Albert-Lőrincz Márton
aZ ÁLLAM ÉS AZ EGYHÁZ VISZONYÁNAK REKONSTRUÁLÁSA PAPOK NARRATÍVÁINAK SZIMBÓLUMRÉTEGEIBŐL

 

Reconstructing the State-Church Relationship from Symbols Used in Priests' Narratives

During the communist era ordinary people were cautious and circumspect in communicating their true feelings concerning the system. There is no written account of this kind of communication. In some letters written by priests to their bishop some issues and discontent is uttered. The analysis of these letters in the archives show the image of the state and the perception of the communist regime. In the article this image is interpreted through the method of narrative and symbol analysis. The symbols used in the narratives of priests show the tension between the possibilities, limitations and personal expectations concerning authentic communication in the context of state-church relationship.

Keywords: narrative, symbol, analysis, priest, church, state, communism, communication

 

Azon évtizedek társadalmának percepciója, amellyel a szemtanú kortárs közember rendelkezik, nem jelenik meg a pártállam rezsimjének hivatalos dokumentumaiban. Jelen tanulmányban ezt a hivatalosan rejtett, ám valójában a mindennapi életben erőteljesen érzékelt társadalmi tapasztalatot próbálom előhívni a társadalomból kiírt egyházi személyek narratívái segítségével. Teszem ezt egyrészt azzal a szándékkal, hogy az egyoldalú, ideológiai tartalommal telített társadalmi retorikát némiképp ellensúlyozzam, másrészt azért, hogy jelentéssel ruházzam fel az egyéni normaképző értékrendszer szocializációs hátterét mint olyant, ami a személyt hozzáidomítja a társadalmi elvárásokhoz, a megmutatkozáshoz.¹ A társadalmi normákhoz való igazodás akár önkéntes, akár kényszerű, visz-szahat a személy identitásképződésére, meghatározza létérzését és lelki egészségét. A narratívák magukban hordozzák az emberi pszichikum dinamikáját.

Azt feltételeztem, hogy az állam és az egyház viszonyának rekonstruálásával szerény képességeim szerint magam is hozzájárulhatok a kommunista rezsim valós arcának feltárásához, a társadalmi létvalóság hitelesebb értelmezéséhez és magyarázatához (interpretáció).

A problémakifejtés módszereként a narratívaelemzést választottam, mert a narratívum alkalmas arra, hogy a köztudatban megjelenített létvalóság vagy töredék mint átélt esemény megelevenítődjék az egyéni elbeszélésekben. A nar-ratívum értelmezett, tehát racionalizált tényelbeszélés. Egyéni módon építi vissza (rekonstruálja) és fogalmazza újra (koncep-tualizálja) a társadalmi tapasztalatot.

A narratívaelemzés a társadalomkutatás egyik módszere. Olyan esetben használják, amikor egy korszak élő szemtanúi, akik még magukban hordozzák az átélt események élményeit, megszólíthatók és hajlandók élményeiket megosztani kortársaikkal. Jan Assmann (1999) kommunikatív emlékezetnek² nevezi az ilyen, három-négy nemzedékre kiterjedő, kb. 80 évet felölelő emlékek racionalizált közlését. Körülbelül ennyire terjed ki az ember tapasztalati életideje. A kutató olyankor fordul ehhez a módszerhez, amikor valamely oknál fogva nem áll rendelkezésre elégséges és szükséges, kellően megbízható tárgyi vagy írásos forrásanyag. A hiányt az empirikus (tapasztalati) ismeretanyag pótolhatja.

A szóban forgó korszakot az ideológiai image-építés, ennek dokumentálása, a külföldnek szánt megszépítő retorika jellemezte. Ez volt a rendszer hivatalos reprezentációja. Ezzel párhuzamosan azonban volt egy másik, a közember által megtapasztalt társadalmi valóságkép is. Idesorolhatók azoknak a hatalmi szférából kimaradt személyeknek, például az egyházi személyek, a volt arisztokrácia vagy kulákság, vagy akár a lokális, nem központi funkciót betöltő apparátusbeliek³ empirikus tapasztalata.

Jelen tanulmányban a narratívaelemzés kilenc forrásra terjed ki. A nyolc, interjú formába szerkesztett narratív elbeszélést 2003 nyarán rögzítettem, egyeseket levélinterjú, másokat személyes interjú formájában. Incze Dénes esperes betegségére való hivatkozással interjú helyett elküldte A tusnádfürdői plébániatemplom története című könyvét, amelyet ugyancsak narratívumként használtam föl. A levélinterjú két-három levélváltással valósult meg, a kisegítő vagy kiegészítő kérdések felmerülése miatt. Az interjúk olyan katolikus egyházi személyektől származnak, akik az államnak nem hódoltak be, hűek maradtak a Márton Áron püspök által képviselt római elköteleződéshez, akár a börtön rémisztő, halált hordozó fenyegetése ellenére is.⁴ A papság tapasztalata azért kiemelt fontosságú, mert sajátos szervezeti státusának köszönhetően a legjobban meg tudta őrizni a távolságot a hatalomtól, a közemberek között élt, és a legközelebb került a megtapasztalható társadalmi anómiához.⁵

A narratívaelemzés mint módszer

El kell ismernünk, hogy a narratívák szerepe, még ha a társadalmi tapasztalatot rögzítik is, nem más, mint a valóságeffektus megteremtése, hiszen a történeti tudás a tapasztalati, tehát empirikus ismeretek induktív általánosítása. Az indukció, (a teljes indukciót kivéve) csak fenntartással elfogadható általánosításra képes. Ennek ellenére a narratíva képes a történeti tudás képzésére. Jörn Rüsen szerint az események csak akkor válhatnak történelmi tényekké, ha narratívába vagy/és valamilyen argumentációba helyezik azokat.⁶

