró­sá­gok­ba”. A Bel­ügy­mi­nisz­té­ri­um de­cem­be­ri ál­lás­fog­la­lá­sa sze­rint az uniós pol­gá­rok „pár perc alatt” re­giszt­rál­tat­hat­ják ma­gu­kat, s az el­já­rás össze­ge nem fogja meg­ha­lad­ni a brit út­le­ve­le­kért el­kért il­le­té­ket.⁸

Az ál­lam­pol­gár­ság ügyé­ben a leg­éle­sebb né­zet­el­té­rés az Eu­ró­pai Bí­ró­ság jog­kö­ré­hez kap­cso­ló­dott, a brit ál­lás­pont ugyan­is kez­det­től fogva az volt, hogy a ki­lé­pés után az EU-s pol­gá­rok ügye­i­ben is a brit bí­ró­sá­gok lesz­nek az il­le­té­ke­sek. A komp­ro­misszum je­gyé­ben Lon­don csak odáig kí­vánt el­men­ni, hogy fi­gye­lem­be ve­szik majd az EB ál­lás­fog­la­lá­sa­it. De­cem­ber­ben az EU en­ge­dett ebben töb­bet – be­ér­te a „fi­gye­lem­be­vé­tel” ígé­re­té­vel (Zalan, 2017).

A „vá­lá­si összeg” kér­dé­sé­ben vi­szont a bri­tek lé­nye­gé­ben ka­pi­tu­lál­tak, noha Boris John­son saj­tó­nyi­lat­ko­za­tai ko­ráb­ban ennek az el­len­ke­ző­jét su­gall­ták. Em­lé­ke­ze­tes, hogy Lon­don ere­de­ti­leg a ki­vá­lás után egy pen­nyt sem kí­vánt fi­zet­ni, s ké­sőbb is csak a tö­re­dé­két aján­lot­ta annak, amit az EU kért. Pon­tos össze­get de­cem­ber­ben sem ha­tá­roz­tak meg ugyan, de az ér­te­sü­lé­sek sze­rint vár­ha­tó­an 45-50 mil­li­árd euró kö­rü­li nagy­ság­rend­ről lehet szó. Lon­don ezen­fe­lül vál­lal­ta, hogy a 2020-ig tartó hét­éves költ­ség­ve­té­si cik­lus­ban min­dent fi­zet­ni fog – tisz­te­let­ben tart­ja tehát min­den ko­ráb­ban vál­lalt kö­te­le­zett­sé­gét. Még az EU-al­kal­ma­zot­tak nyug­dí­já­hoz is hoz­zá­já­rul... May annyit tu­dott el­ér­ni, hogy ne a szi­get­or­szág­nak kell­jen áll­nia az uniós ügy­nök­sé­gek el­köl­töz­te­té­sé­nek a költ­sé­ge­it.

A leg­ne­he­zebb kér­dés­ben, Észak-Ír­or­szá­gé­ban a May-kor­mány na­gyobb si­kert ért el, már amennyi­ben si­ker­nek te­kint­he­tő az, hogy jel­leg­ze­tes brit komp­ro­misszum­ra ju­tot­tak, és el­ha­lasz­tot­ták a dön­tést. Arról a zá­tony­ról, amely­re de­cem­ber 4-én fu­tot­tak, úgy evic­kél­tek le, hogy a két fél által el­fo­ga­dott közös je­len­tés (Joint Re­port) három le­het­sé­ges op­ci­ót vá­zolt fel. Az első az volt, hogy a ha­tár­kér­dést az EU és az Egye­sült Ki­rály­ság kö­zöt­ti ké­sőb­bi ke­res­ke­del­mi egyez­mény ke­re­té­ben old­ják majd meg. Ha ez nem si­ke­rül, akkor spe­ci­fi­kus tech­no­ló­gi­ai meg­ol­dá­sok­hoz for­dul­nak a ha­tár­el­len­őr­zés el­ke­rü­lé­sé­re, s csak ha ez sem bi­zo­nyul jár­ha­tó­nak, akkor ke­rül­ne elő az ún. „backstop” meg­ol­dás, amely­nek alap­ján Nagy-Bri­tan­nia vál­lal­ja, hogy saját vám­sza­bá­lya­it az EU sza­bá­lyo­zá­sá­hoz iga­zít­ja (EC, 2017). A szö­ve­ge­zés­ből, a Joint Re­port 49. pa­rag­ra­fu­sá­ból nem derül ki egy­ér­tel­mű­en, hogy az „iga­zo­dás” az Egye­sült Ki­rály­ság egé­szé­re vagy csak Észak-Ír­or­szág­ra vo­nat­koz­na. „Az Egye­sült Ki­rály­ság ma­xi­má­li­san iga­zod­ni fog a belső piac és a vám­unió azon sza­bá­lya­i­hoz, ame­lyek, je­len­leg vagy a jö­vő­ben, fenn­tart­ják az Észak és Dél kö­zöt­ti együtt­mű­kö­dést, a szi­get egé­szé­re ki­ter­je­dő­en, és meg­véd­ve az 1998-as egyez­ményt” (EC, 2017). Ez tehát konk­rét ígé­re­tet je­len­tett a „ke­mény határ” el­ke­rü­lé­sé­re, az unio­nis­ta-kon­zer­va­tív ag­gá­lyok­ra te­kin­tet­tel vi­szont az 50. pa­rag­ra­fus azt is le­szö­gez­te: az Egye­sült Ki­rály­sá­gon belül nem lesz­nek ke­res­ke­del­mi ha­tá­rok. Ha­csak nem marad az Egye­sült Ki­rály­ság egé­sze a vám­uni­ó­ban, a két cél kö­zött nyil­ván­va­ló el­lent­mon­dás van – jog­gal je­gyez­te meg az észak­ír Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Mun­kás­párt (SDLP) egy­ko­ri ve­ze­tő­je még 1998-ban, hogy az észak­ír po­li­ti­ká­ban „kol­lek­tív két­ér­tel­mű­sé­ge­ket” (coll­ec­tive am­bi­gu­i­ti­es) ta­lál­ni (Gilm­o­re, 2017:3). Ek­kor­ra már egyre töb­ben ju­tot­tak arra a kö­vet­kez­te­tés­re, hogy a Bre­xit ügye va­ló­já­ban az észak­ír határ sor­sán fog állni vagy bukni. A to­ry­kat a par­la­ment­ben tá­mo­ga­tó DUP így is ne­he­zen ment bele e for­mu­lá­ba, s el­len­ál­lá­sá­ban ma­xi­má­li­san szá­mít­hat(ott) a Kon­zer­va­tív Párt Bre­xit-el­le­nes szár­nyá­ra. Ők va­la­mennyi­en Észak-Ír­or­szág ügyé­ben olyan „vörös vo­na­lat” lát­nak, ame­lyet a tár­gya­lá­so­kon Lon­don sem­mi­képp sem lép­het át.⁹

