Orosz Krisztofer
iSTEN MEGISMERÉSE A HIT ÉS AZ ÉSZ FÉNYÉBEN

Nem új keletű a kérdés: lehet-e a hitet és ésszel összeegyeztetni? E kérdést már az ókeresztény korban feltették, s a 20. század egyik legégetőbb kérdésévé vált. A technika és tudomány fejlődésével az ember azt remélte, mihamarabb sikerülni fog e kérdést csupán empirikus alapokra fektetve megválaszolni. Reménye és erre vonatkozó munkája kudarcot vallott, ennek pontos dátuma 1900. december 30., amikor a tudomány a Planck-féle falba ütközve bevallotta, hogy e kérdés végére járni a tudomány egymagában nem tud. Eljött az az idő is, amikor maga az egyház is elismerően szólt a tudomány eredményeiről, főleg a II. vatikáni zsinat nyomán.

A tudománynak és a hitnek egyaránt el kell ismernie, hogy egymást segítve tudnak csak előrehaladni. A hit és tudomány szorosan összekapcsolódik az istenkeresés útján. Magának az észnek a természetéhez tartozik az igazság keresése, amit ha keresése folyamán gondosan igyekszik megismerni, meg is fogja találni.

Hit és ész

Jelen eszmefuttatás azt tárgyalja, hogy tudományos úton Isten létét lehet-e bizonyítani vagy sem. Tudjuk a Szentírásból, hogy „Istent soha senki nem látta" (Jn 1,18). E szentírási rész mondanivalója máig érvényes. Ezt bizonyítják azok az értékes gondolatok is, amelyek nagyszerű gondolkodók eszmefuttatásainak lecsapódásai, olyanoké, akik Istent tudományos úton keresve jutottak e megállapításra. Tudomásunk van Istenről, mivel ő kinyilatkoztatta magát nekünk: „Én vagyok" (Kiv 3,14). Nyilvánvaló tehát, hogy tudomásunk van róla - még ha e tudomás kételkedő is olykor -, de empirikus úton mégsem bizonyíthatjuk létét, hisz ő Karl Rahner kifejezésével élve az abszolút titok, akire az ember transzcendentális irányultsága révén rákérdez.¹ Mindez azonban nem jelenti azt, hogy hitünk és értelmünk segítségével egyáltalán nem közelíthető meg számunkra.

Az ember tulajdonsága és az ész természete

Nyilvánvaló, hogy minden ember értelemmel rendelkezik, bármilyen mértékben van is az jelen valakinél. Az élettel kapcsolatos kérdések feltevésének feltétele az értelem birtoklása. Így lesz az ember nyitott a transzcendensre, ahogyan Karl Rahner fogalmaz.² Christoph Schönborn bíboros találékonyan mondja, hogy „értelem nélkül nem lehetséges a tájékozódás, nem létezik sem tervezés, sem kivitelezés."³ Nem szabad elhaladnunk az értelemnek egy másik jelentős tulajdonsága mellett sem: az értelem az igazság keresésére hivatott.⁴ Minden ember közös jellemzője a megismerés vágya, magyarázza II. János Pál pápa a Fides et ratio kezdetű enciklikájában.⁵ Az ember élete folyamán akarata ellenére találkozik részigazságokkal, amelyeket tudomásul vesz, amikor másoktól ezekről ismeretet szerez, ezért az ember másoknak hívő lénynek is nevezhető.⁶ Azonban a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy az embernek mindenekelőtt azt az igazságot kell keresnie, amelynek segítségével birtokába juthat azoknak a javaknak, amelyeket ugyanazon igazságnak köszönhet, akitől a segítséget kapja, és amelyek szükségesek az üdvösség elnyeréséhez. Amikor ezekről a javakról beszélünk, a hitre gondolunk, amely nélkül az ész az üdvösséghez szükséges javakat nem birtokolhatja.⁷ A hit azonban megfelel értelmünknek, mivel az igazságot mondja ki,⁸ és megvilágítja az értelmet, amely ha gondosan és józanul kutat, a hit jobb megismerésére juthat el, azonban ennek teljes megismerésére sosem képes, mint annak megismerésére, ami tárgyát képezi.⁹

