Christian Frevel
Laja öröksége
Mária egyszer megjelent a koka hazájában
Laja őslakói, az inkák egykor itt imádták isten-királyukat, a nap-inkát. A klasszikus inka kultúra nyomaiból még ma is látszik valami: a Napkapu és Tiahuanaco muemlék-romjai – e jelenlegi időszámítás 1200-as éveiből. Amikor a spanyol Alfonso de Mendoza 1548-ban Tiahuanacoba jött, az inka birodalomból már alig volt valami. Francisco Pizarro az egykor hatalmas birodalomnak azzal adta meg a kegyelemdöfést, hogy 1532-ben Cajamarcában foglyul ejtette, majd nemsokára kivégeztette Atahualpa inka királyt. Aztán indiánok ezreit mészárolták le vagy vitték és adták el rabszolgának, vagy éppen ezerszámra dolgoztatták halálra őket Cerro Rico (Potosí) nem sokkal azelőtt feltárt ezüstbányájában.
Alfonso de Mendoza Tiahuanaco kultikus városától körülbelül egynapi járóföldre alapította a Nuestra Senora de la Pax nevet viselő települét. A városalapítás 1548. október 20-án történt azon a helyen, ahol ma Laja falálható, La Paz pedig – a mostani főváros – egy völgybe húzódott, valamivel mélyebbre, mint az Altiplanonak nevezett nagy fennsík. Lajaban még ma is szobor hirdeti a városalapító spanyol megkopott dicsőségét: otromba betontalapzaton áll Mendoza kőből faragott mellszobrocskája a korra jellemző sityakkal a fején – amely az Altiplanón felváltva uralkodó hőség és eső ellen egyaránt védelmet nyújtott. A jeles katonatiszt tekintete La Paz felé fordul, ahol a “Miasszonyunk, a béke asszonya” székesegyház áll. A régi templom, Laja spanyol gyarmati stílusban épült temploma már rég az enyészeté lett volna (soktonnás mennyezete egyszer már beomlással fenyegetett), ha 1854. december 8-én nem történt volna valami csodálatos.
A hagyomány szerint egy egyszeru lajai indián parasztnak megjelent az istenanya, Mária. A szuz jelenésének megtörténtét nyilván senki sem hitte volna el a parasztnak, ha Mária képe nem maradt volna fenn aznap egy lapos kövön. Az istenanya képén – amely ma a plébániatemplomban egy valamikor pompázatos oltárban látható – egy szépen kidolgozott nőalak áll bő köpenybe burkolózva. Az oltár mögötti lépcsősorokon feljutva látható meg az aranykeretbe foglalt kő a képmással. Sok-sokezer zarándok ment már föl e lépcsőkön a századok során. Többségük indián.
Nem ok nélkül hívják az indiánok Santuario Nuestra Senora de Chijipatának ezt a szentházat. Több mint tizenkét éve lelkipásztori központ is muködik a kőre rögzült Mária-kép tövében aymara-indiánok számára. 75 főnyi indián csoport tanulhat, muvelődhet vagy éppen pihenhet a központban. Sokan közülük katekétai állásra készülnek, vagy éppen bázisközösség-vezetőnek valahol az Altiplanón. Bolívia egyháza ma már nem a spanyol papok és szerzetesek egyháza – ők alapították Laját és templomát a 17. században. Már a gyarmati időben voltak világi katekéták, akik a keresztényeket előkészítették a szentségek vételére. Ma már főleg indián nőket és férfiakat képeznek itt ki a fennsík településeiből hitoktatónak, csoportvezetőnek, vagy egyszeruen példás kereszténynek.
A liturgia szövege és a Szentírás már sok éve készen áll aymara és quechua nyelven, a legfontosabb indián nyelveken, amelyek ugyanakkor Bolívia hivatalos nyelvei is. A kiképzőközpontot Laja és a környező 55 település Lengyelországból származó plébánosa, Cristobal Basilik steyler misszionárius vezeti. A steyler misszionáriusoknak nem messze a Mária-kegyhelytől apácakolostoruk, a szomszédos településben pedig a férfi tagok számára berendezett rendházuk is van. Pasztorációs munkájuk a bázisnál kezdődik: “Itt sokakat megkeresztelnek, de csak keveset evangelizálnak” – foglalja össze a helyzetet P. Bernhard Guhs, aki ugyancsak a katekéta-képzésben dolgozik. A hittel kapcsolatos alapismereteket katekézis útján és a számos kjis település bibliaköreinek közremuködésével aják át a Lajában képzett katekéták.
Hermana Irma lajai apáca a rendkívül számos helybeli szegény mellett a hitoktatók rendelkezésére is áll. A szerzetesek számára hosszú időn át tilos volt a többnyire állami iskolában hitoktatást végezni. A hosszasan hatalmon levő katonaság félt az emberi jogokra és az egyenlőség tényére bőségesen apelláló felszabadítás-teológia eszméinek “bomlasztó” hatásától.
Irma nővér nap nap után megemlékezik a pasztorális munkája gyökereiről. A szerzetesnővérek öt évvel ezelőtt megpróbáltak kutat fúrni, hogy vízellátásuk biztosítva legyen. Tíz méteres mélységben azonban kemény sziklatalapzatba ütköztek. Így az ivóvizet a mai napig is a régi kútról hozzák, a templom közeléből. Az a kút ugyanis, amelyet a szerzetesek a 18. században fúrtak, ma is kitunően muködik.
A történelem Bolívia majdnem minden templomában belehajlik a jelenbe. Sok, arannyal-ezüsttel, drágakövekkel gazdagon díszített oltár tanúskodik azokról az időkről, amikor a világ leggazdagabb városa, Potosí a maga ezüstfolyamával hódolt Istennek. A Bolívia első fővárosában, Sucreban álló régi templom félreérthetetlenül tanúskodik erről.
La Paz székesegyházában ezzel szemben a szegénységre kell emlékeznünk. A Németországból jött Josef Clemens Maurer bíboros sírja is itt van. Maurer, az 1990-ben meghalt egykori zsinati atya mindig a szegények pártján állt – és ennek megfelelően is élt. Szegények pedig Bolíviában nagyon sokan vannak. Maurer bíboros tanúságtétele emlékezetes és maradandó. Követői is számosak.
Jakabffy Tamás fordítása
Jegyzetek: