Könyv
sIPOS BALÁZS: MÉDIA ÉS DEMOKRÁCIA MAGYARORSZÁGON 20 ÉV UTÁN
A politikai média jelenkortörténete

 

A szerző a Médiakutató és a Múltunk című folyóiratok szerkesztője, a médiatörténet újabb kori történetével foglalkozik, e témában már különféle publikációi jelentek meg, illetve A politikai újságírás mint hivatás kérdésköréről kötetet közölt.

A magyarországi média és demokrácia kérdéseiről írt könyvéről a szerző ezt írja: „Munkám jelenkortörténet, azaz arról a korról szólt, amelyben élünk. Márpedig a jelenkor a történelem széle, és jellegénél, közelségénél fogva »minden más korszaknál erősebb szenvedélyeket vált ki, és így ideológiai csatározások színterévé válhat«. Ráadásul a történetet leíró személy, a narrátor tisztánlátását megzavarják saját érzelmei, szenvedélyei, tapasztalatai, előítéletei. [...] Éppen ezért törekednek a történetírók a módszertani objektivitás szabályait betartani."

Ebben a könyvében elméleti megközelítésben, de gyakorlati példákkal tárja az olvasó elé egyrészt a média működésének rendszereit, modelljeit, a politikai média általa parttalannak nevezett világát, másrészt ennek a magyarországi viszonyait - ahogy az alcímben ígérte - a jelenkorban (ezt kapjuk a könyv első fejezetében). Így tehát a 20. század második felének médiatörténetébe nyer betekintést az olvasó, ezen belül a magyarországi kommunista médiapolitika minden ágát-bogát átláthatja működésében, szabályozottságában, intézményi hátterével. Ahhoz, hogy az olvasó jól tájékozódhasson, előbb, a második fejezetben a Kádár-korszak intézményrendszerét és nyilvánosságát mutatja be, majd ezen belül a médiarendszer első változását, amelyet a párt és állam szétválasztása jellemez, s e keretben érdekes aztán a médiaközösség és az újságírók szerepe. Az 1989 után bekövetkezett rendszerváltozás a média intézményrendszerére is hatott és átalakította a korábbi viszonyokat, irányítási mechanizmusokat. Ugyanakkor volt egy rövid, átmeneti időszak, amelyben a plurális média már működött, ám a politikai rendszer pluralitása még nem valósult meg. A harmadik fejezetben tehát a szerző ennek a plurális rendszernek a politikai és médiapolitikai következményeivel foglalkozik. Itt a televízió és a médiairányítás, illetve a politikai sajtó és a privatizáció kérdéskörét mutatja be. Ezt a korszakot, az 1989 utáni fejleményeket vizsgálja a negyedik fejezet is, amely a Demokrácia és újságírás címet viseli, s ezen belül a demokratikus újságírás és a médiarendszerek változása összefüggéseit mutatja be. Az ötödik fejezetben kerülnek szóba a mindenki által tapasztalt médiakonfliktusok, amelyeket Politika média és politikai kultúra címszó alatt tárgyal a szerző. Itt a média, ideológia és pártszimpátia kérdéseit vizsgálja, valamint a hatalom, a hatalmi ágak és ezeknek a médiára gyakorolt hatását. Ugyanitt elemzi a közszolgálatiság kérdését és ennek konkrét értelmezését, megvalósulását Magyarországon, nem hallgatva el a személyi ügyeket, a médiatörvény alakulását és értelmezéseit. A hatodik fejezetben médiaetikai kérdéseket is felvet, a társadalmi kisebbségek és azok médiaprezentációja, -reprezentációja az egyik vonatkozás, valamint a függetlenség-pártelkötelezettség vagy pártszimpátia a másik sarkalatos etikai kérdés, amit az újságírónak, szerkesztőnek meg kell fontolnia, amit az olvasónak is jó tudnia és tudatosítania, amely kérdésekről a magyar sajtóban és közvéleményben is folyt vita és hangzottak el indulatos szavak. Hasonlóan érzékeny kérdéseket vet fel a szerző a hetedik és egyben utolsó fejezetben is: itt a tömegről, tömegízlésről, -fogyasztásról esik szó, a népszerűség szintén nem egyszerűen megfogalmazható szempontjairól, illetve arról, hogyan és mennyiben kell/lehet e szempontoknak a média különféle orgánumaiban érvényesülniük, a tömegízlést ki határozza meg, milyen eszközökkel, és ki dönt, illetve a nevelés, ízlésformálás hogyan s mennyiben szempont. Utószavában minden médiagyártó és -fogyasztó számára megfontolandó gondolatokat fogalmaz meg, amikor így összegez: „Magyarországon a politikai média pár-tosodása, instrumentalizálódása, azaz a valóságábrázolás módjának átpolitizálódása elfordította a politikai médiát attól a növekvő közösségtől, amelyik csalódott a politikai rendszer működésmódjában. Ez a közösség ugyanis nem találta meg, nem ismerte fel saját problémáit a médiában: a politikai média napirendje és közönsége gondjai között jelentős különbség keletkezett. Bebizonyosodott, hogy még a monopolhelyzetben lévő Magyar Televízió és Magyar Rádió sem képes rávenni a médiafogyasztókat arra, hogy azt tartsák fontosnak és azt gondolják, amit ők politikai eszközként sugallnak és akarnak."

Napvilág Kiadó, Budapest 2010

Bodó Márta