Benyik György
liszt Ferenc vallásossága (2)

The Religiosity of Ferenc Liszt (2)

The life of Ferenc Liszt is one of great interest. The article presents many aspects of the religiosity of the great composer. The article ana-lyzes his letters and other publications from 1811 to 1847. In Liszt's personal life there were great passions and also great tragedies that he survived with the help of religion and personal faith. Liszt's life was bound to some important European cities such as Rome, Weimar and Budapest. At that time (1861-1866) Rome and Weimar were total oppo-sites concerning the spiritual, religious and musical aspects. Liszt was at home in both and was familiar to the opposite tendencies that he succeeded in combining in his music. His late work is a beautiful testimony to his faith. The oratory entitled "Christus" is the highlight and a summary of his personal belief.

Keywords: Franz (Ferenc) Liszt, religiosity, personal faith, Rome, Weimar, Budapest, Christus, oratory

Liszt publikációi és levelezése (1811-1847)

Ezt a kérdést még nem kutatták elegendő mértékben részint azért, mert igen nagy tanulmányt kellene írni, ha alaposan akarnánk kutatni - csak a levelezése alapján - 800 levelezőpartneréhez fűződő kapcsolatát a kb. 10 000 körülire tehető levélkorpuszból. Liszt zseniális művész, virtuóz zongorista és hihetetlenül termékeny publicista volt, amit hat kötetben ránk maradt írásai jeleznek, 34 kötetre rúgnak zeneművei. Publicisztikájával és tanulmányaival kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy van, ami nem az ő saját írása, de az ő neve alatt jelent meg, egyik sem nélkülözi az ő szellemének termékeny hatását.

 

Liszt zenei munkásságának méreteire jellemző, hogy az teljes terjedelmében ma sem ismert. Több mint 1500 művet komponált. Íme a jelentősebbek: egy opera,¹ 93 énekkari mű, 22 zenekari mű, nyolc zongoramű zenekarral, 11 füzetnyi zongoraetűd, 36 zongorafantázia, 79 egyéb zongoramű, 11 orgonamű, kilenc kamarazenei alkotás, 72 dal, öt melodráma és 26 jelentősebb zongoraátirat. Ez azt jelenti, hogy hihetetlenül sok kottafejet és levelet írt. Leslie Howard² dolgozta fel összes zongoraművét halálának 100. évfordulójára. Munkája 15 évig tartott, és 95 CD-t töltött meg a felvételeivel, és ezzel a minden idők leghosszabb lemezfelvételével Howard a Guinness rekordok könyvébe került. Mindebből is látszik, hogy Liszt esetében elképesztően aktív emberrel, a korabeli Európa talán legismertebb virtuózával állunk szembe. Mindez az elképesztően nagy zenei, pedagógiai, szellemi aktivitás természetesen különböző módon hozza kapcsolatba őt az vallással is. Nem szabad elfelejteni, hogy koncertkörútjain Franciaországban a liberális reformkatolikusokkal alakított ki jó kapcsolatot, Berlinben és Weimarban az evangélikus egyházzal és zenéjével kerül kapcsolatba, míg Svájcban református lelkészek lettek barátai, sőt egy időre gyermekének nevelői is. Ezek a kapcsolatok minő-síthetőek protokollárisaknak is, de túl is mennek ezen a szinten.

A tragédiák feldolgozása a hite segítségével (1848-1861)

Liszt és a szűkebb baráti köréhez tartozó művészek magánélete nem egészen a kor kiegyensúlyozott polgári szokásai szerint alakultak: Hector Berlioz (1803-1869), Frédéric Chopin (1810-1849), George Sand³ szerelmi és partnerkapcsolatai szokatlanok voltak. Berliozzal és Chopinnel Liszt közeli barátságot ápolt. 1832-ben, miután hallotta Niccolo Paganinit (1782-1840) játszani,⁴ Liszt eldöntötte, hogy Paganini hegedűstílusának megfelelő zongorajátékot fog kidolgozni. Érdemes megjegyezni, hogy Paganini is egy ideig pap volt, zenei sikereit legkorábban egyházi közegben szerezte, és tanulmányainak támogatását is egyházi jótevői fedezték. De Paganini egyházi közegben zenélt, de nem lett soha mélységesen vallásos. Mint ahogyan Liszt kortársainak vallási élete egészen másként alakult, mint szerzőnk spirituális fejlődése.

1833 januárjában Liszt megismerkedett az akkor huszonhét éves, férjezett d'Agoult grófnéval. Ezzel egy híres szerelmi viszony vette kezdetét, amely 1844-ig tartott. A grófné idősebbik lányának halála után kapcsolatuk egy rövid időre, 1834 októberétől 1835 márciusáig szünetelt. Ez a kapcsolata is a francia liberális értelmiségi baráti körén keresztül született. Ugyanakkor ebben az időben Liszt George Sanddal⁵ is folytatott szerelmi viszonyt, akit legtöbben mint híres írónőt ismernek.

Gyermekei anyjával való tragikus szakítása d'Agoult grófné részéről gyűlöletbe és áskálódásba torkolt. Életét nehezítette, egymás után elveszítette el gyermekeit, a felnőttkorba lépett Danielt⁶ és az ifjú házas Blondine-t⁷ is. Cosima az egyetlen életben maradt gyermeke, őt azonban érzelmileg és fizikailag a Liszten korábban élősködő Wagner ragadta el.

