Benyik György
lISZT FERENC VALLÁSOSSÁGA (1)
The religiosity of Ferenc Liszt (1)
The life of Ferenc Liszt is one of great interest not only from the point of view of his music, but also because of its turning points. The composer was a deeply religious man who wanted to become a priest at the age of 15. Yet, he is most known for his love life. In spite of the numerous women he was involved with, he preserved his religious interest all his life as his work shows it in an obvious way. The fact that other aspects of his life got more attention, is due to the biographies that were written by different persons who had an interest in hiding the truth and accentuating scenes of less importance as a revenge for being neglected. The first part of the article shows how the Liszt legend was built up and how some elements and accents were misplaced.
Keywords: Franz (Ferenc) Liszt, religiosity, love life, biographies, legend, revenge
A szerző teológiai tanulmányait Szegeden, Budapesten és Rómában végezte. 1975-ben szentelték pappá. 1978-tól a szegedi Hittudományi Főiskolán tanít, 1980-tól a biblikus tanszék vezetője. Teológiai doktori címet szerzett a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 1977-ben, biblikus teológiai diplomát Rómában a Pontificia Universita Gregorianán 1982-ben, majd PhD-fokozatot a PPKE Teológia Karán 1997-ben. A szegedi nemzetközi biblikus konferenciák szervezője (1989-től).
A probléma
Liszt Ferenc élete1 igen érdekes és fordulatos, ráadásul bővelkedik szerelmi epizódokban. Életének részleteit, ezek értelmezését ma is nagy viták kísérik. Talán ez az egyik oka annak, hogy vallásosságáról kevés szó esik, bár köztudott, hogy már 15 éves korában felvetődött benne a gondolat, hogy pap lesz. Akkor azonban édesapja, Liszt Ádám, akit a ferences noviciátusból rossz magaviselete miatt távolítottak el, azt mondta: Te a művészeté vagy, nem az egyházé. Dilemmáját tehát az apai akarat döntötte el, és Ferenc folytatta a kényeztetett és megvetett „művész-háziállat" szerepét. Ugyanakkor egész életében növekvő érdeklődést mutatott a vallásos irodalom, a gregorián és más egyházi zene iránt. Szinte senki sem foglalkozik azzal az ellentmondással, hogy Liszt annak ellenére, hogy élete legfogékonyabb részében a liberalizmus fővárosában, Párizsban nevelkedett, a liberális francia gondolkodók egész sorát ismerte meg, házassági kísérlete során annyi kellemetlenséget szenvedett el a római katolikus egyháztól, legális házasságát Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnével éppen a vatikáni hivatalok hiúsították meg, mégis kitartóan ragaszkodott a katolikus egyházhoz.2 Az is feltűnő, hogy időskorában még Weimarban is, az egyre szélsőségesebb és furcsább Wagner közelében, tüntetően abbé ruhában járt. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Liszt vallásossága erősen liberális jellegű volt, ennek ellenére meglátogatja őt a pápa, és egy ideig Liszt maga is lakott a Vatikánban. Liszt Ádámnak rossz emlékei maradtak a ferencesekről, Ferencnek viszont sokkal jobb kapcsolata alakult ki a ferencesekkel, sokkal nagyobbra értékelte Szent Ferencet és a ferences eszméket, mint az édesapja.
Zavaros életrajzok
A legnagyobb probléma, hogy már igen korán, a virtuóz évek alatt (1811-1847) számos életrajz és cikk született róla és elképesztően mozgalmas életéről, de ezeket szenzációra éhes újságírók, elfogult barátai és ellenséges barátnői írták. Természetes, hogy ezek közül egyik sem foglalkozik a vallásosságával, amely ebben az időben egyáltalán nem volt téma Liszt környezetében, annál inkább a virtuozitása és a nőkkel kialakított kapcsolata. Ezzel éppen szűkebb baráti köre nehezítette meg Liszt érzelmeinek, emberi kapcsolatainak és világnézetének hiteles megismerését. A kalandok kapcsán az írók saját világnézetüket vetítették Liszt életére. Sokan a legendagyártás vagy a bosszú miatt ragadtak tollat és írták meg életrajzát, pozitív és negatív fantazmagóriákkal övezve személyét.
