Benyik György
nEWMAN, A MEGTÉRŐ ÉS A SZENT (1)
Newman, the Convert and Saint (1)
John Henry Newman is a very important personality of the 19th century Great Britain. His life and spiritual evolution is presented in this article. Before presenting the life of Newman, the author draws a full and wide picture of the political events of that age. The author also presents Anglicanism and Catholicism in Great Britain and the perception of them. Anglicanism was interpreted as in opposition of Catholicism. One could frequently hear a sermon against the other denomination. Angli-can priests even had a guiding book on how and what to preach. In Britain a Catholic was considered to be less patriotic. And yet, for John Henry Newman this was the path of life. He not only converted to Catholicism but had a priestly career within the Catholic Church. In the present article the motivation of this conversion is presented along with the political, economical and spiritual events of the 19th century.
Nem könnyű a 19. század szellem- és egyháztörténetét, politikai és teológiai vitáit felidézni, pedig enélkül érthetetlen John Henry Newman1 személyisége, különösen érzékeny lelkiismerete, finom dogmatikai és filozófiai megkülönböztetései (főként a liberális gondolkodással kapcsolatban). Az igazság követésekor a legkomolyabban vette saját lelkiismerete szavát, a legnagyobb gonddal vizsgálta meg felismeréseit és az igazság jelenlétét a katolikus egyházban. Jelen tanulmány elején elég talán néhány sort idézni tőle ebben a témában: „A legelső, amit lelkiismeretünkbe bele kell vésnünk, az, hogy az ember éles késsel játszik, ha az igazság mibenlétét kritikusan vagy közömbösen értelmezi ahelyett, hogy kitartó erőfeszítéssel megbizonyosodnék annak lényegéről. Úgy vélem, már felületes megfigyeléssel is felismerhető, hogy az embernek nagy többsége nem ezzel az őszinteséggel alakította ki vallásos felfogását. Ez még akkor sem jellemezte őket, amikor földi terveik sikerét remélhették ettől" (L.DS.I. 1823 12,12).
Nem véletlenül fogalmazza meg Newman helyét és jelentőségét a katolikus teológia történetében Barsi Balázs a következőképpen: „Három ponton érintett meg különösen a találkozás ezzel a 19. századot szinte teljes egészében végig élő, korának problémáira oly érzékenyen reagáló, ám korunkban sem kevésbé aktuális, bámulatos intellektusú s ugyanakkor szíve mélyéből hívő modern egyházatyával, akinek a boldoggá avatásáért való imádságot maga II. János Pál pápa szorgalmazza."2 De milyen volt a 19. század az egyház és a teológusok számára?
A kor világi és egyházi politikája
Ma már nem könnyű felidéznünk a 19. század politikai világát, különösen nem a viktoriánus Angliát az örökké gyászoló Victoria királynéval3 (1819-1901), Európa nagyanyjával, aki látszólag semmilyen változást nem tűrt az angol társadalomban. De éppen úgy nehéz felidézni a hozzá minden héten ellátogató Benjamin Disreaeli4 miniszterelnököt, aki három periódusban is viselte e tisztséget, s akinek ügyes diplomáciája eredményeként az iparosodás nagy lendülettel tört előre Angliában. Mellesleg ebben az időben kapott szárnyra a liberalizmus is, nemcsak a társadalomban, hanem az anglikán egyházon belül is. Sokan vallották, hogy „Az erény a tudás gyermeke, a bűn pedig a tudatlanságé. Ennél fogva például ha az iskolázás, a szakfolyóiratok, a vasút, a rendszeres szellőztetés, az öntözésés hasonlók a maguk teljességében kifejtik hatásukat, akkor a lakosság erkölcsösebb és boldogabb lesz".5 A politikában a skót eredetű „whig" párt6 és annak kiemelkedő politikusa, Lord Grey7 (1764-1845) igyekezett korlátozni az anglikán egyház hatalmát - de nemcsak azét, hanem a katolikus egyházét is. Amikor Skóciában megszüntettek tíz katolikus püspökséget, az akkor még anglikán Newman pusztán elvi alapokon tiltakozott, mondván: a világi hatalomnak nem lehet ilyen értelmű rendelkezési joga az egyház felett. Newman azt vallja, hogy az államnak és az egyháznak függetlennek kell lennie egymástól, de hozzáteszi: „...az egyház joggal tarthat igényt tulajdonára, ha az államtól el is van szakítva".8
Franciaországban a Napóleon utáni időkben az egyház igyekszik visszanyerni hatalmát. Napóleon (1769-1821) konkordátuma VII. Pius pápával tisztán politikai alapon ismerte el „a katolicizmust a francia polgárok többségének vallásaként". A császárkoronázásra érkező pápa kezéből Napóleon kivette a koronát és a saját fejére tette, ezzel elutasította az egyházat és a pápaságot mint őt igazoló szakrális intézményt.9 A pápa 1814-ben brévét adott ki a katolikus bibliatársaságok létrehozására,10
1821-ben pedig az Ecclesiam a Jesu Christo fundata brévéjével elítélte a titkos társaságokat (amilyenek például a carbonarik, a szabadkőművesek). A bécsi Szent Szövetség megalakulása után (1815) a katolicizmus és a romantika előretörése tapasztalható Európában. Ennek egyik következménye, hogy igyekeznek az államegyház visszaállítására politikai síkon is - ezt jelzi a pápa visszatérése Rómába, illetve a jezsuita rend megújult aktivitása is. Mindezeket a folyamatokat Angliából úgy szemlélik, mint a római uralom európai előretörésének egyértelmű jeleit.
Newman életének első pápája XII. Leó (1823-1829) volt, aki öreg kora miatt tiltakozott saját megválasztása ellen, mondván, „egy halottat választanak" meg pápának. Az irányítást inkább államtitkára, Giulio Maria della Somaglia (1744-1830) végezte, ami egyrészt erősen missziós célzatú aktivitás volt, másrészt arra törekedett, hogy élénkítse a katolikus egyház meggyengült igehirdetését és lelkipásztori tevékenységét. Ennek szerves következménye volt, hogy Angliában szorgalmazta a katolikus egyházba való betéréseket.
A következő pápa - XVI. Gergely (1831-1846) - a febronia-nizmus11 és a janzenizmus12 ellen küzdött. Komoly konfliktusa volt az erősödő sajtóval, ezért az a véleménye alakult ki, hogy a gonoszság forrása a sajtószabadság, ami új vallási közömbösséget hoz létre. Az ő idejében a teológia már kilépett a skolasztikus gettóból, elterjedt a kanti filozófiai fogalmak használata. George Hermes münsteri dogmatanár13 azt vallotta, hogy „csak az ész az, amit Isten belénk helyezett". A Strassburgban élő és a kanti kriticizmus ellen tiltakozó Louis E. M. Bautain14 (17961867) a természettudomány és a teológia szétszakításával a fideizmus legfőbb alakjává vált. Ekkor jelent meg az a pápai figyelmeztetés, az Avertissement (1884), amely sok korabeli téveszmét ítélt el, többek között azt, hogy a természetes ész mindent megold. A teológusok számára ez a hidegháború éve, a növekvő gyanakvás miatt szinte teljes egészében lehetetlenné vált az egyházak közötti párbeszéd, a kölcsönös rosszindulat egymás ellenében pedig csak növekedett.
Angliában - ellentétben a kontinenssel - az anglikán és a katolikus egyháznak is igen jelentős volt a sajtótevékenysége. Ennek ismerete nélkül nem érthetnénk meg az egyébként visz-szahúzódó Newman óriási hatását. Persze az ő pápája IX. Pius (1846-1878) lett. Már megválasztása előtt is derűs, jókedvű egyéniség volt. Szüksége is volt a derűre, mert uralkodása idején Rómában dühöngött az antiklerikalizmus. A Qui pluribus (1846) enciklikát a filozófiai téveszmék miatt adta ki, a pápai tévedhetetlenség tana pedig ebben az antiklerikális légkörben fogalmazódott meg. Szorgalmazói úgy vélték, a pápák világi hatalma ugyan megszűnt, de a pápai tévedhetetlenség tanával létrehozhatják azt a politikai teológiát, amit az egyházi állam védelmében is használhatnak.
Jellemző a korra, hogy Metternich (1773-1859) nagyhatalmú osztrák kancellár arra ragadtatta magát, hogy - kihasználva a római antiklerikalizmust - megfélemlítse az egyházi államot és a pápát, furcsa módon csak azért, mert enyhített az egyházi cenzúra rendszerén, ami neki - aki a politikai cenzúrát erősítette - rosszul jött. A történelem furcsa fintora, hogy ekkor az antiklerikális Garibaldi állt a pápa mellé. Ennek ellenére az olasz liberálisok előretörésének következményeként 1875-ben a pápa gyakorlatilag a Vatikán rabja lett, csak a zarándokok mentek Rómába őt látogatni. A liberális eszmék tehát karöltve jártak az egyházrombolással.
Ebben a légkörben született meg a szeplőtelen fogantatás dogmája, illetve a syllabus15 a politikai ateizmus, a naturalizmus, a racionalizmus, a szocializmus, a kommunizmus és a liberalizmus ellen. Ezekről azonban mára kiderült, nemcsak használtak a társadalomnak, hanem igen sokat ártottak is a közgondolkodásnak. Ezt a folyamatot koronázta meg 1865-ben az I. vatikáni zsinat Aeterni Patris16 enciklikája, amelyben az infallibilitás, vagyis a pápai tévedhetetlenség dogmáját fogalmazzák meg.
Egyházi és teológiai helyzetkép
Bár a politika a katolikus egyház és az egyházak jogi kiváltságának eltörlésén munkálkodott, ekkoriban az egyház hatása hihetetlenül nagy volt. Európában és Angliában minden vasárnap zsúfolásig megteltek a templomok, a lakosság 80 százaléka rendszeresen eljárt valamely felekezet templomába, és az egyházi oktatási intézmények is nagyszámú tanulót vonzottak. A katolikus és anglikán szószékekről - mint két egymással szembenálló bástyáról - igen gyakran prédikáció helyett egymás ellen folyt az érzelmekkel fűtött beszéd. Ráadásul Angliában katolikusnak lenni hazafiatlan tettnek számított. Jó tudni, hogy itt külön prédikációs könyv17 segítette az egyszerűbb lelkészeket abban, hogy mit is prédikáljanak. Ebben eléggé szűken értelmezték az anglikán vallási konfessziót. A katolikus és protestáns egyházak éles ellentétben állottak egymással. A vallási szembenállást a liberálisok úgy akarták megszüntetni, hogy fokozatosan csökkentették a vallás szerepét a közoktatásban, ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb következményeként 1871-ben az angol parlamentben eltörölték a vallási vizsgát az egyetemeken.
A kor szelleme
A katolikus egyház a tridenti zsinat (1542-1545) óta a Vulgata tekintélyét hirdette, és később sem engedélyezte magyarázatok nélkül közzétenni a Bibliát.18 A 19. században viszont a protestáns egyházakban kihasználták a könyvnyomtatás adta lehetőséget és igyekeztek minden család asztalára Bibliát adni és azt olvastatni is. A legrégebbi társaság a The British and Foreign Bible Society19 (1804) volt, de hasonló alakult Amerikában is igen korán (1808) Pennsylvaniában (AEÁ).20 Ezek a főként a kisegyházak részéről szorgalmazott társulatok radikálisan csak azt tartották kereszténynek, ami a Bibliában van, és a Bibliát fegyverként használták a katolikus, esetenként az anglikán egyház ellen. Az egyházakban a bibliai fundamentalizmus dívott, az egyetemeken viszont megindult a racionalista bibliakritika és Jézus-kutatás. Sokan emlegetik, hogy Ernest Renan21 (1823-1892) éppen abban az évben hagyta el a katolikus egyházat (1845), amikor Newman megírta a híres 90. traktátust, illetve befejezte a keresztény dogmafejlődésről írt tanulmányát, ami a katolizálása felé tett döntő lépés volt.
Filozófiai viták és bibliakutatás
A bibliakutatás az egyetemeken egyre inkább az ókortörténeti kutatások közé soroltatik. Néhány korabeli kutatót érdemes csak megemlíteni a számos tudósból. Ritka kivételnek számít a kitűnő francia szónok, Lacordaire Jean-Baptiste Henri (1802-1861),22 aki nemcsak a dominikánus rendet stabilizálta Franciaországban, hanem mint tehetséges szónok egyfajta katolikus megújulást is hozott egy időre. Őt tekinthetjük Newman francia párjának, jóllehet a liberalizmusról alkotott véleménye szöges ellentétben állt a Newmanéval. Németországban Ignaz von Döllinger23 (1799-1890) reform történetírása végül is az ókato-likus egyház megalapításához vezetett. Jellemző az új eszmék és az egyetemek viszonyára, hogy amikor Ludwig Feuer-bachot24 (1804-1872) 1830-ban név nélkül megírta első művét - Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról -, amelyben tagadja az egyéni halhatatlanságot, még az egyetemről is elbocsátották. A kor legvitatottabb eszméje, az evolúció Charles Robert Darwin (1809-1882) angol természettudós nevéhez fűződik. Előbb teológiát tanult a Cambridge-i Egyetemen, majd 1835-ben előterjesztette a fajok változásáról és eredetéről szóló könyvét, amit az anglikán egyház hevesen elutasított.25 Newman nem az ő hatására foglalkozott a fejlődés gondolatával, hiszen a keresztény dogma evolúciójáról szóló máig is értékes könyve Darwin műve előtt jelent meg. Csak a II. vatikáni zsinat (1962-1965) után vált világossá, milyen nagy lépésnek számított Newman dogmafelfogása.