Hit és ész összetartozik

Schönborn bíboros figyelmeztetése ma is aktuális azok számára, akik még mindig a hit és ész konfliktusára összpontosítanak, holott tulajdonképpen a kettőt összekötő kapocsról, az értelemről van szó.¹⁰ Igaz ugyan, hogy fejlődés volt szükséges ahhoz, hogy a hit és ész közötti konfliktus, mely valójában megvolt és még ma is jelen van, csillapodni tudjon. Az egyház tudatában annak, hogy a tudománynak is teret kell biztosítani, az I. vatikáni zsinat a Dei Filius konstitúció-jában kijelenti, hogy nem akar a tudományok és művészetek útjában állni, hanem többféle módon támogatja és pártfogolja azt.¹¹

Joseph Ratzinger bíboros felhívja a figyelmet e ponton egy lényeges veszélyre, ami akár az ember és az egész emberiség „csődjét" idézheti elő. Nem szabad az ész szerepét a „matematikai pontosságú" jelzővel felruházni.¹² Erre később pápaként regensburgi beszédében nyomatékosan visszatért. Vigyázva kell a teológia tudományosságáról elgondolkodnunk, amennyiben ezt meggyőződésesen tudománynak valljuk, ugyanis ezen tudományosság nem pusztán tapasztalati alapokra épít, melyekből gyakorta lépnek fel újabb és újabb problémák. Igaz ugyan, hogy támaszkodik ezek segítségére, viszont az olyan kérdésekre, mint a „honnan hova" vagy „mi az élet értelme", a csupán tapasztalati tudományok, mint a matematika, pszichológia, szociológia, történelem - amely egyébként az idő kategóriájában egyik pontból halad folyamatosan a másik felé - nem tudnak választ adni. Ezeket a kérdéseket, melyeket a hétköznapi ember is magáénak vall, egy olyan tudomány területére kell besorolni, mely feltétlen magán hordja a hit jegyét.¹³ Fontos ezt leszögezni, amint az igaz, hogy a hit és ész kapcsolata a kereszténység kezdete óta fennáll, a tudomány igyekezett egy úgymond diktatórikusabb autonómiát biztosítani magának, mely aztán oda vezetett, hogy megszületett a nihilista filozófia.¹⁴

A hit és ész kapcsolata az I. és II. vatikáni zsinat tanításában

Már a IV. lateráni zsinat (1215) tanításában észrevehető a hit és ész kapcsolatának a tanítóhivatal általi alátámasztása.¹⁵ Kézzelfogható, a tapasztalati világ dolgai közti. Jézus Krisztus, aki az Atya küldötte, egylényegű az Atyával, megmutatja az élet útját, ami az Atyához vezet. Igaz ugyan, hogy az Atya mérhetetlen, változatlan, felfoghatatlan, mindenható és kimondhatatlan,¹⁶ de a Fiú aki egylényegű vele, és akit az Atya közénk küldött, kézzelfoghatóan mutatta meg nekünk mindazt, ami az Atyával kapcsolatos, ti. az élet útját. A zsinat tanításából kiviláglik, hogy a megfoghatatlan, mérhetetlen számunkra Jézus Krisztus személyében vált megfoghatóvá és bemérhetővé. Ezt az ész azon szerepe mutatja, amellyel a hit tárgyát és ezzel együtt magát a hitet is megragadhatja.

