Lipovének
A lipovén felekezetről általában
igen keveset ismer a nagyközönség. Forrásai időben
és térben valóban igen távol állnak
tőlünk és hullámai sem érték el
közvetlenül Erdélyt.
Az 1054-es “nagy szkizma" a keleti szertartású
egyházat Bizánc hatáskörébe sodorta. A
17. században megjelent változások gazdasági
és politikai téren Alexij cárt arra késztették,
hogy reformjait vallási léptékűvé is
kitágítsa. E politika megvalósítója
Nikon pátriárka volt, aki az 1654-55-re összehívott
egyházi tanácskozáson előterjesztette javaslatait
és amelyeknek elfogadását 1667-ben zsinat erősítette
meg. A cár valójában abszolút hatalmának
alapjait vetette meg egyházi téren is, amelyet végül
Nagy Péter teljesített ki. A zsinat döntése a
szervezeti kérdéseken túlmenően a vallásgyakorlás
módjába is változásokat óhajtott bevezetni,
amelyek a mélyen hagyományhű tömegekben visszatetszést
keltettek. Elutasították a keresztvetés módjának
megváltoztatását, mégpedig a jobb kéz
két ujjának összefogása helyett három
ujj egyesítését - a Szentháromság jelképeként.
Kifogásolták a többszólamú liturgikus
éneket és szükségtelennek nyilvánították
a szentkönyvek nyelvezetében végzett javításokat
stb.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy
állami kényszerrel általában keresztülvitték
e reformokat, az ellenzék azonban a végsőkre is hajlandó
volt. Szociális indítékokkal összefonódva
több lázadás robbant ki és ezeket keleti módszerekkel
fojtották el. A vezetőkkel szembeni megtorlásul a
tűzhalál sem volt ritka. Mivel nem sikerült az óhitű
mozgalmat teljesen elnyomni, végül a hatóságok
megelégedtek megbélyegző intézkedésekkel,
mint például bizonyos öltözékek kötelező
viseletének előírásával.
Magában a mozgalomban két irányzat
alakult ki attól függően, hogy bevonták-e a klérust
vagy nem.
Az üldözések miatt sokan Szibériába
vándoroltak vagy Oroszország határain túlra
menekültek. Dél-keleti irányban először
Bukovinát érték el és megalapították
Suceava közelében Lipoveni települést (1724), ahonnan
a közhasználatban elterjedt nevüket is nyerték.
Moldvában 1743-ban Manoleán, Fălticeni közelében
megalapítottak két kisebb kolostort, szerzetesek és
szerzetesnők számára, amelyek ma is fennállnak.
A 18. század második felében
az akkor még török uralom alatt álló Dobrudzsában
is elterjedtek. Öt falut alapítottak, központjuk Ilava
Rusă, ahol szintén két kolostor jött létre.
II. Katalin cárnő (1762-1796) uralma
idején megszűntek az üldözések, sőt
a cárnő igyekezett visszacsalogatni a külföldre
menekülteket, elsősorban azokat, akik papok szolgálatait
igénybe veszik.
Jelentős változást hozott
1846-ban a bukovinai Fântâna-Albán létesült
metropolia, amelynek élére megválasztottak egy Bosznia-Hercegovinában
székét vesztett érseket. Püspöki hatalmánál
fogva biztosítani tudta a megfelelő klérus felszentelését.
Az óhitűek fokozatosan tovaterjedtek Európa, Amerika
és Ausztrália egyes területeire, és a metropolia
vezetésével világméretű szervezet jött
létre.
Utóda, Kiril továbbvitte a szervezést,
püspökségek létesítésével.
Így ő alapított Brăilán, Tulceán
és Ilava Rusán püspökségeket. Szintén
Kiril metropolita szentelte fel 1853-ban Moszkva első óhitű
érsekét.
Alapvető változást jelentett
Bukovina északi részének Szovjet-Ukrajnához
történt hozzácsatolása, ami arra kényszerítette
a metropolitát, hogy Fântâna-Albáról Brăilára
tegye át székhelyét, ahol ma is működik.
Jelenleg az óhitű görög keletieknek két metropoliájuk
van. Az orosz kereszténység ezeréves jubileuma alkalmával
ugyanis a moszkvai főhatóságot metropolia rangjára
emelték. Joghatósága Oroszországra terjedt
ki. A brăilai hatáskörébe tartoznak a romániai
és a világ más részein lévő hívők.
Ma Romániában mintegy 40 000-en
élnek, jelentősebb számban - mintegy harminc településen
-, amelyekből 22-ben többséget képeznek. Jelen
vannak néhány városban is, főképp Brăilán,
Suceaván, Botošani-ban, Rădăuři-ban, Galaři-on,
Tulceán és Konstancán.