Péter Beáta
a JÁTÉK HELYE A HITOKTATÁSBAN
Játék és vallás egymáshoz való viszonya
A játék és vallás közti rejtett egység alapját a szabadság adja. A játékhoz hozzátartozik a lehetőség a bőséges élettapasztalatok megszerzésére, formálja a lelket és a testet, gátolja a túlzásokra való hajlamot, féktelenséget, erőszakot. Sokféle módon oldja az emberi feszültségeket, feltár olyan dimenziókat, amelyeket a céltudatos tevékenységek során az ember nem képes felfedezni. A játék biztosítja az időt a személyiséggé, az emberré váláshoz. Akiben van hajlam a játékra, folyamatosan növekszik az élet iránti alázatban is, mert tudomást vesz az élet váratlan, beláthatatlan fordulatairól, s e felismerés által erősödhet Istenbe vetett bizalma is.
Ahogy a játék a mindennapi teendők megszokottságából egy egészen más világba emel, úgy a vallás „szeretetben megélhető könnyedséget, felszabadultságot, játékosságot ad, mintegy Isten országának játszóterébe emeli fel az életet."1 A játékos, a hívő ember tudja, hogy Isten elég hatalmas ahhoz, hogy az élet minden terhét és problémáját a megváltás fényében egy nehéz, de szép és gazdagító játék részévé tegye. A játék az örökkévalóság ízének a kóstolgatása, míg játszunk, megszűnik az idő, időfeletti állapotba kerülünk.2 A játék a „komolytalan" dolgok komolyan vételét jelenti, a vallásban pedig a legkomolyabb dolgok nyernek könnyedséget a gondviselésre hagyatkozás és az istengyermekség kegyelmei között.
A liturgia rokon a játékkal. Isten kezdi, az ember pedig folytatja Isten jelenlétében, az ő közreműködésével. Az igaz vallásnak csak akkor van éltető ereje, ha a szabadság mellett örömforrásra lel benne az ember. A tudatosság, a fejlődés, a komolyság, az önkéntesség, a behatárolhatatlanság az érett hit tartozékaiként is értelmezhetőek, ugyanakkor a kapcsolódási elemekként szolgálnak a vallás és a játék rejtett egységében. Mindkettőben felfedezhető a sokszínűség, a tudattalan tudatos szintre való törése. Mindkettő mozgatórugója maga Isten, a „mozdulatlan mozgató". A játék segítségével az ember tökéletesítheti vallásosságát, szebbé teheti mindennapjait, végső soron pedig igent tud mondani az életre, ami Istentől származik. A vallásos elemek játékba való bevonása jelentheti azt is, hogy istengyermekségünkre emlékeztetjük magunkat. Segít annak felismerésében, hogy nem mi vagyunk életünk irányítói, létezik egy olyan valóság, akitől függünk, és akire ráhagyatkozhatunk.
Bibliai alapvetés
A Szentírás kevésszer használja a „játék" kifejezést, s a legtöbbször a gyermek tevékenységére vonatkoztatja. Jób könyvében például azt olvashatjuk, hogy a gyerekek a megszelídített madárral játszadoztak (Jób 40,29). Máté evangéliumában Jézus saját nemzedékét játszadozó gyerekekhez hasonlítja, akik tapasztalanságuk miatt véleményüket váltogatják (Mt 11,16). A játék fogalmának ritka használata azonban nem azt jelenti, hogy gondolata nincs meg a Szentírás szemléletmódjában. Isten a Bibliában úgy mutatkozik meg, mint aki teljesen szabadon cselekszik, és az embert is megajándékozza a szabadsággal. Az ember e szabadsággal élve átalakíthatja önmagát és környezetét. A parancsolatok sem fosztják meg a szabad döntés és választás lehetőségeitől, csak jelzik a korlátokat, amelyeken belül az ember elképzelését megvalósíthatja. A „játéktér" biztosítva van. A világ fejlődése és a természet gazdagsága ezt a széles és szabad mozgásteret jelzi.3 Máté evangéliumában Jézus azt állítja, hogy a játszó gyermek a mérce Isten országa elnyerése szempontjából: „Bizony, bizony mondom nektek: ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermek, nem mentek be a mennyek országába. Aki ugyanis kicsivé lesz, mint a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyereket az én nevemben, az engem fogad be" (Mt 18,3-5). Jézus példaként állítja a gyermeket hallgatói elé: az emberség kiteljesedéséhez mindenkinek gyermekké kell lennie. Jézus számára tehát a - gyermekhez tartozó - játék az emberség velejárója. Ilyen értelemben a játék krisztológiai távlatot kap. Jézus maga is mindhalálig gyermek tudott maradni. Nem egyszerűen a betlehemi kisded vagy a názáreti kamasz, hanem az Atya gyermeke.