Mind az I., mind a II. vatikáni zsinat a hit és ész kapcsolatáról beszélve ugyanazt a lényeges dolgot hangsúlyozza: köztük nem lehet ellentét, az észnek mindig hódolatát kell kifejeznie a hit előtt. Az I. vatikánum hangsúlyozza, hogy bár a hitnek tökéletesen alá van rendelve az ész, a kettő nem áll ellentétben egymással, mivel mindkettő Istentől származnak.¹⁷ Az ész hódolata a hitnek nem alárendelési viszonyra utal, hanem azon lehetetlenségre, ami az ész természetét „sújtja". Sokkal inkább mellérendelési viszonyról kell beszélnünk, mivel a hitnek segítségére van az ész. A hit nincs abszolút szabadságra rendelve az ész fölött, mivel ő is csak Isten kegyelme révén „árad" az emberbe. Annyiban élvez előnyt, ameny-nyiben az igazságra tud hagyatkozni racionális bizonyítékok híján is. Ez egyben engedelmességének is a kifejeződése.¹⁸

Hit és ész kapcsolata a Fides et ratio enciklika¹⁹ első fejezete alapján

Kiemelve az enciklika első fejezetét, fontos bemutatni a hit és ész kapcsolatát e fejezet alapján, mivel ez az érintett téma kapcsán jelentős szerepet játszik az egyház és ezen belül a pápai tanítások történelmében. Amikor az egyház véleményt nyilvánít, tudatában van annak, hogy véleménye mögött ott áll Isten. Ez a meggyőződés abból a hitéből fakad, amellyel alázatosan meghódol Isten igéjének amelyből táplálkozik, amelynek segítségével tudatában van annak, hogy Isten a szeretet, a legfőbb jót akarja az embernek ajándé-kozni.²⁰ Utalva az említett két zsinatra, világosan kifejti azt a tényt, mely a kereszténységnek és nem kizárólag csak neki nyilvánvalóvá kell lennie, pontosabban azt, hogy az ész természeténél fogva megközelíthető Isten, de van egy másfajta megismerési mód is, amely a hit sajátja.²¹ Ez pedig elengedhetetlen az istenkeresés útján.

Különbséget kell tennünk a filozófiai megismerés és a hit általi megismerés között, ugyanis kiindulópontjukban és tárgyukban is különböznek egymástól. Kiindulópontjukban, mivel a filozófiai megismerés a természetes ész fényénél kutat és szerez ismeretet, a hit viszont ráhagyatkozó a kinyilatkoztatott igazságra. Ezért különböznek tárgyukban is. Míg az ész az általa megismert dolgokat szemléli, a hit egy kinyilatkoztatott igazságot követ.²²

Ez a kinyilatkoztatott igazság maga Krisztus, aki az Atya arcát igyekezett feltárni előttünk. A mi ismeretünk nem képes teljesen megismerni ezt az atyai arcot. A hit segít ilyenkor. Igaz ugyan, hogy Isten, aki abszolút transzcendenciájának tekintélye miatt elvárja, hogy megismerjék, de megismerésének útján olyan bizonyítékokat is állít, melyek jelek. Ezekben az ész segítségével fel lehet lelni, ami számunkra titok marad ugyan, de e titokban van jelen az igazság, aminek keresésében az ész maga is fáradságos munkát végez.²³ Ez a titok azonban arra serkenti az észt, hogy kutatásában ne álljon meg, igyekezzék minden általa lehetséges dolgot megismerni és megérteni. Mindazt pedig, amire nem képes, ti. ami a hit tárgyát illeti, ismételten a hitnek kell átadnia szerepét, mely az ész segítségére siet.²⁴

Hit és ész kapcsolata XVI. Benedek pápa regensburgi beszéde²⁵ alapján

Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a már ismert, híressé vált beszéd miért keltett felháborodást a muszlim világban. Érdemes leszögeznünk, hogy e szöveget teljes egészében kell vizsgálnunk. Így jutunk arra a következtetésre, hogy az előadás a hit és ész kapcsolatának témája körül forog - melyet folyamatosan nyomatékosít a pápa -, nem valami ellenségeskedést szülő téma körül.

