Cluny és a kolozsmonostori apátság között mindössze 150 év van – és 1952 km.
Bár kellőképpen ősi mindkettő, térben és nemzetközi jelentőségükben igencsak távol
vannak egymástól. Amiben mégis közel vannak: mindkettő jubilál, és már egyik sem
működik: Cluny 1100, a kolozsmonostori apátsági templom 950 éves – és hadd említsük
meg az éppen 1000 éves solesme-i apátságot is – ez utóbbi ma is működik, sőt
újra virágzik.
Farmati Anna
bENCÉS EMLÉKEZÉSEK – CLUNY 1100 ÉVE
Mémoires bénédictines - les 1100ans de Cluny
A l'occasion de 1100ème anniversaire de la fondation de l'abbaye de Cluny on traces les principaux événements de son histoire tout en relevant les valeurs chrétiennes, historiques, culturelles, spirituelles et morales que cette abbaye avait porté et porte encore pour l'Europe contemporaine. On évoque les plus célèbres personnalités de l'ordre qui jusqu'aux nos jours restent connues et appréciées.
Mots-clés: Cluny, culture, mémoire, histoire, sainteté, spiritualité
Cluny a nagy francia forradalomnak lett az áldozata: 1791-ben elűzték onnan a szerzeteseket, 1798-ban pedig az épületegyüttes az állam tulajdonába került. A kolozsmonostori apátság ugyancsak közismert hosszas és változatos történelmi viszontagságok áldozata lett. Méreteikben és nemzetközi jelentőségükben igencsak különböznek a felsorakoztatott monostorok, mégis ugyanannak a szellemnek a hordozói voltak - illetve az emlékezés igénye azt mutatja, hogy ma is azok -, üzenetük a viszontagságok ellenére is él - és valami miatt vonzó a 21. század embere számára is.
De mire is emlékezünk?
2009. szeptember 12-én Benoît Rivière, Autun, Chalon és Mâcon érseke nyitotta meg az évfordulós rendezvénysorozatot.
A programban szerepelnek előadások, koncertek, kiállítások, turisztikai, kulturális, tudományos rendezvények - hiszen a 11 évszázad sokrétű értéktárat halmozott fel -, és ez mind örökségünk. Tehát nem puszta történelmi adatokra emlékezünk - de nem is pusztán kulturális érdekességekre. Mindezeket megtaláljuk a nagyszerű szakkönyvekben. A Cluny-jelenségnek hatalmas és szerteágazó irodalma van, a szerzők elsősorban mint kultúr- és egyháztörténeti érdekességet elemzik. Viszont „ha Cluny híres, az nem a román kori művészet miatt van, hanem először is azért, mert monostor" - nyilatkozta Pierre Calimé, az Autun-Chalon-Mácon egyházmegye szóvivője a Francia Püspöki Konferencia honlapján megjelent dokumentumban. „Ebből az évfordulóból ambiciózus nemzeti örökséget ápoló, kulturális, turisztikai eseményt csinálnak, de mi azt szeretnénk, azt akarjuk, hogy ez spirituális esemény legyen. Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy Cluny nagy műve az a sok ezer szerzetes, aki Szent Benedek regulájára bízta magát. Az építészeten, a művészeteken, a tudományokon és az utakon túl Cluny 2010, legalábbis a hívő és a jóakaratú ember számára, alkalomnak kell lennie arra, hogy újra fölfedezze azt, ami az apátság kórusának a közepébe írva látható: Akarod-e az igazi életet?"
Az agyonfelejtett „második Benedek"
Ahogyan Szent Bonaventurát a ferences rend második alapítójaként szokás számon tartani, a bencések esetében is találkozunk hasonló jelenséggel: a bencés rend intézményes megteremtője ugyanis a ma már kevésbé ismert Aniane-i Szent Benedek. A longobárd betörésektől a 8. századig a kontinuitás valójában megszakadt. A bencés rend abban a formában, ahogyan Monte Cassinón megszületett, ekkor már tulajdonképpen nem létezett.1 Európa és Anglia szerzetesei különféle regulák kombinációját használták (regulae mixtae). Többek között Szent Kolumbán, Szent Bonifác hatásával kell számolni. Ezért az egységesítés gondolatát már Nagy Károly is fölvetette a 8. század közepén, megvalósulásához azonban szükség volt egy olyan karizmatikus szent föllépésére is, mint Aniane-i Benedek, akit nem pusztán a politikai érdek és az ellenőrizhetőség igénye, hanem az őszinte buzgóság vezetett.
A gót nemesi származású Witiza a burgundiai Saint Sein monostorában tanulmányozza Szent Kolumbán és Szent Benedek reguláját, és rájön - bár kezdetben túl lazának ítéli -, hogy a benedeki szabály a megfelelőbb az európai lélek számára, ugyanakkor azt is tapasztalja, hogy már sehol sem tartják meg tiszta formájában. És ahogyan ez lenni szokott, buzgalmában a betű szerinti, szigorúan vett értelmezés mellett dönt, elhagyja Saint Sein monostorát, és családi birtokára, Aniane-ba költözik, ott alapít monostort, és elkezdi életbe ültetni a regulát. Rá kell jönnie azonban, hogy a szó szerinti alkalmazás lehetetlen, társai pedig nem bírják azt a radikális aszkézist, amit megkövetel tőlük. Megírja a Concordia regularumot, amelyben alapvetően Szent Benedek reguláját kommentálja, de összhangba hozva azt Szent Vazul, Pachomius és Szent Kolumbán szabályzatával.
Aquitániai Vilmos támogatásával több mint 20 monostort alapít, majd amikor Vilmos császárrá lesz, 814-ben az Aachen (Aix-la-Chapelle) melletti Indenbe rendeli. (Ma Kornelimünster -Aniane-i Benedek közvetlen lelki öröksége ma már csak itt él.) Itt tartják majd 816-ban a híres reformzsinatot minden püspök és apát részvételével. A Capitularum monasticumot majd csak 817-ben fogadják el, némi módosítással, ugyanis az egyéves tapasztalat azt mutatta, hogy az egységesítést nem lehetett automatikusan végrehajtani, nem mehetett végbe a helyi jellegzetességek figyelembevétele nélkül.2
A történeti jellegű kézikönyvek csupán Benedek nagyszerű szervezőkészségét, a világi uralkodókkal való hatékony együttműködését, centralizáló törekvésekben játszott szerepét méltatják - holott nyilván nem csupán emiatt kezdték el szentként tisztelni. Fernand Baume írja Vitájának francia nyelvű kiadása elé: „...először mint embert és szerzetest kellene megismerni, és csak azután foglalkozni egyházpolitikai sikereivel". Életrajzát - a középkori viták szabályai szerint - tanítványa, Aniane-i Szent Ardon írta meg.3 Ardon az apátsági iskola vezetője volt Aniane-ban, Benedek úti kísérője, majd valószínűleg utódja az apáti székben, miután Benedek Indenben maradt.
Benedek „sikerét" tehát nem csak előnyös családi kapcsolatainak és ügyességének köszönhette: megtérés, hosszas megfontolás és küzdelem előzte meg munkáját. Három évig készült világi állapotában arra, hogy az isteni szeretet tüzére válaszolva a krisztuskövetés szűk útjára lépjen. Ez a belső tűz azonban
még ekkor is, három év után is túlzásokkal és sok éretlenséggel párosult benne. Szenvedések árán kellett fölfedezni a benedeki regula igazi szellemét, ami nem a szélsőséges aszkézisben és a merev szigorban gyökerezik, hanem a békességben és a bölcs kiegyensúlyozottságban. A világ elhagyása után ez volt az a „második megtérése", ami lehetővé tette számra, hogy a kegyelem eszközévé váljék. Vitája csodákról számol be, bölcs magatartását dicséri, és adottságai közül kiemeli a lelkek megnyerésének és vezetésének karizmáját.