A narratívák nem az események egyszerű képmásai, tükörképei, még csak nem is élménybeszámolók, hanem a tapasztalati tényélmények értékelt, tehát racionális műveletsoron átvitt emléknyomai. Az elbeszélő saját tapasztalatai, meggyőződése, ismeretei, beállítódása, világnézete stb. szűrőjén keresztül átértelmezi az eseményeket, így tehát nem lehet szó tükörképről, csak tükröződésről. Ugyanannak a helyzetnek vagy történésnek az elbeszélései többféle jelentéstartalmat hordozhatnak. A narratívák olyan természetű elbeszélések, amelyekben tetszőlegesen kapcsolódnak össze a tények és események, ezért csak bizonyos kulcsmozzanatokat rögzítenek.⁷ Nem lenyomatok, hiszen személyes adalékokat is tartalmaznak. Átértelmezhetik, átrendezhetik, felcserélhetik a kronológiai sorrendet, fakíthatják vagy kiemelhetnek egy-egy szereplőt vagy szerepeket, tetteket tulajdoníthatnak el vagy másoknak. A narratívák nem egyszerű élménybeszámolók, mivel az értelmezett események hatnak a személyre, aki elbeszéli, így alakítják identitását, identitásképző tényezőkként vannak jelen az életében, és ez meghatározza életstratégiáját. A narratívumok tehát képesek arra, hogy élményszerű adatokat tárjanak fel a „népi demokrácia" vallásellenes praktikáiról, az élő visszaemlékezés révén. Mint ilyenek, a világ tapasztalati ingereit jelentéssel telítik és normatív rangra emelik, amennyiben elvárássá vagy útmutatóvá válnak, így tágítják az ember gnoszeológiai terét és önismeretét, egyszerre informálnak és formálnak. Közösségi szinten a narratívák képesek a közösségi identitás alakítására és közvetítésére. „Minden egyéni és kollektív önkép kialakítása magában rejti a környezettel szembeni önmeghatározás lehetőségét is, azaz nem csupán a saját, hanem a Más (mások) vagy kiemelten valamely szignifikáns Másik képének a megalkotását is."⁸ Az események egyénileg értelmezett lenyomatai nem szakadnak ki a társadalmi építményből, így a történelmi tudat alakító tényezőiként funkcionálnak. Minthogy a narratívák a bemeneti és a kimeneti oldalon egyaránt szelekciós folyamatnak vannak kitéve, megemelik az események lényegláttatását. A lényegtelennek ható részeket leválasztják a lényegestől. Ritkán a lényegtelen is előtérbe kerülhet, hiszen a tapasztaló szubjektumok eltérő érzékenységgel, felkészültséggel és tapasztalattal rendelkeznek, és ennek megfelelően szemlélik, tapasztalják és értelmezik saját életvilágukat. A tényelbeszélések egyszerre szubjektívak és objektívak, mindazonáltal racionalizáltak.

A narratíva tehát a tényközlés sajátos formája. Mint ilyen, tartalmazhatja azokat a szimbólumrétegeket, amelyek a racionalitás mellett a tények mélyebb jelentéstartalmait hordozzák, így az átélt történelmi-társadalmi események a tudatalatti személyiségrétegekben olyan módon átszerveződnek, hogy képesek - a kollektív tudat funkcionális szerepe révén - kialakítani, de mindenképpen befolyásolni a működő történelmi tudatot. „A sajátról és a másról kialakított különböző személyes és csoportos reprezentációk rendszeres kommunikáció által közvetített széles körben osztott nézeteken alapulnak, és a kommunikatív megerősítés révén maguk is ilyen nézetekké szi-lárdulnak."⁹ (Így alakulhatott ki például az Attila király nevével fémjelzett hun eredetmítosz is,¹⁰ amely a legegyszerűbb emberek kevert hun-magyar identitástudatában ma is jelen van, annak ellenére, hogy a hivatalos történelmi diskurzus ezt nem igazolja, az 1948-as, 1956-os vagy a kommunizmusról alkotott kollektív történelmi tudat, és mások.) Az alig történelemmé váló kommunizmusnak is meg van tehát a maga értelmezett emléktartalma.

Az immár letűntnek tekinthető közel félévszázad emlékét nem a haszonélvezők, hanem a rendszer egyik vesztese, a papság tapasztalatán keresztül mutatjuk be. Köztudott, hogy a letűnt ateista és egyházellenes társadalomban a papságnak és intézményének a túlélésért kellett küzdenie. Léstyán Ferenc egykori titkos ordinárius¹¹ így emlékezik erre: „Amint utólag megtudtuk, ötéves terv készült a vallás felszámolására is. Kezdték a görög katolikus egyház teljes felszámolásával. A katolikusoknál¹² a püspökök letartóztatásával kezdték. Utána mozgalmat indítottak - gyűlések szervezésével¹³ -, hogy a gyűlésekre csalt kényszerített papokkal és híveikkel mondassák ki és fogadtassák el azt a működési szabályzatot, amelyet a püspökök visszautasítottak. Ennek elérésére sajtótámadás indult a papság és az egyházhoz hű vezető világiak ellen. A katolikus egyház katakombába vonult: a delegációval sorra kerülő ordináriusok (a helynökök) sorra börtönbe kerültek. A negyediktől titkosan vették át a vezetést. A gyulafehérvári egyházmegye élére, erőszakkal, behódolt papot állított a hatalom. Neki nem volt joghatósága a kormányzásra. A papság megtagadta vele szemben a joghatóságot és a joghatóságot bírtokló titkos ordináriusok vezetésével az engedelmességet. Három évig és két hónapig bírta ki a törvénytelen vezetést."¹⁴

Sajátos léthelyzetéből kifolyólag a papság elégséges tapasztalatot gyűjtött arra, hogy narratíváit mint az egyház és az állam viszonyát kifejtő kommunikatív emlékezetet valóságos történelmi forrásnak tekinthessük.¹⁵ Mint ilyen, a román kommunista rezsim egyik arcát biztosan fölmutatja. Ezek alapján kísérletet teszek a 45 év kommunizmusának rekonstruálására. Narratíváik segítségével nem lehet leképezni a társadalom teljességét, hiszen az elbeszélők egyetlen társadalmi réteget képviselnek, léttapasztalatuk ezt jeleníti meg. „Amikor szemtanúk is megszólalnak, akkor nem egyértelműsítés, modellezés, hanem az élőbeszédben megvalósuló kommunikációra jellemző sok szempont kibontása, sokértelmű megjelenítése történik."¹⁶

A papok narratívái¹⁷ a hasonló történések hasonló módon való értelmezései, ezért módot adnak arra, hogy belőlük az általános társadalmi közérzetre is következtethessünk.

