VAKMERŐ SZÍVEK (11)

 

A szatmári római katolikus egyházmegye életében jelentős helyet foglal el a gyermek- és ifjúsági pasztoráció. Az ilyen irányú tevékenységek tervezése, koordinálása és lebonyolítása céljával külön ifjúsági irodát működtet a püspökség. Ennek munkatársai - Lapka József ifjúsági lelkész, Bontó Gabriella és Csiszár Lóránt referensek - lelkesen dolgoznak azon, hogy a keresztény értékeket felvállaló, egyházszerető, felelősségteljes életet élő nemzedék lépjen majd a jelenlegi örökébe. Az iroda két világi munkatársával saját elköteleződésükről és vállalt szolgálataikról beszélgettünk.

Fontosak számomra a gyerekek és a fiatalok

Ozsváth Judit: Pasztorációs munkára minden bizonnyal csak a legszilárdabb hitű emberek vállalkoznak. A te esetedben sem lehet másképpen. Milyen tényezők alakították hitedet, és miként érlelődött benned a hivatás?

Bontó Gabriella: A Nagykároly melletti Kaplonyban születtem harminc évvel ezelőtt. Hitemet, hivatásomat egyrészt ennek a - ma is virágzó - egyházközségnek köszönhetem. Emellett hatást gyakorolt rám a túrterebesi plébánia is, ahol nagymamám testvére volt a plébános, így sok nyári vakációt töltöttem ott nagymamám és nagybátyám mellett. Tőlük is sokat tanultam az életről, a hitről, a kereszténységről. Ezért is döntöttem a szatmári Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban való továbbtanulás mellett a kaplonyi általános iskolai évek befejezése után. Az ott töltött évek során is sokat gazdagodhattam, hála az iskola tanárainak és különösképpen a spirituálisának. Ezt követően, 2000 és 2004 között a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán tanultam teológia-német nyelv szakon. Egyetemi éveim alatt is sok tudással és szép közösségélményekkel gazdagodtam. Egyetem után egy évig Innsbruckban tanultam. Ott végeztem el az úgynevezett pasztorális évet, mely során az elméleti ismeretek mellett komoly gyakorlati tudást is szereztem. Ennek a továbbképzésnek egyik fő eleme ugyanis egy plébánián való gyakorlatozás volt. A pasztorális év leteltével hazajöttem, és azóta a szatmári egyházmegyei ifjúsági irodában dolgozom ifjúsági referensként. A munka mellett a tanulmányokra is szánok időt. A magiszteri oklevél megszerzése után jelenleg doktori képzésben veszek részt, mert fontosnak tartom, hogy az így szerzett tudás által gazdagodva végezzem munkámat.

O. J.: Milyen módon köteleződtél el az egyházi szolgálatra? Mit jelent számodra ez a munka?

B. G.: Az egyetemi tanulmányok elkezdésekor még azt terveztem, hogy tanár leszek. A tanári hivatás még mindig közel áll hozzám, és - hála Istennek! - most is van heti négy hittanórám egykori iskolámban. Az egyetemi évek és a pasztorális év során viszont megfogalmazódott bennem, szívesen tennék valamit annak érdekében, hogy az egyházban egyre

több embernek legyen alkalma megélni a közösségi élményt. Ezért döntöttem úgy, hogy - a körülmények és képességeim függvényében - teszek valamit ennek érdekében. Amit teszek, úgy érzem, hivatásból teszem. Fontosak számomra a gyerekek és a fiatalok, véleményem szerint ők jelentik az egyház jövőjét. Úgy érzem, segítenem kell őket abban, hogy megtapasztalják az isteni szeretet és keresztényként tovább közvetítsék ezt a világba. Szeretném, ha lennének olyan alkalmak, amelyeken megérezhetnék, milyen jó dolog közösséghez tartozni, együtt imádkozni, játszani, tevékenykedni. Munkám persze nem mindig könnyű, de a nehézségeken túllendít az, hogy tudom, mit miért/kiért teszek.

O. J.: Ismertesd, kérlek, az ifjúsági iroda koncepcióját és tevékenységi köreit!

B. G.: Elsődleges és legfontosabb célunk a fiatalok Istenhez vezetése, a keresztény ifjúság nevelése, alakítása, felkészítése egy felelősségteljes, elkötelezett életre. Szeretnénk jó keresztényeket nevelni, olyan embereket, akik két lábbal a földön állva imádják Istent. Tudjuk, hogy a gyermekek, fiatalok identitástudata, világnézete, értékrendje még alakul. Annak érdekében, hogy jó irányba sikerüljön elmozdítani ezt, különösen fontos a kapcsolatra, kommunikációra való képességük fejlesztése és lehetőség biztosítása számukra a közösségélmény megtapasztalására. Ugyanakkor segítenünk kell őket az éretté válásban, értékrendjük kialakításában és annak tudatosításában, hogy szabadságuk a világ alakításának lehetőségével és felelősségével is jár.

Fontos számunkra az ifjúsági, gyermek- és ministráns csoportok plébániai szinten történő kísérése, segítése, az ifjúsági munkatársak képzése és az, hogy az egyházmegyében működő ifjúsági, gyermek- és ministránscsoportokat egyházmegyei szintű programokban összekapcsoljuk. Ezért küldünk segédanyagokat a plébániákra, kínálunk fel tematikus foglalkozásokat plébániai csoportoknak, szervezünk csoportvezető-képzéseket, táborokat és egyházmegyei találkozókat fiataloknak és ministránsoknak.

O. J.: Milyen kihívásokat jelentett/ jelent számodra ez a munka?

B. G.: Munkám elég színes, hiszen az egyes programok előkészítését, lebonyolítását és a kapcsolódó adminisztratív feladatokat is magába foglalja. Mindezt természetesen nem egyedül, hanem kollégáimmal együtt végzem. A fő irányvonalat mindig közösen határozzuk meg, és aztán felosztjuk a feladatokat: eldöntjük, hogy ki melyik témával kapcsolatban készít segédanyagot, ki tartja a témafelvezetést az egyes programokon, ki készül kiscsoportos tevékenységgel, ki készíti elő a lelki programokat, a közös imákat, a játékokat, ki foglalja le a buszt stb. Úgy gondolom, szerencsés ez a közös munkálkodás, mert így egyeztetni tudunk arról is, hogy kihez melyik téma áll közelebb, és oda tudunk figyelni a feladatok egyenlő elosztására. Az pedig, hogy a pasztorális terv szerinti, éppen aktuális témát hogyan dolgozzuk fel az egyes plébániai csoportokkal, a csoportvezetőkkel vagy a táborozó gyerekekkel és fiatalokkal, minden esetben érdekes kihívás. Mindig oda kell figyelni az adott csoportra, annak igényeire, érdeklődésére. Komoly kihívást jelent még a fiatalok megszólítása, különösképpen azoké, akik eddig soha nem vagy csak nagyon ritkán vettek részt ilyen jellegű programokon.

O. J.: Hogyan születnek és miként valósulnak meg az évi tervek?

B. G.: Az évi tervek előkészítésekor odafigyelünk az egyházmegye lelkipásztori tervére, így programjaink mindig igazodnak az éppen aktuális tematikus évhez. Az elmúlt egyházi évet például a hivatásoknak szenteltük egyházmegyénkben, ezért minden programunkban ezzel a témával is foglalkoztunk. Természetesen vannak olyan programjaink, amelyeket minden évben megtartunk, ám ezek tematikáját kapcsoljuk az aktuális tematikus évhez. Ilyen például az egyházmegyei ifjúsági találkozó, amely lehetőséget biztosít a plébániai ifjúsági csoportok számára a találkozásra, az egymással való megismerkedésre, a kölcsönös tapasztalatcserére. Minden évben ismétlődő program még az ifjúsági csoportvezetők képzése, és évente ismétlődnek a gyermek és ifjúsági táborok is. Ezek egyrészt lehetőséget nyújtanak a szabadidő értelmes és kellemes eltöltésére, másrészt remek lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy megvalósítsuk elsődleges célunkat, a keresztény ifjúság nevelését. Külön csoportként figyelünk a ministránsokra. Nekik is szervezünk egyházmegyei találkozót és képzéseket is. Az éves program tervezésekor szem előtt tartjuk a világegyházban megrendezésre kerülő találkozókat és zarándoklatokat. Az idei évben például részt vetünk a nemzetközi ministránsza-rándoklaton, és amennyiben lehetőség lesz rá, jövőre szeretnénk részt venni a világifjúsági találkozón is egy csoporttal.

