A nem csillapodó eroszakmozgalom ellenére az egyház továbbra is komoly erofeszítéseket tesz India szegényeinek szolgálatában. A keresztényellenes eroszak szokásos határait messze túlhaladta az a szadista bánásmód, amellyel a jezsuita A. T. Thomast halálra kínozták, majd lefejezték, újabb nyugtalanságot idézve elo ezzel a katolikusok körében. Amint egy másik pap, P. Christudas nyilvános megalázása véget ért, egy helyi hindu pártvezeto a dumkai püspök rezidenciáján a következo üzenetet adta át: “Ez az elso gyozelmünk. Lesz még több is.” “Becsületünkre válik, ha képesek vagyunk nyugodtak maradni a komoly kihívások közepette. Békés közösség maradunk. Ezek az incidensek nem rontanak meg erkölcsileg, hanem erosítik küldetésünk iránti elkötelezettségünket.”
1997. november 26-án több mint száz, reverendába öltözött pap és India 133 egyházmegyéjében tevékenykedo evangelizációs programvezeto vonult fel Új-Delhi utcáin: “Biztonságot akarunk.” A fiatal papok csak azután szüntették be tiltakozó menetüket, hogy levelet nyújtottak be a miniszterelnöknek, Inder Kumar Gujralnak, felhíva figyelmét az oket zavaró “újabb atrocitásokra.”
Anto Akkara
Aggasztó történetek
A papok és apácák elleni atrocitások számának állandó növekedése komoly aggodalmakat okoz az indiai egyház tizenhat millió hívoje számára. 1978 óta tizennyolc papot és apácát gyilkoltak meg Indiában – közülük tizennégyet (!) a kilencvenes években. A gyilkosságokat legtöbbször olyan csoportoknak tulajdonították, amelyek határozottan ellenzik a katolikusok szociális tevékenykedését – amihez hozzátartoznak a törzsi kisebbség és az alsó társadalmi osztályok jogainak védelmére tett erofeszítések India idejétmúlt társadalmi rendszerében.
A keresztényellenes eroszak szokásos határait messzemenoen túlhaladta az a kegyetlenség, ahogyan A. T. Thomas SJ atyát halálra kínozták, újabb nyugtalanságot idézve elo ezzel a katolikusok körében. “A keresztény közösség könnyek között imádkozik az Úrhoz igazságért és a keményszívu bunösök megtéréséért” – mondta Joseph Powathil érsek, az indiai katolikus püspöki konferencia elnöke, amikor hírül adta a jezsuita pap meggyilkolását. A kínzások nyomai Thomas atya lefejezett tetemén meg nem érdemelt szenvedéseinek boséges bizonyságai. Thomas síkra szállt a dalítok (alacsonyabb kaszt) érdekében, a kizsákmányoló földbirtokos zamindarok ellen. A pap több mint két éven át szociológiát tanult Manilában. Rövid idore tért vissza Hazaribagba, hogy irányítsa a tudományos ténykedésével kapcsolatos terepmunkát. Amikor hidegvérrel megölték, világossá vált, hogy a felsobb kaszt szélsoségesei nem “bocsátanak meg” egykönnyen azoknak, akik az alacsonyabb kasztokat ellenszegülésre ösztönzik. Thomas atya hat éven át irányította a jezsuita iskolahálózatot a Hazaribag környéki elszegényedett dalítok falvaiban. Szorgalmazta a felsobb kasztok földbirtokosaitól megszerzett területek megmuvelését; a dalítok és katolikus pártfogóik sikeresen érvényesítették a földhöz való jogaikat, néhányan a felsobb kasztokból börtönbe kerültek, mert eroszakkal, törvénytelenül szereztek földet – s ez óriási tekintélyvesztéssel járt. A lebukott földbirtokosok soha többé nem felejtették el, kik állnak bebörtönöztetésük mögött.