Egy XVI. Benedek pápa számára kedves emlék szolgált kiindulópontul ahhoz a megállapításhoz, hogy hiába vagyunk különböző diszciplínák szakértői, mégis egy egészet alkotunk az egyetlen értelem világában, miközben különböző dimenziókban keresgélünk. Fontos szerepet játszunk ezért a felelősségvállalásban.²⁶ Ez a kohézió még akkor sem bomlik fel, ha a teológiát olyan vádak érik, melyek azt igyekeznek igazolni, hogy nem létező dolgok után kutat, mivel semmiben sincs akadályozva az értelem abban, hogy Isten létét természetének fényénél vizsgálja.²⁷ Logikusnak és jogosnak is tűnik azoknak a kérdéseknek a megválaszolása, az erre való igyekezet, s magának az észnek a természetéből fakad, még akkor is, ha a válaszok nem képesek kielégíteni a mögöttük álló kérdéseket. A sikertelen vagy előre nem ismert válaszok nem kérdőjelezhetik meg a kérdések jogosságát, mivel azok elsőbbséget élveznek a sorrendben. Minden válasz csak akkor lehetséges, ha ezt megelőzi egy kérdés.

A következő három pontban tér ki a szentatya az általa idézett dialógusra. Egy bizánci császár és egy művelt perzsa közötti dialógusról beszél és idézi ezt, hangsúlyozva az értelem azon szerepét, mely felelőssé teszi a hit terjesztésében való munkájában. Így előtérbe kerül az értelem szerepe, mely a hit szolgálatában áll. A császár beszédében kiemeli Isten lényegét, az értelmet. Értelmetlenül cselekedni ellentétes tehát Isten lényegével.² Ettől kezdve nagy fordulatot veszünk észre az előadásban, hisz e gondolatokat állítja a szentatya annak szolgálatába, hogy megmagyarázza azokat a jánosi sorokat, amiben az evangélista azt nyomatékosítja, hogy Isten az értelem.²⁹ Itt különös figyelmet szentel a szentatya ezeknek a gondolatoknak, ezzel is támogatva a császár gondolatfejtegetését. Itt ragadja meg azokat a szálakat, amelyek a megadott kifejezésmódból kiindulva vezetnek el a hit és ész kapcsolatának lényegi mondanivalójához. Ezért ez a gondolat az előadás középpontja, ti. ennél jobban semmi sem fejezheti ki, mennyire összetartozik a hit az ésszel. A késő középkorban kialakult az a gondolkodásmód, ami megtámadta ezt az összhangot kiemelő álláspontot.³⁰ Az egyház hite hű maradt álláspontja mellett, folyamatosan tanítja, hogy a párhuzam hit és ész között mindig is megmarad.³¹ Szem előtt kell tartanunk, ami a hit és ész kapcsolatának tárgya körül forog. Itt érződik igazán a szentatya azon törekvése, hogy ennek jegyében kell nekünk is egy olyan Európát formálnunk, ami nem véletlenül épül a hitre és észre.³²

Az ész előnyben akarván részesíteni magát - mely akarat nem feltétlenül rossz szándékkal alapozott -, kategorikusan kijelentette, hogy tudományosságról csak olyan esetben beszélhetünk, ahol a dolgok az ész szempontjai szerint meg-magyarázhatóak. Ezen megállapítás szerint nem beszélünk tudományosságról ott, ahol az ész nem tud pontos válaszokat találni. Ez a fajta képviselet a teológiai tudományt nem tekinti tudománynak, vagy tudomány előtti problémának nevezi. Megfigyelhető a törekvés, mely az emberiség történelmének egy olyan korszakáról beszél, igyekezve azt autentikusan bemutatni, ahol az ilyen spekulációk primitív gondolkodásmódról árulkodnak, amelyeket jogunkban áll megkérdőjelezni.³³

