Fejes Ildikó
kÉSŐI KÉRDÉS DR. TOMKA MIKLÓS PROFESSZORHOZ
Tomka Miklóst utolsó útjára kísértük el Budapesten, 2010. december 15-én. Váratlanul bekövetkezett halála nyomán kérdések sora rekedt sokunkban kimondatlanul, és most, január kezdetén nehéz arra gondolnom, hogy nem is lesz, kinek direkt módon ezeket a kérdéseket föltehetnénk már. És Tomka Miklós profesz-szor úr többé már nem fogja a maga egyedülállóan következetes és mégis szenvedélyesen szakmai professzionalizmusával megválaszolni azokat -feleleteit eddigi munkáiban, könyveiben, tanulmányaiban kereshetjük csupán.
2006 májusában azzal a kéréssel kerestem meg, hogy vállalja el doktori tanulmányaim szakmai vezetését. Rákoskeresztúri otthonába hívott meg egy ismerkedő beszélgetésre, ami végül egy délutánnyi időt vett fel. A „felvételi" szigorú, következetes szakmai számonkérés volt, amelyről megszeppenve és szellemi izzadságcseppekkel a homlokomon jöttem el. Habár a beszélgetést követően elfogadta szakmai vezetésemet, és ezt a kezdeti beszélgetést számos más, órákig tartó újabbak követték, hosszú idő kellett ahhoz - és talán még kell -, hogy azt a szakmai szorongást, ami az első találkozásunkkor kialakult bennem, le tudjam vetkőzni. Négy év tanulás után ma már magam is megmo-solygom azt a szakmai naivitást, amivel felvételizni indultam a doktori iskolába. Akkor úgy gondoltam, hogy pont olyan egyszerű (vagy bonyolult) az egyház és társadalom kapcsolatáról írni, mint bármilyen más szociológiai témáról. Úgy gondoltam, hogy ennek a szociológiai szakterületnek a műveléséhez is elégséges az, ha érdekel, ha intellektuális izgalommal tölt el, és ha kellő szakmai tudást szerzek hozzá. Szorongásom oka annak felismerése, hogy ez nem elegendő. Ennél sokkal több kell. A vallás- és egyházszociológia nem egyszerűen egy a szociológia számos alterülete között, hanem vallásos emberként többszörös szakmai kihívást, felelősséget és hivatástudatot igénylő tudományos terület.
Ha még föltehetnék Tomka Miklós professzor úrnak egyetlen kérdést, akkor az az lenne, hogy hogyan tudott megmaradni mindvégig hiteles társadalomtudósnak és egyházát, vallását mélyen tisztelő és szerető hívőnek? Hogyan küzdötte le azt a kétoldalú otthontalanságot, amit időnként az egyház és a társadalomtudományi szakmai mező részéről is megtapasztalhatott? Hiszen egyrészt az egyház számára is időnként idegenül hangzott a szociológia módszertana, megközelítési módja, eredményeinek pragmatikussága és nyelvezetének nem teológiai jellege. Másrészt a rendszerváltást követő szociológustársadalom számára is voltak divatosabb és aktuálisabbnak vélt témák, mint a vallásosság helyzete. A tudományos világ számára pedig az sem egyértelmű, ha valaki nem „kívülállóként" szemléli és írja a vallás társadalmi megjelenését, hanem „belülről", vallásos és hívő emberként, akiben viszont ennek ellenére megvan az az elvonatkoztatási képesség, ami a szakmai tisztánlátáshoz szükséges.
Dr. Tomka Miklós személyisége, munkássága híd volt az egyház és a társadalom, ennek tudományos, politikai szférái között. Az az ember volt, aki a leginkább tudott kommunikálni a magyar (és romániai magyar) társadalommal és annak szakmai fórumaival. Ha szükséges volt, ki tudott szakadni az egyházi miliőből, annak szóhasználatából, sokszor annak csak „belülről" érthető fogalomhasználatából, és az egyházról, vallásról, annak a társadalomban betöltött szerepe fontosságáról meggyőzően beszélni és írni. Birtokában volt annak a tudásnak és eszközkészletnek, amivel hívőként meg tudta szólítani a társadalmat, és amivel a vallásról és egyházról szóló, tudományos és közbeszédben egyaránt meglévő hiedelmeket meg tudta cáfolni. Az egyház tagjaként köszönetet mondok neki ezért az egyházat képviselő munkájáért.
Dr. Tomka Miklós volt a magyar nyelvterületen úttörője annak a munkának, amely a szociológia tudományát az egyház szolgálatába állította. Ez az úttörés számos nehézséggel, küzdelemmel és fájdalommal járhatott, hiszen egy profán tudományterület szó- és fogalomhasználatát, módszertanát kellett egy olyan intézmény leírására és elemzésére használnia, amit a társadalom más intézményei mellett egyedülálló módon a társadalmiasság mellett a szentség jellemez. Szociológusként ezért mondok neki köszönetet.
2011 elején hiánya szakmai légüres teret teremtett, amit csak lassan tölthetnek majd ki tanítványai munkásságukkal. Bennem rekedt tudományos kérdéseimre valószínűleg választ fogok találni, de ahhoz, hogy azt az emberi, szakmai, hívői identitást és magatartást, amivel ő rendelkezett, ennek titkát megértsem, talán egész életem nem lesz elég. Diákjaként - szakmai útmutatása
mellett - elsősorban ezért az emberi hivatás-példáért vagyok neki hálás és mondok neki köszönetet. És végül erdélyi magyarként köszönöm azokat a kutatásokat és tanulmányokat, amelyeket az erdélyi, szatmári és romániai vallásosságról írt. Nagy gonddal, odafigyeléssel és irántunk való nagy tisztelettel végezte ezeket a kutatásokat és fogalmazta meg következtetéseit. Nekünk szóló szellemi végrendeletének is tekinthetjük a Romániáról írt könyve záróbekezdését: „Az iparosodás, a városiasodás, a modernizáció és a globalizáció világszerte általában nemcsak a hagyománybomlással, hanem a vallásosság visszaesésével is együtt járt. A társadalmi-gazdasági változások váratlanul érték az embereket és az egyházat. Hasonló változások Románia társadalmát is megrázzák. De fel lehet készülni rájuk, meg lehet kísérelni tudatosan kezelni őket. Nemzetközi összehasonlításban nézve Romániának, Erdélynek, Szatmárnak szinte egyedülállóan jó lehetőségei vannak arra, hogy a mai magas fokú vallásossága egy részét a kibontakozó modern világba is átvigye, megőrizze. Ez akkor sikerülhet, ha a hívek és egyházaik folyamatosan figyelik a változásokat és a régi társadalom fogyó és romló kapcsolatai, intézményei és hagyományai helyére új elköteleződéseket és közösségeket kovácsolnak, egyúttal a civil társadalom és a nemzeti kultúra és önazonosság fejlesztésében is közreműködve. Az embert formáló és társadalmi szerepét megújító modern kereszténység kiérlelése történelmi léptékű feladat."1
Jegyzet
1 Tomka Miklós: A legvallásosabb ország? Vallásososság Szatmárban, Erdélyben, Romániában. Loisir, Budapest 2005, 158.
