Az egyház Jézus Krisztus misztériumában (1)
Az egyház Isten újszövetségi
népe. Bossuet meghatározásával: “Jézus
Krisztus folytatása, kiterjedése, jelenléte"1. Egyszerre
isteni és emberi valóság. Ennek szellemében
óvakodnunk kell attól a bizonyos egyháztani
“monofizitizmustól", amely kizárólag az egyház
az isteni eredetét tartja szem előtt. Igaz ugyan, hogy
az egyház Jézus művét folytatja, de tagjai nem
örökölték az Isten-ember kiváltáságát,
aki ezt kérdezhette: “Ki vádolhat engem közületek
bűnnel?" (Jn. 8,46.)
A mai ember észreveszi az egyház
gyengeségeit. A hitetlen ember mosolyogva tesz megjegyzéseket,
a hívő azonban szenved miatta, de mindig gondol arra,
hogy az egyház ugyanakkor szent is - hiszen a Szentlélek
élteti.
Az egyház nem azonos Isten Országával,
amelynek beteljesedése eszkatologikus, de már ennek az Országnak
a csíráját képviseli, hiszen ez Jézussal
elérkezett, és a lelkekben kibontakozik a kegyelem hatására.
Minden ezért az isteni életért van egyházunkban:
a látható szerkezet, a jogi keret, a hierarchikus felépítés,
a lelki hatalom: minden az isteni élet szolgálatáért.2
Az egyház: misztérium, a szentháromságos
Isten titkából, szereretközösségéből
forrásozó lelki közösség.3
Az egyház mint misztérium
A misztérium kifejezés magyar jelentése:
titok. Titkon értjük mindazt, ami felülmúlja az
ember felfogóképességét. Gyakran az emberi
személy rejtett “magvára“ is utalnak e szóval.
Vallási terminusként misztérium
a szent, illetve az isteni különös sajátossága,
“félelmet keltő" és egyúttal “lenyűgöző",
de olykor jelenti az emberi és minden egyéb létező
létének kifürkészhetetlenségét
is.
“A keresztény hitben a misztérium
kulcsfogalom, ami a keresztény üdvösség különös
jellegét, a Jézus Krisztusban történt isteni
kinyilatkoztatás bőségét zárja magába."4
A misztériumnak e sajátosan keresztény
értelmezése a görög müszterion fogalmát
követi. A misztériumvallásokban a müszterion az,
“amiről hallgatnak". Ez a vallás kultikus cselekménye,
amelynek üdvösségtartalma racionálisan nem közölhető,
élő gyakorlatában csak a beavatottak számára
megismerhető. “Az ószövetségi és a zsidó
apokaliptikában a misztérium Isten üdvözítő
terve, amely majd az idők végén lesz nyilvánvalóvá.
Ilyen értelemben a misztérium éppoly transzcendens,
mint amennyire történelmi látható valóság
."5
Az Újszövetségben a misztérium
legtöbbször Isten üdvözítő művét
jelenti Jézus Krisztusban. Pál apostol a kolosszeieknek írt
levelében hangsúlyozza: a titok maga Krisztus, aki a prédikáció
által, Isten terve szerint jelenvalóvá vált
a hallgatók és a nem zsidók előtt.6 A misztérium
kifejezés tehát vonatkozik az egész keresztény
üdvösségre. Elsősorban Isten rejtett világot
üdvözítő szándékára, amely
Jézus Krisztusban mutatkozik és valósul meg. “Tudtunkra
adta ugyanis jóságos tetszése szerint akaratának
titkát" (Ef 1,9), másodsorban vonatkozik Isten Országának
titkára, amely az egyház által kihat az egész
világra, és végérvényesen üdvözíti
azt. “Elhatározta, hogy az idők teljességével,
Krisztusban mint főben foglaljon össze mindent, ami a mennyben
és a földön van." (Ef 1,10).
A kortárs teológusok, Hans Urs
von Balthasar vagy Karl Rahner újra “felfedezték" a misztériumot
mint keresztény alapfogalmat. Szerintük a misztériumban
a végtelen és kimondhatatlan Isten van jelen, aki személyesen
kinyilatkoztatta magát, majd a Jézus Krisztus és üdvözítő
műve közötti feszültséget írják
le. Megjelenik az a közösség, amely rádöbben
értelmi képességeinek korlátaira. “Kételkedni
kezd abban, hogy a lét kérdéseit pusztán
racionálisan meg lehetne oldani."7
Ez vezeti vissza a mai embert Krisztushoz, majd
az egyházhoz.