Liszt mindössze 23 éves volt (1835),3 amikor Joseph d'Ortigue (1802-1866) megjelentette életrajzát, melynek anyagát két nő, Liszt édesanyja és Marie d'Agoult grófné szolgáltatta, két olyan nő, aki ellentétes érzelmi viszonyban volt az életrajz tárgyát képező személlyel. 1841-ben Johann Wilhelm Christen írt propagandisztikus könyvet róla,4 és célja érdekében egy idealizáltnak nevezhető életrajz született tollából. Egy évre rá, 1842-ben Ludwig Rellstab5 állított össze a róla szóló újságcikkek gyűjteményére alapozott életrajzot, amely szintén nem tekinthető hitelesnek. 1844-ben Gustav Schilling6 kapcsolódott be a legendagyártásba, amikor a sikeres európai koncertek kapcsán gyorsan eladható életrajzot írt. Ezt követik a többiek, F. J. Fétis7 (1844), Ludwig Noll8 (1882) m űvei. Legérdekesebbek ebből a korból Heine tudósításai.9 Marie grófné a szakításuk után Daniel Stern álnéven regényt ír Nélida címen,10 amely szerelmük álcázott története volt, és igencsak rossz színben tüntette fel a zeneszerző-csábítót. Egyébként Lisztre nézve a legkellemetlenebb egy bizonyos Olga Janina11 volt, aki magát kozák grófnőnek adta ki és reménytelen Liszt-rajongó volt. Valódi neve Zielinska, egyrészt valódi pszichopata, aki számos kitalált, félremagyarázott történetet terjesztett róla. Olga egy cipőpaszta gyáros felesége volt, nem grófnő. Sértett szerelmesként igyekezett kétes figurává alázni a világhírű zongoravirtuózt és zeneszerzőt. Liszt tragédiája, hogy életén nem olyan kiváló életrajz írók dolgoztak, mint Chopin vagy Robert Schumann életén. Carolyne később pedig bálványt szeretett volna faragni szerelméből, amikor megbízta Linna Ramannt12 egy alapos, de tendenciózus életrajz elkészítésével, amelynek mindegyik fejezetébe beleszólt. Ramann 20 évig dolgozott a művén. Haraszti Emil (1885-1958)13 és Ernst Newman (1934)14 is írt némileg megbízhatóbb Liszt életrajzot számos megalapozatlan feltevéssel. Ezekben az életrajzokban a szerelem mint a romantikának egyébként is egyik jelentős központi témája nagy jelentőséget kapott Liszt életének bemutatásakor, és mint romantikus vagy botrányhőst gyakorta a szerelem és a virtuozitás által szerzett hírnév kettősségében írják le.
Mare Lipsius15 50 éves korától 80 éves koráig dolgozott Liszt saját műveinek és szerteágazó levelezésének közzétételén és 1893-1918 között nyolc kötetben jelentette meg azt. Ez a munka adta meg a lehetőséget, hogy változzon a Lisztkép most már saját írásai tükrében. Egyébként Mare a korábbi kötetektől elkülönítve közölte a Carl Alexander16 nagyherceggel történt levélváltást és Liszt anyjával folytatott levelezését. Ebből olyan furcsaságok is kiderültek, hogy Liszt nem szeretett, talán nem is nagyon tudott németül levelezni, annak ellenére, hogy édesanyja osztrák volt, inkább a kor diplomáciai és kulturális nyelvét, a franciát részesítette előnyben. De ezekből a levelekből rekonstruálhatók világnézeti és érzelmi válságai, személyes véleményei a zeneszerzőkről és gyerekeihez, valamint hazájához, Magyarországhoz fűződő viszonya is. A másik forrást Liszt saját írásai alkotják, amelyek szintén hat kötetet tesznek ki, s amelyek között szerepel a Chopinről írt tanulmány (1852), jelentős esszék, többek között az egyházi zenéről írt töredéke (1834), a Paganini-nekrológ (1840), jelentősebb levelei híres zenészekhez, például Hector Berliozhoz (1839), a lapokban megjelent esszéi, Gluck, Beethoven, Weber, Mendelssohn, Bellini, Mozart egy-egy művével vagy életrajzi évfordulójával kapcsolatban. Sok írását szentelte Wagner-művek, mint például a Tannhauser (1849), a Lohengrin (1850), A bolygó hollandi (1854), A Rajna kincse (1855) - elemzésének. De ebben a sorozatban jelent meg sokat vitatott tanulmánya a cigányokról is (1859), amelyet élettársa meghamisított.
Liszt életének akaratlanul szubjektív krónikásai voltak azok az újságírók és zenekritikusok, akik róla cikkeket írtak jelentős és nagy példányszámú lapokban. Sőt a nehézséget az okozza, hogy ezekben a lapokban Liszt neve alatt is jelennek meg cikkek és tanulmányok, amelyek némelyikéről a kutatás kimutatta, hogy nem Liszt saját kezű alkotásai, hanem a közzétevők beleírtak vagy változtattak rajtuk.
Olyan mennyiségű forrás állt tehát rendelkezésre, amelyet alig lehetett feldolgozni. Erre az elsők között Peter Raabe (1872-1945)17 tett kísérletet. Sajnos elvitatta Liszt magyar származását, mert nem ismerte gyermekkorának forrásait, de higgadt tárgyilagosságra törekedett. Érdekes módon az ő hibáit számos későbbi életrajz átvette. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy sajnos a magyar kutatók nem jeleskedtek olyan mértékben a Liszt-kutatásban, mint amilyen mértékben Liszt magyarnak vallotta magát. Ennek ellenére akad jó néhány igen tekintélyes Liszt-szakértő. Meg kell említeni, hogy Bartók és Kodály igen tisztelte Liszt teljesítményét és zenéjét. Ebből az anyagból kell tehát kiemelni azokat, amelyek hiteles információt szolgáltatnak Liszt vallásosságáról.