A programok lebonyolításában önkéntesek is segítik munkánkat. Egy-egy egyházmegyei találkozó például elképzelhetetlen lenne számomra a csoportvezetők segítsége nélkül. Vannak olyan önkéntesek, akik a ministránsok-nak tartandó programok megvalósításában nyújtanak nagy segítséget, és több program alkalmával az ifjúsági munkacsoport tagjai is aktívan részt vesznek a megvalósításban.

Annak érdekében, hogy a programok valóban eredményesek lehessenek, fontos idejében informálni a fiatalokat ezekről. Ez nem könnyű feladat. Teljesítésében a plébánosok lehetnek nagy segítségünkre, ezért velük is jó kommunikációra törekszünk folyamatosan. Emellett nagyon fontos, hogy az egyes programok helyszínein legyen legalább egy olyan kapcsolattartó személy, akivel a tervezés során végig kapcsolatban vagyunk, és akinek helyismeretére a foglalkozás idején is maximálisan számíthatunk. A tematikus előkészítés mellett tehát minden program esetében szükség van a jó kommunikációra és az önkéntesekre.

O. J.: Milyen programokat tartasz a legeredményesebbeknek?

B. G.: Minden program fontos számomra. Ha nem így volna, nem is foglalkoznék velük. Programjaink különböző célcsoportokat szólítanak meg, így mindegyik a maga területén nevezhető eredményesnek. Mégis talán a csoportvezető-képzést nevezném a „legeredményesebbnek", hiszen a csoportvezetők munkája által válnak lehetővé és sikeressé egyéb programok is. Azt viszont nem állítanám, hogy ez a találkozóknál, táboroknál, imaóráknál fontosabb lenne számomra.

O. J.: Miként látod irodátok szerepét az egyházmegye életében?

B. G.: A mi tevékenységünk középpontjában a gyermekekkel és az ifjúsággal való foglalkozás áll. Véleményem

szerint ez is ugyanolyan fontos az egyházmegyében, mint a felnőttek vagy az idősek, betegek pasztorációja. Hosszú távon csak akkor lehet eredményességről beszélni, ha minden rétegpasztorációs „szeletre" úgy tudunk odafigyelni, hogy közben egyik sem válik fontosabbá a másiknál. Az egyes területek közötti állandó kapcsolatot, együttműködést viszont nagyon fontosnak tartom.

O. J.: Hitélet, felelősségteljes keresztény gondolkodás, közösségi érzés szempontjából milyennek látod a szatmári egyházmegye jelenlegi fiataljait?

B. G.: Nem tudok és nem is akarok általános véleményt megfogalmazni a szatmári fiatalságról, hiszen nagy részüket egyáltalán nem vagy csak nagyon felületesen ismerem. Mondhatnék közhelyeket, hogy a hit, a vallásosság egyre kevesebb fiatalnak fontos, hogy viszonylag kevesen vannak olyanok, akik tudatosan élik kereszténységüket... Nem teszem. Mint általában a fiataloknak, a szatmáriaknak is vannak Istennel, hittel kapcsolatos kérdéseik, amelyekre jó helyen kell keresniük és megtalálniuk a választ. Véleményem szerint egyre több fiatalban van meg a közösséghez tartozás igénye, és ha sikerül jó vallásos közösségbe kerülniük, komoly esély lesz rá, hogy jó keresztény váljék belőlük. Nem gondolom azt, hogy a mai fiatalok bármivel is rosszabbak lennének, mint a korábbi generációk. Esetleg többet látnak a világból, más igényeik vannak, máshogy élik meg vallásosságukat, de semmiképp nem rosszabbak. Véleményem szerint minden felnőtt keresztény feladata, hogy odafigyeljen rájuk, megválaszolja kérdéseiket és engedje, segítse, hogy Istentől kapott értelmük és szabad akaratuk segítségével a jót válasszák.