A társadalom korszakolása az empirikus tapasztalat szerint

A kommunizmus 45 esztendeje alatt, a néphatalom átvételétől a munkás-paraszt koalíció politikai elitté erősödésén át a pártarisztokrácia kialakulásáig, az állam fejlődése két nagy szakaszon ment keresztül. Ezt a köztársasági államforma alkotmányos megnevezései is megjelenítik: egyik a népköztársaság, másik a szocialista köztársaság. Az átmenet a társadalmi konszolidáció folyamatának, illetve a pártállam csúcsvezetésében bekövetkezett szukcessziónak az eredménye. Az európai szocialista tábor szovjet típusú országaiban az államhatalom fejlődési trendje nagyjából hasonló, hiszen mindahányan a szovjet minta alapján konszolidálódtak.

Az egyházi személyektől összegyűjtött narratívák azt igazolják, hogy a társadalom valójában több alkorszakra tagolódik, az állam és az egyház közötti viszony alakulása szerint. „Egyedi sajátosságokon túl az országokban általánosítható folyamatok is megfigyelhetők. A volt kelet-közép-európai országok legtöbbjét a háborút követő első időszakban a direkt és a nagyon erős diktatúra jellemezte, amely az egyházat az új rendszer első számú ellenségének tekintette. Valamennyi szovjet befolyás alá került országban a Szovjetunió módszereit és elveit követték az egyházpolitikában. A kommunista ateista politika minden közösséget, de különösen a vallásos közösségeket sújtotta, feloszlatta a szerzetesrendeket, beavatkozott az egyház belső életébe, az egyházügyi hivatal felállításával pedig ellenőrzése alá vonta az egyházi vezetőket. A nyílt terror alábbhagyása a '60-as évek elejétől számítható, ami több eseményre vezethető vissza. Elsőként Sztálin halálát kell megemlíteni, majd a szatellit államokban a forradalmak kitörését és leverését, illetve a Szovjetunió gazdasági gyengülésének tudatosulását."¹⁸

Az állam és az egyház közötti viszony változásait nemcsak a papság, hanem a közemberek is érzékelik, még ha tudatosan nem is fogalmazzák meg. Szabó Lajos sepsiszentgyörgyi plébános tapasztalata szerint¹⁹ a kommunista hatalom egyházhoz és valláshoz való viszonyában hat periódus különíthető el. (l. táblázat)

A kommunizmus romániai arculata

1945-1989: szovjet típusú kommunista néphatalmi pártállam
Államforma	A kommunizmus kibontakozásának szakaszai az elemzett narratívák szerint
a. Román Népköztársaság	1945-48: a „tapogatódzás" ideje
	1948-53: a „nagy terror" korszaka
	1953-55: a „belső harc" kora
	1956-68: egyházellenes „hidegháború"
b. Románia Szocialista Köztársaság	1968-80: a „felszusszanás" kora
	A 80-as évek: a „lelki terror" kora

Ez a korszakolás jól tükrözi a kommunista pártállam fejlődési irányát. Az első szakasz a „tapogatózás" ideje (1945-1948). Ez alatt ment végbe a kommunista hatalomátvétel, szovjet bábáskodás mellett. A második, a „nagy terror" korszaka (1948-1953), amelyre a püspökök és több tucat pap bebörtönzése, az egyházi javak államosítása és a felekezeti iskolák megszüntetése nyomta rá bélyegét. A korszaknak Sztálin halála vetett véget. A harmadik a „belső harc" korszaka (1953-1955), amikor a terrort felváltotta a meggyőzés, a „békepapság" fellépése, az egyház belülről való megingatása, egységének bomlasztása. Az állam nyíltan beavatkozik az egyház belső ügyeibe és megosztja a papságot. Egy részük hűséggel kitart a római pápa mellett, más részük az aktuális politikai hatalom elvárásaihoz idomul, figyelmen kívül hagyva a dialektikus és történelmi materializmus ateista és antiklerikális alapdoktrínáját, és így önnön felszámolásának ügyéhez csatlakozik. A negyedik korszak az egyház működésének ellehetetlenítésével, az „egyházellenes hidegháborúval" jellemezhető, amely az 1956-os magyar szovjetellenes szabadságharctól az 1968-as prágai tavaszig, a cseh szabadságharc kitöréséig és a szovjet blokk általi kollektívfegyveres eltiprásáig terjed, amelyben Románia nem vett részt. Az ötödik a csehszlovákiai bevonulást, a forradalom leverését követő viszonylagos szabad mozgás, a „felszusszanás" kora (1968-1980). Ebben a periódusban a felnőtt román állampolgár kétévenként jogosult a testvéri szocialista országok turista látogatására és némi szocialista valutára. Utolsó a '80-as évek „lelki terrorjának", a falurombolásnak a kora, amely a rezsim és vezető diktátora, Nicolae Ceau§escu pártelnök és államfő bukásáig, 1989 decemberéig tartott.

A korszakjelzők nem kizárólagos minősítések, jóllehet találóan jellemzik az adott korszakokat. A korszakok határai elmosódnak, egymásba csúsznak. A hatalomnak az egyházzal szemben tanúsított viszonyulása alapvetően sohasem változott meg a 45 év alatt, csupán csak a „húzd meg, ereszd meg" elve szerint időről időre valamely magatartása fölerősödött, és ez a politikai attitűd sütötte rá billogát a korszakra. Jóllehet a politikai-ideológiai harc élessége nem volt egyformán érzékelhető falun és városon, kis településen vagy nagyobb városi központban, a szórványban vagy a tömbmagyarságban, folyamatosan megtapasztalható volt a társadalom mindennapjaiban. Mindenhol kiüresedtek a templomok, és lassan az emberek beletörődtek a megváltozhatatlannak tűnő helyzetbe. A továbbiakban a Szabó Lajos által meghatározott korszakkeretben fejtjük ki mondanivalónkat.