Liszt, az ellentmondásos legenda (1811-1847)
Lisztről mint vallási legendáról is lehetne beszélni, ennek ellenére sokkal inkább kedvelt Liszt nőügyeinek tárgyalása, igaz, anyag is van hozzá, hiszen életében 25 nőről tudunk, akihez valamilyen szerelmi szál fűzte, jóllehet csak d'Agoult grófnétól születtek gyerekei. Érdemes ebben a frivol témában egy kortárs, az egykori nő tanítványa visszaemlékezését idézni: Hogy milyen példátlan vonzerőt gyakorolt Liszt a nőkre, gyakran borzongva láttam. És ez öregségére sem hagyott alább... Lova-giassága volt az egyik tulajdonsága, ami a női nemet hozzá vonzotta - s egyben bizonyíték volt nemes jellemére... Sajnos túl gyakran láttam, hogy zaklatták a nők, az ember azt gondolhatta volna, felcserélődtek a szerepek.18
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a vidéki kispolgári családból származó Liszt nemcsak Európa minden jelentős városát, Angliát, Oroszországot és Törökországot koncertezte végig, hanem az egész korabeli társadalmat is alaposan ismerte, legalább 500 tanítványa volt, akiknek nemcsak zongorajátékot, hanem azon túl zeneszerzést és sok mindent tanított, jórészt a francia liberális gondolkodók világlátását.19 Az utazások során az egyszerű emberekkel találkozott, koncertjei kapcsán a nagypolgári értelmiséggel, számos különféle zenésszel, iparos emberekkel, valamint az arisztokráciával, hercegekkel, királyokkal és személyesen a pápával is. Sőt a korabeli világot keresztülkocsizva20 különböző felekezetekkel és vallásokkal, azok zenéjével, szokásaival és azok vezetőivel is találkozott. De megkérdezhetjük, vajon hová tartozott? Ebben a korban a zseniális virtuóz művész egyszerre volt az arisztokraták dédelgetett kegyence, de házasság esetén rangon aluli rivális. Lisztnek az első ilyen tapasztalata az a lángoló szerelem volt, amely 1828-ban Saint-Cricq gróf 17 éves lányához, Caroline-hoz fűzte.21 A szülők részéről megalázó visszautasítást kapott, és ez depresszióba taszította az addigra több királyi udvart is megjárt művészt, aki megtapasztalta, hogy a koncerteken ő is király lehet, de a koncerten kívül csak zongorista.
Érdekes módon depressziójában sokszor vetődik fel benne, hogy pap lesz, ami önmagában is megalapozza, hogy vallásosságáról beszéljünk. Ezt a szándékát azonban elnapolta, mivel 1835-ben hosszabb románca kezdődik a 27 éves Marie d'Agoult22 grófnővel, akitől három gyermek is született. Ekkor még úgy tűnt, hogy ez a kapcsolat felülírja vallásos érdeklődését, és a társadalmi különbségeket is sikerül áthidalni a szerelem és az intelligencia erejével. Jogilag ugyan a grófné legális házasságban élt, de férjétől évek óta különváltan lakott, és Liszttel kialakított kapcsolata egy ideig a lehetetlent valósítja meg, boldogok lehetnek, és Liszt zsenialitása és híressége elegendő volt a társadalmi határok áttörésére. A természetük azonban különbözött, és három gyermekük ellenére sem tudott fennmaradni a kapcsolat. Marie sem volt mindig korrekt, később beleírt Lisztnek a cigányokról írt értekezésébe, illetve haragjában azt terjesztette róla, hogy gyűlöli a zsidókat, amire szerzőnknek reagálnia is kellett. A sajnálat érzésével írom Önnek e sorokat, mivel elterjedt a pletyka, hogy állítólag zsidóellenes lennék; ezért kötelességemnek tartom, hogy e hamis hírt kiigazítsam. Általánosan ismert, hogy sok, a zenei világban kiemelkedő izraelitával, főként Meyerbeerrel,23 a kölcsönös tisztelet és barátság talaján álltam, ugyanúgy, mint irodalmi körökben Heinrich Heinével24 és másokkal.25 Egyébként a kor majdnem mindegyik zseniális művésze küzd az osztálykülönbségre épülő házasság problémájával, Berlioz éppúgy, mint Richard Wagner, igaz, az utóbbihoz hasonlítva Liszt nőügyei kicsinyke csínytevések, hiszen Wagner minden etikai mércét áthág nőügyei kapcsán,26 és egyéb társadalmi kapcsolataiban sem jellemző rá a hála vagy az önzetlenség, míg Liszt vele szemben felelős apának és sokáig hűséges partnernek számított.
