Vissza a tartalomjegyzékhez

ISTEN IGÉJE LEGYEN AZ ALAP!

Beszélgetés a Katolikus Magyar Bibliatársulat vezetőivel, Nagy Józseffel és Magos Gyöngyvérrel

„Amikor napjainkban »az egyház kovásza, lelke és lelkiismerete kíván lenni a megújuló magyar társadalomnak«, ezt csak a Szentírással a kezében teheti, amely ezer esztendeje az egyik legfontosabb meghatározó eleme és forrása volt népünk kultúrájának és erkölcsi magatartásának Erdély földjén” – áll az erdélyi Katolikus Magyar Bibliatársulat egyik, korábban nyomtatott szórólapján. A Szentírás szerinti megújulást és megújítást hirdető társulat közel másfél évtizede végzi áldásos tevékenységét az erdélyi magyar katolikusok körében, Magos Gyöngyvér hittanár és Nagy József lelkipásztor, a gyulafehérvári teológiai főiskola adjunktusának irányítása mellett. Mindketten előadást/ foglalkozást tartottak a kolozsvári Manréza lelkigyakorlatos központban szervezett idei Pax Romana-találkozón; programjaik lejártával kértük őket mikrofon elé, hogy az elmúlt tizenöt év eseményeiről, tapasztalatairól és jövőbeni terveikről meséljenek.

Ozsváth Judit: Milyen impulzusok nyomán kelt életre Erdélyben a Katolikus Magyar Bibliatársulat?

Nagy József: Távolibb perspektívából indítanék. A II vatikáni zsinat Dei Verbum kezdetű dokumentuma szorgalmazza: tágra kell nyitni a kapukat annak érdekében, hogy a hívek hozzájussanak a Szentíráshoz. A reformáció után a katolikus egyház visszafogottabb volt a Szentírás tág körben való népszerűsítése tekintetében, de a zsinat belátta, nem kell eldugni, hanem kézbe kell adni a Bibliát. A félreértelmezés elkerülése érdekében pedig segítséget kell nyújtani az értő olvasáshoz. Alapjában véve azóta ezen az elven bontakoztak ki a világ bibliatársulatai. Persze, a biblikus-liturgikus megújulás úttörői már korábban is szorgalmazták a Szentírás használatát. Németországban már a zsinat előtt létrejött a Német Bibliatársulat, Ausztriában is élénk volt az ilyen jellegű mozgalom Pius Parsch körül. A zsinat után a Pápai Egységtitkárság keretében jött létre egy, a protestáns bibliatársulatokkal is kapcsolatot tartó hivatal, aztán ebből lett 1969-ben a Katolikus Bibliaszövetség. Tulajdonképpen ennek gyámkodásával született meg a mi bibliatársulatunk is. Az említett Katolikus Bibliaszövetség magába tömörítette mindazokat a helyi kezdeményezéseket, amelyek addig léteztek, és folyamatosan azon dolgozik, hogy minél több országban építsen ki hasonlókat. Kelet-Európában persze 1989-ig ez nem működhetett. Jakubinyi érsek úr viszont kint volt Nyugaton az 1970-es években, s már akkoriban megismerkedett dr. Höslingerrel, aki 30-40 éven keresztül az Osztrák Bibliatársulat lelke volt. Különféle konferenciákon is részt vett az érsek úr, úgyhogy ő már ismerte a bibliaszövetséget. 1991-ben aztán komolyabban hangoztatta a bibliatársulat hazai létesítésének fontosságát. Magyarországon akkortájt kelt életre a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat. Tarjányi Béla professzor, aki a szervezet alapítója és azóta is vezetője, a változások után két-három nappal egy Lada gépkocsiban hozott át több száz Szentírást Romániába. A vámos megjegyezte, hogy ide élelem és ruha kell, nem Biblia, mire ő csak ennyit válaszolt: „Tudom én, mi kell maguknak!”