A de­cem­ber 8-ra meg­szü­le­tett meg­egye­zést jó­vá­ha­gyás­ra az EU ál­lam- és kor­mány­fő­i­nek de­cem­ber 14–15-én ren­de­zett csúcs­ér­te­kez­le­te elé ter­jesz­tet­ték. Ezen már csak for­ma­li­tás volt, hogy zöld utat ad­ja­nak a ki­lé­pé­si tár­gya­lá­sok má­so­dik sza­ka­szá­nak, meg­ál­la­pít­va, hogy „meg­fe­le­lő ha­la­dást” (suf­fi­ci­ent prog­ress) értek el (EP, 2017). Do­nald Tusk gra­tu­lált The­re­sa May­nek, de a meg­le­he­tő­sen „el­na­gyolt” meg­ál­la­po­dás­ban, mint lát­tuk, va­ló­já­ban több rej­tett aknát sem ha­tás­ta­la­ní­tot­tak.

Had­üze­net Észak-Ír­or­szág ügyé­ben?

Az Eu­ró­pai Ta­nács ha­tá­ro­za­ta, amely „to­vább­en­ged­te” a ki­lé­pé­si tár­gya­lá­so­kat, azt is je­lez­te, hogy a 27-ek ké­szek meg­kez­de­ni – a bri­tek ké­ré­sé­re – az „át­me­ne­ti idő­szak­ról” szóló tár­gya­lá­so­kat, de csak szi­go­rú fel­té­te­lek­kel. 2018. ja­nu­ár 29-én az Eu­ró­pai Ta­nács rész­le­tes „tár­gya­lá­si irány­el­ve­ket” (neg­o­tiat­ing di­rec­ti­ves) adott ki az „át­me­ne­ti idő­szak­kal” kap­cso­la­tos el­kép­ze­lé­se­i­ről. Le­szö­gez­te, hogy az Egye­sült Ki­rály­ság­nak e pe­ri­ó­dus­ban is al­kal­maz­nia kell majd a kö­zös­sé­gi jogot (ac­quis), amely­nek az ala­kí­tá­sá­ba vi­szont már nem szól­hat bele. Az át­me­net két éve alatt ter­mé­sze­te­sen Nagy-Bri­tan­nia az egy­sé­ges pi­a­cot és a vám­uni­ót sem hagy­hat­ja el. Az is meg­fo­gal­ma­zó­dott, hogy a foly­ta­tás fel­té­te­le­ként a de­cem­be­ri meg­ál­la­po­dás­ban fog­lal­ta­kat „pon­tos jogi for­má­ba kell ön­te­ni, a le­he­tő leg­gyor­sab­ban” (EC, 2018b).¹⁰ A ha­tá­ro­zat meg­is­mé­tel­te, amit Mi­chel Bar­ni­er és Do­nald Tusk már ko­ráb­ban is sűrűn han­goz­ta­tott: egy­szer­re ki­lép­ni és bent ma­rad­ni nem lehet, vagy­is a bri­tek nem foly­tat­hat­ják a „cher­ry pic­king” po­li­ti­ká­ját, nem ma­zso­láz­hat­ják ki az in­teg­rá­ció elő­nye­it a velük járó kö­te­le­zett­sé­gek nél­kül. Az utol­só, a 22. pont pedig azt ál­la­pí­tot­ta meg, hogy az „át­me­ne­ti idő­szak” nem tart­hat to­vább, mint 2020 de­cem­ber 31.; el­ve­tet­te tehát a bri­tek azon ké­ré­sét, hogy – 2019. már­ci­u­si kez­dés­sel szá­mol­va – 24 hó­na­pig, 2021. már­ci­us vé­gé­ig tart­son (EC, 2018b).¹¹

A má­so­dik sza­kasz első tár­gya­lá­si for­du­ló­já­ra 2018 feb­ru­ár­já­nak első fe­lé­ben ke­rült sor, s a na­pi­rend első pont­ja­ként az „át­me­ne­ti idő­szak” rész­le­te­i­nek a ki­dol­go­zá­sa sze­re­pelt. Brüsszel sür­get­te Lon­dont, mert ál­lás­pont­ja sze­rint a ki­lé­pést sza­bá­lyo­zó meg­ál­la­po­dás­nak ok­tó­ber­re, az EU akkor ese­dé­kes csúcs­ta­lál­ko­zó­já­ra min­den­képp el kel­le­ne ké­szül­nie, hogy a tag­ál­la­mok par­la­ment­je­i­nek – s nem utol­só­sor­ban a West­mins­te­ri tör­vény­ho­zás­nak – le­gyen elég­sé­ges ideje a ra­ti­fi­ká­ci­ó­hoz. Feb­ru­ár 28-án az Eu­ró­pai Ta­nács nyil­vá­nos­ság­ra hozta a Nagy-Bri­tan­nia ki­vá­lá­sát sza­bá­lyo­zó egyez­mény ál­ta­la ja­va­solt szö­veg­vál­to­za­tát (Draft Withd­ra­wal Ag­ree­ment). A do­ku­men­tum külön ki­egé­szí­tést tar­tal­ma­zott Észak-Ír­or­szág­ra nézve, sür­get­ve, hogy egy „közös sza­bá­lyo­zá­si tér­sé­get” (Com­mon Re­gu­la­to­ry Area) hoz­za­nak létre az ír szi­ge­ten. Ez ki­mond­ta, hogy Észak-Ír­or­szág te­rü­le­tét az EU vám­te­rü­le­té­nek kell te­kin­te­ni (EC, 2018c).¹² A 2017 de­cem­be­ré­ben még füg­gő­ben ha­gyott kér­dést, az EU-vá­mok­hoz való iga­zo­dást tehát úgy ol­dot­ta meg, hogy Észak-Ír­or­szág­ra szű­kí­tet­te és konk­re­ti­zál­ta az EU-val közös vám­te­rü­le­tet (Skou­ta­ris, 2018).

