Lesti Judit
hOGYAN ÁBRÁZOLHATÓ, AMI NEM LÁTHATÓ?
Felső-Rajna-vidéki női misztikusok devóciós képhasználata a 12–14. században

 

How to Represent the Invisible? Devotional Pictures of Women Mystics in the 12-14th Centuries

In the Middle Ages mysticism and devotional adoration of pictures were closely related. Devotional pictures had an important role in the spiritual routine. Hildegard von Bingen and the women mystics from Helfta mingled mysti-cal experience with the theological truth of Catholic official teaching. This seems to be a paradox, yet many mystics were beatified: Theresa of Avila, John of the Cross, St. Fran-cis of Assissi. It is not clear whether the vision-ary mystic was inspired by certain pictures or the artists took their themes from the descrip-tion of the visions. Gertrud von Helfta (12561301) described the Virgin Mary and this inspired some representations: Maria gravida (in the Dominican monastery on St. Kathari-na), Mulier amicta sole in one of the minia-tures of the Rothschild Canticles. The wom-en's religious approach was mainly characterized and influenced by these visions that were rooted in biblical images but showed the somewhat independent spirituality of women.

 

A képtisztelet és a misztika a késő középkorban összefonódott egymással. A képnek mint eszköznek a szerepét hangsúlyozták. A 12. és a 13. század fordulója élesebb váltást jelentett szellemi síkon a nyugati kultúra számára, mint a későbbi reneszánsz.¹ A középkor alapvető karakterét dinamika jellemezte, ahol még minden kibontakozóban, folytonos áramlásban volt. Ebben a korszakban megélénkülő vallási mozgalmaknak köszönhetően tört be az eretnekség, de kialakultak a koldulórendek és a laikus vallási közösségek, a nők szerepet kaptak a vallásos életben, és felvirágzott a misztika. Az Újszövetség és annak üzenete vált követendővé. Így ebben a korszakban nem a hódítók játszották a főszerepet, hanem Isten szolgái, a szentek. A késő középkorban a keresztény vallási életben a misztikusok és a látnokok elődleges szerepet nyertek. Németalföld és a Rajna-vidék szülte az olyan legkimagaslóbb személyiségeket, mint Eckhart mester és követőit: Taulert, Susót és a flamand Ruysbroeckot,² valamint a női misztikusokat.

A nyugati misztika történetét a tartalomnak és a formának a kettőssége hatja át.³ A kevés kivétel közé tartoznak azon női misztikusok, akikkel írásomban foglalkozom: Hildegard von Bingen és a helftai misztikus triász. A misztikus tapasztalat a katolikus hittel dogmatikus rendszerének nézőpontjából bizonyos szempontból összeegyeztethetetlen, mégis a misztikusok váltak a legnépszerűbb szentekké, köztük Avilai Szent Teréz, Keresztes Szent János vagy Assisi Szent Ferenc.⁴

A misztika meghatározása _

„A misztika a túlvilági elemnek (Isten) közvetlen megnyilatkozása a látható világban vagy annak közvetlen tapasztalati megérzése az ember révén. Isten tapasztalati módon közli magát az emberi lélekkel."⁵ A keresztény misztika szenthá-romságos, krisztusi és pneumatikus (szentlelkes).⁶ A szó a görög Müein szóból származik (jelentése: bezárni, becsukni a szemet). A keresztény misztikus Isten rejtett titkát, lefátyolozott jelenlétét szemléli.⁷ Ebben a terminusban művészet és misztika összeegyeztethetetlen. Mégis Pál maga definiálja úgy a keresztény elhívást, mint vágyat a látásra: „ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre" (1Kor 13,12) -az eredeti szövegben azonban facie ad faciem szerepel, azaz „arcból arcba". Mózes is kérte Istent: „mutasd meg nekem arcodat, hogy ismerjelek" (Kiv 33,13), a Zsoltárok könyvében pedig: „ragyogtasd fel arcodat, és szabadok leszünk" (Zsolt 80, 20) szerepel. A senki által nem látott Isten-arc Krisztus által láthatóvá lett. „Aki engem látott, látta az Atyát" (Jn 14,9).⁸ A szent arc annak nyílik meg, akik hasonlóvá váltak Isten fiának emberségéhez - ennek hatalmas jelentősége lett a nővérek lelkiségében, majd testet öltött a kompasszív misztikában.