1991. szeptember 1-jén utoljára ebédeltem könyvtárosként a gyulafehérvári teológiai főiskolán, csomagjaimmal útra készen álltam a marosvásárhelyi káplánhelyem felé. Annál az ebédnél kérdezte meg az érsek úr (akkor még segédpüspökként), hogy nem vállalnám-e el a biblikus apostolkodást a főegyházmegyében? Azt mondta, olyan emberre lenne szüksége, aki szereti a Szentírást, aki idegen nyelveket is tud valamennyire (mert külföldi fórumokon meg kell jelenni), és szervezési képességei is vannak. Bibliaórákra jártunk a Teológián, én külön is gyakran felkerestem őt, jól ismert, s arra gondolt, hogy alkalmas lennék a munkára. Nem utasítottam vissza, azt mondtam: fogjunk neki, s meglátjuk, mi lesz belőle. Ezzel mentem Vásárhelyre káplánnak. Az ottani principálisom, aki bár idős, de ízig-vérig apostoli ember volt, feltette a kérdést: miért kell társulatot alapítani ahhoz, hogy az emberek olvassák a Bibliát? Vásárhelyi káplán koromban tehát csak „partizán módra” tudtam valamit csinálni. Eljártam viszont külföldi konferenciákra, megbeszélésekre és úgy 10-15 embert kiküldtem Magyarországra különféle biblikus programokra.

Két-három évig ilyen dolgok történtek, aztán amikor Bálint érsek úr lemondott, és Jakubinyi György segédpüspököt kinevezték utódjául, hamarosan megkerestem őt, és mondtam neki, ha azt akarja, hogy a biblikus apostolkodásból legyen valami, vagy bízza másra, vagy tegyen engem szabaddá a káplánságból, hogy magam szervezhessem a programomat. Szeptember elsejétől kinevezett a marosvásárhely- kövesdombi plébániára plébánosnak. De mielőtt elfoglaltam a helyemet, már megszerveztem, hogy egy csapattal menjünk el Gyulafehérvárra és alapítsuk meg jogilag a bibliatársulatot. Huszonhárom alapító tagra volt szükség, ezekkel az emberekkel a későbbiekben is többnyire folyamatosan együtt dolgoztunk. 1994. június 14-én alakult meg tehát a Katolikus Magyar Bibliatársulat Gyulafehérváron, s az érsekség székhelyére van bejegyezve. Első évben a kövesdombi plébánia egyik termében kéthetente találkoztunk az érdeklődőkkel, célunk egy munkacsoport létrehozása volt, s ehhez a jelentkezőket minimális képzésben kívántuk részesíteni. Folytattuk volna azután is, de engem következő évben az érsek úr meghívott a gyulafehérvári teológiai főiskolára tanítani, így hát költöznöm kellett.

Amikor én eljöttem Marosvásárhelyről, Magos Gyöngyvér vette át a szervezőmunkát. ő a kezdetektől velünk volt. A belvárosi plébánián, majd a Kövesdombon volt hitoktató, előbb fél normával, aztán pedig teljesen ennek a munkának szentelte magát. Én Gyulafehérvárról próbáltam mozgatni a munkát.

O. J.: Egy viszonylag nagyléptékű tervhez egy év elég kevés „bemelegítésnek”, s még nagyobb lehetett a kihívás, miután a közvetlen irányítót elmozdították mellőled…

Magos Gyöngyvér: Nem volt könynyű, de próbáltuk továbbvinni a megkezdett munkát. Az elindult csoporttal továbbra is kéthetente találkoztunk, aztán béreltünk egy lakást, ott működött a bibliatársulat. Igazából a gondviselés ajándéka volt az a ház, ahol rendszeresen találkozhattunk, tudtunk anyagokat gyűjteni és egyre több programot szervezni az érdeklődőknek. Első nagyobb programunk egy munkatársképző volt Alvincen. A magyarországi bibliatársulat tagjai jöttek át és módszertani szemináriumot tartottak a bibliakör-vezetésre jelentkezők számára.