Míg a dogmafejlődés gondolatát vizsgálva Newman végül is a katolikus egyházba tért, addig hasonló vizsgálatokat végezve F. Chr. Baur (1792-1860)26 Hegel kultúrfilozófiájára alapozva a maga dogmatörténeti kutatásaival arra az eredményre jutott, hogy az ősegyházat a zsidó és a pogány-keresztény szembenállás határozta meg, és ez alakította a gondolkodását is. Strauss David Friedrich27 (1808-1874) a Das Leben Jesu,
kritisch bearbeitet (Jézus élete kritikusan feldolgozva. Tübingen, 1835) című művében tagadta Jézus életének természetfölötti jellegét és az evangéliumok történetiségét, azokban csak Jézus életének vázát látta, amit az evangélisták misztikusan és messiási színezetben adtak elő. Tagadta Jézus személyének és az újszövetségi iratoknak a történeti hitelét.
Newman életének végén lépett föl a katolikus biblikus Vigouroux F. (1863-1915),28 aki a Biblia és az akkoriban újnak számító egyiptomi felfedezések elemzésével foglalkozott. Ő lett a 19. századi katolikus Ószövetség-magyarázat kulcsfigurája, akinek hosszú küzdelem után, de sikerült megalapítania a Pápai Biblikus Bizottságot (1903-1912).
Az evangélikus egyházban ekkor működött az egzisztenciális hitfelfogás kidolgozója, S0ren Aabye Kierkegaard (1813-1855),29 akit saját egyháza kivetett, elbocsátott a lelkészi szolgálatból, és csak később lett elfogadott az evangélikusok körében. Szószéki hatásoktól leginkább mentes és a korabeli vulgársajtó által irányított, de egyre növekvő városi munkásság lelki igényeit mindegyik egyház elhanyagolta e korban. Németországban mindössze Adolf Kolping (1813-1865),30 Olaszországban pedig Bosco János (1815-1888)31 foglalkozott intenzíven ezzel a réteggel.
Katolikus reakciók
Az ennyire változó szellemi harcok közepette talán érthető, hogy a katolikus egyház hadakozott az új eszmék ellen és teo-lógiailag egy kicsit bezárkózott. XVI. Gergely pápa 1844-ben elítélte a bibliatársulatokat, és csak Newman életének vége felé született fordulat bibliakutatás kérdésében, amikor XIII. Leó pápa 1893-ban kiadta a Providentissimus Deus enciklikát a biblikus oktatás megerősítésére, valamint a keleti nyelvek tanulmányozása szólítva fel a katolikus teológusokat.
De ekkor még IX. Pius pápa Syllabusa (1864) fagyasztotta be a felekezetek közötti kommunikációt és nehezítette meg a katolikusoknak is a teológia művelését és a bibliatudomány fejlesztését.32 Igaz, igen különböző nézetek váltak divatossá az egyetemeken és az egyre nagyobb hatású sajtóban.
Newman ifjúsága
John Henry Newman 1808-ban született Earlingben, vallásilag igen megosztott családban: apja anglikán, anyja kálvinista családból származott, egyik testvére, Robert pedig agnosztikus lett (aki egyébként rá nézve nem nagyon hízelgő életrajzot is írt később). Ifjúkora óta sokat olvasott, fantáziáját a Biblia, valamint Walter Scott33 színes nyelve alakította, de kedvelte az arab meséket is. Eredetileg matematikusnak készült, végül teológus lett belőle. Ezenkívül olvasott mindent, például Thomas Paine-t (1737-1809),34 az Észak-Amerikába emigrált liberális vallásfilozófust, David Hume-ot (1711-1776),35 a filozófus és talán az ateista Voltaire-t (1694-1778) is. Nem csoda, ha igen korán ő maga is agnosztikus és szkeptikus lett. Egyébként Newman kitűnő emberi adottságokkal rendelkezett, beszélt latinul és jól játszott hegedűn, korán megtanult tanulmányokat és esszéket írni a diplomata, publicista és drámaíró Joseph Addison (1672-1719)36 modorában.
1816-ban a családja tönkrement, s ezzel vége szakadt gondtalan életének is. A családi krízis annyira megviselte, hogy megbetegedett, ugyanakkor egy intenzív istenélményt is átélt. Ehhez járult még, hogy hitoktatója, Walter Mayers (1790-1828) nem sokkal ezelőtt kálvinistából evangélikanista37 hitre tért, és ez számára is meghatározó élmény lett. Newman mint anglikán sokkal többet foglalkozott a Bibliával, mint a dogmákkal vagy a szertartásokkal. A kálvinista hagyományokból pedig úgy tudta, hogy a pápa maga az antikrisztus. Ezt a katolikusokra nézve nem túlságosan hízelgő nézetet még teológus korában is sokáig vallotta.
Az első megtéréstől az anglikán egyetemi lelkészségig
1816 őszére esik megtérése az „evangelikanizmushoz", decemberben került az erősen kálvinista irányultságú Oxford Trinity College-ba. 1820 novemberében BA végzettséget szerzett, de nem javasolták posztgraduális képzésre. Így 1822-től az Oriel College rendes tagja lett, ahol az ún. „noétikusok"38 befolyása alá került. 1825-ben Alban Hall viceprincipálisa lett, és ugyanezen év május 29-én anglikán pappá szentelték. 1827-ben legkedvesebb nővére, Mary halála miatt idegösszeroppanást kapott, ezt követően elfordult a liberalizmustól.
Anglikán papi tevékenységét az oxfordi egyetemi lelkészségen kezdte, ahol 1828-ban barátságot kötött Richard Hurrel Froude-dal.39 Ekkor kezdett időrendben foglalkozni a keresztény egyházatyákkal, Antióchiai Ignácot40 és Jusztinuszt (kb. 100-165) olvasta,41 valamint tanulmányozni kezdte a niceai zsinatot (325).42 Ebből a munkából született meg a gondolkodását meghatározó mű: Ariánusok a negyedik században. Ezen tanulmányai közben fedezte fel az egyház misztikus oldalát. „Ezekből a szövegekből olvastam ki, hogy a külső - fizikai és történeti - világban érzékeink számára egy azoknál magasabb valóság nyilatkozik meg [...]. A görög költők és énekesek bizonyos értelemben próféták voltak, mert a híres bárdok versei is önmaguknál többről beszéltek." Ekkoriban nemcsak teológiai pamfleteket írt, hanem politikaiakat is, 1829-ben belekapcsolódott a parlamenti választási kampányba is: Sir R. Peel43 oxfordi parlamenti képviselő újraválasztása ellen kampányolt.
1830-ban az Egyházi Misszionárius Társaság - az akkoriban katolikus részről igen kritizált bibliatársulatok egyike - tagja, ahol az evangélikus pártban foglal helyet. Az egyetemen tutori feladatokat látott el, vagyis a hallgatók szellemi fejlődését irányította, de abban a kérdésben, hogy mire is terjed ki a feladata, konfliktusba keveredett Hawkinsszal, aki többeket eltávolított az egyetemről, többek között Richard Hurrell Froude-ot és Robert Wilberforce-t is (1802-1857)44 azzal, hogy megbízásukat visz-szavonta. Az egyetemi, tudományos és társadalmi élet perifériájára sodródva, igen rossz lelki állapotban kezdte meg ún. mediterrán utazását 1832-ben. Rómába, majd Szicíliába ment, ahol meg is betegedett. Lázasan a következő gondolatok kavarogtak benne: „Nem fogok meghalni, mert nem vétkeztem a világosság ellen, nem vétkeztem a világosság ellen". Sok versét - ami később a Lyra Apostolicában megjelent - itt adta ki. Több mediterrán tengerparton megfordult, Szicíliába nagyobb társaság nélkül ment. Ezt írja Apológiájában: „.egész úton távol tartottuk magunkat a katolikusoktól" (Apol 107). Ennek ellenére Rómában megismerkedett a Máltai Lovagrend nagyprépostjával és találkozott Nicolas Wisemann (1802-1865)45 angol kollégiumi rektorral, aki nagy szimpátiával fordult az Oxfordmozgalom felé. Később ő lett Westminster érseke és bíboros, de ekkor már nem voltak annyira jóban. A Sixtus-kápolnában részt vett a nagycsütörtöki vecsernyén. Egy palermói fogadóban a hajóra várt, amikor szolgája rettegett, hogy meghal, először kicsit értetlenül neki mondta: „Dolgom van Angliában". 1833-ban Marseille-ben egy narancsszállító hajóra szállt. Ennek fedélzetén írta azóta híressé vált versét, amit ma Angliában egyházi népénekként énekelnek.
Jóságos fény (Kindly Light)
Jóságos fény, sugároddal vezess, az otthont távol árny borítja és sötét az est, jövendőm rejtve van s ismerni mégse vágyom én, csak te vezess és engem baj nem ér.
Nem mindig voltam így; a fényedet nem vártam bölcs vezéremül, s azt hittem, jól megyek, az ifjúkor vadságait szerettem nélküled, kérlek, feledd el balga gőgömet.
Sötétségben megóvtál annyiszor, most is vezess, míg árny temet s kemény vihar sodor, hadd lássam angyal-arc világosságát utamon, kit balgán elvesztettem egykoron.
(Weöres Sándor fordítása)
Jegyzetek
1 Legfontosabb életrajza: Ward, Wilfrid: Life of Cardinal Newman (kétkötetes mű), London 1912. The Genius of Cardinal Newman (végső kiadása 1915), The Oxford-Movement (London, 1912). További életrajzírói: Richard H. Hutton (1891), Wilfrid Meynell (1907), William Lockhart (1891), valamint az Oxford-mozgalomban társa és eseteként vitapartnere, James Anthony Froude. A másik forrás önéletrajzi írása, Newman híres megtérési története és egyben lelki önéletrajz is. Ehhez kapcsolódva tették közzé azokat a leveleit, amelyeket életében publikált. Ennek az 1833-1874 közötti életrajznak van egy rövidebb és egy hosz-szabb változata. Az 1968-as kiadást (kiadó: David J. DeLaura) Balázs Zoltán fordította magyarra (John Henry Newman: Apologia pro vita sua. Európa, Budapest 2001).
2 Idézet a Newmanról 2001. július 14-16. között Pécsett, a karmelita nővérek templomában elhangzott triduum írott változatából (megjelent 2001-ben, az Életszentség Mesterei füzet 2. kötete).
3 Majdnem végigélte a századot, uralkodása hosszú ideig (18761901) tartott, kilenc gyermeket szült. Férje, Albert herceg halála után bezárkózott a palotájába, élete végéig gyászolta férjét. Mindig fekete ruhát hordott, mint szigorú nagyanya járult hozzá az angliai szigorú erkölcsök őrzéséhez.
4 1804-1881 között élt, spanyol származású zsidó család tagja. Apja 1817-ben megkereszteltette, az anglikán egyház tagja lett. Jeles író és gondolkodó, a konzervatív párt képviselője, akit Henrietta, Lady Sykes vezetett be a felsőbb körökbe. Először 1852-ben lett miniszterelnök, ekkor riválisát, William Ewart Gladstone-t azzal győzte le, hogy jobb volt a kapcsolata a királynővel.
5 Apológia l. Függelék, Liberalizmusról 18. pont, Newman elítéli, 431.
6 Az elnevezés skót eredetű; a skót parasztok neve, állítólag lovaikat a „whigam" kiáltással ösztönözték gyorsabb járásra.
7 Miniszterelnök volt Londonban 1830-1834 között. Mellesleg 11 gyereke volt, 1791-ben házasságon kívüli gyermeke is született.
8 Apologia pro vita sua, 81.
9 Megkoronázása: 1804. december 2. Mint kis káplár nem foglalta el Rómát, nem börtönözte be a pápát, mint azt a direktórium utasítása szerint tennie kellett volna. A pápával kötött konkordátuma (1802), valamint közigazgatási, katonai, oktatási és jogi reformjai döntő hatást gyakoroltak a liberális francia társadalom fejlődésére.
10 Miközben Murat francia tábornok támadta Rómát.
11 Febronianizmus: egyházpolitikai elmélet (1763-78), nevét szerzője álnevéről (Justinus Febronius - valójában J. N. von Hontheim trieri segédpüspök) kapta. A szerző a protestánsok visszatérését akarta megkönnyíteni elméletével, amelyben francia mintára az egyház alkotmányára, illetve az állammal való kapcsoltára vonatkozó elképzeléseit fejtette ki. A püspökök nagy szabadságot kaptak volna a pápával szemben.
12 17. századi teológiai irányzat a francia katolikus egyházban. Nevét Cornelius Jansen (1585-1638) louveni tanár, majd yperni püspöktől kapta, aki Augustinus gondolatait továbbfejlesztve fejtette ki elveit. Halála után 1640-ben jelent meg Cornelii Jansenii episcopi ypernis Augustinus című műve. Eszerint az ősbűn óta minden ember külön-külön magában hordja a bűnre való készséget, s ezért csak akkor követheti és teheti a jót, ha ebben őt Isten kegyelme segíti. Az isteni kegyelemben azonban csak azok részesülnek, akik elmerülnek Istenben, bensőséges bűnbánatot éreznek, és tudatosan akarják az Isten szerinti tiszta életet élni. Rajongó áramlatot hozott létre.