1997. október 24-én érkezett A. T. Thomas Sirkába, éppen amikor egy csapat rendoregyenruhás férfi az egyik falubelit verte. “Ez az az ember, aki börtönbe juttatott” – mondta az egyik “rendor” a pap közbelépésekor. Körbevették Thomast is, kezét megkötözték és fegyvert fogva rá vezették el a helybeliek tiltakozása közepette. “Jó ember, hagyják békén” – kiáltották a falubeliek. Kiderült, a “rendorök” valójában kiszabadult orgyilkosok voltak, akik pénzt eroszakoltak ki a falusiaktól. A rendorségnek még a gyilkosság után egy hónappal se sikerült visszaszereznie Thomas atya levágott fejét, de nem tartóztatták le a bunösöket sem. Abban a rejtelmes térségben, ahol titkos erok – gyakran politikai szlogenekkel leplezve legkevésbé sem tiszta törekvéseiket – a rendorségénél nagyobb hatalmat gyakorolnak, az eljárás vontatottan haladt. “Felelosségre vont terepmunkásaink – némelyikükre fegyvert fogtak – nem adták be derekukat” – mondta a Catholic World Reportnak Edward Muduvassery, a helyi jezsuita rendtartományfonök. Beismerte: az egyház égisze alatt dolgozók óvatosabbak, de mindent megtesznek, hogy folytathassák munkájukat. “Velük dolgozott Thomas atya is – mondta. – A fenyegetések miatt a noi munkaerot visszahívtuk a missziós tereprol. Most papjaink járják a falvakat.” A Bihar tartománybeli anarchikus állapotok miatt jogosan háborgó jezsuita provinciális rámutatott: “Fegyveres csapatok uralják a vidéket. Némelyik letisztult ideológiai hovatartozással és elvekkel bír, mások csupán gengszterbandák.” Thomas lefejezoi látszólag egy ilyen szakadár csapat, annak ellenére, hogy a fegyveres csapatok politikai diskurzusa általában egybehangzik az egyháznak azzal a céljával, hogy felemelje az elnyomottakat.
Vád és támadás
A rendorség tehetetlensége A. T. Thomas gyilkosaival szemben kimagyarázható ugyan a “törvény és rend” kettosével, az egyháznak azonban ésszeru magyarázatot kellett találnia a dumkai körzeti fotisztségviselok magatartására, akiknek jelenlétében Christudas atyát levetkoztették, megverték és meztelenül, virágfüzérrel nyaka körül hajszolták keresztül-kasul a faluban több mint három órán át. E nyilvános megpróbáltatás után a papot – és nem támadóit! – börtönözték be. Christudas nyilvános gyalázat áldozatává vált. A Szent József iskola tanáraként az egyik diákja elleni nemi eroszakkal vádolták. A vád nem sokkal azután érte – valószínuleg nem véletlenül! –, hogy néhány helyi tisztségviselo fiát megfegyelmezte az iskola szabályainak megsértése miatt. A helyi bíróság a pappal szembeni rosszindulatának jeleként megtagadta óvadék ellenében való szabadlábra helyezését. Börtönben ült, mígnem a legfelso bíróság két hónap múltán felülbírálta a helyi bíróság döntését.
A papot hamis váddal illették – hangsúlyozták a térség katolikus vezetoi. “Voltaképpen néhány diák elleni jogos fegyelmi intézkedés az embertelen bánásmód oka. Bosszúból valótlan történetet agyaltak ki” – állt az indiai püspökök Justitia et Pax bizottságának nyilatkozatában, a vétkes csapatok elleni erélyes fellépés igényével.
“A keresztény közösség egészét sérti ez” – mondta Joseph P. John, a Justitia et Pax bizottság titkára. “A dumkai törzseknél végzett szociális munkát ellenzik és akadályozzák a hindu fundamentalisták, ez a probléma gyökere.” P. A. Chacko dumkai jezsuita szerint: amint Christudas atya nyilvános megalázása véget ért, egy helyi hindu pártvezeto a dumkai püspök rezidenciáján a következo üzenetet kézbesítette: “Ez az elso gyozelmünk. Lesz még több is.” A politikus ráadásul az ot köszönto apácákat is kigúnyolta: “Miért nem jártok ti is meztelenül?” De más egyházi intézményekhez is ellátogatott, hasonló “köszöntésekkel”. Christudas határozottan ártatlannak mondta magát egy telefoninterjúban: “Mindent aprólékosan kiterveltek. A fiú, aki egyébként szodómiával is vádolt, a rendorségen már nem volt hajlandó ismételten ellenem vallani. A vádemelést a fegyelmezo magatartásomat kifogásoló felsobb évesekre hárították. Erkölcsileg akartak kikészíteni. Azt is híresztelték, hogy öngyilkosságot követtem el a börtönben. Az egyház ügyéért szenvedtem.” November 14-én a jezsuita a börtönbol nyilatkozott: “A rendorség és más hivatalosságok reakciói azt az érzést keltették bennem, hogy magát az egyházat tették közszemlére. Felvonultatásom közben rendkívüli bátorság szállt meg, egyáltalán nem vettem tudomást az útmenti nézelodokrol.”
