Bélfenyéri Tamás-János
aZ ISTEN FIAINAK ÉS AZ EMBEREK LEÁNYAINAK HÁZASSÁGA
A TER 6,1–2 ALAPJÁN

The Marriage of the Sons of God and the Daughters of Humans (Gen 6,1-2)

This scientific work stands on the base of Gen 6, 1-4 which is an ancient mythological-polytheistic narrative (story). The author's inten-tion is to make a research upon the text of Gen 6, 1-2, which informs about the multiplication of humanity and about the marriage of the sons of God and the daughters of humans. The central element of the research is the expression of „sons of God" (bene Elohim), which had different interpretations in history. The curiosity of the dissertation's topic is that it touches a controversial biblical and religion historical question, which gave life for many theories to answer it.

Keywords: sons of God, daughters of humans, Genesis, etiology, mythology

A Ter 6,1-4 bevezető a vízözön történethez. Írásomban Ismertetem a Ter 6,1-4-hez kapcsolódó alapismereteket, vázolom felépítését, majd az 1. vers (az emberiség) egzegézisét mutatom be. A hangsúlyt a 2. versre és ezen belül is az Isten fiai (bene Elohim) kifejezésre fektetem. Összegzem az e terén kialakult interpretációkat, amelyek mindegyike sajátos látásmóddal, érvrendszerrel bír. Mindezen ismeretek megfelelő alapot nyújthatnak a Ter 6,3-4 kutatásához.

Bevezető megjegyzések

Az Isten fiainak és az emberek leányainak házasságáról szóló szentírási rész a vízözön-elbeszélés (Ter 6-9,17) bevezetője, a Teremtés könyvének egyik legnehezebben értelmezhető epizódja. Egy ősi, mitologikus-politeisztikus elbeszéléssel van dolgunk, melyben a bibliai szerző rámutat a romlottság és bűn mélypontjára. A Ter 6,1-4 szöveg értelmezésekor kánaánita eredetű forrással is számolhatunk. A rövid rész az ókori Kelet mítoszok uralta világát tárja elénk, ahol isteni és emberi lények kötnek egymással házasságot. A bibliai szerző célja az, hogy JHWH szuverenitását és egyedüliségét megvédelmezze, ezért a mitologikus hagyomány demitizálásához folyamodik.¹

A vízözön történetét négy egységre oszthatjuk: az emberiség gonoszságának leírása (Ter 6,1-8), Isten gondoskodása Noéról és családjáról (Ter 6,9-7,16), a vízözön leírása (Ter 7,17-8, 22), Isten Noéval kötött szövetsége (Ter 9,1-17). Ezen belül írásomban részletesebben az emberiség gonoszságának elbeszélésével foglalkozom.²

A vízözön történetének bevezetője (Ter 6,1-8) az idő múlását fejezi ki és az erkölcsi romlást, illetve annak okát magyarázza. Isten kijelenti, hogy bűnei miatt az emberiséget elpusztítja. A Ter 6,1-4 szövege a jahvista hagyományból származik, emiatt archaikus és Isten-ember párbeszéd, antropomorf istenkép jellemzi.³ A Wellhausen-iskola tanítása szerint a jahvista hagyományt a Kr. e. 9. században Júdában foglalták írásba.⁴ Josef Scharbert kétségbe vonja a jahvista szerzőséget, mivel: a) a jahvista szerző sehol másutt nem beszél a test leértékeléséről, amit a Ter 6,3 világosan kiemel; b) a szavak kombinációja egy későbbi héber beszédfokra vall.⁵

A Ter 6,1-4 szakasz eredete, hovatartozása és értelmezése kapcsán három nézet alakult ki: a) a vízözön történet részét képezi; b) a Ter 5 (Ádám nemzetségtáblája) kiterjesztése; c) a Ter 4,25-26-ot (Szet utódai) kellene követnie. a) A Ter 5. fejezete 32 versben bemutatja Ádám nemzetségét, melyből kiemelendő a 32. vers, ennek középpontjában Noé és fiai (Szem, Kám és Jáfet) kerülnek. Ez a vers teremti meg a kapcsolatot a vízözön-elbeszéléssel. Ennek értelmében a Ter 6,1 a vízözön története kiindulási pontja, mely arra ad magyarázatot, hogy Isten miért pusztította el a földet vízözönnel. b) A Ter 6,1-8 az ádámi nemzetségtábla folytatása, eszerint a vízözön-elbeszélésnek Noé története jelenti a kezdetét (Ter 6,9-től). c) A Ter 4,25-26 után illeszthető, mivel nincs szoros összefüggésben az 5. fejezettel és a vízözön-elbeszéléssel, sőt mintegy akadályozza a kettő kapcsolatrendszerét.⁶ A Ter 6,1-4 szövege valószínűleg a vízözön történetétől függetlenül keletkezett, amit később a jahvista redaktor (vagy M. Noth szerint mások) a víz-özön-elbeszélés végső formájához csatolt, hogy magyarázatot adjon az isteni büntetés okára.⁷ Westermann a Ter 6,1-2.4-et a kánaánita forrásból eredezteti, amelyhez a jahvista szerző a 3. versben szereplő megjegyzést fűzte. Nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy a redaktor a Ter 6, 1-2.4 szövegét egy független forrásból kölcsönözte és látta el magyarázattal.⁸ A Ter 6,1-4 szövege a következő:
1 Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek,
2 látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek;
3 Isten ekkor így szólt: „Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból!"
4 Óriások voltak a földön azokban a napokban - azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek -, ezek az ősidők erős, híres férfiai.