Értelmezések

I. Hivatalos, jogi státus szintjén a hatalom az alábbi képet mutatja:

a. Népuralom: Groza 1945. márciusi választási sikerével veszi kezdetét, amikor március 6-án megalakult az első demokratikus kormány. A „nép" fokozatosan kiragadja a hatalmat a király és a született arisztokrácia kezéből,²⁰ és egy pártkoalí-ció,²¹ majd egyetlen párt köré szerveződő érdekcsoport kezébe helyezi át. Ez utóbbi, a Kommunista Párt a politikai és társadalmi felemelkedés útjára lépve megteremti egy új arisztokrácia születésének lehetőségét. A népuralom olyan értelemben megvalósult, hogy fokozatosan a nép kebeléből származó vezetők kerültek a hatalom élére. A Kommunista Párt választási győzelmét megelőzően a hatalom gyakorlása az ún. polgári demokratikus erőknél volt.²²

Első torzulás: a népből kiemelkedett vezető elit, miközben tagadja a vagyonon és a születési előjogon nyugvó hatalomgyakorlást, úgy viselkedik, mint előjogokat bíró vezető elit. A vagyoni és születési előjogok helyét az ideológiai előjog mint birtok veszi át. A demokrácia elveszíti eredeti értelmét, a népuralomból párturalom lesz, tehát érdeket megtestesítő csoport uralma, így a demokrácia fogalmának tartalma megváltozik.

b. Szocializmus: rendőri pártállam, a maga két szakaszával. Egyik a szocializmus kiteljesedése. A munkás-paraszt koalíció talaján felnövekvő pártelit gyakorolja a hatalmat, kiváltságos helyzetét az államgépezet minden eszközével - az ideológiai indoktrinációval, a besúgók hadával és az erőszak szervezetek repressziójával - védelmezi.

Második torzulás: a hatalom az egyenlőség és méltányosság eszméjét hirdeti, miközben egy új típusú társadalmi tagozódás körvonalazódik. A munkásosztály, a parasztság és az értelmiség aszimmetrikus társadalmi rétegződést jelez. Előbbi kettőt társadalmi vezető osztály, utóbbit társadalmi réteg rangra helyezi a hatalom. Ez a társadalmi tagozódás magában hordozza a hatalmi pozíciókba jutás diszkriminációját is, mindazonáltal az ideológiai elkötelezettség kritériuma szerinti (kontra) szelekció alapján a népből kiemelkedik és uralkodik a politikai rendőrségre és a milíciára támaszkodó pártelit, amelynek tagjai végigjárják a szakmai, de mindenekelőtt az ideológiai felső iskolát. A meghurcolt és félreállított arisztokrácia a társadalom peremére kerül. Az egyházat és a papságot is kiírják a társadalomból. Az arisztokrácia és a klérus hatalmi struktúrában való közszereplésre nem is gondolhatott. A szakmai kompetencia helyét az ideológiai megbízhatóság, a párthűség veszi át.

Másik a távoli, eszményített állam, az eljövendő kommunizmus lebegtetése. Miközben a második torzulásnál jelzettek tovább élnek, tanúi lehetünk egy harmadik torzulásnak is, amelyet a reménység ideológiájának neveznénk. A hatalom olyan társadalom üres jövőképével biztat, amely nem tudni, mikor és hogyan valósul majd meg.

II. A közérzet a tapasztalati szimbólumréteg szintjén a társadalmi valóságot az alábbi jelzős szerkezetekben eleveníti meg:
- a „tapogatódzás" ideje
- a „nagy terror" korszaka
- a „belső harc" kora
- egyházellenes „hidegháború"
- a „lelki terror" kora

Időzzünk el egy kicsit ezen fogalmi struktúrák szimbolikus üzenetén.

Szimbólumelemzés

A narratívákban szereplő metaforák, alanyok és állítmányok, illetve mondatszerkezetek megragadása és kiemelése lehetővé teszi a rejtett társadalmi valóság felszínre hozatalát.

Metaforák

A korszakok metaforikus megnevezései kivétel nélkül pesz-szimista töltetűek. Kétszer fordul elő a terror a „nagy" és a „lelki" jelzőkkel összekapcsolva, kétszer a konfrontáció mint „hidegháború" és mint „belső harc". Az egyházellenes hidegháború szókombináció háromszorosan is taszító - ellenes, hideg, háború - értelmet hordoz. Egyszer-egyszer fordulnak elő a tapogatódzás, illetve a felszusszanás fogalmak. A tapogatódzás valamire való előkészülés, fölvezetés, próbavétel, próbatétel, tesztelés, a kudarc elkerülését szolgáló előcselekedet. A fel-szusszanás valami nagy tehertől való szabadulás.

A hat szakasz sorrendje is árulkodó jelzéseket hordoz. A tapogatódzást mindjárt a nagy terror követi (kihallgatások, fenyegetések, bebörtönzések, kínzások, fizikai megsemmisítés, félelemkeltés), majd a társadalmi egység megosztását szolgáló belső harc következik, amely nem járhatott teljes sikerrel,

mivelhogy fölfokozódik az egyházellenes hidegháború, amelynek ideiglenesen véget vet valami nemzetközi esemény (az 1968-as prágai tavasz), de ez a felszusszanás (útlevelet kaphat, aki kérvényezi, és egyénileg kétévenként turistaként beutazhatja a szovjet blokk testvérországait) is csak illuzórikus érzés, a külföldnek szól, hiszen amint a személyi kultusz erősödik, úgy veszi vissza a pártállam a polgárok elemi méltóságérzését is erősítő fél szabad mozgás lehetőségét, és indít offenzívát a lelki terror szintjén. (A '70-es évek közepén már csak a szervezett társas kirándulást engedélyezték, később már azt se.) Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy megfogalmazzuk a választ arra, hogy milyen volt az a történelmi korszak, amelyet csupa félelmet ébresztő jelzőkkel azonosítanak a benne élők.

A narratívák alapján kimutatható az állam és az egyház viszonyának fejlődési trendje, amely a társadalmi leképződés szintjén egyértelmű destruktív képet mutat. Erre utal a papi narratívákban szereplő korszakjelző metaforák sora: tapogató-dzás — nagy terror — belső harc — egyházellenes hidegháború — felszusszanás — lelki terror.

Események

A narratívákban megemlített események az alábbi időrendben követik egymást:

- 1949: Márton Áron püspököt elfogták és bebörtönözték,
- 1949-1953: kb. 130 papot börtönöztek be,
- kényszermunka-táborok fölállítása,
- 1953: Sztálin halála,
- 1955: Márton Áron szabadulása a zsilavai börtönből,
- az 1956-os magyar szabadságharc (hivatalosan ellenforradalom),
- Márton Áront 11 évi házi fogságra kényszerítik,
- 1965: Gheorghiu-Dej halála,
- 1965: a Ceau§escu-éra kezdete,
- 1967: Márton Áron házi fogságának feloldása, a bérma-utak elkezdése,
- 1968-as csehszlovákiai események,
- 1980: Márton Áron püspök halála.