A Bihar-beli szakadatlan tüntetések után – október 22-i tetoponttal, az állam minden keresztény intézményének egynapos bezárásával – a bihari kormány vonakodva bár, de beleegyezett, hogy a szövetségi rendorség átvegye a pap ügyének vizsgálatát. Így Christudas atyát hamarosan óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A vizsgálatnak más eredménye nem volt.
A nyilvános megalázás akkor sem volt “törvényes”, ha igazak lettek volna is a Christudas elleni vádak. Ne feledjük: a rendorség semmit nem tett a bántalmazás megfékezéséért. Három hónappal az esemény után egyetlen bunöst sem találtak, egyetlen bunrészes rendort sem függesztettek fel.
Ingyen gyilkosságok
Az indorai (Madhya Pradesh állam) Rani Maria klarissza novér 1995-ben történt meggyilkolása az elhíresült hazaribagi lefejezés elozményének tekintheto. Az apácát mintegy negyven késszúrás érte egy zsúfolt buszon, amikor rokonaihoz utazott a délen fekvo Kerala államba. Életével fizetett, mert ellenszegült a helyi uzsorásoknak, akik kezükben tartották az elszegényedett törzseket. Azokban a hónapokban ilyen és ehhez hasonló “érdekkörök” jutottak dönto szerephez a papok és apácák bántalmazásának többségében. A bihari kormány cinikus reakciója a dumkai esetre erosíti a bevett szokást. Hasonló incidens színhelye volt 1994-ben a Bihar állambeli Gumla, ahol két papot és egy hittestvért (mindannyian ugyanazon törzsi kisebbség tagjai) öltek meg.
“A helyi közigazgatás legtöbbször nem segítokész” – mondta Varkey Perekkat SJ, annak a dél-ázsiai jezsuita-barát közösségnek a vezetoje, amelynek 3700 tagjából 3500 indiai. A rég bevett szokás nem változott. Egyetlen embert sem tartóztattak le az 1982-ben megölt jezsuita Matthew Mannaparambil meggyilkolásáért. “Ezek az eroszakcselekmények keresztény szemmel nézve az indiai egyház eloretörésének bizonyítékai. A keresztény szociális munkásokat ért támadások számbeli növekedése valójában komoly gondot jelent az egyháznak. Másfelol viszont a fejlodés jelei” – mondta Margaret Alva katolikus vallású egykori szövetségi miniszterasszony 1997. november 27-i beszédében az Emberi jogok Indiában és a keresztény közösség témájú konferencián. Megállapítása megdöbbentette a hallgatóságot, amelynek soraiban három püspök és négy szövetségi képviselo is volt. “Szolgálatunk hatékonyságát érzékelik ellenlábasaink is a társadalmi-gazdasági átmenet közepette. Jelzik ezt a békés keresztény szociális munkásokat ért támadások” – hívta fel a figyelmet a katolikus politikus, majd hozzátette: “Az egyháznak nem szabad elbátortalanodnia ezektol a támadásoktól, folytatnia kell munkáját a méltánytalan társadalmi rend méltányossá tételéért.” Alva rámutatott: ha a mohamedánok szenvedtek volna meg hasonló atrocitásokat, az országos lázadáshoz vezetett volna. A politikusno mégis a tények pozitív oldalát látja. “Semmi nem rettenthet el minket attól, hogy nyíltan beszéljünk sérelmeinkrol. Érzékeltessük tovább a jelenlétünket.”
