Könyv
bOTÁR ISTVÁN: KÖVEK, FALAK, TEMPLOMOK

 

A csíki templomásatások újabb bizonyítékokat hoztak a magyarság Csík megyei 10-11. századi jelenlétéről, elsősorban az S végű hajkarikás határvédők csobotfalvi sírokban talált leletei alapján. E nép keresztény volt. A legelső csobotfalvi katolikus templom mellé temetkeztek. Az S végű hajkarikások határvédő szerepet töltöttek be a Kárpát-medencében.

Reveláció volt Székely Zoltán muzeológusnak 1982-ben a Korunkban közölt beszámolója a háromszéki zabola-petőfalvi ásatásokról. Székely Zoltán az S végű hajkarikás határvédők sírleletei alapján a magyarság jelenlétét a Keleti-Kárpátok belső peremén 200 évvel korábbra datálja az addig feltételezettnél, még az idetelepített székelyek előtti időre. Székely Zoltán arról is beszámolt, hogy az S végű hajkarikások temetkezési folytonossága megszűnt a székelyek betelepülése után, és Moldvában tűnnek fel újra az S hajkarikások nyomai. A karácsonykői várban találja meg leleteiket. Ez jelezi, hogy a magyar királyság talán már Szent Lászlótól kezdve a gyepű védelmét

a Kárpátokon kívülre tette át a kun-besenyő támadások kivédésére, a Szeretbe ömlő négy erdélyi folyó völgyébe, a Kárpát-medencei átjárók védelmére.

A keleti székelyek ezt megelőzően a Déli-Kárpátok belső vonalát védték, elsősorban a bolgár és bizánci hatalom ellen. Őket 1150-ig már áttelepítették a KeletiKárpátok gyűrűjének belső védelmére, az S karikások helyére, hiszen II. Géza magyar király oklevele (1150) szerint a székelyek „puszta" helyére telepíti a szászokat. A székelyek szászföldi jelenlétéről, helyneveiről Binder Pál írt könyvet. A szászföldi székely temetők ásatásainál jelen volt Ferenczi István kolozsvári muzeológus. Sajnos ezen ásatások székely vonatkozásait alig ismertették, hiszen a kontinuitást hirdető román történészek már azt vitatták, hogy II. Géza a székelyek "puszta" földjein telepít szászokat. Még kevésbé engedték, hogy szászföldi temetőikről is írjanak az ásatások alapján.

Eddig az eresztevényi kengyel jelezte e vidéken a magyarság 10-11. századi jelenlétét. A 20. század második felében

Székely Zoltán ásatásai, Ferenczi Isván és Géza várakról szóló ismertetései 10-11. századi jelenlétről írnak, amelyet a magyar történészek óvatosan fogadtak el. Ezzel szemben Botár István a legújabb ásatások alapján határozottan kijelenti: „Csík betelepülése már a 10-11. században megindult, azaz nem a 13. századra keltezett székely betelepüléssel kezdődik. A 12. században már állt kőtemplom. [...] Régészetileg sikerült 12. századi és közvetve világi berendezkedésre bizonyítékot találni." Ezért oly fontosak a Csík megyei ásatások megállapításai az S hajkarikásokról, mert csak az ásatások tudják e szenzációs ténymegállapítást igazolni. Ezért gratulálunk a csíki régészeknek és buzdítjuk őket arra, hogy folytassák kutatásaikat egész Székelyföldön és végérvényesen igazolják, hogy a magyarság székelyföldi jelenlétét újra kell írniuk a történészeknek.

A magyarság korai jelenlétét igazolják a csíki templomok építési korszakai is. Botár István beszámol arról, hogy Csíksomlyón, de más csíki templomok alatt is három egymásra épült Árpád-kori templom található. A legkorábbi templom mellett S végű hajkarikás magyar köznépi sírleletek voltak. Templomaikat a 12. században az idetelepült székelyek is használták, majd ők is építettek a tatárjárásig román stílű, a tatárjárás után pedig késő román templomokat. Az árpádi honfoglalást megelőzően a Kárpát-medencében laktak székely és más magyarul beszélő keresztények. Erre utal a Székelyföld szentekről elnevezett településhálózata és templomai. Újra kell írni a magyar kereszténység korai történetét.

Géza fejedelem, Szent István apja politikai okokból döntött a nyugati kereszténység mellett. Korábban a bizánci rítust ismerte és fogadta el. Felesége, Sarolta, Szent István édesanyja a bizánci rítusban volt megkeresztelve. Apósa, Gyula már 968-ban bizánci rítusú püspökséget alapított Gyulafehérváron. Géza kijelentése, hogy két istent is tud imádni, a bizánci és latin rítusra utal. Szent István Koppány, Gyula, Ajtony elleni harcai a latin rítusú keresztény feudális állam küzdelme az ugyancsak keresztény, de keleti rítusú erdélyi és dél-magyarországi törzsi szervezetek ellen. A székelyek nyugati típusú keresztények már Árpád honfoglalása előtt. Erdélybe telepítésük nem csak hadászati célt szolgált, de a nyugati kereszténység erdélyi megerősítését is akarta (lásd Kolumbán Antal József: Székely honfoglalás, 36., 37., 38.)

Botár István töpreng Csobotfalva nevének eredetéről (39.) és azt személynév eredetűnek véli. Többet megtudunk erről dr. Nagy Sándor A magyar nép kialakulásának története című könyvéből. Az árpádi honfoglalás előtti, Kárpát-medencei magyarul beszélők helynévanyagában - amelyet ő a sumérral is összevet - az ősmagyar „cso" vizet jelent. E tő felismerhető, továbbél a mai magyar nyelvben: csobog, csobban, csónak, csatorna, csutora, csobolyó, csorog, csordul szavainkban, éppúgy, mint a cseber, csöbör (bőr víztartó) stb.

vízzel összefüggő kifejezésekben. Ott van az Árcsó, Csicsó, Csaracsó székelyföldi helynevekben és több tucat Kárpát-medencei víz melletti telep, helység nevében. A Csobotfalva „cso" tövéhez kapcsolódó „bo" jelentésű második tag vízbő helyet jelent. Nagy Sándor könyve a „bo" helynévtövet Győr ősi Arbo nevében vizsgálja, ami bőven áradót jelent. Csobotfalva neve tehát nem személynévből képzett helynév, hanem bővizű patak mellé épült falut jelent. Hasonlóan a Korond melletti Árcsóhoz, amely áradó vizet jelent, vagy Csicsóhoz, amelynek előtagjában - írja Nagy idézett műve 46. oldalán - az első tag „cse" ősi magyar nyelven kicsit jelent, mint a csibe, csirke, csikó szóban. Csicsó neve tehát kicsi víz jelentésű és utal arra, hogy Csicsó kis patakocska mellett települt.

Ilyen jellegű ősi helynévadási mód Vacs-ár-csi neve. Ebben a „vacs" tő mocsaras helyet jelent. Ferenczi Sándor Kászonról írt könyvében említ egy János Zsigmond korabeli oklevelet, ahol a falut Mocsárcsinak írják. A „mocs" és a „vacs" szó szinonima, vizenyős helyet jelent. A mocsaras, lápos, vizes helyen ma is „vacsog" a székely csizma. A nép nyelvén ma is kinyomjuk, azaz „vacs"-koljuk a levet a szőlőből. A ma is érthető „vacs" tőhöz kapcsolódik a mai magyarban is ismert „ár" és „csi" tő. Mocsaras, árvizes kis hely jelentésű Vacsárcsi helyneve.

Botár István könyvének 75. oldalán kitér a menasági szentélyfelirat megfejtésére. A felirat: „AE.T:M: Ano 655". Hagyományos olvasat (amelyet Müller Miksának, a bécsi csillagásznak is kiküldtek, válasza a plébánia levéltárában megtalálható): Aedificatus est templum hoc anno 655, magyarul: épült ez a templom a 655. évben. Nyilván hiányzik az ezres és a gót stílusban sem építettek 1655-ben. Botár István 1655-nek olvassa könyve 75. oldalán. Megoldási, új olvasati módok: Aedificatus est templum millesimo anno 655, fordításban: épült a templom 1655. évben. Ebben az esetben a H-nak vélt jelt M-nek olvassuk, melyre alapot ad, hogy a H-t áthúzó vonal középen ívsze-rűen lekanyarodik. Így megtaláljuk az elveszett ezer évet. Azonban az 1655. év sem gótikus kor. A 655-ben hatnak vélt szám kettévágott nyolcasként oldható fel. A gótikus 4-est a karcfalvi szentélyvé-seten így jelzik (lásd 1. ábra). A nyolcas kettévágva négyes. A kettévágott nyolcas menasági formája megtalálható a dálnoki templom hajójának falán is (lásd 2. ábra).

 

A menasági templom szentélyének felirata kétszáz évvel korábbi, azaz 1455-ös. Ez egyértelműen a gótikus építési korra vonatkoztatható, Hunyadi János idejére. A gót templomok építési korszaka a Hunyadiakkal véget ér, de legkésőbb 1526-ban lezárul. Székelyföldön a negyedik templomépítési időszak a Habsburgoké, zömében Mária Terézia idejében történt. Az ötödik templomépítőidőszak pedig a 19. század vége és a 20. század.

Befejezésül gratulálok Botár István könyvéhez, amelynek gazdag adatai nemzetünk és kereszténységünk korai székelyföldi jelenlétét bizonyítják. Bátorítsa ez a munka a régészeket és történészeket, hogy a megkezdett kutatásokat mindenütt folytassák és a 10-13. századi magyar és székely jelenlétet bizonyítsák a Keleti-Kárpátok gyűrűjében.

Pallas-Akadémia, Csíkszereda 2009

Pakó Benedek