Vissza a tartalomjegyzékhez

Kónya Franciska

A PÁSZTOR ALAKJA AZ ÓSZÖVETSÉGBEN (1)

The symbol of the shepherd in the Old Testament

There is a certain influence of other nations upon the symbol of the shepherd in the Old Testament. Generally the shepherd-metaphor was used for leaders, generals, kings and also for gods. It symbolized goodness, justice, care. The exegetical method is used in order to analyze the Old Testament texts where the shepherd-image appears. The shepherd-flock metaphor symbolizes the relationship between God and his people. Israel is called JHWH's flock. The Jews believed that God is the good shepherd, who is taking care of his people.

A pásztor-nyáj kép az egyik leghangsúlyosabb metafora, amit a Szentírás használ. Ma nem ugyanazt értjük a pásztor szimbólumon, mint amit az antik világban. A közel-keleti emberek kétségtelenül értették a pásztor-nyáj metaforát, a mai ember számára viszont szokatlan és távoli lehet. Az idők során változott a szimbólum jelentéssíkja, veszített eredeti gazdagságából. Ma „le kell fordítani", értelmezni kell a már nem használt, nem „divatos" szimbólumokat.

Eredetileg a pásztor-nyáj képe nagyon érzelemkeltő, érzelmileg is ható metafora volt. A pásztor alakja az ókori embernek rögtön eszébe juttatta a gondoskodó vezetőt, aki juhainak zöld legelőt és vizet keres, törődik nyájával, védi a rábízottakat. Erre szükség volt, mert ismerték a juhok hajlandóságát az elkóbor-lásra. Golding szerint a két elsődleges érzés, amit a pásztor képe keltett eredetileg, az a félelem és a jóllét, a nyugalom érzése volt.¹ Míg az ember és a közösség tudja, hogy valaki vigyáz rá, törődik vele, segíti a mindennapokban, addig biztonságban érzi magát, nyugodtan végzi a dolgát, mert hiszi, hogy baj nem érheti. Ebből következik az is, hogy a félelem, rémület, elhagyatottság, magányosság szólal meg a nép ajkán, amikor úgy érzi, vezető nélkül maradt, vagy nem megfelelő (rossz pásztor) ember (emberek) kezében van az élete.

Az Ószövetség a pásztor szót a következő szavakkal nevezi meg:

• nsn (rö'É) - általánosan használt szó. Jelentése pásztor, többes számban is gyakran megjelenik: n'in (rö'ím). Ugyanakkor igeként is használják a héberben: pásztorkodni, legeltetni jelentése van.

• tpj (nöqad) - csak Ámosz (1,1) prófétánál található ez a kifejezés pásztor értelemben.

• rpi2 (boqer) - barompásztor ugyancsak Ámosznál (7,14). A pásztori élet más fontosabb fogalmai:

• iks (cö'n) - juh, nyáj;

• irinn (mant) - legelő, legeltető hely;

• B?v (sebet) - pásztorbot;

• #?q (qáBac) - összegyűjteni;

• fia (pöc) - szétszórni.

A pásztorkodás mint életmód, foglalkozás

Az Ószövetség emberének életkörülményei hasonlóak voltak a más népekéihez. Egyik legfontosabb megélhetési mód számukra is a pásztorkodás volt. Általánosan magáról az életmódról az Ószövetségből is találunk feljegyzéseket. Akiknek kevesebb jószáguk volt, maguk és fiaik (Ter 31,38-40; 37,2), illetve lányaik (Ter 29,9) őrizték. Nem volt ritka az ókori Keleten, ha lányok őrizték az állatokat, bár néha ki voltak téve ellenséges pásztorok erőszakoskodásának (Kiv 2,17.19 - Mózes Mádián-ban megvédi őket).² Nagyobb nyáj esetén pásztort fogadtak (1Krón 27,29-31). Az ilyen pásztor fizetésként a nyáj egy részét kapta meg. Erre példa a szolgálat után bérét kérő Jákob és

A szerző a kolozsvári BBTE RK Teológia Karának teológiai alapképzésében vett részt, jelenleg ugyanitt magiszteri hallgató.

Lábán párbeszéde, ahol a megállapodás szerint neki járó állatokat követeli Jákob (Ter 30,28-43).