Talán Sayn-Wittgenstein (1819-1887) hercegnével élhetett volna Liszt megfelelő házasságban.⁸ A házasság törvényes megpecsételése végre biztos társadalmi pozícióba juttatta volna a művészt,⁹ de mindez a hercegné rokonai áskálódása következtében és egy szerencsétlen pápai döntés után lehetetlenné vált. Wittgenstein hercegnő volt talán a környezetében az a személy, amely Liszt liberalizmusát és vallásosságát leginkább értette, erre a hercegnő későbbi könyvei jó bizonyítékul szolgál-hatnak.¹⁰ A világjárt és a világtól körülrajongott művész egyedül maradt Rómában, az akkor provinciálisnak tekinthető vallási centrumban. Megkezdődött befelé fordulása és személyes önreflexiója. A korábban is előforduló vallásos művei ekkortól rendszeresen születnek, részint a személyes tragédiák vallási feloldásaként. Liszt már az 1850-es években méltán írhatta a weimari nagyhercegnek ezeket az öntudatos sorokat: „Tény, és azt hiszem, jó lelkiismerettel és szerénységem ellenére mondhatom, hogy az általam ismert zeneszerzők közül egy sincs, aki ilyen intenzív és mély érzelmekkel közelednék az egyházi zenéhez". Nemcsak tanulmányt írt az egyházi zene megújításáról a párizsi zenei újságban, hanem azt is mondhatjuk a szellemi krízisbe jutott Lisztről, hogy tragédiáinak feldolgozására a vallást, a római katolikus egyház szellemi-lelki kincsét tudatosan kezdte használni. Azonban ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy azonosult volna a katolikus egyház vezetésével és dogmatikájával. Liszt katolicitása kulturális és spirituális alapú volt, meditációi a Bibliához, szentekhez és középkori himnuszokhoz vezették őt, vagyis a katolikus egyház legértékesebb kultúrkincséhez, amelynek felkérés nélküli és egyben a legnagyobb propagátora lett. Érdemes áttekinteni a római tartózkodás előtt született vallásos alkotásait, minden fontos vallásos műve szerepel benne. Missa quattuor vocum ad aequales concinente organo (1848, 1869), mise négy hangra, a hagyományos tridenti latin mise szövegeit követi. Pater noster IV. vegyes karra és orgonára (1850), Te Deum II. (?1853), Domine salvum fac regem (1853), Beati pauperes spiritu (Die Seligkeiten) a nyolc boldogság, mint a Hegyi beszéd (Mt 5-7, vö. Lk 6,20-49) nyitányának megzenésítése (1853), Missa solemnis az Esztergomi bazilika felszentelésére (Gran Mass) (1855, 1857-58) ezt Beethoven hasonló című műve is ihlette. A szentelés 1856-ban volt, és Nagykéri Scitovszky János (1785-1866) szentelte fel, aki az építésére személyesen 883 600 forintot adott és a szentelésen megjelent Ferenc József császár is.¹¹ A 13. zsoltár (Herr, wie lange?) (1855, 1858, 1862), Krisztus-oratórium (1855-67), Szent Erzsébet legendája (1857-62), Festgesang zur Eröffnung der zehnten allgemeinen deutschen Lehrerversammlung (1858), 23. zsoltár (Mein Gott, der ist mein hirt) Az Úr az én pásztorom (1859, 1862), 137. zsoltár (1859-62), An den heiligen Franziskus von Paula (b. 1860) Pater noster I (b. 1860), Responsoriumok és Antifónák (1860) amelyek a katolikus liturgiában szerepelnek, 18. zsoltár (Coeli enarrant) (1860).

Liszt Rómában, Budapesten és Weimarban (1861-1866)

Az ötvenéves Liszt élete gyökeresen megváltozott, ebben bizonyára szerepe volt a meghiúsult házassági tervének is, de legalább annyira egyéni lelki fejlődésének. Wittgenstein hercegné az esküvőt Liszt 50. születésnapjára, 1861. október 22-ére szerette volna időzíteni, a kiválasztott helyszín a római San Carlo al Corso-templom volt. Az esküvő elől az akadály október 21-én délelőtt hárult el, de 22-ére virradóra a pápa visszavonta az engedélyt. Két év múlva meghalt Wittgenstein hercegnő férje, ezzel minden akadály elhárult a házasságuk elől, mégsem kezdeményezték úja. Addigra mindketten lelkileg is más irányba fordultak.

Számos egyházi műve azonban még ez előtt az esemény előtt született meg. Ezért vallásos zeneszerzői periódusát nem lehet egyértelműen a római évek hatásának és az 50. születésnapján bekövetkezett magánéleti fordulatnak tulajdonítani. Bizonyítékként elegendő csak felsorolni a fontosabb egyházi műveket, amelyek ezen időpont előtt születtek.¹²

Feltűnő, hogy a latin, francia és német címek váltakoznak a szerzemények elején. Talán jelzik, hogy szerzőnk a latin és francia katolikus és a német protestáns kultúrával és zenei élettel egyformán érintkezett. Talán külön elemzés tárgya lehetne, hogy ezeknek a műveknek a megzenésítéséhez honnan vesz dallamot, de úgy tűnik, a gregorián dallamokat éppen úgy használja, mint a Bach által népszerűsített német egyházi népénekeket és a Palestrina-örökséget, amely a Sixtus-kápolnában elevenen élt évszázadok óta. Liszt a nagyzenekari művek zongora átiratai közben, főleg a Beethoven-átiratok kapcsán nagy gyakorlatot szerez a dallamkölcsönzésre, de a motívumok átírására is.

