Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács Ottilia
fÉRFINAK ÉS NŐNEK TEREMTETTE ŐKET...
Ószövetségi szociológiai antropológia

 

And God created man and woman. An Old Testament sociological anthropology

In Gen 1,27 anthropological truth is stated: the human being is the culmination of the creation. Man and woman is a whole, they\ were created wihtin the same creational act. Thus the human being in its two gender form bears witness of the Creator. From this starting point the present study analyzes the marriage bounds as depicted in the Old Testament, the laws concerning the wedding, the relationship of the parties involved, and also the disfunctions of the marriage, the punishments applied.

 

A férfi és a nő teremtése

A Ter 1,27 alapvető antropológiai igazságokat fogalmaz meg: az ember az összes teremtett dolog csúcspontja. Az emberi nem, amely a férfi és a nő egységét jelenti, fejezi be a teremtés művét. Az ember számára oly fontos Istenhasonlóságot a férfi és az asszony mint hitvestársak és szülők utódaiknak to-vábbadják.¹

Az említett papi elbeszélésben (a 6. században keletkezett)² az ember teremtésének rövid közléséből arra lehet következtetni, hogy Isten az embert ?dí - 'ádám) férfinak és nőnek teremtette, pontosabban férfiúiként (rm) és nőiként (napa) létezik. A kettő létrejötte egyetlen teremtésaktus eredménye, időrendi sorrend nélkül. Ezáltal az ember a maga kétneműségében hordozza az istenképűséget. Ezen továbbhaladva arra kell rámutatnunk, hogy az 'ádám -'ádám^h szójáték, ami egyszerűen a földből, agyagból való, törékeny és múlékony embert jelöli, akit Jahve éltető lelke tesz élőlénnyé. Tehát az 'ádám nem jelent nemi megkülönböztetést, sem pedig egy Ádám nevű férfit. A nemi distinkció valójában a nő megteremtésével valósul meg.³

Ajahvista elbeszélés (a 9. századra megy vissza)⁴ központi gondolata a férfi és a nő egylényegűsége, amely abból válik nyilvánvalóvá, hogy a nő az első emberből kiszakítva lesz önálló, ugyanakkor vele egységet alkotó személlyé; ezzel egy időben, vagyis a nő megteremtése által válik az 'ádám-ból (földi lényből) 'is (férfi). Ezt az összetartozást fejezik ki az ('is) és az nvi ('issáh - nő), mivel a nő a férfiból lett. Ehhez hasonlóan sok ókori mítosz az embert ősállapotában androgün lénynek látja, aki ezzel az istenség tökéletességét utánozza.⁵

A teremtéstörténet e nézőpontjából, a férfi és a nő egylényegűségéből és egyetlen teremtésaktusban megvalósult létrejöttükből kiindulva vizsgálom meg a későbbi izraeli házassági kapcsolatok külső és belső rendjét, illetve ezek zavarait.

A házasság külső rendje:

a házasságkötés folyamata és alapjai_

A házasságkötés első lépéseként az eljegyzéstől kell röviden beszélni, hisz enélkül nem jöhetett létre a házasság. Izraelben a régi keleti szokásokhoz hasonlóan az apa választott menyasszonyt a fiának (Ter 24.3-8. 28,1-5),⁶ de az sem ritka, hogy fiatal férfi keresett magának feleséget (Bír 14,1-3, vö. Kiv 21,9) vagy az apa keresett férjet a lányának (Jer 29,6).⁷ Ezután jött létre a házasságkötési szerződés, mely tartalmazta a lány árát. Ezt az apák kötötték meg egymással. E szerződés tartalmazta a jegyajándék (mohar) értékét, melyet a férfi apja vagy maga a férfi fizetett a lány apjának a lány értékeként (Ter 34,12, Kiv 22,16, 1Sám 18,25). Az összeget több dolog függvényében határozták meg, de a Kiv 22,16 szerint az átlagos értéke 50 ezüst sékel volt.⁸ A kifizetésére több módot is meghatároztak. A legismertebb szerint ezt az értéket le lehetett dolgozni a lány apjánál (Ter 29), ki lehetett fizetni különlegesen értékes állat (Ter 30,25-41) vagy hadi szolgálat formájában (Józs 15,16, Bír 1,12, 1Sám 17,25, 2Sám 3,14), ebben az esetben a mennyasszony mintegy győzelmi jutalmat jelentett. A jegyajándék másik ismert formája a vőlegény ajándékát is jelentette a menyasszonynak, mely a házasság megkötése után az asszony személyes tulajdonába került (Ter 24,53, 34.12), majd a későbbi magántulajdona alapja lett.⁹ Ez az összeg és a szerződés módosult olyan esetben például, ha egy el nem jegyzett hajadon lány elcsábításáról és meg-becstelenítéséről volt szó. Ilyenkor büntetést szabtak ki, mely szerint a férfi megadhatja az érintett családtagoknak, hogy ők határozzák meg a büntetés összegét (Gen 34,11k).¹⁰ A jegyajándék, akárcsak az ajándékozás a magánéletben (pl. az eljegyzés vagy a házasság esetében) a tisztelet, a köszönet és a szeretet jele volt.