Az EU ja­vas­la­tát Lon­don­ban egye­ne­sen had­üze­net­ként ér­té­kel­ték, s nem is alap­ta­la­nul. Egy olyan meg­ol­dás, amely éles ha­tárt húz Nagy-Bri­tan­ni­án belül, va­la­hol az Ír-ten­ge­ren, nyil­ván­va­ló­an el­fo­gad­ha­tat­lan a ki­rály­ság egy­sé­gé­ért fe­le­lős kor­mány szá­má­ra. „Nincs olyan brit mi­nisz­ter­el­nök, aki ilyet va­la­ha is el­fo­gad­na” – je­len­tet­te ki May a par­la­ment­ben (BBC, 2018f). Az észak­ír határ meg­ol­dat­lan­sá­ga így to­vább­ra is las­sí­tot­ta, sőt blok­kol­ta a ha­la­dást. Ér­de­mes meg­je­gyez­ni, hogy a Mun­kás­párt eköz­ben – rész­ben épp Észak-Ír­or­szág­ra te­kin­tet­tel – sza­kí­tott ko­ráb­bi ál­lás­pont­já­val, és feb­ru­ár 26-án Co­vent­ryben mon­dott be­szé­dé­ben Je­remy Corbyn már azt ja­va­sol­ta, hogy az egész or­szág ma­rad­jon bent a vám­uni­ó­ban (La­bour, 2018). Az ismét csak zsák­ut­cá­val fe­nye­ge­tő hely­zet The­re­sa Mayt arra sar­kall­ta, hogy újabb nagy ívű Bre­xit-be­széd­ben fog­lal­ja össze kor­má­nyá­nak ál­lás­pont­ját.

May be­szé­de a Man­si­on Hou­se-ban

Már­ci­us 2-án a lon­do­ni Man­si­on Hou­se-ban a mi­nisz­ter­el­nök új han­got ütött meg, ami­kor ki­je­len­tet­te, hogy ideje szem­be­néz­ni a Bre­xit-dön­tés „ke­mény té­nye­i­vel”, és el­is­mer­te, hogy a ki­lé­pés után ne­he­zebb lesz egy­más pi­a­ca­i­hoz hoz­zá­fér­ni.¹³ Igye­ke­zett cá­fol­ni azt a gya­kor­ta fel­ho­zott vádat, mi­sze­rint a kor­má­nya nincs tisz­tá­ban saját cél­ja­i­val, s ha­tá­ro­zot­tan ki­je­len­tet­te: „Tud­juk, mit aka­runk”. Erről azon­ban nem si­ke­rült iga­zán meg­győz­nie a köz­vé­le­ményt. Alap­ve­tő cél­ki­tű­zé­se­it May nem adta fel. Nem mon­dott le a „ke­mény Bre­xit­ről”. Ismét el­hang­zott, hogy a két­éves­re ter­ve­zett át­me­ne­ti idő­szak után Nagy-Bri­tan­nia kilép az egy­sé­ges pi­ac­ról és a vám­uni­ó­ból. Újra el­ve­tet­te az Észak-Ír­or­szág gaz­da­sá­gi el­sza­kí­tá­sá­val fe­nye­ge­tő ja­vas­la­tot, és hoz­zá­tet­te: „Mi nem tesszük ke­ménnyé a ha­tárt, s ha az EU erre mégis rá­kény­sze­rí­ti Ír­or­szá­got, az nem a mi dön­té­sünk”.

May ez­út­tal két in­dít­ványt is tett – je­gyez­zük meg, csí­rá­já­ban mind­ket­tő sze­re­pelt már a de­cem­ber 8-án el­fo­ga­dott Joint Re­portban. Az egyik az ún. „vám­part­ner­ség” (cus­toms part­ner­s­hip), amely­nek ke­re­té­ben a brit ha­tó­sá­gok „tük­röz­nék” az EU sza­bá­lya­it, mint­ha Nagy-Bri­tan­nia az Unió „vám­ügy­nö­ke” volna. Vagy­is a bri­tek be­szed­nék az EU-n kí­vül­ről ér­ke­ző im­port után az EU ja­vá­ra az ér­vé­nyes uniós vám­té­telt, a brit cégek pedig ezt vissza­igé­nyel­het­nék, ha a brit vám ala­cso­nyabb, s az áru­cikk nem hagy­ja el a szi­get­or­szá­got. A másik szóba ho­zott meg­ol­dás egy „áram­vo­na­la­sí­tott” (stre­am­li­ned) vám­ügyi meg­ál­la­po­dás, amely a kis és kö­ze­pes mé­re­tű ke­res­ke­del­mi cé­ge­ket men­te­sí­te­né az el­len­őr­zés alól, és a leg­újabb tech­no­ló­gia al­kal­ma­zá­sá­val egy­sze­rű­sí­te­né a ha­tár­el­len­őr­zést. Ezen el­kép­ze­lé­sek­ről nyil­ván le­he­tett vi­tat­koz­ni, a fő prob­lé­ma azon­ban az volt velük, hogy Brüsszel már 2017-ben nemet mon­dott rájuk. A be­széd­ben új­don­ság­nak szá­mí­tott May­nek az a be­je­len­té­se, mi­sze­rint a szi­get­or­szág sze­ret­ne to­vább­ra is „tár­sult tag” ma­rad­ni az EU egyes spe­ci­á­lis ha­tó­sá­ga­i­ban, s ezek­ben kész lenne el­fo­gad­ni az EU jo­gá­nak az ér­vé­nye­sü­lé­sét, sőt, a fenn­tar­tá­suk­hoz anya­gi­lag is hoz­zá­já­rul­na. (Konk­ré­tan a gyógy­szer­ipar, a vegy­ipar és a re­pü­lés sza­bá­lyo­zó ha­tó­sá­ga­it em­lí­tet­te, az Eu­ró­pai Atom­ener­gia Kö­zös­ség­gel együtt.)