Hogyan misztérium az egyház?
A Lumen gentium az egyházat önmagában
véve is misztériumnak, hittitoknak nevezte. “Felülről"
kapott ajándék, amelyet az emberi elemzés teljesen
soha sem ragadhat meg. “Amikor pedig elbuktak Ádámban, nem
hagyta el őket, hanem mindenkor adott nekik segítséget,
az üdvösséget az üdvösségre. Krisztusnak,
a Megváltónak érdemeiért, aki a láthatatlan
Isten képmása, minden teremtmény elsőszülöttje."8
A zsinati okmány Pál apostol szerint
az egyház misztérium-jellegét Isten üdvözítő
szándékában látta, amely Krisztusban megnyilatkozott
és
gyökeresen meg is valósult. Az apostol nem egyszer “Krisztus
titkának" nevezi az egyházat. “Imádkozzatok egyúttal
értünk is, hogy Isten adja meg a beszéd készségét
Krisztus titkának hirdetésére." (Kol 4,3)
A páli hagyomány misztériumnak
nevezi Krisztus és az egyház kölcsönös viszonyát,
ami következményként azt a gondolatot is lehetővé
teszi, hogy az üdvözítő Isten az egyházban
és Krisztusban nyeri el az őt megillető dicsőséget:
“dicsőség legyen az egyházban és Jézus
Krisztusban minden nemzedéken át örökkön-örökké."
(Ef 3,21)
Az egyház tehát misztérium,
de csak másodlagosan az. Krisztusnak van alárendelve. “Tőle
kap táplálékot, gondozást, tisztulást
és megszentelést. Neki köszönheti még létezését
is."9 Az egyház részesül abban a misztériumi
viszonyban, amely Krisztushoz és az Atyához köti. Ezt
így is fogalmazhatjuk: az egyház hivatása szerint
Isten egyetemes üdvözítő szándékénak
hordozója és beteljesítője.
Ezt a hivatását az egyház
Krisztus fényénél teszi. A pápa, VI. Pál
a zsinat második ülésszakának megnyitó
beszédében ezeket mondta: “E gyülekezetben ne világítson
semmi más fény, egyedül Krisztus, a világ világossága,
semmi más igazság ne foglalja le értelmünket
az Úr szavain kívül, aki egyedül Mesterünk."10
Az egyház tehát Istennel való
viszonya és küldetése miatt “a hit tárgya lesz
legmélyebb lényegi valóságában. Csak
a Krisztus Istenébe vetett hit szemei képesek felismerni
végeredményben, mi az egyház és mire hivatott.
Aki nem ezzel a hittel nézi az egyházat, az fennakad a látszat
vagy a rövidtávú tapasztalat szögesdrótsövényén."11
Az egyház misztériumának megközelítése az egyházatyák képei alapján
Minthogy az egyház lényege hittitok,
nem lehet róla minden szempontból kimerítő
meghatározást adni. “Már az egyház újszövetségi
önértelmezései is képekkel dolgoztak."12 Az egyházatyák
részint magyarázták ezeket a képeket, részint
újakat is alkalmaztak. Sajátos szimbolikus nyelven fejezték
ki az egyház misztériumát, például a
Hold “misztériumához" hasonlították. Az egyházatyák
magyarázata szerint Krisztus az igazság Napja, egyedüli
fényforrása. Az egyház - miként a Hold - minden
pillanatban a Krisztustól - a Naptól - kapja minden ragyogását.
Miként a Hold az éjszakában, az egyház is világít
a földi éjben. Mutatja az üdvösség útját.
A “Naptól" kapott fénye csak sápadt világosságot
ad. Szent Bonaventura szerint “refulgentia suboscura"13. Annak az
igazságnak a jeleit osztja szét, amely még nem világíthat
közvetlenül a beteljesedés napjáig. Ahogyan a Nap
mindig változatlan fényben ragyog, a Hold azonban változtatja
fényét, úgy Krisztus mindig ugyanaz, az egyház
azonban változik, növekszik és fogy, akár külső
“kiterjedéséről", akár belső életéről
van szó. Ez nem jelenti azt, hogy az egyház elfogy. Bizonyos
korokban gyengülhet ugyan, de mindig megújul. “A szentek mindig
újra kisarjadnak." (Charles Péguy)14
A kép azt akarja mondani, hogy egyházunk
ebben a világban haladó egyház, és csak úgy
újulhat meg szüntelenül, ha egyre jobban közeledik
Krisztushoz. Annyira egyesül Krisztussal, hogy mintegy “eltűnik"
annak ragyogásában. Egészen közel áll
a Keresztrefeszített Krisztushoz. A szenvedésben elsötétedik.