A vallás és az élet nagy kérdései semmi esetre sem szabad szubjektivizmussá lenniük. Azaz nem mindenki saját elképzelése és belátása szerint dönti el, számára mennyire aktuálisak ezek a kérdések. Mindazok a diszciplínák (szociológia, pszichológia stb.), amelyek e kérdések helyét akarják meghatározni a tudományosság világában, maguk akarnak etikát felépíteni a társadalom számára, ám etikájuk nem mérvadó.³⁴

Beszédének záróakkordjában a szentatya rávilágít arra, hogy a mai kor tudományát nem ellenségnek kell tekinteni, hisz sok jót hozott az emberiségnek. Fontos belátnunk azt is, hogy a tudomány feladata az engedelmeskedni akarás az igazságnak, mely nem csupán a tapasztalati tudományok terén található meg, hanem annak a tudománynak a terén is - és főleg itt -, amely magán hordja a hit jegyét. E tudomány művelését biztosítani kell a fakultások keretein belül, hogy az párbeszédet folytathasson más tudománnyal. Különböző vélemények, amelyek bizonyos kultúrák tartozékai, ezen tudomány gondolkodásmódját bizonyos szubkultúráknak tulajdonítják és ezzel eleve elutasítják ezt a tudományt, ezek alkalmatlanok a bárbeszéd létesítésében. A különböző kultúrák egymással folytatott párbeszéde csak oly módon képzelhető el, amennyiben nyitottak egymásra.³⁵

Isten megismerésének lehetősége a hit és ész fényéné

Az I. és II. vatikáni zsinat világosan kifejti, hogy Isten létére következtetni a természetes ész fényénél nem lehetetlen, a teremtett világ dolgaiból az ember ráismerhet a teremtő elvre,³⁶ amely maga az Értelem.³⁷ E kijelentésben nem pusztán egy görög filozófiai megállapításra kell felfigyelnünk. „Ezen a ponton mutatkozik meg a mélységes összhang aközött, ami a legjobb értelemben vett görög gondolkodás és ami a Szentíráson alapuló istenhit."³⁸ Ez a szó központja az igazságnak, amelyet kimond, és az értelemnek, mely az igazságot keresi. Érezhető e tény misztikus volta. Értelmével az ember nem tudja teljes egészében megismerni az igazságot, szükségszerű a misztérium megragadása a hit és ész engedelmességével azért, hogy metafizikai szempontból ne váljunk butákká - Ratzinger bíboros kifejezésével.³⁹ Itt megválaszolhatjuk a bevezetőben feltett kérdést: van-e értelme a „keresztény filozófia" kifejezésnek? A hitről tárgyalva nem hagyhatjuk ki a kereszténységet, mely magán hordja a hit jegyét. Történészek és filozófusok egyaránt elutasították annak lehetőségét, hogy ez a megnevezés jogos. Szerintük a kereszténység nem hord magán semmilyen filozófiai jegyet, mivel egyáltalán nem tartozik a spekulatív gondolkodás világába. Ha kereszténységről beszélünk, csupán gyakorlati dolgokra gondolhatunk, amelyek spirituális és kölcsönös anyagi segítségnyújtásban mutatkoztak meg. Ilyen értelemben a kereszténység még vallási téren sem nevezhető spekulatívnak. Keresztényként jogosan kérdőjelezzük meg az ilyen és hasonló megállapításokat, ugyanis ezek eltekintenek azoktól a tényektől, miknek állítását maga a történelem megengedi. Gilson találékonyan rámutat arra, hogy ahhoz, hogy a minden spekulációt nélkülöző kereszténységet megtaláljuk, vissza kéne mennünk a Szent Jusztinosz előtti időkbe, kihagynunk az ókeresztény irodalomból az apostoli atyák által írt oldalakat, el kellene tüntetnünk János első levelét, mely a középkori spekulatív misztika alapjait vetette meg, el kellene vetnünk a kegyelem páli hirdetését, melyből megszületik majd az augusztinizmus, törölni kéne János evangéliumát az igéről szóló tanítással, figyelmen kívül hagyni a szinoptikus evangéliumokat, melyekben Jézus beszél az Atya doktrínájáról stb. Igaz, hogy a bibliai gondolatok nem filozófiai jellegűek, csupán olyan talajra vártak, amelyben filozófiai formában nyilvánulhattak meg. Mégsem állíthatjuk, hogy a kereszténység nem gyakorolt hatást a filozófiára. Ha filozófiai jellege nincs is a bibliai gondolatoknak, spekulatív annál inkább, még ha ez sajátosan vallásos töltetű is.⁴⁰ A belátó és megértő értelemnek, ha az valóban belátó és megértő, meg kell bizonyosodnia: hit és ész szorosan összefonódik.

