Both Vanda Erzsébet
a HITÉLET SZEREPE A GYERMEKNEVELÉSBEN
Szülők és óvodáskorú gyerekeik problémás kapcsolatainak kezelése
az alapvető gyermeki tevékenységek és hitgyakorlataink
felhasználásával (2)
The Role of Faith Education. Treatment of Problematic Parent-Child Relationships through Children's Peculiar Activities and Practices of Faith (2)
The research concludes that the activities preferred by children are present in the practices of our faith: the liturgy is a symbolic dramatic play, the Bible is a book of tales and real stories, the liturgical year gives us the occasion to organise some workshops related to the actual feast in which adults and children can develop their manual capacities for fantasy. The prayers and the performances bring family members together and create the environment for everyone to express their emotions, fears, and desires. In addition, it presents the occasion to know each other better. To conclude, the consistent practice of religion can be a useful solution to family problems; strengthening not only the family bounds and effective communication, but also even the individuals' relation with God. The research takes into account the importance of the specifics of childhood and applies "the five love languages" (physical touch, words of affirmation, quality time, receiving gifts, acts of service). If parents and pedagogues make an effort to know and to accomplish the emotional claims of children, the mission would be fulfilled. Thus, the growing generations would be able to carry out their duties toward the Church in particular and society in general.
Keywords: faith, education, family, parent-child relation, the five love languages, effective communication
Az óvodáskorú gyerekek fejlődési sajátosságai
A 3-6 éves kort a nagyfokú változások jellemzik testi és szellemi fejlődés terén egyaránt. A pszichológusok és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek nagy többsége ezt a korszakot „óvodáskornak" nevezi, mert az európai és az amerikai kultúrákban egyaránt ez a néhány év az óvodába járás ideje. Fejletlenebb országokban ez nem így van, illetve az említett kultúrákban sem jár minden, az adott korcsoportba tartozó gyerek óvodába vagy hasonló intézménybe. Az egyszerűség kedvéért azonban az „óvodáskorú" jelzőt alkalmazom az említett életkorú gyerekekre. A teljesség igénye nélkül foglalom össze a továbbiakban a fontosabb szempontokat.
Fizikai fejlettség
Az említett négy év során a gyerek fizikailag egyre erősebb, nagyobb lesz, mozgása egyre rendezettebb.1 Mozgáskoordinációja az óvodáskor végére már majdnem teljesen fejlettnek mondható a hároméves „ügyetlenségével" szemben: fokozatosan megtanulja lábait külön-külön, majd együtt is használni(távugrás), kezeit is képes lesz előbb egyenként, majd összehangoltan együtt használni (labda elkapása), míg végül minden végtagját összerendezetten használja különösebb erőfeszítés nélkül.
Óvodáskor végére olyan bonyolult mozgások végrehajtására lesz képes, mint kerékpározás, öltözködés, cipőfűző bekötése, egy lábon ugrálás stb. A legfontosabb mindezek között, a kéz izmainak és csontjainak fejlettsége következtében, a finommotorikus mozgások összerendezettsége, amely az írás elsajátításának alapfeltétele (de ezeknek a kézizmoknak és -csontoknak a fejlődése még nem zárul le teljesen óvodáskor végére, kisiskoláskorban folytatódik). Testsúlyban és magasságban egyre gyarapodik, elveszíti a kisgyerekre jellemző vonásokat: feje már sokkal arányosabb lesz testéhez képest, arca kinyúlik, nem annyira kerek, és egész testalkatára egyfajta nyurgaság lesz jellemző a kisgyerekkori teltséggel szemben.
Értelmi fejlődés
Az óvodáskorú gyerek gondolkodását és ismereteit az egocentrizmus, illetve a gyerekközpontúság jellemzi.2 Énköz-pontúsága nem teljesen a felnőttek által negatív értelemben használt fogalomnak felel meg, hiszen az egocentrikusság a társadalomban gyakran az egoizmussal egyenlő értelemben használódik, és az egyénnek önmaga folyamatos előtérbe helyezését jelenti mások kizárásával, eltiprásával egyidejűleg, vagyis egyféle személyiségjegy. A gyerek egocentrizmusa kognitív képességei fejletlenségével magyarázható, nem pedig személyiségének összetevője. Konkrétan azt jelenti, hogy a gyerek nem képes önmagát mások helyzetében látni, mások álláspontját megérteni, vagyis empatikus képessége éretlen. Csak azt a szempontot képes figyelembe venni, amely számára ismert. Gyermekközpontúsága ebből az egocentrizmusból fakadó sajátosság, amely azt jelenti, hogy a gyerek gondolkodása szerint a szülők, és egyáltalán a felnőttek rendeltetése az, hogy őket, gyerekeket, gondozzák - vagyis elképzelésük szerint minden az ő világuk körül forog.3
Az egocentrizmussal rokon tulajdonság a centrálás, amely azt jelenti, hogy kb. 5 éves korig a gyerek csak egy szempontból képes megközelíteni egy adott helyzetet.4 Még akkor is, ha több szempontot ismer, egyszerre csak egyet képes figyelembe venni. Ez azonban nem hiba, hanem tipikus fejlődési jellegzetesség, amelyet a gyerek a családi és közösségi élet segítségével képes túlhaladni. Az énközpontúság tehát egy általános jellegű gyermeki sajátosság, amely fokozatos tanulás és gyakorlás által korrigálható: a gyerekek megszokják, hogy mások szempontjait is figyelembe vegyék vagy másokra is gondoljanak. Tudatosan teremthetünk nekik olyan helyzeteket, amelyben tehetnek valamit másokért (például idős nagyszülővel beszélgetni, apának teát vinni). Az empátia képessége ugyanis - hiszen arról van szó - szerepet játszik abban, hogy a gyerek kapcsolatteremtésre képes, mások által elfogadott és szeretett személyiséggé váljon.5 Amennyiben felnőttként sem tudja legyőzni egocentrizmusát, elszigetelődött, agresszív, depresz-szióra vagy szenvedélybetegségre hajlamos emberré válhat.
Az azonos korú gyerekekből álló csoport hozzásegítheti a gyereket ahhoz, hogy megértse: a saját és a mások véleménye különbözhet. Még akkor is, ha egyelőre nem képes elfogadni más gondolatot, de már kezdi sejteni, hogy minden ember egyedülálló lény,6 különböző vágyakkal, tervekkel, érzelmi élettel (tudja, hogy melyik gyerektársa kezd nagyon könnyen sírni, vagy hogy másoknak melyek a kedvenc játékai). Ezek már fontos lépések az énközpontúságból egy újabb fejlődési fok felé való haladásban.
A fenti jellemzőkön kívül egy másik sajátossága az óvodáskori gondolkodásnak a látszat és valóság közti határ gyakori elmosódása:7 magyarázataikban, kérdéseikben érhető tetten ez a tendencia. Logikájának használatára vall a gyermeki etimológia alkalmazása, amikor is a gyerek olyan jelentéseket talál az általa nem ismert szavaknak, amelyek neki is mondanak valamit: például az „élesztő" az ő számára az ébresztőhöz közel álló, rokon értelmű szó, a „vadidegent" pedig összetételében értelmezi (egy erőszakos ismeretlen). Jelentős mennyiségű ismerettel rendelkezik a környező világról, amely azonban torzító elemeket is tartalmaz: a gyereknek nem csupán objektív tapasztalatai, hanem érzelmi élményei és indulatai is meghatározzák tudását.8 Mégis figyelemre méltó a tudása, hisz minden ismeretet, amellyel rendelkezik, születésétől kezdve különböző cselekvéseken át szerzett meg, valamint az azokból leszűrt következtetések, tapasztalatok által.9 Ez a cselekvés-tapasztalás általi felfedezés körülbelül hatéves koráig, az iskolaérettség eléréséig tart.
Az óvodáskorú gyerek vallásosságára gondolkodási sajátosságainak megfelelően jellemző az antropomorfizmus10 (Istennek emberi alakkal és tulajdonságokkal való felruházása), az animizmus (Isten szerinte élő erővel, lélekkel ajándékozta meg a körülötte lévő tárgyakat), és a mágikus gondolkodás (úgy gondolja, hogy a természet erőivel szemben természetfölötti erővel rendelkezik - ezért Istent is ilyen csodalénynek tekinti).11 Ezek a gondolkodási formák teljes gondolkodását és világlátását átszövik: az állatokat és növényeket is emberi tulajdonságokkal ruházza fel, érzőnek és értőnek gondolja az élettelen tárgyakat, és játék közben csodálatos varázserő tulajdonosának tartja önmagát, ezáltal pedig a kicsiség és gyengeség érzését győzi le. Az említett gondolkodásmódok hozzásegítik a gyereket a keresztény vallás elemeinek feltétel nélküli elfogadásához (Jézus csodáit, Isten mindenhatóságát gondok nélkül magáévá teszi).12 A mi feladatunk az, hogy amikor később, a serdülőkor kezdetén meggyőződik e gondolkodásmódok téves-ségéről, következésképpen megkérdőjelezi a hitbeli alapokat is, akkor átsegítsük a gyermeki hitből egy érettebb látásmódba, hozzájárulva felnőttkori meggyőződésének megalapozásához. A gyerekek képzelőereje nagyon eleven, és ez a fantázia 5-6 éves kor körül éri el csúcspontját. Jelen van mindennapjaikban, és a környezetükben lezajló apró eseményeket rendkívüli jelentőséggel ruházza fel. A gyermeki fantázia módosítja a dolgok valóságos arányait, s a megszokottat különlegessé, izgalmassá változtatja.13 Nélkülözhetetlen szerepet tölt be a gyerek játékában, érzései kifejezésében, az átélt konfliktusok feloldásában. Egy másik sajátossága a gyermeki gondolkodásnak az, hogy vágyvezérlésű:14 ez tulajdonképpen összefügg az egocentrikus gondolkodásmóddal. A gyerek gondolatait elsősorban vágyai töltik ki, viselkedését pedig az azonnaliság jellemzi: ha valamire vágyik, azt késlekedés nélkül szeretné magáénak tudni. Nagyon nehéz számára vágyai érvényesítésének késleltetése. Ez, amint a későbbiekben látni fogjuk, a szülőktől való hosz-szas elszakadás másik nagy problémája: a gyerek nem képes felfogni, hogy majd két hónap múlva jön vissza édesanyja/ édesapja - ő most szeretné maga mellett tudni őt. Ha vágyai nem teljesülnek, a tipikus védekező mechanizmusok felhasználásával próbálja megóvni magát a nagyobb sérüléstől: elfojtás, tagadás, hárítás, regresszió, projekció, reakcióképzés, meg nem történtté tevés stb.15
Erkölcsi fejlődés
Jean Piaget francia pszichológus foglalkozott első ízben részletesen és behatóan a gyerekek kognitív és erkölcsi fejlődésével. Elmélete szerint a „prelogikus gondolkodású" (óvodáskorú) gyerekek erkölcsi ítéleteire az alárendeltségből fakadó engedelmesség jellemző.16 Ezek a gyerekek oly módon indokolják meg erkölcsi dilemmákra vonatkozó döntésüket, amelyből látszik, hogy elfogadják a szabályt, de csak a felnőttek iránti tiszteletből, illetve felsőbbrendűségük elismeréséből kifolyólag. Ezért van az, hogy a gyerekek, ha be is tartják a szabályokat, inkább a büntetéstől való félelemből teszik,17 mert tudják, hogy a felnőtt „hatalmasabb", és nekik káruk származhat abból, ha nem cselekszenek megfelelően.