O. J.: Milyen célrendszert tűzött maga elé a bibliatársulat?

N. J.: A társulat célja a biblikus műveltség és az apostolkodás előmozdítása a katolikus egyház szellemisége szerint. A magyar tapasztalat alapján indultunk el, és azt a gondolatot követtük, hogy nem elég csak kézbe adni a Szentírást, és olvasására buzdítani az embereket, hanem szentírásolvasó csoportokat kell létrehozni s minimális képzésben részesíteni néhányukat.

M. Gy.: Módszertani képzéssel kezdtük, ezeken bemutattunk néhány bibliaolvasási módot. A foglalkozásokra bárki bejelentkezhetett. Másik programunk, aminek nyomán csoportok alakultak, a háromnapos hétvégi bibliai alapkurzus volt. Plébániákra mentünk el ilyeneket tartani. Általában élénk érdeklődés kísérte, Gyergyószentmiklóson vagy a főegyházmegye határán túl, Szatmárnémetiben ötven-hatvan, sőt nyolcvan résztvevő is volt. Közülük tízen-húszan mondták, hogy szeretnék ezt folytatni. Így alakultak a csoportok. Pár évvel ezelőtt összeszámoltuk, hogy akkor körülbelül hatvan csoport működött. Ha a plébános felvállalta a programot, szívesen elmentünk városra és falura is, bárhová.

O. J.: Az elmondottakból az tűnik ki, hogy több helyen kedvezően álltak a dolog mellé a plébánosok. Mindenhol így volt ez?

N. J.: Nem. Találkoztunk a másik véglettel is. Az egyik faluban például, ahol már minden elő volt készítve, a plébános a program kezdése előtt három nappal tudta meg, hogy én nem megyek, s csak „civilek” tartják a foglakozásokat. Nagyon dühös lett, s nem engedélyezte az alapkurzust.

M. Gy.: Viszont sok helyen kedvező volt a fogadtatás, csoportok alakultak, amelyek tizenhárom-tizennégy év múltán is működnek. Érdekes a vásárhely-kövesdombi csoportok – most többnyire a bibliaközpontunkhoz kötődő – születése. A kövesdombi plébánián úgy jöttek létre a csoportok, hogy fél évig, vagy újabban már egy évig bibliaórákat és felnőtt katekézist tartottunk György Tibor plébánossal az elsőáldozók szüleinek. Aki akart, maradhatott a csoportban az elsőáldozás lejárta után is. Így sikerült megszólítanunk a fiatal házasokat, és többen közülük ma is részt vesznek a közösség életében. Bibliaórákat tartunk külön a nőknek, a fiataloknak, a házasoknak. Van külön magcsoport is, ennek keretében csoportvezetőket képezünk, akik a csoportok önállósulását segítik. Szinte minden plébánián tartottunk biblia alapkurzust Marosvásárhelyen, amelyek nyomán megmaradt egy bibliaolvasó csoport. Az utóbbi években meg szoktuk hívni egy-egy találkozóra ezeknek a csoportoknak a tagjait a központba, hogy érezzék, egy apostolkodási rendszerhez is kötődnek. Közülük többen munkatársaink is lettek, akik az adminisztrációtól a takarításig sokféle tevékenységben segítségünkre vannak.