Cluny - mítosz és valóság
2009. november 11-én XVI. Benedek pápa az általános kihallgatás alkalmával a cluny reformról beszélt. Hangsúlyozta a benedeki regulához való visszatérés erényét, a liturgia ünneplésének szépségét és komolyságát, a meghaltakért mondott szentmiséket és zsolozsmákat, a Mária-tiszteletet, a csendet. A leglényegesebb elemeket és a legfontosabb értékeket emelte ki Cluny lelkiségéből, és ezek az elemek már egyféle mítoszt is teremtettek. Ennek alapján Clunyről minden művelt embernek van valamiféle képe - és ezt vagy csodálja, vagy elutasítja.
Számolnunk kell viszont azzal, hogy a reformok is mindig elavulnak - miután az új megszokottá válik -, jönnek a túlkapások és/vagy az ad fontes mozgalmak: vissza az eredetihez (vagy valami egészen máshoz) - jelen esetben a regulához, vissza Szent Benedekhez, mert az a Cluny, amely egész Európában az una regula szellemét szórta szét, egy adott ponton eltérni látszik attól. A kérdések korában tehát érdemes Cluny-vel kapcsolatban is kérdéseket föltenni.
Petrus Venerabilis és Clairvaux-i Szent Bernát vitája éppen ezekre az ellentmondásokra világít rá Cluny első krízishelyzetében. Bármennyire is el akart szakadni Cluny a világtól, intézményként nagyon is benne él korának társadalmában. Péter apát természetesen védi monostorának szokásrendjét, Bernát pedig sokallja a külső kapcsolatokat, a túlzásokba átcsapó pompát akár még a liturgiában is. Kemény harc folyik köztük és szerzeteseik között. A két nagy személyiség igazi nagysága - sokrétű lelkiségi, teológiai, egyházszervezeti munkásságuk mellett természetesen - éppen abban nyilvánult meg, hogy meredeken ellentétes elvekről vitatkozva és azokért harcolva is mélységes barátságban maradtak. Rendtársaiknak ez nem mindig sikerült. Petrus Venerabilis apátsága után enyhe hanyatlásról beszélnek. Ennek okát van, aki a francia uralkodóházzal ápolt kapcsolatokban látja, más a soron következő apátok személyiségének gyengeségében. A szent életűek után ugyanis ilyenek is következnek, I. Boulogni Istvánt, Roland de Hainaut-t adósságért, illetve csalásokért váltják le.4 A vizitátori jegyzőkönyvek pedig a szerzetesi élet fellazulására utaló bejegyzéseket tartalmaznak - 1276-ban például már egyre keményebb szabályokat kénytelenek javasolni. Már külön kérni kell a szerzeteseket, hogy vegyenek részt a karimán, a papok nem miséznek rendszeresen, nem minden szerzetes tudja a zsoltárokat. Erőszak és összeesküvés, lázadás gyanúja is felmerül a büntetési szabályok kapcsán. Gyakori hiba például a csend és a böjt megszegése, az egymás elítélése, a vádaskodás, az elöljáró becsmérlése, de még az is előfordult, hogy a „szent szerzetesek" az apát pecsétjét hamisították. Be kellett tiltani a kockajátékot körükben, mert laikusokkal pénzre játszottak, de még az is előfordult, hogy elhagyták a monostrot, kocsmába jártak, vagy meg nem engedett kapcsolatokat tartottak fenn.5 Ez is a realitáshoz tartozik - nem csak Cluny, hanem az ember realitásához.