A pásztor mindenkori feladata az állatok számára megfelelő élettér keresése. Palesztinában a pásztornak nyaranta mindig újabb és újabb legelőhelyet kellett találnia nyája számára. Nem volt könnyű dolga, mivel ez a vidék nyáron nagyrészt száraz, kopár, kiégett pusztaság.³

A pásztor állandóan ki volt téve a veszélynek, néha saját életét kockára téve meg kellett védenie nyáját a ragadozóktól (1Sám 17,34). Védőeszköze általában a bot és parittya volt. Az elveszett juhokért maga kellett kártérítést fizessen (pl. Jákob Lábánnak, Ter 31,39). A törvény szerint a pásztor felelősséggel tartozik a rábízott állatokért: „Ha ellopták, térítse meg a kárt a tulajdonosnak. Ha vad tépte szét: vigye el hozzá a széttépett állatot, és ne térítse meg." (Kiv 22,11-12)

A pásztorkodás már a Teremtés könyve kezdetén megjelenik foglalkozásként. Ádám és Éva két fia a szerző korára jellemző két fő megélhetésmód képviselőiként is értelmezhetők: Káin földművelő volt, míg Ábel „juhpásztor lett": rn (rö'É i 4,2). Az Úr előtt Ábel áldozata kedvesebbnek bizonyult, mint a Káiné (4,4-5). Egyes értelmezők szerint helytelen lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy a pásztorkodás mint foglalkozás el-sőbbrendűségét akarná kifejezni a szöveg.⁴ Helyesebb a személy felőli megközelítés: Káinból hiányzott az áldozat lelkülete, Ábel áldozati felajánlása volt kedvesebb az Úr előtt.⁵

Izrael ősatyjai mind pásztorok voltak: Ábrahám, Lót („szintén voltak juhnyájai, marhacsordái", 13, 5), Izsák („volt neki juhnyája, marhacsordája" 26,14), Jákob és fiai. Lábánnak nagy nyája volt. Jákob pásztorként szolgált feleségéért, Ráchelért nála (31,38).⁶ Maga Ráchel is őrizte apja nyáját (Ter 29,9). A Szentírás soraiból arra következtethetünk, hogy a korabeli Egyiptomban nem sokra becsülték a pásztorkodást mint foglalkozást.⁷ Jákob fiait csak Gósen földjén, tehát határszéli területen engedték letelepedni, „mert az egyiptomiak minden juhpásztort utálnak" (46,34). József ezt tudja, ezért betanítja apját és testvéreit, hogy nevezzék magukat juhpásztoroknak (nirr]Nc / rö'É cö'n), ha ott szeretnének élni. Ennek kettős haszna is volt számukra: termékeny és legeltetésre alkalmas földről volt szó, másrészt közel voltak Józsefhez is és a határhoz, ha menekülniük kellene az or-szágból.⁸ Ezt viszont részben meg is cáfolják a következő sorok, ahol a király rábízza ezekre a pásztorokra a királyi nyáj legeltetését: „Ha pedig tudsz közöttük ügyes férfiakat, tedd meg őket jószágaim felügyelőivé!" (47,6b).⁹

Mint életforma gyakran megjelenik, a környező népek is pásztorkodnak: Mózes, amikor elmenekül Mádiánba, a helybeli pap lányait az ott legeltető pásztoroktól menti meg (Kiv 2,17.19). Jákob úton Lábánhoz háráni pásztorokkal (Ter 29,4) találkozik az egyik kútnál.

Sámuel első könyvében Sámuel az Úr parancsára titokban felkeni Dávidot (16,1-13), Izáj legkisebb fiát, aki „a juhokat legelteti" nsn / rö'é Baccö'n 16,11). Afelkenést prófétai redakci-ónak tartják: azt a legitimitást kapja meg ezzel Dávid, amit Isten előtt Saul már elvesztett.