N. J.: Néhány év múltán viszont úgy nézett ki, elfogytak a jelentkezők a módszertani szemináriumokhoz. Azok, akiket érdekelt, már képzésben részesültek, mások részéről pedig nem mutatkozott ilyenfajta igény. Ugyanakkor láttuk azt is, hogy az embereket érdekli a Biblia. Akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy minél több alapkurzust kell szervezni, minél több embert kell élményszerűen találkoztatni Isten igéjével. És ha lesz igény a folytatásra, lehet újabb módszertani szemináriumokat hirdetni. Az alapkurzusok szervezése mellett segítettük a már megalakult bibliakörök munkáját, részükre egynapos, egydélutános vagy más élményszerű programokat is összeállítottunk. Két nyári hittanár továbbképzőn, Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson is tartottunk módszertani foglalkozásokat. Aztán évente kétszer öt-hat régió tagjait hívtuk regionális találkozókra, majd 1996-tól minden nyáron megszerveztük a KMB-vakációt. Ez a különböző régiókban élő tagok számára kínál három-négynapos együttléti alkalmat – képzés- és lelki jellege is van. Jártunk a főegyházmegye határain kívül is, Szatmárnémetiben majdnem minden évben szerveztünk bibliás programot, aztán alapkurzussal voltunk Nagyváradon is. Szatmárnémetiben például két év munkája nyomán körülbelül harminc csoport született. Öröm számunkra látni, hogy a kevés munkánk nyomán elhullott mag hogyan terem bő gyümölcsöt, ha elkötelezett, jó munkatársak viszik ott tovább a kezdeti lendületet. Ha meghívnak bennünket időben, szívesen elmegyünk bárhová bibliás délutánt vagy bibliás alapkurzust tartani.

O. J.: A papok részére nem hirdettetek az elmondottakhoz hasonló bibliás programokat?

N. J.: De igen. Nekik is felkínáltuk a módszertani képzést, és úgy tizennégyentizenötön jelentkeztek. Ha nem is sajátítottak el sokat a módszerekből, legalább jól érezték magukat és megmaradt bennük a gondolat, hogy egyedül és a hívekkel együtt is érdemes a papnak (is) olvasni a Bibliát. Volt olyan pap, aki a foglalkozáson való részvétele előtt kicsit távolságtartó volt velem szemben, de a program nyomán baráti, jó viszony alakult ki köztünk.

O. J.: Teológiai tanárként legkönynyebben talán a leendő papok között lehet népszerűsíteni a bibliaapostolkodást. Ennek milyen előjelei vannak?

N. J.: Gyulafehérvárra kerülésem után kéthetenkénti találkozási lehetőséget kínáltam fel azoknak, akiket közelebbről érdekel, hogyan lehet a Bibliát felhasználni a lelkipásztorkodásban. Volt, hogy 35 kispap is jelentkezett az esti foglalkozásokra, aztán kikerülve közülük páran hasznosítják is a tanultakat. Az utóbbi két-három évben én elég elfoglalt voltam, így szüneteltettem a találkozásokat, de az idéntől az órarendbe illesztett opcionális kurzusban van lehetőség a bibliaapostolkodással foglalkozni. A kolozsvári didaktikai teológia tanszék diákjainak is tartottam hasonlót tavaly, s korábban is eljöttem biblikus foglalkozásra.

O. J.: Hét éve saját székhelye van a társulatnak. Milyen módon sikerült ezt megteremteni, és milyen programjai, szolgáltatásai vannak a marosvásárhelyi bibliaközpontnak?

M. Gy.: A központ nagyszerű helye a különféle csoportfoglalkozásoknak. Hetente, gyakran naponta találkoznak ott a vásárhelyi csoportok, de a fiatalok és a más régiókban élők is jönnek hozzánk programokra. A közösségi foglalkozások a nagyteremben történnek, az irodában pedig a programok adminisztrálása, a kapcsolattartás szervezése zajlik. A lakásban van még egy vendégszoba, konyha és fürdőszoba is.

N. J.: Külföldi segítséggel sikerült megvásárolnunk ezt a háromszobás földszinti tömbházlakást. A pénz nagy része az osztrák püspöki konferencia egykor Bibliáért felelős püspöke, Alois Stöger volt Sankt Pölten-i segédpüspök hagyatékából származik, de másoktól is kaptunk segítséget, így rendbe tudtuk tenni és be tudtuk rendezni e helyet. 2001-ben a Marosvásárhelyen átutazó Christoph Schönborn bíboros áldotta meg. Ez igazi reklámot jelentett a papok körében a központnak. Tulajdonképpen Schönborn személye ratifikálta igazán a mi munkánk fajsúlyát.