Petrus Venerabilisnak még sikerült kiemelnie rendjét a krízisből. A közéletiből és az erkölcsiből egyaránt. A következő évszázadok viszont már sohasem hozzák vissza a fénykor lelkesedését és ragyogását. És ennek nem csak a tehetségtelen apátok vagy a laza életet élő közösségek az oka - hiszen nem volt minden apát és szerzetes elvetemült -, hanem mások lettek az idők jelei. Megjelentek a ciszterciek után a koldulórendek, és bizonyos szerepeket és feladatokat átvettek tőlük, másokat meghagytak nekik. Tény, hogy a francia forradalom előtti évekről már többen is állítják, hogy kifejezetten a dekadencia, a hanyatlás ideje volt, a Cluny rendnek nem volt már vonzereje. Míg a 12. században egyik összeírás szerint 1184 tagot számlált, 1787-ben már csak 509-et. Ők is megoszlottak 1621 óta a hagyományos és megreformált ág között. Kapucinus ugyanebben az időben 3797 volt csak Franciaországban.6
Életszentség és/vagy (üdvösség)politikai érdekek
Nagy Károly egységesítő intézkedéseinek, amint már említettük, volt nem kevés politikai és egyéni vetülete is. Az aacheni egyezménynek úgyszintén. Nagy Károly és sok más uralkodó, főúr a birodalom biztonságát és saját üdvösségét a szerzetesek imáitól remélte. Ugyanez mondható el Aquitániai Jámbor Lajosról, Cluny alapítójáról, kire a jámbor jelző nem vallásos buzgósága miatt ragadt rá, hanem csak az alapítás ténye miatt emlegetik így.7 Bár a Cluny rend erényei között szokták emlegetni a világi és egyházi hatalmaktól való jogi-szervezeti és lelki függetlenséget (közvetlenül a pápának volt ugyanis alárendelve, a főmonostor Péter és Pál apostoloknak való dedikálása is ezt jelképezi), mégiscsak nagy mértékében függött az adományoktól, a presztízstől... Cluny virágkora olyan korra esik, amikor szentnek lenni bizony politika is volt, szentéletrajzot írni pedig tendenciózusan kellett. A Cluny rend hosszas fennállásához, a monostorok nagy számához, a szerzetesek létszámához viszonyítva nagyon kevés a szentté avatott - vagy legalábbis kevés közöttük a tartósan közismert, ma is ünnepelt szent. Akiket pedig szentként tisztel az egyház, azok inkább helyi vagy kulturális tiszteletnek örvendenek. Ez a tény mindenképpen el- és meggondolkodtató. Néhány kimagasló egyéniségről azonban megemlékezhetünk:
Szent Odó (878-42) talán a legismertebb közülük, 926-ban lett Cluny apátja. Ő az első nagy szent apát, maga a reform is elsősorban az ő nevéhez fűződik. Legtöbb monostorba maga látogatott el és ültette gyakorlatba a regulát, mindenütt az adott helyzethez alkalmazkodva. Előkelő családból származott, és az ebből adódó kapcsolatait ügyesen használta fel az egyházi és világi diplomáciában. Eredményesen dolgozott - és emellett az életszentség útján járt. A reformot saját magán kezdte: lemondott vagyonáról, szigorú aszkézisben élt. Komoly imádságos életet élt, nagy tisztelője volt Szent Mártonnak és Szűz Máriának. Életrajzírója szerint megnyerő, alázatos, türelmes, jó humorú ember volt. A felebaráti szeretet gyakorlása és a külső és belső békepolitika terén tűnt ki, ezért tisztelték szerzetestársai, a világi elöljárók és az utókor. Az Isten békéje mozgalom -pax Dei, treuga Dei - az ő révén fűződik Clunyhez. A monostor számára az imádság helye volt, oázis a bűnös világban. De gondja volt a szegényekre, a betegekre, a zarándokokra. Hitt a szerzetesség világot megszentelő erejében.8
Szent Mayeul (Majolus) - a 11. században neve szerepelt a Pray kódexben található magyar naptárban is,9 tehát nem csengett olyan ismeretlenül, mint manapság. Odó művének folytatója, hasonlóképpen nagynevű arisztokrata családból való, aki korán világi klerikusi pályára lép, de lemond a besancon-i érsekségről, hogy szerzetes lehessen Clunyben. Lelkiségére a szüzesség értékének előtérbe helyezése jellemző, ebből származik sajátos máriás lelkisége. Azon kevesek egyike, aki ma is élő tiszteletnek örvend, akinek a közbenjárását ma is hittel kérik. Souvigny városának határában ma is áll Majolus keresztje. Legendája szerint a már idős szent szerzetes ide járt ki elmélkedni, és egyszer egy hosszas ima után reumájából meggyógyulva, bot nélkül távozott, földbe szúrt mankója másnapra kizöldült. Ennek emlékére állították a keresztet, amelyhez ma is elzarándokolnak tisztelői, május 11-én virágcsokorral tisztelik.
