A keresztény liturgia alapja
(Részletek a Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus konstitúcióból)
[A korai keresztények] “állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, akenyértörésben és az imádságba... Dicsőítették az Istent és az egész nép szerette őket." (ApCsel 2,42, 27) Ettől kezdve sohasem mulasztotta el az egyház, hogy a húsvéti misztérium ünneplésére egybegyűljön: felolvassa azt, “amit az Írásokban róla írtak" (Lk 24,27), ünnepelje az eukarisztiát, amelyben “halálának győzelme és diadala megjelenül", és egyben hálát adjon “Istennek kimondhatatlan ajándékáért" (2Kor 9,15) Krisztus Jézusban, “fönsége dicsőségére" (Ef 1,12), a Szentlélek ereje által.
7. (Krisztus tevékeny jelenléte a liturgikus cselekményekben)
Ennek a nagy műnek teljes megvalósítása végett Krisztus mindig jelen van egyházában, de kiváltképpen aliturgikus cselekményekben. Jelen van a szentmiségben, a pap személyében, mert “az áldozatot ugyanaz mutatja be most a papok szolgálata által, mint aki a kereszten önmagát feláldozta". És kiváltképp jelen van az eukarisztikus “színek" alatt. Jelen van erejével a szentségekben, így bárki is keresztel, maga Krisztus az, aki keresztel. Jelen van igéje által, minthogy ő maga szól hozzánk, amikor az egyházban a szentírást olvassák. Végül jelen van, amikor könyörög és zsoltárt zeng az egyház, hiszen megígérte: “Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20).
Ebben a nagy műben, amely Istent tökéletesen megdicsőíti, az embert pedig megszenteli, Krisztus mindenkor maga mellé emeli, társává teszi az egyházat, szeretett jegyesét; az egyház pedig segítségül hívja Urát és általa hódol az örök Atyának.
Méltán foghatjuk fel tehát a liturgiát úgy, mint Jézus Krisztus papi szolgálatának gyakorlását. Ebben érzékelhető jelek jelzik és a maguk sajátos módján meg is valósítják az ember megszentelését, és Jézus Krisztus misztikus teste pedig, vagyi a Fő és a tagok együtt, teljes értékű nyilvános istentiszteletet mutatnak be.
Így tehát minden liturgikus ünneplés egyedülállóan szent cselekmény: Krisztus, a pap, és teste, az egyház viszi végbe; hatékonyságát nem is éri el az egyháznak semmi más cselekedete, sem rangban, sem mértékben.
8. (A földi és az égi liturgia)
A földi liturgiában a mennyeinek előízét élvezzük, és annak a liturgiának legszünk részesei, amelyet a szent városban, Jeruzsálemben ünnepelnek. Oda tart zarándokutunk, ott ül Krisztus az Isten jobbján mint a szentélynek és az igazi szövetség-sátornak szolgája. A földi liturgiában amennyei seregek egész sokaságával együtt énekeljük az Úrnak a dicsőség himnuszát; tiszteljük a szentek emlékét abban a reményben, hogy némi részünk és közösségünk lesz velük. Várjuk az Üdvözítőt, Urunkat Jézus Krisztust, amíg maga meg nem jelenik, mint a mi életünk és vele együtt mi is meg nem jelenünk dicsőségében.
9. (Az egyház egyéb feladatai)
A szent liturgiában nem merül ki teljesen az egyház tevékenysége. Hiszen mielőtt az emberek a liturgiában részt tudnának venni, szükséges, hogy a hitre és megtérésre meghívást nyerjenek. Mert “hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?" (Róm 10,14-15)...
Ezért viszi el az egyház az üdvösség örömhírét azokhoz, akik még nem hisznek: ismerje meg minden ember az egyedüli igaz Istent, és akit Ő küldött, Jézus Krisztust, és bűnös életmódjából bűnbánatot tartva térjen meg. A hívők felé viszont az a küldetése, hogy szüntelenül hirdesse a hitet és a bűnbánatot, felkészítsen a szentségek vételére, tanítson megtartani mindazt, amit Krisztus parancsolt, s buzdítson a szeretet, az imádságos lelkület és az apostolkodás gyakorlására. Ezekkel a cselekedetekkel kell ugyanis Krisztus híveinek nyilvánvalóvá tenniük, hogy bár ők nem ebből a világból valók, mégis ők a világ világossága, és ők dicsőítik meg az Atyát az emberek előtt.
10. (A liturgia csúcs és forrás)
Mégis a liturgia az a csúcs, amelyre az egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből minden ereje fakad. Az apostoli munka ugyanis azt célozza, hogy mindazok, akik a hit és keresztség által Isten gyermekei lettek, egybegyűljenek, az egyház közösségében Istent dicsérjék, részt vegyenek az áldozatban és az Úr vacsoráját vegyék.
Másrészt maga a liturgia arra ösztönzi a hívőket, hogy “a húsvégi szentségekkel" töltekezve “legyenek egy szív, egy lélek a szeretetben", azért imádkozik, hogy “megőrizzék az életben, amit kaptak a hitben." Az eukarisztia pedig mint az Isten és az ember szövetségének megújítása a hívőben Krisztus sürgető szeretetét szítja fel és lobbantja lángra. Ezért a liturgiából, elsősorban pedig az eukarisztiából mint forrásból árad belénk a kegyelem, és általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése. Márpedig az egyház minden más munkájának erre a célra kell irányulnia.