Innen küldjük ki az értesítőinket a tagoknak, vagy rendelkezésükre állunk, ha valamilyen segédanyagra van szükségük.

O. J.: A közelmúltban milyen programjaitok voltak, illetve most miket hirdettek?

M. Gy.: Szerveztünk/szervezünk tematikus bibliás hétvégéket – például – a következő címekkel: Szent Pál – Krisztus „bolondja”; Zsoltározás – kapcsolat Istennel; Ünnepeljük az életet (az ünnepeinkről); Hagyjuk, hogy működjék a Lélek (a Szentlélekről) vagy Fedezzük fel üdvösségtörténetünk női alakjait. A háromnapos, hétvégi, élményszerű foglalkozások során az emberek előadásokat hallgatnak és megtapasztalják, mit jelent közösségben olvasni a Szentírást. Elsősorban felnőtteket célozunk meg ezekkel, de előfordul, hogy a fiatalabbak is eljönnek.

Vannak egynapos bibliás programjaink, ilyen például a Hallgatni és cselekedni vagy Az Írás beteljesedik című. Utóbbit a nyolc főesperességi központba is elvittük. Ha meghívást kapunk, igyekszünk elmenni az alkalmi rendezvényekre is. A közelmúltban bibliás programmal voltunk a főegyházmegyei lelkipásztori napokon, itt, a Pax Romanán, és Csíkszeredában mi szerveztünk idén október 25-re főegyházmegyei biblianapot, ahová a különféle lelkiségek, szerzetesrendek képviselőit is meghívtuk (kb. 170 résztvevővel).

Nyaranta többféle tábort is szervezünk. A korábban említett KMB-vakáción kívül Oázis néven a fiataloknak, Kincses sziget néven pedig a gyermekeknek szervezünk tábort. Szent Pál-év lévén, az idén Végtelen utazás címmel hívtuk táborba a gyermekeket. Korábbi, Szupermágnes című táborunk központi témájaként azt boncolgattuk, Jézus miként vonzza magához a gyermekeket, vagy a Minden a feje tetejére áll című együttlét alkalmával arról elmélkedtünk, mit jelent kereszténynek lenni a mai világban. Ezeken az alkalmakon a gyermekek élményszerűen találkoznak a Szentírással.

Aztán évente csoportvezető-képzőket is tartunk, ezek keretében módszertani ismereteket közlünk, interaktív foglalkozásokat szervezünk az élményszerű bibliaolvasás gyakoroltatásához.

Említésre méltó a fiatalok nyitottsága a Biblia irányába. ők keresik, és – érdekes módon – nagyon megszeretik a Szentírást. A vásárhelyi csoport például hetikétheti rendszerességgel igényli a találkozásokat. ők hívják össze egymást, és maguk tartják az óráikat. Nyaranta eljárnak az Oázis-táborba, és most már szokássá vált, hogy a nyári táborozók minden évben együtt szilvesztereznek. Együtt – a Bibliával is. Nem igaz tehát, hogy a fiatalokat nem érdekli a Szentírás.

O. J.: Hogyan érzitek, mennyire nyitott a mai ember a Biblia üzenetére? Mennyire érti meg azt? Mi moccan benne? Látható-e, mérhető-e ez?

M. Gy.: Minden ember keresi Istent, a Biblián keresztül közelebb kerülhet hozzá, és az igén keresztül felfedezheti, mi Isten akarata számára. Egy bibliaóra kevés ahhoz, hogy valaki megszeresse a Szentírást, de egy bibliás hétvége már többet nyújthat. Segít, hogy egyénileg és közösségben kezdje el olvasni a Szentírást, és hétköznapi életében megélje. Ha a hívek folyamatosan részt vesznek a közösség életében, akkor tapasztalataikkal, és akár konkrétan is segíthetik egymást.