Szent Odiló (962-1049) Majolus helyettese, majd maga is apát. Ő volt az, aki 998-ban a november 2-i halottak napi megemlékezést bevezette, és kötelezővé tette minden monostorban. És ő az, aki Szent István királlyal is kapcsolatban volt, egyik levelében elismerően nyilatkozott róla.10 Elődeihez hasonlóan széles körű diplomáciai kapcsolatai voltak, és nagy építőként tartják számon: elérte, hogy mindenütt kőből épüljenek a kolostorok. A földi ügyek lelkiismeretes intézésében is alkalmat látott a megszentelődésre. Ő is támogatója volt a pax Dei mozgalomnak. Életrajzírói leginkább a minden tisztelet és megbecsülés közepette is megőrzött alázatosságát emelik ki. Nem fogadta el a lyoni püspökséget. Tanácsát fejedelmek és püspökök kérték, ő pedig Monte Cassinón a krónika szerint minden szerzetes lábát megcsókolta. Éhínség idején eladta a monostor kincseit, hogy a rászorulókon segíthessen. Magával szemben kemény, másokkal szemben engedékeny volt.
Cluny (Semuri vagy Nagy) Szent Hugó (1024-1109) a nagy szent apátok típusa, Odiló utódja, aki a kegyelmi élet mellett emberi adottságainak köszönhetően nagyszerű diplomata is volt - Magyarországon is járt. A pápák messzemenően megbíztak benne, az invesztitúraharcok idején szolgálatukban állott. A burgundiai arisztokráciából származó fiatalember az auxerre-i székesegyházi iskolából tizenöt évesen lépett be Cluny monostorába, 1049-ben választották apátnak. Az ő apátságának idejére esik Cluny virágkora. Összefoglalta a rend addigi szokásait és hagyományait, de új szabályokat is vezetett be, a monostor szellemi és anyagi fejlődésében egyaránt jelentős szerepet játszott. Ő építteti meg Cluny III-at, az akkori Európa legnagyobb templomát. Kortársai különösen tapintatát, türelmét, imádságos, vezeklő lelkületét, testvéri szeretetét magasztalták.
Jean de Fécamp (990 körül - 1078) - bár nem kanonizálták, a bencés lelkiségtörténet a 11. század nagy lelki mesterei között tartja számon a ravennai származású Johannelinust (így is emlegették kis termete miatt). Fécamp monostorának második apátja volt 1028-1078 között. Hogy hivatalosan nem lett szent, annak talán éppen az az oka, hogy apáti feladatát nem annyira a külső szervezésben és a politikai egyensúlyoz-gatásban látta (márpedig ebben a korban a szentté váláshoz sokszor arisztokratának kellett lenni kettős értelemben is), hanem „csak" a benedeki regula apátképét valósította meg, aki tudatában volt annak, hogy a pásztor szerepét kapta, és lelkeket bíztak rá. Misztikus műveinek értékét Jean Mabillon OSB fedezte fel újra a 17. században, majd André Wilmart 1930-ban Szent Bernát előtt a legnagyobb lelki írónak tartja. Legfontosabb műve a Confessio theologica. Írásaira jellemző, hogy nem csak a Szentírás és az egyházatyák írásainak, hanem a liturgikus szövegeknek a nyoma is ott van elmélkedéseiben - tekinthető ez akár a clunyi spiritualitás egyik jelének is. Méltatói az emberszerető és irgalmas Isten dicsőítőjeként, az Istent szemlélő ember örömének megéneklőjeként tartják számon. Spirituális mélységei mellett sokan irodalmi tehetségét is értékelik. Említett prózai művén kívül ugyanis versei, kisebb írásai is maradtak fenn.11