Az említett események jórészt a hatalom világa és az emberek életvilága közötti szembenállást idézik. A helyzet megváltoztatásának reményét a hatalom megszemélyesítőjéhez vagy valamely történelmi konfrontációhoz kapcsolják. Azt jelzi, hogy a hatalom személyes és diktatórikus, a történelmi-társadalmi állapotot el kell viselni, a megoldás egyedüli útja a passzív várakozás. A társadalom belső megújulását az új hatalmi személyek színre lépésétől és a nemzetközi helyzet alakulásától várják. Társadalmi tapasztalatuk: a törvényesség tisztelete, a várakozás, a kivárás, a meghúzódás, az alkalmazkodás.

A mondatok alanyai

A narratívákban gyakran előforduló alanyok zöme negatív érzéseket ébreszt. Kivételt képeznek, amelyek a rendszer visz-szásságait, torzulásait és atrocitásait örökítik meg. Ezek inkább sajnálkozást vagy együttérzést ébresztenek. Az alábbi példák igazolják állításunkat:

- a hatalomhoz kapcsolódó főnevek: hatalom, ideológiai fegyver, ateizmus, erőszakszervezet, lélektani tortúra, zaklatás, vallatás, ígéret, hekusfülek, terror, kirakatper, börtön, Dunacsatorna, géppisztoly-sorozat, erőszak, házkutatás, bűnbak, ötéves terv, kényszerlakhely, szabadmozgás-tilalom, házi fogság, öngyilkosság álcája, amnesztia;

- a hatalmat kiszolgáló személyekhez kapcsolódó főnevek: hamis tanúk, békemozgalom, békepapság, fegyőr, besúgók, párttitkár, néptanácselnök, kultuszinspektor, szekusok, Szekuritáté, szekus tiszt, tanító, iskolaigazgató;

- a hatalmi szférán kívül rekedt egyházi személyekhez vagy intézményekhez kapcsolódó főnevek: Márton Áron püspök, templom, iskola, hittanóra, búcsú, remények, katakomba, titkos ordináriusok, farkasverem, névsoros notesz, bérmautak, csata, kétségek, szülők, hittanosok, gyermekek, félelmek, Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, aggodalmak, nikodimusok;

- a hatalmi struktúra intézményes magatartását jellemző, igéből képzett főnevek: meggyőzés, bomlasztás, megosztás, feszítés, megfosztás, támadások, megtiltás, felszámolás, sajtótámadás, érvágás, korholás, kioktatás, zaklatás, ellenállás, összetűzés, felszusszanás, építkezés, reménykedés, akadályozás, távol tartás, megfélemlítés, hittiprás, templomrombolás, szorítás, áthelyezés, ellenőrzés.

A mondatok állítmányai

A narratívákban gyakran használt állítmányok közvetlen jelentéstartalmain keresztül megrajzolhatjuk a papság, és vele együtt a rendszer haszonélvezői körén kívül rekedők életérzését. A szavak szikkasztó, pesszimista, negatív jelentéstartalmakat hordoznak, amint az alábbi néhány példa igazolja:

- a személytelen hatalomhoz kapcsolódó állítmányok: elvették, bebörtönözték, államosították, megígérték, eltüntették, kinyírták, kihalászták, belekötöttek, kifaggatták, engedték, bűnbakot kerestek, ráfogtak valakire valamit, kidöntötték, ellepték, beszámolókat készítgettek, cenzúrázták, kinyírták, beidéztek, hívogattak, bevittek, bent tartottak, szemmel tartottak, bántalmazták, vallattak, faggattak, kérdőre vontak, fenyegettek, szorongattak, mindent tudtak;

- a hatalmat képviselő személyekhez kapcsolódó állítmá-nyok: lelövi, lőtt, lázítással vádolt, játszott, megfenyegetett, felszólított, belelapozott, megállapította, felháborodott;

- a hatalmi struktúrából kimaradt egyházi személyekre és híveikre vonatkozó állítmányok: katakombába vonultak, behódoltak, börtönben pusztultak el, betörtek, provokáltak, alulmaradtunk, aggódtak, a föld alatt éltek, nem mertek lépni a fény felé, remegtek, körbetelefonáltuk egymást, imádkoztunk, vállaltuk, Krisztus útját jártuk, végeztük a munkát;

- a hatalom elvárásaihoz alkalmazkodó személyekre vonatkozó állítmányok: meghajigálták, provokálták (a papot), besúgták, figyelték.

Mondatszerkezetek

A narratívákban gyakran használt jelzős szerkezetek, szófordulatok, mondattöredékek lehetővé teszik a konkrét tény-, esemény- vagy helyzetelemzést. Az átélt élmények elmesélésén keresztül lehetővé válik a társadalom egy valóságszeletének rekonstruálása.

A hatalom viszonyulásait ábrázoló mondatszerkezetek:
- nyílt terror,
- ötéves terv a vallás felszámolására,
- a görög katolikus egyház teljes felszámolása,
- sajtótámadás a papság és az egyház ellen,
- meggyőzés taktikája,
- belső bomlasztás,
- a papság megosztása,
- gyűlésekre csalt, kényszerített papokkal és hívekkel hűségfogadalmat tetettek,
- az ígéretet nem tartották be,
- törvénytelen áthelyezések, állásuktól megfosztottak,
- támadások a püspök ellen,
- engedtek a feszítésből,
- ürüggyel végeztek házkutatást,
- levelet kerestek, amely a felmentő öngyilkossági szándékot közölte volna,
- el akartak hallgattatni,
- el akartak gázolni,
- a hullát két év múlva engedték hazavinni, tíz percen belül el kellett hantolni,
- szomszédjára akarták rávarrni eltűnésének okát,
- minden héten hívattak a néptanácshoz,
- hittanra járók nyilvántartásának tilalma,
- betörtek a plébánia épületébe és sohasem derítették ki a tettest,
- még az élő fába is belekötöttek,
- a bérmautak akadályozása,
- benzinembe cukrot, petróleumot, motorolajat kevertek,
- 1985-ben egy éjszaka kidöntötték az összes, Krisztus testét tartó útszéli keresztfát,
- a templomokat ellepték a lehallgató „poloskák", a fizetett füles ágensek,
- a prédikációkról a fülesek beszámolókat készítgettek,
- leveleinket cenzúrázták és sokszor útközben eltüntették,
- a képzett szekusok mindenről tudtak,
- akikkel leveleztem, azokat is kifaggatták,
- többször is hívattak a szekura,
- először a kisközösség tagjait hívogatták be egyenként, majd legutolsónak engem,
- bevittek valamikor délután és hajnali háromig bent tartottak,
- (koholt vád) lázítok a rendszer ellen, Ceausescu ellen,
- a titkosrendőrség komolyan játszott,
- börtönnel és halállal is megfenyegetett,
- kocsim kerekeit föllazították,
- papokat tettlegesen is bántalmazták;

Egyéni hatalmi túlkapások, a hatalommal való visszaélések:
- figyelmeztetés nélkül lelövi,
- a kegyetlen fegyveres csak lőtt,
- a gyermekek távol tartása az egyháztól,
- maga aljas gazember (kihallgatáson így szidta a szekustiszt a papot).