N. J.: Mára az igény mindenképpen nagyobb lett, mint amit mi képesek vagyunk kiszolgálni. Több munkatársra lenne szükség, csakhogy a biblikus munka nem olyan szerencsés, mint a többi… Egy ifjúsági napot például sokkal könynyebb és látványosabb megszervezni egy téma köré, mint egy bibliás foglalkozást megtartani. A Bibliában külön kultúráról, külön világról van szó, amibe bele kell helyezkedni, a megértéshez tudatos erőfeszítésre is szükség van, de erre nem mindenki vállalkozik. Inkább vállalkozik valaki munkatársnak az ifjúsági vagy más látványosabb plébániai munkában, mint ebben, ahol egy sajátos világot kell megismerni. Ám akik mégis vállalkoznak, azok megtalálták a szépségét, és más munkatársakat is beszerveznek.

O. J.: Nem féltitek a Szentírást a „laikusoktól”? Biztos, hogy kevés képzés elég a csoport megfelelő vezetéséhez? Nem történhetnek nagy elcsúszások?

M. Gy.: Csoportvezetőinknek rendszeresen küldünk bibliaóra-vázlatokat, és félévente a regionális, nyaranta pedig a nagy találkozókon találkozunk velük, van tehát lehetőségünk segíteni őket. Sokszor felhívnak papok is, és bibliaóra-vázlatot kérnek tőlünk, vagy más jellegű kérdésekkel fordulnak hozzánk. Mindenkinek próbálunk segíteni.

N. J.: A tizenöt év alatt egyetlen olyan esetről sem tudok, hogy a csoport vagy annak egyes tagjai más irányba csúsztak volna el. Az ilyen jellegű szándék is kizártnak mondható. Aki eljön a programokra, tudja, a cél az, hogy az egyház keretei között maradva mélyüljünk el a Szentírás üzenetének tanulmányozásában. Végül is felröppenhetnek furcsaságok egy-egy bibliakörben, de az is lehet, hogy maga a csoport teszi helyre az ilyesmit. Mindenképpen célunk minél több munkatársat képezni, akik értő módon segítik a többi, a Biblia üzenetére nyitott embert.

M. Gy.: Akik megszeretik a Szentírást, folyamatosan igényelni fogják az Isten igéjével való táplálkozást. És ennek szép gyümölcsei vannak. A születendő közösségek tagjai között jelen van Jézus, egymás iránt nyitottak, segítőkészek, nem járnak egyedül az úton. Jó érzés látni ezeket.

O. J.: Hogyan látjátok, az egyház katekétái felismerik-e az ebben rejlő folyamatos megújulás, közösségépítés lehetőségét?

M. Gy.: Azt látom, hogy aki közel kerül a Szentíráshoz, megszereti azt, aki pedig csak kívülről szemléli, nem érzi annak gazdagságát. Annyiféle alternatíva közül lehet ma választani, de úgy érzem, hogy a Szentírás a gyakorlatban most még nincs központi helyen a hitoktatásban és a lelkipásztorkodásban. Nagyon sok olyan plébánia van még mindig, ahol egyáltalán nincs szentírásolvasás. Pedig a II. vatikáni zsinat is azt kéri, hogy Isten igéje legyen a lelkipásztorkodás, a katekézis alapja, hogy ebből újuljon meg az egyház.

Mindenképpen célunk, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk a már meglévő közösségekkel, amelyek körében már élő a Szentírás, tapasztalatunkkal, valamint szakanyaggal segítsük munkájukat. A munkatársi csoport folyamatos képzésére is figyelmet fordítunk. Ebben az évben az utolsó püspöki szinódus Isten szava az egyház életében és küldetésében című munkadokumentumát beszéljük át a találkozásaink alkalmával. A szellemi képzés mellett a lelkiekre is figyelünk, s ugyanakkor társulati életünk belső terveit is megosztjuk velük. Lehetőségeinkhez képest mindent megteszünk annak érdekében, hogy Erdély-szerte minél többen szívják magukba a Szentírás üzenetét, hogy ezáltal életük kiteljesedjen.