A fiatal Dávid identitásához hozzátartozik a pásztorlét.¹⁰ Mialatt Sault szolgálja lantjátékával, rendszerint hazajár, „hogy legeltesse apja nyáját Betlehemben" (17,15). Később, hogy bizonyítsa rátermettségét a Góliáttal való harcra, beszél Saulnak arról, hogy pásztorként vadállatokkal küzdött meg apja nyájáért: „ha oroszlán vagy medve jött, és elvitt egy kost a nyájból, utána mentem és leütöttem, s kiszabadítottam szájából" (17,34-35). A harcra pedig nem visz magával mást, mint botját (ilqm / maqlo), „amelyet mindig a kezében tartott" (17,40), parittyáját (ídL / wüqallü'ö) és néhány kavicsot. Dávid mint JHWH küldöttje érkezik a harcba, ezt közli is a filiszteussal: „Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevével megyek ellened, amelyet te gyalázattal illettél a mai napon." (17,45). Így a győzelem az Úr győzelmeként is értelmezhető a pogányság felett.¹¹ A felfegyverzett, óriás termetű Góliát legyőzése egy parittyával a fiatal pásztorfiú által egyébként is csodának számított.

A25. fejezetben szereplő Nábál gazdag ember, akinek „háromezer juha és ezer kecskéje" (25,2) volt.

Az Ószövetségben a pásztor alakjának szimbólumként való használata a zsoltárokra és a prófétai irodalomra jellemző. A babiloni fogság idején és a fogság után vált különösen kedveltté a pásztor, pásztor-nyáj metafora. Valószínűleg a félelem, a kiszolgáltatottság és elhagyatottság érzése és a szabadulásból való szabadulás reménye szólal meg a nép és annak képviselői ajkán, mikor segítségért kiáltanak gondviselő Urukhoz. Az üdvösségpróféciákban ígéretként hangzik el az „összegyűjtés", a kiszabadulás, és új föld ígéretéről is olvashatunk. Megfigyelhető, hogy a szabadulás képét a próféták gyakran összekapcsolják az Egyiptomból való kivonulás képével. Úgy vezeti majd ki Izrael Istene népét a fogságból, ahogy kiszabadította őseiket és vezette őket a pusztában Mózes idejében.

A történeti írásokban a pásztornak szimbólumként való használatára ritkán találunk példát, ezek általában utólag, re-dakciós munka eredményeként kerültek be. Hasonlóan történhetett a Sámuel 2. könyvének 5,1-5 esetében is, ahol Izrael törzseinek képviselői Dávidot kérik királyuknak. Az Úr mondja: „Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme." (5,2b) A vezető' (th1/ lünágíd) szót használja az eredeti szöveg.

Ámosz, az első „klasszikus próféta" tevékenységét Uzija, júdai király (Kr. e. 783-742) és II. Jeroboám, izraeli király (786746) uralkodásának idejére datálja (1,1). Prófétai szolgálatát nagyobbrészt Izraelben végezte. Ítéletet mondott korának társadalmi bűnei felett, felemelte szavát az erkölcstelenség és a fényűző, kapzsi életmód ellen. Foglalkozását tekintve maga is „a tekoai pásztorok közül való"-ként ([iqna n'-ipí? / bannöqdím miTTüqo^a 1,1a) mutatkozik be. Tekoa (aiqn/ Tüqo^ai) Júdához tartozó város, Izrael határán feküdt, 825 m magasan, 15 km-re Je-ruzsálemtől.¹² Későbbi üldöztetése idején tagadva prófétaságát, ismét pásztornak (rqib) vallja magát: „Nem vagyok én próféta, sem próféta fia; pásztor vagyok én, és vadfügét szedegetek." (7,14). _r

Az Énekek énekében is megtalálható a pásztor képe. Itt nem metaforikus használatáról van szó, hanem szerepjátékként jelenik meg a vőlegény és menyasszony beszélgetésében.¹³ Afik-tív pásztorlány és a szerelme egy déli találkát beszélnek meg:¹⁴ „Mondd meg nekem, lelkem szerelmese, hol legeltetsz (ninn), merre delelteted nyájadat, hogy ne kelljen kóborolnom társaid nyájai után?" (1,7) A pásztori környezet itt már mint a szerelmi idill színhelyeként jelenik meg. A bukolikus költészet kialakulása főleg a görög Daphnisz pásztoristen nevéhez kapcsolódik. Ater-mészet közelsége a tisztább emberi világ, az aranykor idealizált jelképévé vált. Itt valósulhat meg tökéletesen az ember és természet harmóniája. Hatástörténetét figyelve észrevehető, hogy a pásztori környezet mint a szerelmi idill helye újra és újra kedvelt témaként jelenik meg a képzőművészetben, szépirodalomban.