A játék mint híd a gyermek és a hit között
A játék által a vallásos élethez kapcsolódó dolgokat tapasztalhat meg a gyerek. A gondosan kiválasztott játék a gyermek és Isten találkozásának alkalmává válhat. Piaget játékfelfogásból kiindulva a játékos cselekvés ott kezdődik, ahol az asszimiláció (hasonítás) fölébe kerekedik az akkomodá-ciónak (idomulásnak).4 Piaget értelmezésében az asszimiláció során az új információ beépül a meglévő ismeretrendszerbe. Az újakat áthasonítja, valamiképpen azonosul velük, ennek függvényében fogadja be és őrzi meg az újat. Ezzel szemben az akkomodáció során a szervezet idomul a helyzethez, külvilági mintát követ, ehhez igazítja a cselekvést. Az utóbbiból hiányzik tehát az átszűrődés folyamata, az egyén szabadsága, a benső szerepe az információfeldolgozás folyamatában. Végső soron a játék biztosítja az önmegvalósítás folyamatát, a valódi én érvényesülését. Ezáltal az ember nem azzá válik, amivé mások formálják, nem a fejlődés folyamatának pasz-szív elszenvedője, hanem a saját sorsának formálójává, aktív szereplőjévé válik. Ebből az értelmezési módból kiindulva tehát a játék nem hiányozhat a hitoktatásból, ugyanis általa megteremthető a lehetőség az asszimilációra, azaz a hitismeretek beépítésére a tanulók személyiségébe. Ez nem csupán a memorizálást segíti elő, hanem a személyes hit kialakulását. Benne érvényesül a szabadság törvénye, az Istentől kapott szabad akarat dönti le a kényszerűség határait. A hitfejlődésnél ezeket a szempontokat is figyelembe kell venni, mivel a hitet senkire nem lehet ráerőltetni. Ahhoz, hogy a válasz emberi legyen, fontos, hogy az ember hitével szabadon válaszoljon Istennek. Ő arra hív mindenkit, hogy lélekben és igazságban szolgáljanak neki, tehát lelkiismeretben kötelezi, de nem kényszeríti őket.5 Ebben az isteni kegyelemnek van döntő szerepe. Nincs előírás az ember és Isten közötti találkozásra, viszont a lehetséges találkozások körülményeinek megteremtésében a hitoktatásra-hitre nevelésre komoly feladat hárul. A hitre nevelés folyamatában abból a szemléletből kell kiindulni, hogy a hitoktatás a gyerekek számára nem a vallásos hagyományok puszta átvételét kell hogy jelentse, hanem a „feldolgozás, elsajátítás, az elutasítás és kritikai távolságtartás aktív folyamatává" kell váljon.6 Az iskolai és plébániai hittanórákon szükségszerű tehát olyan lehetőségeket teremteni, amelyek megfelelnek e követelményeknek. A gyermek vallásosságát a számára megfelelő formában kell lehetővé tenni és így segíteni a vallási nagykorúság fele vezető úton.7 A cél elérése érdekében figyelembe kell venni a gyerekkor lépéseit, fokozatait. A gyermek játékát „komoly ügynek" kell tekinteni, enélkül elképzelhetetlen a változás.8 A hitre nevelésben teret kell kapnia a játéknak és a játékos tanulásnak, hiszen enélkül nem élhet a gyermek. A játék által indul el a megismerés útján, általa kerül közvetlenebb viszonyba a környezettel. A hitoktatásban is irányadónak kell tekintenünk Mutz kijelentését: „Um die Herzen der Kinder zu gewinnen, Spiele man ihnen! (Játssz a gyermekkel, hogy szívét megnyerd!).9 A játékban rejlő lehetőségeket felhasználva jobban taníthatunk, eredményesebben nevelhetünk, mert a játékos tevékenység működésbe hozza a gyerekben rejlő fizikai, szellemi energiákat. Az észlelés, az érzékelés, a képzelet, a gondolkodás, az emlékezés pszichikus folyamatait, valamint érzelmi, akarati, cselekvési dimenzióit lendíti mozgásba. Emellett örömet okoz, feloldja a szavak egyhangúságát és színezi, élményszerűbbé teszi a foglalkozást. A szellemi munka játék közben felfrissülést, feloldást, pihenést jelent, építi, erősíti a közösségi szellemet. Egy erősen aktivizált személyiség cselekvése is a játék, mert a győzelem, a jó szereplés, a siker érdekében koncentrációra törekszik. Minden erejével figyel, gondolkodik, emlékezik, tevékenykedik.10 Elmondható tehát, hogy a játéknak fontos szerepe van a felnőtté válás folyamatában. Olyan ismeretszerző, kapcsolatteremtő és kommunikációs tevékenységként fogható fel, amelynek során a kapcsolatok kialakításához szükséges viselkedési formákat sajátít el az ember. Személyiségfejlesztő eszköz, intellektuális fejlődést is eredményez.11 A játék tehát erősen motivált cselevés, amelyet a gyermek örömmel végez. Ez az aktivizált állapot a tanulás szempontjából ideális: ha ilyenkor a gyermek a játék elemeként új ismeretekkel találkozik, azok könnyen integrálódnak az emlékezetébe és tartósan megmaradnak.
Pszichológiai megalapozások
A játék összefüggésben van az emberi szervezet homeosztázisával, ugyanis olyan információszerző, -feldolgozó, -tároló folyamatok, stratégiák fejlődését segíti elő, amelyek beépülnek a viselkedésbe és a gondolkodás-ba.12 Ha valóban így van, miért ne élnénk azzal a lehetőséggel, hogy a gyerekek játékaiba „becsempészve" a hit értékeit, észrevétlenül személyiségükbe építsük be ezeket?
A játék nem tekinthető ismeretszerző tréningnek, sokkal inkább olyan „rugalmas közvetítőterepnek",13 ahol a belső világ a normákkal, szabályokkal találkozik anélkül, hogy ütköznének. A világgal való cselekvő szembesülés valósul meg benne. Ez annyit jelent, hogy a meglévő stratégiák segítségével képes a változtatásra. Ennek mélyebb megértéséhez a játék kettősségére kell gondolnunk: a játszó mássá válik a játékban, ugyanakkor a régi problémái, konfliktusai megmaradnak. Amikor játszik, szabadnak érzi magát, olyasmire is képes, amire egyébként nem. Mély, szubjektív érzelmeket nyilváníthat ki, ám ezeket egyeztetni kell a többiek viselkedésével. Sok vágy, szükséglet, feszültség fedezhető fel a játékban, s ezek kielégíthetővé válnak. Olyan érzelmek és hangulatok élhetőek át, olyan tapasztalatok szerezhetőek magunkról és másokról, amelyekre a mindennapi életben nem figyelünk fel.14
A kisiskolások hitoktatása és a játék
A hitoktatásban a vallási és erkölcsi képzés során a kisgyermekkor évei a tárgyi ismeretekben való gyarapodás időszakát jelentik. Ez nem jelenthet csupán információátadást, ezért gondolni kell a hit igazságainak élményszerű feldolgozására is. Nem csak a „teológiai" tudás gyarapítására kell törekedni, az ismereteket a vallásos élet fejlődésének szolgálatába is kell állítani.15 A kisiskolások hitoktatásában figyelembe kell venni, hogy ők már képesek a konkrét dolgok megkülönböztetésére, ám az elvont fogalmakat csak lassan tudják megérteni és magukévá tenni. Csak azokat a fogalmakat szabad megtanítani, amelyeket képesek megérteni, és a félreértés veszélye nélkül képesek megjegyezni és aktívan használni. Fontos cél az kisiskolás erkölcsi életének megalapozása. Nevelő jellegű hitoktatást kell biztosítani, melynek során kibontakozhatnak az emberi adottságok, s megalapozódhat a személyes hit. Az első iskolai években elsősorban a helyes isten-, ember- és egyházkép kialakulását segítő kulcsfogalmakkal kell megismertetni a gyerekeket. Be kell vezetni őket a Jézussal való egyéni és közösségi életbe, az imádság, a liturgikus szimbólumok és az ünneplés által. A hitélet megalapozásához (hét-kilencéveseknek) az alábbi témák ajánlottak: a teremtés (Isten szép világot teremtett); a bűnbeesés (Ádám és Éva, az első emberpár, aki „nem"-et mondott Istennek); Jézus (Isten fia, aki megmutatja, mit jelent Isten gyermekének lenni; Jézus születése, családja, engedelmessége); az imádság (hála, dicséret, kérés, bocsánatkérés - mindent el lehet mondani Istennek); a keresztény közösség felismerhető jelei (együtt ünnepelünk, imádkozunk, szolgálunk stb.); a szeretet jele a szolgálat, a felelős viselkedés.16
Erre a korra tehető az első szentgyónásra és szentáldozásra való felkészítés is, a hitoktató segítséget kell adjon a gyermeknek ahhoz, hogy meg tudja különböztetni az erkölcsi jót a rossztól, tanulja meg jóvá tenni, ami elrontott és a megbocsátásért bizalommal forduljon Krisztushoz. A gyermeki lelkiismeret formálható, ki kell alakítani benne, hogy ne a büntetéstől való félelem miatt változzon meg, hanem az Isteni szeretet szabadsága végett. A hitoktatás anyaga lényegében öt nagy téma köré épül: Jézus élete, Jézus és a szentmise, mint eukarisztikus lakoma, Jézus tanítása a bűnről és a bűnbocsánatról, a szentáldozás praktikus tudnivalói és a tízparancsolat.17
A jelzett kor végére a vallási elképzeléseket helyes szellemi tartalommal kell megtölteni. Például ha a gyermekkor angyal- és ördögképzeteit nem építjük le óvatosan, és nem állítunk helyükbe megfelelő tartalmat, a serdülőkor krízisében ezek az egész hitet megkérdőjelezhetik. Nem elég egyszerűen elítélni a gonoszt, mert így vitát és ellenkezést válthatunk ki benne. Jobb nevelői hatás, ha a jónak a célját emeljük ki, ezzel a nagyszerűségére, végső erejére mutatunk rá. A szentek élete sok segítséget jelenthet az erényes életvitel kialakításában. Úgy kell bemutatni őket, akik hasonlóak hozzánk, és nem a különleges ajándékaikat kell túlhangsúlyozni, mert ez is árthat a lelki fejlődésüknek. A tízéves gyerekek már intenzívebben érdeklődnek a természetfeletti dolgok iránt, ezért érdemes nekik beszélni az élet minden pillanatát felkaroló s az isteni erőben való részesedést lehetővé tevő hét szentségről.18
Az említett célok elérésében a hitoktatót ötletgazdag tanítási eljárásai segíthetik. A játéknak kiemelt hely tulajdonítható a kisgyerek érdeklődésének felkeltésében, figyelmének fenntartásában. Ahhoz, hogy megtaláljuk az kisiskolások számára legalkalmasabb játékformákat, nézzük meg, milyen játékok kötik le ezt a korosztályt.
Az óvodások játékaival szemben a kisiskolások esetében „öntudatos" játékról beszélhetünk. A kisiskolás már világosan tudja, mi a különbség játék és a valós élet között, számára a játék nem jelent a játszó révületbe való bele-feledkezést. Az iskoláskor kezdetén még mindig találkozunk utánzó játékokkal, ezek szerepeit és helyzeteit a közvetlen tapasztalatokból merítik. A 9-10 évesek kedveltebb játékai a mozgással járó társasjátékok, melyek erősebb szervezettséget kívánnak. A fiúk körében a harci játékok a hősiesség, vakmerőség, gyorsaság, ravaszság kifejeződési formaivá válnak. Mindezekben a gyerekek a siker- és erőtudata érvényesül. Hansen az egyéni szabadságot kielégítő játékokat tartja a kisiskolások valódi szükségletének.
