Guba András–Tornay Krisztina
a FÉRFI BEAVATÁS IKONOGRÁFIÁJA
Jászó: premontrei kolostor (2)
The Iconography of Initiation of Men. Jaszo: The Premonstratensian monastery (2)
The Premonstratensian monastery of Jaszo (Slovakia) is a spiritual development center, the center of the Slovakian men's order of the Norbertines. The second part of the article presents how this sacred complex with the sacred art is seen in the church. The article presents the different pieces of sacred art: the alterpieces, the sculptures, the frescoes, and analyzes the whole church from the point of view of its iconography. The authors argue that the whole church, all the works of art in it are a way of initiating men on the path of Christian spirituality.
Keywords: works of art, iconography, alterpiece, sculpture, fresco, initiation, spirituality
Guba András 1981 óta piarista, 1991-ben szentelték pappá. Az ELTE-TTK matematika-fizika szakán végzett, majd a rend középiskoláiban tanított Budapesten és Gödön, ahol a piarista szakiskola igazgatója volt 2001-2008 közt. Ezt követően a magyar piarista tartomány pedagógiai-képzési asszisztense. Időközben elvégezte a SOTE mentálhigiénés, az IBS szervezetfejlesztő-szupervíziós és a BME közoktatásvezetői szakát. 2007-tól a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem doktori iskoláját végzi, kutatási témája a rendszerszemlélet a katolikus egyházban.
Tornay Krisztina 1985-ben belépett az SSND rendbe, 1996-ban tett örökfogadalmat. Az ELTE BTK magyar-történelem szakán végzett és a rend budapesti, debreceni és szegedi gimnáziumaiban tanított, jelenleg a debreceni Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégiumot vezeti. A Szegedi Hittudományi Főiskolán hittanári, az IBS-en szervezetfejlesztő-szupervíziós szakot végzett, 2007-tól a Babe§-Bolyai Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója, kutatási témája a női spiritualitás.
A templom ikonográfiai tartalma
A freskók: a párkány fölötti világ1
A freskókat (5 freskó)2 és az oltárképeket (összesen kilenc, amelyből hét nagy és kettő kicsi), Kracker János Lukács (1717-1779) festette 1762-65 közt. A jászói templom freskói Keresztelő Szent János életét mutatják be. A freskóciklus a következőképpen épül fel: a szentély felől indul a történet a bejárat felé, ám a legutolsó freskó már nem a történet része, hanem a kórus felett Szent Cecíliát ábrázolja az angyalokkal.
Az első, a szentély feletti jelenet: itt látható Keresztelő Szent János születése. Jobb felől a nők csoportja, köztük a kisgyermeket tartó Szent Erzsébet ül, bal felől az idős apa, Zakariás férfiaktól körülvéve. Felülről egy angyal érkezik a jelenethez, kezében keresztet tartva, mintegy megjövendölve a gyermek küldetését: ő lesz Jézus előhírnöke, a Keresztelő.
A második boltíven a betlehemi gyermekgyilkosság jelenete látszik jobb felől, bal felől pedig az, ahogyan a legenda szerint a szikla eltakarja a menekülő Szent Erzsébetet a kis Keresztelő Jánossal. A harmadik boltíven, tulajdonképpen a kupola mezőjén látható a legnagyobb festmény: a pusztai prédikációt ábrázoló freskó. A nézőnek lent, középen állva jelenik meg a prédikáló Keresztelő, tőle jobbra fent, a nézőnek már fejjel lefelé, a közeledő Jézus alakja, emellett számos színes embercsoport, köztük, a Keresztelővel szemben egy férfi, maga a festő. Itt, a kompozícióhoz kapcsolódóan, a freskó négy sarkában fehérrel megfestve a négy evangélista is megjelenik, mivel mind a négy beszél a Keresztelő prédikációjáról, viszont színek nélkül, festett szoborként megmintázva: így ők kívül állnak a jeleneten. A szentély felőli széles hevederíveken a Ecclesia, Synagóga jelképes alakjai, a karzat felőlin Malakiás és Izajás próféta látható. A negyedik freskó Keresztelő Szent János lefe-jezését ábrázolja. A kép középpontjában egy bitófa áll a hóhérral. Mellette az előtérben jobb felől Salóme látszik, ő (helyesebben a mögüle előrenyúló, tálcát tartó két kéz, a szolgája) nyúl a levágott fejért, s kompozíciót két dzsidás katona egészíti ki.3 Az utolsó, már a kórus feletti freskó Szent Cecíliát és az angyalok kórusát ábrázolja. „Felhőkön elrendezett népes csoportjuk"4 közt Szent Cecília orgonán játszik, egy angyal pedig csellón.
Az oltárképek: a párkány alatti világ
A főoltárkép
A főoltárkép Jézus megkeresztelkedését ábrázolja. A központi figura Jézus, aki bokáig a Jordán vizében áll, mellette jobbról Keresztelő Szent János éppen vízzel kereszteli, az előtérben tanítványok, idősebb férfiak figyelik a jelenetet, a háttérben pedig angyalok jelennek meg. A kép összefüggéseit más kortárs kompozíciókkal remekül bemutatja Jávor Anna monográfiájában. Szempontunkból fontos, hogy szorosan összefügg más, abban a korban elismert és értékelt alkotások megoldásaival, ugyanakkor sajátos, helyi változata a téma megjelenítésének.
A főoltárkép rendkívül gazdagon kiképzett ornamentikájú, tümpanonos, kettős oszlopos keretbe ágyazva jelenik meg, amelynek tetején az Atyaisten trónol. Az oltárkép festett felületén ábrázolt jelenet a keretező oszlopokon át az emberméretűnél nagyobb szobrok kompozíciójával folytatódik, egyetlen élő, eleven rendszert alkotva (a szobrok keze, köpenye benyúlik a kép terébe), ahol azonban a különböző világok egymásba játszanak. A Jézus megkeresztelkedését ábrázoló jelenet a bibliai újszövetség korába visz, a kép fölött ábrázolt Atya az angyalokkal az örök jelent, a transzcendens világ rendjét állítja elénk, míg a jelenetbe bekapcsolt szobrok a kép két oldalán az egyház történelmének, tanításának hatalmas gazdagságát idézi elénk.
A Szentháromság megjelenik a főoltáron: a festményen Jézus, a Fiú és a Szentlélek, fölöttük, más dimenzióban, plasztikusan és színek nélkül, arányaiban is megnövelve az Atya. Az oltár két oldalán reliefben megjelenik, tulajdonképpen folytatódik a jánosi történet két jelenettel: Keresztelő Szent János elfogatása és fogsága.
A jobb oldali első mellékoltár: Mária oktatása
Két püspökfigura vezet a jobb első mellékoltárhoz: még a főoltáron áll Szent Ambrus, jobbra tőle már a falon Szent Rókus. A stallumok felett Szent Jakab apostol áll. Az oltárképen Szent Annát látjuk, amint tanítja a kis Máriát, valamint az előtérben Szent Joakimot, Mária édesapját, illetve néhány angyalfigurát, akik teljes természetességgel vesznek részt a család életében. A festményen néhány realisztikus, kedves elem teszi természetesebbé a családi hangulatot: olló, tű, varródoboz, kiskutya.