A jegyajándékhoz hasonló jelentéssel bírt a nő hozománya, a mennyasszony házasságba vitt javai. A hozományt a lány apjának kellett biztosítania, s lehetett rabszolganő, föld vagy akár egy város is (Ter 16,1, Ter 29,10, Kiv 2,16, 1Sám 9,11). Ez a jegyajándékhoz hasonlóan az asszony tulajdona maradhatott.¹¹ Eredetileg a nő gazdasági szempontból való önállósulásának jegyében a jegyajándék viszonzásának számított. Az újbabiloniak szokásában a nő tulajdonát képezte, melyet a férje használt, és ha meghalt a férfi, akkor az asszony jogilag visszakövetelhette és magával vihette az új házasságába. Ehhez hasonló esetre a ószövetségben csak a korai időkből vannak adatok.¹²

Az eljegyzés törvényes kapcsolatot hozott létre a felek között. Ez az egyezség vagy szerződés szándékosságon és önkéntes beleegyezésen alapult, ezért ha a feleket tetten érték, hogy hűtlenséget követtek el, azonnal megölték (megkövezték) mindkettőjüket (MTörv 22,23-24). Ennek az eljárásnak is megvoltak a maga törvényei: ha a városon kívül fogták őket hűtlenségen, csak a férfit ölték meg, mert ebben az esetben feltehető volt a nemi erőszak, ugyanis a pusztában a nő hiába kiabált volna segítségért (Ter 22,25-27); ha a vőlegény gyanakodott, hogy mennyasszonya hűtlen volt, vádat emelhetett ellene, ha azonban a lány szülei be tudták bizonyítani a lány hűségét, akkor a férfi 100 ezüst sékelt kellett fizessen, és egyben megfosztották a felesége elbocsátási jogától (Ter 22,15-19).¹³

A jegyajándék kifizetésével hivatalossá vált az eljegyzés, ami azt jelentette, hogy a férfi jogai életbe léptek. A héber 'rsz (piél)-t rendszerint az eljegyzés kifejezésre használják, de jelentése „jogilag megszerez magának valamit".¹⁴ E momentum után a férfi vált a lány tulajdonosává (baal), a lány ebből kifolyólag valamely férfi sajátja vagy hozzátartozója, egy férfi asszonya lett (beulat baal). Ezáltal a nő a jövendőbelije hatalma alá került, ami maga után vonta a föltétlen hűséget - annak ellenére, hogy az esküvőig a szülei házában maradt. Az Ószövetségben nem találunk az eljegyzés szertartására vonatkozó nyomot. Az sem világos, hogy az eljegyzés és a házasságkötés (vagyis az asszonynak a férfi házába való bevezetése) közt kellett-e némi időnek eltelnie (Ter 24.54-59), hiszen van olyan szöveg, ami egyértelműen igazolja, hogy ha akarta, a férfi az eljegyzés után azonnal érvényesíthette a házassági jogait (Ter 24,59-61, 29,21).¹⁵ Az eljegyzés hivatalossá válása után történt meg a házasságkötés. A házasság lényegesen elkülönült az eljegyzéstől, ez világossá válik, ha a házasság jelentését vizsgáljuk meg. Ezt meg kell nézni a férfi és a nő szemszögéből egyaránt. A férfi szemszögéből háromféle megfogalmazás lehetséges: az asszony hazavezetése - Mtörv 20,7, MTörv 28,30; elvétele -Kiv 21,10, Lev 21,7 MTörv 20,7; birtokba vétele (b'l) - Mtörv 21,13, Hos 1,2 stb. (bv') - Gen 29,21. A nő szemszögéből kétféle értelmezés lehetséges: a férfi részévé válni - Szám 30,7 - viL n;nn (háj^etá l^e'ís); az asszonyává válni - 1Sám 25,42b - rnsiL iL->n™ (háj^etá ló l^e'íssá). Ezek a kifejezések (együtt az eljegyzés után érvénybe lépett férfi jogokkal) azt a benyomást keltik, hogy az asszony egy tárgyhoz hasonlóan a férfi birtokának része. A megszólítás módosulásai azonban tükrözik a partneri kapcsolat lehetőségét: pl. uram-ból (ba'li - Lh?) férjem ('ísi - vi) lesz - Oz 2,18 vö. Ter 2,23.