A Ter 6,1-4 felépítése

A Ter 6,1-4 etiologikus (okmagyarázó) jellegű. Olyan irodalmi egység, amely bemutatja, hogy a vízözönt hozó isteni döntést milyen körülmény váltotta ki. Négy komponensből áll: a helyzet leírása (1. vers), a feszültség (2. vers), az isteni ítélet (3. vers), a befejezés (4. vers). A helyzet leírását tartalmazó rész főbb jellemzői: semlegesség, nincs ítélkezés. A bemutatott esemény hátterét képezi. A 2. vers azt a feszültséget ábrázolja, melyet égi és földi egyesülése okoz. A házassági kapcsolatról itt még nem születik értékítélet, de a jahvista vallási hagyomány tudatában elítélendő tett. Az isteni ítéletről szóló vers egy teológiai kérdést vet fel: a halandó ember nem tehet szert örök életre. A befejezés nem kapcsolódik a 3. vers tartalmához, sokkal inkább az 1-2. versből megtudott információkat fejti ki. Megtudhatjuk, hogy az Isten fiainak és az emberek leányainak násza óriások (nefilim) és hősök (gibborim) születését eredményezte.⁹

A helyzet leírása: az emberiség szaporodása

Az 1. vers: „Amikor azután az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek." Ez a kijelentés az emberiség sokasodásának aktusát ragadja meg, amely a 2. versben szereplő házasságok előzményéül szolgál. Párhuzamot fedezhetünk fel a hatnapos teremtéstörténet isteni parancsával: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!" (Ter 1,28). Az ember és a föld összekapcsolására találunk korábbi utalásokat a Ter 2,5.7-ben és 3,17-ben.¹⁰

A szöveg tanúsága szerint az emberek „leányokat" szültek. Ez érdekes megjegyzés, mivel a bibliai hagyomány rendszerint a fiúk születésére teszi a hangsúlyt, hisz bennük él tovább a nemzetség. A genealógiák megemlítik a fiúk mellett a lányok születését is, de a fiúk világra jötte fontosabb. A megszaporodott emberiség krízisteremtő faktorként jelenik meg a Teremtés könyve mellett az Atrahaszísz (A 2:1, 2-3) és a Gilgames eposzokban is. A megsokasodott emberiség hajlandóságot mutat határai átlépésére és megkérdőjelezi az isteni tekintélyt, mint a bábeli torony története esetén is (Ter 11,1-9). Az 1. vers hangneme tárgyilagosnak mondható, nem feltételez negatív következményt.¹¹

A feszültség: az Isten fiainak és az emberek leányainak házassága

A 2. vers: „látták az Isten fiai (istenfiak), hogy az emberek leányai szépek (szó szerint jók), és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek." Tényállást olvashatunk, ami konfliktust fog eredményezni. Még nem jelenik meg elutasító magatartás az Isten fiai és az emberek leányainak házasságát illetően, de a Jahve-hívőnek mindenképp feszültséget okoz.¹²

A legvitatottabb elem e versben a héber bene elohim (bené ha elohim) kifejezés, melyet lehet Isten/istenek fiainak vagy istenfiaknak fordítani annak megfelelően, milyen természetet tulajdonítunk a név viselőjének. Az Isten fiai kifejezés esetében az egzegéták több interpretációt vesznek figyelembe.¹³

a) Az ókori Keleten fellelhető vallási párhuzamok az „Isten fiai" kifejezés számára egy széles értelmezési sávot nyitnak meg. Isten fiai az Ószövetségben az Isten égi udvartartásának (1 Kir 22,19) részét képezik (Jób 1,6; 2,1; 38, 7, Dán 3, 92 (25)). Jób könyvében a sátán is idesorolandó. Az égi udvartartás egy másik formát ölt a Zsolt 29,1 és a 89,7 szerint, ahol „istenek fiai" (bené .elim) szerepelnek. A Zsolt 82,6 a „Magasságbeli fiainak" (bené .eljon) nevezi őket.¹⁴

Léteznek olyan utalások is az Ószövetségben, ahol ugyan nem olvashatjuk az említett konkrét megnevezéseket (Isten fiai, istenek fiai, Magasságbeli fiai), de egy mennyei tanács meglétét feltételezik. Kapcsolatban állhat az első emberekkel (Ter 1,26, 3,22), szerepelhet az őstörténet (Ter 11,7) vagy isteni hívás, prófétai megbízás (1 Kir 22,19-22; Iz 40,3.6; Jer 23,18.22) keretében.¹⁵

Isten mennyei udvara, tanácsa az istenek tanácsának ókori elgondolásából eredeztethető.¹⁶ Jahve égi udvartartása ugyanis az ugariti szövegekben megjelenő kánaánita „Él fiaival" (bn il/m/) áll rokonságban. „Él fiai" a legfőbb istenek, akik Élnek, mint az istenkirálynak alárendeltjei.¹⁷ Ezen alárendeltek közt találjuk Baált, a termékenység istenét, Motot, az alvilág istenét és Jamot, a tengerek istenét. Babilóniában Szin holdisten Anu főisten fiának felel meg.¹⁸ A panteon részét képezik, de csak másodrangú szerepet töltenek be.¹⁹ Az ugariti Baál mítosz Asera (Atirat) hetven fiáról beszél. Asera Él első feleségének számít, vagyis Él fiai hetvenen vannak. A MTörv 32,8 ezzel a koncepcióval áll összefüggésben: „Amikor a Felséges a nemzeteket eloszlatta, amikor az ember fiait szétválasztotta, megszabta a népek határait Isten fiainak száma szerint". Ugyanezt az „Isten fiai" olvasatot találjuk meg a quamrani töredékben (4QDeut), az LXX és Symacchus fordításban. A maszoréta fordítás (MT) az „Izrael fiai" olvasatot részesítette előnyben, mivel az „Isten fiai" terminus többistenhitűségre utalhat. A zsidók a Ter 10 (Noé utódai, a népek táblája) tanúsága szerint hetven nemzetet (népet) tartottak számon a földön. Ez a szám megegyezik az Isten fiainak számával is.²⁰