A papok magatartását ábrázoló mondatszerkezetek:
- új remények,
- titkos ordináriusok,
- erőszakkal behódolt papok, államhoz hű papok,
- nagy ellenállás,
- testvéri-baráti szolidaritás,
- ne merj beszélni, létezőként lenni,
- kicsit felszusszantunk, megkezdődtek a bérmautak,
- összetűzés a kultusz inspektorral,
- fűtetlen és huzatos templom, kitöredezett templomablakok
- 20 éve nem volt kimeszelve a plébánia, a plafonról hullott a mész, a falak tele penésszel,
- fenyegetés: ha még egy legkisebb „államellenes dolgot" csinálok, nem fogok sehol működési engedélyt kapni az egész szocialista Romániában,
- lesötétített ablakok mögött végeztük a hitoktatást,
- csak arról beszéltem, amiről mindenki tudhatott,
- féltek szavaimtól,
- gyakran alulmaradtunk,
- aggódtak értem (a paptársak),
- csendben végeztük a munkát,
- naponta körbetelefonáltuk egymást, imádkozva, aggódva egymás testi-lelki épségéért,
- vallattak, faggattak, kérdőre vontak, fenyegettek, szorongattak, nyilván bűnbakot kerestek - valóságos lelki erőművé változott életünk,
- vállaltunk minden kockázatot,
- Krisztus útját jártuk,
- küldetésem van.

Az általános percepció kifejeződései:
- ahogy hallani lehetett,
- Duna-Fekete-tenger csatorna veszélyekkel teli építőtelepe,
- nem volt ok rá,
- félt mindenki a másiktól,
- nemzetközi nyomás,
- látszat-felszusszanás,
- ultranacionalista hittiprás,
- éreztük a vég közeledtét,
- elemi erővel erősödött fel a szorítás,
- a gyermekek nem mertek lépni a fény felé,
- a fiatalok a föld alatt éltek és hitükért képesek voltak áldozatot hozni,
- azt senki nem tudta, hogy megéri-e a másnapot,
- remegtek a bátortalanságtól,
- a hívek munkatársainkká lettek,
- utolsó, végső nagy csata,
- kegyetlen, zsarnoki négy évtized farkasvermét építették meg.

A narratívák idézett listái alapján összegezhető a rendszerre vonatkozó néhány megállapítás: a kommunista társadalom egy ateista, tervszerűen működő rendszer alapjait igyekezett lerakni és konszolidálni. A hatalom fenntartását az erőszakszervezetekre és az ideológia fegyverére - a szekuritátéra, a besúgókra, kedvezményezettekre, illetve az egyirányú ideológiai besulykolásra (indoktrináció) - alapozták, amelyek nem bizonyultak elégségesnek, sem megfelelőnek, mivel nem bírták az össztársadalom bizalmát. A rendszer fenntartására használt módszerek a terror módszerei. Ilyenek például a kirakatperek, hamis tanúzás, bűnbakképzés, vallatás, zsarolás, fenyegetés és ígérgetés, házkutatás, lehallgatás, zaklatás, börtön, kényszermunka, szobafogság, testi és lelki megsemmisítés. A terror testi és lelki szinten egyaránt jelen volt. A hatalom demonstrálását, a testi és lelki erőszakot a fegyveres szervezetek és a pártapparátus vagy ahhoz közel álló intézmények helyi vagy körzeti képviselőivel végeztették el.

A hatalommal szemben kialakult egy erőtlen, passzív civil szembenállás, melynek jórészt egyházi és vallásideológiai jellege volt. A remény, a kitartás, a meggyőződés vállalása, a munka éltette (amnesztia, nikodimusok).²³ A rezsim konszolidációját legerősebben az egyház és a vallás kirekesztése akadályozta. A csata folyamatosan, de változó intenzitással zajlott két nem egyforma súlyú erő között. A stratégiailag folyamatosan - a taktikai kivételektől eltekintve - alulmaradt papság ereje a baráti-testvéri szolidaritás és a hit, a hatalomé a fejlett kontrainformációs struktúra, a megfélemlítés, a megsemmisítés és a zsarolás volt.

Napirenden szerepelt a közösségek független, nem behódolt szellemi vezetőinek, a papságnak a folyamatos és rendszeres ellenőrzése és megfigyelése, megfélemlítése, elhurcolása, bebörtönzése vagy/és megnyerése.

A narratívák alapján a korszakot a következőképpen lehet jellemezni: 1980-ig: nacionalista színezetű vallás- és egyházel-lenesség, 1980-tól: ultranacionalista antiklerikalizmus és mindvégig ideológiai indoktrináció.

Az állam magatartása: állandóan változtatták a hatalomgyakorlás „húzd meg - ereszd meg" taktikáját. A zsarnokság, bomlasztás, megfélemlítés, bűnbakkeresés, zaklatás gyakorlata jellemezte. A nyílt terrort abbahagyva a békepapság szlogenje alatt a papság egy részének a megnyerését tűzték ki célul. A papságot zsarolással vagy előnyök ígéretével kényszerítették hűségnyilvánítása a rezsim mellett, hogy megosszák az egyházat, a klérust. Ezzel párhuzamosan folyt a papság mint közösségi szellemi vezető réteg megsemmisítése (halált hozó börtön, Duna-csatorna, eltüntetés, véletlen balesetek, öngyilkosságnak beállított gyilkosságok). Sztálin halálát egy új taktika alkalmazására használták fel. Enyhítettek a nyílt üldözésen, de a gyanakvás légkörének keltésével, a folyamatos provokálás-sal, a személyek ellen készülő fellépésekről, személyek kihallgatásáról, eltűnéséről szóló információk kiszivárogtatásával, lebegtetésével állandó feszültségben tartották a papságot és a lakosságot. Engedmények, útlevelek ígéretével lekötelezték és kollaborálásra buzdították azokat, akiket lehetett. A hatalom a maga érdekei szerint aknázta ki a nemzetközi eseményeket is. Az '56-os budapesti események jó ürügyet képeztek a kirakatpereknek, a kellemetlen elemekkel való ideiglenes vagy végleges leszámolásnak. Amint a rendszer konszolidáltnak látszott, a személyi kultusz idején a lelki megsemmisítés módszerét vetették be a „sokoldalúan fejlett szocialista társadalom" és a „sokoldalúan fejlett embereszmény"²⁴ megteremtése, valójában a személyi kultusz éltetése érdekében. A módszereket sohasem kizárólagosan, együtt vagy egymást váltogatva alkalmazták. Az ideológiai átnevelés kulcsmotívuma a klérus folyamatos és nyílt megalázása volt, egyfelől az apparátus oldaláról, másrészt saját hívei részéről. Az állam viszonyulása egyértelműen antiklerikális volt, de ennek nyilvánvalóságát elfedte hol az utasításokkal felülírt látszattörvények, hol a ködösítések, a transzparencia hiánya.