13 Racionalista nézeteit az Untersuchungen über die innere Wahrheit des Christenthums (Münster, 1805) és az Einleitung in die christkatho-lische Theologie címűművekben tette közzé. Ez utóbbiból csak az első rész, a filozófiai bevezetés jelent meg 1810-ben.
14 A fideizmus atyja, főműve a Philosophie du christianisme (Párizs, 1835), amit a püspöki kongregáció megtámadott. Egyébként párizsi segédpüspök volt.
15 Syllabus: a IX. Pius pápa által elítélt tévedések gyűjteménye, kiadva 1864. december 8-án. IX. Pius pápa a
Quantra cura kezdetű, korának tévedéseit elítélő körleveléhez csatoltatta 80 elvetendő tétel egybeszerkesztett jegyzékét. Az itt felsorolt tételeket különböző tanítóirataiban már megbélyegezte egyszer. A Syllabus olvasásánál nem szabad megfeledkezni arról, hogy a laikusok számára nem mindig könnyű olvasmány, hiszen a tételek nem állításokat, hanem ellenkezőleg, azok elvetését tartalmazzák.
16 Az Aeterni Patris kezdetű enciklika XIII. Leótól származik, 1879. augusztus 4-i keltezésű. A hit és tudás kapcsolatát tárgyalja, a neotomizmus felvirágozását eredményezte.
17 Két prédikációs könyv, melyek a 16. századi anglikán teológusok prédikációit tartalmazták.
18 A Szentírás kánonjáról és szövegéről 1546. április 8-án döntöttek.
19 Ez a társaság segítette kiadni a Károli-féle kálvinista Bibliát Magyarországon számos változatlan kiadásban, kissé régies nyelven, mert az volt meg a társaságnak Angliában.
20 Anglia (1804), Amerika (1816), Norvégia (1816), Ausztrália (1817), Columbia (1825), Uj-Zéland (1846), Kanada (1904), Német Bibliatársulat (1948), Brazil Bibliatársulat (1948). Látszik, hogy katolikus országokban csak a Providentissimus Deus encikli-ka után jönnek létre ilyen társulatok.
21 Ernest Renan (1823-1892) francia katolikus orientalista, aki néhány évig katolikus teológiát tanult, 1845-ben kilépett a katolikus egyházból, és a College de France diákjaként sémi filológiát és vallástörténetet tanult. Szentföldi archeológiai tanulmányutak után, az 1840-es évek végén a Bibliotheque Nationale munkatársa lett és vallástörténészként írt. A Jézus élete kutatásának egyik jeles alakja. 1863-ban megjelent híres-hírhedt Jézus-életrajzi könyve miatt nemzetközileg támadták. 1870-ben lett a College de France professzora, 1879-től a Francia Akadémia tagja.
22 1824-től a Seminary of Saint-Sulpice tanára, híres szónok.
23 Elvetette a pápai tévedhetetlenség dogmáját és megalapította az ókatolikus egyházat. L. bővebben Franz Xaver Bischof: Theologie und Geschichte. Ignaz von Döllinger (1799-1890). A második kötet bemutatja Döllinger életét. Münchner Kirchenhistorische Studien. Band 9, Kohlhammer, Stuttgart-Berlin-Köln 1997.
24 Feuerbach ateista és anyagelvű filozófus, állítása szerint az anyagi természeten és az emberen kívül nem létezik semmi. Az anyag természetére nézve örök: nem keletkezett és el nem pusztuló. Tulajdonságai objektívek, azaz függetlenek az ember tudatától.
25 Charles Darwin 1859-ben hozta nyilvánosságra forradalmi evol ú-ciós elméletét a fajok eredetéről, ami minden idők egyik legbefolyásosabb művévé vált, és alapjaiban változtatta meg a tudományt és az emberek világképét is. Az anglikán egyház elutasítása miatt 2008. szeptember 14-én kelt nyilatkozatában bocsánatot kért tőle és utódaitól.
26 A történetkritikát a Bibliára is alkalmazta, és nagy hatással volt rá Hegel szellemfejlődéséről alkotott elképzelése. Nézeteit ma már túlhaladottnak vélik, a Korintusi levél zsidó- és pogány-keresztény konfliktusát másként mutatják be, mint őt tette.