Munkámat hivatásszerűen végzem

Ozsváth Judit: A szatmári egyházmegye ifjúsági életének lelkes szervezője vagy. Egyetemi tanulmányaid befejeztével „várt rád" ez a munka, nyilván nem véletlenül. Honnan indult az egyház ügye iránti elköteleződésed?

Csiszár Lóránt: Szatmárnémetiben születtem, eddigi életem nagy részét is itt töltöttem. Nagymamám mesélt nekem a legtöbbet jó Istenről, vele imádkoztam a leggyakrabban. Hivatásválasztásomban viszont az is szerepet játszott, hogy családunkban két katolikus pap és egy református lelkész is van. Szintén nagy hatással volt rám a plébániatemplomunkban, a Szent család templomban végzett oltárszolgálat és a hittanórákon való részvétel is. Középiskolai tanulmányaimat a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskolaközpontban végeztem, ahol igazi közösségre találtam, és a tanári karnak köszönhetően tovább kamatoztathattam talentumaimat. Ez idő alatt aktívan bekapcsolódtam az ifjúsági iroda által szervezett programokba, s később a szervezésbe is besegítettem. Itt tetszett meg az ifjúsággal és a gyerekekkel való munka. Ezek után döntöttem úgy, hogy egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológiai Karán folytatom szociális teológia szakon. Bátran állíthatom, hogy az ott eltöltött három év alatt többet tudtam meg a szentháromságos Istenről, mint korábbi életem folyamán együttvéve. Kitágult a látóköröm, azóta egészen más szemmel nézem a világot és annak Teremtőjét. Ezúton is megköszönöm mentoraimnak, hogy türelemmel és odaadással neveltek és nevelnek. Jelenleg - ugyanott - magiszteri tanulmányokat folytatok. A végén szólok azokról, akik tulajdonképpen a felsorolás elejére kívánkoznának: kedves szüleim nevelése és támogatása nélkül tudom, hogy nem tartanék itt. Teológiai tanulmányaim végeztével kaptam a felkérést a szatmári püspökség részéről, hogy legyek az ifjúsági iroda munkatársa. Nagy örömmel elfogadtam, s immár több mint egy éve végzem ezt a munkát. Persze nem egyedül, hiszen minden programot közösen szervezünk Bontó Gabriella kolléganőmmel. A feladatok leosztásánál ügyelünk arra, hogy mindketten érvényesüljünk minden területen. Ettől az évtől Lapka József ifjúsági lelkésszel gazdagodott csapatunk, aki munkánk lelki oldalért felelős. A hármunk közti jó kommunikáció elengedhetetlen, elért eredményeink egyik „titka" mindenképpen itt is keresendő.

O. J.: Milyen pozitív élményt tudnál kiragadni a közelmúltból?

Cs. L.: Nagy örömünkre szolgál, hogy a nagykárolyi esperességi kerületben kialakult egy kis ifjúsági csoport, melynek tagjai önállóan szeretnének szervezni esperességi ifjúsági találkozókat és más programokat. Ez persze kolléganőmmel, Reszler Mihály főesperes úrral és a közösség aktív tagjaival közös „érdemünk". Mindenképpen sikerként értékelem, hogy a rotációs rendszernek ilyen szép gyümölcse lett.