A késői művek: tanúságtétel hitéről

Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy Weimar és Róma ebben az időben egymásnak szellemi, vallási és zenei ellenpólusai is voltak, és Liszt mindegyiket jól ismerte, sőt Budapestet sem hagyta ki élete végére tervezett tudatos európai zarándok körútjaiból. Az idők folyamán Wagner neve összeforrt Weimarral és az ottani színházi fesztivállal, míg sajnos Liszt neve nem lett szinonímája Palestrinának,¹³ pedig erőteljesen törekedett az egyházi zene megreformálására. Ennek egyik oka azok az olaszországi állapotok voltak, amelyeket jól tükröz Liszt unokájának, Siegfried Wagnernek a leírása: „Velencében egy nagy Mária-ünnepen magával vitt a templomba [...] Megkezdődött a nagymise, amikor az orgonából galoppok és polkák hangzottak fel, ahogyan ez Olaszországban akkoriban divat volt. A kenyér és a bor színeváltozása alatt hallhattuk a szép dalt: Szeretném megcsókolni fekete szemedet. Észrevettem, milyen nyugtalan lett nagyapám [.] alighogy befejeződött az ünnep, hevesen megragadta a kezemet, és kisietett velem a templomból. Nem messze a díszes kapuzattól a naiv orgonista odarohant hozzá, és megkérdezte tőle, hogy tetszett neki a zene. Liszt azt felelte: Tudja meg az igazat: mocsok volt, disznóság." Liszt a templomot soha nem keverte össze sem a koncertteremmel, sem pedig a kocsmával. Amikor vallásosságát a templom és színház összefüggésében vizsgáljuk, érdemes megfigyelni, mennyire más ez, és mennyire meghatározza ez a véleménykülönbség Liszt és Wagner kapcsolatát.¹⁴ Elegendő megemlítenünk, hogy Wagner szinte vallásos lelkesedéssel bonyolódott bele a forradalomba, míg Liszt, aki a francia forradalomért lelkesedett ugyan, a konkrét politikai csoportosulásoktól, talán F. Lamennais (1782-1854) abbé szellemi hatására, talán egyéni ízlése miatt, kezdettől fogva meglehetősen távol tartotta magát. Vitatkoznunk kell Peter Raabe (1872-1945) meglátásával is, hogy mennyire követte pedagógiájában a Saint Simoniánusok elveit, mint már említettem, sokkal inkább Lamennais és a saját elveit követte. A két zeneszerző morális magatartása is totálisan különböző. Míg Richard Wagner (1813-1883) politikai üldözött volt, Liszt segítette és támogatta őt, annak ellenére, hogy ezzel a politikai rendőrség figyelmét is magára vonta. Ezzel szemben Wagner, életének meseszerű megváltozása után, amikor a 17 éves bolond II. Lajos¹⁵ bajor király hihetetlen összegekkel támogatni kezdte őt, a színházból konstruált kultikus helyet a maga dicsőségére és a német pogány mitológia felélesztésére. Érdekes módon Wagnert a zseni öntudata a Friedrich Nietzsche „Übermensch" fogalmával azonos tartalmú lesz, amelyhez később antiszemita indulatok is társultak.¹⁶ Tanulságos Liszt levelét idézni, melyet Nietzschének írt 1872-ben: „Lebilincselő könyvét, A tragédia születését kétszer is elolvastam. Hatalmas szellem zúg és lángol benne, amely engem a legbensőmig zeneileg ragad meg. Bár azért meg kell vallanom, hogy sok előkészület és ismeret hiányzik belőlem művének teljes méltatásához. [.] Az athéniak legnagyobb szellemi tetteként én az „ismeretlen Istennek" - Deo ignoto" - szentelt oltár emelését dicsőítem, amelyen az egész Olympos szétzúzódott, mihelyt Pál az „ismeretlen Istent" hirdette, és tekintetem nem a Helikon és a Parnasszus körül kalandozik, hanem a Tábor-hegyre és Golgotára tapad."¹⁷ Világos, hogy Liszt, ellentétben Wagnerrel, a Nietzsche által hirdetett új pogánysággal szemben foglalt állást. Állásfoglalása nem csak teoretikus, hiszen éppen ezekben az években Liszt azon munkálkodik, hogy a templomot a zene segítségével adja vissza az eredeti vallási érzésnek. Liszt lelki alkata számára nem elegendő a divatos Wagner-zene, sőt kora romantikáját is kevésnek tartja, másféle „szerelem", a letisztult spiritualitás kifejezésére vágyik.

Wagnernek Cosimával létrejött kapcsolata után Liszt hallgat Wagner elképzeléseiről és nem minősíti őket. Vagy talán mégis, találhatunk egy rejtett, de gyilkosan ironikus kritikát Wagner zenei fesztiváljáról Auguszt Antalnak Bayreuthból 1875-ben írt levelében. „Az újságok rendszeresen tájékoztatnak téged annak a nagy eseménynek előkészítő cselekményeiről, amely 1876 augusztusában történik majd itt. Bayreuth új Mekkává lesz. A Niebelung gyűrűje tetralógiát csodálatosabbnak tartom, mint a Kaába kövét. Ebben Wagner csúcsot ért magasztos zsenije költészetében, és zenében a kor transzcendentális drámáját teremtette meg. Akiknek van fülük, hallják!"¹⁸ A szöveg első hallásra magasztalásnak tűnhet, de valójában rejtett gyilkos kritika van benne az értő fülek számára Wagner öndicsőítő művészetéről.

Ebben az időben Lisztnek a Wagnerével ellentétes szellemi fejlődésének jele volt az is, hogy az egyházi zene megreformálásáról írt művét ajánlja is IX Piusz¹⁹ pápának. Nem elégedett meg azzal, hogy csupán zongorázott a pápának a Madonna del Rosario kolostorban (ahova 1863. június 20-án költözött be), és a pápa szép bariton hangján operákat énekelt Lisztnek, hanem Rómában, amely akkor 200 000 főt számláló város volt csupán, és elhanyagolt volt a zenei élete, a világi zene mellett az egyházi zene feltámasztásán is fáradozott. 1863-ban, Dániel fia halála után egy évvel felvette a papi rendet, amellyel anyja heves tiltakozását váltotta ki. Érdekes, amit szintén Auguszt Antalnak írt Rómából virágvasárnap, 1867-ben: „Koronázási misém ma kész van. Istennek ajánlom. „In manus tuas commendo spiritum meum"²⁰ - az utóbb latin idézet a papi breviárium zsoltárából való és jelentése: „Uram, a te kezedbe ajánlom a lelkemet". Miséket komponált, többet is, a leghíresebb később a Magyar koronázási mise (1866-67) lett, de vallási és zenei tevékenysége egyik csúcsává a Krisztus-oratórium vált.

A Krisztus-oratórium

Ez a mű részletesebb elemzést kíván már csak azért is, mert Liszt gondolkodásának, irodalmi szövegek köré írt programzenéjének csúcsa az oratórium. Ezen a művén dolgozott legtovább, körülbelül tíz évet, és a Madonna del Rosarióban fejezte be 1866 október 2-án. Nem tudni, ekkoriban mennyi ismerete volt a tübingeni egyetemen zajló és nagy port kavart történeti Jézus-kutatásról. Köztudott, hogy előbb F. D. Strauss (1808-1874) publikált Jézus-könyvet 1835-ben, majd tanítványa, F. C. Baur tette közzé a Das Leben Jesu (Leipzig, 1863) című művét az evangéliumok történetileg hiteltelen mitizált Jézus-értelmezéséről. A művelt világban Jézus és a vele kapcsolatos transzcendencia egyszerre lett a vita tárgya, amely kettős hatást eredményezett: az érdeklődés egyszerre fordult el az egyháztól és fordult Jézushoz. Ennél még hangosabb volt az a sajtóvisszhang, amit Ernest Renan (1823-1892) Párizsban keltett a maga Jézus-könyvével 1863-ban.