A bal oldali első mellékoltár: Immaculata
A főoltártól egy püspök, Szent Miklós, majd Szent Sebestyén szenvedő alakja, a stallumok felett pedig egy apostol, valószínűleg Szent Júdás (esetleg Fülöp)5 vezet az első bal mellékoltárhoz. Ez Mária mennybevételét ábrázolja szokatlan módon: sem az apostolok, sem fia, Jézus nincs a képen. Máriát az Atya fogadja, és angyalok veszik körül. Az egész jelenet a családi és személyes kapcsolatok híjával magának a belső eseménynek a megjelenítését állítja elénk.
A jobb oldali második mellékoltár: Szent Ágoston
A kompozíció egy püspököt ábrázol hatalmas könyvvel, Szent Ágostont, aki trónon ül, körötte angyalok, előtte a legyőzött ellenség csoportja fekszik a földön. Fent „elmélkedéseinek tárgya", a Szentháromság mutatkozik meg.6 A nagy kép alatt egy kisebb látható: Mária és a kisded Jézus fogadja a királyok hódolatát. E kép vázlata Szegeden található, a Móra Ferenc-múzeumban.7 A kisebb képet két oldalról két női szent vagy szimbolikus figura veszi közre: a bal oldali Alexandriai Szent Katalin, kezében a vértanúságát szimbolizáló kerékkel, a másik rózsakoszorús női szent keresztet tart a kezében, könyvet, és a könyvön egy koponya van. Attribútumai több szentre is ráille-nek, például Szent Rozáliára, aki remeteszent, palermói szer-zetesnő volt.8 Az oltár két oldalán, a falon két püspök szobra látható, balra a több szakirodalmi forrás által Szent Gellértnek tartott mű,9 amely azonban Szent Gilbert apátot ábrázolja, a jobb oldali pedig Szent Evermodot.10
Egy megdicsőült papot, Szent Norbertet látunk az égbe menni, ahol a földről egy másik személy követi a pillantásával, akinek török szolgája van. A legyőzött eretnek figuráját a világrészeket szimbolizáló alakok veszik körül. A nagy kép alatt egy kisebb látható: Mária és a kisded Jézus fogadja a pásztorok hódolatát. A kis kép baloldalán egy pálmát tartó, ékes öltözetű női szent vértanú szobra látható, akinek oldalához kígyó csúszik, egy sárkány és egy oroszlán törleszkedik, Szent Apollóniát ábrázolva, jobb oldalán pedig egy koponyát tartó, kibontott hajú, vezeklő szent nő, Mária Magdolna.11 Az oltár két oldalán egy-egy püspök szobra látható: Ludolf és Frigyes.
A képen a cseh szent pap, Nepomuki Szent János látszik, ahogy Szent András apostol fogadja a mennyben, angyalokkal körbevéve. A földön egy széttört bilincs is látszik, a pap kezében egy feszület, feje körül csillag-glória. András Saueberer apát rendi neve volt, János pedig s legnagyobb cseh szent, azonkívül a festő és a szobrászművész is Johann volt.
A kijárat felé eső részen, jobb felől áll a falon kiképzett fülkében Szent József szobra a kis Jézussal.
A harmadik bal oldali mellékoltár: Szent Borbála vértanúsága
Az oltárképen egy, a középkorban igen kedvelt szent vértanú nő kivégzését látjuk: Szent Borbála lefejezésének jelenetét ábrázolja a kép, alatta egy kisebb képen egy vértanú püspök, Apor Vilmos arcképe a legújabb korból. Borbála a 14 segítő szent egyike volt.
Egy férfi szent szobra áll az oltár oldalán bal felől a fali fülkében, Páduai Szent Antal a kis Jézussal. Más források szerint a premontreiek kedvelt szentje, Hermann Szent József, akit szintén a kis Jézussal szoktak ábrázolni. Számunkra ez utóbbi az elfogadhatóbbnak tűnő verzió.12
A jászói apátsági templom ikonográfiai tartalmának elemzése
Főoltárkép
A főoltárkép azt az evangéliumokban leírt jelenetet14 ábrázolja, amikor Jézus „beavatódik", felveszi azoknak a jelét, akik megtérnek Keresztelő János prédikációjának hatására. Innentől az ő tanítványi köréhez tartozik, a zsidó nép azon részéhez, akik hallgatnak a próféta szavára. Ugyanekkor az evangélium tanúsága szerint megnyílt az ég, és Jézus szózatot hallott az égből: Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik. Ez a pillanat egyben annak kinyilatkozása is, ami legfontosabb identitásmeghatározó viszonya: ő az Atya szeretett fia. Az Atyaisten a kép fölött szoborként ábrázolva valóságosan is megjelenik. A festményen megjelenő történet, a szobor és festmény kompozíciója kétszeresen felhívja a figyelmet az Atya és a Fiú viszonyára.
A képet szemlélő szerzetes az ábrázolás erőteljessége miatt könnyen belehelyezkedik Jézus szerepébe, átéli Istennel az atya-fiúi viszonyt, ahol megéli Isten neki, teremtményének, fiának szóló feltétlen elfogadását. Mindezt az ábrázolás azzal is segíti, hogy az Atya szoborként plasztikusan térben is megjelenik a szemlélő számára, mintegy jelen van. Az apa-fiúi viszony természetesen megszólítja a szerzetesben a saját apjával való viszonyát, illetve áttételesen a elöljárójával való viszonyát is. Mindezen viszonyok hiányait az Atyaistennel való viszonya teljessé teszi: gyógyítani-segíteni tudja.
Visszalépve a képen ábrázolt történethez, azon Jézus beavatódik saját küldetésének lényegébe: mostantól ezt az örömhírt hirdeti. Ekkor kezdődik meg nyilvános tanítói fellépése is. Ez egyben Jézus első megjelenése a nagy nyilvánosság előtt a szinoptikusoknál, vagyis az érett, felnőtt férfi nyílt közösségi megmutatkozása, feladatvállalásának kezdete.
Ne feledjük, hogy egy pasztorációs küldetéssel rendelkező rend tagjai nézik ezt a képet. Küldetésük az ige hirdetésére szól. Minden egyes alkalommal, amikor erre a képre néznek, saját küldetésük erősödik meg, illetve reflektálniuk kell rá, hogy is állnak ezzel.
Jézus nyílt kiállása egy látszólag megalázó-önfeltáró rítussal kezdődik: Jézus levetkőzve áll a vízben, és János vízzel öntözi a tisztulás jeléül: vagyis azok mintájára cselekszik, akik elismerik, hogy bűnösök és rászorulnak a másik tisztítására, s ezt erősíti meg, hogy védtelenek, meztelenek.
Az előtérben álló idősebb tanítványok szenvedélyes mozdulatokkal szemlélik a történteket. Az evangélium szerint ők is látták és hallották a szózatot és a galamb képében leszálló Szentlelket. Ez egyben a Szentháromság emberek előtti megjelenésének, kinyilatkoztatásának pillanata is. A főalakot, Jézust fény veszi körül, a fény forrása ő maga, s a sugárzás körülötte a vízen, a leplen szétárad. „Világos mandorla fogja körül egész testét."15
Szentély
A beavatási pillanat a templom leginkább szent helyén: a szentek szentjében, frontális nézetben jelenik meg. A kinyilatkoztatás, a megnyilvánulás pillanatát állítja elénk, azt a tiszta pillanatot, amikor az ember (emberré lett Isten) világosan, tisztán, félreérthetetlenül megérti, ki ő és mire született. A hivatás (elhivatás) pillanata egyben az önértelmezés, önmaga megtalálásának is a pillanata.
