Vissza a tartalomjegyzékhez

a GYULAFEHÉRVÁRI SZÉKESEGYHÁZ RESTAURÁLÁSI MUNKÁLATAI (2)

 

2008 szeptemberi lapszámunkat a millenniumát ünneplő gyulafehérvári főegyházmegye legszebb építészeti remekének, a gyulafehérvári székesegyháznak szenteltük. Sarkady Márton építészmérnök-művészettörténész, az erdélyi építészet kiváló ismerője, a magyarországi Műemlékvédelmi Hivatal munkatársa Pénzes Lórándnak a székesegyház felújítási munkálatairól beszélt. E második részben a felújítási tervekről, a további munkálatokról, a munkálatok során felmerült nehézségekről, tévutakról, kitérőkről esik szó.

Pénzes Lóránd: 1999-re elkészült a székesegyház és a püspöki palota restaurálási munkálatainak fontossági sorrendjét bemutató tanulmány. Ennek alapján melyek voltak a székesegyház restaurálásának főbb lépcsőfokai? Melyek azok a munkálatok, amelyek napjainkra megvalósultak?

Sarkady Márton: A terv építészeti része számba vette a legsürgősebb, azonnali beavatkozást igénylő munkálatokat és a tervszerűen végrehajtható, hosszú távon ütemezhető feladatokat. Természetesen a munkálatok során számos probléma merült fel, amelyek jelentősen befolyásolták a helyreállítás menetét. Ennek ellenére fontos, hogy legyen egy vezérfonal, ami az alapvető munkálatokat rögzíti, és amelyhez a kivitelezés során vissza lehet térni. Amikor 1999-ben átvettük a helyreállítási munkálatok vezetését, nagyon sok mindent örököltünk az előző időszakból. Éppen 1999 tavaszán a püspökség nekifogott a palota északi homlokzatának a felújításához. Ez kezdetben karbantartási jellegű munkálatként indult, de -amint azt sejteni lehetett - a vakolat leverését követően bebizonyosodott, hogy a falak rengeteg fontos történelmi maradványt rejtenek. Lényegében ennek a munkának a során bizonyosodott be, hogy a palota jelentős maradványokat rejt a középkori püspöki székhely falaiból is. Ennek hatására a püspökség vezetőit meggyőztük egy alaposabb helyreállítás fontosságáról és kutatói, valamint műszaki előkészítésének szükségességéről. Ugyanígy örököltük azt a problémát is, hogy a székesegyház északi tornyának keleti homlokzatát beállványozták, és folytatni akarták a korábban elkezdett munkát, ami az eredeti kőfelületek nagyarányú elveszítését és csaknem teljes egészében új kőfelületek kialakítását jelentette volna. Ez az eredmény annál inkább várható volt, mert a keleti oldalon a mellékhajó tetőzetének többszöri pusztulása miatt a kőfelületek sokkal rosszabb állapotba kerültek, mint a torony más részein. Így az északi torony keleti oldalának restaurálását - habár nem ez lett volna az első tennivaló - a már felállított állvány miatt szintén nem lehetett halogatni. Ezenkívül még egy későbbi tevékenységünket meghatározó esemény is történt 1999 nyarán. A főszentély párkányának sekrestye fölötti része leszakadt és összetörte a sekrestye tetőzetét. Ez is olyan eset volt, amit azonnal orvosolni kellett. Egyrészt a sekrestye tetőzetét kellett kijavítani, másrészt a sérült párkányszakaszt kellett helyreállítani. Volt még további öröklött tennivalónk is. Még az érsekség és a magyarországi Műemlékvédelmi Hivatal által 1999-ben kötött együttműködési megállapodást megelőzően elkezdődött a főszentély üvegablakainak a restaurálása. Afőszentély üvegablakai Bágyuj Lajos idején készültek 1967-1973 között. Akkoriban ólomüvegezéshez alkalmas üveget nem lehetett kapni, ezért vaskos üvegöntvénnyel pótolták azokat. A többszörös súlyt az ólomkeret nem bírta el, és a lágy ólom szép lassan kifolyt a helyéről. Mindenki felfigyelt rá, hogy milyen rossz állapotban van az üvegezés. Ez kétségtelenül igaz volt, azonban olyan jelentőségű bajokkal kellett volna összevetni, hogy akkoriban a sekrestye statikai problémái miatt a főszentélyt az összeomlás fenyegette. Nyilvánvaló, hogy nem az üvegablakok kicserélését illette volna fontossági rendben az első hely. Egy ablak azonban már fel volt állványozva, és az ablakkészítő mester leszállította az új üvegezést. Azt javasoltuk, hogy ennek az ablaknak a rendbetétele után tegyük félre a munka folytatását.