Menyegzői ünnepségek valószínűleg nem voltak, mivel csak a későbbi időkben találunk rájuk utalást udvari körökre vonatkozólag (Énekek 3,11).¹⁶ A házasságra az ószövetségi írásokban szembeötlő módon sem a héberben, sem a görögben nem találunk megfelelő kifejezést, sőt a számunkra ismeretes fogalma sem létezett (a későbbi jiddisben a hászene kifejezést¹⁷ használják rá).¹⁸ A mi házasságfelfogásunknak leginkább a szövetség (b^erít - nna) felel meg, melynek kifejtése a Mal 2,14-ben található meg. Ugyanitt Malakiás a „fiatal kor asszonyát", akihez férje hűtlen volt, „társnak" - (h^aberet - rram) és szövetsége asszonyának ('éset b^erítéká - ^n'R? nsiw) nevezi.¹⁹ Jahve odavezette az első nőt az első férfihez (Ter 1,28, Ter 2,18-25, Tób 8,6), az ezáltal létrejött a „házassági" kapcsolat Jahve és a választott nép közti szövetség analógiájára (Hab 2,14), melynek maga Jahve a tanúja és a védelmezője. Ez azért volt így, mert az ókori Kelethez hasonlóan Izraelben sem tartozott a házasság sem vallási, sem pedig társadalmi megközelítéshez, hanem csak a két család ügye volt, pontosabban a menyasszony s a vőlegény apjára tartozott (Ter24,2 Ter 38,6, MTörv 7,3), vagy magára a vőlegényre (Kiv 22,15).

A korai zsidóságban a lányok 12., a fiúk 13. életévüket betöltve számítottak házasságra jogosultnak, de rendszerint csak a 18. életévük betöltése után jött létre a házasság,²⁰ ennek megfelelően elsősorban átmenetet jelentett az egyik családi közösségből a másikba. Ennek megfelelően a nőt a férfi szent közösségének kellett bekebeleznie.²¹ Fontos itt megjegyezni, hogy a házasság megkötése után a menyasszonyt bevezették a vőlegény családjába. A család legtöbbször a nagycsaládot jelentette, ami négygenerációnyi közösséget is felölelt. Rendszerint az apa „házának" vonala maradt fenn, ezért általában a nő lépett be a férfi családjának lakóközösségébe (Ter 24, 5-8.58), de más elrendezésre is találunk példát (Ter 31,26-43, Ge2.24).²²