Az egyház magatartása: védekezés, hűség Rómához,²⁵ önszervezés, a folyamatos munka vállalása, Márton Áron egyházpolitikájának folytonossága a „titkos ordináriusok" által, folyamatos remény és bizakodás a rezsim bukásában.

A közembereket három magatartástípus jellemezte:
- az aktív társadalmi-politikai részvétel vállalása azok részéről, akik részesedtek a rendszer előnyeiből és feltétel nélkül kiszolgálták a rendszert (a pártapparátus kiszolgálói);
- az óvatosság azok részéről, akik részesedtek a rendszer előnyeiből, de az utasításokat racionális keretek között vagy egyáltalán nem hajtották végre;
- a passzív társadalmi szemlélődés, illetve az egyházhoz kapcsolódás a köznép részéről.

Összegzés

Fölvillantottuk a letűnt szovjet típusú román társadalom néhány sajátosságát, úgy, ahogyan a papok emlékezetében él. Az elbeszélések nem mentesek a aktualizált érzelmektől, ami az élő emlékezet dinamikájából fakad. A szemtanúk racionalizált tényelbeszélése lehetővé teszi a rejtett vagy eltitkolt társadalmi események felszínre hozatalát. Mindazonáltal elmondható, hogy a kommunista rezsim egyházellenes magatartása legjobban a klérus közérzetét tépázta meg. Tőlük mint a közösségek hagyományos szellemi vezetőitől próbálta megtisztítani a társadalmat. Törd a kígyó fejét, és elpusztul teste, ahogyan az egyik pap mondotta. Az államnak ilyenfajta viszonyulása megmételyezte az egész, a hatalom körén kívül maradt társadalom közérzetét. Megalázták az embert, miközben a méltányosságról és a méltóságról beszéltek, meghazudtolták és elferdítették a rendszer filozófiai alapját és ideológiáját, miközben a közösségi felemelkedésről szóló diskurzust képviselték és az egyenlőség ideológiáját harsogták, megfosztották a társadalmat a szabadságtól, miközben a szabadság eszméjét hangoztatták. A korlátozások, a kalodába kényszerítés, a görög katolikus egyház felszámolása és a túlélésre berendezkedett többi egyház marginalizálása, a társadalom megosztása, a félelemkeltés, az ellenségkép ébrentartása, a bűnbakképzés, a hatalom kiváltságosok általi gyakorlása, stb. megrendítette az ígéretek indoktrinációjára épülő társadalomba vetett bizalmat. Az új pártarisztokrácia olyan mértékben sajátította ki a hatalmat, amely már nem igényelte a nép és a vezető elit közötti kétirányú kommunikációt, helyét az egyirányú, utasításos rendszer

töltötte ki. A reális kapcsolat helyét egyfajta virtuális kapcsolat vette át, amely tulajdonképpen megteremtette a rendszer lényegéből fakadó kaffkai hatalom-szindrómát, és amely - így vagy úgy - önmaga megszűnéséhez vezetett. De ezt a fordulatot csak a legbátrabbak sejtették meg, a félelem és frusztráltság bekötötte a szemeket. Erről győznek meg a papok narratívái.

 

Könyvészet

Albert-Lőrincz Márton: Törd a kígyó fejét. Presa Universitară Clujeană, Kolozsvár, 2007

Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest, 2000

Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Atlantisz kiadó, Budapest, 1999 Bögre Zsuzsanna: Vallásosság és identitás. Élettörténetek a diktatúrában - 1948 - 1964. Dialog Campus Kiadó, Budapest - Pécs, 2004 Domokos Pál Péter: Rendületlenül. Eötvös kiadó és Szent Gellért Egyházi kiadó, [é.n.]

Gagyi József: A kommunikatív emlékezet működéséről és a saeculumról. In: Emlékezet és kommunikáció. Narratívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében. Szerk. Gagyi J., Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2007, 169-178.

Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Gondolat kiadó, Budapest, 1984

Incze Dénes: A tusnádfürdői plébániatemplom története. [k.n.] Tusnádfürdő-Csíkszereda, 2002

Pléh Csaba: A narratívumok mint a pszichológiai koherenciateremtés eszközei. http 11 www.staff.u-szeged.hu/~pleh/magyar/cikkek/elbesz.html. 2004. 2. 23, 1-9.

Rüsen, Jörn: A történelem retorikája. In: Narratívák 3. A kultúra narra-tívái. Szerk. Thomka Beáta. Kijárat, Budapest, 1993, 39 - 50.

Ungvári-Zrínyi Imre: Az azonosság és a másság reprezentációi az identitásképző narratívákban. In: Emlékezet és kommunikáció. Narratívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében. Szerk. Gagyi J., Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2007, 67-85.

 

Jegyzetek

1 Vö. Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Gondolat, Budapest 1984.

2 Jan Assmann által használt fogalom. Szerinte kétféle emlékezet van: a kommunikatív és a kulturális. A kommunikatív emlékezet olyan tényelbeszélés, amely még nem történelem, még nem képezi a történelmi kánon részét, a kulturális kommunikáció már történelem, a történészdiskurzusok tárgyát alkotja.

3 Az egykori Maros Magyar Autonóm Tartomány aktivistáival, funkcionáriusaival Gagyi József készített feltáró interjúkat. Ezek tanulságait összegzi A kommunikatív emlékezet működéséről és a saeculumról című tanulmányában.