Bibliográfia

Szabó Ferenc-Nagy Ferenc (szerk.), Biblikus Teológiai Szótár, Budapest 1986.

Schönborn, Christoph, Teremtés és evolúció, Keresztény Szó, XVIII. évf., 12. (2007)

II. János Pál pápa, Fides et Ratio kezdetű enciklikája a hit és ész kapcsolatának természetéről. Budapest 1999

Denzinger Heinrich - Hünermann Peter, Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, (szerk. Burger Ferenc). Budapest 2004

Gilson, Étienne, A középkori filozófia szelleme. Martonvásár 2000

Gilson, Étienne, Filozofia ín Evul Mediu. De la inceputurile patristice pana la sfar§itul secolului al XIV-lea. Editura Humanitas 1995

Gilson, Étienne, Tomismul. introducereín filozofia sfantului Toma d'Aquino. Bucure§ti 2002

Kasper, Walter, Jézus Krisztus Istene. Budapest 2003

Nyíri Tamás, A filozófiai gondolkodás fejlődése. Budapest 2001

Rahner, Karl, A hit alapjai. Budapest 1985

Ratzinger, Joseph, Isten és a világ. Hit és élet korunkban. Budapest 2004

Schneider Theodor (szerk.), A dogmatika kézikönyve I. Budapest 2002

Turay Alfréd, Istent kereső filozófusok. Budapest 1990

Verweyen, Hansjürgen, Gottes letztes wort. Grundriss der fundamentaltheologie. Düsseldorf 1991

Jegyzetek

1 Rahner, A hit alapjai. Budapest 1985, 61.

2 Rahner, 48.

3 Schönborn, Teremtés és evolúció. Előadás 2007. október 30-án. In. Keresztény Szó, XVIII. évf., 12 (2007) 1-4, 1.

4 Ratzinger, Joseph, Isten és a világ. Hit és élet korunkban. Budapest 2004, 45.

5 II. János Pál, Fides et ratio, 16. [Fides et ratio]

6 Fides et ratio, 32.

7 „A kinyilatkoztatásra azért volt szükség, hogy amit az ész természeténél fogva nem tud elérni és megérteni, ti. azt, hogy Isten azokból a javakból akarja az embert megajándékozni, ami csak az ő kegyelme által lehetséges." Dei Verbum, Denzinger-Hünermann, Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, 4206. [DH]

8 Ratzinger, 45.

9 „A hit által megvilágosított ész, ha gondosa, jámborul és józanul kutat [...], a hittitkok ...nem kis mértékben gyümölcsöző megértésére jut, mindamellett sohasem lesz képes azokat annyira átlátni, mint azon igazságokat, amelyek az ő saját tárgyát képezik." - I. vatikáni zsinat, Dei Filius dogmatikus konstitúció, DH 3016.

10 Schönborn, 1.

11 „Téves azt gondolni, hogy az egyház az emberi művészetek és tudományok művelésének útjában akar állni, inkább többféle módon pártolja és elősegíti azt." DH 3019.

