Könyv
nASZÁDI KRISZTA–NEMES ÖDÖN:
PÁRBESZÉD AZ ÖREGSÉGGEL

 

Vékony, mindössze 112 oldalas kötetet tart kezében az olvasó, de nem emiatt veszi kézbe, nem a rövidsége az oka annak, hogy megveszi, olvasni kezdi. A címe sem a manapság felkapott témákat sejteti. Nemes Ödön jezsuita neve kétségtelenül felkelti az érdeklődést, s amint kinyitja az érdeklődő a jól strukturált könyvet, már le sem teszi, míg a végére nem ér. Miért vajon? Perczel Forintos Dóra ezt így fogalmazta meg a kötethez írt Ajánlásban. „Itt az idő, Uram, nagy volt a nyár - méltósággal zengenek Rilke sorai, ahogy a nyolcvannégy éves jezsuita arról mesél, hogyan éli meg betegségét és korlátozottságát. Küszködésről szó sincs, inkább kíváncsiságról és egy új életforma megtapasztalásának lehetőségéről. Kivételes lehetőségről, ahol megadathat számunkra, hogy Krisztushoz hasonlóan átélhetjük a kiszolgáltatottságot, a gyengeséget és a fájdalmakat - ha képesek vagyunk ezt az életkort is értékesnek tekinteni, ami ugyanúgy vezet valahová, mint a gyermekkor, a kamaszkor vagy épp a felnőttkor. S végül a halál: az életnek ugyanolyan nagy eseménye, mint a születés vagy a szerelem. Ünnepi alkalom az Istennel való örömteli találkozásra, amire éppúgy fel kell készülni, mint eddigi életünk fontos eseményeire."

Ez a megközelítés árulkodó, a mai trendekkel szembemegy: nem úgy tekint az öregségre és az utána nyíló szakaszra, mint amely félelemre, rettegésre okot adó korszak, mert az interjúalanybeszélgetőtárs nem a szorongással eltöltő ismeretlenként tekint a halálra, hanem mint Isten meghívásának beteljesedésére. Ez a hozzáállás mindvégig ott csillog a sorok között, a mondatok mélyén. Ez az, ami érdekessé teszi ezt a mai ember számára riasztó témát. Akik Nemes Ödönt személyesen ismerik, jól emlékeznek „szösz"-ölésére: gyulafehérvári lelkiveztőként sokszor ismételte, próbálta lelkünkre kötni: szabadon, örömmel, szeretettel Istenre tekinteni. E kötet első fejezete ezt a mottót ismétli mai helyzetére alkalmazva: Szabadon, öregen, szeretettel. „Fiatalkoromban én kerestem az utakat, hogy merre menjek, de most egyre inkább látom, hogy Isten a kezdeményező" - vallja a beköszöntött öregkorral való együttélése módozatáról Nemes Ödön. „Hálaadás van bennem, ahogy Isten eddigi vezetését szemlélem, és egyre világosabban látom az ő működését jelen helyzetemben is." Pedig ez a helyzet egyáltalán nem rózsás, krónikus hörg ő gyulladása miatt nehezen kap levegőt, emiatt oxigénpalackkal él, a csigolyák és végtagok is fájnak, hiszen, ahogy megfogalmazza, csoda, hogy csak nyolcvanéves kora után robbant le... Minderről humorral és derűvel beszél, elmeséli a kérdezőnek, ő készült az öregségre, éberen figyelte idősebb rendtársait, hogyan kezelik helyzetüket, de a legnagyobb segítség a hit és a továbbra is elmélyülten és az Istentől érkező jelzésekre figyelő imaélet. „A hitemet az életemet alátámasztó valóságnak látom" - vallja Nemes Ödön, s ez átsugárzik a könyv minden során, valós, kipróbált hit, amely nem törik meg a megpróbáltatás óráiban, nem bizonyul máznak, felszínes gyakorlatocskának, hanem mély és igaz valóság. Ez az, amire a ma emberének nagy szüksége van: a hiteles hitélet tanúsága. Hogy az Istenben való bizalom, a vele való napi, percenkénti együttlét nem szólam, nem prédikáció, hanem az igazi nehéz percekben megnyilatkozó vízválasztó. Isten nem a fiatalság és az öröm, az elégedettség és szépség, nem is az örök ifjúság garanciája és megteremtője. „Szomorú, amikor egy idős ember elhiteti magával, hogy ő nem öreg. Sajnálom az ilyen embereket, mert nem élnek a valóságban. Mi az, hogy fiatalság? Teljesítmény? Időskorban ez nem lehet központi téma. Több korláttal szembesülök, és nem tudok annyit teljesíteni, de a tetteim értékét nem a teljesítményem határozza meg, hanem hogy milyen lélekkel cselekszem." E mondatok nem csak az időskorra, de minden fogyatékosságra is igazak, s ha ezeket tekintenénk mérvadónak, könnyebb lenne fiatalon is az élet.

A második egység címe: Nem mondom, hogy tegyél csodát, itt a jelent veszi számba, majd a számvetés hangulatát folytatja az Isten görbe vonalakkal is egyenesen ír címet viselő harmadik rész. A negyedik és ötödik rész a spiritualitás jegyében áll: Mesteremmé lett most minden ember, illetve A mennyországban megvalósul a tökéletes kommunikáció címet viseli.

Naszádi Kriszta a kötetben olvasható kérdésekkel irányította és segítette interjúalanyát, hogy megnyíljon és valóban minden lényeges szempontból feltárja helyzetét és az azzal kapcsolatos lelki élményeit, hogy józanul, szenvtelenül, ugyanakkor Istennek végtelen hálával tudjon számot vetni élete egészéről és az egyes szakaszokról, azokon belül a sorsdöntő fordulatokról, meghatározó korszakokról. Illedelmes, de nem észrevétlen beszélgetőtárs: jól irányzott kérdésekkel vezeti, és a Nemes Ödönre leginkább jellemző kijelentések megfogalmazására segíti. A kötetet, amelyet Lente István illusztrált, Nemes Ödön utószava zárja.

A kötetet jövendő olvasóinak e szemle végén egy utolsó, Nemes Ödöntől származó biztatással ajánlom a kezébe: „Ősbizalom él bennem, hogy Isten tenyerén vagyunk és nem a politikusokén vagy tudósokén, és a hitemet a gazdasági recesszió vagy bármilyen nyavalya sem tudja megrengetni. Mondhatják, hogy ez primitív felfogás. Én Isten ajándékának gondolom."

Harmat Kiadó, Budapest 2010

Bodó Márta