Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap


lAPTESTVÉREK
(Vigilia 2010/9., Keresztény Magvető 2010/2., Pannonhalmi Szemle 2010/2.)

 

„Vannak, akik úgy gondolják, hogy a »hit és ész két szárnyán« a lélek könnyedén felrepülhet Istenhez. Newman más utat járt: »árnyakon és képeken« keresztül, gyakran magányosan, olykor ellenállásokkal küszködve kereste a helyes irányt, és kapaszkodott fölfelé az Igazság ösvényén. Sokan közülünk ma ez utóbbi úton járnak, talán ezért is áll annyira közel hozzánk Newman, ezért válhat korunk szentjévé." E gondolattal indítja útnak az e havi Vigiliát Lukács László főszerkesztő. A lapszámot a szeptemberben boldoggá avatott John Henry Newman emlékének szentelik a szerkesztők. Az első írás Newmané: Beszéd bíborosi beiktatása alkalmából. Kevesen ismerik munkásságát, szellemi nagyságát, amely a II. vatikáni zsinatra is hatással volt. Jóllehet Newman már nem élt a zsinat összehívásakor, gondolatai, szavai aktuálisak voltak. Amikor XXIII. János pápa összehívta a szinódust, Newmanra hivatkozott: „A vita hozzásegíthet a vallási igazságok teljesebb és mélyebb megértéséhez". Newman életútját, munkásságát, korát megelőző gondolatait Lukács László tanulmányából ismerhetjük meg. A 19. század első felében a többek között Newmant is a vezetői tagok közt tudó Oxford-mozgalom épp a tetőpontján állt. A mozgalom tagjainak egyik elmélete az volt, hogy az anglikán egyház a törvényes egyház törvényes ága, az apostoli szukcesszió érvényes az anglikán egyházban. Írásaikat Nicholas Wiseman reagálta le katolikus részről. Az ő nézeteit, illetve Newman erre adott válaszát ismerteti Stephen Morgan Nyugtalanító távlat című írása. Barsi Balázs Newman prédikációit elemezve mutat rá lelkiségének és igehirdetéseinek tíz legfontosabb vonására. A Szép/Írás rovatban érdekes esztétikai elemzést (Tompa Zsófia: Szavakba veszejtett végtelen), illetve lírai és prózai alkotásokat talál az olvasó. A Vigilia beszélgetése Fabiny Tiborral készült a Newman-féle Oxford-mozgalom protestáns recepciójáról. Az Emlékezet és kiengesztelődés rovat erdélyi vonatkozású írást tartalmaz: Bura László átfogó ismertetőjét az október végén boldoggá avatandó Bogdánffy Szilárdról.

A Keresztény Magvető idei második számát Orbán Balázs alakjának és emlékének szentelték a szerkesztők. Nagylélegzetű műve, a Székelyföld leírása már keletkezése korában is ambivalens megítélés tárgya volt. Ma leginkább úgy tekintenek rá, mint néprajzi forrásra. Halmos Károly írásában Orbán Balázs történelemszemléletéről értekezve kijelenti, a maga korában a Székelyföld leírásának múltfelfogása nem különc volt, jóllehet nem illeszkedett az általános elváráshorizontba, hiszen egyedien, mai kultúrantropológiai szakszóval kifejezve a részt vevő megfigyelést alkalmazta a szerző. Kovács Sándor Orbán Balázs felekezetváltásáról és az unitárius egyházzal való kapcsolatáról ír, illetve egy, az unitárius kollégium könyvtárában lévő, a történetíróhoz tartozó relikviát is bemutat. Sárai Szabó Katalin Orbán Balázs és a nőemancipáció kérdése címmel közli tanulmányát, amelyben a történetíró munkáiban elszórtan található, a témára vonatkozó megjegyzések alapján úgy ítéli meg, Orbán a kérdést egy európai demokrata szemével látta.

A Tanulmányok rovatban nem csupán Orbán Balázs alakjáról olvashatnak az érdeklődők, hanem egy tervezett monográfia részét is Simon József tollából. Jelen lapszám érdekes témája A filozófia státusa az erdélyi antitrinitarizmus tradíciójában. A 20. századi Erdély történelme iránt érdeklődők a dél-erdélyi unitárius közösségek bécsi döntés utáni önszerveződési stratégiáiról olvashatnak Pál János tollából.

Dénes Gabriella

A Pannonhalmi Szemle ez évi második, húsvéti-tavaszi számának témája a tenger. A tanulmányok közül kiemelkedik Szatmári Györgyi biblikus írása: Hatalmas tenger - tengernyi hatalom. A tenger átlényegülése a 69. zsoltárban, valamint Bíró Eszter írása: „Belső tenger" - az élet utolsó szakaszának ellentmondásai és lehetőségei a hospice pszichológus szemével. Az irodalmi, képzőművészeti, filmelemzések sorában olvasható Bartók Imre írása Paul Celan és a születés nyelvéről, elemzést közöl Tillmann József André Kertész Martinique-járól (Tekintettel a tengerre), illetve Pintér Judit Fellini kapcsán: A képzelet tengerén. Fellini és a víz(iók). A lapszám irodalmi anyagai közt olvasható Esterházy Péter ESTI -A végtelen tomato című írása, valamint Borbély Szilárd, Vörös István, Ballagi Zsigmond és Villányi László versei.


Keresés a Katholikos oldalain

Támogassa a Keresztény Szót kiadó Verbum Egyesületet adójának 2 százalékával!

Idén is 2010- es évi adójának 2 SZÁZALÉKÁT ajánlhatja fel nonprofit intézmények számára. 
Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intézményünk fejlődését, a 2010- es adóbevallási ív leadásakor adója 2 százalékát ajánlja a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:
Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület
C.I.F. : RO17111720
Cont bancar (IBAN): RO45RNCB01060266 04990001
BCR Cluj

 

 

biblia

Minden kegyelem

A 65 éves Jakubinyi György érsek köszöntése