A Liszt család ellentmondásos vallásossága
Bár a korabeli Európában ebben a században egészen természetes volt a felekezeti megosztás, ez Liszt gyermekkorát nem érintette, hiszen a katolikus Eszterházy-birtokon született. Doborjánban a vallásoktatással Stefanis atya foglalkozott. Liszt öt osztályt végzett itt (1817-1821), mert a család 1822. május 8-án Bécsbe költözött. A tanítás kizárólag német nyelven folyt, az iskolamester - egyben kántor és jegyző - is német volt. Nyelvi szempontból ez azért érdekes, mert később Liszt elég rosszul beszélt németül. Gyermekkorában tehát vallási és a vallással kapcsolatos zenei, irodalmi és kulturális élmények bőségesen érték az ifjú művészt, hiszen az Eszterházy-birtokon római katolikusnak neveltek mindenkit. Hasonló hatások érték vallási szempontból Bécsben is, bár ott állandóan zenei körökben mozgott. Igaz, ekkoriban 1814-ben újra engedélyezték a jezsuiták működését, és Bécsben jelentős császári támogatást is kaptak. Emellett a romantikának egyik kevésbé tárgyalt jelensége volt a vallási romantika újraéledése, mely Ausztriában Hofbauer Kelemen (1751-1820) munkásságában bontakozott ki, mely Dél-Németországtól kezdve Lengyelországig vallásos egyesületek alapítását és felvirágoztatását jelentette, de különösen nagy hatása volt a bécsi polgárság körében, és ez nemcsak a város templomainak megtöltését, hanem a katolikus nevelés elmélyítését is jelentette. Liszt azonban nem élt hosz-szasan Bécsben, így ez a reform csak másodlagosan hatott rá, bár Bécsben koncertezett templomokban is.
A Párizsban megszületett gondolkodó
Liszt életére és gondolkodására mégis Párizs és francia barátai gyakorolták a legnagyobb hatást, akik a kor leghaladóbb liberális és katolikus köreiből kerültek ki. Az ő munkájuk eredménye, hogy a korabeli Franciaország nem éppen makulátlan felsőpapsága ellenére a vallási kultúra virágzott ebben az időben még Párizsban is. A francia forradalom ugyan inkább a vallási intézmények vagyonát tépázta meg, és nem a vallásos emberek világnézete ellen fordult, Napóleon (1769-1821) viszont a pápaság tekintélyét alázta meg, amikor a pápa jelenlétében saját magát koronázta meg.27 A felsőbb politikai körökben nem volt különösebben divatos vallásosnak lenni, Liszt pedig a kortárs francia értelmiségiekkel állt kapcsolatban, és elképesztően sokat olvasott. A liberális katolikusok az 1830-as években kezdenek egyre jelentősebb hatást kifejteni Párizsban és Franciaországban. E hatásnak is tulajdoníthatjuk Liszt állásfoglalását, amelyet 1834 tavaszán Marie d'Agoult-hoz írt levelében így fogalmazott meg: Meggyőződéseim száma nem nagy, hiszek egy kissé művemben, nagyon Istenben és a szabadságban.28 Liszt 30-as évekbeli meggyőződése már nem a gyerekkori közeg vagy a család hatása, sőt apjának a ferencesekkel kapcsolatos konfliktusa ellenére egész életében feltűnően erős kapcsolatot ápolt a ferences renddel. A tervezett házassága előtt is foglalkozott a gondolattal, hogy ferences lesz, de ebben sem apja, sem anyja nem támogatta. Vajon az apa erőteljes művészetpártolása a papsággal szemben egyfajta személyes vallási szkepszis jele volt-e, vagy inkább azt jelzi, egyrészt felismerte fia tehetségét, másrészt azt, hogy a művészetnek ebben a korban az egész romantika hatása alatt álló társadalomban a vallást helyettesítő, szakrális funkciót tulajdonított. Hogy a művészet és a művész istenítése milyen ellentmondásos volt, azt Liszt a saját bőrén tapasztalta meg. A művészet papjai nem voltak szent szerzetesek, és a művészet iránti rajongás és a vallási áhítat, elmélyülés között is óriási különbség volt. De erre csak élete második felében, a személyes tragédiái kapcsán döbbent rá. Liszt az Eszterházy-birtokon örökölte a protestantizmustól érintetlen katolikus vallási és kulturális hagyományt, Magyarország nyugati felén majdnem mindenütt a katolikus egyház volt a legnagyobb kulturális intézmény, amely zenéjén keresztül és liturgikus hagyományaival meghatározta az egyszerű emberek és az arisztokrácia életét. Ez az örökölt szellemi, lelki és hangulati élménye egész életében hatott rá, mint Giuseppe Verdire az egyházi zene. Ennek a spontán örökségnek csak élete végén lesz döntő jelentősége.
Liszt életében több ízben felvetődik a kérdés, hogy szeretne pap lenni. Ami azt is jelenti, hogy többször tűnik számára úgy, hogy társadalmi hatását és életének kiteljesedését a papság intézményében is el tudná képzelni. Élete első depressziós időszakában egy rendkívüli személlyel, Felicité Lamennais (17821852) abbéval ismerkedett meg.29 Párizsban ekkor volt igen nagy hatása Jean-Baptiste Henri-Dominique Lacordaire (18021861) szónoklatainak, ebben az időben a párizsi polgárság csodált lelki vezetője lett. Az is érdekes, hogy ebben a depressziós korszakában Svájcban mit olvasott. Közeli ismerősei megjegyzik, hogy skálázás vagy zongorázás közben gyakorta nem kotta volt előtte, hanem lexikonok, könyvek, amelyet játék közben is olvasott. Homérosz, a Biblia, Platón, Locke, Byron, Victor Hugo, Lamartine, Chateaubriand, Beethoven, Bach, Hummel, Mozart, Weber, mind itt vannak körülöttem. Hevesen tanulmányozom, meditálok rajtuk, falom őket, ezenfelül 4-5 órát gyakorlok.30 A levélrészlet értelmezéséhez érdemes hozzáfűzni, hogy Liszt zenei tanulmányai és szinte gyerekként adott koncertkörútjai miatt nem járt rendszeresen francia iskolába. A kiteljesedő társadalmi kapcsolatai viszont igen művelt emberekkel hozták össze. Ezért hihetetlenül gyorsan pótolnia kellett kimaradt olvasmányélményeit, amit meg is tett.