A „rész­le­ges egyez­mény” és a brit ja­vas­la­tok

Mi volt Brüsszel vá­la­sza May be­szé­dé­re? Már­ci­us 7-én Tusk nyil­vá­nos­ság­ra hozta a Bre­xit utáni brit–EU kap­cso­la­tok­ra vo­nat­ko­zó uniós ter­ve­zet irány­el­ve­it. Saj­tó­ér­te­kez­le­tén – szin­te „te­me­té­si hang­ne­met” ütve meg – vi­lá­gos­sá tette, hogy Brüsszel ke­ves­li az en­ged­mé­nye­ket, és so­kall­ja azt, amit Lon­don kér. May be­szé­dé­re ref­lek­tál­va Tusk ki­je­len­tet­te: a szi­get­or­szág nem szá­mít­hat több­re, mint egy olyan tí­pu­sú sza­bad­ke­res­ke­del­mi egyez­mény­re, ami­lyet az EU Ka­na­dá­val kö­tött – s ame­lyet Lon­don már több­ször el­uta­sí­tott. Nagy-Bri­tan­nia nem kap­hat­ja meg Nor­vé­gia jo­ga­it Ka­na­da kö­te­le­zett­sé­ge­i­vel, hang­zott el (EC, 2018a).

A 2018. már­ci­us 13. és 19. kö­zött le­zaj­lott újabb tár­gya­lá­si for­du­ló nyo­mán a két de­le­gá­ció 19-én meg­ál­la­po­dott egy „rész­le­ges egyez­mény­ben”, amely azt kí­ván­ta tük­röz­ni, hogy med­dig ju­tot­tak el az egyez­ke­dés­ben (Par­ti­al ag­ree­ment bet­ween the EU and the UK neg­o­tia­tors on text for the Withd­ra­wal Ag­ree­ment). A szö­veg­ben zöld szín­nel sa­tí­roz­ták be azon pon­to­kat, ame­lyek­ben a felek lé­nye­gé­ben már egyet­ér­tés­re ju­tot­tak: ide­tar­toz­tak az uniós pol­gá­rok szi­get­or­szá­gi (s az EU-ban élő bri­tek) jogai, a pénz­ügyi ren­de­zés és az át­me­ne­ti idő­szak fel­té­te­lei (EC, 2018d). Az észak­ír ha­tár­ra vo­nat­ko­zó mon­da­tok azon­ban nem kap­tak zöld színt: a végső ren­de­zés to­vább­ra is vá­ra­tott ma­gá­ra. A do­ku­men­tum azt az ígé­re­tet fog­lal­ta ma­gá­ban a bri­tek ré­szé­ről, hogy a „backstop” meg­ol­dás va­la­mi­lyen for­má­ját el­fo­gad­ják majd, amíg más, jobb meg­ol­dás nem lesz a fi­zi­kai ha­tár­el­len­őr­zés el­ke­rü­lé­sé­re (EC, 2018d). A meg­ál­la­po­dás­ter­ve­zet va­ló­já­ban meg­le­he­tő­sen szűk moz­gás­te­ret ha­gyott Nagy-Bri­tan­ni­á­nak – ha csak az nem mond le a „ke­mény Bre­xit­ről”.

2018. már­ci­us 29-én, pon­to­san egy évvel a kö­vet­ke­ző már­ci­us végén ese­dé­kes ki­lé­pés előtt, May „or­szág­já­ró kör­utat” tett, egyet­len nap alatt érint­ve or­szá­gá­nak mind a négy al­ko­tó­ele­mét, Ang­li­át, Skó­ci­át, Walest és Észak-Ír­or­szá­got. A túra üze­ne­te az volt, amint azt a BBC-nek a mi­nisz­ter­el­nök meg is fo­gal­maz­ta, hogy az Egye­sült Ki­rály­ság az EU-tag­sá­ga meg­szű­né­se után is egy­sé­ges állam marad. Arra is utalt, fő­ként a skót vá­da­kat cá­fo­lan­dó, hogy egy­ál­ta­lán nem ké­szül a ko­ráb­ban a de­vo­lú­ció során „át­en­ge­dett” ha­tás­kö­rök Lon­don­ba tör­té­nő újó­la­gos cent­ra­li­zá­lá­sá­ra (BBC, 2018e).¹⁴