4 Az interjú kérdéseit postán küldtük el a megkérdezett személyekhez, akik semmilyen tartalmi vagy formai kifogást nem emeltek és nem kérték nevük titokban tartását, így e helyen felsoroljuk nevüket: Léstyán Ferenc vikárius, Szabó Lajos, Székely Gergely, Szirmai Béla kanonokok, Boros Károly, Kosza Vilmos főesperesek, Gergely István, Gergely Géza plébánosok, valamint Incze Dénes esperes.

5 Az anómia szociológiai fogalom. A legismertebb anómiaelméletek Émile Durkheim és Robert Merton nevéhez kapcsolódnak. Az anómiaelméletek tulajdonképpen klasszikus társadalmi devianciaelméletek. Az anómiafogalom a társadalomtól való elidegenedésre vonatkozik, de nem egyértelműen definiált. Durkheim szerint az anómia „a társadalmi normák meggyengülésének állapota", az az állapot, amikor a fennálló normák és a társadalmi igény nincs összhangban egymással, emiatt nincsenek pontosan követhető viselkedési szabályok és a társadalmi feszültség fokozódik. Merton szerint anómia akkor lép fel, amikor „a társadalomban elfogadott célok és megengedett eszközök között ellentmondás van".

6 Rüsen, Jörn: A történelem retorikája. In: Narratívák 3. A kultúra narratívái. Szerk. Thomka Beáta. Kijárat, Budapest, 1993, 39-50.

7 Pléh Csaba: A narratívumok mint a pszichológiai koherenciateremtés eszközei. http//www.staff.u-szeged.hu/~pleh/magyar/cikkek/elbesz.html. 2004. 2. 23, 1-9.

8 Ungvári-Zrínyi Imre: Az azonosság és a másság reprezentációi az identitásképző narratívákban. In: Emlékezet és kommunikáció. Narra-tívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében. Szerk. Gagyi J., Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2007, 69.

9 Vö. Pléh i. m., 3.

10 Lásd a történelmi századokon átívelő névadási szokásokban folyamatosan jelen levő Attila, Atilla, Etele névválasztásokat a pannon övezetben.

11 A Szentszék 1948,-ban kiadott Nominatio Substitorum című dekrétuma alapján Márton Áron megszervezte az egyházmegye legális egyházkormányzatát arra az esetre, hogy ha őt magát a hatalom eltávolítaná az egyházmegye éléről, a joghatóság folyamatossága biztosítva legyen. Oka volt rá, hiszen 1949. június 20-án Nagyszebenben Crăciun közbiztonsági főtiszt és emberei le is tartóztatták. A két, párhuzamos helynöki szárnyba szervezett püspöki feladatokkal felruházott helyetteseket mint megbízható és hiteles utódokat nevezzük titkos ordiná-riusoknak. Az első két személyt maga Márton Áron nevezte ki Boga Alajos nagyprépost (vicarius generalis) és Sándor Imre provikárius személyében. (Bogát 1950 májusában, Sándort 1951 márciusában tartóztatták le.) A szabály szerint amennyiben az első szárny utódlási vonala valamilyen akadályoztatás, például bebörtönzés miatt megszakad, ahogyan ez meg is történt, automatikusan a másik szárnyra száll a joghatóság. Mindegyik ordináriusnak gondoskodnia kellett az utódlásról. Összesen 9 utódlási sorozatra került sor 1949-1955 között, Márton Áron fogsága idején. Ma már senki sincs életben közülük.

12 Léstyán Ferenc , nyílván a római katolikusokra utal.

13 „Amíg Márton Áron a börtönben volt, az állam emberei próbálták rávenni a papságot arra, hogy a püspököt bélyegezzék meg mint hazaárulót, háborús bűnöst, a nép ellenségét és a Vatikán kémjét. Ennek a tervnek a megvalósítása nem egészen sikerült. Voltak ugyan megalkuvók a papság körében. Ők azok, akik az ún. papi békemozgalomban és az ún. demokratikus papi mozgalomban tevékenykedtek. Ám a papság nagy része, s főként a székely papok, az állami akaratnak határozottan ellentmondtak és a Rómához való ragaszkodást hangsúlyozták."

14 Vö. Albert-Lőrincz Márton: Törd a kígyó fejét. Presa Universitară Clujeană, Kolozsvár, 2007, 161-162.

15, A fölhasznált papi narratívák forrásértékét igazolják a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár Püspöki Iratok 1945-1990, 18. csoport iskolaügyekre, valamint az ugyanerre a periódusra vonatkozó Tanügy Osztály Iratai levéltári fondokban fellelhető dokumentumok.

16 Gagyi József: A kommunikatív emlékezet működéséről és a saecu-lumról. In: Emlékezet és kommunikáció. Narratívák az egyéni, a társas és a közösségi identitás teremtésében. Szerk. Gagyi J., Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2007, 170.

17 Az elemzett interjúk megtalálhatók a szerző Törd a kígyó fejét című könyvében, a 157-206. oldalon.

18 Bögre Zsuzsanna: Vallásosság és identitás. Élettörténetek a diktatúrában - 1948-1964. Dialog Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2004, 14.

19 Vö. Albert-Lőrincz 2007, 192.

20 A Kommunista Párt hatalomra kerüléséig Románia még királyságnak tekinthető, Mihály királyt csak 1948-ban űzik el és döntik meg a monarchiát. A népköztársaság törvényeit még az uralkodó, Mihály király látja el kézjegyével.

21 Országos Demokratikus Arcvonal (ODA), amelynek tagja volt a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) is.

22 Dr. Petru Groza ügyvéd, az Ekés Front pártelnöke, az első demokratikus kormány miniszterelnöke maga is a burzsoázia sarja, hasonlóan az ODA más vezetőihez.

23 Nikodémus farizeus zsidó tanácsos, aki titokban meglátogatta Jézust, ott volt a levételnél a keresztről, a sírbatételnél, elsiratta Jézust.

24 A Ceauşescu-rezsim üres halmazú fogalmai.

25 Kivételt képez a hatalomnak behódolt ún. békepapság. Márton Áron püspök börtönévei alatt az állam próbálta megnyerni a papságot, „rávenni arra, hogy a püspököt bélyegezzék meg mint hazaárulót, háborús bűnöst a nép ellenségét és a Vatikán kémjét". (Vö. Domokos Pál Péter: Rendületlenül. Eötvös kiadó és Szent Gellért Egyházi kiadó, [é.n.], 199.)