Csirák Csaba
sCHEFFLER JÁNOS PÜSPÖK
ÉS A NEVELÉSÜGY

Az 1942. május 17-én felszentelt püspök világlátásában a tanügy központi szerepet töltött be. Amikor a tanulásról mint ügyről beszélünk, az ő esetében nemcsak a papképzésre kell gondolni, hanem a teljes iskolai rendszerre és azon túl a felnőttoktatásra. Pásztorleveleiben visszatérő téma a magyar katolikus ifjúság tanulása, nevelése. Otthonosan mozog ezen a területen.

Scheffler János hittanárként már 1915-ben elkezdte pedagógusi pályáját a papnevelő intézetben. Volt tanulmányi felügyelő, filozófiatanár, gimnáziumi hittanár, teológiai tanár, 1940-ben Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetem egyházjogi tanszékén tanár. Kiváló felkészültsége mellett veleszületett pedagógiai érzéke lehetett annak az oka, hogy sokszor megnyilvánult mint e tudomány elméleti szakértője is. Mint püspök elsőként emelte fel szavát a 24 esztendeje elsorvasztott magyar tanügy teljes körű visszaállításáért, többek között a Katolikus Tanítóképző elindításáért Szatmárnémetiben, de más főiskolák életre keltéséért is. Az iskolatársadalom legégetőbb feladatai között jelölte meg a diákotthonok létesítését. Kiemelten fontos ügyként kezelte ezt. Gyűjtést indított erre a célra. Az adakozást önmagán kezdte el. Ennek a mozgalomnak irányító felelősévé Pakocs Károly püspöki helynököt nevezte ki.

A neveléssel kapcsolatos intézményrendszert egységében fogta fel és kezelte. Szerinte ennek első lépcsőfokának a családnak kell lennie. Odafigyelt a tehetséges, de nem tehetős szülők gyermekeire. Két lépésben határozta meg a szegény sorsú tehetséges gyermekek megsegítését. Nagy hangsúlyt fektetett a felkutatásukra. Sokszor maga indult el képességfelmérő kiszállásokra. Nyomatékosan hívta fel a papság figyelmét a tehetségkutatásra mint szolgálati kötelezettségre. A kiválasztottakat ösztöndíjjal támogatta. Az 1942-43-as tanévben 83 tehetséges gyermek tanult a püspök támogatásával, majd az 1943-44-es tanévben már 105 növendék.

A gyermek nevelése, oktatása már otthon, a családban el kell kezdődjék, vallotta dr. Scheffler János. Szatmárnémetiben 1948. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén részletesen kitért a katolikus szülők feladataira, azokra a nevelési módszerekre, amelyeket gyermekeik nevelésében alkalmazniuk kell, kiemelve külön az anya, külön az apa szerepét és felelősségét. „Isten felbecsülhetetlen értéket lát a gyermekben." Ennek az állításának alátámasztására Jézust idézte: „Vigyázzatok, hogy meg ne vessetek egyet e kicsinyek közül..." Ha nem elég egy idézet, az evangélium másik helyéről ezt olvasta fel: „Aki befogad egy ilyen kisdedet az én nevemben, engem fogad be."

A gyermeknevelés tulajdonképpen már az anyaság elvállalásával elkezdődik. Kodály Zoltán arra buzdítja az áldott állapotban lévő anyákat, hogy énekeljenek minél többet, beszélgessenek gyermekükkel, mert a magzat lelki, szellemi fejlődésében a dalnak, a szép szónak nagy szerepe van. Az élettanin túl az anya és gyermeke lelki együttlétéről beszél Kodály. Scheffler püspök a dolog visszáját is megmutatja: aki eltaszítja magától az Istentől kapott gyermekáldást, „magát az Úr Jézust rázza le és löki el magától". A megszületett gyermek első papja az anya. Az anyatejjel együtt a gyermek megkapja az anyanyelv első szavait, a magyar római katolikus szokásokat, köszönést, keresztvetést, az első karácsonyi énekeket, a szenteltvíz használatát stb. Az apa az életvitelével prédikál gyermekének. Tőle tanulja meg a gyermek, hogy a vasárnap szent nap, hogy a böjt az igazi ünneplés előfeltétele, hogy az ember szereti egyházát és templomát. „Amit a gyermek a családban lát, hall és gyakorol, az szent előtte és kitörölhetetlen nyomot hagy lelkében egész életén át" - írja Scheffler János. A családból kikerülve a szülő felelőssége még nagyobb lesz. A családi kör melegéből kikerülve „sok lelki veszélyben" forog az ifjúság, folytatja a püspök. „A gonosz lélek jól ismeri a hit és tisztaság égi értékét", s mindent megtesz, hogy azokat sárba tapossa, hogy aztán kárörvendően visszahahotázzon áldozatára. Az alvilági szellemiség munkájának eredményeképpen nőnek fel a koravén, lélekben szegény, tékozló fiúk és lányok. Ha a szülő nem gondoskodó, hanem hanyag, ha az utcára bízza gyermeke sorsának alakulását, tragikussá válhat csemetéje sorsa. Azért, hogy érzékeltesse a szülőkkel gyermekük felnevelésében rájuk háruló felelősséget, gyóntatószéki kérdéssé teszi a szülőknek gyermekük fizikai, szellemi, lelki nevelésében végzett munkáját.

1948. augusztus 3-án államosítják az egyházi iskolákat és nevelőintézeteket. A kommunista hatalom egyre nagyobb erővel és vadabb dühvel feszül a római katolikus egyháznak mint a rendszer legnagyobb ellenségének. A hitoktatást ostorral verik ki az iskolából, ezért még nagyobb felelősség és még több munka vár a családra és a templomra. A püspök a lelkipásztorok kötelességévé teszi, hogy a szószéken, a gyóntatószékben és családlátogatáskor tartsák ébren a szülők lelkiismeretét, őrizzék meg, gyakorolják a magyar katolikus oktatást eredményeit. A gyóntatószékben a gyóntató pap köteles számon kérni a szülőt nevelői munkájáról.

Kitér az iskolából kimaradt fiatalok oktatására, különös tekintettel a vallási oktatásra. Ezt vasárnapi iskolákban képzeli el és akarja megvalósítani. Felhívja a figyelmet arra, hogy az iskolai oktatásból kimaradt lányokat és fiúkat „nagy tapintattal és szeretettel kell kezelni". Szükségesnek látja a felnőttek oktatását, különösen a szülők hitoktatását, tájékoztatását a gyermeknevelésben rájuk háruló feladatokról az egyházüldözések idején. Már 1945 őszén tiszta képet akar látni a felnőttoktatás helyzetéről is. Jelentést kér a plébánosoktól arról, hogy miképpen történt a felnőttoktatás az utóbbi öt évben. Miképpen fog az történni 1945 hátralévő hónapjaiban és a következő két esztendőkben. Bekérte a programokat és a programok végrehajtóinak vagy felelőseinek névsorát. Külön hangsúlyozza Scheffler János püspök a jegyesoktatás fontosságát, amit szintén számon kért papjaitól. Látva, hogy a nap nap után egyre jobban elhatalmasodó kommunista erőszak az egyházat újból katakombaéletre ítélte, alaposan végig kellett gondolnia gyermekeink és ifjúságunk jövőjének alakulását. Állami hatáskörön kívüli, mégis megtervezett, átlátható tanügyi rendszert akart kidolgozni. „A hittan nem tantárgy, hanem gyakorlati útmutató, ránevelés az istenfiúi életre, a kegyelmi életre, gyakorlati katolikus életre", írja a püspök száműzetése előtti hónapokban, amikor minden egyes egyházi oktatás mellett kiálló megnyilatkozással a kommunisták ellenszenvét keltette fel és gyűjtötte a rossz pontokat száműzetése „kiérdemléséhez". Világosan kimondja, az oktatás nem tanítást, hanem nevelést jelent. Elvárta a pedagógusoktól, hogy ismerjék a kor leghatékonyabb, legkorszerűbb, de már kipróbált és bevált pedagógiatudományi ismereteit és módszereit.

Dr. Scheffler János mint pedagógus is példakép ma is, hiszen egyház- és nemzethűsége, lelkiismeretessége, alapos felkészültsége, anyagismerete és szeretete, határozott, de bizalmat és szeretetet árasztó egyénisége, következetessége, szívós kitartása, a tanítványok ismerete és szeretete olyan erények, amelyekkel manapság a mindennapi gyakorlatban, egy emberbe sűrítve nem találkozunk. Visszaemlékezők tanúsága szerint személyes kapcsolatot is ápolt tanítványaival, érdeklődött a tanítvány családi hátteréről is. Kiváló tanárnak tartották tanítványai és kollegái egyaránt. Nagyszerűen magyarázott; aki figyelt az óráin és a táblára felírt vázlatait lejegyezte, otthon nem sokat kellett tanulnia. Nemcsak megértette, hanem meg is szerettette az anyagot hallgatóival. Mint tanulmányi felügyelő rendet, fegyelmet követelt meg, szigorú volt. Lelkigyakorlatai híresek voltak, tanítványai évtizedek múltán is merítettek az ott elhangzottakból. Lelki és szellemi irányítója volt a szatmári irgalmas nővéreknek. 1945 után az ifjúság neveléséről szóló minden egyes terve, tette, megnyilatkozása, szembeszegülés volt a hatalom alapeszményeivel, amely egyre türelmetlenebb megnyilvánulásokkal figyelte a püspök tevékenységét.

Weisz Laci (így!), az állambiztonság szatmári főembere több alkalommal behívatta a püspököt, megfenyegette ezt a hatalmas termetű embert, egyesek szerint nem egyszer bántalmazta is. Egyik papot a másik után hurcolták el. 1948 őszén dr. Scheffler János püspököt a román kommunista államvezetés felfüggesztette, száműzték Szatmárnémetiből. 1952 szeptemberében Zsilavára, a hírhedt börtönbe szállították. Ott halt meg december 6-án. Scheffler János püspök vértanúságának sok összetevője között az egyik éppen a magyar katolikus ifjúság nevelésének felelős felvállalása, szervezése, irányítása, keresztény szellemiségben történő végzése volt. Életével fizetett Istenéhez, a Vatikánhoz, egyházához a magyar katolikus ifjúság nevelésének megszentelt jövőjéhez való hűségéért.