A 3-6 éves gyerek hisz az immanens igazságban, vagyis hogy a rosszat elkövető megkapja megérdemelt büntetését, még ha az számunkra véletlenszerű eseménynek tűnik is (például a tolvaj menekülés közben gödörbe esik). Piaget leírásával szemben, amely szerint a gyerek a szabályt örök érvényűnek és általános értékűnek véli, későbbi kutatások szerint már a hároméves gyerek képes figyelembe venni a szándékosság szempontját egy tettnél (például a teáscsészét szándékosan eltöri valaki, vagy véletlenül leveri).18
Érzelmi-szociális fejlődés
A gyermekek bármilyen téren való fejlődésében (kognitív, affektív, illetve viselkedési szférában) a legfontosabb tényező az emberi személyekkel tartott kapcsolat, az interakciók, közös tevékenységek. E kapcsolatok nélkül az egyén nem csak intellektuális fejlődésében marad le, hanem társas életében is komoly hiányosságok léphetnek fel.19 Kutatások foglalkoztak olyan gyerekekkel, akik csecsemőkoruktól a vadonban nőttek fel, és amikor tizenévesen az emberek világába kerültek, már nem tudtak sikeresen beilleszkedni: nem voltak képesek megtanulni beszélni, és a kommunikáció egyéb formáit is csak részlegesen sajátították el.20 Erikson az életszakaszok és az egyes szakaszokban jelentkező pszichés krízisek mellett felsorolja a fontos kapcsolatok körét. Ezek alapján 5 éves korig a legfontosabb személyek: elsősorban az anya (csecsemőkorban), majd ez kitágul mindkét szülő irányába (2 éves kortól), míg kb. 3-5 év között a család egésze (szülők, testvérek, nagyszülők) veszi át a fontossági szerepet.21 A gyermekkor legjellemzőbb sajátossága a szülőktől való függőség, hiszen a gyerekek még nem képesek szükségleteik ellátására, rászorulnak a felnőttek gondoskodására.
A kisgyerek számára a szülei mindenhatók, mindenre képesek. Ráadásul ők jelentik számára az abszolút jót, a tökéletest - egyszóval minden szempontból felnéz rájuk. Mivel a gyerek kettős valóságtudatban él (a mese realitása éppoly élénk számára, mint a mindennapi valóság), édesapja testesíti meg számára az erős királyt, a mindenki fölött győzelmet arató vitézt, édesanyja pedig a jó tündért, a szép királylányt stb. Ezek a mesealakok tudatában összefonódnak a szülők alakjával, az ő védelmére kelnek és az ő jólétéért küzdenek. Ezért érinti őt különösen érzékenyen a nemtörődömség, az elhanyagolás,22 ami ellen nem tud védekezni, hiszen ki van szolgáltatva a felnőttek kénye-kedvének.
A gyerek nem csak a vele szembeni ellenérzéseket, hanyagságot észleli, hanem a szülők egymással szembeni konfliktusait, problémáit is, amelyek felfedezésére rendkívül finom érzékkel rendelkezik. Bármilyen „rejtett közlést" képes felfogni és dekódolni, akárhogyan is titkolják előtte. Már a néhány napos csecsemő képes reagálni a szavakra - a hanglejtés, hangmagasság, hangsúly alapján -, annak ellenére, hogy nem ismeri a szavak jelentését; megkülönbözteti a női hangot a férfihangtól, az édesanya hangját más nők hangjától, és felismeri a magzati korban hallott verseket, meséket, dallamokat.23 E csecsemőkori preferenciák is azt bizonyítják, hogy érzelmi stabilitás szempontjából a legfontosabb tényező a gyerek számára a biztonság, a megszokott, az ismert.
Amint már említettük, a hároméves gyerek az óvodai közösségbe kerülés során rálép az önállósodás útjára. Ahhoz azonban, hogy ez komolyabb gond nélkül megtörténjen, előbb szükséges megtapasztalnia a biztonságot. A felfedezések, kezdeményezések korában is szüksége van a biztos háttérre, olyan személyekre, helyekre, akik/amelyek felé bátran és bizalommal fordulhat, akár pozitív, akár negatív élményeivel. Ezt a biztonságot természetesen a család, a szülők jelentik számára. Éppen ezért sorolható a szülők részéről az abúzus, a gyerekkel való visszaélés formái közé nem csak a fizikai vagy a verbális agresszió, hanem a testi-lelki gondozás elhanyagolása is.