A szent tér ikonográfiai programjának fókuszában vagyunk: a fiatal, elhivatott férfi megkapja és elvállalja hivatását a nyilvánosság előtt: feltárul előtte küldetésének mélysége és ez egyben kapcsolódik az előtte járókéhoz.
Jézusnak ez a tette a templomban megjelenő történeti alak élelmezési keretét meghatározza. Minden, ami a múltból megjelenik a szerzetes előtt, örökség, melyet magára vesz és amit tovább ad. Ez persze nemcsak az ábrázolt örökségre igaz, hanem az élő szerzetesi közösségre, annak konkrét spirituális örökségére is.
A jelenet feletti mennyezetfreskón Keresztelő János születésének jelenete a beteljesült ígéret szimbóluma. János atyja akkor kapta az ígéretet, hogy fia születik, amikor ennek már nem volt emberileg lehetősége: Erzsébet, a felesége és ő maga is élemedett korúak voltak. Nem is hitt Zakariás az őt megszólító angyalnak, ennek ellenére mégis megélte fia születését. Jézus a keresztelkedés pillanatában a fia születéséről hírt kapó Zakariáshoz hasonlóan még az ígéret állapotában van: az Atya szeretett fiának nevezi őt. Ez a küldetés megkapásának az ideje, pillanata: Zakariás ekkor hitetlenkedett, ennek ellenére Isten hűséges volt az ígéret teljesítésében. A két jelenet a mennyezeti freskón és az oltárképen egymáshoz kapcsolódik: a beavatott fiatal férfi ígéretet kap, amire Isten hűsége a garancia.
Minden beavatási szertartás meghatározó mozzanata a közösségi felelősségvállalás, küldetés elfogadása egy felsőbb hatalomtól, Istentől. A szerzeteseket, akik beléptek a templomba, felszólította újra meg újra ez a kép arra, hogy küldetésüket teljes felelősséggel vállalják, úgy, hogy maguk mögött tudhatják Isten erejét.
A szentély szobrai
A főoltártól jobb felé indulva még az oltáron Szent Ambrus, mellette jobb felől Szent Rókus, majd a stallumok felett, de még a szentélyben Szent Jakab apostol szobra áll. Bal felé indulva Szent Miklós még a főoltáron, majd Szent Sebestyén, végül Szent Fülöp apostol szobrai következnek. Ha pusztán a szobrok által megjelenített képet látjuk, akkor érett, biztonságot (tudást, bölcsességet és jóságot) sugárzó főpapok állnak a főoltáron, szinte az oltárkép evangéliumi jelenetének részeként, jobb felé indulva pedig a pestises betegek védőszentje, Szent Rókus jelenik meg, maga vándor, kutyával, akinek hatalma van a betegségek fölött. Gyógyulást ígér az alakja, ahogy vele átellenben Sebestyén átnyilazott figurája a vértanúságot jeleníti meg, a kínok bátor és hittel való elviselését. Ugyanarra az élethelyzetre utalnak: a szenvedés, kínok, nyilak és ennek két lehetséges kimenetelére: gyógyulásra, illetve halálra, mindkettőre egy-egy mintát adva.
A harmadik szoborpár a szentély legkülső részén a két apostol figurája, a zarándok Jakabé és Fülöpé. Apostoli tekintélyük, ugyanakkor megjelenésük egyszerű volta (Fülöp gyalogosan, mezítláb, Jakab saruban) érett, tekintélyes férfiakként jeleníti meg őket, minden rangjelzés nélkül.
A szentély szobrai olyan férfimintákat tárnak a néző elé, amelyek az érettség, bölcsesség, tekintély, biztonság és a szenvedés értelme és vállalása, a vele való szembenézés világát nyitják meg, egyfajta fejlődési távlatot adnak.
Az első két mellékoltár
A két mellékoltár Mária életének elejéről, gyermekkoráról és lezárulásáról, mennybevételéről, üdvözüléséről szól. Mária élete, földi életének eseményei e kettő között játszódtak. Az egyiken a családi bázis, a biztos háttér jelenik meg, a másikon életének beteljesedése, örök és megváltoztathatatlan csúcsa: mennyei dicsősége látható.
A két oltár között állva azon a területen állunk, ami a ténylegesen leélt földi élet íve: a gyerekkorból kilépett emberé a halálig, halál utánig.
A két mellékoltár felett a betlehemi gyilkosság és (meg)menekülés jelenete látható a mennyezeten. Ez a félelmetes, horrorisztikus jelenet és a megmenekülés ábrázolása a félelmek és reális veszélyek mellett az isteni gondviselés csodálatos védelmét, a kiválasztottakat oltalmazó atyai/anyai szeretet példáját mutatja azon terület felett, ahol a földi élet világa húzódik.
Ez a terület egyben az is, ahol a női elem dominál, családi körben és megdicsőülve. Ez a nőiséget pozitív és spiritualizált-átlényegített formában ábrázoló képi világ a szemlélő számára a női princípiummal való találkozást is lehetővé teszi. Egyrészt saját családi élményvilágát ismeri fel és látja idealizálva megjeleníteni, amivel behozhatóvá válik minden saját élmény, másrészt az ideális nőt, az Immaculátát, a szentet, tisztát, gyönyörűt látja megjeleníteni a másik oldalon. Mindez segít integrálni saját női oldalát, elfogadni, feldolgozni, megszeretni énjének női elemeit.
A középső két oltárképpár
A premontrei rend nagy szentjei, Szent Norbert és Ágoston, a leginkább identitást meghatározó személyek a rendi lelkiségben, a kupola alatti két oltáron kaptak helyet. Ez a templom legfelemelőbb helye, a kupola által megkoronázva, itt állva tárul fel a templom egész belső szerkezetének ünnepélyessége, könnyed és érzelemgazdag világa.
A premontrei rend fő mesterei, az alapító Szent Norbert és a regula írója, Szent Ágoston a templomnak ezen a központi részén megdicsőülve jelennek meg, felettük pedig Keresztelő Szent János igehirdetésének jelenete elevenül meg. Képi szinten összekapcsolódik az evangéliumi igehirdetés, a közeledő Jézusra, Messiásra való rámutatás és a premontrei rend tagjai számára az ősi premontrei rendi mesterek iránymutató tanításának állandó jelenléte. Ez a helyszín szellemileg fogja össze mindazt, ami a premontrei küldetés lényege: hirdetni a Megváltót, előkészíteni útját, tanítani és mindezt egy pontosan meghatározott formában, a mesterektől tanult módon tenni, a szerzet kötelékében.
Ágoston és Norbert képeit négy püspökszobor veszi körül, a predellákon ábrázolt pásztorok imádása és királyok imádása jelenetet pedig két-két női alak, szent. Az oltárképek magasságában tehát hat jelentős püspök látható, a szobrok statikusan, a képek mozgalmasan jelenítik meg őket. A predella magasságában azonban a kis Jézus imádásának bensőséges, családias képeit négy nőalak ékesíti. A fenti sor az eretnekek feletti győzelmet, a magasztos és nehéz hitigazságokon való elmélkedést, a mennyei dicsőséget ábrázolja, az alsó sor a Gyermekkel való találkozás, a bensőségesség világába vezet, ahol a hatalom és gazdagság hódol az isteni mindenhatóság előtt, magát megalázva, és az isteni Gyermek is alázatosan a pásztorok körében jelenik meg. Ezen a soron állnak őrt mintegy a női szentek, ketten koponyával, Mária Magdolna, Szent Rozália, Szent Katalin a vértanúságára utaló kerékkel, Apollónia pedig állatokkal, sárkánnyal, kígyóval, oroszlánnal. A nők, koponyák, állatok világában, mondhatjuk az ösztönök, érzelmek világában az alázat, elfogadás képei jelentik a központot (a két kis Jézus imádása jelenet), a fenti sorban pedig a stabilitás, az erő, a szellemi-lelki erő, a győzelem és dicsőség képei uralkodnak. Mindez összhangban van azzal a jelentéssel, amit a kolostor franciakertje hordoz: a racionalitás uralma a természeti vadságon.