Korának világa számára reménytelenné
válik jövője és küldetése. Mindez
azonban azért történik, hogy megkeresse az elveszett
embert, és elvezesse a Feltámadott életének
titkos teljességébe. “Krisztus kiüresítette az
egyházat, hogy aztán betöltse, miként önmagát
is kiüresítette, hogy mindeneket betöltsön. Tehát
a Hold Krisztus misztériumát jelezte előre."15
Ez az elsötétülés nem esti szürkület,
hanem hajnali derengés. Jelzi azt, hogy a Nap végleg “elnyeli"
a Holdat. Szent Ágoston így magyarázza: “elvétetik
mindaz, ami gyenge az egyházban, aminek el kell tűnnie,
meg kell semmisülnie; - de ugyanakkor extolatur, felemeltetik: az
egyház teljesen és véglegesen Krisztusba vétetik
fel, vele együtt lesz a Feltámadás dicsőségében."16
Az egyház “Noé bárkája"
- az üdvösség hajója. Már Szent Jeromos
ismerte ennek a képnek a dogmatörténeti jelentőségét.
Szent Ágoston az eretnekekkel szembeni traktátusában
ezeket írja: “Senki sem kételkedik abban, hogy Noé
bárkáján keresztül, anélkül, hogy
a hitet a leírt tényekben megvizsgálnánk, már
az egyház van előtérben." (De unitatae Ecclesiae)17
A bárka szimbólumát már
a második század teológiája megfogalmazta.
Eszerint az üdvösség számunkra vízből
és fából fakad. Ez azt jelenti, hogy a keresztségnek
a vize üdvösségszerző lett számunkra a keresztfa
által; és fordítva: az özönvíz halált
hozó víz, de a fából épült bárka
életmentő.
A legújabb kutatások bebizonyították,
hogy a bárka szimbólumának gyökerei a késői
zsidó teológiában található meg, amelyben
Noé és a családja mint Izrael maradékának
előképe szerepel. Mi azon a véleményen vagyunk,
hogy a keresztény ősi teológiában a bárka
nem annyira a keresztfának és a keresztségnek a típusa,
hanem kezdettől fogva az egyháznak az előképe.
“A bárka az egyetemes egyház szimbóluma, már
csak azért is, mert az eszkatologikus távlatot megőrzi
Tertullianus, s ebben a korban az egyetemes egyház fogalma mindig
összefügg az eszkaton fogalmával."18
Az egyház az a “bárka", amely megment
minket a haláltól, amiként Noé bárkája
a vízözön idején menedék volt. Egy anglikán
teológus, Geoges Horne mondta: “Ebben a bárkában újra
megtaláljuk a paradicsom boldog napjait."19
Ezek a képek az egyháznak csak
egy-egy jegyét emelik ki. A misztérium mindig túlmutat
meghatározásainkon. Bizonyos jegyeit meglehetős pontossággal
állíthatju róla, mert Isten kinyilatkoztatta. A kinyilatkoztatás
azonban nem változtatja meg megértési képességeinket,
és nem szünteti meg a misztérium titokzatos voltát
sem.
P. Yves de Montcheuil írja: “E képekben
nem kell összefüggéstelen, forrongó és
kusza képek tömkelegét látnunk. Nem is szétszórt,
egyéni keresések és intuíciók eredménye
ez. Inspirált szerzőknél találjuk e képeket
és a hagyomány szentesítette őket: tehát
a Szentlélek sugallatára születtek: valamennyi egy jól
összefűzött kévét alkot. Kétség
kívül: egymás között nincsen logikus kötelék.
Hiába próbálnánk rendszerbe szervezni őket
vagy egyiket a másikból eredeztetni. Logikai szempontból
egyik sem vezethető vissza egy másikra. De valamennyire
szükségünk van ahhoz, hogy - ha nem is kimerítő,
de - kellő összképet kapjunk az egyházról.
Mindegyik megvilágít valamit: jelzi azt a magatartást,
amelyet Isten az egyházzal szemben elvár tőlünk.
Kiválaszthatjuk kedvenc nézőpontjainkat, de egyiket
sem hanyagolhatjuk el teljesen - káros következmények
nélkül."20
jegyzet: