Both Vanda Erzsébet
a HITÉLET SZEREPE A GYERMEKNEVELÉSBEN
Szülők és óvodáskorú gyerekeik problémás kapcsolatainak kezelése az alapvető gyermeki tevékenységek és hitgyakorlataink felhasználásával (1)

 

The Role of Faith in Education. The treatment of Problematic Par-ent-Child Relationships through Children's Peculiar Activities and Practices of Faith (1)

The present work deals with the process of child development from the very first moments of life in the womb until 6 years. Furthermore, the research discusses the teaching of the Bible and the Church (espe-cially the 2nd Vatican Council, Pope John Paul the 2nd) relating to the purpose of human family and the parental task of education. The most important duty of parents is to ensure an appropriate emotional envi-ronment in which it is possible for the children to become healthy adults and active members of the Church and society. The most self-evident solution or possible solutions are the activities preferred by children, like games, tales, and creative works (drawing, painting, sticking, and moulding).

 

A gyermekkor néhány lényeges fejlődési jellegzetességét és az egyháznak a témával kapcsolatos álláspontját mutatom be e témára vonatkozóan. Mind a lélektani alapok, mind a katolikus egyház tanításának ismerete fontos ahhoz, hogy felelősségteljes keresztény felnőttként valóban a gyermekek javát tudjuk szolgálni. Vannak egyszerű lehetőségek a szülők és gyerekek eltávolodásának kezelésére, csak tudatosan kell alkalmaznunk azokat. Egyházunk vallásgyakorlatai gazdag tárházat kínálnak a családi együttlétre, a gyermekek és szülők, nagyszülők közös tevékenységére, a kapcsolatok elmélyítésére, a sérülések kezelésére.

Szociológiai és pszichológiai megközelítés

A család szerepe a társadalomban

Bár egyénként élünk a világban, minden ember óhajtja mások társaságát, sejtjeinkbe be van építve a vágyakozás az emberi kapcsolatok után. Hasonlóan mélységes emberi jellemző a nő és a férfi kölcsönös vonzódása, a közös élet és a gyermekek iránti vágy. Természeti törvénynek nevezhetnénk ezeket az emberi sajátosságokat, amelyek hozzánk tartoznak. A kis- és nagyközösség iránti vágy nem magánügy, az egész emberiségre vonatkozik, mivel a társadalom stabilitásának biztosítéka. Ez a stabilitás nem érhető el a nemi életre, az élet továbbadására, a házasságra és a családra vonatkozó erkölcsi normák elfogadása nélkül.

A család és a társadalom viszonyát az emberi kapcsolatok dinamikája jellemzi: e két közösségfajtát nem olyan egyedek alkotják, akik pusztán egymás mellett léteznek; tagjaik folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással. Ezek a kapcsolatok nem csupán a közösségek fennmaradásáért fontosak; bennük rejlik az emberi személyiség kiteljesedésének forrása is. Az én egészséges fejlődéséhez az egyénnek szüksége van a másoktól kapott, pozitív érzelmeket kiváltó visszajelzésekre és az ellenállásra is. Az elfogadás megtapasztalása megtartó alapot jelent az egyén számára, míg a visszautasítás, ellenállás, negatív érzelmek segítenek saját egyénisége felfedezésében, megmutatva a határvonalat önmaga és mások között.

A család, a szülők elsődleges feladata a nevelés, amely elsőséget élvez minden társadalmi, intézményes oktató-nevelő folyamattal szemben. A családban töltött első néhány év meghatározó a személyiség későbbi alakulása, a társadalmi beilleszkedéshez szükséges készségek kifejlődése szempont-jából.1 Természetesen a társadalom által biztosított intézményes nevelés sem hanyagolható el az egyének formálásában, de a családra hárul a kötelesség, hogy bevezesse az egyént az emberiség tágabb közösségébe.2 A család nevelő tevékenységének köszönhetően lesz tudatában az egyén saját és mások jogainak és kötelességeinek, itt fejlődnek ki az egyéni és a szociális élethez szükséges képességei. E képességek kialakulásának elengedhetetlen feltétele az érzelmi élet készségeinek fejlesztése. A család az első hely, ahol az egyén számára lehetségessé válik saját érzelmeinek kifejezése, valamint mások érzelmeinek felismerése és megértése.3 Az érzelmi élet az egyén legérzékenyebb és legsérülékenyebb komponense, de a szülői és a testvéri szerető, elfogadó környezet biztonságot nyújt. Így egy stabil családban a gyerek számára lehetőség nyílik az érzelmek széles skálájának megtapasztalására és elsajátítására a sérülés veszélye nélkül vagy annak minimális veszélyével. Pszichológiai kutatások szerint a társadalmi beilleszkedésben az érzelmi intelligencia sokkal lényegesebb az értelmi fejlettségnél:4 valaki lehet nagyon okos és intelligens, de ha nem képes személyes kapcsolatokat kialakítani és fenntartani, nem tud közösségi létet élni. Az egészséges érzelmi élethez szükséges képességeket pedig csak egy biztonságos és stabil közösségben lehet elsajátítani, amelynek optimális feltételei a családban találhatóak meg. Következésképpen a társadalomnak kötelessége óvni a házasság és a család intézményét -saját túlélése és egészséges fejlődése érdekében.5

Sajnos az értékvesztés a családban is láthatóvá válik, elsősorban a férfi-nő közötti szövetségnek, a házasságnak csökkent az értéke. A család nem mindig képes arra, hogy a gyermekeket a közösségi élethez szükséges ismeretekkel és tapasztalatokkal lássa el, mint ahogy nagyon sok esetben nem tud biztonságos érzelmi hátteret sem nyújtani. Így ördögi kör alakul ki: ha a család nem képes az emberi értékek átadására, a felnövekvő nemzedékek nem lesznek képesek tiszteletben tartani és továbbadni azokat utódaiknak.6 A családban a gyermekeknek is vannak kötelességeik szüleikkel szemben, éspedig tisztelet, engedelmesség, szeretet és hála,7 amelyek szintén akkor alakulnak ki a gyermeki lélekben, ha megfelelő a családi alap.

Másrészt a társadalom problémái veszélyt jelentenek a családra nézve, főként a gazdasági helyzet. A család és a társadalom problémái szorosan átjárják egymást, nem választhatóak el. Meghatározásukban is gyakran láthatjuk ezt a szoros kapcsolatot, a család központi szerepét a társadalomban: Hegel szerint a család a társadalom etikai gyökere.8 Egy másik megfogalmazás alapján a család az eredeti emberi közösség, alapja és gyökere minden későbbi közösségnek - tehát minden emberi közösség normája.9

A kisgyermek érzelmi-szociális fejlődése mint későbbi vallásos életének alapja. Általános fejlődés-lélektani tudnivalók

Az emberi fejlődés kutatása során mindig vita tárgyát képezte a folyamatos, illetve a szakaszos fejlődés kérdésköre;10 az öröklésnek és a környezetnek a fejlődésben betöltött szerepéhez fűződő dilemma, valamint a fejlődés időtartama. Az öröklés-környezet témájában ma már elfogadottnak tűnik, hogy mindkét tényező hatása kimutatható az egyén fejlődésében: a testi fejlődésben a genetikai adottságok szerepe hangsúlyozot-tabb, míg a pszichológiai folyamatok esetében (gondolkodás, tanulás, beszéd stb.) a környezet hatása kiemelkedőbb.11

A mai álláspont szerint az egyén fejlődése nemcsak gyermekkori, sokkal inkább élethosszig tartó folyamat, bizonyos kritikus korszakokkal, amelyek fokozottabb mértékben hatnak a személyiség alakulására (például az élet első három éve, a kamaszkor, a változó kor). Erik Erikson szerint életünkben egyszerre vannak jelen a különböző szakaszok, nem egyenként, sorban egymás után.12 A fejlődési szakaszok egyidejű jelenléte elősegíti, hogy a gyerekkorban meg nem oldott krízishelyzettel később újra szembesülve az egyén képes legyen azt feldolgozni és kialakítani a megfelelő magatartásmódot. Személyiségünkből és élettapasztalatainkból kifolyólag mindannyian különböző, egyéni módon megyünk át e szakaszokon; ami fontos: hogy megoldjuk az egyes szakaszokban jelentkező krízishelyzetet, mert az teszi lehetővé az egészséges továbbfejlődést.

A gyermekkori fejlődés bemutatása során a továbbiakban főként az eriksoni elméletre13 fogok utalni. Erikson fontosnak tartja az egyén személyiségének fejlődése során a környezetet, a család és a társadalom hatásait, ugyanakkor „kifejezetten aktív szerepben látja az emberi ént"14 az egyes pszichoszociális válságok legyőzésében. Az életszakaszok bemutatásánál nemcsak az Erikson által leírt krízishelyzetek jelenlétére, szerepére és megoldására utalok, hanem Isidor Baumgartner könyvét is alapul veszem, az egyes életfeladatok mellett az életkornak megfelelő „hitszimbólumok" kialakulásáról is szólok.

A gyermeki fejlődés fő vonásai születéstől az óvodáskor végéig

„Az elfogadás az első ajándék, amit a szülők gyermeküknek adni tudnak",15 hiszen az „empatikus kommunikáció" által a még meg nem született gyermek megérzi a szülők szeretetét vagy elutasítását.16 Az 1960-70-es években Csehszlovákiában végeztek egy vizsgálatot, amelyben nem kívánt gyerekek fejlődését hasonlították össze azokkal, akiket vártak. Azoknak a gyerekeknek, akiknek édesanyja erős negatív attitű döt tanúsított (például többször is abortuszért folyamodott, csak elutasították), születési súlya kisebb volt, és több orvosi segítségre volt szükségük, mint a várt és elfogadott gyerekekből álló kontrollcsoportnak.17

Hogyan lehetséges ennyire bensőséges és mély kommunikáció a magzat és a szülők (elsősorban az anya) között? E ténynek élettani bizonyítékai vannak: az érzelmekhez jól kimutatható hormonális és vegyi változások kapcsolódnak. Így amikor az édesanya erős érzelmi reakciókat él át (öröm,

szomorúság, ijedtség), vérkeringésébe az adott érzelmekhez kötődő vegyületek kerülnek, amelyek a méhlepényen keresztül a magzathoz is eljutnak18 - tehát elmondható, hogy a gyerek valóságosan együtt érez a kismamával. Átfogó kutatásokat végeztek a terhesség alatti anyai stressz hatásairól (ebben az esetben az adrenalin és a kortizon átjut a méhlepényen, és már a magzati aktivitásra mérhető hatással van), és közvetlen kapcsolatot találtak az anya negatív élményei és a gyermek későbbi élettani és érzelmi problémái között (általában gyomor rendellenességek, hiperaktivitás volt kimutatható felnőttkoruk-ban).19 A magzat azonban éppoly fogékony a pozitív érzelmi tapasztalatokra is: kimutatták, hogy a szeretet, öröm, nyugalom megtapasztalása az anyaméhben ellensúlyozza az esetleges negatív élményeket. Ezáltal válik nyilvánvalóvá az apa és magzat közötti kapcsolat: az anya érzelmi állapotának befolyásolásával ő is hatással van a gyerek pszichikai jóllétére. Erre alapozva a haptonómia (érintéstudomány) kidolgozói a magzattal való kommunikációt tanítják a szülőknek: ha az anyaméh egy bizonyos pontjára helyezik kezüket, a magzat az adott irányba mozdul el. Ha hosszabb időn keresztül minden nap ugyanabban az időpontban megismétlik ezt a mozdulatot, a gyerek igényelni fogja - ha elmulasztják megtenni, mozogni, rúgni kezd az anya-méhben.20 Mi több, egyes kutatók szerint a magzat nemcsak az érintésre képes reagálni, hanem a 7. hónaptól kezdődően már azt is megérzi, ha anyja rá gondol, és bizonyos mozgásokkal válaszol neki.21 Ebből látható, hogy már a magzati korban mennyire fontos a szülők arra vonatkozó egyértelmű jelzése, hogy várják, szeretik, elfogadják a megfogamzott életet. Az elfogadottság olyan alaptapasztalat, amely később lehetővé teszi vagy legalábbis megkönnyíti az Istentől való elfogadottság megtapasztalását.22

Az első életévnek a fejlődés szempontjából az a jelentősége, hogy a gyerek kapcsolatteremtő képességét alapozza meg. Erikson szerint a csecsemőkor alapvető krízise a bizalom-bizalmatlanság kiépülése körül forog, hiszen a csecsemők meg kell tanuljanak bízni azokban, akik nevelik őket, és akik megbízhatóan gondoskodnak szükségleteik kielégítéséről. Ez szoros összefüggésben áll az előzőekben említett kapcsolatteremtő képességgel,23 mert a bizalom a kapcsolatépítés egyik alappillére.24 Piaget szerint ebben az általa szenzomotoros szakasznak nevezett periódusban elsődleges az elemi érzelmi reakciók kialakítása. Ennek megfelelően a tárgykapcsolatokban is a legfontosabb tényező maga a kapcsolat lesz az egyed és az érzelem tárgya között, vagyis a gyerek és az anya között, hiszen minden kapcsolat más minőségű a résztvevőktől függően.25

A kapcsolatot a csecsemő számára elsődlegesen a testi érintés jelenti, amelyben nemcsak a biztonságot és oltalmat tapasztalja meg, hanem az anya a „mindennapi élet szokás-rendjébe"26 is bevezeti őt (étkezés, alvás, tisztálkodás, vásárlás).

Az érintés fontosságát a csecsemő életében az az egyszerű tény magyarázza, hogy az újszülött érzékszervei elég fejletlenek (főleg ha a látására gondolunk); egyetlen jól fejlett és kiterjedt érzékszerve a bőre, így magyarázható az érintés kommunikatív hatékonysága az első hónapokban. Pszichológiai kísérletek bizonyítják, hogy a csecsemőkori testi érintés közlő funkciója mellett hozzájárul a fiziológiás rendszerek megfelelő működéséhez, valamint az érzelmi-szociális élet megalapozásához.27 Akárcsak a méhen belüli fejlődés során, a megszületett csecsemőnek is nagy szüksége van az anyai szeretet mellett az apai figyelemre, érintésre. Ha az apáknak kevés kapcsolatuk van az újszülöttel, akkor abnormális kötődés alakulhat ki, főleg az apa részéről (ezzel a ténnyel magyarázzák a mostohaapák beteges kapcsolatát a nevelt kislányokkal, amely szexuális visszaélésekhez vezeti őket). Más tanulmányok az apa-gyerek kapcsolat hiányának egyéb hátrányos hatásairól számolnak be: alacsony intelligenciaszint, magas bűnözési arány, illetve házasság előtti terhesség.28 Ezzel egyidejűleg pozitív eredményekre hívták fel a figyelmet a kutatók a meglévő apa-gyerek kapcsolat esetén: azok a csecsemők, akiket apjuk nevelt otthon az első évben, 6-12 hónappal előbbre tartottak problémamegoldó képesség terén és 2-10 hónappal szociális tapasztalatokban, mint az anyjuk által gondozott csecsemők. Ez a rendkívüli fejlődés annak tudható be, hogy az apával lévő kisgyerek a munkából hazaérő anya szeretetét és figyelmét is megkapta (tehát gyakorlatilag mindkét szülő gondoskodását), míg az anya által nevelt gyerekekre az apák csak néhány percig figyelnek. Az apa által gondozott kisgyerekek fejlődési sebessége a későbbiekben sem lassult le, amint azt utólagos felmérések bizonyították.29

Mindazok mellett, hogy ebben a korban a szülők figyelmes gondoskodása, érintése elsődleges fontosságú a csecsemő számára a későbbi kapcsolatteremtő képesség megalapozásában, a megfelelő szülői magatartás lényeges „motivációs forrás, melyből a világ megismerésére és a fejlődésre való késztetés fakad".30 Ha a csecsemő azt tapasztalja, hogy elfogadják, szeretik, és fontos a szülei számára, akkor jobban fejlődik, mert „érdemesnek látja" megismerni és felfedezni a világot. Ezt a tényt bizonyítja az előbbiekben említett felfedezés, hogy a mindkét szülő szeretetében és tényleges gondoskodásában részesülő csecsemők sokkal gyorsabb fejlődésről tesznek tanúságot elhanyagolt vagy csak az egyik szülő által gondozott társaikkal szemben. Tudatosítanunk kell, hogy a tartós szeparáció esetén bekövetkező fejlődési lemaradásban nem szükségszerűen az anyai elem megvonása játssza a fő szerepet (amelynek kiemelkedő negatív hatását a kötődési vizsgálatok bizonyítják), hanem egyszerűen az ösztönző kölcsönhatások hiánya.31 A csecsemők számára nagy jelentőségű a megszokott esti szertartások (etetés, fürösztés) során a szülők imája, hiszen elmondhatjuk, hogy a hithez szükséges belső erő kialakulását ebben a korban nem az segíti elő, amit mond a szülő (hiszen azt még nem érti a csecsemő), hanem amit tesz.

A későbbi istentapasztalatok szempontjából a legkorábbi, csecsemőkori tapasztalatok alapvetőek.32 Ez azt jelenti, hogy az istenképet a szülők gondoskodása alapozza meg (Baumgartner ezért ennek az időszaknak a hitszimbólumaként az „anyai Abba-Istent"33 jelöli meg), csaknem kizárólag az első évben, akárcsak az Istennel való későbbi személyes kapcsolat kialakításának képességét, a bizalmat. Erikson ennek a kapcsolatnak mindkét oldaláról beszámol: úgy véli, nem csupán a szerető szülőkbe vetett bizalom a vallásos hit alapja, hanem ahhoz, hogy ezt az alapvető bizalmat gyermeküknek közvetíthessék, a szülőknek is elsősorban egy gondviselő Istenbe vetett hitre van szükségük.34 Mindezek mellett ha az anya a mindennapok „szokásrendjébe" beilleszti az imádságot, az Istennel való kapcsolattartás mozzanatait, akkor ez természetessé válik a gyermek számára is.

A család jelentőségét az első életévben több szempontból is összefoglalták: a gyermek személyiségének fejlődésére döntően hat az őt körülvevő érzelmi klíma, valamint a szülők viselkedése. Ezek mellett pszichés fejlődését meghatározza a szülőknek a gyerekről, egymásról, a munkáról, a társadalomról kialakított szemléletmódja.35

A második életévben, a járás készségének begyakorlásával a gyermek törekvései kitágulnak. Helyváltoztató képességének fejlődésével egyidejűleg kiterjednek szociális kapcsolatai is,36 illetve egyre nyitottabb lesz a közvetlen családon kívül álló, számára idegen személyekkel való kapcsolatfelvételre (még ha csak pillanatnyi időre is). E terjeszkedési vágyában azonban meg kell tapasztalnia a fizikai és nevelői határokat, amely fontos az etikai nevelés szempontjából.37

Ebben az időszakban stabilizálódik a gyerek én-tudata, amikor is én-észlelése véglegesen elkülönül az őt körülvevő tárgyak, személyek percepciójától. Képes önmagát felismerni a tükörben,38 nem akar már játszani az általa „másik" gyereknek vélt tükörképével. E fontos felismerések mellett a kisgyerek számára az „én vagyok" lényeges kritériuma az „én csinálom". Mozgásélményei (eljut a kitűzött célpontba, elveszi az általa óhajtott tárgyat) és testélményei (a két kéz együttes mozgatása egy labda megfogásáért, a tükörkép tanulmányozása) által válik számára lehetővé az „én én vagyok" élményének átélése. Sajnos általában ebben az időszakban bélyegzik meg a kisgyerekeket a negatív jelentéstartalmú „akaratos" jelzővel, pedig ők csak az én-élményt, önmaguk felfedezését gyakorolják.39 Elengedhetetlenül fontos ennek a személyes élménynek a minél teljesebb megtapasztalása, hiszen ez a későbbi önismeret és önbizalom biztos alapjának bizonyulhat. A gyerek kipróbálja, és a kipróbálás által tudatában lesz határainak és képességeinek egyaránt, de tudja azt is, hogy a korlátok leküzdésében mindig rendelkezésére áll a szülői segítőkészség - amennyiben egészséges családi életről beszélünk.

Erikson szerint erre a fejlődési szakaszra jellemző krízis az önállóság és szégyen kettőssége.40 Ha megvizsgáljuk, a kulcsfogalmak nagyon szoros kapcsolatban állnak: az én folyamatos tapasztalásának megvalósulása bizonyos fokú önállóságot igényel, ez az önállóság azonban szükségessé teszi az etikai nevelés fontosságát, a másokkal való egészséges interakció kiépítésének lehetővé tétele érdekében. Az önállóság fejlesztésének céljából a szülők gyakorolhatják a gyerek jó döntésének megerősítését, valamint a határozottságot a rossz döntés elutasítása esetén. Nagyon lényeges az egészséges egyensúly megtalálása a szeretet és a határozottság között, az „igen" és a „nem" megfelelő időben való kimondásának képessége,41 amely tudatosságot és gyakorlást igényel a szülők részéről. Kétéves korban, éppen az én-tudat megszilárdulásának okán és az erkölcsi nevelés elkezdésével párhuzamosan szerephez juthat a vallással átjárt életritmus: a maradandó rövid imaszövegek, meghatározott imahely, az ünnepeknek a gyerek számára is érthető kiemelése a hétköznapokból, vallásos képek vagy tárgyak egyszerű szemlélése, esetenkénti templomlátogatások (de nem a szertartásokon való részvétel).42 Az etikai nevelésnek a vallásos neveléssel való összekötése többletet jelent a gyerek számára, nem csak egyszerű tiltó parancsokat (ne tedd ezt vagy azt), hanem azok összekötését a másokra figyelés elvével.43 Ugyanakkor kellő irányítás mellett, önmaga tanulmányozásával együtt azt is megérzi a gyerek - bár kognitív szinten képtelen felfogni -, hogy Istennek és szüleinek köszönhetően ilyen, akik őt nagyon szeretik. Így kezd megismerkedni a keresztény istenfogalommal. Az autonómia-szégyen kettősséggel jellemzett szakasz hatása a felnőttkori vallásos életre a hit és törvény viszonyában jut kifejezésre. A keresztény ember számára az isteni törvény nem kívülről jövő, korlátozó előírások sorozata, melyek be nem tartása esetén következik a megtorlás, hanem Krisztus törvénye elsősorban a szívbe írt törvény, mely így belső erővel, saját emberi akaratával megegyezve jut érvényre.44 Ahhoz, hogy a felnőtt keresztény hasonlóképpen élje meg személyes hite és a törvény betartása közti viszonyt, fontos szerepet kap a gyerekkori tapasztalat autonómia és szégyen kérdésében. A tulajdonképpeni óvodai időszakot, a három-ötéves kort általánosságban a dacreakciók sora jellemzi (a szakirodalom „dackorszaknak" nevezi ezt az időszakot, különösen a negyedik életévet, az óvodába lépés korát). Ezeknek a dacos megnyilvánulásoknak a forrása az én-élmény állandó funkciógyakorlása, valamint frusztrációs feszültségek. A gyerek önmagának és lehetőségeinek határait folyamatosan feszegetve frusztrációt él át, amikor korlátokba ütközik. Ez dacot (egyfajta dühöt és magába zárkózást) vált ki benne. Fontos, hogy próbálkozásai mögött ne lázadó függetlenségi törekvést lássunk, hanem a szintjének megfelelő egészséges önállóságért folytatott harcot. A külvilággal való és a gyerek számára bensőleg is jelentkező konfliktusokat enyhítheti az érzelmi kötődés egy szeretett személyhez: az anyához, apához, egy nagyszülőhöz vagy óvónőhöz.45

Előzetes tapasztalataira, a szülők segítségével átélt élményekre alapozva körülbelül hároméves korában kezdi önmagától is sejteni és megismerni Isten létét és tulajdonságait. Eddig legfeljebb a vallásos szokások utánzásáról tett tanúbizonyságot, de óvodáskorba lépve már a személyes hithez szükséges kognitív tényező is kezd egyre jobban kifejlődni.46 Kezdetben csak nagyon homályos, a mesék világára építő elképzelései vannak Istenről, de a legfontosabb, hogy van már fogalma létezéséről. Ezt az istenfogalmat mint képzeletvilágának újabb szereplőjét örömmel fogadja és fantáziája segítségével ruházza fel egyéni fejlődési sajátosságainak megfelelően.47

A gyerek a maga rendkívüli érzékenységével mindenre fogékony, s mivel állandó hatások alatt áll, ezek a hatások alakítják lelki világát. Életében és lelki világának alakulásában fontos szerepet játszanak életkori sajátosságai: öntevékenységre való hajlama és kezdeményezőkészsége. E pszichikai tulajdonságok lehetővé teszik számára a sokszor ismeretlennek, távolinak és félelmetesnek tűnő felnőttek világába való behatolást. A „behatolásban" legnagyobb segítségükre van képzeletük, mert annak segítségével bármivé válhatnak:48 az őket megfenyegető szomszéddá (akivel azonosulva később már nem tűnik olyan félelmetesnek), de ugyanakkor ezt a szomszéd bácsit megfélemlítő sárkánnyá vagy tündérré is - vagy éppen egy erős és hatalmas édesapává.

Amint már említettük, a gyermek istenfogalma, erkölcsi és vallási felfogása a szülők személyi tulajdonságai szerint alakul ki. Az első lelki tény, amit a gyermek átél és felfog: a szeretet. Ennek alapján képes leginkább helyes fogalmat alkotni magának Isten nem emberi, láthatatlan voltáról („olyan, mint a szeretet: nem látjuk, mégis érezzük, hogy van"). Ugyanakkor ebben az időszakban fontos megtapasztalnia szülein keresztül Isten megbocsátását, feltétel nélküli szeretetét és elfogadását, mely önállósága érzelmi-biztonságos hátterét képezi. Ezekkel az élményekkel kapcsolatosan körvonalazódik egyfajta gyermeki lelkiismeret, amikor is a gyerek már magától tudja, hogy egy cselekedet rossz, akkor is, ha senki nem mondja neki. Sőt, ez a lelkiismeret, éppen kezdetlegességéből kifolyólag, annyira érzékeny lehet, hogy a gyereknek bűntudata lehet olyan dolgokért is, amelyekhez tulajdonképpen semmi köze nincs: például a szülők hosszabb ideig tartó eltávozása miatt „rossz gyereknek" tarthatja magát, és mély öngyűlölet alakulhat ki benne.49 E gyermeki sajátosság tudatában láthatjuk, mennyire erős veszélyeztető tényező a szülők hosszas távolléte a gyerek pszichikai egészségére nézve. A bűntudat ilyen mértékű jelenléte mellett nyilvánvaló a szülői büntetés még negatívabb hatása: nem csak a szüleikkel való viszonyt fogja negatívan meghatározni, hanem kihat istenkapcsolatukra is, hiszen ebben az időben a gyerek úgy tekint szüleire, mint Istenre - olyan nagynak és hatalmasnak látja őket.50 A hároméves kor krízisének pozitív jellegű pólusa a bűntudat mellett a már említett kezdeményezés: a gyerek egyre inkább szeretne szüleihez hasonlóvá válni, főleg az azonos nemű szülővel méri össze folyamatosan magát. Freud ezt a törekvést Ödipusz-komplexusnak nevezi, és amint arra az elnevezés is utal, problémás magatartásnak véli, de kutatók szerint ma már ebből a feltételezésből csak annyi igaz, hogy a gyerek nagyon szeretne egyre közelebb kerülni édesanyjához/édesapjához, akit ideáljának tekint.51 Tudatában kell lennünk annak is, hogy nem csak egyik szülő fontos számára, a szülők kapcsolatának harmóniája még nagyobb jelentőséggel bír. A példaértékű anya-apa kapcsolat mellett szerephez jutnak az apró cselekvések, amelyeket ő is el tud végezni, és amelyeket rábíznak (asztal megterítése, apa munkaeszközeinek kézbeadogatása): a gyerek önbizalma erősödik, és elképzelheti magáról, hogy egy nap ő is olyan lesz majd, mint azonos nemű szülője.52 A negyedik életév a gyerek önállóságának konkrét kezdetét jelenti, hiszen elkezdi az óvodát. A gyerek kezdeményezőkészsége tovább fejlődik az óvodai közösségben, és a szülőktől való önállósodás is könnyebben megy a kortárscsoportban. A kezdeményezés és bűntudat korszakában lévő gyerekek pszichés fejlődésében mély sérüléseket okozhatnak olyan helyzetek, amelyek tartósan megfosztják őket felderítő kezdeményezéseiktől: túl sok passzivitás (tévénézés, számítógépes játékok), megszokott és biztonságot nyújtó környezettől való elválás (költözködés, hosszas kórházi tartózkodás, szülőktől való hosszas távollét), traumatikus élmények (ijedtség). Ezek következtében a gyerek elveszti önbizalmát, kutatási kedvét, és önmagába fordulva szintén bűntudatjellegű negatív érzéseket produkálhat.

J. W. Fowler szerint e korra jellemző az intuitív-projektív hit, amely azt jelenti, hogy ösztönös szinten alakul ki valamilyen elképzelése földöntúli hatalmakról. Ezekben az elképzelésekben nagy szerepet játszanak az érzelmek, a képzelet, az érzékelés, de logikus elgondolás még nincs bennük.53 A négyéves gyermek Istent mint valamilyen csodálatos lényt képzeli el, aki őt lenyűgözi, de már e korszak előtt megjelenik vallásosságában a tisztelet és a félelem is a titokzatossal szemben. Ugyanakkor összekeveredik az Istenről és a szülőkről alkotott elkép-zelés.54 Mivel eddig az anya jutott domináns szerephez a gyerek életében, most sajátos jelentőséghez kezd jutni az apa,55 így mindkét szülő reális és képzeletbeli tulajdonságai megjelennek a gyermeki istenképben. Az a gyermek, aki csecsemőkora óta tapasztalja szülei szerető gondoskodását, már megérti az olyan alapigazságokat, hogy „Isten szeret", „Isten jó", „Isten az Atya". Az óvodás gyerekek gondolkodása konkrét, ezért istenképük emberszerű - így tud szülőképükre alapozódni. Éppen ezért tanácsos figyelmüket Jézusra irányítani, mert az ember Jézussal, aki maga is kisgyerek volt, és látható alakban járt-kelt az emberek között, könnyebben tudnak azonosulni. Az ő élete által könnyebben megértik Isten gondviselő jóságát, gyerekek és szegények iránti szeretetét.

Ebben a korszakban a lelki élet szempontjából problémát jelenthet a mennyei Atya központi képe. Ez a kép most kezd egyre inkább körvonalazódni a gyerekben, és nagy hatással van rá a szülőkről - főleg az apáról - kialakított kép. Az Istenhez fűződő kapcsolatban és az egészséges felnőtt életmódban is a megtorló, felettes, ödipális apakép nem helyes. A gyermeknek azt kell megtapasztalnia, hogy Jézus Krisztus Atyja csak a szeretetben akar hatalmas lenni,56 és minket is erre hív meg, mindenféle kényszerítő körülmény nélkül. A szeretet, a biztonság és az önbecsülés érzésének nyújtása által hozzásegíthetjük a gyereket istenképe megtisztulásához az esetleges negatív „hordalékoktól".57

Az ötödik életév során megjelenik az alkotó játék a gyerek életében, állandó tevékenykedésre, nagyfokú szabadságra van szüksége fejlődése szempontjából. Ebben az életkorban a bűntudat már sokkal tudatosabb belső átélések következménye: ismer néhány „tilos" dolgot, szabályokat, és most már tudatosan látja, hogy miért nem cselekedett helyesen, miért elítélendő az, amit tett. Ilyen esetekben az előzőleg belsővé tett követelmények szembekerülnek a ténylegesen tanúsított viselkedéssel, ezt a konfliktust pedig szorongásosan éli meg. A bűntudathoz kapcsolódó másik negatív érzés a szégyen, amelyben szintén szerephez jut a gyerek értelme és tudatossága. Ez az érzés talán még veszélyesebb, mint a bűntudat, mert a megalázottság élményével jár együtt és kiközösítő jellegű. Fontos, hogy figyeljünk a gyerekre ebben az időszakban, és ne szégyenítsük meg, de ha esetleg mégis hasonló helyzetbe kerül, akkor próbáljunk építő hatással lenni önbizalmára. Óvodáskor végén e konfliktusok és feszültségek nagyrészt feloldódnak.58 A hatéves korszak a nyugodt fejlődés és a jó alkalmazkodóképesség kora, amikor kialakul a kötelességtudás, a kitartás, a nagyobb önállóság.59 Ezekben az években a gyerek szeret önállóan, saját szavaival imádkozni, kéréssel, köszönettel fordul a mennyei Atyához, mert Isten már nem csak fantáziájának egy alkotása, hanem közelebb áll egy valóságos személyhez, akivel lehetséges a személyes kommunikáció,60 és akinek jellemvonásaiban nagy szerepet kapnak az otthon megtapasztalt apai tulajdonságok. Számára Isten az, aki mindent lát, mindent tud, és aki közvetlenül beavatkozik a mindennapi dolgokba61 - ezért nagyon kell vigyázni, hogy milyen kijelentéseket teszünk a gyerek előtt, nehogy egy torz, fenyegető, haragvó istenkép alakuljon ki bennük. Felfedezhetik azt is, hogy Jézus szereti a gyerekeket - és ezt elsősorban a szülők közvetíthetik feléjük, úgy, hogy kifejezésre juttatják saját szeretetüket gyerekük iránt. A gyerek még mindig csak konkrét tapasztalataira alapozva érti meg az elvont fogalmakat. Ugyanígy fontos az ember Jézus személyéhez közel vinni őket, mert így Isten is elérhetőbbé válik számukra.

Jegyzetek

1 Vö. George, Robert P.: Natural Law and Human Rights: A Conver-sation. In: Bucar, Elizabeth M. - Barnett, Barbra (eds.): Does Human Rights Need God? William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids, Michigan/Cambridge, U.K. 200.5, 136.

2 Vö. Minnerath, Roland: Pour Une Éthique Sociale Universelle. La Proposition Catholique. Les Éditions du Cerf, Paris 2004, 47-50.

3 Vö. Minnerath, 55-56.

4 Vö. Peschke, Henry C.: Christian Ethics. Vol. II. A Presentation of Special Moral Theology in the Light of Vatican II. C. Goodliffe Neale, Alcester and Dublin 1978, 244.

5 Vö. Kirkpatrick, Frank G.: The Ethics of Community. Blackwell Publishers 2001, 144.

6 Daniel Goleman alkotta meg az érzelmi intelligencia kifejezést, és tudományos kutatómunkát végzett ezzel kapcsolatosan.

7 Vö. Minnerath, 46.

8 Vö. Minnerath, 54-55.

9 Vö. Peschke, 256-258.

10 Id. Kirkpatrick, 136.

11 John Macmurray megfogalmazása, idézi Kirkpatrick, 136.

12 A fázisokra osztott heurisztikus fejlődési modell fő problémáit -a szakaszok közti összefüggések hiányának benyomása, valamint a gyermek- és ifjúkorra való korlátozódás - röviden tárgyalja Baumgartner, Isidor: Pasztorálpszichológia. (ford. Fekete László) Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest 2006, 161.