27 Műveit 12 kötetben E. Zeller tette közzé 1876-1878 között, de Dogmatikája és levelei később, 1895-ben jelentek meg. Manapság a hiperkritikusok hivatkoznak rá leginkább, például Borg.
28 Legismertebb alkotásai: Manuel Biblique (1880), Dictionnaire de la Bible (1891-1912).
29 Legismertebb műve: Vagy-vagy (1843). További művei: Ismétlés (1843), Félelem és reszketés; A szorongás fogalma (1844). W. W. Ouless: John Henry Newman (1879)
30 Eredetileg cipészsegéd volt, majd papnak tanult. 1849-ben káplánként visszakerült Kölnbe és május 6-án hét segéddel megalapította a Kölni Segédek Egyletét. 1850. január 1-jén az egyletnek már 550 tagja volt.
31 1859. december 18-án megalapította a Szaléziak Társaságát. 1872. augusztus 5-én Mazzarello Máriával megalapította a Segítő Szűz Mária Leányai rendet.
32 Latinul: Syllabus Errorum, 1864. december 8-án közzétett a szentszéki dokumentum, amely a téves nézeteket ítéli el, többek között a panteizmust és a naturalizmust. Ez a protestánsok körében egyértelműen negatív visszhangot, a katolikusok körében pedig félelmet váltott ki. Ratzinger bíboros szerint a II. vatikáni zsinat 1962-ben többek között ennek egyik ellenhatása volt.
33 Skót költő, regényíró, az angol romantika kimagasló alakja. Szerb Antal szerint Shakespeare után ő az az angol író, aki legnagyobb hatással volt az egyetemes irodalomra, hihetetlenül népszerű volt, és a nyelve is varázslatos. Ma azért nem olvassák, mert rengeteg ritka szót használt, de Newman számára jó nyelvi iskola volt. Magyarul a filmen is bemutatott Ivanhoe című regényét ismerik talán legjobban.
34 Az Egyesült Államok alapító atyjaként tartják számon. Angliában született, de 1774-ben kivándorolt Amerikába és részt vett az amerikai függetlenségi háborúban is.
35 Skót filozófus, Edinburghban született és már 14-15 éves korában tervezte, hogy az emberi természetről filozófiai értekezést ír. 1739-ben meg is jelentek az Értekezés az emberi természetről című művének első kötetei, de nem arattak azonnal nagy sikert.
36 Brit esszéista, újságíró. Lancelot Addi-son lichfieldi dékán és Jane Gulston legidősebb fia. Az anya, aki a bristoli püspökkel is rokonságban állt, meghalt, amikor a fia tizennégy éves volt.
37 Nem azonos az evangélikus konfesszió-val, azért használom ezt a különös szokatlan elnevezést az Apologia magyar fordítója nyomán.
38 Erősen racionalista gondolkodású csoport volt, 1815-1828-ig Edward Cop I eston (1776-1849) volt a vezetőjük az Orielben.
39 Richard Hurrell Froude (1803-1836) anglikán pap az Oxford-mozgalom első nemzedékéből. Newman egyik legközelebbi barátja, valamint John Keble barátja is, akivel a Lyra Apostolica költeménykötetet hozták létre. Elkísérte Newmant mediterrán útjára is.
40 Antiochiai Szent Ignác (fKr. u. 110 k.) görög nyelven alkotó ókeresztény író, az apostoli atyák egyike.
41 Jusztinus 100 körül született pogány görög szülőktől, a szamariai Szichemben (ma Nablus). Előbb a filozófusoknál kereste az igazságot, végül a kereszténységben találta meg. Sokat írt, igen jól ismerte az Ószövetséget, 300-nál többször idéz belőle.
42 Az első egyetemes zsinat (nikaiai vagy niceai), amit I. Konstantin római császár hívott össze 325-ben, ezen ítélték el Arius nézeteit.
43 Konzervatív miniszterelnök lett.
44 Newmanhoz hasonlóan ő is az Oriel College-ban volt tutor, de Edward Hawkinsnek nem tetszett vallási nézete, 1831-ben őt is eltávolította. 1841 körül kapcsolatba került Henry Manninggel, az akkor még anglikán pappal, aki katolizált és utóbb bíboros is lett.
45 Sevilla zsidó negyedében született angol-ír szülőktől. 1827-ben a vatikáni könyvtár szír anyagát tanulmányozta. XII. Leó az arab kéziratok kurátorának nevezte ki a könyvtárban. Csak 1835-1836 között járt először Angliában, amikor is előadásokat tartott, amiket Newman a British Criticben örömmel üdvözölt 1836 decemberében. Később a viszonyuk megromlott.