P. L.: Pontosan mi volt a te szereped a felújítási munkálatokban?

S. M.: A munkálatok vezetésére Jakubinyi György érsek úr Káldi Gyulát kérte fel, aki szintén a Műemlékvédelmi Hivatalnál dolgozott a határon túli műemlékek ügyeit koordináló irodában. Az én feladatom az építészeti tervezés, épületkutatás és az összes szervezési, koordinálási tennivaló elvégzése volt.

P. L.: 1999-2002 között, a munkálatok lefolyása alatt azonban mégis te tartózkodtál itt Gyulafehérváron...

S. M.: Igen, valóban én tudtam itt lenni. Mivel rendkívüli fontosságú műemlékegyüttesről van szó, bármikor felmerülhettek olyan kérdések, amit rögtön, a helyszínen kellett eldönteni. Ezért tartottam fontosnak, hogy mindig jelen legyek, amikor munkálat zajlik az épületeken.

A millenniumi ünnepségre valósuljon meg a teljes épületegyüttes felújítása

P. L.: A koncepciótervből végül mi valósult meg?

S. M.: Acél az volt, hogy a püspökség millenniumi ünnepségére a teljes épületegyüttes felújítása valósuljon meg. Nos, ehhez tíz év akkor is kevés lett volna, ha a munka az első pillanattól kezdve maximális támogatást kap mind anyagi, mind egyéb téren. Sajnos ilyen ideális feltételekről egyáltalán nem lehetett beszélni. Az anyagi források nagyon bizonytalanok voltak, s nem sikerült elérni, hogy előre lehessen tudni, melyik évben mekkora összeg áll rendelkezésre. Évről évre kellett kiharcolni azt is, hogy egyáltalán legyen.

P. L.: Kitől érkeztek ezek a támogatások?

S. M.: 1999-2002 között döntő többségében magyarországi pénzből folytak a munkák. Sajnos ezeknek az összegeknek a folyósítását a magyarországi események - mint például a 2001-es árvíz - erősen befolyásolták, és egyébként a szükségesnél egy nagyságrenddel kisebb összegekről volt szó.

P. L.: 2008 nyarán, beszélgetésünkkor, meglátásod szerint hol tart ez a felújítási folyamat?

S. M.: Nagyon felemelő lett volna, ha 2009-ig legalább a székesegyház munkálatai megvalósultak volna az egyházmegyei múzeum létesítésével együtt, hiszen egy ilyen évforduló rengeteg turistát vonz, ami a múzeum, rajta keresztül az egyházmegye megismertetését is nagyban segítené.

Sikerült megváltoztatnunk a korábbi gyakorlatot

P. L.: Négyévi gyulafehérvári tartózkodásod alatt milyen munkák fejeződtek be?

S. M.: Különösen fontos eredménynek tartom, hogy 1999-2002 között sikerült megváltoztatnunk azt a gyakorlatot, ami korában itt elfogadott volt. Egyrészt azelőtt a régészeti feltárásokat teljes mértékben mellőzték. Mi kiemelt fontosságot tulajdonítottunk annak, hogy minden elvégzett munka tudományos szempontból is kifogástalan legyen. Másrészt az itt folyó kivitelezési munkákat kisebb helyi cégekre bízták, amelyek nem magyar kézben voltak. Velük a kommunikáció is nehezebb volt, de az általuk végzett munka is több esetben jogos kritika alá esett. Mi azt javasoltuk, hogy a kivitelezési munkákra hirdessenek pályázatot, és amennyiben lehetséges, magyar cég kapja meg a megbízásokat. Így történt, hogy a palota homlokzatának a helyreállítását egy csíki cég, a Tectum végezte. A következő, általunk kiemelt szempont az volt, hogy a nagy szaktudást igénylő, kényes munkákat kizárólag restaurátorok végezzék. Aszékesegyház középkori falai kőfaragó módszerrel készült elemekből állnak, kváderekből (faragott kövekből), illetve ugyancsak kőből készült tagozatokból, dí-szítményekből. Ezek konzerválása, kezelése különleges szaktudást igényel. Egyrészt azért, mert részben veszélyes anyagok felhasználásával történnek e munkák, másrészt az elérendő célok meghatározása sem egyszerű, hiszen nem új épületet szeretnénk, hanem a már meglévőt akarjuk úgy helyreállítani, hogy minél többet megőrizzünk az eredetiből. Ez csak úgy valósulhat meg, ha a munkálatokat hozzáértő restaurátorok végzik. A szakszerű helyreállítás igénye a székesegyház berendezési tárgyaira is érvényes. Ezért azt javasoltuk a püspökség vezetőinek, hogy az ilyen munkálatokra Magyarországról hívjanak kőrestauráto-rokat, hiszen ilyen szakembereket képző oktatás Romániában nem volt, és 1999-ben még egyetlen hazai szakember sem dolgozott ilyen területen. A munkálatokat végül magyarországi szakemberek végezték (végzik), ami jelentős többletköltséget eredményezett. Ez nem meglepő, hiszen érthető, hogy egy magasan képzett restaurátor jóval többet kér az idegenben végzett munkáért, mint egy középfokú tudással rendelkező, helyi kőfaragó. Örömmel látom, hogy annak ellenére, hogy a mi tevékenységünk 2002-ben megszakadt, továbbra is azon az úton halad a felújítás, amit mi igyekeztünk kitaposni. A régészeti ásatások is folytatódtak, a sekrestye helyreállítása is a mi terveink alapján történt, és a Lázói-kápolna, valamint a déli torony jelenleg is tartó helyreállítási munkálataira is ugyanazok a restaurátorok nyerték el a megbízást, akiket még mi hívtunk ide dolgozni.