A népek vezetői mint pásztorok, akiket JHWH küldött

Az ókori népek általában, így a zsidóság is, minden vezetői, uralkodói hatalmat az Úrtól valónak tartották. Királyok,¹⁵ császárok, fáraók az Isten fiainak nevezték magukat, ekképpen is tisztelték őket. A királyt az isteni rend biztosítékának tartották, ezért hozzá szakrális viszonyulás volt jellemező. A közel-keleti népek hite szerint a királyok, fáraók közvetítetők voltak Isten és ember között. Ők képviselték az istenséget a földön, alattvalóit pedig az égiek előtt.

A közel-keleti népek közül leginkább az egyiptomi hatott ilyen téren az izraeli királyeszmére. Izraelben is úgy tartották, hogy a vezetőknek legitimitást az Úr áldása adott (pl. kiválasz-tottai által). Ezzel az Istentől jövő hatalomfelfogással magyarázható, hogy nem szabadott senkinek kezet emelnie a királyra, sem a többi vezetőre. Az izraeli felfogás viszont határozottan eltért az egyiptomi királyeszmétől abban, hogy mindig megmaradt a király és JHWH közötti elkülönítés. Az uralkodó soha nem volt azonos, egyenlő az istennel, nem is részesítették kultikus tiszte-letben.¹⁶ Ha az uralkodó, vezető bűnös, Istennek nem tetsző útra lépett, az Úr többé már nem támogatta, levette áldását róla (pl. Saul). Hasonlóképpen fogadta Izrael népe az idegen királyok felettük való uralkodását is.¹⁷ Ha idegen uralkodók zsarnokoskodtak felettük, azt az Úrtól jövő, bűneikért járó büntetésként fogták fel (Jer 6,3).

A pusztai vándorlás idején Mózes (Kiv 17, 11; , „Aki vezette Mózes jobbját dicső karjával..." Iz 63,11-12) és Áron feltartott karja a pásztor kezeit szimbolizálják (Zsolt 77,21). Mózest a népek pásztorának szokták nevezni.¹⁸

A 77. zsoltár egyéni panaszdalként kezdődik (2-11), majd a kivonulás eseményeit felidéző himnuszként folytatódik (12-21). Ebben a részben a zsoltáros megemlékezik Mózesről és Áronról, a nép vezetőiről, akiket az Úr küldött: „Mint juhnyájat vezetted népedet Mózes és Áron kezével" (21).¹⁹ JHWH maga a pásztor, Mózes (nva/ mösé) és Áron (i-irra / ahárön) pedig az ő helyettesei.

Mikeás próféta az Úr Mózes és Áron mellé sorolja Mirjámot is: „elküldtem előtted Mózest, Áront és Mirjámot" (6,4b).

A Számok könyvében olvashatjuk, hogy amikor Mózes vezetőért imádkozik, „hogy ne legyen az Úr népe olyan, mint a pásztor nélküli juhnyáj" (Szám 27,17), JHWH Józsuét jelöli erre alkalmasnak (27,18-21).

A Szentírásban gyakran használt hasonlat Izrael népére „a pásztor nélküli juhnyáj" (isc? nar nnl-ps rva / Kaccö'n 'áser 'én-láhem rö'é) képe. A Királyok könyvében negatív látomásként fogalmazódik meg: „Láttam egész Izraelt szétszórva a hegyeken, mint a juhokat, amelyeknek nincs pásztoruk." (1Kir 22,17)

A bírák feladataként említi a Krónikák könyve a nép feletti pásztorkodást. Az Úr mondja a bíráknak: „megparancsoltam, hogy legeltessék népemet" (1Krón 17,6).²⁰

Az Úr hívta el Dávidot népe vezetőjének: „legeltesd népemet" (2Sám 5,2).²¹ Érdekes, hogy az eredeti foglalkozását jelölő' igét (nsn / rá'á^h) használja, de itt már metaforikus értelemben. Meghívása a pásztori életforma elhagyásával járt: „Én elhoztalak téged a legelőről a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy" (7,8b).