A szociális fejlődés szempontjából elsődleges az énfejlődés erősödése: a gyerek már ötéves kora körül elég fejlett önismerettel rendelkezik, képes a társai visszajelzéseiből egy képet kialakítani önmagáról, és ugyanígy ő is visszajelzést tud adni társainak. Nem árt viszont, ha nem tévesztjük szem elől, hogy önmaga és társai jellemzésében is még jelen van az erős érzelmi telítettség,24 amely torzíthatja észlelését (azt a gyereket, akivel örömmel játszik együtt, pozitívabb tulajdonságokkal ruházza fel, mint azt, akit nem szívesen fogad játszótársának). Mély társas kapcsolatokra képes: míg a hároméves csak a társai mellett játszik, addig az ötéves már a társaival közösen tud alkotni, szervezkedni.
Az énkép kialakulása kapcsán fontos tényező a nemi identitás alapjainak lefektetése: a szülők reakciói, elvárásai, az öltöztetés módja alapján a gyerekben lassan kialakul a kép a saját nemi hovatartozásáról,25 amelyet a továbbiakban elősegít a kortárscsoportba kerüléssel a barátságok kialakulása. Megfigyelések szerint a gyerekek már hároméves koruktól nemek szerinti csoportokat alkotnak: a kisfiúknak barátai, a kislányoknak barátnői lesznek. Óvodáskorban következik be a nemi szereppel való azonosulás, amely a szülők által nyújtott modell, illetve a megerősített magatartásmódok révén fokozatosan valósul meg. Ebből kifolyólag nagyon fontos a gyerek számára az azonos nemű szülő jelenléte, aki modellként áll előtte, valamint mindkét szülő következetes viselkedése a gyerek nemének megfelelő elvárások közvetítése, megerősítése terén.26
Végül levonhatjuk a következtetést, hogy az óvodáskor nagyon fontos időszak a gyerekek minden téren megvalósuló egészséges fejlődése és személyiségük alakulása szempontjából. Sok területen fordulópontot jelent ez a korszak, illetve a későbbi felnőtt alapvonásait hordozza magában. A megalapozásra kerülő személyiségjegyek, valamint a további fejlődési lehetőségek nagymértékben függnek az őket körülvevő humán környezettől. A környezet szerepének tudatosítása az egyház tanításában a kezdetektől fellelhető.
Lehetőségek a szülő-gyermek kapcsolati problémák kezelésére
Mivel a gyerekek a felnőtteknél kiszolgáltatottabbak, egyedül nem képesek kifejezni és megoldani problémáikat, valamint érzelmi életük, feldolgozási mechanizmusaik is kezdetlegesen működnek, ezért közelítem a kérdést az ő oldalukról. Elképzelésem szerint nekünk, felnőtteknek, szülőknek, pedagógusoknak kell erőfeszítéseket tennünk, hogy megközelítsük őket, segítsünk kifejezni a bennük lévő negatív érzelmeket és vágyakat, majd megtaláljuk annak a módját, ahogyan megvalósíthatóvá válik azok feldolgozása és a megfelelő érzelmi háttér megteremtése. Tapasztalataim szerint a keresztény hitvilág és annak gyakorlati kifejezése, a szó szoros és tágabb értelmében vett liturgikus cselekmények erre alkalmas alapnak bizonyulnak. Kutatásaim során nem találtam konkrét eredményeket és statisztikai kimutatásokat a hitgyakorlatok családi kötelékekre gyakorolt pozitív következményeire vonatkozóan. Keresztény szakemberek, pszichológusok és terapeuták viszont arról számolnak be, hogy a (főleg egyéni) terápia során alkalmazott imádság, szentírásolvasás elősegíti az együttműködést a hasonló nézeteket valló klienssel. Ismeretesek konkrét technikák, amelyek nagyobb mértékben használnak vallásos elemeket a klienssel való munkában (például bibliodráma). A jelen kutatáshoz kapcsolódó és azt kiteljesítő kérdések körébe tartozik, hogy van-e a tudatos és elkötelezett vallásgyakorlásnak hatása a házastársak kapcsolatára? Ha igen, akkor milyen hatást fejt ki? Valóban van hitgyakorlatainknak kapcsolatteremtő és -javító jellege? Ha igen, mennyire használható ez a felnőttekkel való munka során? A liturgikus cselekményeknek, vallásos gyakorlatoknak önmagukban van kapcsolaterősítő hatásuk, vagy egyszerűen abból a tényből fakad számunkra ennek érzékelése, hogy közös megvalósításuk által több időt töltenek együtt a családtagok? Személyes meggyőződésem, hogy emberi erőfeszítéseinken és elhatározásainkon túl valaki támogatja és irányítja ezeket a törekvéseket, így mutatkozhat meg és válhat megtapasztalhatóvá többlethatásuk...