A lányok körében a csoportos mozgásos játékok szelídebb, összhanghol-tabb formái kedveltek, a nagyobb simulékonyság, a szabályok pontos betartása uralkodóbb náluk. Még együtt játszanak a fiúkkal, de a kor előrehaladtával a csoportos játékokban már megfigyelhető a nemek szerint differenciálódás.19 A kisiskolások még szívesen játszanak szerepjátékokat, de többnyire a szabályokon alapuló játékok érvényesülnek, melyekben a versenyből eredő győzelem a fontos.
A társasjátékokban fontos tapasztalatokat szereznek: alkalmazkodnak a szabályokhoz, tekintettel vannak másokra, a közös cél érdekében háttérbe szorítják saját vágyaikat. A játéknak nemcsak a szocializációs folyamatban van jelentősége, de az erkölcsi érésben is elengedhetetlen funkcionalitással bír. Ez a kor a második játszókorszak, ekkor fordulnak a gyermekek a szellemiek felé, lekötik őket az intellektuális foglalkoztató játékok is, az olyan tevékenységek, amelyek a kisiskolás aktív bevonását igénylik.20
Kisiskoláskorban az alábbi játékok a közkedveltek: funkcionális-érzékszervi, befogadó, konstrukciós, együttes játékok (Ch. Bühler felosztása); képzeleti játékok: művelet-, szabály- és szerephangsúlyos játékok (Maszler Irén felosztása); szerep-, szabály-, konstruktív játékok (Tunyogi Erzsébet felosztása); mozgásos, összpontosítást segítő, csoportbéli, szerepjátékok (Szentjánosbogár-tábor szervezőinek felosztása).
Ezt a korosztályt érinti leginkább a játék jótékony hatása, ezért a kisiskolások hitoktatásánál elengedhetetlen eszköz a játék. Az érdeklődés és figyelem felkeltésénél a legkézenfekvőbbnek bizonyul, a hitfogalmak megértésénél és elsajátításánál is biztosítja a keretet. Ezek mellett a keresztény életvitel kialakításánál is használható, hiszen olyan készség gyakorlását teszi lehetővé, amelyek a hitfejlődés útján a helyes irányba vezetik a gyerekeket.
A prepubertáskorúak hitoktatása és a játék
A prepubertásra jellemző testi-lelki változásokból származó ellenszegülés, dac, kritikus hozzáállás a hitoktatásra is rányomja bélyegét. A hitoktatónak tudnia kell, hogy a gyerek valláshoz való viszonyában is változás áll be, ezért más bánásmódban kell részesítenie őket. A két nem egymáshoz való közeledését a szexualitás határozza meg, de ezt nem tudják megfelelően kezelni. A hit fényénél értelmezve ezt a kérdést: segíthetjük őket a női, illetve férfi szereppel való azonosulás útján? A prepubertáskorúak állandó harcban állnak az önelfogadással, ami saját egyéniségkeresésre sarkallja őket. Maximális befolyással bír a kortárscsoport, mégis igénylik a felnőttek, főleg a szülők elismerését, szeretetét. Képesek szellemileg átgondolni a dolgokat, mégsem látják át reálisan az események és döntéseik következményeit, s ez feszült, bizonytalan állapotba vezetheti a kiskamaszokat. Bár titkolják, de tudnak már „elmélkedni", képzelőerejük nagyon aktív, s ez segítheti őket az Istennel való kapcsolatukban is elmélyülni. Lelki fejlődésükben ezért sokat segíthet a szentírási történetekkel való ismerkedés, mivel ezeket megértik, tudják magyarázni és képesek átélni is őket.21
A hitoktatónak megértést kell tanúsítania, nem szabad elbagatellizálnia a problémáikat. Segíthetünk neki abban, hogy azon a területen mutassuk fel neki a keresztény gondolkodás értékeit, amelyik a leginkább foglalkoztatja. A hitoktatónak tudnia kell együtt érzően hallgatni, de alapvető célja kell legyen a helyes önismeretre való elvezetés. Ki kell alakítani bennük az áldozatkészséget, és segíteni abban, hogy Istennel szemben egy felnőttebb, bizalomra épülő viszonyt építsenek fel.22 A célok megvalósításánál előnyre tehetünk szert, ha élünk a kiskamasz erőforrásaival, az érdeklődési körének feltérképezésével. A hitoktatás folyamatában számukra ajánlott témák: Isten terve - az ember boldogsága; Jézus fő tanításai; barátság és felelősség - Jézus követése; a tanítványi lelkület kialakítása; az egyház mint közösség; erkölcsi döntések és azok alapjai; hősök - szentek élete; Jézus és a társadalom; erények és a bűn alapjai; a szentségek mint isteni segítség a fejlődésben; parancsolatok és Jézus erkölcsi tanítása; egyháztörténelem.
A prepubertáskorúak játékhoz való viszonya: a kiskamaszokban a gyermek még élénken jelen van, szeret játszani, eltekinteni a felelősségtől. Játékaikban többnyire a társak fontosak, szeretik az összmunkát, a csoportmunkát (de csak a barátokkal), élvezik a szerepjátékokat, a szentírási jelenetek drámai megjelenítését.23 Időnkét önállóságot igénylő, játékos tevékenységekre is szert tesznek, szeretik a szellemi erőfeszítéssel járókat. A kamaszkor közeledte felé egyre közkedveltebbekké válnak az ön- és társismeretet szolgáló játékok.
A prepubertáskorúakat a következő játékok foglalkoztatják leginkább: fikción vagy illúzión alapuló, konstrukciós, együttes játékok (Ch. Bühler felosztása); képzeleti, szabály- és számítógépes játékok (Maszler Irén felosztása); szabály-, konstruktív és szerepjátékok (Tunyogi Erzsébet felosztása), összpontosítást elősegítő, csoportbeli, ön/társismeretet szolgáló, műveltséget gazdagító, képzelőerő/kreativitást fejlesztő játékok („Szentjánosbogár-tábor" szervezőinek felosztása).
A serdülők hitoktatása és a játék
A serdülők fejlődésében egyre szembetűnőbb a logikus gondolkodás és az absztrahálás képessége. Ezt azonban az érzelem befolyásolja, mégpedig olyannyira, hogy a megismerés és az elfogadás összekeveredik egymással. A tanulásban visszaesés mutatkozik, de ennek nem mindig a lustaság az oka. Az érdeklődés felkeltésében segíthet a dolgok alapjait feltáró törekvés. A vallásos nevelés csak akkor lehet eredményes serdülőkorban, ha nyílt teret engedünk a radikális és provokatív kérdéseknek és kételyeknek. Szükséges, hogy a kamaszok előtt nyilvánvaló legyen: nem közösíti ki őket az egyház, ha kételyeiket, hittel kapcsolatos gondolataikat nyíltan kifejezik.24 A kamaszok nem azért fogadják el a személyes hitet, hogy az idősebb generációval azonosuljanak, hanem mert fokozatosan meg tudnak győződni annak igazáról. A hitoktatónak tudnia kell, hogy az önállóságra való törekvés mellett meghatározó a személyes kapcsolatra való vágyakozásuk is. A hitoktatás elfogadása nagymértékben függ a hitoktató személyétől - a fiatalok elvárják, hogy hitoktatójuk személyes, bensőséges kapcsolatban legyen velük. A serdülők lelke mélyén - pimasz viselkedésük ellenére is - szeretet és megértés utáni vágy uralkodik.
A kamaszok hitoktatása esetében a katekéta céljai között kell szerepeljen a Krisztussal és az egyházzal való élő kapcsolatra vezetés, azért, hogy az életüket a személyes hit követelményeihez tudják igazítani. Ennek érdekében az alábbi szempontok szerint érdemes szerveznie feladatait: arra segíteni a kamaszt, hogy igent tudjon mondani az életre, azaz szépnek, értelmesnek és értékesnek tartsa azt, még a rossz és igazságtalan dolgok megtapasztalása esetén is. Képessé kell tenni őt, hogy fogadja el a saját életét Istentől akart értéknek, még akkor is, ha naponta saját gyengeségeivel, gyarlóságaival szembesül. A Bibliában és az egyházban Krisztus eszközeit fedezze fel és tudjon Krisztus személyében kapaszkodót találni; saját sorsában tudjon igent mondani Krisztusnak: adjon esélyt életében a „feltámadott" életformának, azaz legyen képes sokszorosan meghalni az önzésnek és feltámadni a szeretetre.25
A hit mélyebb megértésében a hitre nevelés során teret kell adni a kamaszt foglalkoztató témák megbeszélésére - a szexualitás, munka, hivatás, világ és társadalom stb. kérdéseit a keresztény tanítás fényében kell feltárni előttük. A Fogassy Judit által ajánlott témák: önismeret és önvállalás, értékrend-kialakítás, párválasztás, életpályák áttekintése, a felelősség lényege, döntések elemei (mikor, miről, hogyan), hűség és kitartás erényei, mit jelent hinni, igent mondani önmagamra, hitemre, élethelyzetemre, az egyház közösségi volta a misszió, helyes bírálás, ítélőképesség.26 A siker eléréséhez azonban nagy szükség van az illető cselekvő együttműködésére, valamint a felkészültségére. A hitoktatónak olyan módszerek alkalmazását kell előtérbe helyeznie, ami a vallásos téma megvitatását segíti elő.
A kamaszok játékai: az életkori sajátosságokból kiindulva láthatjuk, hogy a kamaszok kinőtték a „gyerekcipőt", már áttértek az önállósodás folyamatára. Feladataik teljesítésénél gyakran találkozunk az ellenszegüléssel, lázadással. A felkínált játékok esetében is számíthatunk az együttműködés hiányára, így nagy körültekintéssel kell kiválasztani azokat. Játékhoz való viszonyulásuk eltér a kisebb korosztályétól, minőségében és arányában is különbség fedezhető fel. Az alábbi játékok foglalkoztat(hat)ják leginkább: az együttes játékok (Ch. Bühler felosztása); szabályjátékok: sport, kártyázás, számítógépes játékok (Maszler Irén felosztása); szabály-, művészi játékok (Tunyogi Erzsébet felosztása); páros, csoportbeli, ön/társismeretet szolgáló, műveltséget gazdagító, konfliktusok feloldására alkalmas, relaxációs játékok („Szentjánosbogár-tábor" szervezőinek felosztása).
Ha az öntudatos keresztény életvitel kialakítása a cél, a serdülők identitáskereséséből, az önmagukhoz és a társakhoz való viszonyából kell kiindulni. Ahhoz, hogy a kamasz valóban igent tudjon mondani az életre, elengedhetetlen a pozitív énkép kialakítása. A második parancsolat teljesítésének, csak akkor tud eleget tenni, ha helyes önértékeléssel rendelkezik. Ilyen megfontolásból a serdülők hitoktatásánál azok a játékok a leginkább célravezetők, amelyek az ön- és társismeretet segítik elő. Az ilyen játékok segítségével tükröt tartunk az egyén és a csoport elé, s ez a hitfejlődés útján pozitív irányba tereli a kamaszt.