A clunyi rend név szerint is (el)ismert lelkiségi íróira, teológusaira szinte egyformán jellemző a Szentírás alapos ismerete, a lectio divina gyakorlatának hatása, ennek eredményeképpen pedig a biblikus lelkiség. Csupán néhány nevet sorolunk fel a már említetteken kívül: Pierre de Celle (1115-1183), Moutier la Celle apátja, majd Chartres püspöke, aki különösen eukarisztikus és máriás lelkiségéről híres, Anselme de Lucques (1036-1186), akinek főként zsoltármagyarázataira és Jeremiás siralmainak magyarázataira figyeltek fel. Deutzi Rupert (1075 -1130) Krisztus életének misztériumairól, az eukarisztiáról elmélkedett szívesen, Saint-Thierry Vilmos (1075-1148) már összekötő kapocs a clunyi, ciszterci és a karthauzi lelkiség között, és írásaiban Szent Bernát hatásai mutatkoznak. Ők is meggyőző, hiteles tanúi annak, hogy az életszentség, az istenismeret és az istentapasztalat része volt Cluny hétköznapjainak.12
A kevéssé ismert női vonal
Bár a Cluny rendnek szervezetileg nem volt soha női ága, létezett mégis néhány monostor, amely közvetlenül Clunyhez tartozott, és annak ellenőrzése alatt a clunyi szokásrend szerint élt.13 Tudunk olyan esetről is, hogy az apátnő Clunybe megy a szokásrendet megtanulni: a verduni Saint-Maur apátság Ava nevű apátnőjét Odiló fogadja tapasztalatcserére, de csak ő maga léphet be a monostorba, a kíséretében lévő nővéreknek kint kell várakozniuk, amíg a megbeszélés tart.14
Bár az aacheni reformzsinat határozatai a női monostorokra is érvényesek voltak, ezekkel a jogilag független intézményekkel kevesebbet foglalkoztak, mert nem voltak annyira főúr(női) befolyás alatt, mint a férfi monostorok. Clunynek egy idő után azonban föl kellett vetnie a női kolostorok alapításának problémáját is, mert akkoriban a megtérés jeleként egész családok léptek be a monostorokba. A főúri feleségeknek, özvegyeknek, hajadonoknak, az apátok szerzetesi életre vágyó nőrokonainak a helyzetét is meg kellett oldani. Szent Hugó apát végigjárta a monostorokat, és jónak látta ellenőrzés alá vetni azokat. 1056-1061 között építik fel a Marcignyben a francia forradalomig működő leghíresebb és legéletképesebb clunyi női monostort. Királyi és uralkodóházakból kerültek ide nők elsősorban, reklúzákként éltek, ők is Cluny apátja kezébe tették fogadalmukat, a clunyi szokásrendet tartották meg kisebb adaptációkkal, 12 tagú férfiközösség végezte a világi és lelki vezetésüket. Sokan közülük az életszentség hírében haltak meg, többüket szentté avatták.
Több női monostor is működött persze, minden ország területén volt. Sőt, a marcignyi szokásrendet több más, clunyhez jogilag nem tartozó női monostor is átvette, Marcigny példájára pedig Molesme (a későbbi Citeaux) is női ággal gazdagodott.15 Érdemes még azt is megemlíteni, hogy Saint Victor de Huy monostorának alapítója egy nő: Luxemburgi Ermesinde (11861247), Konrád luxemburgi gróf leánya, II. Adalbert özvegye.16 Nevek és írásos művek sajnos nem maradtak fenn az egyébként művelt és szentéletű reklúzák részéről.
Cluny spiritualitása ma?