Az ember nem létezik egyedül: kollektívan gondolkodik és cselekszik. Így tehát a nemzetsége vagy törzse cselekszik benne.²³ A törzs, illetve a nemzetség általi meghatározottság abban is megnyilvánult, hogy a férfiak a feleséget általában a saját nemzetségükből vagy a törzsükből választották (Ter 24,4, Ter 29,12, Tób 7,2.12). Ezáltal a család tulajdona vagy vagyona a nemzetség, illetve a törzs birtokában maradt. Ezt annyira tartották, hogy szabályként is érvényes volt, például az a lány, akire örökség várt, vagyis örökösödési joggal rendelkezett, csak a törzse valamelyik tagjához mehetett férjhez (Szám 36,5-12). Ugyanezt szabályozta a sógorházasság - levirátusi házasság (Szám 18, MTörv 25,5-10).²⁴ Ez az az ókori örökösödési jogszokás, melynek értelmében megélhetése biztosítására a megözvegyült asszonyt a férj családjából egy férfi örökli. Ez nemcsak Izraelben, hanem az egész ókori Keleten ismert jogszokás volt, azonban az izraeli megokolás páratlan: azért kellett feleségül venni az özvegyet, ha a férj gyermektelenül halt meg, hogy legyenek utódok (Ter38,8), akik az elhunyt nevét viselik, s bennük, általuk fennmaradhat a család. Így az ószövetségi sógorházasság az örökösödési jog fölött állt - a fiúk soha nem örökölték az özvegyet (Ter 35, 22).²⁵ A sógorházasság törvényként is megjelenik a MTörv 25,5-10-ben: ha a férfi nem tartotta be erre vonatkozó kötelességeit, az özvegy bevádolhatta sógorát a véneknél. Ha a sógor ezután is kitartott amellett, hogy nem veszi el feleségül az özvegyet, az asszony levetette sógora saruját, arcába köpött, ezzel a cselekedettel fejezte ki, hogy attól a perctől szabad (valamire a lábat rátenni a birtokbavételt jelentette, a saru levétele valamely jog vagy tulajdon föloldására utalt).²⁶

Az általános elvárás szerint az „ifjúkor asszonya" (Péld 5,18, Iz 54,6, Mal 2,14) és az „ifjúkor férfija" (Joel 1,8) közt létrejött szövetség megmarad a monogámia keretein belül. A másodrangú feleségekről (pileges) és az elsőrangú asszony által a férjhez vezetett rabszolganőkről csak a pátriárkák történeteiben olvashatunk.²⁷ Tehát a poligám házasság (Ter 4, 19-25) nem volt ismeretlen Izrael számára. A MTörv 21,15-ben a két feleség természetes dolognak számít. A feleségek számát a férfi vagyoni helyzete határozta meg. A királyok például sok feleséget is megengedhettek maguknak (2Sám 5,13). A későbbi írások viszont azt igazolják, hogy az egynejűséget (monogámiát) tökéletesebbnek tartották, mint a többnejűséget (Ter 2, 24, Tób 8,6). A próféták Jahve és Izrael viszonyát a házassághoz hasonlították, ami eleve egynejűsé-get tételezett fel (Oz 2,18-23, Jer 2,2, Ez 16,8, Iz 50,1). Afőpapnak meg egyenesen előírás volt, hogy csak egy felesége lehet. A későbbi időkben dicséretes volt, ha az özvegy nem ment férjhez újra.²⁸

A házasságot támogatta a közösség, különböző kedvezményeket is tett az újonnan házasodottaknak, pl. a házasságkötést követő első évben a férj mentesült a katonai és hasonló szolgálatok alól (MTörv 24,5), mert ilyenkor az otthonnal kapcsolatos teendőivel kell foglalkoznia és magát „az asszonnyal átélt örömnek szentelnie".²⁹

A házasság másik kiemelkedő aspektusa, hogy a házasságkötést követően a férfi nem csupán az asszony feletti tulajdonjogokat kapta meg, hanem egyben vállalta azt a kötelezettséget, hogy ezután az asszony támogatója, védelmezője lesz, gondoskodik róla. Erre utal az a kifejezés, hogy a férfi köntöse (szegélye) csücskét az asszonyra teríti (Rut 3,9, Ez 16,18).³⁰