A játékvezetés szabályai
A megfelelő módszer kiválasztásnak szabályai a játékra is vonatkoznak. Olyan nevelői légkört kell tehát megteremtenünk, amelyet áthat a szabadság szelleme és az evangélium szeretete, és amely elősegíti az emberségben való gyarapodást.27
A játékban a burkolt vizsgáztatás látszatát is el kell kerülnünk. A játék az játék, és nem feleltetés, számonkérés vagy felmérő. Mint a hittanóra többi részletét, úgy a játékot is előre ki kell dolgozni. A játéknak mindig kell hogy legyen funkciója, pontosan tudnunk kell, melyik szituációban miért játszunk, mit akarunk a játékkal elérni. Fontos, hogy a játék a korosztálynak megfelelő legyen, de nem ez a legfontosabb. A korosztály önmagában még nem ad eligazítást a játék kiválasztásához. Sokkal fontosabb szempont a csoport összetétele, a játékosok háttere, összeszokottsága. Jó, ha a csoporttagok összeszokásáig csak kipróbált és már bevált játékokat alkalmazunk. Utána viszont izgalmas dolog a közös kísérletezés: vajon mi tetszik a csoportnak és mi nem? A játékra is érvényes, hogy akkor kell abbahagyni, amikor a legjobb. Így mindig jóízű marad. A felkészüléskor sok mindent át kell gondolni: Milyen személyi és tárgyi feltételek állnak rendelkezésre? Milyen a csoport összetétele, a tagok családi háttere? Vannak-e testi vagy szellemi fogyatékosok? (Csak olyan játékot szabad választani, amelyben mindenki egyenlő eséllyel indulhat.) Mit akarok elérni a játékkal? Hogy viszonyul a játék a tananyaghoz? Milyen segédanyagokra van szükség? Mit tegyek, ha a csoport nem hajlandó játszani? Végül: a hitoktató is legyen játékos! Csak az tud kedvet teremteni a játékhoz, aki maga is szívesen játszik. A játéknak éppen az az egyik legszebb vonása, hogy benne mindenki egyenlő. Ugyanakkor a tanár maradjon a diákok számára az a tájékozódási pont, amely meghatározza, hogy meddig mehetnek el a játékban. A hitoktató bátran legyen gyermek, akinek a lényegéhez tartozik a játék. Hiszen nem véletlen, hogy a történelem folyamán - Huizingától származó fogalommal élve - az ember elnyerte a homo ludens elnevezést is. Ez arra utal, hogy a játék valóban az ember lényegéhez tartozik, nélküle az ember nem meghatározható. Ez a megközelítés Erich Kastner szavaival is alátámasztható: „Nézzétek, az ember leveti gyermekkorát, mint egy rossz kalapot. Elfelejti, mint egy telefonszámot, amely már nem érvényes. (...) Korábban gyerek volt, aztán felnőtt, de valójában micsoda? Csak az lehet ember, aki felnő és gyerek marad.28
A hitoktatásban a játékot eszköznek kell tekinteni és nem célnak. A tanulókban kialakulhat az a tévhit is, hogy a hitoktatás a játék keretei közé redukálható, és mint ilyent nem kell egészen komolyan venni. Ha ezzel a hamis tudatossággal viszonyul a hithez, a vallásos élet csak egy „szelet az életéből", az Istenbe vetett bizalom nem járja át személyes életének teljességét. Nem fogadja el azt a tényt, hogy a sorsa függ egy transzcendentális létezőtől, akire bátran támaszkodhat, benne remélhet. Éppen ezért minden esetben - a cél függvényében - a játékban fellelhető hit komolyságára fektessük a hangsúlyt, és ne a szórakoztatás benyomását keltsük a diákokban. A rosszul megválasztott, és főképpen a rosszul levezetett játékkal sok mindent el is lehet rontani. Érdemes gondolatban eljátszani a kiválasztott játékot, felfigyelni az esetlegesen felmerülő problémákra, hogy ezek kezelésénél legyen meg a kellő felkészültség. Számítani kell arra is, hogy a kiválasztott játék nem részesül olyan fogadtatásban minden korcsoportban, mint amilyenre számítunk.
A hitoktatásban alkalmazható játékok csoportosítása (saját felosztás)
Béndek Katalin két nagy csoportra osztotta a hitoktatás során használható játékokat: a hit tartalmához szorosan kötődőkre és az attól függetlenekre. Az utóbbiakra ugyanolyan szükség van, mint a „tanulós játékokra", mert levezetik a feszültséget, átmenetet jelentenek a többi óra és a hittanóra között. Ha a gyerekek egy-egy játék segítségével hangolódnak rá a hittanórára, biztosan öröm lesz számukra az óra hátralevő része is. Ezenkívül különbséget tesz kooperáló és konkuráló játékok között. Az előbbi kategória nem tartalmaz versengést, nincs benne nyertes és vesztes, hanem mindenki egyenrangú félként, pusztán a játék öröméért játszik. A konkuráló játékok célja a nyerés. Ezeknek ugyanúgy helye van a hittanórán, mert a gyereknek sajnos meg kell tanulnia veszíteni. Aki nem tud veszíteni, az játékosként és az életben sem állja meg a helyét. A gyerek következmények nélkül begyakorolhatja magát, hogy aztán az élet igazi veszteségeit kisebb csalódásként, rugalmasabban élje át. Ezekben a játékokban a gyerekek megismerhetik teljesítőképességük határait, és reális önismerettel vághatnak neki feladataiknak.29
A hitoktatás során használható játékokat én három csoportba sorolom. Osztályozásom során a hitoktatás célját, módszertanát, tartalmát és a célcsoportot, azaz a diákokat tartottam szem előtt. Az általam javasolt felosztás tehát: figyelemfelkeltő, hitismeretek mélyítésére szolgáló és erénygyakorló játékok.