Mivel hosszú századok történelme és különböző országok, népek alakították, az egység nevében született clunyi rend lelkisége mégsem jellemezhető egykönnyen. Különösen nem akkor, ha azt vizsgáljuk, hogy mi az a lényeges és jellegzetes elem, ami máig átörökítődött. Mert a spiritualitást nem lehet múzeumokba és műtárgyak közé zárni, de még öncélúan művelt liturgikus zenébe sem. Bár tény, hogy a művészet is képes közvetíteni valamennyit abból, ami évszázadokkal ezelőtt e falak között megtörtént. Amint láttuk, a történet nagyon is gondolkodásra késztet.
Van persze - ennek ellenére - máig élő kontinuitás is: ha maga a Cluny rend már nem is létezik történelmi formájában, vannak olyan bencés monostorok, ahol lényegében őrzik ezt a szellemet, még történetiségében is - de letisztultan. A már említett ugyancsak jubiláló Solesme ilyen monostor.
Mégis Cluny egyik legkézzelfoghatóbb és sokkal nagyobb hatású spirituális öröksége ma - Taizé. Az a pár kilométerre lévő kis francia falu az ő szerzeteseivel és állandóan oda-vissza áramló vendégeivel, ahol ismét érték a konszekrált élet, a szép liturgia, a Szentírás szava, a béke missziója - persze mindez más formában, de épp olyan sugárzó, mint egykor Cluny szelleme. Ahol az istenkeresés az elsődleges feladat - vannak persze különbségek is: ezeket a történelem maga formálta.
Jegyzetek
1 Peter King, A monachizmus nyugaton, Budapest, 2007, 105.
2 Vö. King i. m. 113-115.
3 Vita Sancti Benedicti Anianensis et indensis abbati auctore Ardone. Georg. Waiz (Hg) in MGH Scriptores, Bd. 15.1 Hannover 1887, S. 200220; Ardon, Vie de Benoît dAniane, Abbaye de Bellefontaine, Vie monastique 39. 2001, 124. www.rotula.de/aniane/literatur/index.htm; www.documentacatholicaomnia.eu 2010. 11. 26.
4 Riche, Denyse, L'Ordre de Cluny á la fin du Moyen Age, CERCOR, Paris, 2000, 214.
5 Riche i.m. 279.
6 Grégorie Goudot, Le personnel de l'ordre de Cluny en France à la veille de la révolution. Sources, méthodes et premiers résultats d'une enquête, = Siècles. Cahiers du centre d'histoire «Espaces & Cultures», 19 (2004) 25-40» 6-7.
7 Vö. Sághy Marianne, Hatalmasok és szerzetesek. In Salernói János, Szent Odó élete, Budapest-Bakonybél 2009, 15.
8 L. bővebben Salernói i. m.
9 Csík J. Lajos, Szent Benedek fiainak világtörténete I. Budapest, 333.
10 Solymos Szilveszter OSB, Az első bencés szerzetesek Magyarországon, www.bences.hu, 2010. 08. 09.
11 Theologische Realenzyklopadie, Christian Uhlig (hrsg.), Volume 17 Gerhard Krause,Gerhard Müller, Berlin-New York 1988, 132-134.
12 Lignerolles, Philippe de-Meynard, Jean-Pierre, Histoire de la spiritualité chrétienne, 700 auteurs spirituels, Paris 1996, 60-63.
13 Számuk valóban elenyésző volt, ha az arányokat nézzük: kb. csupán 20 női monostor működött a 882 férfimonostorral szemben. Franciaországban és Németországban mindössze 325 nővér él a 13. században. Marcignyn kívül Laveine és Marsat monostora viszont ugyancsak a francia forradalomig működött. L. még Racinet, Philipe, Les moniales dans l'ordre de Cluny d'apres les exemples de Marcigny, Huy, Nossage ét le Rossay = Les religieuses dans le cloitre ét dans le monde. CERCOR Paris 1994, 187-200).
14 Schmitz, Philibert OSB, A bencés nővérek, Pannonhalma 2007, 79.
15 Schmitz, Philibert OSB i. m., 82-88.
16 Racinet i. m. 207.
