ANTAL TÖVISSI ILDIKÓ (1958–2011)
A nagyhét kezdetén váratlanul hagyott itt minket. Születésnapja előtt néhány héttel, számtalan tervvel a tarsolyában. E hónapban töltötte volna be az 53. életévét. Nagycsütörtökön temették a Házsongárdi temetőben.
Kolozsváron született, az egykori református leánygimnáziumban érettségizett, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar-német szakán szerzett diplomát 1982-ben. Magyartanárként dolgozott a Székelyföldön, a '89. decemberi fordulat után a Hídfő című művelődési-közéleti lapot szerkesztette Székelyudvarhelyen. Az alig egy éve újraindult bukaresti magyar adás televíziós szerkesztője lett 1990 decemberében, a nézők két évtizeden keresztül követhették műsorait, amelyekkel egy pillanat megállásra, befelé és a másikra való figyelésre késztette a romániai magyar közösséget. Műsorai az igazi értékekre hívták fel a figyelmet. Portréfilmjei a romániai magyar értelmiség kiválóságait mutatták be. Sokáig emlékezni fogunk sorozataira: Mondd, mit érlel.., Megfogyatkozott nemzedék, Írók, költők, könyvek. És emlékezni fogunk komolyzenei műsoraira, a szórványmagyarság problémáit bemutató riportjaira, az Anyanyelvi őrjárat című rovatára. Kulturális és anyanyelvőrző műsorai mellett elkötelezettje volt a vallási élet bemutatásának, időt és energiát nem kímélve vett részt az egyházi rendezvényeken, követte s mutatta be az egyes felekezetek értékeit, eredményeit. Így született az Út, igazság, élet című vallási magazin, és így, ezért készült a gyulafehérvári főegyházmegyét köszöntő, egyes esperesi kerületeit bemutató Millennium című sorozat. 2009 novemberében, a magyar adás évfordulós ünnepi műsorában mondta el hitvallását (megtekinthető az interneten: http://www3.tvr.ro/magyar/2011/04/elhunyt-antal-t%C3%B6vissi-ildik%C3%B3/): „Tizenkilenc év tévészerkesztői munkám során arra jöttem rá, amit József Attila ír: „Ne légy szeles. / Bár a munkádon más keres - / dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes." Egy tisztelője ezt írta róla: „A hazai televíziós riportok egyik legnagyobb művésze és esztétája, édes anyanyelvünk egyik legéberebb őrzője, az egyházi és nemzeti ügyekre nem csupán hihetetlen világossággal ráérző, hanem azokat szakmai szempontból is a maguk mélységében ismerő Tövissi Ildikó, akinek riportjai évtizedek óta meghatározták Erdély egyházi, szellemi, művészi és társadalmi valóságáról alkotott képünket, aki Erdély szinte minden templomát, iskoláját, parókiáját és plébániáját ismerte, Tövissi Ildikó, akivel oly sok személyes beszélgetést folytathattam, és akitől emberség, hit, becsület és magyar keresztyéni lelkület tekintetében annyi mindent tanulhattam, akinek erkölcsi véleménye sok tekintetben mértékadóbb volt számomra az adott kérdésben állítólag jártas szakemberekénél is, Tövissi Ildikó úgy távozott, [.] úgy tért haza, ahogy élt: még távozásában is a rá jellemző páratlan diszkrécióval viselkedett. Előzetes bejelentés és mindenféle feltűnés nélkül, a legelőkelőbb gesztussal visszavonult." A szerkesztő, a figyelmes, közvetlen, kedves ember hiányzik, hiányozni fog. Barátait, ismerőseit megrázta távozása híre. Családja példás hittel tudta a váratlan veszteséget fogadni. Hitük, lelki erejük mutatja és igazolja mindazt, amit Ildikóval együtt képviseltek. Így tud Ildikó halálában is példaképünk, eligazítónk lenni.