Számos kutató azon a véleményen van, hogy a Ter 6,2 mögött egy hosszabb, égi lények és emberi feleségek közötti házasságokat elbeszélő mítosz áll.²¹ Ezt a mítoszt próbálta a Ter 6,1-4 redaktora demitizálni, hogy általa kiemelje Jahve egyedülálló fenségét az istenek gyülekezetében. A Ter 6,1-4 a környező népek istenek fiairól alkotott képét igyekszik visz-szaadni (C. Westermann, J. Bergman, H. Ringgren, H. Haag).²² Így az Isten fiai szó szerint isten fiai, ugyanis a kánaáni vallásos szövegekben gyakran találkozunk az isteni lények osztályának hasonló képviselőivel. A Biblia nem „istenek" történetéről kíván tájékoztatni, kiemeli azt a fontos tanítást, miszerint az ég és föld keveredése tabu. Az első emberpár számára is tiltva volt azáltal, hogy nem ehettek a jó és rossz tudásának fájáról, valamint az élet fájáról (Ter 3,22-24).²³ Kialakult olyan nézet is, miszerint a bene elohim kifejezés isteni lényeket takar, habár a ben elem az „Elohim lényhez" való tartozást fejezi ki.²⁴

O. Loretz meglátása szerint egyedül az istenfiak jelentés bizonyítható filológiailag. A Ter 6,1-4 szövegében egy (valószínűleg kánaánita eredetű) mítosz maradványaira bukkanhatunk, melynek lényege a teljes értékű istenek közösülése földi asszonyokkal.²⁵ Mindezt az izraeliták alkalmasnak vélték vallási meggyőződésük érvényre juttatására, mégpedig úgy, hogy az „istenek" szót „Isten fiaival" helyettesítették. Ez az interpretáció jól érzékeltette az emberiség bűnösségét és megfelelt a vízözön történetének bevezetésére.²⁶ A Ter 6,1-4 közel áll azon mítoszokhoz is, melyekben az isteni nemzés földi asszony közreműködésével történik. Föníciában is élt ilyen mítosz Byblosi Philón tanúsága szerint.²⁷ B. S. Childs úgy véli, hogy a Ter 6,1-4 az isteni lények osztályába tartozó istenek pluralitásáról („plurality of divine beings") beszél.²⁸ W. H. Schmidt megjegyzi, hogy mivel a „fiú" kifejezés inkább hozzárendelő, mintsem alárendelő viszonyt feltételez, ezért az istenfiakat isteni lényekként foghatjuk fel és nem angyalokként.²⁹

b) Az Isten fiai égi lények, mégpedig angyalok. A legősibb értelmezésnek tartjuk, és sok modern magyarázó gondolkodik így. Ezt az álláspontot képviseli a korai zsidó egzegézis (az apokrif iratok) is.³⁰ Hénok könyve (1Hén) eredetileg kb. a Kr. e. 2-1. században (vagy a Kr. e. 3. században) arám nyelven keletkezett apokaliptikus jellegű irat. Hénok apokalipszisét Kr. u. 350 és 650 között etióp nyelvre is lefordították. Hénok könyve összesen öt részből (108 fejezetből) tevődik össze. Az első rész a 1-36. fejezetet foglalja magába. Georgiosz Szünkellosz A virrasztók könyvének nevezte el ezt az egységet. Kiemelt helyet foglal el az angyalok lázadása mítoszának bemutatása (6-11. fejezetek). Az 1Hénok 6-11 alapanyagát az ún. „Semihaza-mítosz" képezi, amely részletes beszámolót közöl arról, hogyan kívánták meg a mennyei virrasztók és vezérük, Semihaza, az emberek gyönyörű lányait, hogyan esküsznek össze, csábítják el őket, nemzenek velük óriásokat, s tanítják őket és a férfiakat is emellett mindenféle tiltott dolgokra. Ez a szakasz - a Virrasztók könyve egészével együtt - valamikor a Kr. e. 4-3. század fordulóján keletkezhetett, ezért feltételezések születtek arról, hogy a Ter 6,1-4 végső szerkesztése előtt született meg.³¹

A műben ezt olvashatjuk: „Miután megsokasodtak az emberek fiai, ama napokban szép és kedves leányaik születtek. Amikor azonban az angyalok, az ég fiai meglátták őket, vágyra gerjedtek irántuk és azt mondták egymás között: »Rajta, válasszunk magunknak feleséget az emberek leányai közül, és nemzünk gyermekeket!«"³² A következő fejezetben az angyalok bűnös tettének ténye megerősítést nyer: „Ők és velük együtt az összes többi feleséget vettek maguknak, mindegyikük kiválasztott magának egyet, bementek hozzájuk és bemocskolták magukat."³³ G. E. Closen szerint Hénok könyvének szerzője a Ter 6,2-ben szereplő „Isten fiai" kifejezést olvasva és elemezve arra a következtetésre jutott, hogy ezt az „angyalok" szóval lehet parafrazálni.³⁴ A Jubileumok könyve olyan héber nyelven íródott apokrif irat, amelynek keletkezése Kr. e. 150-100-ra tehető. Görög, etióp, latin és szír fordítása is készült. A keresztény ókorban jól ismert volt. A zsidó szerző azt bizonyítja művében, hogy a törvények, szokások és ünnepek kezdettől fogva jelen voltak. A történelem beosztására az évhetet használja. Ennek értelmében az emberi történelem 7x7 évhétből áll.³⁵ A könyv magáévá tette az angyal értelmezést: „És eljött az idő, hogy amikor az emberek fiai kezdtek sokasodni a földön és leányaik születtek, akkor az Úr angyalai látták - annak a jubileumnak egy bizonyos évében -, hogy azok szép kinézetűek voltak, és feleségeket vettek maguknak közülük a maguk választásai szerint és gyermekeket nemzettek nekik, akik óriások voltak."³⁶

Tudósítást kapunk arról is, hogy az angyalok mikor érkeztek a földre és milyen feladattal: „És Mahalalel feleségül vette Dinah-t a tizedik jubileum második (év) hetében, Barakiel lányát, az apja fitestvérének a lányát, és szült neki fiút a harmadik hét hatodik évében, és a Járednek nevezte, mert az ő napjaiban szálltak le az Úr angyalai a földre, azok akiket Vigyázóknak hívnak, akiknek az emberek gyermekeit kellett volna tanítani, és ítéletet és egyenességet gyakorolni a földön."³⁷