O. J.: Fusd át vázlatosan az elmúlt egyházi év ifjúsági programjait, és vázold, kérlek, az ideieket is!

Cs. L: A tavaly a következőket kínáltuk a szatmári fiataloknak: adventi ifjúsági imaórákat, ifjúsági csoportvezetők találkozóját, nagyböjti ifjúsági imaórákat, ministránsakadémiát, focibajnokságot (regionális elődöntőkkel), ifjúsági csoportvezetők tavaszi képzőjét, a hivatások világnapjának megünneplését, egyházmegyei ministránstalálkozót, próbatábort ifjúsági csoportvezetők számára, táborokat plébániai gyerekcsoportok számára (öt héten keresztül), nemzetközi minist-ránszarándoklatot, egyházmegyei ifjúsági tábort, ifjúsági csoportvezetők nyári táborokkal kapcsolatos kiértékelőjét, egyházmegyei ifjúsági találkozót, focibajnokságot (döntőt), az Életem zarándoklata című levelezős programot gyerekek részére, valamint plébániai tematikus napokat (igény szerint).

A felsoroltak közül a legnagyobb munkát az egyházmegyei ifjúsági találkozó igényelte. Ebben az évben közel háromszáz fiatal vett részt rajta. A szervezés során elsődleges volt a helyszín és a felkínálandó programok meghatározása. Helyszínül a nagykárolyi espe-rességben lévő Kálmándot választottuk, többek között azért, mert az ifjúsági pasztoráció ez évben ennek az esperes-ségnek a fiataljaira figyelt oda fokozottabban. Vendégelőadónak Takó István kolozsvári egyetemi lelkészt hívtuk, aki ifjúsági irodánk mottója - Hivatásotokat tetteitekkel pecsételjétek meg (vö. 2Pét 1, 10) - kapcsán beszélt a fiataloknak a hivatásról.

Ebben az évben minden említett program ismétlődik, a változás csupán annyi, hogy augusztusban egy csoporttal részt veszünk a Madridban rendezendő világifjúsági találkozón. A gyerekek részére most A szeretet útja címmel szervezünk levelezős programot. A szatmári esperességben tartandó tematikus napot Gyermek és ifjúság - pasztoráció címmel rendezzük.

O. J.: Mit jelent számodra az ifjúsági irodánál végzett munka?

Cs. L.: Jelenlegi munkámat hivatásszerűen végzem, de nem zárom ki azt sem, hogy később más jellegű munkáról fogom ugyanezt állítani. Ötven-hatvanévesen ugyanis már nem lehet ugyanezt csinálni, így nyilvánvaló, hogy egy idő után váltanom kell.

Bár igyekszem különválasztani az irodánál végzett munkát a magánéletemtől, nem mindig sikerül. Vállalok hát áldozatokat is, de tudom, hogy nemes cél érdekében teszem. Mindent egybevetve nagyon örülök, hogy ezen a területen tevékenykedhetem, és remélem, hogy - ha Isten is úgy akarja - még hosszú ideig aktív munkatársa leszek a szatmári ifjúsági pasztorációnak.

O. J.: Milyen képet rajzol eléd egyházmegyéd jelenlegi ifjúsága?

Cs. L.: Sajnos a szatmári egyházmegyében élő fiatalokra is nagy hatással van a szekularizált világ. Rengeteg minden befolyásolja és tereli rossz útra őket. Sokszor csak későn tudatosulnak bennük ezek a dolgok.

Főképpen a középiskolás és egyetemista fiatalok érdeklődését nehéz felkelteni a keresztény programok iránt. Egyre több fiatal zárkózik el teljesen a vallásos élettől, s ez igazán elszomorít. Őket már elég nehéz „visszaszerezni". Magánemberként is rosszul érint ez a tény, hiszen nehéz hasonló értékeket képviselő barátokat szerezni. Sok program közül választhat a mai fiatalság, s ezek között nehezen találják meg az igazi értékeket közvetítőket. Az általános és középiskolás fiatalok még érdeklődnek a keresztény programok iránt, ami szerencsés, hiszen ha ebben a korban megfogja őket egy-egy rendezvény légköre, nagyobb eséllyel vállalnak aktív szerepet a keresztény közösségben. Ki kell viszont hangsúlyoznom, hogy van néhány fiatal, akikre mindig számíthatunk. A csoportvezetésre vállalkozók munkája igen hasznos egyházmegyei és plébániai szinten is. Az ő segítségükkel próbáljuk felrázni a többieket is.