P. L.: Összességében milyen munkálatok valósultak meg?

S. M.: A püspöki palota homlokzatának helyreállítása, az északi torony keleti homlokzatának restaurálása, a sekrestye megerősítése. Ezen kívül voltak kisebb jelentőségű munkák, például a székesegyház mellékapszisainak konzerválása. A restaurátori szakvélemény szerint a mellékhajókat díszítő freskók azért pusztultak el, mert az apszisokat fedő, csaknem százéves kősisakok beáztak. Az eltelt idő során a kőanyag is porózusabbá vált, így több nedvességet képes magába szívni, illetve a kövek illesztésénél a fugák is kimosódtak, utat engedve a csapadékvíznek. Megtelepedtek a zuzmók, mohák, gyomnövények, amelyek megkötötték a nedvességet, felgyorsítva a kövek pusztulását. Ezért vált szükségessé a sisakok tisztítása és konzerválása. 1990-1996 között a székesegyház előcsarnokán elvégeztek egyes munkákat. Úgy gondoltuk, hogy itt nagyobb tevékenységre nem lesz szükség. Egy alkalommal azonban festékszóróval illetlen feliratot festettek az előcsarnok barokk kerítésére. Ezt követően nemcsak a felirat eltávolítására került sor, hanem a kőfalazat szigetelésére, a kövek tisztítására, az ártalmas sók kivonására és a kövek kiegészítésére is. Még néhány hasonló feladat lebonyolítása fért bele a tevékenységünkbe. Első hallásra utóbbiak kis jelentőségű munkáknak tűnnek, de a valóságban eléggé körülményesek, lebonyolításuk időigényes és szakértelmet kívánó munka.

P. L.: A székesegyházról készült 20. század eleji fényképeken látszik, hogy az előcsarnok előtti kapuzaton volt két kőből faragott angyal. Ma ezek nem láthatók, mi történt velük?

S. M.: A székesegyház előcsarnokát a 18. században átalakították. Ezt Csiszár Miklós és felesége, Ribiczei Katalin támogatta, ezért épült meg családi kriptájuk az előcsarnok alatt. Adományukból készült az előcsarnok feletti oromzat a rajta levő nagyméretű szobrokkal, és ők készíttették a kerítést is, amelynek pillérein két puttó állt, családi címerüket tartva. Sajnos ezek a figurák rendkívül rossz állapotba kerültek. Egri Hunor kőrestaurátor feltételezése szerint a szobrokat Möller István konzerválhatta valamilyen anyaggal, és talán annak következtében mentek ennyire tönkre. Valóban, a 20. század eleji fotókon teljesen épnek látszanak a szobrok, de az elmúlt 80 év alatt teljesen tönkrement a kőanyaguk. Ennek oka lehet a természetes romlás is, de Möller István esetleges beavatkozása is, akiről tudni lehetett, hogy kísérletezett konzerváló anyagokkal. A szobrokat 1990 és 1996 között leemelték eredeti helyükről és egy raktárban tárolták. Rossz állapotuk miatt kültérbe már nem kerülhetnek vissza, az épület belsejében kellene helyet találni számukra. Azt javasoltuk, hogy a szobrokról készüljön másolat, hagyományos kőfaragó eljárással, vagy az eredetit kiegészítve, öntvénymásolat formájában, amelyek elhelyezhetők a kapu pillérein.