F. Lamennais személyében olyan pap lesz nagyrabecsült barátja, lelki vezetője és egyben a legbensőbb személyes titkainak ismerője is, aki egyrészt igen haladó gondolkodó, a franciaországi liberális katolikus gondolkodás vezéralakja, ismert személyiség a pápai udvarban, később pedig aktív politikus is (ő alapította a máig híres L'Avennire című lapot) a francia parlamentben. Másrészt elkötelezett lelki ember, aki a maga korában nemcsak saját nemzetéről, hanem egész Európa keresztény jövőjéről és benne az egyház szerepéről gondolkodott. Jellemző, hogy egyrészt XII. Leó pápa három teológussal megvizsgáltatta háromkötetes művét, és ezt követően hivatalt ajánlott neki a Szent Kongregációban, másrészt XVI. Gergely már fenntartásokkal kezelte munkásságát, főleg szociális tanítása miatt, majd azt javasolta, hogy hagyja el Rómát. F. Lamennais radikalizálódásának bonyolult folyamata és reális megítélése meghaladja ennek a tanulmánynak a keretét, pedig a kor legjelentősebb papi gondolkodója volt egész Európában.31
Lisztre igen nagy hatással volt az abbé, aki egyrészt lelki elmélyülésben segítette, másrészt további olvasásra sarkallta. A későbbiekben verseit is megzenésítette. Talán senki nem hatott annyira Liszt spirituális életére, mint ez a francia abbé, mégis Liszt spiritualitása más úton fejlődött tovább, mint mesteréé. Liszt nagy valószínűséggel osztotta Lamennais azon gondolatát, amely szerint a művészetnek el kell hagynia a szentélyt és át kell járnia a tömegeket.32 Sőt, úgy tűnik, Liszt pedagógiai elveire is nagy hatással volt ez a lázadó pap: Minden embert alkalmassá kell tennünk arra, hogy az emberiség nagy családja javára fejthesse ki képességeit, és el kell érnünk, hogy minden ember szüntelenül azon fáradozzék, hogy minden képességével a humanizmus nagy eszményét szolgálja.33 Hatása abban is megnyilvánult, hogy Liszt még saját gyermekeinek nevelését is vele beszélte meg, amikor az apa jogán bele akart szólni ebbe, mivel Marie d'Agoult őt rossz fényben tüntette fel Nélida című regényében, amelyet partnere lejáratására írt. Liszt így reagált erre az abbénak írt levelében: Engedje meg, hogy mai válaszomban tisztázzam egészen pontosan ezt a kérdést [...] és röviden kifejtsem ezt a kérdést (ti. a gyermekei nevelését). [...] Az idősebb lányom (Blandine) a lehető legjobb nevelést kapja Mme Bernardnál. Az összes levelek tanúsága szerint, amelyet erről kapok, testi, erkölcsi és értelmi fejlődése a legszerencsésebben, párhuzamosan halad. [...] Cosimát, aki fiatalabb és törékenyebb, senki sem gondozhatná jobban édesanyámnál, aki imádja, s aki öt éve állandóan magánál tartotta három gyermekemet és elhalmozta őket minden gondoskodásával és gyöngédségével.34 De még ennél is beszédesebb Blandine-nek írt levele, amelyben egy, a koncertkörútjai és sorsa miatt gyermekeitől elszakított aggódó, meleg szívű édesapa szólal meg: Nagyon fiatal vagy, gyermekem, de mégsem tudnék úgy írni neked, ahogyan kislányoknak szokás. Nem is érted még meg, hogy mit akarok neked mondani, de törődjél vele, hogy majd megérted később. Csókold meg Cosima húgodat, csókold meg Dániel öcsédet, mond meg nekik, hogy papájuk szereti őket, és gondja lesz rájuk. S aztán, gyermekeim, boruljatok térdre, és mind a hárman végezzétek el rövid imátokat, és mondjátok együtt: „Miatyánk, ki vagy a mennyekben", s Isten meg fog benneteket áldani, és ebből a rátok hulló áldásból talán énrám is visszahat majd valami.35 Több szakértő egybehangzó véleménye szerint Liszt a legbensőségesebb kapcsolatot Blandine-al alakította ki, erről tanúskodik az alábbi levélrészlet is: Hadd csókoljalak meg hát, szegény gyermekem, Isten áldása szálljon szívedbe az én imámra, és légy nekem mindig húgoddal együtt vigaszom, mert jegyezzétek meg jól, a legjobb részetek a boldogságból itt a földön az lesz, hogy szelídek és jók lesztek azokhoz, akik szeretnek. És ki szerethetne benneteket olyan mélyen, mint én?36
