A közösségi egyházképből fakadó igények (1)
A jövő egyháza Karl Rahner szerint vagy közösségi lesz, vagy egyáltalán - semmilyen se lesz.62 Helyi egyházunkban azonban még csak most kezd kialakulni az igazi közösségi szemlélet, és egyelőre annak gyakorlati megvalósulása terén is kevés az igazi és eredményes próbálkozás. Éppen ezért aktuális “téma" a közösség, amelyben értelmet és új tartalmat kap a liturgia, egymást erősítik a tagok, és amely értékeket létrehozó műhellyé is lehet.
Az egyház is közösség(?)
Az egyház olyan közösség,
amelyben ugyan rangkórság, vetélkedés és
összetűzés is előfordul, de amelyben a tekintélyi
felépítés érvényét veszti. Itt
az igazi nagyságot a mindenkiért vállalt szolgálat
(Mt 23,11; 10,26), a másokért viselt szolgaság (Mt
20,27) jelenti63 - olvassuk A dogmatika kézikönyvében.
Továbbá: Az a közösség, amelyet Isten szeretetének
Jézusban közel került uralma teremtett meg, az evangéliumok
szerint testvéri közösség, nővérekből
és fivérekből álló együttes — (férfi-központúan,
mégis a másik nemet magába foglaló kifejezéssel)
valamennyien legyetek fivérek (Mt 23,8) —, hiszen csak egyetlen
tanítójuk és atyjuk van (Mt 23,8-12). Ez olyan család,
amelyben érvényét veszti a patriarkális ház
rendje, mert tagjai számára a közös alap Isten
szavának meghallása, a hit és Isten akaratának
megvalósítása (Mk 3,31-35).64
Az idézett két mondat is jól
tükrözi, hogy a II. vatikáni zsinat óta újra
előtérbe került az egyház közösségi
jellege. Az új szemléletmód szerint az egyház
lényegéhez tartozik a társasággá, közösséggé
válás, a kiengesztelődés és az egység,
hiszen a modern teológia az egyházat - többek között
- Isten népének, Krisztus testének és a Szentháromság
templomának nevezi.
Az egyház olyan közösség
(vagy legalábbis azzá kellene lennie), amelyet a nyitottság,
a belső szabadság és a lelki adományok sokfélesége
jellemez.
A modern szemléletmód az egyházban
zajló tevékenységek új hierarchiáját
állítja fel, ezzel is alátámasztva a közösségi
egyházkép fontosságát: A dogmatika kézikönyve
szerint ugyanis …az a konkrét tevékenység bizonyul
egyházi-nak az egyházban, amely elősegíti a
közösség építését és
a világ szolgálatát65.
A II. vatikáni zsinat egyik leglényegesebb
- témánkkal kapcsolatos - szemléletbeli újítása
a családegyház fogalmának újra-felfedezése
volt: egyrészt a család - a II. vatikáni zsinat tanítása
szerint - kis egyház66, másrészt az egyház
egésze egy nagy család.67 A családoknak és
velük együtt a család mintájára szerveződő
különféle csoportoknak, közösségeknek
nagy jelentőségük van az egyház emberközelivé
tételében. Az egyház elsődleges, családokban
és csoportokban megjelenő formájának maradandó
szerepe van az egyházban. Pótolhatatlan a misszió
és a kereszténnyé válás fázisában,
és állandó kritikai ellenpontot jelent mind
a helyi egyház bürokratikus-névtelen formájával,
mind az egyház (társadalomidegen) személyfölötti
formájával szemben68 - írja Siegfried Wiedenhofer.
Miről is beszélünk?
Jean Vanier szerint a közösség
élő test, a megbocsátás, az ünnep, a valahová
tartozás, a nyitottság, a kölcsönös szeretet,
a gyógyulás és növekedés helye.69
A közösség (görögül
koinónia; latinul communio) az Újszövetségben
a keresztény hit és élet alapadottsága, amelyben
megvalósul az egyház (ApCsel 2,42). Ez a közösség
nem a hívek közösségvágyának következménye,
tehát nem emberi elhatározás, egymás iránti
szimpátia vagy közös hivatásgyakorlat eredménye.
Alapja és forrása Isten üdvözítő
tevékenysége, ami Krisztus és az ő megváltó
műve (1Kor 1,9; 10,16; Fil 3,10), valamint a Szentlélek által
(2Kor 3,13; Fil 2,1) az Istennel való közösségre
irányul (1Jn 1,3.6). Ennek a közösségnek szükségszerű
következménye a keresztények egymás közti
közössége (Róm 15,26; Fil 2,1-4; Zsid 13,16) mint
a Krisztus követését megvalósító
hit, élet és szolgálat tere.70 (Johannes Halkenhuser)
Végső soron a közösség
vallási jelenség. Semmi más nem köthet össze
makacs, sebzett embereket, csak egy transzcendens hatalom.71 (Parker J.
Palmer)
A már amúgy is oly erős
és szoros természetes emberi kapcsolatokon túl, a
hit világánál az emberi nemnek egy új egységmodellje
bontakozik ki, s a szolidaritásnak végső soron ebből
kell ihletet merítenie. A háromszemélyű Isten
belső életét tükröző, legmagasabb
rendű egységnek ezt a modelljét nevezzük mi, keresztények
kommunió-nak. (II. János Pál)72
Martin Buber szerint a közösség
a teofánia helye.73
A közösség e pozitív
meghatározásait kiegészíthetnénk egy
“negatív" meghatározással, azaz megkülönböztetéssel.
A közösség ugyanis nem (vagy nem csak) szervezet, csoport,
baráti társaság. Felvetődik a kérdés:
mi a különbség az egyházi munka-, és hittancsoport
valamint a baráti társaság és közösség
között? Látszólag semmi, mégis lényeges
tényezők határolják el (igaz, nem mindig élesen)
a két fogalmat egymástól. Ezek: az elköteleződés
és a közösségi tudat.
Mi a különbség a keresztény
és nem keresztény, illetve egyházi és csak
keresztény közösségek között? - kérdezhetünk
tovább. A keresztény közösség az evangéliumi
elvek szerint próbál szerveződni és Jézust
akarja követni, aki ígéretéhez híven mindenütt
ott van, ahol az ő nevében összegyűlnek. Merész
kijelentés, de tulajdonképpen együtt akarnak dolgozni
vele, őt akarják vezetőjüknek. Ez érvényes
minden keresztény közösségre, ami azonban nem mindig
egyházi közösség is, utóbbi ugyanis szorosan
együttműködik az egyházi elöljárókkal.
Amint láttuk, az általunk vizsgált
közösség fogalma körülírható,
ám igazából csak a vele kapcsolatos igények
megfogalmazása során tisztázódik.
Mielőtt egy adott közösséget
vizsgálni kezdenénk, utána kell járnunk, mi
létrejöttének az oka: valamiért, valami helyett
vagy valami/valaki ellen szerveződött?
Nyilvánvaló, hogy az első
ok a legjobb, míg az utóbbi elvetendő. Nálunk
mégis elég sok a valami helyett szerveződő
közösség. Ezek a csoportosulások azonban ritkán
nevezhetőek közösségnek a szó elsődleges
értelmében, mert a hiánypótlásra való
koncentrálásuk elfelejteti a közös cél és
normarendszer konkretizálódásának fontosságát,
és ha a megszületést “indokoló" hiány
megszűnik, akkor a közösség is meghal - vagy folyton
változó tagsággal él tovább. Sok társaság
irányul a magányosság leküzdésére,
a magányosság pedig - Vanier szerint -szenvedés és
a szenvedés elfelejtésére irányuló próbálkozások
ördögi köre,74 ha pedig ebből nem tudnak kilépni
a tagok, akkor nem fognak közösségé alakulni.
Mi a helyzet házunk táján?
Nem tudjuk - mert nincs egy átfogó
felmérés, amiből valóban kiderülne -,
hol, milyen közösségek működnek, mik a céljaik,
hogyan szerveződnek, kikből állnak stb.
Meglátásom szerint azonban a legtöbb
esetben kevés az igazi közösség, inkább
munka- és lelkiségi csoportokról beszélhetünk.
Van néhány mozgalomhoz vagy lelkiséghez tartozó,
továbbá igen kevés plébániai közösség
és szintén nagyon kevés független közösség.