Áp­ri­lis­ban és má­jus­ban egy-egy újabb for­du­ló kö­vet­ke­zett a Bre­xit-tár­gya­lá­so­kon, az észak­ír határ ügyé­ben azon­ban to­vább­ra sem mu­tat­ko­zott ér­de­mi elő­re­lé­pés. Oly­annyi­ra nem, hogy a Blo­om­berg hír­ügy­nök­ség május első nap­ja­i­ban már arról írt, hogy – a feb­ru­á­ri és már­ci­u­si biz­ta­tó ered­mé­nyek el­le­né­re – ismét re­á­lis ve­szély­nek lát­szik, hogy Nagy-Bri­tan­nia meg­ál­la­po­dás nél­kül lép majd ki az Uni­ó­ból. Bar­ni­er maga is a vá­lá­si tár­gya­lá­sok ku­darc­ba ful­la­dá­sá­nak ve­szé­lyét em­le­get­ve pró­bált fo­ko­zó­dó nyo­mást gya­ko­rol­ni Lon­don­ra, hogy en­ged­jen Észak-Ír­or­szág ügyé­ben.

a „hard Bre­xit”-tá­bor szer­vez­ke­dé­se

A May által fel­ka­rolt, s Phi­lip Ham­mond pénz­ügy­mi­nisz­ter által is tá­mo­ga­tott „vám­part­ner­sé­gi” el­kép­ze­lést a kon­zer­va­tí­vok ke­mény Bre­xit-pár­ti tá­bo­ra éle­sen tá­mad­ta. (Te­gyük hozzá: ez a meg­ol­dás egy­részt ne­héz­kes és drága áru­kö­ve­té­si rend­szert igé­nyel­ne, más­részt pedig nem je­len­te­ne ra­di­ká­lis sza­kí­tást az EU-val. Ezért ők in­kább az „áram­vo­na­la­sí­tott” vám­sza­bá­lyo­zá­si meg­ol­dást pár­tol­ták, amely a „ma­xi­má­lis könnyí­tés” el­vé­nek je­gyé­ben a mo­dern tech­no­ló­gia se­gít­sé­gé­vel kí­ván­ta mi­ni­ma­li­zál­ni, ha nem is tel­je­sen meg­szün­tet­ni a ha­tár­el­len­őr­zést.) A Euro­pe­an Re­se­arch Group nevű, Jacob Re­es-Mogg ve­zet­te erő­sen EU-el­le­nes cso­port tag­jai május ele­jén har­minc­ol­da­las le­vél­ben kö­ve­tel­ték a kor­mány­fő­től a vám­uni­ós part­ner­ség gon­do­la­tá­nak el­ve­té­sét, azzal ér­vel­ve, hogy ez meg­aka­dá­lyoz­ná az or­szá­got abban, hogy bi­la­te­rá­lis ala­pon ke­res­ke­del­mi meg­ál­la­po­dá­so­kat kös­sön más ál­la­mok­kal (Ray­ner–Hope, 2018). Boris John­son még ennél is to­vább ment, ami­kor a Daily Mailnek ki­je­len­tet­te: a vám­part­ner­ség „őrült rend­szert” ala­kí­ta­na ki, amely meg­hi­ú­sí­ta­ná a Bre­xit­re sza­va­zó több­ség azon óha­ját, hogy az or­szág végre „vissza­ve­gye az el­len­őr­zést” saját ügyei fe­lett (Mer­rick, 2018). Ezt nehéz volt más­ként ér­té­kel­ni, mint nyílt tá­ma­dást a mi­nisz­ter­el­nök ellen. Május 20-án John­son el­uta­sí­tot­ta bár­mi­fé­le „backstop” vám­sza­bá­lyo­zá­si meg­ol­dás al­kal­ma­zá­sát, bár for­má­li­san ezt az üze­ne­tét úgy cso­ma­gol­ta be, hogy nem té­te­le­zi fel May­ről kor­mány­za­ta ere­de­ti cél­ja­i­nak az el­áru­lá­sát (Stewart, 2018).

A bel­po­li­ti­kai vitát to­vább élez­te, hogy a ki­lé­pé­si tör­vény­ter­ve­ze­tet ugyan­csak vé­le­mé­nye­ző Lor­dok Háza több olyan mó­do­sí­tást is in­dít­vá­nyo­zott, amely szem­ben állt a May-kor­mány el­kép­ze­lé­se­i­vel, köz­tük azt is, hogy az Al­só­ház­nak több be­le­szó­lá­si jogot (me­aning­ful vote) kell adni a végső ki­vá­lá­si egyez­mény ügyé­ben. A Lor­dok Háza ugyan­is úgy dön­tött, hogy amennyi­ben az Al­só­ház le­sza­vaz­za a kor­mányt a végső Bre­xit-meg­ál­la­po­dás ügyé­ben, akkor a kép­vi­se­lők­nek le­gyen joguk vissza­kül­de­ni a mi­nisz­ter­el­nö­köt a tár­gya­ló­asz­tal­hoz (Fi­nan­cial Times, 2018). May csak úgy ke­rül­te el a sú­lyos presz­tízs­vesz­te­sé­get je­len­tő ve­re­sé­get, hogy kü­lön­fé­le ígé­re­tek­kel le­sze­rel­te a ja­vas­la­tot tá­mo­ga­tó re­bel­lis to­ry­kat. A lor­dok azt is in­dít­vá­nyoz­ták, hogy Nagy-Bri­tan­nia az EU-tag­ság meg­szű­né­se után is ma­rad­jon benne az Eu­ró­pai Gaz­da­sá­gi Tér­ség­ben, de May­nek ez ügy­ben is si­ke­rült el­ve­tet­nie a Lor­dok Há­zá­nak ja­vas­la­ta­it.¹⁵ Jú­ni­us 20-ra be­fe­je­ző­dött a brit EU-tag­ság vissza­vo­ná­sá­ról és az uniós ere­de­tű jog­sza­bá­lyok­nak a brit jog­rend­szer­be tör­té­nő át­ve­ze­té­sé­ről in­téz­ke­dő tör­vény par­la­men­ti vi­tá­ja, mi­u­tán mind­két ház el­fo­gad­ta azt (BBC, 2018d). A tör­vényt II. Er­zsé­bet szen­te­sí­tet­te is.