Óvatos viszonyulás
Alva nézeteit helyeselve P. C. Thomas katolikus országgyulési képviselo, aki annak a keralai államnak a küldötte, ahol India 110 ezer apácájának és papjának több mint 65 százaléka dolgozik, kijelentette: “szomorú, hogy a politikai fejlodés ellenére sem lehetséges a katolikusok érdekében parlamenti vitát kezdeményezni.” A november 27-i konferencián a keresztény képviseloket is tájékoztatták az egyház aggodalmairól. “A támadások hátterében mélyrehatóbb összeesküvés áll; nem csupán rend és törvény kérdése ez. Az apácák és papok szülei nagyon aggódnak.” (Thomas)
Powathil érsek, az indiai püspöki konferencia elnöke tagadta, hogy az egyház tartózkodna a nyilvános tiltakozásoktól, “félve a megtorlásoktól és veszélyektol”. “Azt tesszük, amit tudunk – folytatta –. A helyi egyház szükségletei szerint fogunk cselekedni.” Charles Soreng hazaribagi püspök, aki A. T. Thomas SJ temetési szertartását vezette, beismerte: “Kényes helyzetben vagyunk. Ha nem reagálunk, gyáváknak néznek. Ha elragadtatjuk magunkat és kivonulunk az utcára, ez további következményekkel járhat. Több papunk és apácánk veszélyes környezetben dolgozik. Okosan kell eljárnunk.”
Az egyházi vezetok viszonyulása óvatos, az áldozatok és a veszélyes környezetben élok ugyanakkor még elszántabbak küldetésükben. 1993 januárjában Maria novért meglátogatta egy riporter. A novért kar- és koponyatöréssel szállították kórházba; az észak-indiai Punjab állam Amloh falujának zárdáját kifosztó fegyveresek vasrudakkal verték az apácákat. Az egyházközség vezetoi szerint az incidens több volt, mint fosztogatás. A betolakodók a kolostor templomának szentségtartóját is megrongálták. Mária novér mégis inkább “vaktában” elkövetett buntettnek minosíti a támadást. “Ha a feletteseim engedélyezik, visszatérek Amlohba. Három évet dolgoztam már ott. A falubeliek jók, szeretem oket.”
A szolidaritás gyümölcsei
Két pap és két apáca hidegvéru meggyilkolása után az ereje teljében lévo egyház a távoli északkeleti államokban továbbra is bizonyos érdekkörök zsarolásainak, fenyegetéseinek van kitéve. Mégis “megfélemlíthetetlenek, s a legkevésbé sem nyugtalanok” – mondják maguk az elszánt egyházi “munkaerok”. “Határozottan kitartunk az ügy mellett, amelyért itt vagyunk. Az emberekért és Istenért dolgozunk. Semmi nem téríthet el munkánktól” – mondta Imphal püspöke, Joseph Mittathany a CWR-nek.
Az Assam állambeli Guwahati Don Bosco Communications igazgatója, George Plathottam szerint a környékbeliek határozottan értékelik a munkájukat. Hozzátette: “a munkatársak áldozathozatala ösztönzi az egyházi munkavállalókat. Ezek az incidensek nem kezdenek ki erkölcsileg, inkább erosítik a küldetés iránti elkötelezettségünket. Jól tudjuk, mekkora veszélynek vagyunk kitéve, ezért az incidensek nem zavarnak munkánkban.” A 33 éves J. Philip szaléziánus szerzetes halála óta (1983), valahányszor gyilkosság történik, a közösségek érintkezésben maradnak az áldozat családjával (ezidotájt az észak-keleti támadások áldozatai mindannyian keralaiak voltak). Ez a szokás azt eredményezte, hogy J. Philip apja, a már nagyapa Chakkochan, szerzetesi fogadalmat tett, hogy ott dolgozhasson, ahol fia meghalt. A helyi szaléziánus rendtartományfonök, P. Palathingal a több mint 1800 mérföldnyire délre fekvo Keralába utazott a meggyilkolt pap szüleinek vigasztalására. Plathottam szavai szerint “az efféle szolidaritás ösztönzi a hozzátartozókat, hogy kedveseik nyomdokaiba lépjenek.”
Tamás Éva fordítása