A 13. századtól - 1230-tól - a cura monialium keretén belül az apácákra férfi klerikusok ügyeltek. Ez azonban nem tudta pótolni a tudományok átfogó ismeretét a nők számára, sem a művészetek, sem a latin nyelv ismeretének hiányát. Erősen elkülönült a férfi és a női misztika. A férfiak misztikája mély teológiai műveltséggel párosult, a nőké erősen telítődött érzelmekkel, és mindig a személyes tapasztalat állt a középpontjában.

A női spiritualitásra gyakorolt hatása miatt jelentős Szent Bernát, aki a 12. század emblematikus szereplője volt. Prédikációi átmenetet képeznek a patrisztika kora és a modernizmus között. Modernnek tekinthető abban az értelemben, hogy saját tapasztalatait önti szavakba Sermones in super Cantica Canticorumjában (1135-1153). De gondolatai és szentbeszédei Szent Ágostonhoz kapcsolódó teológiai felfogás terében mozognak.⁹ Nála a lélek Krisztus menyasszonyává érik. Bernát már az új hitéleti stílus áramában mozgott, mely a 11. században kezdődött Európában. Mindeddig Jézus istensége állt mindenek középpontjában, Bernát Jézus földi sorsa felé irányította a figyelmét - így az eszmény Jézus életének imitálása lett. Ettől kezdve jelenik meg az egyén, akinek intim istenkapcsolata vált központi tényezőjévé.¹⁰ Bernát szerint az igazság megismerésének kezdete az én önző érdekeit elnémító alázat. Számára az igazi filozófia Jézus szeretete, ez vezet el az egyesülés útjához: „Istennel csak a szeretetben egyesülhetek".¹¹

A női misztika a ciszterciek és a viktoriánusok, valamint a bencések monasztikus spiritualitásából nőtt ki, de jelen volt a begina közösségekben is.¹² A nők révén meghatározóvá vált az érzelmi telítettség, megnyílt a látomások és audíciók világa, melyekben Isten személyes módon mutatkozott meg. A misztikus nők úgy próbáltak Isten közelébe kerülni, hogy saját metafizikai haláluk terében kutatták az isteni titkát. Beszédük minden esetben bibliai forrásokból táplálkozott, a Szent Pál-i „semmi vagyok"-ból bontakozott ki a megsemmisülni vágyás, a magány, a csend, innen indultak útjukra olyan metaforikus képek, mint a szakadék, a tenger, a sivatag, ahol a megtapasztalt csend végül a jegyesmisztikába torkolló szavakhoz vezetett, mint a nászi ágy, a titkos szoba, az intim kamra. Minden szavukban a lelki élet térképe, „belső várkastélya" bontakozott ki.

A nők előszeretettel használták a devóciós képeket, ez jelentette számukra a kezdőpontot az érzékektől való elmerüléshez, a lélek szabad-ságához.¹³ Ilyen keretek között virágzott fel a női misztikának az az ága, melynek aligha találjuk párját az egész egyháztörténelemben. A 11. és 14. század között élt misztikus nőknek rengeteget köszönhet a teológia: addig soha ki nem fejezett érzelmekkel, terminológiával gazdagították és meg is változtatták az addigra már megkopott nyelvezetet.

A devóciós képek használatához az Énekek Éneke érzéki képei nyújtottak támpontot a monasztikus lelkiségben. Karl Rahner szerint¹⁴ a középkori misztikus nőknél magánkinyilatkoztatásokkal találkozunk, melyek a legtöbb esetben a Jelenések könyvére vagy az Énekek Éneke képi világára támaszkodtak, és mindig szerepet kapott bennük a tanító jelleg, noha a középkori népnyelvi misztika nem teológiai tanként szolgált, hanem személyes tapasztalat volt a tétje. A 13-14. századi flamand és Rajna-vidéki kolostorokban alakult ki a devóciós képek új kánonja. A bizánci keleten a képek tisztelete egészen mást jelentett, mint a latin nyugaton. Keleten úgy tartották, „aki a képet tiszteli, abban a kép által ábrázolt valóságot tisz-teli".¹⁵ Ők hittek abban, hogy a kép tisztelete a prototípusra visszaszáll.¹⁶ Nyugaton ezzel szemben a képet mint akadályt fogták fel. A nyugati és a keleti kereszténység között a legnagyobb és mindmáig fennálló különbség az ábrázolás és az ábrázolt személy közti viszony mibenlétében keresendő.¹⁷