Habár a nőknek nem volt kifejezett joguk a házasságban, mégis léteztek szabályok és törvények, melyek védték őket, például a Kiv 21,7-11 szerint az apa a lányát rabszolgaként eladhatja feleségnek különböző kikötések mellett: a lányt a vevő nem adhatja tovább, az apa nem adhatja el idegennek. Ezek a szigorítások megóvták a lányt, hogy rabszolgaként bánjanak vele. A vevő a fia rendelkezésére bocsáthatja az ilyen lányt, azonban úgy kell vele bánnia, mint saját lányával, és ha még vásárol mellé második lányt, az első nem szabad hiányt szenvedjen. Ha ennek anyagi feltételeit nem tudja biztosítani, a vásárolt feleség szabadon távozhat.³¹

A házasság belső rendje: a férfi és a nő között megvalósuló szerelmi kapcsolat

A házasság különböző körülmények között jött létre. A legismertebb házasságkötési mód szerint az apa választott fiának menyasszonyt, ő is szerezte meg a kiszemelt lány apjának beleegyezését a házasságba (Kiv 22,16). Előfordult, hogy a háborús időkben a férfi rabolta magának a feleséget (Bír 21,19) vagy zsákmányként kapta (Bír 5,3). Azonban olyan is volt, hogy a férfi szülei akarta ellenére választott feleséget magának (Ter 26,34), vagy a lány szülei beleegyezése nélkül kötötték meg a házasságot (Ter 24, 57-58).³² Mivel a kiházasítás az apa akaratából jött létre, ezért gyakran a házasság után alakult csak ki a szerelem (Izsák és Rebekka esete, Gen 24,67).³³ Az sem volt ritka esemény, hogy szerelemből jött létre házasság (Ter 29, 11.20, 1Sám 18,20), ez főleg a parasztok és a pásztorok körében volt gyakori, akiknek gyermekei a hétköznapi teendőik során találkozhattak (Rut 2,7, Ter 24,11).³⁴

Aférfi és a nő szerelmi kapcsolata fontos szerepet játszott Izrael életében, hiszen éppen ez tette szükségessé számos jogszabály megalkotását (pl. a Kiv 21,7-11 hangsúlyozza egy rabszolganő szerelemhez való jogát, a MTörv 21,15-17 épp a kedvelt asszony gyermekeinek előnyben részesítését akadályozza meg). A szerelem fontosságát nem csak a jogszabályok alapján ismerhetjük meg, emellett számos helyen ábrázolják (pl. Jákob sokkal jobban szerette Ráhelt, mint Leát: Ter 29, 16-18.20; Elkána is jobban szerette Annát, mint Peninnát: 1Sám 1,5-8, Elkána szerelmét kiemeli a 8. v., ami hangsúlyozza azt is, hogy a házasság értelmét nem kizárólag a gyermekek nemzésében látták).

A szerelem azonban az asszony oldaláról is kiindulhat: például Míkál és Dávid esetében (1Sám 18,20).³⁵ A Példabeszédek gyűjteménye is kiemeli azt a tényt, hogy az óizraelita rendelkezés sokkal inkább a szerelmi házasság, mint a jogi institúció oldaláról közeledik az egynejűséghez (Péld 5,18-20). E versek világosan kifejezik a partnercsere értelmetlenségét, hisz a fiatal korban megismert szerelmessel megöregedni jelenti valójában a gazdagodó élvezetet. Ezt a gondolatot továbbfűzi a Péld 31,10-31 - a tapasztalt asszony lénye és jósága nagyobb hatással van a férfi életére, mint a fiatalság, ezáltal a párkapcsolatban vezető és meghatározó szerephez juthat (Péld 9,9).³⁶

A szerelmi viszony különleges élményét emeli ki az Énekek éneke szerelmi dal. A szerelem páratlan érzésének felel meg a szerelmes egyedülálló volta (Énekek 6,9). A szerelem kölcsönössége abban is megmutatkozik, hogy a fiatal lányokat bemutató dal mellett megjelenik az a rész, amelyben a fiatal szerelmes lány az általa szeretett fiatal férfit mutatja be (5,10-16).

A prédikátor szerint a szerelemet semmilyen moralizálás nem zavarhatja meg, mert ahogyan a kenyér és a bor élvezete Isten adományai, úgy a szerelem is Istentől származik (9,7-9). ³⁷ Ezt a gondolatot fejezi ki az első fejezetben említett teremtéstörténet.