Figyelemfelkeltő játékok
Ide azokat a néhány perces játékokat sorolom, amelyeknek az összpontosítás elősegítése, az optimális, motivált munkalégkör megteremtése a céljuk. Ezek segítségével a - főleg kisiskoláskorú - gyerekek mozgásigénye is kielégíthető, de a játékok hatékonynak bizonyulnak a hittanóra megked-veltetésében is. Nem igényelnek különösebb gondolkodási erőfeszítést, s az érzelmi világot sem mozgósítja mélyre szántóan. Az ilyen játék nemcsak összehozza a diákokat, hanem sikerélményt is nyújt nekik. Segít a feszültség levezetésében, az egyszerű és élvezhető feladatok végzése során elfeledkezhetnek önmagukról, és szinte észrevétlenül a tevékenység aktív résztvevőivé válnak. Jelentős szerepet töltenek be az új hitismeretekre való ráhangolásnál, az óra vagy más vallásos fogalakozások mozzanatai közötti áthajlást biztosítják.
Illusztrálásképpen egy példa:
A játék neve: Nagy az Isten állatkertje
Ajánlott: a teremtés témájához - kisiskolásoknál
Cél: figyelem, érdeklődés felkeltése, ráhangolás a központi témára A játék menete: A játékvezető a teremtéstörténettel összefüggő, rövid bevezető után elkezdi az állatok neveinek felsorolását. A résztvevők feladata testtartással jelezni azok élőhelyét. A vízben élő állatok nevének hallatára leguggolnak, a szárazföldiekére felállnak, a repülő állatok nevének elhangzásakor pedig felemelik kezeiket.
Miután ez a játék kellő hangulatot teremtett, a hitoktató könnyedén bevezetheti a diákokat a hitismeretek aktív feldolgozásába.
Hitismeretek mélyítésére szolgáló játékok
Az idetartozó játékok a legszorosabban kapcsolhatóak a hitoktatás tartalmához. Színesebbé, változatosabbá teszik az órát, céljuk a gyerekek hitismereteinek gazdagítása, valamint a hitfogalmak beépítése az eddigi tudásrendszerbe. Az érzékelés, észlelés, figyelem, képzelet, gondolkodás, cselekvés, kreativitás aktivizálása hatékonyan segíti a rögzítést. A játék során az érzelem és akarat együttes mozgósításával érhető el a motivált tanulás. A vallásos fogalmakat nem a kényszeres memorizálás módszerveivel sajátítják el a tanulók, hanem könnyed, élvezhető faladatok végzésével gazdagodnak a tudásban. Az ilyen játékok a hittani ismeretek alaposabb átgondolására, mélyebb megértésére, a szentírási idézetek gyakoroltatására, felidézésére segítik a résztvevőeket. Ezeken kívül ösztönzők a bibliai személyek, események, fogalmak legfontosabb jellemzőinek, lényegének megragadására, valamint jól használhatóak a témazáró ismétlések, gyakorlások kiegészítésére.
Illusztrálásképpen egy példa:
Játék neve: Páros kitaláló
Ajánlott: 10-14 éves korosztálynak, bármilyen témához Cél: személyek, események, fogalmak lényegének magragadása és memorizálása
A játék menete: A kitalálandó szavakat felírjuk egy kartonlapra. Párokra osztjuk a csoportot és kisorsoljuk a két kezdő párt. Mindkét pár egyik tagja szembefordul a csoporttal, mögénk áll. A párok másik két tagja velük szemben helyezkedik el. Ekkor felmutatjuk az egyik kartont, melyen a kitalálandó szó, egy tanult személy vagy esemény, fogalom áll. Rövid ideig felmutatva tartjuk, míg a velünk szemben állók megjegyezik. Ezt a szót nem láthatja a másik két páros. Az első páros velünk szemben álló tagja mond egy rávezető nevet, ami csak egy szó lehet. Ez a rávezető szó rokon értelmű, hasonló hangzású vagy más asszociációra alkalmas legyen, hogy aki nem látta a kartonlapot, a mondott szó alapján próbálja meg kitalálni. Ha tíz másodpercen belül nem sikerül kitalálni a felmutatott szót, még próbálkozhat egy másik rávezető szóval a párja. Ha neki sem sikerül, újabb rávezető szót mondhat az első páros rávezetője, és a kitalálás joga ismét a párjánál lesz. Ez a váltakozás mindaddig tart, míg ki nem találják a felmutatott szót. A győztes pár kint marad, a kiesők helyét pedig sorsolás alapján a következő pár foglalja el.