A könyv szerzője Hénokot (Énókot) nevezi meg mint azt a személyt, aki arra kapott megbízatást, hogy a vétkes angyalok ellen tanúskodjon: „És bizonyságot tett az őrangyalok ellen, akik bűnbe estek az emberek leányaival; mert azok egyesülni kezdtek egymás között, hogy megfertőzzék magukat az emberek leányaival, és emiatt tett tanúságot mindannyiuk ellen Énok."³⁸

A „bukott angyalok", a Vigyázók tehetők felelőssé a vízözön bekövetkeztéért: „Mert emiatt a három dolog miatt jött az özönvíz a földre, nevezetesen a fajtalankodás miatt, amiben a Vigyázók elrendelt törvényük ellen cselekedtek, amikor az emberek lányai után mentek paráználkodva, és feleségeket vettek ki-ki, amint választott magának: és általuk kezdődött minden tisztátalanság."³⁹

A tizenkét pátriárka testamentuma olyan apokrif irat, mely három rétegből tevődik össze: 1. zsidó alapszöveg, 2. zsidó betoldások, 3. keresztény kiegészítések. Irodalmi szempontból egységes és keresztény szerzőnek tulajdonítható, Kr. u. 190 és 225 között keletkezett (M. De Jonge álláspontja), 12 búcsúbeszédet foglal magába, melyek Jákob fiaitól származnak. Ezek mindegyike egy életre szóló bűnvallomást, egy intelmet és egy próféciát tartalmaz. A testamentumok valamely erény gyakorlását szorgalmazzák, ellenkező esetben büntetés vár a semmirekellőre.⁴⁰ A tizenkét pátriárka végrendeletében szereplő Ruben végrendelete arról számol be, hogy földi asszonyok csábították el az Engrégoroszokat (azaz Vigyázókat, Virrasztókat, angyalokat): „Így bájolták el az Engrégoroszokat is még a vízözön előtt, minduntalan rajtuk járatták a szemeiket, egymás iránti vágyban éltek, gondolataik átjárták cselekedeteiket is, így emberekké lettek, és a férfival való együtthálásban mutatkoztak meg előttük."⁴¹

Naftali (Neftalim) végrendelete is ítéletet mond az Engré-goroszok fölött: „Hasonlóan az Engrégoroszok is megváltoztatták a természetüknek megfelelő rendet, ezért az Úr vízözönre ítélte őket, vagy amazok miatt intézkedett úgy, hogy házaitól és gyümölcseitől megfosztva lakatlan földterület legyen."⁴²

Alexandriai Philónt (Egyiptom, Kr. e. 13 körül-Alexandria, Kr. u. 45/50) zsidó filozófusként és teológusként tartjuk számon. Művei között több Pentateuchus-magyarázat maradt fenn: De opificio mundi, De Abrahamo, De losepho, De Decalogo, De specialibus legibus, De virtutibus, De premiis.⁴³ Az óriásokról (De Gigantibus) című alkotásában a Ter 6,1-2 szövegével kapcsolatos angyalértelmezés: „És amikor az Isten angyalai látták az emberek leányait, hogy azok szépségesek, feleségeket vettek maguknak a maguk választása szerint (Ter 6,2). Azokat a lényeket, akiket más filozófusok démonoknak neveznek, Mózes általában angyaloknak nevezi; „mert szellemek azok, akik a légben lebegnek tova".⁴⁴ A versben szereplő szó szerinti angyalértelmezés (szellemek, akik a levegőben laknak) helyett Philón az allegorikus értelmezésre teszi a hangsúlyt. Kijelenti a lelkekről, démonokról és angyalokról, hogy azok babonaságok.

Philón a Zsolt 78,49-hez fűződő magyarázatában már gonosz halandókról (emberekről) beszél, akik ebben a szentírási szövegben angyalokként szerepelnek. Ők azok, akik nem értelemre (tudomány) hallgatnak, hanem a testre, és nem az erényekre törekszenek, hanem a vágyaknak és szenvedélyeknek engednek.⁴⁵

Josephus Flavius (Jeruzsálem, Kr. u. 37/38 - Róma, Kr. u. 100) zsidó történetíró, akinek a nevéhez a Bellum ludaicum (A zsidó háború) és az Antiquitates ludaicae (A zsidók története) című művek köthetőek. A zsidók története 20 kötetes alkotás, melyet Flavius Kr. u. 93-94 között jelentetett meg. Végigköveti a zsidók történetet az ősidoktől Kr. u. 66-ig. Forrásként az Ószövetséget, apokrif iratokat (3 Ezd, Jub), zsidó és görög-római műveket és gyűjteményeket használ.⁴⁶

A zsidók történetében Josephus Flavius az emberi romlottság leírásakor az angyaljelentést alkalmazza: „Szeth utódai folytatták Isten mint a világegyetem Ura tiszteletét, az erényeiket megőrizve hét nemzedéken át; de az idő teltével ők is romlottakká váltak, elhagyták atyáik gyakorlatait, és nem adtak dicsőséget az Istennek, ahogy az illő lett volna hozzájuk. Emellett nem törődtek a más emberek iránti igazsággal sem. Amennyire buzgók voltak az erényekben, a korábbiakban, annál kétszeresebb buzgalommal lettek gonoszok a későbbiekben, olyannyira, hogy az Istent ellenségükké tették. Mert az Isten angyalai közül sokan nőkkel társultak akkor, és fiakat nemzettek, akik gonosznak bizonyultak, és minden helyes dolognak megtagadói lettek, a saját erejükben bízva. A hagyomány Daniel Chester: „Látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek" (1923) Corcoran Galéria, Washington D. C.