A brit kőz­vé­le­mény a Bre­xit­ről

A szi­get­or­szág po­li­ti­kai meg­osz­tott­sá­ga vál­to­zat­la­nul fenn­ma­radt: a kü­lön­fé­le köz­vé­le­mény-ku­ta­tá­sok döntő több­sé­ge azt mu­tat­ta, hogy a Bre­xit mel­let­ti és el­le­ni tábor lé­nye­gé­ben fej fej mel­lett ha­ladt, noha a brit pol­gá­rok a ko­ráb­bi­ak­nál már jóval több in­for­má­ci­ó­val ren­del­kez­tek az EU-tag­ság fel­mon­dá­sá­nak po­ten­ci­á­lis elő­nye­i­ről és hát­rá­nya­i­ról.¹⁶ (Ehhez te­gyük hozzá: még a Bre­xit-el­le­ne­sek sem mind mond­ják azt, hogy a már meg­in­dí­tott fo­lya­ma­tot le kell ál­lí­ta­ni – talán azért, mert úgy gon­dol­ják, a de­mok­rá­cia ezt kí­ván­ja. A sok­fé­le adat ér­tel­me­zé­sé­ben tehát nagy­fo­kú kö­rül­te­kin­tést kell ta­nú­sí­ta­ni!) A szám­ta­lan köz­vé­le­mény-ku­ta­tás közül e he­lyütt csak ket­tőt eme­lünk ki. E kettő során a re­fe­ren­dum óta min­den hó­nap­ban fel­tet­ték ugyan­azt a kér­dést, és Sir John Cur­ti­ce, a Strathcly­de Egye­tem po­li­ti­ka­tu­do­má­nyi pro­fesszo­ra ala­pos elem­zés­ben fog­lal­ta össze az ered­mé­nye­ket (Cur­ti­ce, 2018).

Az egyik köz­vé­le­mény-ku­ta­tó cég, az Opi­ni­um végig azt kér­dez­te, hogy a meg­kér­de­zet­tek minek adják az el­sőbb­sé­get: az egy­sé­ges pi­ac­ban ma­ra­dás­nak, még azon az áron is, hogy ezzel együtt el kell fo­gad­ni­uk a mun­ka­erő sza­bad áram­lá­sát is, vagy for­dít­va, annak, hogy a mun­ka­erő sza­bad áram­lá­sát az egy­sé­ges pi­ac­ból való ki­lé­pés árán is kor­lá­toz­zák. Meg­győ­ző több­ség egyik ol­da­lon sem mu­tat­ko­zott, de a Bre­xit-el­le­nes tábor va­la­me­lyest meg­erő­sö­dött: míg 2017. ja­nu­ár–már­ci­u­sá­ban 39 szá­za­lék adott pri­o­ri­tást annak, hogy kor­lá­toz­zák a mun­ka­erő sza­bad moz­gá­sát, s csak 34 szá­za­lék az egy­sé­ges piaci tag­ság fenn­tar­tá­sá­nak, 2018. május–jú­ni­us­ban az utób­bi op­ci­ót vá­lasz­tot­ta 39 szá­za­lék, s csak 35 szá­za­lék a má­si­kat. (A töb­bi­ek „nem tudom”-mal vá­la­szol­tak).

Az ORB cég azt a kér­dést tette fel, hogy mi a fon­to­sabb: a be­ván­dor­lás kor­lá­to­zá­sa vagy a sza­bad­ke­res­ke­de­lem. E ku­ta­tás­ban a Bre­xit hívei meg­őriz­ték több­sé­gü­ket. 2016 no­vem­be­re és 2017 feb­ru­ár­ja kö­zött 45 szá­za­lék ér­tett egyet azzal, hogy a be­ván­dor­lás kor­lá­to­zá­sa fon­to­sabb az EU-val való aka­dály­ta­lan ke­res­ke­de­lem­nél, s az el­len­ke­ző vé­le­ményt csak 40 szá­za­lék kép­vi­sel­te, és 2018. május–jú­ni­us­ban 44:42 szá­za­lé­kos arány­ban még min­dig ők ve­zet­tek. A kü­lönb­ség azon­ban, akár­csak az Opi­ni­um-fel­mé­rés ese­té­ben, ismét csak igen cse­kély, meg­ala­poz­va azt a konk­lú­zi­ót, mi­sze­rint a brit tár­sa­da­lom vál­to­zat­la­nul mé­lyen meg­osz­tott az EU-hoz való vi­szony te­kin­te­té­ben. Ef­faj­ta patt­hely­zet­ben igen nehéz ér­tel­mez­ni, mi is a „nép aka­ra­ta” Bre­xit-ügy­ben (Cur­ti­ce, 2018).

Az EU jú­ni­u­si csúcs­ér­te­kez­le­te és Che­quers

A vá­zolt előz­mé­nyek fé­nyé­ben iga­zá­ból alig­ha meg­le­pő, hogy a 2018. jú­ni­us 28–29-ére össze­hí­vott EU-csúcs­ér­te­kez­le­ten nem tör­tént igazi elő­re­lé­pés a Bre­xit ügyé­ben, ame­lyet amúgy is hát­tér­be szo­rí­tott a mig­rá­ció té­má­ja. A ki­adott zá­ró­nyi­lat­ko­zat el­is­mer­te, hogy a meg­ál­la­po­dás jogi meg­szö­ve­ge­zé­sé­ben volt némi ha­la­dás, ám rá­mu­ta­tott arra, hogy az észak­ír határ kér­dé­sé­ben „sem­mi­lyen ér­de­mi ha­la­dás” nem tör­tént.¹⁷ S ez áll Gib­ral­tár ügyé­re is; ez utób­bi­ban a spa­nyol kor­mány de facto vé­tó­jo­got tu­laj­do­nít ma­gá­nak.¹⁸ A Bi­zott­ság el­nö­ke, Do­nald Tusk „last call”-t, „utol­só fel­szó­lí­tást” in­té­zett Lon­don­hoz, hogy „szed­je össze” magát, ha a kö­vet­ke­ző, 2018 ok­tó­be­ré­ben ese­dé­kes csúcs­ta­lál­ko­zó­ig meg­ál­la­po­dást kíván kötni az EU-val ki­ala­kí­tan­dó új kap­cso­la­ta­i­ról. Az EU-csúcs kom­mü­ni­ké­jé­nek utol­só, 4. pont­ja arra az es­he­tő­ség­re is fel­hív­ta a tag­ál­la­mok fi­gyel­mét, hogy Nagy-Bri­tan­nia eset­leg mégis min­den­fé­le meg­egye­zés nél­kül „zuhan ki” az Uni­ó­ból.

Az idő szo­rí­tott tehát, s a Brüsszel elé ter­jesz­ten­dő, immár vég­ső­nek szánt ja­vas­la­tot ki­dol­go­zó kor­mány­ülést May jú­li­us 6-ra, a nyári mi­nisz­ter­el­nö­ki re­zi­den­ci­á­ra, Che­quers­be hívta össze. A ma­ra­to­ni hosszú­sá­gú, ti­zen­két órás ülé­sen egy olyan ja­vas­lat­cso­ma­got fo­gad­tak el, amely so­ka­kat meg­döb­ben­tett: a „ke­mény Bre­xi­tet” addig kö­vet­ke­ze­te­sen fel­ka­ro­ló May je­len­tős mér­ték­ben „meg­pu­hult” az EU irá­nyá­ban. A ja­vas­la­tok lé­nye­ge, egé­szen rö­vi­den, a kö­vet­ke­ző:¹⁹ Lon­don – a „súr­ló­dás­men­tes” (fric­ti­on­less) ke­res­ke­del­mi kap­cso­la­tok ér­de­ké­ben – sza­bad­ke­res­ke­del­mi tér­sé­get ja­va­solt, de ez csak az ipari és a me­ző­gaz­da­sá­gi áruk­ra vo­nat­koz­na, a szol­gál­ta­tá­sok­ra nem; a két fél „com­mon rule book”, vagy­is „közös sza­bály­gyűj­te­mény” alap­ján ke­res­ked­ne egy­más­sal. A terv azzal szá­mol, hogy Nagy-Bri­tan­nia és az EU – fo­ko­za­to­san – egy „kom­bi­nált [egye­sí­tett] vám­tér­sé­get” (com­bi­ned cus­toms ter­ri­to­ry) ala­kít ki, amely­ben szük­ség­te­len­né válik a ha­tár­el­len­őr­zés, s ez meg­ol­dást je­lent­het az észak­ír–ír határ ügyé­re is. Azon im­port­áruk­ra, ame­lye­ket a brit pi­ac­ra szán­tak, a szi­get­or­szág a saját maga által meg­sza­bott vá­mo­kat al­kal­maz­hat­ja, azok ese­té­ben pedig, ame­lyek­nek vég­cél­ja az EU, az utób­bi ja­vá­ra sze­dik be a bri­tek a Brüsszel által meg­sza­bott vá­mo­kat. A kor­mány­ülés­ről ki­adott köz­le­mény ki­emel­te, hogy a brit par­la­ment szu­ve­rén módon dönt­het arról, mit fogad el közös sza­bály­ként, és azt a vé­le­mé­nyét is ki­fe­jez­te, hogy ez a meg­ol­dás nem aka­dá­lyoz­za meg Nagy-Bri­tan­ni­át az EU-n kí­vü­li or­szá­gok­kal való egyez­mé­nyek kö­té­sé­ben. A szol­gál­ta­tá­sok te­kin­te­té­ben el­is­mer­te, hogy a két fél nem fog egy­más pi­a­ca­i­hoz a ko­ráb­bi mér­ték­ben és szin­ten hoz­zá­fér­ni – ez kü­lö­nö­sen a Cityt, je­len­leg is a világ egyik leg­na­gyobb pénz­ügyi szol­gál­ta­tó köz­pont­ját érin­ti. A mun­ka­erő sza­bad moz­gá­sá­nak elv­ben ugyan véget vet­nek, de egy ún. „mo­bi­li­tá­si ke­ret­egyez­mény” (mo­bi­lity fra­me­work) biz­to­sí­ta­ni fogja, hogy a brit és az EU-s pol­gá­rok za­var­ta­la­nul utaz­has­sa­nak, ta­nul­has­sa­nak és akár dol­goz­has­sa­nak is egy­más or­szá­ga­i­ban, ha ál­lást kí­nál­nak nekik.