A 78. zsoltár történeti zsoltár (a kivonulástól a királyság kezdetéig). Ebben a 70-72. vers alanya Dávid: „Kiválasztotta szolgáját, Dávidot, elhozta őt a juhnyájaktól, elhozta őt a szoptatós juhok mögül, hogy legeltesse Jákob népét, s örökségét, Izraelt." Hasonlóan a 2Sám 7,8-cal, ez is Dávid kiválasztására emlékezik. Az Úr elhívta a pásztor Dávidot egy nagyobb feladatra. Dávid, mint minden közel-keleti király, megbízását nem földi hatalmaktól, hanem az Istentől kapja. JHWH ad neki feladatot, és ő az, aki ennek teljesítését ellenőrzi.

A próféták gyakran beszélnek Istenről mint pásztorról, aki az ígéret szerint népe körében fog tartózkodni, az izajási „velünk az Isten" gondolathoz hasonlóan.²² A prófétáknál a jó pásztor egyfajta eszkatológikus ígéret, a messiási ország alakja.

Jeremiás több alkalommal is használja a pásztor és nyáj képét mint JHWH üdvözítő művének szimbólumát. A 2,8-ban a nép hűtlenségével kapcsolatban említi az Úr, hogy „a pásztorok elpártoltak tőlem". Itt a pásztorok a hivatalos vezetőkre vonatkoznak. Ígéretként hangzik el a 3,15. versben: „Adok majd nektek szívem szerint való pásztorokat, akik tudással és belátással legeltetnek titeket." A „szívem szerint való" ('al? / KüliBBí) pásztor az Úr akarata szerint vezeti népét. Itt nem Messiás-ígéretről van szó, mert többes számban használja a pásztorokat. Két tulajdonságát említi a jó pásztornak: tudomány, tudás (nsn / Dé'á) és értelem, belátás ("rafni / wühaSKél). Ezzel szemben a 6. fejezetben a próféta Isten büntetéseként idegen népek jöttét, uralkodását hirdeti Izrael felett. Pásztoroknak nevezi az ellenséges népek vezetőit is: „Pásztorok és nyájaik jönnek hozzá, sátrakat vernek körülötte, legelteti mindegyik a maga területét."(6,3) Jeruzsálem feletti ítéletpróféciaként fogalmazódik meg a 22. fejezetben: „minden pásztorodat szél legelteti" (mVninn '%'?t1s / rö'ayik Tir'é 22a).

Izajás könyvének a 44,28. verse példa arra, amikor a Szentírás idegen nép vezetőjére, királyára alkalmazza a pásztor címet. Először itt jelenik meg Círusz (Kürosz, mria / lükores) neve. JHWH az ő pásztorának nevezi:²³„Azt mondom Círusznak: »Pásztorom, aki minden kívánságomat teljesíti.«" Ugyancsak

Izajás később a rossz vezetőket pásztoroknak nevezi, akik nem gondoskodnak a rájuk bízottakkal, hanem saját hasznukat lesik: „A mohó kutyák nem tudnak jóllakni, és maguk a pásztorok sem tudnak figyelni; mindnyájan a maguk útjára tértek, mindenki a maga nyereségéhez, vég nélkül" (56,11).²⁴ A maguk útjára való fordulás az Úr útjáról való letéréssel egyenlő.

Mikeás prófétánál is a júdeaiak pásztornak nevezik a saját vezetőiket, akik majd reményük szerint legyőzik az ellenséges asszírokat: „Ha majd eljön az asszír a mi földünkre és behatol házainkba, kiállítunk ellene hét pásztort és nyolc főembert; és azok legeltetik Asszúr földjét karddal..." (Mik 5,4-5a)

Jegyzetek

¹ Golding, The Imagery of Shepherding in the Bible, Part 1, 22-23.

² Tóth Kálmán, Mózes öt könyvének magyarázata. In: Jubileumi Kommentár. A Szentírás magyarázata I. Kálvin János Kiadó, Budapest 1998, 166.

³ Deissler, Alfons, Die Psalmen. Patmos Verlag, Düsseldorf 1964, 97.