Ezek nagy része is inkább formálódóban
lévő közösség, illetve csoport, amelynek
tagjai közösséggé való alakulásukon
dolgoznak, vagy legalábbis álmodoznak róla. Vannak
közösségeknek tűnő baráti társaságok,
amelyeknek kifejezett közös céljuk, tervük van.
A csíkszeredai KAM-osok által ál-szekularizáció-nak
nevezett folyamat — ti. az, hogy a fiatalok (akik ma már családot
alapítottak, gyerekeik vannak) nem eltávolodtak a vallástól,
hanem egyszerűen kimaradtak a vallásosság mintáit
átadó szocializációból75 — kedvez a
közösségeknek, hiszen van igény közösségre,
különösen városon, ahol az ember kénytelen
fizikailag összezárva, de lelkileg nagyon elszigetelve élni
a többiektől.
A fiatalok egyelőre még bekapcsolódnak
a közösségekbe (ha eléggé vonzóknak
találják azokat), mert talán még mindig divatjelenség
a közösség, a múlt rendszerben alakult közösségek
pedig még túlélnek, de ha nem változtatnak
stratégiát, valószínűleg elavulnak. Helyenként
már tapasztalható, hogy a közösségekben
a fogyasztók kezdik megunni a fogyasztást, szinte úgy
tűnik, ők tesznek szívességet, ha elfogadják
a számukra készített táplálékot.
Mások pedig egyszerűen nem tudják már befogadni
a túl sok rendezvényt. Ezért a közösségeknek
jól meghatározott célcsoportokra kell koncentrálniuk,
és - felosztva egymás között a területeket
- lehetőleg minél több réteget meg kellene szólítaniuk.
A KAM szerint a közéletben és
politikában nagyon sok a fiatalok által elfoglalható
hely, amit már kezdenek átvenni, és ez egyre inkább
így lesz. Ezek a területek pedig nem igazán vallásos
jellegűek, így akik ezekre a helyekre bekerülnek, szinte
természetszerűen eltávolodnak az egyháztól.76
Ám ha lenne komoly vallásos közösségi kötődésük,
ahol a politikai nézeteknek, közéleti vitáknak
is helyük van, akkor a keresztény álláspont képviselői
lehetnének ezeken a területeken. A KAM a vallásos iskolákat,
az elit családokat vagy az egyház ifjúságpolitikájának
megváltoztatását látná megoldásnak.
Az utolsó kategóriába tartozik a kisközösségek
kiépítése és a közösségi jellegű,
igényes és kimondottan az élvonalbeliek számára
szervezett programok kialakítása.
Helyi egyházunknak egyelőre nincs
hosszú távú stratégiája a fiatalokkal
való foglalkozásra (programok vannak, de pasztorációs
program nincs), ezért ennek kialakítását is
közösségeknek kellene vállalniuk - jól kidolgozott
terv alapján. Nagyon kellene tudnunk, kikhez akarunk szólni,
mi a célunk velük. Ahhoz azonban, hogy ez hatékony
legyen, társ-közösségek kellenek, amelyek összedolgozzanak,
hogy a különböző igényeket kielégítsék.
Hiányosságok, gondok
Az egyik legnagyobb hiányossága
egyházmegyénk közösségi életének,
hogy nem készült még egy átfogó, pontos
és szakszerű felmérés a közösségekről,
és így nem ismerjük a helyzetet, és azt is csak
sejthetjük, melyek a legégetőbb problémák,
hol, mit és miként kellene segíteni. Itt csak néhány
- részben közösségi tagok által feltárt,
részben megsejtett vagy a magyarországi gondokat a helyi
viszonyok alapján értelmezve nyert - következtetést
vázolunk.
Sok helyen még összemosódnak
a szerepkörök (munkahely, közösség, főiskola,
továbbképzési hely). Ennek előnye is van, de
veszélyeket is rejteget magában. Közösségeinkben
sokszor a mi-tudatot a cél-egység helyettesíti, a
személyes különbségeket pedig egy ideig eltakarhatja
a világnézeti egység, ezek azonban nem oldják
meg a konfliktusokat és nem vezetnek gyümölcsöző
megoldásokra. Közösségi gyermekbetegség
sok helyen, hogy a tagokat Prókusztész-ágy szerű
mérce alapján alakítják, akivel pedig ezt nem
tehetik, azt egyszerűen kizárják. Tapasztalható
sajnos az értelmiségiek kirekesztése is, a félelem
a kritikus értelmiségiek csoportjától.