13 Vö. Dieterich, 130-134.; Cole-Cole, 80-81; Smith, Edward E.-Nolen-Hoeksema, Susan - Fredrickson, Barbara L. - Loftus, Geoffrey R.: Atkinson & Hilgard: Pszichológia. (ford. Boross Ottilia, Gábris Krisztián, Nády Rozália Eszter, Nábrády Mária) Osiris Kiadó, Budapest 2005, 91-94.

14 E nézettel kissé ellenkező felfogást képvisel Piaget, aki szerint a fejlődési periódusok sorrendje állandó, mivel azok egymásból fejlődő, egymást előfeltételező szakaszok. Piaget egyébként is csak a gyerekkori fejlődést tanulmányozza. Piaget, Jean - Inhelder, Barbel: Gyermeklélektan. (ford. Benda Kálmán) Osiris Kiadó, Budapest 2002, 137138., 153.

15 Erikson felosztása a legelterjedtebb és általában a legelfogadottabb a pszichológusok között. O nyolc életszakaszt nevez meg: csecsemőkor, kisgyermekkor, játékos gyermekkor, iskoláskor, kamaszkor, ifjúkor, felnőttkor, öregkor. A mai pszichológusok és kutatók egy része azonban úgy véli, hogy az emberi élet a fogantatástól, nem pedig a születéstől kezdődik. Ezt a nézetet alátámasztják prenatális pszichológiai vizsgálatok is. Linn, Matthew - Fabricant, Sheila - Linn, Dennis: Életünk nyolc szakaszának gyógyítása (ford. Nagy György). Marana Tha 2000 Alapítvány, Budapest 2002, 21-22, 26.

16 Baumgartner, 162.

17 Korcherr, Edgar Josef: A valláspedagógia fejlődéslélektani alapjai. (ford. Kerényi Dénes) JEL Könyvkiadó, Budapest 1991, 48.

18 Vö. Vajda Zsuzsanna: A gyermek pszichológiai fejlődése. Helikon Kiadó, h. n. 1999, 27; Linn, Matthew - Fabricant, Sheila - Linn, Dennis, 35. Az utóbbi szerzők néhány olyan pszichológusra hivatkoznak (Frank Lake, D. S. Winnicott és társaik), akik ezen túlmenően azt állítják, hogy a legtöbb pszichózis (vagyis az elmebetegség legsúlyosabb formái) már az anyaméhben vagy a születési trauma következtében keletkezik.

19 Vö. Cole - Cole, 114.

20 Vö. Linn, Matthew - Fabricant, Sheila - Linn, Dennis, 36. A pre-natális pszichológia megfigyelési módszereinek elég részletes beszámolója található a következő helyen: Korherr, 37. Magzati fejlődés és reakciók: Korcherr, 45-47.

21 D. H. Stott kutatásairól számolnak be a szerzők, aki több mint 1300 gyermeket és családjukat vizsgálva azt az eredményt találta, hogy a feszültségekkel teli házasságban élő nők kockázata, hogy fizikai, illetve érzelmi problémákkal küszködő gyermekeket hozzanak világra, sokkal nagyobb, mint a szeretetkapcsolatban élő nőké. Linn, Matthew -Fabricant, Sheila - Linn, Dennis, 37. Ha nem is jár felnőttkorra kiható következményekkel a terhesség alatti stressz, az újszülöttre mindenképp hatással van: koraszülés léphet fel, illetve kis súllyal jön világra a gyerek. Vö. Cole - Cole, 114.

22 A módszer kidolgozója Franz Veldman holland tudós, akinek módszeréről S. N. Bauer írt a Science of Touch and Feeling Has Great Import for Preborn (1982) c. cikkében. Idézi Linn, Matthew - Fabricant, Sheila - Linn, Dennis, 37-38, 232.

23 Vö. Korcherr, 47.

24 Cole - Cole, 249.

25 Korherr azt mondja ezzel kapcsolatban, hogy „az ősbizalom a gyökere minden további szellemi, erkölcsi és még vallási fejlődésnek is. Az anya világa híd lesz a többi világok [...] felé." Korcherr, 54.

26 Vö. Piaget - Inhelder, 11,, 30.

27 Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest 2001, 21.

28 Fiziológiai hatása: minél többször érintenek meg egy csecsemőt, annál súlyosabb/fejlettebb lesz az agya, illetve a kevés érintés későbbi intelligenciájára van hatással. Érzelmi-szociális következmények: kevés érintést adó otthoni háttér összefüggésben áll a kamaszkori kábítószer-fogyasztással, valamint az erőszakos és kegyetlen magatartásmóddal. Linn - Fabricant - Linn, 33; Chapman, Gary - Campbell, Ross: Gyerekekre hangolva. A gyerekek öt szeretet-nyelve. (ford. Péter Erika) Harmat Kiadó, Budapest 2005, 21-22.

29 Rebelsky és Hanks (1972), Trotter (1985), valamint Hamilton (1977) cikkeit említik a szerzők. Linn - Fabricant - Linn, 34, 230.

30 A Psychology Today 1983-as számára utalnak a szerzők az eredmények idézésekor. Vö. Linn - Fabricant - Linn, 34-35, 230.

31 Vö. Korcherr, 70. Ahol súlyosan megkárosodik a bizalom és osszimpátia, ott a „rokonszenves" Istenbe vetett hit is akadályokba ütközik. Vö. Baumgartner, 164; Székely Ilona: Történelmi visszatekintés. In: Uő (szerk.): Pszichoterápia és vallás - újraközeledés. Animula Kiadó, Budapest 2006, 21, 37

32 Baumgartner, 163, 173.

33 Vö. Linn - Fabricant - Linn, 45. A csecsemőkorban megalapozott istenkép és a bizalom kialakulásának összefüggéséről is bővebben írnak a szerzők, i. m., 43-45.