A népszerűsítés és a vulgarizáció problémájáról Huizinga írt A középkor alkonya című tanulmányában, szerinte az embereknek a mindennapi mise megértése egy látható kép által vált lehetségessé, a hithez ez akkor nélkülözhetetlen volt. A népi devóció elkülönült a hit azon szférájától, melyet a vallásos elit réteg foglalt el.¹⁸ A nép képhasználatának eredménye az lett, hogy a középkor végén már minden gondolatot képekben fejeztek ki. Huizinga azzal magyarázza a jelenséget, hogy a középkor szelleme naiv, és minden gondolat képi kifejezést kívánt. Lassan a vallás az élet minden területét áthatotta, ez pedig azzal a veszéllyel járt, hogy a szent és a profán gondolatkör keveredett egymással. A szent dolgok annyira hétköznapivá váltak, hogy komolyan átélni őket majdnem lehetetlenné vált.¹⁹ „A szent dolgokkal való bizalmaskodás a mély és őszinte hit jele, de ha hiányzik a végtelennel való szellemi kapcsolat, tiszteletlenség fakad belőle."²⁰ Az áhítat a késő középkor végére már teljesen feloldódott, felhígult a szentek képeiben vagy a legendákban.²¹ Azonban a művészet mégis mindezek által és ebben a periódusban tudott kapcsolatba kerülni a misztikus tapasztalattal - a kép mankó lett.

Az ábrázolásokban megmutatkozó misztikus tapasztalat

Nem minden esetben eldöntött, hogy a látnokok voltak inspirálva az ábrázolások által vagy a művészek a vizionáriusok által. Legtöbb esetben a látomások függetlenek voltak a fizikai képektől, azok inkább kiindulási pontként szolgáltak. Példát szolgáltat erre Gertrud von Helftának (1256-1301), a szászföldi látnoknőnek és misztikusnak egyik leírása a lelki életrajzából,²² amikor egy átlátszó kristályt látott a Szűz hasán, mely később a híres vizitáció csoportnál jelent meg a St. Katheriental domonkos zárdában, az ún. Maria gravida²³ (1. kép) szobron, minden valószínűség szerint Helfta írása alapján. És a leírás jelenik meg a Rothschild Canticlesnek²⁴ nevezett kézirat egyik miniatúráján is (2. kép): Mária mint Mulier amicta sole - Napba öltözött asszony. Mária felemelt karokkal áll, talpai között a Hold látható, és egy lángoló Nap arc jelenik meg az állapotos asszony átlátszó hasában. Ezek az ábrázolások Mária mindenekfelett való dicsőségét mutatják. Az ábrázolástípus eredete a Jelenések könyvének a Napba öltözött asszonya: „Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek az öltözete nap volt, lába alatt a hold, és a fején 12 csillagból álló korona. Mivel áldott állapotban volt, vajúdva, a szüléstől gyötrődve kiáltozott" (Jel 12,1-2).

 

1. kép: Vizitáció csoport. New York, The Metropolitan Museum of Art	2. kép: Mária mint mulier amicta sole (Napba öltözött asszony). Rothchild Canticles - New Haven, Beinecke Rare Book and Manuscript Library, Yale University, MS 404, f. 64r.

 

Gertrud leírása: „Megjelent a Szűzanya fiával mennyei glóriában... Ő (Jézus) leereszkedik az Atyja kebeléről és belép az érintetlen Szűz anyaméhébe, a mi nyomorult létezésünkbe. Ez a jelenés a ragyogó szeplőtelen Szűz anyaméhében átitatódik az istenivel, ragyog, mint az arany, áttetsző, akár a legtisztább kristály".²⁵

Nem tudni, Gertrud mennyiben asszociál a Jelenések könyvének a Napba öltözött állapotos asszonyára a látomásában, az azonban bizonyos, hogy a szöveg és a Maria gravida között a párhuzam egyértelmű, melyből valószínű a Rothschild Canticles miniatúrája is származott. Gertrud víziójának a gyökere a jegyesmisztika hagyományába tartozik, érzéki és apokaliptikus leírás terminusában kifejezve látomását, melyet a Biblia szövegei szentesítettek.