szerint ezen emberek tettei hasonlatosak voltak azokéhoz, akiket a görögök óriásoknak hívnak. De Noét nyugtalanították ezek a cselekedetek, s mivel nem szívlelte, amit azok tettek, próbálta őket meggyőzni, hogy változzanak meg, és térjenek vissza a jobb utakra. De látván, hogy nem hallgatnak rá, mert rabjaivá váltak a gonosz gyönyöreiknek, és félvén attól, hogy megölik őt, feleségével, gyermekeivel és azok feleségeivel elhagyta a földet."⁴⁷ Az angyalértelmezés fellelhető a Qumránban (1Qap Gen 2,1; CD 2,17-19) és az ókeresztény kor egyházatyáinak írásaiban.⁴⁸ A bűnre hajló angyalokról az Ószövetség is tudósít (Jób 4, 18).⁴⁹

Az Újszövetségben (2Pét 2, 4; Júd 1, 6) a „bukott angyalok" képe jelenik meg, akik zűrzavart okoztak a földön, ezért Isten a pokol mélységében (a sötétségben) bilincsekkel örök fogságban tartja őket.⁵⁰ A zsidó apokaliptika mitizáló ágazatát a rabbinikus exegézis „emberértelmezése" törte le. Egy beszámoló szerint a Kr. u. 2. században élt Simeon ben Jochaj rabbi megátkozta mindazt, aki az angyalértelmezést tartotta elfogadhatónak, ez is megmutatja, milyen ellentétes vélemények alakultak ki a Ter 6,1-4 üzenetének dekódolása kapcsán.⁵¹ F. Dexinger szerint az angyalmagyarázat legkorábbi keresztény szövegtanújának a Júdás-levelet kell tekinteni.⁵² A korai egyházatyák a bukott angyalokkal (démonokkal) azonosították a pogány isteneket, ami megmagyarázná megjelenésüket a Ter 6,1-4-ben. Az angyalértelmezés megfelelt a fiatal egyház azon törekvésének, hogy távol tartsa magát a pogány környezettől.⁵³ Emellett ez az elképzelés arra a tényre is alapozott, hogy az ószövetségi Izrael nem rendelkezett saját mitológiával, ők mindig az egyetlen Istent, Jahvét imádták, akinek nem volt felesége, illetve gyermeke.⁵⁴ Az angyalértelmezés a 4. századig uralkodó nézetnek számított, ezt a szetita vonal váltotta fel.⁵⁵ A modern szerzők némelyike (például U. Cassuto) problematikusnak tartja ezt a szemléletet, mivel az angelológia (angyaltan) Izrael késői vallástörténetében (a kései apokaliptikus irodalomban) érhető tetten, míg a Ter 6,1-4 keletkezése nem ebbe a korba illeszthető be.⁵⁶ Kérdéses továbbá, hogy az angyalokról valóban azt lehet-e mondani, hogy az emberek leányaival közösültek, mikor a Mt 22,30-ban világosan ez áll: „A feltámadottak ugyanis nem nősülnek, és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben."⁵⁷

c) Benyik György meglátása szerint az istenek fiai Él bikaisten fiaival azonosak, akik a szemita állattenyésztő törzsek mítoszvilágában szerepelnek. Az emberek leányait a föld (Ádám) leányaival lehet azonosítani, mert a „föld" szó héber megfelelője az ,adamah. Az emberek leányait a kánaánita földművelők leszármazottainak is lehet tekinteni. Ebben a közegben elterjedt gyakorlatnak számított a kultikus prostitúció. Ezt a szokást a Szentírás határozottan elutasítja.⁵⁸

d) Isten fiai a hatalmon lévő emberek, uralkodók, akik tetszés szerint vesznek magukhoz asszonyokat, akiket háremükbe visznek (J. B. Bauer, F. Dexinger). A bibliai hagyomány tanúsága szerint ezt tette a fáraó (Ter 12,15) és Abimélek Gerárból (Ter 20,2) Sárával, Ábrahám feleségével; Dávid Betsábéval, Uriás feleségével (2Sám 11,4) és a sunemi Abisággal (1 Kir 1,3); Salamon az idegen (pogány) nőkkel (1 Kir 11,1-3). A királyok Izraelben Jahve örökbefogadott fiainak számítottak (2Sám 7,14; Zsolt 2,7; 89,27).⁵⁹ Az uralkodók szabad és önkényes birtoklási joga, zsarnokoskodása az alattvalók feleségei felett súlyos véteknek, igazságtalanságnak minősült Izraelben (például Betsábé esetében). Ezek szerint a Ter 6,2-ben szereplő házasság is bűnnek minősül. Az állítás megtámadható, mivel történik említés a hatalommal való visszaélésre, mint a 2Sám 11-ben. Dávid esetében házasságtörésről beszélünk, ami a Ter 6,2-re nem igaz.⁶⁰ A targumokban a bene elohim kifejezés az előkelő emberek, fejedelmek fiait jelenti. Simeon ben Jochaj rabbi (Kr. u. 2. század) meglátásában a Ter 6,2 a magasabb rangban álló férfiak és az alacsonyabb rangban lévő nők jogtalan házassága, mint azt B. Jacob is képviseli.⁶¹ O. Loretz szerint a Ter 6,2 kontextusában helyesebb lenne a hatalmasságok bűnének a többnejűséget (poligámiát) tekinteni.⁶²

e) Egy ősi kánaánita dal izraelita átértelmezése szerint a bírákat és magas hivatalnokokat is „isteneknek" vagy a „Fölséges (Magasságos, Magasságbeli) fiainak" lehet nevezni (Zsolt 82,6 vö. Jn 10,34).⁶³ Jahve döntéseit (Kiv 18,15) a bírák (Zsolt 82,2) közölték azokkal, akik peres üggyel járultak Jahve elé, rájuk is alkalmazták az elohim, „istenek" kifejezést (Zsolt 82,1.6).⁶⁴

f) Isten fiai a jámbor Szet férfi utódai (szetiták), akik először hívták segítségül Jahve nevét (Ter 4,26; 5,22-24; 6,8). Az „emberek leányainak" e logika alapján haladva Káin női leszármazottjait tekinthetjük. A kainiták bűnössége, romlottsága veszélyt jelent az igaz életű szetitákra, így az „Isten fiai" és az „emberek leányainak" házassága valóban törvénytelen és bűnös cselekmény. Mintha egy második bűnbeesés-történet játszódna le, melyben a kainita asszonyok elcsábítják a szetita férfiakat. A kainiták erkölcstelensége átterjed a szetitákra, így elkerülhetetlenné válik a büntetés (vízözön). Noéban mint Szét közvetett utódjában továbbél az istenfélelem (akárcsak Enósban vagy Hénokban), bizonyítván azt, hogy nem romlott meg a teljes emberiség. A szetita értelmezés (J. Scharbert is támogatja) a zsidó és keresztény hagyományban is megtalálható, leginkább a Pentateuchus kánoni formájának kíván megfelelni. Elvonatkoztat a mitologikus magyarázattól, megpróbál racionális megoldást találni a kérdésre.⁶⁵