George Sand-nak írt levelében úgy vall Lamennais-ről, mint aki iránt mély szimpátiát érez ('la folle et profonde sympathie).37 Valószínűleg osztotta azt az elképzelését is, hogy a pápaságnak el kell különülnie az aktuális politikai hatalomtól, és csak a lelkiekkel kell foglalkoznia. Az egymást követő pápáknak a legnagyobb dilemmája volt, miként reagáljanak az eredetileg Hollandiából kiinduló liberális katolikus nézetekre. Liszt azonban nem bonyolódik bele a téma filozófiai és politikai aspektusaiba. Inkább úgy érzi, művészete és vallásossága küldetés. „A zsenialitás kötelez" - hangoztatta igen gyakran, és nem csak mondta, tette is. Sem pedagógiai munkásságát, sem művészi tevékenységét soha sem tekintette pénzkereső foglalkozásnak. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy Liszt hihetetlenül sokat jótékonykodott, nemcsak magánszemélyekkel, a saját pénzéből, hanem számos jótékonysági hangversenyt adott, a Beethoven-szobor állítására, árvaházak és szegények, például Hamburg város szegényei javára, a pesti ferences kolostor javára. Számunkra, magyarok számára a legnagyobb ilyen koncertet Bécsben adta, ahol 24 000 arany forintot gyűjtött össze a pesti árvízkárosultak javára, és ezzel az összeggel a legnagyobb magánadományozó lett. Feltétlenül meg kell említeni, hogy a szegedi árvízkárosultak javára is gyűjtött kolozsvári koncertjén38 és a Pesti Vigadóban, de április 2-9. között Bécsben is koncertezett a földönfutóvá vált magyarok javára és művet is írt a szegedi árvízkárosultak megsegítésére.39 Ez a magatartása egyre meghatározóbb lett, és miután abbévá avatták, soha többé nem fogadott el pénzt sem tanításért, sem koncertért.
Nagy nemzetközi turnéi hihetetlen ismertséggel ajándékozták meg, a népszerűség csúcsaira repítették. Berlinben óriási sikert aratott, hat fehér ló vonta kocsival búcsúzott a várostól, és a berlini egyetemen tanítási szünetet rendeltek el a tiszteletére, hogy a diákok is láthassák a búcsúzását a városból. Ennél fényesebb csak az orosz fogadtatás volt, ahol 5000 ember előtt zongorázott a cár jelenlétében. A hírnév csúcsán azonban megjelentek a gúnyolódó hangok is. Liszt tehát kapott a kritikától és az emberektől hideget és meleget egyaránt. Rajongó szerelmes leányok, grófnők vették körül, a berlini lányok tégelyekbe gyűjtötték a kávéscsészéje maradékát, szivarja maradékát kebleik közé rejtették szerelmi talizmánként. Liszt mégis idegen vándor volt a vándorévek alatt. Ebből a korszakából kevés adat maradt vallásos nézeteinek alakulásáról.
Jegyzetek
1 Ez az összefoglaló Alan Walker: Liszt Ferenc 1-3. (ford. Rácz Judit) Budapest, Editio Musica Budapest, 2003. 2 kiadása alapján készült, ahol mindhárom kötetben bőséges bibliográfia található azoknak, akik tovább akarnak kutatni a Liszt-problémákban, de felhasználtam Hankiss J. (szerk.): Liszt Ferenc Válogatott írások, Budapest, Zeneműkiadó 1959, I-II., Szabolcsi B.: Liszt Ferenc estéje, Budapest, Zeneműkiadó 1956., Alan Walker (szerk., bev.): Liszt Ferenc utolsó napjai növendéke, Lina Schmalhausen kiadatlan naplója alapján. Park Kiadó 2002. Az Interneten P. Eckhardt Mária állított össze egy bibliográfiát, amely jól használható. Vö. még Liszt-emlékek Szekszárdon, 1986. uő: Liszt és Beethoven, Budapest 2003. Magyar kutatók művei: Legány Dezső: Liszt Ferenc Magyarországon 1869-1873, Budapest, 1976, Forrai Miklós: Liszt férfikarok. Budapest 1,959. Achátz Imre: Liszt Ferenc életútja, Budapest, 1986, valamint Ősze László és Kecskeméti István számít a legjelentősebb Liszt-szakértőnek.
2 Szabolcsi B.: Liszt Ferenc estéje, Zeneműkiadó 1956 több helyütt kitér vallásosságára, amelyet Verdi őszinte vallásosságához hasonlít. Ezenkívül Pauler Ákos írt még legkorábban Liszt Ferenc vallásossága (Zenemű 1929) címmel tanulmányt.
3 Étude bibliographique. Gazette Musicale de Paris. Német fordítását R. Schumann jelentette meg: Neue Zeitschfirt für Musik 4.k. 4,5,6,7, 8,10,sz. 1836.
4 Franz Liszts Leben und Wirken 1841.
5 Heinrich Friedrich Ludwig Rellstab (1799-1860) német költő és zenekritikus Berlinből. Johann Carl Friedrich Rellstab zeneszerző és zenekiadó fia.
6 Friedrich Gustav Schilling (1766-1839) álneve: ifjabb Zebedäus Kukuk) német költő és szépíró, aki elbeszéléseket és regényeket, sőt erotikus regényeket is írt. Igazán híressé Lisztről regényes életrajza vált. Die Denkwürdigkeiten des Herrn v. H. Franz Liszt: Sein Leben und sein Wirken aus nächster Beschauung, mely csak 1844-ben jelent meg.
7 Biographie universelle des musiciens.
8 Ludwig Nohl (1831-1885) német zenetudós és zenekritikus, művét három zenészről írta: Beethoven, Liszt, Wagner. Ein Bild der Kunstbewegung unseres Jahrhunderts, Wien: Wilhelm Braumüller, 1874.
9 Musicalische Berichte aus Paris 1841. koncertjeiről kritikák ld. még Neue Zeitschrift für Musik 1840.
10 Megjelent Brüssel 1846 és Burgos 1847.
11 Souvenirs d'une cosaque 1874 Les amours d'une cosaque par un ami de l'Abbé „X" és Le roman du pianiste et de la cosaque 1874-75.
12 Lina Ramann (1833-1912) német író és tanító, aki Lisztről írt 3 kötetes könyvével vált híressé, melyet 1874-94 között írt: Franz Liszt als Künstler und Mensch 1880-94. Ebben lista található Liszt műveiről is.
13 Haraszti Emil (1885-1958) zeneszerzést Lipcsében és Párizsban tanul, majd zenetudományt is. 1907-től a Budapesti Hírlap zenekritikusa, 1917-től a budapesti egyetem magántanára s a Nemzeti Zenede igazgatója (1920-1927). Ezután Párizsban élt. Főként magyar és francia zenetörténeti témákról publikált. Jelentősek a Lisztról írt életrajzi esszéi 1936, 1937.
14 Ernest Newman (1868-1959) angol zenekritikus, Richard Wagnerről, Hugo Wolfról, Richard Straussról és Lisztről is írt kritikát és életrajzot. L. The Man Liszt: A Study of the Tragi-Comedy of a Soul Divided Against Itself, 1934.
15 Ida Marie Lipsius, ismert nevén La Mara (1837-1927) német író és zenetörténész Lipcsében született Heinrich Adelbert Lipsius lányaként és Richard Müllernél tanult zenét. 1856-ban találkozott és kötött hosszú barátságot Liszt Ferenccel. A 19-20. században Richard Wagner és az ún. Bayreuth-i csoport körébe tartozott. Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegné kérte fel erre a munkára, amelyért 1917-ben tiszteletbeli professzori címet is kapott.
16 Maria Pavlovna nagyhercegnő és fia, Carl Alexander alatt felvirágzott a város. 1816-ban a hercegség alkotmányt kapott, elsőként a német államok közül. 1842-ben Liszt Ferencet is meghívták a kastélyukba. 1848-ban Richard Wagner zenélt ugyanitt, a város a művészetek centrumának számított,
17 Peter Raabe (1872-1945) német zeneszerző és karmester. Berlinben, Münchenben és Jénában tanult. Zwickauban dogozott 1894-98 között, Majd Amszterdamban 1899-1903 között vezette a német operaházat. Weimarban volt karmester 1907-20 között. Birodalmi zeneintézet vezetője volt a náci korban. Elsőként igyekezett Liszt műveinek kronológiáját meghatározni és Liszt-életrajzot is írt.
18 Schorn Adelheid: Zwei Menschenalter, Berlin 1901, 249.
19 Liszt reggel 8-12 óra között tartott csoportos órát, és mindenki maga válogatott a kitett kottákból, és mindenkinek véleményt kellett mondani az elhangzott műről és az előadás technikájáról. Majd néhányukat Liszt ebéd után 4-től 7-ig még egyénileg is visszarendelte, este pedig koncertek voltak.
20 Liszt „vándorévei" alatt nem volt még kiépített vasúthálózat Európában, ezért legtöbb esetben úttalan utakon kocsival utazott. Saját tervezésű „lakókocsit" is építtetett, amely éjszaka hálóként működött, nappal pedig szalon volt, amelyben még egy úti zongorán, amely csak a billentyűzetet tartalmazta, gyakorolhatott is.
21 Caroline de Saint Cricq, Comte de Saint-Cricq gróf leánya, aki X. Károly gazdasági minisztere volt. A leány Lisztnél vett zongoraleckéket 1828-ban.
22 Marie D'Agoult (1805-1876) (Marie Catherine Sophie de Flavigny, d'Agoult gróf felesége, akitől évek óta külön élt. Francia írónő Daniel Stern álnéven, aki utóbb Liszt Ferenc élettársa lett. A francia romantikus irodalom és a politikai publicisztika jeles női képviselőjének számít. Lisztnek három gyereket szült.
23 Giacomo Meyerbeer (1791-1864) német zeneszerző, korának legnépszerűbb operaszerzője, a francia opéra grande legnagyobb mestere. Tehetős zsidó családba született Jakob Liebmann Beer néven. Olyan rangos tanárai voltak (Clementi, Zelter, Vogler stb.), akik főrangú gyerekeket is oktattak. Már 18 éves korában be mutatták Gott und die Natur című kantátáját Berlinben, majd a Jephtas Gelübte című operáját Münchenben. A királyi operaház balettmesterével közösen színpadra állítottak egy balett pantomimet, Der Fischer und das Mildmädchen címmel.
24 Christian Johann Heinrich Heine, eredetileg Harry Heine (17971856) zsidó származású német romantikus költő, író, újságíró. Egyszerre mondják a romantika utolsó költőjének és a romantikát meghaladó realista és modern költőnek. Műveiben a német köznyelv irodalmivá vált. Ő a német irodalom Petőfi Sándora.
25 Vö. Liszt 12. Hector Berlioznak címzett úti levele.
26 Wilhelmine „Minna" Wagner, született Planer (1809-1866) Wagner első felesége, aki egyébként el is tartotta, és akitől Párizsi száműzetésében megismert Jessie Laussott miatt vált el- Zürichben Mathilde Wesendonckot szállásadója és patrónusa feleségét csábította el, hasonlóan csábította el Liszt Cosimat is férjétől, Hans van Bülowtól.
27 1804. december 2-án a párizsi Notre-Dame-ban VII. Pius pápa jelenlétében Napóleon megkoronázta magát.
28 Hankiss I. 36.
29 Hugues Felicité Robert de Lamennais (1782-1854), francia pap filozófus és politikai író, kedvencei Rousseau és Blaise Pascal. A francia forradalomnak nem örült. Racionalizmusára bátyja és filozófiai tanulmányai hatottak, és korán felfigyelt a hit és a vallás erejére. Esszéiben a vallási újraéledést sürgette, és a klérus átszervezését, ún. ultra-montán szellemben írt. Napóleon rendőrsége figyelte. Lefordította Louis de Blois Speculum Monachorum (Szerzetesek tükre) című munkáját franciára, és ezt 1809-ben meg is jelentette Le Guide spiritual (Lelki vezető) címmel. 1811-ben a tonzúra felvétele után matematikatanár lett Saint-Malo egyházi kollégiumában. 1814-ben bátyjával tette közzé De la tradition de l'église sur l'institution des éveques (Az egyházi hagyományról és intézményei fejlődéséről) szóló munkájukat, amelyben erőteljesen elítélték a gallikanizmust és a politika beavatkozását az egyházi ügyekbe. A művet Napóleon intézkedése provokálta, aki Jean Siffrein Maury-t önkényesen Párizs érsekévé nevezte ki, illetve az ideiglenes konkordátum, amelyet Napóleon 1801-ben kötött a Szentszékkel. Lamennais Bourbon restaurációt támogatta 1814-ben és tanúja is volt Párizsban XVIII. Lajos visszatérésének. A királytól a vallási újjászületés előmozdítását remélte. A napóleoni száz nap idején Londonba emigrált. 1815-ben, Napóleon végleges legyőzése után visszatért Párizsba. 1816-ban pappá szentelték. Esszéi tették őt Európa-szerte híressé, főleg az Essai sur l'indifference en matiére de religion (1817). Lacordaire szerint mindvégig megmaradt egyszerű papnak, mint Bossuet. Azt állította, hogy a magánítélet, amelyet Luther a vallásba, Descartes és Leibniz a filozófiába és a tudományba, Rousseau és az enciklopédisták pedig a politikába vezettek be, az ateizmushoz és a lelki halálhoz vezet. Amellett érvelt, hogy az egyházi hatalom az abszolút kinyilatkoztatásból származik, amely a zsidóknak tett kinyilatkoztatás következménye. Ha azt támogatja minden nép, lehetővé válik az európai közösségek újjászületése. Három másik könyvet is írt (Párizs, 1818-1824), amelyek vegyes fogadtatásra találtak, de a fiatal papok lelkesen támogatták. XII. Leó pápa Rómában hivatalt ajánlott neki, amit nem fogadott el. Ezt követően számos jámbor vallási könyvet publikált: Kempis Tamás Krisztus követése című művét számos jegyzettel látta el (1824), Guide du premier áge, Journée du Chrétien és Recueil de piété (1828). Rómából visszatérve Franciaországba parlamenti képviselő lett. Chateaubriand-nal és Comte de Villéle-lel együtt a Le Conservateur Littéraire számára dolgozott. De amikor Villéle az abszolút monarchia támogatója lett, Lamennais elfordult tőle és két másik újságot indított el, a Le Drapeau blanc-t és a Le Mémorial catholique-ot. Az ultramonta-nizmus és a demokrácia védelmezője volt.
30 Hankiss I. 24.
31 Késői elismerése, hogy gondolatai bekerültek a Rerum Novarumba, illetve a II. vatikáni zsinat szociális enciklikáiba is.
32 Kaczmarczyk Adrienne Liszt, Lamennais und der Totentanz, Studia Musicologica 43/1-2 (2002) 53-72.
33 Paroles d'un croyant, Paris 1834, németül Börne, L. Paris, 1834.
34 Hankiss I. 174.
35 Hankiss I. 155.
36 Hankiss I. 2010
37 Merrick Paul: Revolution and religion in the music of Liszt Cambridge, UP. 1987. 7.
38 1879 március 11-én öntötte el a Tisza Szegedet, amely ekkor 77 000 lakosú volt, a 6000 házból csak 384 maradt épségben.
39 Kossuth 350 frankot küldött, Giuseppe Verdi 200 Frankot, a bécsi filharmonikusok egy koncert bevételét, Párizsból Saint-Saens, Delibes és Massenet.