Az ábrázolások segítségül hívására a teológusok nem bátorították a nővéreket, noha tolerálták. A misztikus felemelkedéshez csak mint lépcsőfokot fogadták el. A bernáti ideálnak (a teljes képnélküliségnek) kevés befolyása volt 1400 körül, még monasztikus körökben is. Azonban Bernát is lépcsőfoknak tekintette az ábrázolásokat, sőt használta is őket mint elsődleges fegyvert a testi bűnök ellen vívott küzdelemben. (Később Keresztes Szent János is hasonlóan vélekedett, szerinte sem lehet Istennel képek által - még az elmében megidézett képek által sem - egyesülni. Ugyanakkor vallja, hogy a képek segíthetik a lelket a megtisztulási úton, melyről így nyilatkozott: „nem tisztelünk mást, mint amit ábrázolnak (...) s ha ez segít minket, akkor támogatni fog abban is, hogy eljussunk az istennel való egyesülésre".²⁶)

A 12-13. századtól mindinkább szerep jutott az ábrázolásoknak a spirituális életben, különösen a látnoki és a művészi képek egymásra hatásának a misztikus megtapasztalásban. Ezért a képek új típusával állunk szemben - a devóciós képekkel -, mely a német domonkosok misztikájában bontakozik ki legteljesebben.²⁷ Így a jegyesmisztika ábrázolásainak - főként a Canticlesnek - a fontossága a késő középkorban túlzottá vált, de biztosítani tudott egy Bernát által elképzelt küzdőteret, ahol olyan eszközként működött, amely evilágiból a szellemibe emel át.

Jól példázza mindezt a késő középkori misztikus, Mechtild von Hackeborn (1241-1299) látomása. Ezen látomások birodalmában a nővérek a menyasszony cselekedetét imitálták, az allegóriát befordították, az imatio Christihez hozzátették az imitatio sponsaet. Bernát magyarázatában a nővérek úgy jelennek meg, mint a Canticóban a menyasszony. Az Énekek Énekét a nővérek képileg idézték fel, ahol már nem az egyház vagy Mária a jegyes, a menyasszony, hanem ők maguk. Mind az ábrázolásokon, mind pedig a misztikus szerzők szövegeiben ez az új látásmód jelent meg.²⁸ Egy német költemény: Die minnende Seele (A szerető lélek) 15. századi fametszetének (3. kép) bemutatása példázza ezt. A megsebesített szeretet képe látható a bal felső sarokban, de a hozzá tartozó többi epizód mintha egy komikus könyv része volna. Itt is az Énekek Éneke adja az alaphangot a képi programhoz, amelyben a szemlélő azonosulhat a menyasszony cselekedeteivel. A szereplők nemcsak a jegyesi kapcsolatot mutatják be (Krisztus és a sponsa között), hanem érezhetően meghívást kap a szemlélő is, hogy vizuálisan vegyen részt a devóciós imitatio sponsae-ban. A kontemplációra való felhívást szolgáltatták ezek az ábrázolások.

Gertrudnál egyértelműen látható, hogy az ábrázolás csupán az eszköz szerepét tölti be. Néhány műalkotás pedig egyértelműen látomás eredménye. Gertrud és kortársainak írásai bőségesen demonstrálják, hogy egy ábrázolás, szobor vagy feszület a kontemplatív devóciónak szükséges eszközévé vált a késő 13. században.

3. kép: Die minnende seele (A szerető lélek). München, Bayerische Staats Bibliothek, Einblatt 111, fametszet

 