A házasság zavarai: a szerelem zavarai, a konfliktusok

Izrael népe felismerte, hogy a házasságban bármely emberi kapcsolathoz hasonlóan zavarok léphetnek fel. Ennek az elkerülésére, illetve korrigálására született meg a törvények egy nagyobb része. Az ószövetség számol a házasság meghasonlottságának lehetőségéről (Lev 18,7 Lev 20,10). A nemek kapcsolatában és egymáshoz való viszonyulásában hangsúlyosan prioritást élvez a személyi jog szemben a birtokjoggal (amivel csak a férfi rendelkezett), mert épp a társadalom gyengébb tagjainak (pl. nőknek) van szüksége védelemre a férfiúi önkénnyel szemben (Ám 2,7). Ezért is születtek meg az ezt korlátozó, illetve ha megtörtént, akkor korrigáló törvények. Ha egy férfi valamely gyenge pillanatában egy el nem jegyzett asszonyt szexuális aktusra csábított, számolnia kellett azzal, hogy ezt a nőt feleségül is kell vennie (Kiv 22,15) és egész életében nem válhat el tőle (MTörv 22,28k) - ez azért érdekes, mert az MTörv 24,1-4 szerint s férfi elválhat feleségétől, vagyis adhat elbocsátó levelet. A szerelmi állhatatosságra intő figyelmeztetés pedig az embereket egymástól elszakító sebek gyógyító jótéteményévé válik (Bír 19,1, Mal 2,15). Főpap, pap nem vehetett feleségül elvált asszonyt, prostituáltat vagy már nem érintetlen asszonyt (Lev 21,14). A házasság nélküli életforma szégyennek számított, mert ilyen módon az ember nem képes teljes életet élni (Iz 4,1). A válás lehetősége megadatott, mert a kor felfogása szerint házastársakat nem szabad az ember hibájából kialakult és tűrhetetlenné vált viszonyok elviselésére kötelezni. Ám ebben az esetben, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy komoly és megfontolt döntés legyen. Azonban a váláshoz való jogot csak a férfiak kapták meg (Sir7,26), abban az esetben, ha valamilyen taszító dolgot fedezett fel a feleségében (MTörv 24,1). Ezt a jogot azonban elveszthette abban az esetben, ha alaptalanul azzal vádolta feleségét, hogy az nem volt érintetlen, mikor elvette feleségül, vagy ha az eljegyzés előtt erőszakot követett el rajta. Az elválás menete: a férj válólevelet kellett írjon (Iz 50,1, Jer 3,8) és ki kellett mondania egy bizonyos válóformulát (Oz 2,4). Azonban a férjnek tilos volt visszafogadni az elbocsátott nőt, ha közben másnak volt a felesége (MTörv 24, 1-4). A válás elvetendő dolognak számított, ezért is próbálták bizonyos gyakorlatokkal és rendelkezésekkel korlátozni.³⁸ Egy férfi általi meg-vetettség és elbocsátás komoly problémát jelentett a nő számára, hiszen a későbbi házasságában is megmaradnak ezek következményei - az ilyen személyt elviselhetetlennek tartják, hasonlóan a rabszolgából lett királyhoz vagy a bőségben élő ostoba emberhez (Péld 30,21-23). Az ószövetségi törvények óvták az embereket a korban abnormálisnak számító viselkedéstől, mert ez az emberi meghasonlottság jele (Lev 20,13 - a homoszexualitásról, mert figyelmen kívül hagyja az Istentől rendelt különbözőséget és azt az alapelvet, mely szerint az ember önszeretetén túllépve hivatott gyümölcsöző életet élni, vö. Lev 18,22-23; a transzvesztizmusról - Mtörv 22,5, mert az ember elfogadása mindig magától értetődő).³⁹

A házasság zavaraival kapcsolatban meg kell említeni a házassági akadályokat, noha ezek csak a későbbi időkben alakultak ki. Az ókori Izraelben alig voltak, sőt a féltestvérek (Ter 20,12, 2Sám 13,11), a nagybáty és unokahúga közti házasság nem volt tilos, s meg sem lepődtek, ha előfordult (Ter 11,29). A későbbi törvény azonban tiltotta a házasságot a vérrokonok közt fel- és lemenő ágon, az első oldalágon (Lev 18,7, Lev 20,11, MTörv 23,1), továbbá a fél-, illetve mostohatestvérek között (Ez 22,11, Lev 18,9) és még néhány rokoni kapcsolat esetében (Lev 18,6.9-18, Lev 20,12.14.19-21). Kezdetben nem tiltották az idegen nőkkel kötött házasságot (Ter 41,45), de amikor látták a kánaáni kultusz rossz hatását a vallásra, a nép vezetői úgy döntöttek, hogy nem engedélyezik ezeket (Bír 3,5, MTörv 7,1-4). De ha vallási szempontból nem látszott veszélyesnek az idegen nővel kötött házasság, akkor engedélyezték (MTörv 20,14).⁴⁰

Izrael hamar felismerte a szerelmi kapcsolat zavarait és sokkal tisztábban látta, mint a környező népek, ahol a nemi élet, akárcsak a halál, mítoszokba burkolózott. Ez a szerelmi életet is mélyen a kultikus régiókba vonta, s az ősatyák történetei intő példaként szolgáltak a nép számára. A törvény egyenesen előírta szexuáletikájában a környező népek szexuális gyakorlatától való távolmaradást (Ter 12,10-20, Ter 19,1-11, Ter 26,7-11, Ter 34,1-12). Atörvény kifejezetten tiltja a házasságtörést (Kiv 20,3.14), int az idegen asszonytól (Préd 5,2-5), tiltja a paráznaságoknak nevezett cselekedetek összefonódását a kultikus szokásokkal (Péld 7,4-27). A csábítás jele az ember szégyenérzete, a Péld 11,22 feltételezi, hogy a szégyenérzet az egész emberi mivolt darabokra hullásától védhet meg. A szemérmetlen szót a szárat tá'am kifejezéssel jelzik, melynek igazi jelentése távol a jó ízléstől, ha nincs jó ízlése - az ember ezáltal válik védtelenné a felcicomázott sóvárgással szemben. A szemérmes-ség ki kell hogy védje az erőszakos viselkedés kiváltását (2Sám 13,1-15). Érdekes, ahogy az Ószövetség a kívánságot és az utálatot a fékezhetetlen kéjérzésben egymás mellé állítja. Az utálat jelenléte jelzi, hogy nem helyes sóvárgásról van szó, ami akkor következik be, ha a szerelemből hiányzik a teljesség: vagyis ha a férfiból és a nőből csak egy rész válik eggyé, de nem maga a férfi és maga a nő. A teljes partnerség tehát mint olyan egyben kizárólagos is.⁴¹

Összegzés

A házasság óizraelita szociológiájának értékeléseként megjegyzendő, hogy gyakran nagyon egyszerűen oldották meg az újkorban is nagy problémát jelentő eseteket, pl. nem házasságban élő asszonyok, a gyermektelen családok helyzetét stb. Nagyon sok asszony számára kínzóvá vált a féltékenység, ami az egy vagy több mellékfeleség, illetve azok gyermekei miatt jött létre (1Sám 1). A kötelezően betartandó előírások és a különböző gyermekek örökösödési joga is problémát jelentett, nem volt ritka az, amikor a férfi valamelyik feleségét jobban szerette (pl. 1Sám 1 - ennek orvoslására született meg a MTörv 21,15-17 rendelkezése). Nem utolsósorban pedig nagyon sok asszony nem élhette meg azt a tartós biztonságérzetet, melyet a szigorú egy-nejűség nyújt.⁴²

 

Bibliográfia

• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2002.
• Biblia Hebraica Stuttgartensia. Deutsche Bibelgesellschaft, Stuttgart 1997.
• BibleWorks for Windows 7.0, BW70-00118333
• II. János Pál, Mulieris Dignitatem apostoli levél a nő méltóságáról és hivatásáról az 1987. évi Mária-év alkalmából, 1988. augusztus 15. In: II. János Pál megnyilatkozásai - Pápai dokumentumok 1978-2005., I. kötet, Enciklikák, Apostoli buzdítások, Apostoli levelek, Szent István Társulat, Budapest 2005, 595-640.
• Zamfir Korinna, Ószövetségi exegézis. Kolozsvári Egyetemi Kiadó 2008.
• Zamfir Korinna, Az ószövetségi nőkép néhány vonása és hatástörténete. In: Bodó Márta (szerk.), Nőnek (is) teremtette. Romániai Magyar Pax Romana-Státus Kiadó, Csíkszereda 2006.
• Herbert Haag, Eljegyzés. In: Bibliai lexikon. Budapest 1989, 328-329.
• Hans Walter Wolf, Az Ószövetség antropológiája. Harmat- PRTA, Budapest 2001.
• Raj Tamás, Nem idegen közöttünk. Makkabi Kiadó, Budapest 2005. Gerardus Van Der Leeuw, A vallás fenomenológiája. Osiris Kiadó, Budapest 2001.

 

Jegyzetek

¹ II. János Pál, Mulieris Dignitatem apostoli levél a nő méltóságáról és hivatásáról az 1987. évi Mária-év alkalmából, 1988. augusztus 15. In. II. János Pál megnyilatkozásai - Pápai dokumentumok 1978-2005., I. kötet, Enciklikák, Apostoli buzdítások, Apostoli levelek, Szent István Tár-₂sulat, Budapest 2005, 595-640, 601.

² Zamfir Korinna, Ószövetségi exegézis, Kolozsvári Egyetemi Kiadó 2008., 36.

³ Zamfir Korinna, Az ószövetségi nőkép néhány vonása és hatástörténete. In Bodó Márta (szerk.), Nőnek (is) teremtette, Romániai Magyar Pax Romana-Státus Kiadó, Csíkszereda 2006, 11-42., 11-12.

⁴ Zamfir, Ószövetségi exegézis, 37.

⁵ Zamfir Korinna, Az ószövetségi nőkép néhány vonása és hatástörténete, 13-14.

⁶ Herbert Haag, Eljegyzés. In: Bibliai lexikon, Budapest 1989, 328-329, 328.

⁷ Hans Walter Wolf, Az Ószövetség antropológiája. Harmat-PRTA, Bu-₈dapest 2001, 206.

⁸ A Lev 27,4k szerint az asszony általános értéke 30 sékel volt, ha 20 évnél idősebb. Ha az asszony még nincs 20 éves, akkor az értéke 10 sékel volt. In: Wolf, 204.

⁹ Haag, Eljegyzés, 802 vö. Wolf, 203.

¹⁰ Wolf, 206.

¹¹ Haag, Házasság, 581-583, 581.

¹²Haag, Hozomány, 651.

¹³ Haag, Eljegyzés, 328-329.

¹⁴ Wolf, 205.

¹⁵ Haag, Eljegyzés, 328-329.

¹⁶ Wolf, 206.

¹⁷ Raj Tamás, Nem idegen közöttünk. Makkabi Kiadó, Budapest 2005, 85.

¹⁸ Haag, Házasság, 581-583, 580.

¹⁹ Wolf, 207.

²¹ Haag, Házasság, 580.

²² Gerardus Van Der Leeuw, A vallás fenomenológiája. Osiris Kiadó, Budapest 2001, 218. ²₂²₃ Wolf, 203.

²³ Van Der Leeuw, 215.

²⁴ Wolf, 208, Haag, 581.

²⁵ Haag, Sógorházaság, 1594-1595, 1594. vö. Van Der Leeuw, 218., Wolf, 208.

²⁶ Haag, 1595.

²⁷ Wolf, 207.

²⁸ Haag, 582.

²⁹ Wolf, 207.

³⁰ Haag, 581. vö. Wolf, 207.

³¹ Wolf, 208.

³² Haag, 580.

³³ Wolf, 210.

³⁴ Haag, 580.

³⁵ Wolf, 209-210.

³⁶ Wolf, 211.

³⁷ Wolf, 213.

³⁸ Haag, Válás, 1901-1902, 1901.

³⁹Wolf, 216-217.

⁴⁰ Haag, Házassági akadályok, 584.

⁴¹ Wolf, 213-215.

⁴² Wolf, 209.