Például a felmutatott szó: bérmálás — rávezető szó: szentség Júdás — áruló30
Erénygyakorló játékok
Az erények a keresztény magatartás megnyilvánulási formái, olyan következetes magatartásformák, állandó készségek, az értelem és akarat állapotszerű tökéletességei, melyek a hit és az értelem szerint szabályozzák cselekedeteinket, rendezik szenvedélyeinket és cselekvésmódunkat.31 Ilyen értelemben ebbe a csoportba az erkölcsös élet megalapozását serkentő játékok sorolandók, melyek többnyire a szívhez szólnak, a játékban résztvevőket a lelkiismeret megvizsgálására szólítják fel. Lehetőséget nyújtanak a jellembeli tulajdonságok őszinte megnyilatkozására, az ön- és társismeret által a keresztény magatartás kialakítására. Szocializációs hatásuk elősegíti a keresztény szellemű közösség kiépülését. A „jó együtt lenni" érzése, az elfogadás, a szeretet megízleltetésével valódi közösségi élményt nyújtanak, a csoport kohézióját erősítik. Mindezek megteremtik az alapot az Istenbe vetett bizalom kialakulásához, és segítik a szeretet hármas irányultságának érvényesülését. Ez annyit jelent, hogy a hitfejlődés útján a gyerek képes lesz Istent, önmagát és embertársait szeretni. Ahhoz, hogy valóban tudja szeretni Istent, önmagával és társaival szemben elfogadást kell tanúsítania. A hitélet csúcsára segíteni a gyerekeket csak úgy lehetséges, ha szeretve, elfogadva érzi magát. A szóban forgó játékok az ilyen, igaz keresztény értékek megtapasztalásának kapuit nyitják meg.
Illusztrálásként egy példa:
A játék neve: Skatulyák
Ajánlott: kamaszoknak az Önismeret, önvállalás - keresztény szemmel témához
Cél: önelfogadás elősegítése, az Istenbe vetett hit megerősítése A találkozás előtt a csoport néhány tagját papírdobozok beszerzésére kell megkérni. A dobozok közepes méretűek legyenek, és mindenkink jusson egy-egy darab belőlük. A terem közepén halmozzuk fel őket, nagy kupac színes újsággal, ollóval és celluxszal együtt. A feladat az, hogy a doboz külső részére mindenki ragasszon egy olyan képet, amilyennek ő szeretne látszani a külvilág előtt. A doboz belsejére pedig olyan képet ragasszanak vagy rajzoljanak, amilyennek önmagukat ismerik. Így a doboz belső fele az igazi ént mutatja, a külső pedig azt, akinek szeretnék, hogy mások lássák őket. Végül kiscsoportban beszéljék meg, hogy kit mi motivált a képek kiválasztásában. A hitoktatónak el kell magyaráznia, hogy gondolkodásunkban folytonosan meg kell újulnunk, s csak a világ akar minket beskatulyázni. A játékot a Róm 12,12 olvasásával zárjuk le.
Ez a játék gondolkodásra készteti a diákokat. A feladatvégzés során információt szerezhetnek önmaguk belső világáról, kapcsolataikról, s lassan elkezdődhet az öntudatos keresztény életvitel kialakítása.
Jegyzetek
1 Diós István-Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon V. Budapest 2000, 701-702.
2 Vö.: Teleki Béla, Az ünneplés művészete. Debrecen 1992, 74.
3 Vö.: Beran Ferenc, A keresztény erkölcs alapjai. Budapest 1999, 178-180.
4 Vö.: Piaget, Jean, Szimbólumképzés a gyermekkorban. Győr 1970, 268.
5 Vö.: A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) 160.
6 Vö.: Schweitzer, Friedrich, Vallás és életút - Vallásfejlődés és keresztyén nevelés gyermek- és ifjúkorban. Budapest 1999, 33.
7 Vö.: Schweitzer, Vallás és életút, 221.
8 Vö.: Hendricks, Villiam L., Teológia gyermekeknek, Budapest 1990, 333.
9 Vö.: Takács Bernadette, Gyermek - Játék - Terápia, Budapest, 2001, 31.
10 Vö.: Dobos László, Játék a hittanórán. Didaktikus játékok a 10-14 éves gyermekek hitoktatásához. Budapest 1997, 1-3.
11 Vö.: Tunyogi Erzsébet, Gondolatok a játék természetéről. Fordulópont II. 2000/1, 24-25.
12 Vö.: Páli Judit, A játék integratív szabályozása. In: Stöckert Károlyné (szerk.), Játékpszichológia. Budapest 1995, 19.
13 Vö.: Stöckert Károlyné, Játék és tanulás. In: Stöckert Károlyné (szerk.), Játékpszichológia. Budapest 1995, 203.
14 Vö.: Callies, E., Tanulás a játékban II. In: Stöckert Károlyné (szerk.), Játékpszichológia. Budapest 1995, 17-19.
15 Vö.: Korherr E. Josef, A valláspedagógia fejlődéslélektani alapjai. Budapest 1990, 1148-150.
16 Vö.: Fogassy Judit, Katekéták kézikönyve. Budapest 2002, 74-76.
17 Vö.: Tarjányi Zoltán, Katekétika I. Budapest 1998, 90-101.
18 Vö.: Fogassy, Katekéták kézikönyve, 83-84.
19 Vö.: Várkonyi Hildebrand, A gyermekkor lélektana II. Szeged 1940, 141-148.
20 Vö.: Korherr, A valláspedagógia fejlődéslélektani alapjai, 114-115.
21 Vö.: Fogassy, Katekéták kézikönyve, 89-96
22 Vö.: Tarjányi, Katekétika I., 108-111.
23 Vö.: fogassy, Katekéták kézikönyve, 87-88.
24 Vö.: Schweitzer, Vallás és életút, 216.
25 Vö.: Tarjányi, Katekétika I., 121-126.
26 Vö.: Fogassy, Katekéták kézikönyve, 100.
27 Vö.: Catechesi Tradendae 18.
28 Béndek Katalin, Játék a hittanórán. http://www.lutheran.hu/ujsagok/lelkipasztor/l961213.htm (2008. 06. 12.).
29 Vö.: Béndek Katalin, Játék a hittanórán. http://www.lutheran.hu/ujsagok/lelkipasztor/l961213.htm (2008. 06. 12.)
30 Vö.: Dobos László, Játék a hittanórán, 22.
31 Vö.: KEK 1804.