12 Ratzinger, 46.

13 XVI. Benedek pápa regensburgi beszéde. www.magyarkurir.hu/?m_id=1§m_op=vieni§id=12263.

14 Fides et ratio, 36-42.

15 Jézus Krisztus „a legkézzelfoghatóbban mutatta meg az élet útját". DH 801.

16 „Erősen hisszük és nyílt szívvel megvalljuk, hogy egy igaz Isten van, aki örökkévaló, mérhetetlen és változatlan, felfoghatatlan, mindenható és kimondhatatlan, az Atya, a Fiú és a Szentlélek: három személy ugyan, de egyetlen szubsztancia, egyetlen lényeg, vagyis mint természet, mindenképpen egyszerű." DH 800.

17 „A teremtett ész a nem teremtett igazságnak tökéletesen alá van rendelve, a kinyilatkoztató Istennek elménk és akaratunk föltétlen hívő hódolatával tartozunk." DH 3008; „még ha a hit fölötte is van az észnek, a hit és az ész között mégsem lehet ellentét soha, mivel ugyanazon Isten, aki a titkokat kinyilatkoztatja és a hitet szívünkbe önti, az embernek az ész világosságát is megadta." DH 3017.

18 „A kinyilatkoztató Istennek a hit engedelmességével tartozunk, mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát, értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt és önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást." DH 4205.

19 II. János Pál pápa ezen enciklikát a XIII. Leó pápa által megfogalmazott Aeterni Patris körlevelére támaszkodva írta Aquinói Szent Tamás emlékének szentelve. [A szerző megjegyzése.]

20 Fides et ratio, 7.

21 Fides et ratio, 8.

22 Fides et ratio, 9.

23 Fides et Ratio, 13.

24 Fides et ratio, 14.

25 XVI. Benedek pápa beszéde felháborította a muszlim világot, ennek következtében pápaellenes megmozdulások voltak, kérték e sértő kijelentések visszavonását. [A szerző megj.]

26 XVI. Benedek pápa regensburgi beszéd, 1.

27 XVI. Benedek pápa regensburgi beszéd, 2.

28 XVI. Benedek pápa regensburgi beszéd, 3.4. 5.

29 Görög megfelelője: logos. E jánosi kifejezésmódon érezhető a görög filozófia lecsapódása. Vö. XVI. Benedek pápa regensburgi beszéd, 8.

30 Jelentős képviselője Harnack, aki szerint a hit idegen marad minden filozófiai spekulációtól, mivel a kereszténység és ezen belül a hit csakis gyakorlati jellegű. Vö. Gilson, Középkori filozófia, 13.

31 XVI. Benedek regensburgi beszéd, 12. 13.

32 XVI. Benedek regensburgi beszéd, 14.

33 XVI. Benedek regensburgi beszéd, 20.

34 XVI. Benedek regensburgi beszéd, 21.

35 XVI. Benedek regensburgi beszéde, 22.23. 24. 25.

36 „Az [.] Anyaszentegyház hiszi és tanítja, hogy Isten [.] a teremtett dolgokból és az emberi ész természetes világosságánál biztosan megismerhető, mert ami benne láthatatlan a világ teremtésétől fogva, műveiből megérthető és látható." DH 3004; „Isten [.] a teremtett dolgokban állandóan tanúskodik az embereknek önmagáról." DH 4203; „A szent zsinat vallja, hogy Istent [.] az emberi ész természetes világosságával a teremtett dolgokból biztosan meg lehet ismerni." DH 4206.

37 A logosz az újszövetségi görög gondolkodásmódban értelmet is jelent, amely önmagában áll és saját maga lényegéhez tartozik. Vö. XVI. Benedek pápa regensburgi beszéd, 8.

38 XVI. Benedek pápa regensburgi beszéd, 8.

39 Ratzinger, 47.

40 Gilson, Középkori filozófia, 13-14.