Talán lehet ezt a test és a lélek két világára vonatkoztatni, melyek egymásra épülve, együtt jelennek meg itt. Az alsó sorban a férfiak (pásztorok, királyok) hódolnak a kisfiú alakjában testben megszületett Isten előtt és ezzel alávetik magukat a testi mivoltból fakadó korlátnak, elfogadják, mint az evilág törvényét: a nemileg és testileg meghatározott valóságot.
A fenti képsor a szellemi-lelki valóság megjelenítése, az ember magasabb képességeinek, törekvéseinek, vágyainak megjelenítője, ami azonban az alsó elfogadásán áll, azon alapulva bontakozik ki.
A hátsó két oltárképpár
A templomba belépőhöz legközelebb álló két oltár tematikáját többnyire a megrendelők személyes érdekeltségéből magyarázzák, mivel Sauber apát András volt, így került Szent András apostol a jobb oldali mellékoltárra, mint aki fogadja a mennybe Nepomuki Szent Jánost, a barokk kor egyik legkedveltebb szentjét, és egyben a festő Johann Kracker védőszentjét. Annyi bizonyos, hogy nehéz megmagyarázni kettejük különös összekapcsolását a hagyományból.16
A szemlélő két férfi találkozását látja, akik „a pályát befutva", a mennyei dicsőségben üdvözlik egymást. Mindkettejük élete bevégzett és meggyőződésükhöz, hitükhöz, elkötelezettségükhöz hűen, vértanúként bevégzett életút, ami különösen is hitelesíti személyüket. Mindkettő egyházi férfiú: apostol, pap. Megjelenítésükkel tehát egy hiteles, hűséges egyházi szolgálatot végző világ tárul a néző szeme elé.
A hűség a szemben lévő oltárkép témájával is szorosan összekapcsolódik. A Szent Borbála vértanúságát ábrázoló kép a középkor óta nagy népszerűségnek örvendő szentet állítja elénk, aki elsősorban a haldoklók védőszentjének tartanak. Azon pillanathoz kötik az ő különös segítőkészségét, amikor az ember végső hűsége tétetik próbára.
A két oltár felett, a mennyezeten pedig Keresztelő Szent János vértanúságának jelenete borul a néző fölé: tematikusan illeszkedve a két oltárképhez, azt a jelenetet ábrázolja, amikor Jánost lefejezik, életével fizet prófétai szavaiért.
A hely, ahol ennek a hármas képi anyagnak az erőtere kibontakozik, a bejárat után, a karzatot éppen elhagyva, a templomba beérve az első olyan tér, ahonnan az egész templombelső feltárul, annak nagyszerű, lenyűgöző erejével. Ebben a térben a halálig való hűség szólítja meg a belépőt, aki egyszerre találkozik ennek a hűségnek a mintájával, hívásával és a templombelsőben feltáruló, hívogató-vonzó világgal. Elköteleződésre hív ez a helyszín, és elköteleződést erősít.
Még egy vonulata figyelemreméltó ennek a térnek: a két mellékoltár előtt a falon egy-egy kis Jézust tartó Szent József és Páduai Szent Antal állnak egy-egy fülkében. A gyermek Jézus mint ígéret, mint küldetésre hivatott, kiválasztott kisfiú egy-egy érett, felnőtt, atyaian gyengéd és erőteljes férfi kezében nyugszik. A gyermeki lét itt biztonságban látszik lenni, a fejlődése, kibontakozása biztosított, mintát és távlatot kap az őt hordozó felnőtt férfiak által. Másrészt a szemlélő szerzetes apai érzéseit teszi átélhetővé.
A bejáratnál hangsúlyosan megjelenő gyermekábrázolás a fejlődés, növekedés belső képét érinti meg a belépőben, az ehhez szükséges biztonságot, szeretetet és az erre való ráhagyatkozást, bizalmat.
Erikson személyiségfejlődési modellje és a kolostor
Erikson nyolc életkori ciklust különít el, melyek meghatározott sorrendben követik egymást. Az egyes ciklusokat kritikus időszaknak nevezi, mert minden állomáson át kell esnünk egy normatív krízisen: erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy az adott szinten megjelenő képességeinket megfelelően kiterjesszük és birtokba vegyük. Erikson ott jelölt ki új fejlődési stádiumot, ahol a testifizikai érés, mentális műveletek és a társkapcsolati jellemzők együttesen jellegzetesen új mintázatot mutattak.
Ezeket az életkori ciklusokat sorra vesz-szük a következőkben és párhuzamokat keresünk a jászói monostor templomának megjelenített elemeivel, amelyek meglátásunk szerint a személyiségformálás/-fejlesztés, a kibontakozás lehetőségeit hordozzák. Úgy tűnik fel nekünk, hogy a jászói kolostor megjelenése szerkezetileg és képileg segíti a benne lakókat identitásuk kialakításában és életkori kríziseik megoldásában.
Ős-bizalom kontra ős-bizalmatlanság: egyéves korig
A kérdés: vajon a csecsemő jó helynek tartja-e a világot vagy sem? Az anya-gyermek kapcsolat a döntő, hisz a gyerek minden szinten kiszolgáltatott anyjának. Ha a gyerek azt éli meg, hogy alapvető igényei, mint például a jóllakottság, száraz pelenka, meleg öl stb. ki vannak elégítve, akkor a bizalom erősödik benne környezete, a világ iránt. Mindez természetesen összekapcsolódik az anyával, aki a külvilágot megszemélyesíti. Ha ez a folyamat sikeres, akkor a gyerekben kialakul egy őseredeti bizalom a létezés felé.
Az ebben a korszakban jelentkező trauma (az anya kiszámíthatatlan, szorongó, szeretetet nem adó stb.) azt eredményezi, hogy alapvető bizalmatlanság, gyanakvás alakul ki, ez a későbbiekben paranoid gondolkodás formájában nyilvánulhat meg. Nem alakul ki, mély depresszióra és kilátástalanságra való személyiségvonásokat eredményez. Mindezek pedig a létezés iránti alapvető bizalmat vonják meg, ezért a felnőttkorban kérdésessé válhat a lét értelme, célja.
Kolostor
A létezés jóságába vetett hit keresztény erény, hisz Isten szeretetére hagyatkozik. Az egyes ember élettörténete vagy megkönnyíti, vagy megnehezíti ennek átélését. Az ősbizalom emberi lélekbe való beírásának ideje az első év. Természetesen a szerzetesek ezt az időt nem a kolostorban élték át. A felnőttként vagy fiatalként kolostorba lépők számára ennek a gyermeki létnek az újraélése adatik meg. A hit álélését segíti, ha az élettörténet sebeit ebben az újraélésben sikerül gyógyítani.
Ennek a gyógyulásnak egy útját ajánlja a kolostor. Belépve a templomba találkozunk a két kisdedet tartó, biztonságot adó férfival. A két kisgyermek - a gyermek Jézus - az ábrázolások szerint egy év alatti, karon ülő kisgyermek.