A devóciós képek tisztelete

A képeknek már nem csupán az elfogadását példázza, hanem egyenesen a használatára, tiszteletére ösztönöz egy 4-es osztású miniatúra Franciaországból (1300 k.), ahol egy ciszterci szerzetesnővért látunk kontemplatív devócióban (4. kép).²⁹ Bal oldalon fent egy nővért látunk gyónás közben, amint a domonkos apáttól megkapja a feloldozást bűnei alól, majd jobb oldalon ugyanez a nővér imádkozik a Szűz megkoronázásának ábrázolása előtt. Ezzel jegyesi státuszának példázatát fejezi ki, melyre a nővérnek vágyódnia és törekednie kell. A nővér Máriát imitálja, mimikája azonos Máriáéval. Az ábrázoláson jól látható a kontemplatív élet igen magas foka. Balra az alsó regiszterben pedig már a nővér meditációját láthatjuk az eukarisztiával, amely előidézője az eksztatikus Isten látásnak, ami pedig az utolsó kockán jelenik meg, ahol Krisztus közvetlenül tárja fel magát a nővérnek. Az eukarisztiának ez a fel-tárulása olyan, mint a szent ostya jelképe, mintha szájról szájra adott csók volna. A nővér végső látomása: a Szentháromság, az „Irgalom Trónusa". Ezen a kockán a felhő, az ékkővel bevont oltár és a nővér eksztatikus mozdulata jelzi azt, hogy kilépett a láthatóból és áthatolt a láthatatlanba. Az itt látható - nem megszokott - Szentháromság-megjelenítés is az ábrázolások legitim helyét demonstrálja a monasztikus spiritualitásban.³⁰

Egy másik példa szintén az ábrázolások használatát mutatja be a kontemplatív devócióban, szintén a Rothschild Canticlesből egy miniatúra sorozat (5-6. kép). Ezek a miniatúrák a szeretet természetét illusztrálják, istenit és érzékit egyszerre. Jobb oldalon alul egy férfi és egy nő látható, ők testesítik meg az erkölcstelen szerelmet, így kitérnek Krisztus elől, a hátukat fordítják az oltár felé, míg egy tiszta ember (szerzetes) a pogány idolnak fordít éppígy hátat és közvetlenül Kriszt usra irányítja a tekintetét. A következő vignettában pedig egy szerzetest látunk, amint kiterjeszti karjait, mintha látomása lenne, de ő már nem a keresztet öleli át, hanem magát Krisztust. A képből a valóságba való átmenet itt teljes. A kézirat a bűnöstől halad az istentisztelőig, végül egészen Krisztus látásáig. Ezek a miniatúrák azt bizonyítják, hogy a képek használata teljesen elfogadott volt a 13. század végi, 14. század eleji kontemplatív devócióban, és megfordította Bernát Apológiáját, a képek hódolatára, tiszteletére késztetve a szemlélőt. Méghozzá a hódolatot egy szerzetessel mutatva be, és ellenpéldáját azzal, aki elutasítja a szent ábrázolásokat, mint például az örömlány. Ezek a miniatúrák ugyanúgy működtek, mint a „szegények bibliája". Valójában nyugaton már Nagy Szent Gergely pápa (600 körül) letette a képek autentikusságának alapjait. Egyik levelében fogalmazza meg: „Ami az olvasni tudóknak az írás, a tanulatlan szemlélőnek ugyanaz a festészet...".³¹ Az olvasni nem tudó néptömeg lassan felszabadította a képeket.

Devóciós ábrázolások elutasítása és védelme. A misztika helye betű és kép között

Bernátnál és kortársainál a látomás, a misztika szorosan kapcsolódott az olvasáshoz. Ugyanakkor a spirituális látomás a szöveg irodalmi értéke felett állt - a szóról szóra értett szövegben nem tárul fel a transzcendens. Gertrudnál és kortársainál a látomások már finom átalakuláson mentek keresztül. Fontos jelenséggé vált, hogy a késő középkori nővérek a látomásaikat a személyes szentség bélyegeinek tekintették, ezzel erősítve a kapcsolatot a Megváltó és a sponsa (azaz saját maguk) között. Ehhez a bibliai képeket vizualizálták, különösen az Énekek Énekének a képeit.³²

A kolostorokban már a 12. századtól a látomások alakították jelentős részét a női spiritua-litásnak.³³ A késő középkori nővérek spiritualitá-sa csordultig megtelt képzelettel, érzékiséggel. A 13. századi vallásos nők megtanulták a látnoki tapasztalataik kifejezhetőségét, melyet ők minden esetben misztikus megtapasztalásnak definiál-tak.³⁴ A szoros kapcsolat látnoki tapasztalat és művészet között kölcsönösen egymástól függött a késő középkori kolostorokban, de már előrevetítette azt a változást, mely mindennek az elfajulását jelzi. Azonban fontos azt látni, hogy ezeknek a vízióknak a gyökere közvetlenül a Bibliából vagy a liturgiából ered. Fontos meglátnunk a Bernát és Gertrud közötti kontrasztot (mely a köztük lévő több mint száz évben keresendő), ez szépen példázza a fejlődés irányát, még Bernát a sponsa imitációjáról beszél az Énekek Éneke magyarázatában, addig Gertrudnál és kortársainál már a sponsával való teljes azonosulásról van szó.