A székesegyház szentélyének átrendezési terve

S. M.: Az 1999 körüli eseményekhez tartozik a főszentély berendezésének átalakítása is. A kolozsvári származású, Németországban élő Hatzakné Lukácsovics Magdolna 1996-ban elkészítette a szentély megújításának tervét, amely részben meg is valósult. A művésznő (ő volt az, aki Isten szolgája Márton Áron püspök szentképként elterjedt arcmását megfestette) elképzelésének egyik eleme az volt, hogy a Batthyány Ignác püspök idejében Hoffmayer Simon neves erdélyi szobrász által készített barokk főoltárt távolítsák el a főszentélyből, mert - véleménye szerint - nem illett a középkori templomba a barokk oltár. Az oltár helyére azokból a szobrokból készült kompozíció került, amelyeket Csiszár Miklós készíttetett, és a főhomlokzat oromzatán álltak. A terv további részét képezte egy püspöki trónus, amelyet az oltár megmaradt menzája előtt állítottak fel. A terv több szempontból is kifogásolható volt, főként műemlékvédelmi, művészettörténeti szempontból. Egy festett, aranyozott barokk oltár egy középkori templomban sokkal inkább korhű hangulatot teremt, mint az üres tér oltár nélkül. A középkorban a templomok nem ilyen kőszínű, rusztikus épületek voltak, mint amilyennek ma képzeljük őket, hanem festve voltak, és rengeteg kárpit, drapéria, festett tárgy díszítette őket. Ezek ismeretében a székesegyház belső terében az aranyozott bútor inkább segít a középkori hangulatot felidézni, még akkor is, ha néhány száz évvel később készült. Ne felejtsük el, hogy a számunkra megszokottnak ható, „puritán" középkori templomok jelentős része a világháború során szabadult meg berendezési tárgyaitól. Ne kívánjuk ezt az eredményt utolérni.

P. L.: Mi lett a liturgikus térrendezési terv eredménye, hiszen a főoltár most a helyén van?

S. M.: 1996-ban a főoltárt átvitték a kereszthajóba, az egyik eltávolított márvány mellékoltár helyére. A mellékoltárokat a székesegyházban álló négy fejedelmi sír maradványaiból állították össze, rendkívül értékes darabok. Igaz, a mai szemlélő azt látja, hogy a barokk főoltár ismét a főszentély-ben áll, tehát nem történt semmi különösebb baj. Sajnos ez nem így van. A főoltáron volt egy eredeti, Hoffmayer Simon által készített korpusz, amely a szállítás során „elkallódott", és azóta sem került vissza. Egy ilyen áthelyezés nem valósítható meg károsodás nélkül, az ilyen tárgyak nem arra valók, hogy ide-oda rakosgassák őket. Ezenkívül fájdalmas veszteségének tekinthető, hogy a mennyezeten függő értékes, neogótikus stílusú csillárt eltávolították. Évekig egy garázsban feküdt, míg 1999-ben biztonságba nem helyeztük az északi mellékhajóban. Lukácsovics művésznőnek volt egy másik elképzelése is, amely alapján a stallu-mok alsó részét el kellett volna távolítani. Ő úgy gondolta, hogy az alsó rész csak utólagos pótlás, ami arra szolgált, hogy a kanonokok lépcsőmászás nélkül juthassanak be a stallumokba. Ez alapvető tévedés, hiszen az alsó rész szervesen hozzátartozik az építményhez, szó sincs utólagos átalakításról. Ez a beavatkozás szerencsére nem valósult meg. Később sikerült elérni a kanonoki stallumok restaurálását, így azok sorsa ma már biztosított, és szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.

P. L.: Az elmondottakból ítélve a székesegyház kül- és beltéri restaurálása nem egy mindent átfogó terv alapján valósult meg, hanem sok esetben pillanatnyi döntések következtében alakult a székesegyház helyreállítása.

S. M.: Nos, az ember úgy gondolja, hogy egy ilyen épületnek a helyreállítása nagyon megfontoltan történik, és mivel nagyon sokba kerül, ezért a munkálatok lépéseit is körültekintően szokták előkészíteni. Ez általában így is van. Az élet azonban sok meglepetést tartogat, amelyeket a következő hasonlat érzékeltethet: amikor valaki lakást vásárol, életének egyik legfontosabb döntését hozza meg, mégsem lehet teljes egészében tisztában azzal, mibe is vágja a fejszéjét. Mit rejtenek a falak, a födémek - nem lehet tudni. Ehhez hasonlóan egy műemléképület helyreállítása is szerteágazó, sokrétű problémákat rejt, mivel a tulajdonosi, használói, műszaki és tudományos szempontoknak egyaránt érvényesülnie kell a restaurálási folyamatban. A sokféle szempontot nem könnyű összeegyeztetni.