A középső traktusban az oltárok kis képei a pásztorok és a királyok imádását ábrázolják. A kompozíciók középponti alakja az újszülött Jézus, a néhány napos-hetes csecsemő. A képeken szeretetben, fényben-melegségben fürdik és figyelemben, hódolatban részesül: pásztorok, királyok és főként anyja szeretetében, figyelmében. Mindezek visszavezetnek saját kisdedkorunkba: az újszülöttség és a korai kisgyermekkor védtelen világába, azt gyógyítják.
Keresztelő János születésének és megmenekülésének freskói a mennyezeten mindenekfeletti védelmet és biztonságot sugallnak a meghívottak, a szerzetesek számára. Főként az üldözőik elől a pusztában menedéket találó csecsemő János és anyja képe sugallja ezt a biztonságot, mert ez egyben szimbolikus kép is. A puszta a monostor képe, s itt elrejtve tud meggyógyulni, bizalomra találni a szerzetesben megbúvó kisgyermek. Ez a képsor folytonosan megerősíti a bizalmat Istenben és létezés alapjában.
A kisgyermekmotívum különösen is hangsúlyos a templom belső terében: összesen 97 térben megjelenő többnyire angyalként kisgyermeket ábrázoló plasztika számolható meg. Ez a szám önmagában a korai gyermekkor (ez és a következő korszak) hangsúlyosságára utal.
Autonómia kontra kétely és szégyen
1-3 év, kisgyermekkor
Az autonómia a kisgyermek számára a világ dolgainak és önmagának a birtoklására, irányítására vonatkozik. Ebben a korban lehetővé válik az izomműködés akaratlagos irányítása, a gyerek itt tudja először átélni, hogy az anyától független, autonóm lény.
Az vagyok, amit szabadon akarhatok.
Ahogy kialakul a helyváltoztatás képessége, a környezet vizsgálata iránti igény fokozódik, és ezáltal a cselekvés lehetőségeinek igénye nő. A gyermek el tud távolodni az anyától, és az igénye is megjelenik erre. Ezen fejlődési szakasz dilemmájának sikeres feloldása esetén a következő érzések válnak elérhetővé: Van akaraterőm. Egyedül is meg tudok lenni. Tudok kíváncsi lenni, felfedezést tenni és cselekedni. Ugyanakkor elfogadom, hogy vannak korlátaim. Ha a környezet az önálló cselekvésekre és felfedezésekre, az anyától való eltávolodásra kritikával, büntetéssel reagál, vagy túlzott féltésből kifolyólag korlátozza a gyermeket, akkor az önállóság és autonómia érzése helyett kétség és szégyen érzése lesz az uralkodó. Ez megakadályozza az akaraterőnek mint én-erősségnek a kialakulását, hiányozni fog az érzékelés és cselekvés energiája, a kitartás.
Kolostor
Ez is olyan életszakasza a szerzeteseknek, melyet nem a kolostorban éltek. Az akaraterő, a kitartás energiájának erősítése a templom belsejébe továbbhaladva egyértelművé válik. A mennyezeten Keresztelő Szent János halálig való kitartásának képét látjuk. A szobrokban megjelenő férfi szentek valami egyedit, sajátosat alkottak, ami kitartásuknak, akaraterejüknek gyümölcse. Mivel nagyon sokszínű az ábrázolás, fel sem merülhet az utánzás lehetősége. A saját belső indíttatás keresésére és követésére hívnak ezek a szobrok. Apostolok, püspökök, vértanúk, remeték, egyháztanítók, különböző lelkületű, temperamentumú férfiak sokasága jelenik itt meg: mindegyikük saját útját járta. Mindezek arra biztatják az őket szemlélőt, hogy hasonlóan tegyen.
Kezdeményezés kontra bűntudat: 3-6 év, óvodáskor
Az akarati fejlődés, az önállósodás ideje ez, amikor eltávolodik a szülőktől a gyerek. Freud szerint az lehet a konfliktus és bűntudat feloldása, ha a gyerek az azonos nemű szülővel azonosul: Az vagyok, aminek el tudom képzelni magam. Az a mód, ahogyan a szülők a gyermek önálló kezdeményezéseire, cselekvéseire és szellemi teljesítményeire reagálnak, meghatározza a gyermek jövőbeli kezdeményező készségét. Kialakul a célokhoz való viszony mint én-erősség, és ezáltal a képzelőerő és érzés energiája. Ezen fejlődési szakasz dilemmájának sikeres feloldása esetén a következő érzések válnak elérhetővé: Van lelkiismeretem. Van célom és értékem. Tudok képzelődni és érezni. Van szexualitásom. Az önálló kezdeményezésekre adott negatív környezeti reakciók a bűntudat érzését alakítják ki a gyermekben, aminek következménye lehet az a magatartás, hogy nem törekszik a felnőttek világába beilleszkedni.
Kolostor
Megismételve az előzőeket: ez a korszak sem a szerzetesélet része. Az önálló kezdeményezés energiájának erősítés lehet itt a cél. Tovább haladva befelé a templomban Keresztelő Szent János prédikációjának freskója alá érünk. János saját küldetését, saját önálló kezdeményezését kora vallási és világi társadalmával szemben fogalmazta meg. Bízott saját kezdeményezésében, melyben megtérésre szólított fel mindenkit. Hasonló önálló kezdeményezés Ágoston és Norbert közösséget maguk köré gyűjtő munkája. Ráadásul Ágoston és Norbert Jánoshoz hasonlóan a tanításnak élt. Kiállt saját üzenetével az emberek elé. A templom középső része arra hívja a (leendő) szerzetest, hogy saját üzenetével álljon ki az emberek elé. Vállalja azt, amire indítva van.
Teljesítmény kontra kisebbrendűség: 6-12 év, prepu-bertáskor
A teljesítményképesség időszaka, latencia periódus - az ösztönös indíték magasabb rendű, szellemi tevékenységre váltása: a gyerek élvezi, hogy aktív, produktív és alkot, de ha ezt nem tudja átélni, kisebbrendűségi érzés alakul ki benne.
Az vagyok, amit működtetni tudok.
Ebben a korban a gyermeket a külvilág dolgainak megismerése érdekli leginkább, hogyan funkcionálnak a dolgok, hogyan kell funkcionálniuk. A szerveződés, a rend, a működés szabályai érdeklik. Állandóan kérdéseket tesz fel ezzel kapcsolatban. E korszak dilemmájának sikeres feloldásaként kialakul a hozzáértés (kompetencia) mint én-erősség, és ebből következően a tudás, tanulás és együttműködés energiája. E fejlődési szakasz dilemmájának sikeres feloldása esetén a következő érzések válnak elérhetővé: Vannak képességeim. Vannak képességek, amelyekben jó vagyok. Értek dolgokhoz. Tudok gondolkozni és tanulni. Ha a környezete nem kezeli partnerként, hanem butaságként, szemtelenségként, zavaró megnyilvánulásként reagál rá, akkor a gyermekben a csökkentértékűség érzése alakul ki. Ez negatív önképet, az önbizalom hiányát, önértékelési problémákat eredményez. Ebben a korszakban a hozzáértés megszerzése gyakran az idősebbek utánzásával kezdődik, ahol példaképekre van szükség. Az utánzott dolgok belsővé válnak, interiorizálódnak a folyamat során. A legfőbb ilyen referenciaszemély az apa.
Kolostor
Az ösztönös indíttatások szellemi irányítás alá vétele nagyszerűen kifejeződik a kolostor kertjének szimbolikájában. A természet vad és elemi erejének racionalizált, tervszerűen alakított képe, a franciakert finom művészettel, tudatosan kialakított formái éppen ezt a folyamatot jeleníti meg.
Hasonlóan ezt az egymásra épülést fejezi ki a középső mellékoltárok kettős tagolódása. Mivel férfiakról van szó, külön is érdemes megemlíteni, hogy az alsó, ösztönös világhoz tartozik a nőiséghez való viszony. A női szobrok az oltárépítmény alsó szintjén helyezkednek el. Mindegyik szobor a halál, illetve a szenvedés, sőt, a kísértés (sárkány, kígyó, oroszlán) attribútumaival van ábrázolva, sejtetve azt, hogy ha ehhez a szinthez igazodik a szerzetes, ha itt megreked, akkor a megsemmisülés felé tart.
Ennek a korszaknak a legfőbb mintaképe az apafigura. Az apakép erőteljesen megjelenik a főoltáron és a szobrokban. A szobrokban megjelenő apai/férfiminta változatos, ahogy előbb is jeleztük. Könnyen csábítanak utánzásra, ami ennek a korszaknak gyógyító átélésekor természetes. De következnie kell az interiorizálódásnak, ami a szerzetes egyediségét segít megtalálni.
Identitás kontra szerepdiffúzió: 12-18 év, pubertáskor
A gyermek a dolgokat más aspektusból, a másik ember szemszögéből is kezdi megismerni és különböző helyzetekben kezd másként viselkedni, úgy, ahogy azt a helyzet megkívánja. Ezen különböző szerepek eljátszásakor meg fogja tapasztalni saját azonosságát, amely mindenkiétől különbözik, de amelyet mások által globálisan el tud fogadtatni.
Erikson szerint ez a legfontosabb, egyben legkritikusabb szakasz. Az identitáskrízis elnyúló időszakát moratóriumnak nevezzük. Ekkor birkózik meg a serdülő a nemi éréssel, a felnőttszerep bizonytalanságaival és itt integrálja mindazt, amiket az előző időszakokból hozott magával.
Fontos a gyereknek, milyennek látják mások. Megfelel-e saját ideáljának? Az azonosságérzést keresi. Az identitásvesztés elleni szorongás hajtja bandákba. A szerepválasztás a bármivé válás lehetőségéről való lemondást is jelenti számára.
Kialakul a hűség mint én-erősség, és ebből következőleg a valakihez tartozás és megújulás energiája. Ezen fejlődési szakasz dilemmájának sikeres feloldása esetén a következő érzések válnak elérhetővé: Van belső érzékelésem arról, hogy ki vagyok. Tudok változni, meg tudok újulni. Hűséges tudok lenni egy személyhez vagy egy ügyhöz. Egyszeri és megismételhetetlen vagyok. Ennek a fejlődési szakasznak a megoldatlansága szerepzavarodottságot vagy negatív identitásba való menekülést okoz.
Kolostor
Erikson szerint ez a legfontosabb korszak. És ez (valamint a következő) az az életidőszak, amikor a legtöbb fiatal a kolostorba érkezik. A jászói templomban a főoltáron kap helyet ennek a kérdésnek a megválaszolása: ki vagyok én? Jézus, az Atya szeretett fia. A szerzetesek tudták, tudják, hogy ők Isten fiai. Ez a mondat az övék is. Identitásuk legfőbb eleme, hogy Istenhez tartoznak, személyes, bensőséges kapcsolódással. Ezzel szembesülnek minden alkalommal, amikor belépnek a templomba. Erikson szerint fontos, hogy a fiatal tudatában legyen annak, hogy milyennek látják őt mások. Erre a legfőbb válaszadó Isten: „szeretett fiú vagy" - ez visszhangzik a szerzetesben.
Intimitás kontra izoláció: 18-21 év, ifjúkor
Ez az idő a társadalomba való beilleszkedés kezdete, pályaválasztás, baráti kapcsolatok, párválasztás ideje. Az ifjú meghaladja „énes" korszakát. Képes lelkesedni ügyekért, másokért. Friss ereje képessé teszi az alkotásra, forradalomra, barátságra, szerelemre.
Azok vagyunk, amit szeretünk.
Ha nem képes valamelyest a fiatal felnőtt feladni énjét, ha nagy az önállóságigénye, akkor elszigetelődik, elszakad a valóságtól, nem fejlődik ki a megfelelő alkalmazkodási képessége. Ebben a korszakban az ifjú törekszik arra, hogy a másik emberrel kontaktusba kerüljön. Ebből a törekvésből áll elő az a lehetőség, hogy a kapcsolatban az intimitást kialakítsa. Ez szexuális, érzelmi, morális felelősséget jelent a másik személlyel szemben. Kialakul a szeretetre való képesség mint én-erősség, illetve ebből következően a szeretet és megújulás energiája rendelkezésre fog állni. E fejlődési szakasz dilemmájának sikeres feloldása esetén a következő érzések válnak elérhetővé: Van valakim, aki megerősíti lényem belső értékét. Tudok szeretni. Tudok teljesen közel és teljesen külön lenni. Bensőséges kapcsolatban vagyok saját lényemmel és mással. Tudok hűséges lenni emberhez, eszméhez. Ha az intimitás nem alakul ki, akkor következik be az izolálódás, s ez kizárja a szoros személyes kapcsolatok létrejöttét.
Kolostor
A hűség és elköteleződés korszaka ez. Jézus megkeresz-telkedésének mozzanata nem csak identitását határozza meg, hanem küldetésének kezdete is. Elköteleződik annak hirdetésére, amit az Atya rábízott. Ugyanezt mondhatjuk Keresztelő Szent Jánosra is. Az egész templomot ennek az elköteleződésnek az ereje hatja át. A templom képi ábrázolása ennek bemutatására és megerősítésére igen nagy figyelmet szentel. A szerzetest állandó és megújuló döntésre, elköteleződésre -akár vértanúság elfogadásáig is - ösztönzik ezek a képek.
A főoltáron ott áll a nyilaktól sebzett Szent Sebestyén, aki ezek ellenére hűségesen állta a kínzást mindhalálig. A két apostol, Fülöp és Jakab vértanú szentek. Borbálának a vértanúságát ábrázolja az egyik oltárkép. Szent Andrást vértanúságának eszközével, a kereszttel ábrázolja a vértanú Nepomuki Szent Jánossal közös nagy oltárkép. De a freskók közül a negyedik is ennek e témának van szentelve: Keresztelő Szent János méltatlan vértanúhalálát mutatja be. A szerzetesek nőtlenségben éltek. Intimitásuk nem kapcsolódott egy nőhöz, nem a mély személyes, érzelmi-szexuális kapcsolat útján integrálódott ez a terület. Nem marad azonban ez ki az életükből. Az első mellékoltárok Mária életének ívét mutatják be. Benne, az idealizált nőalakban jelent meg az a nőiség, ahol az intimitás transzformált módon megélhető volt. Ennek a szép nőiségnek kifejezője az Immakuláta-oltár fennkölten tiszta nőalakja.
Alkotóképesség kontra stagnálás: 21-50 év, felnőttkor
A generációs törekvés szükségletén Erikson a saját személyes létezésen túlmutató érdeklődést és aktivitást érti, amely a családra, társadalomra és később jövő generációkra terjed ki.
Kialakul a gondoskodás mint én-erősség, és ebből következően a megújulás és tevékenység energiája. E fejlődési szakasz dilemmájának sikeres feloldása esetén a következő érzések válnak elérhetővé: van személyes erőm. Tudok alkotni és termelni. Gondját tudom viselni a következő nemzedéknek. Elkötelezem magam az élet iránt. Mostanra a választott életút, hivatás, életszerepek tisztázódnak, mélységük feltárul. Ez a nagy döntéshozatalok időszaka, hosszú távú célok meghatározásáé. Újra megjelenik a kérdés: ki vagyok én? Az önismereti igény felerősödése, új hobbi jelenik meg, vagy a felnőtt újra felfedezi a régit. Az érett embert foglalkoztatja az utódok megteremtése, a róluk való gondoskodás, annak átélése, hogy szükség van rá. Amennyiben ez nem fejlődik ki, az egyén stagnál, megreked. A megrekedés az önközpontúságot, az önmagánál megmaradt érdeklődést tartja fenn, s az elsőrendű aktivitás továbbra is önmaga anyagi és fizikai jólétére irányul. Aztán kialakul a feleslegesség, a megkeseredés, a nincstelenség érzése.
Kolostor
Az élet továbbadása ennek a korszaknak a fő témája. Egy szerzetes számára ez annak az éltető hagyománynak a továbbadását jelenti, ami számára is életet adott. Ez megjelenik pasztorációs küldetésében, de megjelenik a szerzetesi örökség átadásában is. Ennek az örökségnek elindítói Szent Ágoston és Szent Norbert. Mindketten megjelennek visszafelé haladva a templomban. A szobrok apostolok, püspökök és papok: mind az élet igéjének átadói. Ezen férfiak sorába szólíttatik a szerzetes, amikor a templomban jár. Külön képet, oltárt kapott Mária oktatása, annak a jelenetnek az ábrázolása, amint anyja oktatja-neveli a kis Máriát.
Itt fontos felfigyelni a premontrei hivatás egyik lehetséges irányára: a tudományos munka igényes művelésére. Az ábrázolt szentek egy része (például Szent Gellért, Szent Ágoston, Szent Ambrus egyházatya), a kupola evangélistái mind író, gondolkodó, szellemi emberek voltak, örökségül hagyták szellemi gazdagságukat. Érdekes módon az atyaság érzelmi húrjai is megcsendülnek annál a két szobornál, amelyek a kisdedet tartják, a templom hátsó részében. Szent József és Szent Hermann József gyengéd, atyai és biztonságot sugárzó módon tartják a gyermek Jézust: az atyaság tisztult, a gyermek felé irányuló, gondoskodó formáját tárják fel.
Integritás kontra kétségbeesés: 55 év felett
Ebben az utolsó életszakaszban az ember visszapillant arra, amiből és amivé lett. Megélheti, hogy élete értelme egyszeri, megismételhetetlen, és persze látja a kihagyott lehetőségeket, fájdalmakkal, kudarcokat, ez az élettörténete. Az eredményes konfliktusmegoldások nyomán - amelyeket a korábbi fázisokban fejlesztett ki - megelégedetten nézhet vissza életének beteljesülésére. Ez szüli az én-integritás érzését.
Ennek a korszaknak az élménye a biológia, szellemi, társadalmi kompetencia, és természetesen a társak elvesztése. Ennek elfogadását segítheti a környezet megbecsülése.
A késő öregkor megbékélt bölcsesség átélése pozitív esetben, negatív esetben pedig a halálfélelem kétségbeesése jellemzi. Erikson a teljesség kifejezést használja, ezzel a személyiség elfogadott egységére utal.
Az vagyok, ami fennmarad belőlem.
E fejlődési szakasz dilemmájának sikeres feloldása esetén a következő érzések válnak elérhetővé: Bölcs vagyok. Teljesen el tudom magam fogadni. A mindenség része vagyok, és mindennel egy vagyok.
Ha a visszatekintéskor valaki azt éli meg, hogy az életét hibásan irányította, nem oda szeretett volna eljutni, ahol van, akkor teljes kétségbeesésbe torkollik ez az életszakasz, hiszen már lekéstünk arról, hogy haraggal tekintsünk vissza, és arról is, hogy bizakodva tekintsünk a jövőbe.
Kolostor
Az ábrázolt szentek, a képek szereplői közül sokan idős emberként jelennek meg: az öregedést és a bölcsességet egybekapcsoló módon. Megrendítő példája ennek a főoltárkép egyik előtérben álló mellékszereplője: idős emberként figyeli Jézus megkeresztelkedését. Szimbolikusan értelmezve a képet: az idősödő szerzetes az eredetre néz, már öregen, s újra és újra értelmezi, egyre mélyebben megérti saját indulását, történetét.
Ismét visszatérhetünk a templom hátsó bejáratához. Felettünk Keresztelő Szent János kivégzése, Szent Borbála vértanúsága balról, Szent András jobbról jellegzetes keresztjével. Ezek a képek az élet olyan lezárására hívják a szerzetest, amely értelmes, hűséges, Istenhez kötött. Borbála külön is azok segítője, akik az életüket készülnek lezárni: a haldoklók egyik védőszentje. A halálba indulást, az átlépést a kapun nemcsak a vértanúság ábrázolása (Szent Borbála, Keresztelő János) közelíti meg erről az oldalról, hanem egy másik kép a másik oldalról, az érkezés oldaláról is hírt ad. Ez a Szent András apostol és Nepomuki Szent Jánost ábrázoló oltárkép. András, a már üdvözült szent fogadja a mennybe éppen érkező Jánost: egymásra tekintenek, bizalom, bajtársias szeretet fejeződik ki gesztusaikban. Mindezt Isten szeretete hatja át, amely örökébe fogadja a hozzá térőket, értelmet adva minden szenvedésnek. Az Atya szoborfigurája magasodik a főoltár felett: ő az, aki házába várja minden szeretett fiát. Apróságok, gyermek-angyalok veszik körül: a ráhagyatkozást, a gyermeki lelkületet kifejező figurák. Jézus ezekkel a szavakkal halt meg: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.17
Természetesen nem állítjuk azt, hogy ennek a templomnak az építői tisztában voltak Erikson elméletével, és aszerint komponálták meg a templomot. Azonban tény, hogy az eriksoni fejlődéselmélet elemeit számon kérve a templom képi ábrázolásain kétségtelenül megtalálunk benne minden szükséges elemet.
Jászó a fiatal szerzetesek nevelésének helye is volt. Az igen átgondolt tematikával rendelkező épület mindenképpen teljes emberségük kibontakozásában segítette a benne élőket.
A férfi útjai
A következőkben Richard Rohr ferences szerzetes gondo-laihoz kapcsolódunk.18 Rohr a férfi fejlődésének útját és beavatását fogalmazza újra gyakorlatban és elméletben. Az ezzel kapcsolatos megfontolások szorosan idetartoznak, hiszen férfi szerzetesek személyiségének fejlesztését véljük felfedezni a kolostor vizuális programjában.
Rohr a férfi személyiségének fejlődésében kettős mozgást vél felfedezni. Mindkettő szembemegy azzal a sztereotípiával, amit a társadalom a férfi szerepben megfogalmaz. Ez a sztereotípia egy olyan társadalmi szerep, mely elfogadottságával nagy csábítás minden férfi számára. Az előzőekben láttuk, hogy ezek kipróbálása a saját személyiség kifejlesztésében természetes, de a bennük megrekedés a saját identitás megtalálását veszélyezteti.
A sztereotípiától való függetlenedés első útja a férfi számára saját női oldalának felfedezése. A belső érzékenység, az empátia, az érzések, az intuíció önmagában való felfedezése, értékelése és használata. Ezt általában a nőkkel való találkozás és kapcsolat közben fedezheti fel a férfi.
A kolostorban élő szerzetesek számára ez a Mária-kultuszban adatik meg. A máriás lelkület kialakítása ezeknek a női erényeknek a megjelenését szolgálják a férfi szerzetesben. A jászói templomban az első mellékoltárpár jeleníti meg ezt a lehetőséget. Fel kell hívnunk azonban a figyelmet arra, hogy ebben a szakrális térben ez a mozzanat kevésbé hangsúlyos, mint más premontrei templomokban, például Csornán. A templom hátsó részében, vagy másként szemlélve: a bejáratnál található két szobor, amelyben két férfi szent kisdedet tart, szintén a férfi női oldalát jeleníti meg, engedélyt adva a szerzetesnek arra, hogy ilyen irányú - tulajdonképpen hagyományosan nőiesnek tartott, gyengéd - érzéseit megélje. A másik, pontosabban második utat Rohr Keresztelő Szent János útjának nevezi. Ennek megjelenítése igen hangsúlyos a jászói templomban. Ez az út a vadsággal való találkozás útja. Ez a vadság szólítja Jánost a pusztába, ez állítja szembe a társadalom kétszínű-ségével, ez ad erőt neki arra, hogy kimondja az igazságot és bűnbánatra szólítson fel mindenkit. Ez a vadság tud pusztító lenni, ami megjelenik a betlehemi gyermekgyilkosságban (itt ez a jelenet csak jelzésszerűen látható: az előle a pusztába menekülő csecsemő János és anyja freskóján), vagy néhány durva, vad ószövetségi jelenetben (például Illés hatására az ál-próféták meggyilkolása19 vagy Elizeus átka és az őt csúfoló fiúk halála)20 és tud prófétai személyiségeknek erőt adni, akiknek sorába tartozik János is. De még így is veszélyes, mert áttör minden társadalmi és vallási struktúrát. Ezért az egyházak hangsúlyos tanításából hiányzik is. S talán nem véletlen, hogy az egyház anyaszentegyház, aki magához öleli fiait, rossz esetben magához köti, és nem engedi találkozni saját vadságukkal, saját prófétai mivoltukkal.
Ebben a templomban a Keresztelő János képviselte út kifejezetten hangsúlyos, és az előbbiek alapján veszélyesen hangsúlyos. Alig képzelhető el, hogy nem volna az építtető tudatos programjának része. És természetesen a szent térben egyértelmű a jelzés: aki erre az útra lép, a vértanúság felé tesz lépéseket. E vad férfi energia előhívásának és teremtő mederbe való terelésének eszköze a beavatási rítus. Épp ez a témája a főoltár képének. Jézus ezzel elszakad anyai környezetétől, otthonától, amit később kifejezetté is tesz az evangéliumokban (ki az én anyám, és kik az én rokonaim?).21 Az Atyához kötődik, világossá válik identitása, betagozódik a bűnbánók közösségébe, és egyértelművé válik előtte ottani küldetése. Egy szimbolikus újjászületés ez, ahogy az ember gyermekien meztelenül, semmit sem birtokolva újjáéled. Mindez ott a képen. A szerzetesek örökfogadalmukkal mindig is ezt az aktust mintázták. Ebben a templomi környezetben viszont nyilvánvalóan feltárul ennek a rítusnak a teljes jelentése. Rohr szerint22 a férfiak fejlődésének legnagyobb akadálya az apák hiánya és az apáktól elszenvedett sebek. Mert az apa az, aki először kimondja egy fiúnak, hogy férfi vagy, az utódom, férfi energiám örököse, és ez jól van így. Ha ez nincs, hiányzik, ha vagy nincs apa, vagy ez az apa rossz, akkor alig gyógyuló halálos sebeket szenved a fiú. A főoltárképen azonban minden szerzetes megkapja minden apai sebére a gyógyulást: a képen az a jelenet jelenik meg óriásian, lenyűgözően és ellenállhatatlanul, amikor az Atya így szól a fiához: „Te vagy az én szeretett fiam..."
Jegyzetek
1 „A barokk templomok képrendjét, ikonográfiai programját írott és íratlan kánonok szabályozták [...]. A boltozaton, a párkányzat felett a mennyei Jeruzsálem, a megdicsőült egyház képeit ábrázolták, a pár-kányzat alatt pedig a küzdő egyház képeit. Tehát a párkányzat alatti képek tematikája különbözik a párkányzat fölötti képek tematikájától, a két szint együtt alkot egy egészet, egységes ikonográfiai programot." Vásárhelyi Anzelm OSB: A templom mintiniciációs tér. www.bakonybel.osb.hu/tanulmanyok.
2 Magyar Katolikus Lexikon, Kracker szócikk, szerzője a kilenc megemlített freskóba nyilván beleszámítja a kolostoron belül a könyvtárban és ebédlőben festett képeket is, vagy összekeveredett az oltárképek számával.
3 Idetartozna tematikusan a Heródes lakomája kép, ami a prelátusi ebédlő mennyezetét díszíti.
4 Jávor i. m. 95.
5 Jávor i. m. 99. Júdás Tádé személye mellejj szól a türjei párhuzam.
6 Jávor i. m. 96.
7 Barokk művészet Közép-Európában. Utak és találkozások. Budapest Történeti Múzeum. 1993, 223-224. A vázlat lényegesen bensőségesebb.
8 Otto Wimmer: Szentek szimbólumai. Jel Kiadó. Budapest 2008, 229.
9 Szent Gellért Türjén is megjelenik, s a jászói Krausz-műveket bemutató legtöbb magyarországi képtár ezen a néven ismeri a szobrot.
10 Jávor Anna szerint itt és a szemközti oltáron a premontrei rend négy püspök-szentje látható. 96.
11 Igaz Rita: A barokk Magyarországon. Corvina 2007, 124.
12 Jávor i. m. 99.
13 Az alaprajz forrása: Farbaky Péter: Magyar reneszánsz és barokk építészet. BME Építészettörténeti és Elméleti Intézet. Budapest 1982. 77.
14 Mk 1,7-11; Mt3,13-17;Lk 3,21-22.
15 Jávor i. m. 92.
16 Kracker különösen is közel állhatott a megrendelő Sauberer apáthoz: egyéb ezt bizonyító adatokon túl különös véletlenként ugyanazon év ugyanazon napján haltak meg, különböző helyszínen. 1779. november 30. Ezt egy jászói premontrei kézirat is csodálva említi: Rendtört. Cs. J. M. nov.O.C.Praem.1941/1942 Kovács András jászói perjel szíves közlése.
17 Lk 23,46.
18 Richard Rohr: A férfi útja Ursus Libri, Budapest, 2001, Richard Rohr: A férfi útja II. Ursus Libri, Budapest, 2004, Richard Rohr: Adam's Return: The Five Promises of Male Initiation Crossroad Publishing Co,U.S., 2004.
19 1Kir 18,40.
20 2Kir 2,24.
21 Mt 12,46-50.
22 Richard Rohr: A Férfi Útja II. Ursus Libri, Budapest, 2004, 95-101.