Az egyház hozzájárulása a probléma megoldásához
A társadalom helyreállítása a család helyreállításával kez-dődik.27 Korunk családjának valóban szüksége van bizonyos felfrissítésre, hogy túlélje krízisét. Az egyház isteni küldetéséből kifolyólag részt kell vegyen ebben a tevékenységben, annál is inkább, mivel tanításának megfelelően a család mindenféle közösség alapsejtje: ha nincs család, nem lesz semmilyen emberi közösség.
Mit tud tenni az egyház a család intézménye érdekében? Tanítása terjesztésével nyomatékosíthatja a személy és a család jogait szerte a világban, tudatosíthatja az emberekben a család értékeit és azt, hogy mennyire hasznos és szükséges azok megvédése.28 Nem elég azonban az elméleti felkészítés az egyház részéről, szükség van konkrét tevékenységekre is. Például a plébániáknak megvan a lehetősége különféle családi tevékenységek szervezésére: az egyházi ünnepek alkalmával a gyerekeket össze lehet gyűjteni előadásra, amelyet a szülők is megnéznek, így a család együtt ünnepel. Közös munkadélutánokat lehet szervezni szülőknek-gyerekeknek (rajz, festés, kézimunka, tánc, éneklés, játék), valamint kirándulásokat és szórakozási alkalmakat. A gyerekekkel való közös tevékenységek mellett nagyon fontos, hogy csak a házastársak részére is szervezzenek különféle alkalmakat, melyek lehetőséget biztosítanak az együttlétre, hogy felismerjék az egymás iránti figyelem, az együtt töltött idő és érzelmeik kifejezésének fontosságát. Mindenekelőtt a család tagjainak meg kell tanulniuk felismerni és megbecsülni az egymásnak ajándékozott idő elsődleges voltát.
A katolikus egyház rítusok bőségével rendelkezik, amelyek segíthetik az összehangolódást a családtagok, a különböző családok, valamint az egyes személyek között. „A rítus összekapcsol múlttal, jövővel, hasonló helyzetben lévő emberekkel. Tradicionálisan kialakult, biztonságot nyújtó elemei lehetővé teszik az érzelmek kifejezését, átélését."29 Az egyház megtalálhatja helyét ebben a feladatban a felnövekvő generációk nevelésében is, amelynek célja a kulturális, intellektuális, esztétikai és erkölcsi értékek továbbadása, beleértve a személyes felelősségérzet kifejlesztését. Ha a fiatalok felelősséget tanulnak, tudatára ébrednek a család és a társadalom problémáinak, és képesek lesznek tenni a helyzet változtatásáért. Ennek elérése érdekében a nevelés nem csupán értelmi, hanem érzelmimotivációs kell legyen: a gyermekek korai éveikben meg kell tapasztalják a folyamatos gondozás és a biztonság élményét.