 

Jegyzetek

1 Jacques Le Goff vélekedése.

2 L. bővebben: Nigg Walter: A misztika három csillaga: Eckhart, Tauler, Suso, Kairosz Kiadó, Budapest 1999.

3 Hans Urs Von Balthasar: Szempontok a keresztény misztika mibenlétének meghatározásához, in: A misztika alapkérdései, Sík Sándor Kiadó, Budapest 2008, 51.

4 Robert Bartlett (szerk.): Körkép a középkorról, Budapest, 2002, 88. - szakmailag ellenőrizte: Wehli Tünde.

5 Bangha Béla SJ (szerk.): Katolikus Lexikon III., Budapest, 1932, 334-336. (misztika)

6 Söveges Dávid: Fejezetek a lelkiség történetéből, Pannonhalma 1993, 132.

7 Szabó Ferenc: Keresztények az ezredfordulón. Válogatott tanulmányok, Budapest 2001, 365.

8 Kovács Imre: Dogma és ábrázolás, in: In memoriam Hajnóczi Gábor, 2008, 156.

9 Redl Károly: Clairvaux-i Bernát, in: Az égi és a földi szépről, Gondolat 1988, 270.

10 B. Schellenberger: Clairvaux-i Bernát, in: G. Ruhbach-J. Sudbrack: Nagy misztikusok, Budapest, 2005, 115-116.

11 De cognitionis humanae conditionibus, 9., in: Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése, Budapest, 2003, 141.

12 Kurt Ruh: A 12. és a 13. századi női misztika, in: Kurt Ruh: i. m., 19.

13 R. Berliner: The Freedam of Medieval Art, 1945, 263-88., in: J. F. Hamburger: The Visual and the Visionary, New York, 1998, 19.

14 In: Kurt Ruh: i. m., 217.

15 843-as zsinati dokumentum

16 „A képnek adott tisztelet az ősképre száll át" - Nagy Szent Baszileiosz, in: Ókeresztény írók 6., 123.

17 Nagymihályi Géza: A misztika - térben, szóban, képben, Budapest 2004, 100-101.

18 N. Z. Davis: Some Tasks and Themes int he Study of Popular Religion, Leiden, 1974, 307-36, in: J. F. Hamburger: i. m., 114.

19 Például már a templomokban is szentképek helyett obszcén vagy boszorkányképeket árusítottak vö. Huizinga: A képekben kikristályosodó vallásos gondolat, in: Huizinga: A középkor alkonya, 123.

20 Huizinga: A képekben kikristályosodó vallásos gondolat, in: Huizinga: A középkor alkonya, 119.

21 Huizinga: A képekben kikristályosodó vallásos gondolat, in: Huizinga: A középkor alkonya, 116-133.

22 Bynum: Jesus as Mother, 170-262., in: J. F. Hambuger: i. m., 118.

23 G. M. Lechner: Maria gravida, München, 1981, in: J. F. Hamburger: i. m., 118. Helye: New York, The Metropolitan Museum of Art.

24 Rothschild Canticles - New Haven, Beinecke Rare Book and Manuscript Library, Yale University, MS 404.

25 Gertrude von Helfta: Oeuvresspirituelles, 2-4., in: J. F. Hamburger: i. m., 118.

26 Keresztes Szent János művei I., Budapest, 1926, 334.

27 Boengaert van der geesteleker herten, in: Kurt Ruh: i. m., 270.

28 J. F. Hamburger: i. m., 124.

29 J. F. Hamburger: i. m., 131.

30 J. F. Hamburger: i. m., 131-33.

31 Nagy Szent Gergely pápa levele Sere-nushoz, in: Marosi Ernő: A középkori művészet világa, Gondolat Kiadó, 1969, 36.

32 C. F. Fleming: Franciscan Literature, 25254., in: J. F. Hamburger: i. m., 148.

33 Templum Salomonis und Ecclesia Christi: Zu einem Bildvergleich der Bible moralisée, 1968, 101-21., in: J. F. Hamburger: Rothschild Canticles 4.

34 Bynum, 1982, 170-262., in: J. F. Hamburger: Rothschild Canticles 4.