A szetita magyarázat a Kr. u. 4. századig domináló angyalértelmezést váltotta fel (F. Dexinger), először Julius Africanusnál (Kr. u. 240 körül halt meg) jelent meg. Ő nyíltan elítélte az angyalmagyarázatot, tévtannak, eretnekségnek nevezte. A szetita értelmezés megerősödésében közrejátszott a pogány filozófusoknak (Celsus) a nemi ösztönnel rendelkező angyalok iránti megvetése. Ez a megközelítés mély gyökeret vert a keresztény történelemszemléletben is. Szent Ágoston De civitate Dei című munkájában a civitas Dei és a civitas terrestra eredetét az őstörténetből vezeti le. Isten városa Isten kegyelméből Isten fiainak és az angyaloknak lakhelyévé lett. A földi várost Káin és utódai vér, erőszak árán alapították. Ágoston számára a Ter 6,1-4 a két város/fél ideiglenes összekeveredését jelenti. Mindez azt feltételezi, hogy a „kezdeti" emberiséget a szetiták és kainiták alkották. A reformátorok is a szetita magyarázat mellett tartottak ki. Luther értelmezésében a szetiták lelki uralmukat világi (káinita) uralomra cserélték. G. E. Closen azon meggyőződésének ad hangot, hogy az Isten fiai emberek, mégpedig férfiak.⁶⁶ A Szet leszármazottairól alkotott elképzelés nem állja meg a helyét, ha azt vesszük figyelembe, hogy nem jeleníti meg az istenfiak és az emberek leányai közti különbséget. A Ter 6,2 redaktora egy különbségtételt állapít meg az említett kérdésben (J. Bergman, H. Ringgren, H. Haag álláspontja).⁶⁷

g) Az ugariti népeknél a bn il kifejezés kettős jelentéssel bírt: Isten fia és hős. Utóbbi értelmet alátámasztja az ugariti Krt eposz is. Az eposz szövegében szereplő király, Krt (azaz Keret vagy Kirta) a bn il jelzot birtokolja. Az il szó jelen esetben felsőfokot jelöl, a királyt erősségként, óriásként vagy hősként mutatja be. Az ókori Keleten a királyok gyakran a következő címet kapták: „az istenség vagy istennő fia".⁶⁸ Krt személye értelmezhető úgy is, mint az istenség férfi leszármazottja, fiatal hos (g'lm). Az istenség szolgája, rabszolgája (,bd) jelentés sem kizárható.⁶⁹ F. Dexinger sem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bene elohim terminust harcosként vagy háborúzóként lehessen fordí-tani.⁷⁰ Összességében ez a megoldás a szetita magyarázat egy változatát képezi.⁷¹

h) Az „Isten fia" kifejezés az emberek, félistenek vagy királyok istenségtől való születésére is utalhat (lásd Babilónia, Asszíria és Egyiptom királyait). Gondolhatunk a babiloni hagyományból ismert Gilgamesre is, akit Aruru istennő hozott létre, kétharmad része isten, egyharmada pedig ember.⁷²

i) Istenfiaknak mondattak valamely istenség népének tagjai. A moábitákról azt tartották, hogy Kamos fiai és leányai voltak (vö. Szám 21,29; Jer 2,27). Nem tisztázott, hogy a népek az istenségeket ősatyaként tisztelték vagy csak átvitt értelemben nevezték magukat azok fiainak.⁷³

j) Antropológiai magyarázatul szolgálhat az „Isten fiai" kifejezésre, miszerint élhettek olyan nagynövésű törzsek, melyek vándorlásaik során kistermetű szemitákkal kerültek kapcsolatba.⁷⁴

k) Az izraelitákat a bibliai hagyomány bizonyos esetekben „Isten fiainak" nevezi, ez egyúttal Isten és az ő népe közti kapcsolatot is kifejezi (Kiv 4,22; MTörv 14,1; MTörv 32,5-20; Judit 9,13; Bölcs 9,7; Iz 1,2; Jer 3,19; Jer 31,9.20; Óz 2,1; 11,1). Az izraelitákat úgy említik, mint Jahve által teremtett (MTörv 32, 6; Zsolt 100,3; Iz 43,1.21) és nevelt (Iz 1,2) fiai. Jahve az, aki megvédte fiait, megtérésre szólította fel őket, hogy valóban az élő Isten fiaivá tudjanak válni.⁷⁵

A mitologikus szemléletet követve a Ter 6, 2-ben az istenfiak szexuális kapcsolatot létesítenek az emberek leányaival.

A kánaánita mitológiában az égi panteon tagjainál létezik nemi megkülönböztetés, és a nemek gyakran szexuális kapcsolatba kerülnek egymással. A bibliai elbeszélés ezt a modellt is felhasználhatta.⁷⁶

A 2. versben nem szerepel ítélet az istenfiak és emberek leányainak kapcsolatát illetően, de a használt kifejezések mégis az első bűn elkövetését juttatják eszünkbe: Ter 6,2: „látták" - Ter 3,6 „látta"; Ter 6,2: „jók" - Ter 3,6 „jó"; Ter 6,2: „vették" - Ter 3,6 „vette". A két vers párhuzama az istenfiak és az első emberpár bűnös voltát állítja egymás mellé. A Ter 3,1-6 és a Ter 6,2 ismételt hasonlóságot mutat, amennyiben a kísértés motívuma mindkettőben jelen van. A bűnbeesés történetben a tiltott fa jó és kívánatos gyümölcs, míg a Ter 6,1-4 esetében az emberek leányainak szépsége (jósága) váltja ki a kísértést. A bűnös cselekedetben részt vevőknek az a hibája, hogy átlépték az Isten által szabott határt. Az égi és földi (vagy akár angyali és emberi) szféra tagjainak házassága megsérti a két világ közti határt. A sértés világos kifejtése a 3. versben fogalmazódik meg (talán későbbi betoldás).⁷⁷

Következésképpen megállapíthatjuk, hogy biblikus és vallástörténeti szempontból is a legtarthatóbb és legelfogadottabb álláspontot a mitologikus párhuzam jelenti, miszerint a Ter 6,1-4 szövege egy kánaánita mítosszal hozható kapcsolatba. Az Isten fiai ennek értelmében azonosak Él fiaival, konkrét isteneknek minősülnek. A bibliai szöveg redaktora az istenekről szóló mítoszt demitizálta, hogy ezáltal is kiemelje Jahve szuverenitását, egyetlenségét.

Szakirodalom

Szentírás, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2004

Bartha Tibor (szerk.), Jubileumi Kommentár - A Szentírás magyarázata. I. kötet, Budapest 1998

Benyik György, Ószövetségi exegézis. A Teremtés és Kivonulás könyve, Gyulafehérvár 1994

Brown, Raymond E., Perkins, Pheme, Saldarini, Anthony J., Apokrifek. Holt-tengeri tekercsek. Egyéb zsidó irodalom. In: E. Brown, Raymond E., Fitzmyer, Joseph A., Roland Murphy, Roland E.(szerk.), Jeromos Bibliakommentár 3., Budapest 2003, 73-114.

Clifford, Richard J., Murphy, Roland E., Teremtés könyve. In: Raymond E. Brown, Joseph A. Fitzmyer, Roland E. Murphy (szerk.), Jeromos Bibliakommentár 1., Budapest 2002,49-102.

Day, John, Yahweh and the Gods and Goddesses of Canaan, Sheffield 2000

Dexinger, Ferdinand, Sturz der Göttersöhne oder Engel von der Sintflut? Versuchs eines Neuverstándnisses von Genesis 6, 2-4, unter Berücksichtigung der religionsvergleichenden und exegese-geschichtlichen Methode, Wien 1966

Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000

Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, X. kötet, Oltal-Pneu, Budapest 2005

Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, XIV. kötet, Titel-Veszk, Budapest 2009

Flavius, Josephus, Jewish antiquities. Translated by William Whiston, London 2006

Gray, John, The Krt Text in the Literature of Ras Shamra, Leiden 1964

Jakubinyi György, Bevezetés az Ószövetségbe, Gyulafehérvár 1990-1991

Jubileumok Könyve. Az Ószövetségi Apokrif és Pszeudoepigráf válogatásokból. R. H. Charles verzió alapján magyarul. www.freeweb.hu/enok/Jubileumok.html. Loretz, Oswald, Schöpfung und Mythos - Mensch und Welt nach den Anfagskapiteln der Genesis, Stuttgart 1968 Philo of Alexandria, The Works of Philo Judaeus, the Contemporary of Josephus, Translated from the Greek, C. D. Yonge, I., London 1890 Rózsa Huba, Ószövetségi bevezető, Gyulafehérvár 1996 Rózsa Huba, Őstörténet. Kezdetkor teremtette Isten - A bibliai őstörténet magyarázata. Ter 1-11. Budapest 1997 Rózsa Huba, A Genezis könyve I., Budapest 2002 Rózsa, Őstörténet. A világ keletkezése és az emberiség eredete a Biblia szerint, Budapest 2008 Scharbert, Josef, Genesis 1-11., Würzburg 1983 Vanyó László, Ókeresztény írók 2., Apokrifek, Budapest 1980 Westermann, Claus, Genesis 1-11, Darmstadt 1976 Xeravits Géza, Egy gazfickó ifjúkora. Megjegyzések a Sátán alakjának fejlődéséhez a kereszténység előtti zsidóságban. Katekhón IV/3 (2007), 283-289.

Zamfir Korinna, Ószövetségi exegézis, Kolozsvár 2008

Jegyzetek

1 Rózsa Huba, A Genezis könyve I., Budapest 2002, 244.

2 Rózsa, Őstörténet. A világ keletkezése és az emberiség eredete a Biblia szerint, Budapest 2008, 121.

3 Benyik György, Ószövetségi exegézis. A Teremtés és Kivonulás könyve, Gyulafehérvár 1994, 24-25.

4 Rózsa, Ószövetségi bevezető, Gyulafehérvár 1996, 49.

5 Josef Scharbert, Genesis 1-11, Würzburg 1983. 79.

6 Rózsa, A Genezis könyve I., 224-225.

7 Rózsa, Őstörténet. A világ keletkezése és az emberiség eredete a Biblia szerint, 121; Claus WESTERMANN, Genesis 1-11., Darmstadt 1976, 74, 76. 244. 246 246-247. 247. 247. 247. 249.

8 Rózsa, A Genezis könyve

9 Rózsa, A Genezis könyve

10 Rózsa, A Genezis könyve

11 Rózsa, A Genezis könyve

12 Rózsa, A Genezis könyve

13 Rózsa, A Genezis könyve

14 Rózsa, A Genezis könyve

15 John Day, Yahweh and the Gods and Goddesses of Canaan, Sheffield 2000, 22.

16 Zamfir Korinna, Ószövetségi exegézis, Kolozsvár 2008, 82.

17 Rózsa, A Genezis könyve I., 249.

18 Scharbert, 79. Gál Ferenc, Isten fiai. In: Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 395-396.

19 Hivatkozik rá: Werner H. Schmidt, Mythos im AT, Kap. II: EvTh 27, 1967, 237-254. Idézi Westermann, 72.

20 John Day, Yahweh and the Gods and Goddesses of Canaan, Sheffield 2000, 23.

21 Richard J. Clifford, Roland E. Murphy, Teremtés könyve. In: Raymond E. Brown, Joseph A. Fitzmyer, Roland E. Murphy (szerk.), Jeromos Bibliakommentár 1, Budapest 2002, 49-102., 58.

22 Rózsa, A Genezis könyve I., 249. Westermann, 72.

23 Clifford, Murphy, 58.

24 Hivatkozik rá: August Wilhelm Knobel, Die Genesis, 1860; 1875. Idézi Westermann, 71.

25 Oswald, Loretz, Schöpfung und Mythos - Mensch und Welt nach den Anfagskapiteln der Genesis, Stuttgart 1968, 38.

26 Gál Ferenc, Isten fiai. In: Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 395-396.

27 Loretz, 38.

28 Hivatkozik rá: Brevard S. Childs, Myth and Reality in OT, 1960; 1962, 51. Idézi Westermann, 72.

29 Hivatkozik rá: Werner H. Schmidt, Mythos im AT, Kap. II: EvTh 27, 1967, 237-254. Idézi Westermann, 72.

30 Rózsa, A Genezis könyve I., 249.

31 Jakubinyi György, Bevezetés az Ószövetségbe, Gyulafehérvár 1990-1991, 17.; Raymond E. Brown, Pheme Perkins, Anthony J. Saldarini, Apokrifek. Holt-tengeri tekercsek. Egyéb zsidó irodalom. In: Raymond E. Brown, Joseph A. Fitzmyer, Roland E. Murphy (szerk.), Jeromos Bibliakommentár 3, Budapest 2003, 73-114., 76.; Xeravits Géza, Egy gazfickó ifjúkora. Megjegyzések a Sátán alakjának fejlődéséhez a kereszténység előtti zsidóságban. Katekhón IV/3 (2007), 283289. 287.

32 1 Hén 6, 1-2. (Vanyó László, Ókeresztény írók 2, Apokrifek, Budapest 1980)

33 1 Hén 7, 1.

34 Westermann, Genesis 1-11, Darmstadt 1976, 72.

35 Diós István, Isten fiai. In: Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 940.

36 Jub 5, 1. (Jubileumok Könyve. Az Ószövetségi Apokrif és Pszeu-doepigráf válogatásokból. R. H. Charles verzió alapján magyarul. www. freeweb.hu/enok/Jubileumok.html. Letöltés ideje: 2011. április 30.)

37 Jub 4, 15.

38 Jub 4, 22.

39 Jub 7, 21.

40 Ruzsiczky Eva, Tizenkét pátriárka testamentuma. In: Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, XIV. kötet, Titel-Veszk, Budapest 2009, 105-106.

41 Rub 5, 6. In: Vanyó, 178.

42 Naf 3, 5. In: Vanyó, 225.

43 Diós István, Philón. In: DIÓS István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, X. kötet, Oltal-Pneu, Budapest 2005, 928-929.

44 De Gigantibus II. In: Philo of Alexandria, The Works of Philo Judaeus, the Contemporary of Josephus, Translated from the Greek, című D. Yonge, I. volum, London 1890. 331.

45 De Gigantibus IV. In: Philo of Alexandria, The Works of Philo Judaeus, the Contemporary of Josephus, Translated from the Greek, című D. Yonge, I. volum, London 1890. 332-333.

46 Diós István, Josephus Flavius. In: DIÓS István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2005, 892.

47 Jewish antiquities, Book I. Chapter 3, (72). In: Josephus Flavius, Jewish antiquities.Translated by William Whiston, London 2006, 12.

48 Rózsa, A Genezis könyve I., 249. Az említett egyházatyák nevei: Jusztinosz, Athenagorasz, Alexandriai Kelemen, Irenaeus, Órigenész, Tertullianus, Ciprián, Ambrus, Lactantius, Commodianus, Cesareai Euszébiosz.

49 Scharbert, 79.

50 Tóth Kálmán, Mózes öt könyvének magyarázata. In: Bartha Tibor (szerk.), Jubileumi Kommentár - A Szentírás magyarázata. I. kötet, Budapest 1998, 145.

51 Westermann, 68-69.

52 Ferdinand Dexinger, Sturz der Göttersöhne oder Engel von der Sintflut? Versuchs eines Neuverstandnisses von Genesis 6, 2-4, unter Berücksichtigung der religionsvergleichenden und exegese-geschichtlichen Methode, Wien 1966, 88-95.

53 Westermann, 68-69.

54 Diós István, Isten fiai. In: Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 940.

55 Dexinger, 97.

56 Rózsa, A Genezis könyve I., 249.

57 Westermann, 73.

58 Benyik, 25.

59 Scharbert, 79.

60 Rózsa, A Genezis könyve I., 248.

61 Westermann, 69; Diós István, Isten fiai. In: Diós István (foszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 940.

62 Loretz, 33.

63 Scharbert, 79.

64 Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 940.

65 Rózsa, A Genezis könyve I., 248.; Scharbert, 80.

66 Westermann, 70.

67 Rózsa, A Genezis könyve I., 248.

68 Loretz, 33, 37.

69 J. Gray, The Krt Textin the Literature of Ras Shamra, Leiden 1964, 35.

70 Westermann, 71.

71 Loretz, 37-38.

72 Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 940.; Rózsa Huba, Őstörténet. Kezdetkor teremtette Isten - A bibliai Őstörténet magyarázata. Ter 1-11. Budapest 1997, 142.

73 Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 940.

74 Benyik, 25.

75 Diós István (főszerk.), Viczián János (szerk.), Magyar Katolikus Lexikon, V. kötet, Homo-J, Budapest 2000, 940.

76 Rózsa, A Genezis könyve I., 249.

77 Rózsa, A Genezis könyve I., 250.