A család feladatai
A viselkedés-, illetve tanulászavaros gyerekek problémái legtöbb esetben a családi háttérben gyökereznek: a korai anyagyermek kapcsolat30 hiánya, a negatív élmények, nem megfelelő bánásmód, a családi-nevelési körülmények lelki sérülést okozhatnak a gyerekekben,31 melyek sok esetben a fent említettproblémás tünetekben fejeződnek ki. Az előzőleg bemutatott hazai példában is láttuk, hogy mennyire káros hatással van a szülők távolléte a gyerekekre: a kialakult helyzet sokoldalú és súlyos következményekkel jár. A gyerekek szorosan kapcsolódnak a családhoz, és rászorulnak a biztonságos háttérre, amelyet az nyújt, így elmondható, hogy minden vágyuk, félelmeik és problémáik/zavaraik összefüggésben állnak a szülőkkel való kapcsolatukkal. E megállapítás másik oldala pedig az a tény, hogy a szülő ismeri a legjobban a gyerekét, ő tölt vele legtöbb időt, és ő a legilletékesebb gyereke nevelésére.32
Mivel a gyermeki sérülések, zavarok a családi kapcsolatok megromlása által alakultak ki - így éppen ezen az úton, az emberi interakciók útján lehetséges a kezelésük.33 Ebben a munkában elsődleges szerep illeti meg a szülőket - egyrészt mivel nekik (is) köszönhető a probléma fennállása, másrészt mert ők gyerekeik szülei, tehát kötelességük és feladatuk segíteni őket. A szülőnek nem kell különös végzettsége, szakképesítése legyen ahhoz, hogy gyerekét támogathassa, csak egyszerűen legyen szülő, aki Istentől kapott feladatát szeretettel és lelkiismeretesen végzi. Nagyobb erőfeszítés nélkül, csupán a gyerekekkel töltött közös időszakok, játékok által észrevétlenül fejleszti és „kezeli" gyerekét.34
A következőkben azt tekintjük majd át, hogy az egyszerű gyermeki tevékenységeknek önmagukban is milyen jótékony hatásuk van - a mi feladatunk ezekben a helyzetekben pusztán a feltételek megteremtése, a szituáció előkészítése, és ameny-nyiben lehetséges, aktív, támogató részvétel a gyerek spontán tevékenységében.
Jegyzetek
1 Vö. Vajda Zsuzsanna: A gyermek pszichológiai fejlődése. Helikon Kiadó, h. n. 1999, 115.
2 Vö. Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest 2001, 117.; Vajda, 116-118. A gyermeki ego-centrizmusnak a beszédben való megnyilvánulásáról, valamint tudatelméleti vizsgálatáról l. bővebben: Cole - Cole, 344-346.
3 Ha elgondolkodunk egy kicsit ezen, vajon ránk, felnőttekre, nem jellemző egy „felnőttközpontú" gondolkodás, amikor gyakran munkánkba, terveinkbe belemerülve teljesen megfeledkezünk gyerekeink világáról, vágyairól?
4 Vö. Mérei - V. Binét, 94.
5 Vö. Hadinger, 82-83. A szerző megjegyzi, hogy napjainkban sok család épp az ellenkezőt teszi: azt sugallja gyereke felé, hogy ő az egyetlen, akinek vágyai fontosak, más egyáltalán nem számít.
6 Vö. Dieterich, 166.
7 Vö. Vajda, 123. E gondolkodási sajátosság abban nyilvánul meg, hogy a gyerekek kizárólag a tárgyak legfeltűnőbb, felszíni sajátosságaira összpontosítanak (Piaget-kísérletek). Ezért veszélyes a tévénézés is, mert nem tudják eldönteni, mi valóság és mi nem a látottak közül. De 4-6 éves korban már különbséget tudnak tenni látszat és valóság között. Cole - Cole, 347., 351-352., 449.
8 Vö. Mérei - V. Binét, 118, 120-121.
9 Vö. Dieterich, 158.
10 Istent leggyakrabban egy idős nagyapához hasonlítják, aki fölöttünk lakik az égben, mindent ő alkotott úgy, ahogy az emberek gyártják a különféle tárgyakat. Nagy hatalma van, mint a mesebeli királynak. Vö. Dieterich, 176.
11 Vö. Benkő Antal: Bevezetés a valláslélektanba. Róma 1979, 143147.; Cole - Cole, 298. Ami környezetében történik, annak is mágikus vonatkozásai vannak a gyerek számára: ez „az egységvalóság érzése" (a gyermek egységben van a világgal). Vö. Broche, Gisela: A jungi mélypszichológia gyermekterápiája. (ford. Kende B. Hanna) In: Petzold, Hilarion - Ramin, Gabriele: Gyermekpszichoterápia. Osiris, Budapest 2002, 56.