⁴ Rózsa Huba, A Genezis könyve I. A bibliai őstörténet (Gen 1-11). SzIT, Budapest 2002, 176-178.

⁵ Blocher, Henri, Kezdetben. Harmat Kiadó, Budapest 1998, 207.

⁶ Westermann szerint Jákob a Kiv 22,10-13-ra hivatkozik (tulajdonvédő törvény, hasonló Hammurapi 261-266. törvényéhez). Westermann, Claus, Genesis (12-36). Neukirchener Verlag, 1981, 605.

⁷ Takács Béla, Mesterségek és foglalkozások a Bibliában. Kálvin Kiadó, ₈Budapest 1993, 129.

⁸ Tóth, Mózes öt könyvének magyarázata, 179.

⁹ Clifford, Richard J.-Murfhy, Roland E., Teremtés könyve. In: Brown, R. E.-Fitzmyer, J.A.-Murphy, R. E. (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata. Szent Jeromos Bibliatársulat, ₁B₀udapest 2002, 99.

¹⁰ Hunziker-Rodewald, Hirt und Herde. Ein Beitrag zum alttestamentUchen Gottesverständnis, 47.

¹¹ Peterca, Vladimir, Does Goliath have an Eyesight Defect or not? In: Sacra Scripta. Review of the Center for Biblical Studies, 2 (2004), 30-35.; Nagy Antal Mihály, Sámuel első' könyvének magyarázata. In: Jubileumi Kommentár. A Szentírás magyarázata I., Kálvin János Kiadó, ₁B₂udapest 1998, 321.

¹² Wolff, Hans Walter, Dodekapropheton 2. Joel und Amos, Neukirche-ner Verlag, Neukirchen - Vluyn 1969, 153.; Barré, Michael L., Ámosz jövendölése. In: Brown, R. E. - Fitzmyer, J.A.- Murphy, R. E. (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata, ₁S₃zent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 2002, 335-337.

¹³ Murphy, Roland E., Az Énekek éneke. In: Brown, R. E. - Fitzmyer, J. A.-Murphy, R. E. (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 2002, 713.

¹⁴ Krinetzki, Günter, Hoheslied, Echter Verlag, Würtzburg 1985, 10.

¹⁵ Preuß, Horst Ditrich, Theologie des Alten Testament I.,JHWHs er-wählendes und verpflichtendes Handeln, Kohlhammer, Stuttgart 1991, 175.

¹⁶Rózsa, Üdvösségközvetítők az Ószövetségben, 56-57.

¹⁷Lexikon für Theologie und Kirche V., Herder, Freiburg im Breisgau 933, 77.

¹⁸ Biedermann, Hans, Szimbólumlexikon, Corvina, 1996, 312.

¹⁹ Kselman, John S. - Barré, Michael L., Zsoltárok könyve. In: Brown, R. E.-Fitzmyer, J. A.-Murphy, R. E. (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata. Szent Jeromos Bibliatársulat, ₂B₀udapest 2002, 826.

²⁰ Keresztyén Bibliai Lexikon II. (szerk. Bartha Tibor), Kálvin Kiadó, Bu-₂d₁apest 1995, 361.

²¹ Egy példa a nem várt, hirtelen kapott hivatás toposzára. Valószínűleg deuteronomista redaktortól származik, ahogy a 2Sám 7,7-8 is. Cambell, Antony F. - Flanagan, James W., Sámuel első' és második könyve. In: Brown, R. E. - Fitzmyer, J. A.- Murphy, R. E. (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos ₂B₂ibliatársulat, Budapest 2002, 259.

²² Vanyó László, Az ókeresztény művészet szimbólumai, Jel Kiadó, 2000, 233 -234.

²³ Stuhlmueller, Caroll, Deutero- és Trito-Izajás könyve. In: Brown, R. E. - Fitzmyer, J. A.- Murphy, R. E. (szerk.), Jeromos Bibliakommentár I. Az Ószövetség könyveinek magyarázata, Szent Jeromos Bibliatársulat, Budapest 2002, 520.

²⁴ Reinecker, Fritz - Maier, Gergard, Lexikon zur Bibel, R. Brockhaus Verlag, Wuppwertal - Zürich 1994, 718.