Ebben a teológiai és vallási vitaközegben születik meg Liszt Krisztus-oratóriuma. Liszt számára a legelső probléma a megfelelő libretto megtalálása volt, amire Georg Herwegh-et,²¹ az emigrált szocialista költőt akarja segítségül hívni a zeneszerző, majd Carolyne Wittgenstein hercegné kísérletezik a szövegkönyv megírásával, felvetődik Rückert Friedrich (1788-1866) megbízása is, akinek verses evangéliumát Liszt ismerte, de mindegyik megoldást elveti. Végül Liszt maga ír librettót, mégpedig a tiszta forrás, az evangéliumok szövegei alapján, és ezeket bővíti középkori himnuszokkal. Így a szöveg egyrészt számtalan recitativót is tartalmaz, másrészt az oratórium a középkori gregorián himnuszok tárháza lesz. Csak néhányat említsünk ezekből a mindenki által ismert himnuszokból a Stabat Mater dolorosa, 13. századi katolikus himnusz,²² melyet Jacopone da Todi műveként nem csak szövegben, hanem gregorián dallamban is ismertek, és egyik legkedveltebb középkori énekeknek számít, melyben Mária a keresztfa alatt átélt fájdalmáról vall, és ihletője lett az ún. planctus műfajának. Magyarul a legismertebb Sík Sándor fordításában, és népénekként is éneklik a katolikus templomokban.

Áll a fájdalomnak anyja, Kín az arcát könnybe vonja. Úgy siratja szent Fiát.
Gyász a lelkét meggyötörte, Kín és bánat összetörte, Tőrnek éle járta át.
Ó mi nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága, Egyszülött szent magzatán!

Hasonlóan egyházi körökben jól ismert az O fillii et filiae kezdetű húsvéti himnusz, amely az ünnep liturgiájához tartozik, a maga különös gregorián dallamával igen elüt a többi énektől, a szerzője Jean Tisserand OFM²³ (d. 1494) ferences szerzetes volt.

O filii et filiae
Rex caelestis, Rex gloriae Morte surrexit hodie. Alleluia.

Liszt átvette ezeknek a himnuszoknak az eredeti gregorián dallamait, de azokat átdolgozta a maga módján, ami az operákhoz szokott Németországban igen nagy feltűnést keltett. A művet 1873-ban adták elő Weimarban a Herderről elnevezett evangélikus templomban. Az egyesített kórust Weimar, Jéna és Erfurt szolgáltatta, sőt a zenekarban is egyesítették Weimar és Sonderhausen zenészeit.

Az eseményen számos híresség jelent meg, előbb csak a magyarokat említjük, hiszen ott volt Mihalovich Ödön (18421929) zeneszerző, zenepedagógus, a Zeneakadémia igazgatója és Gróf Aponyi Albert (1846-1933) politikus, miniszter, nagybirtokos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Ferenc József császár tanácsadója, Ábrányi Kornél (1822-1903) zenei író, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. Ezenkívül megjelent Maria von Mouchanoff, Marie Schleinitz (1886-tól a neve Schleinitz-Wolkenstein) (1842-1912), aki a Német Birodalomban a legbefolyásosabb szalont tartotta fenn Berlinben és Richard Wagner egyik legnagyobb támogatója volt, Carl Riedel (1827-1888) német zeneszerző és karmester, az Allgemeinen Deutschen Musikverein társalapítója, Jachim Raff (1822-1882) német svájci zeneszerző és zongorista, Liszt és Bülow régi jó barátja, de végül és nem utolsósorban eljött Richard és Cosima Wagner is. Az előadás igen különös volt, mert evangélikus kulturális közegben hangzott el egy ízig-vérig katolikus kompozíció.

Az előadásnak a Liszt-Wagner család történetben is különös szerepe van, hiszen a régóta megszakadt kapcsolat miatt Wagner szeretett volna találkozni Liszttel, régi barátjával, egyrészt rendbe hozni a Cosima elcsábítása kapcsán keletkezett személyes konfliktust, másrészt megnyerni Lisztet a 1872-es Festspielhaus alapkőletételéhez díszvendégnek, ezért mint maga mondta Cosimának: „Az embernek diplomatizálnia kell". Vagyis mint annyiszor, Wagnert inkább az érdek, mint az őszinte nagyrabecsülés vezette.

Az előadás igen egyszerű dallamokkal kezdődött a zsúfolásig megtelt templomban és három óráig tartott. Az oratórium kezdetei részben a karácsonyi oratóriummal egyeznek meg: „Rorate coeli desuper" (Iz 45,8) gregorián feldolgozása nyitotta meg a művet. Liszt ezt írt a partitúra elejére: „Veritatem autem facientes in caritate, crescamus in illo per omnia qui es caput Chtristus" (Ef 4,15), magyarul: „Inkább igazságban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a fővel, Krisztussal" - hangzott a partitúra mottója, amely egyrészt jele volt Liszt családi konfliktusokat rendezni kívánó szándékának, de egyben vallásos hitének hitvallásaként is felfogható.

A második részben a nyolc boldogság kapcsán hangzik fel: „boldogok a szegények" (Mt 5,3-10), ezzel kezdődik a nyolc boldogság és Jézus hegyi beszéde, amelyet érdekes módon először Luther Márton kívánta minden keresztény számára a legfőbb evangéliumi törvény foglalatának tekinteni. Majd a Pater noster, az Úr imája hangzik el, amely mindegyik keresztény konfessziót összekötötte. Az egyik csúcspontja a zenének a Tu es Petrus (Mt 16,18), a Péter apostol küldetését megalapozó és a pápai hivatal bibliai alapjainak tekintett jézusi szavak. A bevonulás Jeruzsálembe egy kicsit Hándel Messiását idézi, de ez igazán nem von le a mű értékéből. A harmadik részben a szenvedés és feltámadás bemutatása következik. A Stabat mater dolorosa ismét elhangzik, majd a húsvéti himnusz után a Christus Vincit, Christus regnat, Christus imperat²⁴ zárja az oratóriumot.

Wagner meghallgatva a művet kijelentette: „Ő (ui. Liszt) ennek a latin-római világnak az utolsó áldozata", és lesajnálva Liszt Ferencet, az apóst, azt gondolta, ezzel a világgal együtt fog eltűnni. Aki eléggé ismeri Liszt gondolatait ebből az időből, az tudja, hogy a hivatalos elismerést Liszt maga sem remélte műve bemutatása után, inkább belső szükségszerűség volt a mű megírása: „Dolgaimat megírnom művész szükségszerűség számomra - teljességgel elég, hogy megírtam őket".²⁵ Ennek ellenére az előadás, az ősbemutató ebben a különös kulturális közegben óriási sikernek számított. Wagner lesújtó véleményét Cosima 1873. május 23-án kelt levelében már egy kicsit árnyalja, és Liszt leánya az érzések viharáról beszélt, amelyek benne kavarogtak az előadás kapcsán. De ezt a vihart nem csak a mű keltette benne, hanem az is, hogy mint feleségnek, Cosimának Wagner oldalán volt a helye, és mindent megtett, hogy úgy érezzen, mint férje, de ugyanakkor nem akarta az apát sem megbántani. Kettejük kapcsolatát rengeteg kimondatlan feszültség terheli, amely majd éppen Liszt halála kapcsán kulminál.

Liszt ekkor már a saját útját járja megélt hitével, küldetéses zenei munkásságával. Jól alátámasztja a következő idézet, melyhez hasonlót találhatunk a Chopinről írt tanulmányában is amikor a mindenható művészről írt. „Mi mind, akik Isten kegyelméből abban a szerencsében részesültünk, hogy művészek lehetünk, akiket a természet maga választott ki az örök Szép tolmácsaiul, mi mind, akik azzá lettünk, a hódítás jogán éppen úgy, mint a születés jogán, [...] mi mind azt tanultuk a most elvesztett művésztől, hogy utasítsuk vissza mindent, ami nem függ össze a Művészet legjava törekvéseivel [.] Juttassuk eszünkbe a dórok antik imáját, melynek egyszerű szövege oly áhítatosan költői volt, mikor arra kérték az Isteneket, hogy adják meg nekik a Jót a Szép által!"²⁶ Tanulságos, amiként a Chopin tanulmányban a hitehagyott művészekről szól: „A hitehagyott költőt, a renegát művészt tehát soha sem szabad azokhoz az emberekhez hasonlítani, akinek halála után csak gyarlóságaik rossz illata, a gonosztetteik nyomában feltornyosult romok maradnak..."²⁷ Az igaz, hogy Lisztnek a pápával kialakított baráti kapcsolata sokat segített abban, hogy az egyház felkarolta és támogatta zeneszerzői munkásságát, de a misék ellenére Liszt nem lett a katolikus egyház házi szerzője. Egyébként miséit Párizsban meglehetősen hűvösen fogadták.

Wagnerrel a művészet leválni igyekezett az egyházról és a polgárság számára készített ideológiát patetikus érzületből. Weimarban méltányolták is az emberek ezt a törekvést, és a korábbi forradalmár Wagnerből hamarosan germán nemzeti zeneszerző lett. Vele szemben viszont Liszt nagyon jól tudta, hogy a vallási érzés nem fér bele a színházba, annak a templomba kell maradnia, és magát G. P. da Palestrina (1526-1594) szellemi utódaként az egyházi zene és vallásos érzések megújításának szentelte. Liszt a Róma-Weimar pólus között éppen Pesten egyaránt adózhatott, nem csak a magyar nemzeti érzésnek, hanem a töretlen katolikus vallásosságnak is. Ennek jó alkalma lesz az Esztergomi mise megalkotása, melyet a székesegyház felszentelésére írt, valamint a Koronázási mise, amelyet Ferenc József megkoronázásra írt, de nem ő vezényelte. Liszt zenéje ekkoriban azt tudja adni az osztrák birodalom vezetőjének, vagy akár a magyar prímásnak is, amit azok nem tudnak sem a birodalomnak, sem az egyháznak megadni, a közös tiszta örömet. Az öreg Ferenc József birodalmában majd egy másik zenész, R. Strauss walzer muzsikája tartja már egybe a birodalmi közösségi érzületet. De az a bálok zenéje, és nem a templomoké.

Az is feltűnő, hogy Liszt vallási ihlete nemcsak a Bibliából, hanem a keresztény legendáriumból is táplálkozott ebben az időben. Különösen érvényes ez a Szent Ferenc Naphimnu-szának²⁸ megzenésítésére és a Szent Erzsébet-oratóriumra.²⁹ De ez vonatkozik a Te Deumra,³⁰ amely a katolikus egyház ősi imája, a Pater nosterra, amely a misében mindig felhangzó és leggyakoribb keresztény ima és több alkalommal is megzenésített. Vagy a Tantum ergóra, amely Aquinói Tamás himnusza, az oltáriszentségről, amelynek szövegét Aquinói Tamás pápai rendelésre, az antiprotestáns úrnapja ünnepre írta. Hasonlóan katolikus himnuszt zenésít meg az oltáriszentség tiszteletére, az O salutaris Hostia címűt³¹ művében, ahol a latin költészet esztétikája találkozik Liszt áhítatával. Himnuszt írt Szent Cecíliáról,³² aki a katolikus zene patrónusa. A Salve Regina³³ gregorián himnuszt dolgozza fel, amely Szűz Máriát dicsérő himnusz. A már éppen feledésbe menő gregorián zenét ezzel visszahozza a koncerttermekbe is. Kevesen tudják, hogy Liszt nem a solémi bencések Liber Usualisát használta, hanem egy Gregor Mettenleiter Regensburgan 1553-ban kiadott gyűjteményét. Hamburger Klára³⁴ mutatta ki, hogy Liszt zenéjében egy bizonyos szó-lá-dó kulcs, a Szent Erzsébet oratóriumára írt bejegyzése alapján a kereszt titkos zenei kódja, mely számos vallásos szerzeményében feltűnik. Ez a hangkombináció más műveiben is megtalálható. Sokan felróják, hogy Liszt igen keveset idézi J. S. Bachot, esetleg még azzal is vádolják, hogy Liszt nem tiszteli Bach muzsikáját, ennek ellenére nem csak a BACH darabot írta meg, hanem maga is írt zsoltárokra korált és megzenésített német evangélikus egyházi énekeket is. Ide sorolható a 12 Alte deutsche geistliche Weisen (Chorales) [12 korál], melyet 1878-79 között komponált, ezzel együtt igaz, hogy vallási ihletéhez a szöveget soha sem csak a Bibliából vette. Világjáró körútjain ugyanis nem csak katolikus egyházi zenét hallott, hanem Németországban volt alkalma protestáns egyházi zenével is találkoznia, és egyáltalán nem zárkózott el előle. A vallásos érzést tehát többféle zenei kultúra felhasználásával is képes volt kifejezni.

Összegzés

Az öreg Liszt zenéjét Alan Walker úgy kategorizálja, hogy az élete utolsó periódusában a visszatekintés, a kétségbeesés és a halál zenéje.³⁵ Némileg igazat adhatunk neki, csakhogy elhibázott lenne ezt a hármast tragikus magánéleti szenvedéseiből levezetni. Inkább tudatos lelki állásfoglalás következményének tarthatjuk. Liszt Ferenc Wagnerrel ellentétben, aki zenjében megelégedett önmaga és a germán mitológiai múlt dicsőítésével, szerzőnk új életérzése éppen a jövőt, reményének vagy reménytelenségének a kutatása felé fordult. Ebben az időben jutnak el hozzá az orosz zenészek alkotásai is, akik igaz, az ortodox liturgiára, de szintén írnak miséket is. Úgy tűnik, megérezte az új életérzést, amely majd zenében fog megtestesülni, de azt is, hogy ezek az új érzések a hagyomány, a vallásosság és a hit ellen fordulnak Európában. Liszt Európa-szerte tömegeket rázott fel a zenéjével. Egyetlen zongorával számos dallamot vitt el Párizsból Moszkvába vagy Angliába, ilyen értelemben a legnagyobb hatású kultúrmissziót végezte a 19 században. De ő mint küldetéses romantikus művész azt tartotta: „Génie oblige!", a zsenialitás kötelez, és másokat szolgált zenéjével. Addig Wagner emberek fölötti emberré tette magát a zenéje által, és a zseni jogán igyekezett kibújni minden kötelezettség alól. Jellemző, hogy Wagner sikerei csúcsán nem fogadott szinte senkit és nem járt fogadásokra. Ezzel az elzárkózással emelte magát mindenki fölé. Liszt élete végéig kis embereket is fogadott, sőt kéregető, támogatást igénylő tanítványokat is. Liszt maga személyesen a katolikus kereszténység felé fordult öregkorában, sőt erősen felkarolta a vallási érzések kifejezésére a gregorián zenét is, amelyet a Wagner-kultusz idején korszerűtlennek tekintettek. Liszt jól tudta, hogy élete végén már nem volt az új tömegek zenésze. Annak ellenére, hogy az arisztokrácia által megtagadott művész élete vége felé jelentős társadalmi elismerésekben részesült.³⁶ 1860. október 12-én III. Napóleon Lisztnek a becsületrend tiszti keresztjét adományozta. 1861 decemberében a weimari herceg udvari kamarásnak nevezte ki. A kisebb papi rendeket is megkapta 1865. április 25-én Hohenlohe érsektől, a vatikáni magánkápolnában megkapta a tonzúrát. A szertartás után IX. Piusz pápa

magánkihallgatáson fogadta, ami azt jelenti, hogy a legfelsőbb politikai és vallási körök keresték a társaságát. Jól tudjuk, Liszt a tonzúra felvétele után a Vatikánba költözött egy időre, de nem lett sem a Vatikán foglya, sem a zenésze. Július 30-án további egyházi, ún. kisebb rendeket vett fel: ostiarius, lector, exorcista és acolitus lett. A szó jogi értelmében nem volt pap, de papi ruhát hordott, a világ számára egy letűntnek tekintett egyházi intézmény propagátorának tűnt, de ez számára tudatos döntés volt, annak ellenére, hogy valójában katolikus hite nagyon különbözött a kortárs papok hitétől. Ugyanebben az évben megírta végrendeletét, melyben számos adományt hagyott rokonaira, barátaira. Liszt az általa vélt biztos várba, a hitébe és az egyházába menekült, az ingatag világ és a tőle elforduló tömegek elől. Ezért hitvalló vallásosságának csúcspontja a Krisztusoratórium (1855-67), az ő vallásossága ősi és természetes volt, mint Giuseppe Verdié. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy az általa bálványozott szentek között ott találhatjuk Goethét és Beethovent is. Goethe Vándor éji dalát is megzenésítette. Az is sokatmondó, hogy a 23., Az Úr az én pásztorom kezdetű zsoltár megzenésítésének ideje Blandine és Dániel halálának éve.³⁷ A csapások idején Liszt természetesen Istenhez fordul, de legtöbbet a szentek közbenjárását kérte, majd Krisztus-oratóriuma egyben azt is jelenti, hogy a szenvedő Jézus és a kereszt kerül érdeklődése középpontjába. Wagner és Liszt mindketten hittek a művészet ember jobbító erejében, és a hangversenytermeket a polgárság és az arisztokrácia új templomává változtatták.

A géniusz erői nem kötődnek az időhöz, és Liszt hite soha nem lesz olyan nyugodt áradó hit, mint J. S. Bach hite. A Csárdás macabre (1881-82) című műve szinte előzmény nélküli. Sőt, megjelenik nála nem csupán a Dies irae feldolgozása, hanem annak paródiája is. Igaz, a művész maga is megretten új zenei gondolataitól, mert a „macabre" kéziratára ráírja: „Szabad az embernek ilyet írnia vagy meghallgatnia?" Szembe kellett nézni azzal, hogy élete végén sokat vesztett népszerűségéből, kritikusai lefokozták zongoristának. „Úgy tűnik, hogy »Mr Litzet« (sic!) mindenütt teljes örömmel fogadják, ha zongoránál jelenik meg. De azt már nem engedik meg neki, hogy saját tetszése szerint gondolkodjék vagy írjon."³⁸ Liszt pedig saját tetszése szerint gondolkodott a zene jövőjéről is, és a hitéről is. Carolyne hercegnének írta le, „hogy gerelyemet a jövő határtalan terébe hajítom". Az ebbe az irányba elhajított gerelyt Magyarországon Bartók, és Kodály, külföldön pedig Schönberg fogja majd felvenni. Liszt hitt zenei utóéletében³⁹ és ezzel együtt vallási zenéje utóéletében is. Amikor lehunyta szemét, sokan úgy gondolták Liszt és zenéje kiment a divatból. Legbántóbban éppen Weimarban fejezték ki ezt, amikor már csak Wagner apósaként emlegették. Mondta is Liszt: „Miért itt kellett megbetegednem?" De azok a vallási érzések, amelyeket a gregorián muzsika és a német népegyházi dallamokban megformált, sőt a vallási zenéjébe bevitt diszharmónia, a kétségek kifejezésére olyan újdonság lett, amelyekkel a démonokkal hadakozó hívőt Liszt az utókorban is megsegíti, azokat, akik a modern korban hasonló érzésekkel viaskodnak. Érthető tehát, hogy egyre többen fedezik fel nemcsak személyesen megélt tragédiáját, hanem személyes, őszinte imáját és Istenhez emelkedő fohászait is.

Jegyzetek

1 Vö.: Humphrey Searle: Liszt Ferenc, in: Korai romantikusok. Rózsavölgyi 2010.

2 Leslie Howard AM (1948. április 29.) ausztrál zongorista és zeneszerző. Ő vette először lemezre Liszt zongoraműveit teljes terjedelmében és ez 300 hagyományos lemezt eredményezett. Azonban zeneszerzőként is jól ismert, bár a Guardien cikke szerint azon virtuóz zongoristák közé tartozik, akik már kihalóban vannak.

3 George Sand, írói álnév, eredeti neve Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (1804-1876) francia írónő, novellista, egy időben Liszt barátja, de Chopinnal élt hosszabb ideig és III. Napóleonhoz is közel került.

4 Niccolö Paganini (1782-1840) itáliai hegedűművész, zeneszerző, a 19. századi romantika korának legjelentősebb hegedűvirtuóza. A szatócs fiából európai hírnévre szert tett hegedűs, a vörös sebhelyes pap, nem csak virtuóz játékával, hanem előéletével is befolyásolta Liszt életmódválasztását.

5 George Sand, teljes nevén Amandine Aurore Lucile Dupin, Baronne Dudevant (1804-1876) ismert írói nevén George Sand, francia írónő, novellista. Több mint 30 regényt és 8 színdarabot is írt. Ő tekinthető a feminizmus előfutárának.

6 Liszt Dániel (Róma, 1839. május 9.-Berlin, 1859. december 13.) Sírja Berlinben a Szent Hedvig-temetőben található. Dániel volt Liszt egyetlen fia. Anyja Marie d'Agoult grófné volt. A fiú sokat ígérő tehetség volt, de igen korán meghalt tuberkulózisban. A sírját lerombolták, amikor a berlini falat építették, majd azt követően újraállították a temetőben. Nővére Liszt Cosima. Irod.: Marek, George R., Cosima Wagner, Ein Leben für ein Genie, Knaur, München, 1993, Hammer, Klaus, Historische Friedhöfe & Grabmaler in Berlin, Stattbuch Verlag, Berlin, 1994. Mende, Hans-Jürgen, Lexicon Berliner Grabstatten, Haude & Spener, 2005.

7 Liszt Blandine (1835-1862) Liszt Ferenc lánya. Édesanyja Marie d'Agoult. Férjhez ment Emile Ollivier-hez. A Saint Tropez-i temetőben pihen. Blandine megszülte Liszt unokáját, azt követően a mellében daganat nőtt, amelyet megoperáltak, feltehetően rosszul sterilizált szikével. A fiatal anya a műtét után vérmérgezést kapott, amelybe belehalt nagy fájdalmak és hallucinációk közepette.

8 Carolyn unokatestvére volt Gustav Adolf Hohenlohe (1823-1896) bíboros, akinek kezéből Liszt a tonzúrát és a kisebb rendeket felvette.

9 Úgy tűnik, a hercegnő Liszt szellemi partnere is volt. Ezt bizonyítja, hogy később is leveleztek. Amint a hercegné végleg elbúcsúzott Liszttől mint potenciális férjtől, teljesen az írásnak szentelte magát. Életének utolsó 25 esztendejében kifejtett irodalmi munkássága 47 kötetnyit tesz ki, az egyház morál- és kultúrtörténete érdekelte, de írt Lutherről, a szocializmusról és magyarázatot fűzött a Jelenések könyvéhez is. Vö. A. Walker III. 526-527.

10 Teljes listát l. Alan Walker i. m. 3. 525-526.

11 Szcitovszky volt az egyik utolsó leggazdagabb bíboros, aki végrendeletében tekintélyes magánvagyonát, 600 000 forintot nyolc részre osztotta, amelyből egy részt a papnevelő intézetnek, egy részt az apácáknak, egy részt jótékony célokra, a többi öt részt pedig rokonai között rendelte felosztani.

12 Öt francia kórusmű (1840-49), Pater noster II [első/második változat] (1846, 1848) Ave Maria I [első/második változat] (1846, 1852), Hymne de l'enfant á son réveil (Lamartine) [első/második változat] (1847, 1862).

13 Giovanni Pierluigi da Palestrina (1525/1526-1594) zeneszerző, a reneszánsz templomi zene kiemelkedő képviselője. Több száz munkát hagyott ránk, 104 misét, 300 motettát, 68 offertóriumot, 72 himnuszt, 140 madrigált, 4 vagy 5 siralmi éneket, 35 magnificatot és számos más művet. Leghíresebb a patrónusának, II. Marcell pápának ajánlott Missa papae Marcelli. Tevékenysége az ellenreformáció idejére esett. A tridenti zsinat gyakorlatilag tiltotta a többszólamúságot a templomi zenében, de Palestrina több művében kiállt a többszólamú zene mellett, a zsinatnak írt - de II. Marcell pápának dedikált - miséjében demonstrálta, hogy a többszólamúság is kifejezheti a történet vallásos üzenetét. A zsinat megenyhült, és emiatt Palestrinát a templomi zene „megmentőjének" is tartják.

14 A római években indul be a jelentős egyházzenei alkotásainak sora, amelyből csak a legfontosabbakat soroljuk fel. Cantico del sol di Francesco d'Assisi [első/második változat] (1862, 1880-81), Christus ist geboren II [első/második változat] (?); 1863, S.33, Slavimo Slavno Slaveni! [első/második változat] (; 1863, 1866), Christus ist geboren I (1863?), Crux! (Guichon de Grandpont) (1865); Missa choralis, organo concinente (1865), Ave maris stella (1865-66, 1868);, Dall' alma Roma (1866,); Magyar koronázási mise (1866-67,); Te Deum I (1867), Requiem (1867-68), Mihi autem adhaerere (a 73. zsoltárból) (1868), 116. zsoltár (Laudate Dominum) (1869,); Inno a Maria Vergine (1869,); Pater noster III (1869); Ave Maria II (1869), Tantum ergo (1869), O salutaris hostia I (1869?), O salutaris hostia II (1870?), Ave verum corpus (1871), Libera me (1871), Die heilige Cacilia (1874,) Die Glocken des Strassburger Münsters (Longfellow) (1874) Anima Christi sanctifica me (1874, kb. 1874), Der Herr bewahret die Seelen seiner Heiligen (1875,); Weihnachtslied (O heilige Nacht) (1876), Gott sei uns gnadig und barmherzig (1878,); Septem Sacramenta. Responsoria com organo vel harmonio concinente (1878); 12 Alte deutsche geistliche Weisen (Chorales) (1878-79); Via Crucis (1878-79), Cantantibus organis (1879); O Roma nobilis, pápai himnusz (1879), Ossa arida (1879), Rosario [4 korál] (1879), Pro Papa (1880), 129. zsoltár (De profundis) (1880-83), Szent Kristóf legenda (1881); Zur Trauung. Geistliche Vermahlungsmusik (Ave Maria III) (1883), Nun danket alle Gott (1883), Mariengarten (kb.1884); Qui seminant in lacrimis (1884), In domum Domino imibus (1884?), O sacrum convivium (1884?), Qui Mariam absolvisti (1885); Salve Regina (1885); Pax vobiscum! (1885)

15 II. Lajos bajor király (1845- 1886), a Wittelsbach-házból származó bajor királyi herceg, 1864-től Bajorország uralkodója. Más néven az „Őrült Lajos király". Különcségei miatt gyakran nevezték még „Hattyúkirálynak" vagy „der Marchenkönig"-nek, azaz „Mesekirálynak" is. Homoszexuális hajlamát titkolta, de a férfiakhoz vonzódott. Richard Wagner rajongója és támogatója volt, Wagner ennek tudatában pökhendi és elviselhetetlen lett.

16 Ez azért is különösen felháborító, mert például Meierbeer maga is támogatta Wagnert.

17 Hankiss II. 659.

18 Hankiss II. 702.

19 IX. Piusz pápa (Giovanni Maria Mastai-Ferretti (1792-1878); 18461878 között római pápa, kedélyes alkat, aki mindenkivel szívesen érintkezett. Don Bosco pápája volt.

20 Hankiss II. 608

21 Georg Friedrich Rudolph Theodor Herwegh (1817-1875) egy szocialista és forradalmár német költő és fordító, a proletariátus költője, aki Karl Marx mellett is dolgozott, de fordított Lamartines-t és Shakespeare-t is.

22 Ez a himnusz a zeneirodalom egyik egyházi „slágere" és sokan megzenésítették, többek közt Kodály Zoltán, Franz Joseph Haydn, Antonín Dvorák, Antonio Vivaldi, Gioacchino Rossini, Giovanni Battista Pergolesi, Arvo Part és Domenico Scarlatti, Guseppe Verdi a Quattro Pezzi Sacri részeként komponált hozzá zenét.

23 Jean Tisserand (|1497), ferences szerzetes, valószínűleg teológiai doktor és VIII. Károly francia király gyóntatója, aki Lyonban újabb kolostort is alapított és ismert prédikátor volt.

24 Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat keresztény trikolon, „röpima", amely az 1925-ben bevezetett katolikus Krisztus király ünnepén szokás énekelni. Liszt korában nem volt annyira ismert.

25 Lisztnek Gilléhez írt leveléből, 1866. október 23.

26 Hankiss I. 233.

27 Hankiss I. 243.

28 1224-25 között keletkezett a regula szerint.

29 Árpád-házi Szent Erzsébet (Thüringiai Szent Erzsébet) (1207-1231) II. András magyar király és a Bánk bánból ismert rossz hírű merániai Gertrúd lánya, aki Németországban a legnagyobb tiszteletnek örvendő szent. Legendája a 14 századból származik.

30 Szent Ambrus keresztelési himnuszának tartják, Kr. u. 387 k. keletkezett.

31 Aquinói Tamás írta az úrnapja - oltáriszentség ünnepének himnuszaként, amelyet azóta is énekelnek a katolikus templomokban, hasonlóan a Panis Angelicus és a Tantum ergo című himnuszokhoz.

32 Szent Cecília 250 k. halt meg Rómában és a Trasteverén van eltemetve. 1599-ben találták meg a holttestét a bazilika restaurálása közben. Cecíliát a középkor vége felé a tizennégy segítő szent közé sorolták, és egy fordítási hiba miatt lett az egyházi zene szentje, ugyanis azt fordították a legendájában, hogy a saját esküvőjén ő maga játszott az orgonán. Ünnepét már 545-ben november 22-én ülték Rómában.

33 Középkori német szerzetes, Hermann von Reichenau (1013-1054) szerzeménye, mely a katolikus Mária-tisztelet egyik közkedvelt éneke.

34 Hamburger Klára: Liszt Ferenc zenéje. Balassi Kiadó, 2010

35 Walker, A.: Liszt Ferenc III. 423.

36 Liszt Ferenc kb. ötven különböző kitüntetésben részesült, több művészeti akadémia tagja, Hohenzoller-Hechingen herceg tanácsosa, III. Károly-érdemrend, Nagy Szent Gergely-érem IX Pius pápától, Francia Becsületrend, Szent Mihály-érdemkereszt a Bajor királytól, Ferenc József császári érdemrend, Albano tiszteletbeli kanonokja a belga királytól, Lipót-érdemrend stb. vö. A. Walker 3. 523-524.

37 A 23. zsoltár (Mein Gott, der ist mein hirt) [első/második változat] (1859, 1862),

38 Walker A.: Liszt i. m. 439.

39 Liszt zenéje nagyon sok későbbi szerzőre hatott, álljon itt néhány: Smetana, Dvorák, Saint-Saens és d'Indy, Borogyin, Musszorgszkij, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, R. Strauss, sőt újításaira érzékenynek mutatkozott Grieg, Debussy, Szkrjabin, Schönberg és Sztravinszkij.