34 Vö. Korcherr, 59-60; Stephens, Larry D.: Gyermeked hite. (ford. Lehoczky Tünde) Harmat Kiadó, Budapest 1999, 76-77.

35 Vö. Vajda, 49; Cole - Cole, 201.

36 Vö. Korcherr, 73-74. A gyermek saját akarata szembekerül a szülők idegen, kívülről jövő akaratával. Ez azonban nem szabad tartós érvényesülési szégyenhez és önmagában való kételkedéshez vezessen. Vö. Baumgartner, 164-165.

37 Vö. Cole - Cole, 261.

38 Vö. Mérei - V. Binét, 71. Szakemberek szerint ez a személyes identitás és önkép megalapozásának időszaka. Cole - Cole, 261, 396-397.

39 Az önállóság abban is kifejezésre jut, hogy megértenek már bizonyos normákat: tudatosan utánozzák a felnőttet különböző helyzetekben, zavarja a ruhájukon lévő sár vagy az, ha a játékmackónak hiányzik egy szeme. Kialakulnak ugyanakkor a másodlagos érzelmek: büszkeség, zavar, bűntudat, irigység. Ezek közvetett érzelmek a gyerek: a társas normák ismeretében gondolkodik önmagáról és értékeli önmagát. A normáknak e felismerése, valamint a másodlagos érzelmek fontosak a gyerek szociális fejlődésében. Vö. Cole - Cole, 262-263.

40 Vö. Linn - Fabricant - Linn, 58-61.

41 Vö. Korherr, 76-77.

42 Ebben a korban még nem működik a gyerekeknél az empátia képessége, éppen ezért az ésszerű etikai nevelés és annak összekötése a jézusi tanításokkal megalapozhatja a beleérző képesség kialakulását. A vallásos, illetve erkölcsi nevelésen itt nem szabályok, leckék vagy történetek elmondását értem, hanem az ő mindennapi életéhez kapcsolódó, számára is érthető egyszerű dolgokat (például: Ha benyúlsz az apu fülébe, az fáj neki).

43 Vö. Baumgartner, 165; „Isten gyermekeinek szabadsága a törvénynyel szemben", i. m. 173.

44 Vö. Mérei - V. Binét, 71.

45 Vö. Dieterich, 176.

46 Vö. Székely Ilona: A vallás pszichodinamikus megközelítésének elméleti alapjai. In: Uő (szerk.): Pszichoterápia és vallás - újraközele-dés, 37. Kalevi Tamminen kutatásai bizonyították, hogy már gyerekkorban is beszélhetünk vallási és istenélményekről. Vö. Spilka, B., Hood, R. W., Hunsberger, B., GOrsuch, R.: The Psychology of Religion: an Empirical Approach. The Guilford Press, New York 2003, 93. (http://books.google.com/books?id=N6RtrzRvhh8C&printsec=frontcover&so urce=gbs_v2_summary_r&cad=0#v=onepage&q=&f=false. Letöltés ideje: 2009. 11. 09.)

47 Vö. Linn - Fabricant - Linn, 75.

48 A lelkiismeret és a bűntudat kisgyermekkori kifejlődéséről Erikson elmélete alapján: Cole - Cole, 402-403. Freud ezt a komponenst nevezi „felettes énnek", amely a szülők-felnőttek által képviselt szabályok és eszmék számonkérésének fóruma. Lásd még Baumgartner, 165-166.

49 Az egészségtelen bűntudat irányulhat önmagára és másokra is: vagy szélsőségesen haragszik önmagára (elnyomott öngyűlölet), vagy pedig szélsőségesen haragszik másokra (kivetített öngyűlölet). Más, jól látható jelei a depressziótól a perfekcionizmusig terjedhetnek. Linn -Fabricant - Linn, 77-78.

50 A szerzők idézik Eriksont, aki azt mondja, hogy a gyermek a szülő hangján keresztül „Isten hangját hallja, anélkül, hogy látná őt". Linn -Fabricant - Linn, 79.

51 A pszichológiában ismertek ezenkívül a szociális tanuláselméletek, valamint a kognitív fejlődési elméletek, melyek a társadalom elvárásának megfelelően a nemi szerephez való igazodást, valamint a kognitív folyamatok fokozatos fejlődése által a saját szerep felismerését tartják az azonos nemű szülőhöz való közeledés alapjának. Smith - Nolen-Hoeksema - Fredrickson - Loftus, 118-121.

52 Vö. Linn - Fabricant - Lincn, 80-81.

53 A hit Fohler által leírt többi fokozatai megtalálhatók a következő helyen: Korherr, 27.

54 Vö. Korherr, 85; Spilka - Hood - Hunsberger - Gorsuch, 86-88.

55 Részletesebben az apa szerepéről a négyéves gyerek életében: Korherr, 86-88. Azt is tudnunk kell azonban, hogy eredendően nincs különbség a csecsemő életében az anyához, illetve apához való kötődésben, csak környezeti hatásra alakul ki az erősebb anyai kötődés -függőség formájában. Cole - Cole, 256-257.

56 Vö. Baumgartner, 166; „Szerető Atyaisten a büntetőbíró Istennel szemben", i. m., 173.

57 Vö. Stephens, 81.

58 Vö. Mérei - V. Binét, 102-104.

59 Vö. Korherr, 89.

60 Vö. Székely Ilona: A vallás pszichodinamikus megközelítésének elméleti alapjai. In: Uő (szerk.): Pszichoterápia és vallás - újraközele-dés, 38

61 Isten a rosszat azonnal megbünteti, a kérő imára azonnal válaszol stb. Vö. Székely, 38. Ebben a korban Kohlberg szerint a gyermek erkölcsi fejlődés szempontjából a prekonvencionális szakaszban van, amelyben a büntetés elkerülése vagy a jutalomorientáció vezérli cselekedeteit, mert úgy véli, hogy valaki mindig látja-tudja, amit tesz.