A che­quer­si komp­ro­misszum, ame­lyet a rá kö­vet­ke­ző héten rész­le­te­sen ki­dol­go­zott Fehér Könyv­ben fog­lal­tak össze, tak­ti­kai ér­te­lem­ben min­den­képp siker volt May szá­má­ra, hi­szen a ka­bi­net tag­ja­it fel tudta so­ra­koz­tat­ni maga mö­gött – és nem utol­só­sor­ban meg­ol­dást kí­nált az észak­ír határ di­lem­má­já­ra. A „hard Bre­xit” tá­bo­rá­nak egyik kulcs­em­be­re, a je­len­leg a kör­nye­zet­vé­del­mi mi­nisz­ter poszt­ját be­töl­tő Mi­cha­el Gove is ki­állt May mel­lett, úgy fog­lal­va ál­lást, hogy bár nem szí­ve­sen megy bele az en­ged­mé­nyek­be, „re­a­lis­tá­nak” tart­ja a brit ja­vas­la­tot. Ezt Gove „nagy­vo­na­lú­nak” ne­vez­te, je­lez­ve, hogy ha Brüsszel mégis el­uta­sít­ja, akkor Nagy-Bri­tan­ni­á­nak kész­nek kell len­nie a meg­ál­la­po­dás nél­kü­li tá­vo­zás­ra is (Sand­le, 2018). Mások vi­szont még ilyen fenn­tar­tá­sok­kal sem fo­gad­ták el a Bre­xit „fel­pu­hu­lá­sát”, s a ka­bi­net­nek a pa­ti­nás che­quer­si kas­tély­ban még lát­szó­lag meg­őr­zött egy­sé­ge lát­vá­nyo­san fel­bom­lott. Jú­ni­us 9-én a ki­lé­pé­si tár­gya­lá­so­kat kez­det­től fogva ve­ze­tő David Davis be­je­len­tet­te le­mon­dá­sát; ezt azzal in­do­kol­ta, hogy May „túl sokat túl könnye­dén” adott fel (BBC, 2018a). A le­mon­dó­le­ve­lé­ben ki­emel­te: az el­fo­ga­dott po­li­ti­kai irány egyre in­kább va­ló­szí­nűt­len­né teszi, hogy az Egye­sült Ki­rály­ság tény­le­ge­sen el tudja hagy­ni az egy­sé­ges pi­a­cot és a vám­uni­ót, s meg­hát­rá­lá­sa csak újabb és újabb brüssze­li kö­ve­te­lé­sek­hez vezet majd. Kö­vet­te őt Boris John­son is, aki már rég­óta bí­rál­ta a kor­mány irány­vo­na­lát, és a che­quer­si kor­mány­ülé­sen is arról be­szélt, az elő­ter­jesz­tett meg­ol­dás Nagy-Bri­tan­ni­át az EU „va­zal­lu­sá­vá” teszi. Jacob Re­es-Mogg, akire e kör­ből töb­ben is May kí­vá­na­tos utód­ja­ként te­kin­te­nek, ki­je­len­tet­te, hogy a Che­quers­ben elő­ter­jesz­tett meg­ol­dás még annál is rosszabb lenne, mint ha az or­szág bár­mi­faj­ta meg­ál­la­po­dás nél­kül hagy­ná el az Uniót (BBC, 2018b). A „ke­mény Bre­xit” hívei nem is re­mélt tá­mo­ga­tást kap­tak Trump ame­ri­kai el­nök­től, aki jú­li­us kö­ze­pén tett nagy-bri­tan­ni­ai lá­to­ga­tá­sa kap­csán nyíl­tan és ken­dő­zet­le­nül ki­je­len­tet­te a Sun című jobb­ol­da­li bul­vár­lap­nak, hogy nem tet­szik neki a che­quer­si komp­ro­misszum, és ha May ki­tart emel­lett, nem­igen szá­mít­hat arra, hogy az USA elő­nyös két­ol­da­lú ke­res­ke­del­mi egyez­ményt köt vele (BBC, 2018c).²⁰

Konk­lú­zi­ók he­lyett

David Davis „Bre­xit-ügyi” mi­nisz­ter egy ízben a hold­ra szál­lás ne­héz­sé­gé­hez és bo­nyo­lult­sá­gá­hoz ha­son­lí­tot­ta a ki­lé­pés le­bo­nyo­lí­tá­sát – s igaza volt (BBC, 2017a). A Bre­xit-tár­gya­lá­sok má­so­dik for­du­ló­já­nak a vé­gé­re May igen­csak nehéz hely­zet­be ke­rült, hi­szen nem­csak saját ko­ráb­bi pri­o­ri­tá­sa­in kény­sze­rült vál­toz­tat­ni, hanem párt­já­nak egy je­len­té­keny része is szem­be­for­dult vele, mi­köz­ben ke­vés­sé va­ló­szí­nű, hogy az EU to­váb­bi en­ged­mé­nyek ki­csi­ka­rá­sa nél­kül el­fo­gad­ja a che­quer­si ja­vas­la­to­kat. 2018 jú­li­u­sá­nak kö­ze­pén azon­ban ennél töb­bet mon­da­ni már a jós­lás ka­te­gó­ri­á­já­ba esne, amire e sorok szer­ző­je tör­té­nész­ként sem­mi­képp sem vál­lal­ko­zik. Annyi vi­szont nyu­god­tan meg­fo­gal­maz­ha­tó a tör­tén­tek fé­nyé­ben, hogy az Unió jól ér­zé­kel­he­tő­en azt a fel­fo­gást vall­ja, hogy Nagy-Bri­tan­nia ki­lé­pé­se nem lehet si­ker­tör­té­net, hi­szen ha a bri­tek jól jár­nak – eset­leg tény­leg ki­ma­zso­láz­zák a közös piac elő­nye­it kö­te­le­zett­sé­ge­ik mi­ni­ma­li­zá­lá­sá­val –, az ko­moly fe­nye­ge­tés lenne a szup­ra­na­ci­o­ná­lis „eu­ró­pai pro­jekt” sorsa szem­pont­já­ból. Egy­sze­rű­en fo­gal­maz­va: a brit példa ra­ga­dós lehet, ennek a koc­ká­za­tát tehát nem akar­ják vál­lal­ni. Más kér­dés, hogy von­zó-e a Brüsszel által fel­ka­rolt szup­ra­na­ci­o­ná­lis pro­jekt, s mit tar­to­gat hosszabb távon...

„Ma­rad­ja­tok!” – kér­le­li a bri­te­ket BHL szín­da­rab­já­nak fő­hő­se az első vi­lág­há­bo­rú ki­rob­ba­ná­sá­val és a dél­szláv há­bo­rú­val egy­aránt asszo­ci­ált vá­ros­ban, Sza­ra­je­vó­ban, mi­köz­ben azt sem ta­gad­ja, hogy az Unió Eu­ró­pá­ja kis­sze­rű­ség­ből és gyá­va­ság­ból sza­kí­tott saját örök­sé­gé­vel és ide­ál­ja­i­val. Még vár­nunk kell, hogy meg­tud­juk, mi­lyen kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár majd a 2016 jú­ni­u­sá­ban el­in­dí­tott fo­lya­mat Eu­ró­pa szá­má­ra...