12 Vö. Dieterich, 179.
13 Vö. Mérei - V. Binét, 90.
14 Vö. Mérei - V. Binét, 106.
15 A védekező mechanizmusokat Anna Freud tanulmányozta behatóan. Részletes bemutatásuk: Mérei - V. Binét, 107-111; Smith, Edward E.- Nolen-Hoeksema, Susan - Fredrickson, Barbara L. - Loftus, Geoffrey R.: Atkinson & Hilgard: Pszichológia. (ford. Boross Ottilia, Gábris Krisztián, Nády Rozália Eszter, Nábrády Mária) Osiris Kiadó, Budapest 2005, 488-490.
16 Vö. Vajda, 127.
17 A Kohlberg által leírt erkölcsi fejlődés szerint ez az első fokozat, az erkölcs előtti szint, amikor is a gyerek csak a büntetés és az engedelmesség szerint igazodik, mert még nem képes az erkölcsi eszméket figyelembe venni. Dieterich, 169.
18 Vö. Vajda, 128-129.
19 A gyerekek feltétlenül meg kell tapasztalják más emberektől a szeretetet, a megbecsülést és az oltalmat. Hadinger, 25.
20 Egyes szakemberek szerint azonban az illető gyerekek pervazív fejlődési zavarban szenvedtek, az autisztikus spektrum bármely szintjén elhelyezkedő egyének pedig köztudottan a fenti tüneteket produkálják. Vö. Frith, Uta: Autizmus. A rejtély nyomában. (ford. Greskovits Endre) Kapocs Könyvkiadó, 1991, 17-37.
21 Vö. Linn, Matthew - Fabricant, Sheila - Linn, Dennis: Életünk nyolc szakaszának gyógyítása. (ford. Nagy György) Marana Tha 2000 Alapítvány, Budapest 2002, 26.
22 Statisztikák szerint a gyermekek által elszenvedett abúzusok fele elhanyagolás (testi-szellemi-lelki), a hasonló visszaélést elszenvedett gyerekek fele pedig 7 évesnél kisebb. Cole - Cole, 444-445.
23 A kísérletek ismertetése: Smith - Nolen-Hoeksema - Fredrickson - Loftus, 95., 96., 99.; Cole - Cole, 150-151.
24 Vö. Vajda, 130.
25 Vö. Smith - Nolen-Hoeksema - Fredrickson - Loftus, 118-121.; Vajda, 131.
26 Vö. Dieterich, 147-149.
27 Vö. Peschke, Henry C.: Christian Ethics. Vol. II. A Presentation of Special Moral Theology in the Light of Vatican II. C. Goodliffe Neale, Alcester and Dublin 1978, 243.
28 Vö. Kirkpatrick, Frank G.: The Ethics of Community. Blackwell Publishers 2001, 146.
29 Hézser Gábor, id. Balogh Klára: A spiritualitás, a vallás helye, szerepe a rendszerszemléletű terápiás gyakorlatban. In: Székely Ilona (szerk.): Pszichoterápia és vallás - újraközeledés, 88.
30 A biztonságos kötődés kialakulásának fontosságával kapcsolatosan John Bowlby végzett kutatásokat.
31 Vö. Kósáné Ormai Vera: A mi óvodánk. Neveléspszichológiai módszerek az óvodában. Okker, h. n. 2001, 63. A könyvben épp a szülők távollétének negatív hatásai szerepelnek példaként: eszerint az anya hosszasabb távolléte féléves kortól másfél évig a legveszélyesebb, míg az apa hiánya 2-5 éves között a legsúlyosabb, különösen fiúk esetében. Persze a gyerek egyéni jellemzőitől is függ a kiváltott hatás.
32 Vö. Takács Bernadett: Gyermek-játék-terápia. Az integratív játék módszere. Okker, h. n. 2001, 92, 108.
33 Vö. Takács, 198.
34 Vö. Takács, 76.