Az aktivizmus odáig vihet, hogy a tevékenység
sokszor fontosabb, mint az emberek szolgálata, és mint a
közösség.
A legtöbb közösség kénytelen
folyton végleteket mérlegelni, és pengeélen
táncolva ötvözni nyitottságot és intimitást,
imát és cselekvést, karizmatikusságot és
értelmiségi létet, intuíciót és
racionalitást. Továbbá kérdés, kell-e
tündökölnie a krisztusi közösségnek, hiszen
egyrészt világító jelnek kellene lennie, másrészt
viszont figyelembe kell vennie azt is, hogy az elkülönülés
és a túl magas mérce elriasztja az embereket.
Sok helyen megnehezítik a közösségek
életét a környező világ és a közösség,
vagy a vezető és pap közti konfliktusok (vagy
a szerepek keveredése, ha pap a vezető).
Világmozgalmak, -lelkiségek esetén
nehézséget jelent a karizma és működési
stílus alkalmazása a helyi viszonyokra, illetve az alapkarizma
megőrzése. Mozgalomhoz nem tartozó közösségeknél
pedig a közös cél és a lelkiség megtalálása.
Helyenként monopolhelyzetben van egy-egy
közösség és ez előidézi azt a helyzetet,
hogy minden közösségi igénnyel rendelkező
ember kénytelen vagy oda kapcsolódni vagy egyedül maradni.
A közösségnek pedig ebben az esetben nem kell szükségszerűen
fejlődnie, vagy legalábbis egy ideig nem. A pap személye
függvényében helyenként ráerőltetik
a közösséget a plébánia tagjaira, máshol
pedig kitiltják vagy rossz szemmel nézik a közösséget.
A konkrét helyzetismeret hiányában,
az elemzés helyett sokkal inkább arról lehet gondolkodni,
mi az, ami felé tartanunk kell(ene). Ez derül ki az itt következő
- a teljesség igénye nélkül felsorolt - igényekből.
Sokrétű igények
A mozgalmakhoz, plébániákhoz,
mozgalmak holdudvarához tartozó közösségek,
karizmatikus személyekhez kapcsolódó hálózatok
és független közösségek,77 továbbá
- más rendszerező elv szerint csoportosítva - az együttélő,
a csak néha (de rendszeresen) találkozó és
a távolsági közösségek (amelyeknek tagjai
akár több száz kilométeres körzetben is
lakhatnak, így ritkábban találkoznak) nagyon sokban
különböznek egymástól, de legalapvetőbb
igényeik, illetve a velük szembeni elvárások
közösek. Ezért a továbbiakban többnyire differenciálás
nélkül beszélünk közösségekről.
Az igényeket osztályozhatjuk a
megfogalmazó és a címzett szerint. Így figyelembe
kell vennünk az egyszerre közösségi és egyházi
tagok, az egyházhoz tartozó, de közösségen
kívüli személyek, az egyházhoz kifejezetten nem
tartozó közösségi tagok, valamint a mindkettőn
kívüli személyek közösséggel, egyházzal
és társadalommal szembeni igényeit. A közösségen
belüliek esetében tovább kell differenciálni
a közösségi tagság minősége szerint
is, tehát aszerint, hogy az illető személy fogyasztó-e
vagy aktív tag, esetleg halász78 is.
E két felosztásból adódó
sok kombinációból most csupán néhányat
vizsgálunk meg. Tudnunk kell azonban, hogy ezek az igények
kis valószínűséggel valósul(hat)nak meg
egyszerre. A cél azonban az, hogy egyre jobban megközelítsük
a belőlük kirajzolódó ideáltípust.
A Romániai Magyar Pax Romana 1998-as tanulmányi találkozóján elhangzott előadás szerkesztett változata. Csíksomlyó, október 11.
Jegyzet: