Both Vanda Erzsébet
a CSALÁD, A GYERMEKNEVELÉS
AZ EGYHÁZ JELENKORI TANÍTÁSÁBAN
La famille, l'éducation des enfants et l'enseignement contempo-rain de l'Eglise
Le devoir de l'Eglise, devoir regu de Christ est la proclamation et la promotion du royaume de Dieu parmi les gens. Solon l'Ecriture ce royaume est celui de la paix et de la justice, dont la loi fondamentale est l'amour envers Dieu et son prochain. Cette étude présente l'enseigne-ment de l'Eglise sur la famille et éducation selon les documents du Concile de Vatican II. (Lumen gentium, Gravissimum educationis, Apostolicam actuositatem, Gaudium et spes) et les écrits de pape Jean Paul II. et les déclarations de la Congrégatio de la doctrine de la foi. On présente l'abordant de l'enseignement du Compendium de la doctrine sociale de l'église publié par le Conseil Pontifical Justice et Paix, sur-tout en ce qui concerne l'enseignement donné sur la place, le rőle et la dignité de l'homme, de la femme et de l'enfant dans la famille. Mots-clés: famille, enfant, Eglise, droits, dignité
A szerző a BBTE Pszichológia és RK Teológia Karának végzettje, szociálteológiát tanult, valamint a RKTK pasztorálpszichológiai magiszteri képzését végezte el. Írása a magiszteri dolgozata első fejezetének szerkesztett változata.
Az egyház Krisztustól kapott feladata Isten országa jelenlétének hirdetése és elősegítése az emberek között. A Szentírás szerint ez az ország az igazság és a béke birodalma, alaptörvénye pedig az Isten és emberek iránti szeretet (Mt 22,34-40, Mk 12,28-34, Lk 10,25-28). Ezek alapján az egyház léte és tevékenysége elválaszthatatlan az emberi közösségek minden fajtájának, így a családnak is a fogalmától.
II. János Pál pápa gyermekeknek írt levelében a következőképpen ír Jézus kicsinyekhez fűződő viszonyáról: „Milyen fontos Jézus szemében a gyermek! Egyenesen azt mondhatnánk, hogy az evangéliumot mélységesen átjárja a gyermek igazsága. Igen, összességében akár »a gyermek evangéliumaként is olvashat-nánkK".1 Jézus Krisztus azonban nemcsak tanításában és cselekedetei által emeli ki a gyermekek szerepét, hanem személyes példát is mutat az istengyermeki lét megélésére: az örömhír hirdetése közben gyakran nevezi magát Fiúnak (Jn 5,19-23; 17,1c), imáiban pedig Istent Atyának szólítja (Mt 11,25-27; Mk 14,36). Jézus élete és szavai tehát egyaránt azt bizonyítják, hogy a gyermekeknek, a gyermeki lelkületnek központi szerep jár a családban, a keresztény közösségben és Isten országában egyaránt.
A Jézus Krisztus igehirdetésére alapozott keresztény tanítás középpontjában az emberi személy áll, értékeivel, lehetőségeivel, képességeivel és feladataival. Az egyház már az őskeresztény közösségektől kezdve a századok során igyekezett Jézus példáját követve, az emberi társadalom aktív elemeként élni és a jelentős problémák megoldásában segítséget nyújtani2 (a kitaszítottak, a szegények, a betegek felkarolása intézményesen, illetve az egyház olyan kiváló képviselői által, mint Assisi Szent Ferenc, Árpád-házi Szent Erzsébet, Szent Kamill, Boldog Kalkuttai Teréz anya). A 19. század végétől kezdődően az egyház hivatalos tanítás formájában is nyilvánosságra juttatta a társadalom kérdéseivel és a szociális etikával kapcsolatos álláspontját. Elsőként XIII. Leó pápa foglalkozott a következő témákkal: az emberi személy, jogai és kötelességei, a társadalmi elvek (közjó, szubszidiaritás és szolidaritás), a család, a munka, gazdasági és politikai kérdések, béke - Rerum Novarum (1891) kezdetű enciklikájában.3
A társadalommal és az emberi közösségekkel kapcsolatos kérdéskörben is - mint minden téren az egyházban - a II. vatikáni zsinat hozott megújulást, a korszellemnek megfelelő, világos tanítást fogalmazva meg. A következőkben azokat a zsinati dokumentumokat tekintjük át, amelyek a vizsgált témával, a családdal és a gyermekneveléssel foglalkoznak.
Lumen gentium dogmatikus konstitúció
A dokumentum az egyház hittitkait és tanítását hirdeti, előtérbe helyezve a földi zarándok közösséget, annak összetételét, isteni elrendelését és küldetését. Miután az egyház misztériumáról, Isten népének egységéről és a papi hierarchiáról szól, rátér a világi hívek küldetésére, méltóságára és szerepükre.
Isten népéről szólva a zsinati atyák többször hivatkoznak az új szövetség és a keresztségben elnyert testvériség szellemében a keresztények egyetemes papságára (LG 10).4 Ennek gyakorlása a házaséletben az egymásnak történő folyamatos és kölcsönös odaajándékozás, valamint egymás segítése a gyermekek elfogadásában és nevelésében. Ezenfelül gyermekeik számára a szülők a hit első hirdetői, a keresztény életvitel példái és a gyermekek hivatásának gondos őrei kell legyenek (LG 11).
A világi hívek apostoli tevékenységével kapcsolatosan a dokumentum kiemeli, hogy e tevékenység felbecsülhetetlen értéke abban rejlik, hogy a keresztények azon a helyen, azon körülmények között apostolkodhatnak, ahol vannak (LG 33). Sok helyre csak általuk jut el az egyház, ezért rendkívül fontos munkálkodásuk. Ilyen kiemelt hely a család, a legbensőségesebb kapcsolatok és a legintenzívebb fejlődés helyszíne - ebből kifolyólag érthető a szülők kiemelt felelőssége gyermekeik keresztény hitre nevelésében. A tanúságtétel szempontjából a családi életet az apostolkodás iskolájának és gyakorlóterének (LG 35) nevezik, mert a vallásos hit átjárja és átalakítja a család teljes életét. A keresztény család életpéldájával hirdeti Isten országának itt a földön jelen levő és megtapasztalható jeleit, ugyanakkor az örök boldogság reményét is. A következő gondolatok összegzik a család keresztény hivatását: „Mert minden cselekedetük, imádságuk, apostoli kezdeményezésük, hitvestársi és családi életük, mindennapi munkájuk, testi-lelki pihenésük, ha a Szentlélek tölti be, sőt az élet terhei is, ha türelmesen hordozzák azokat, Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozattá válnak (vö. 1 Pt 2,5). [...] Így a világi hívek mint mindenütt szentül cselekvő imádók magát a világot szentelik Istennek" (LG 34).
Az egyetemes papság gondolata mellett a másik fontos észrevétel a keresztények általános küldetése, az életszentségre való hivatottság. A dokumentum megalkotói szerint ez a házastársak esetében a következőket jelenti: egymás támogatása életük végéig, gyermekeik elfogadása és a keresztény tanítás és erények szellemében való nevelésük (LG 41). A zsinatnak ebben a dokumentumban kifejtett legnagyobb felismerései -Isten népének egysége, az egyetemes papságban való részesedés és az általános hivatás az életszentségre - nemcsak az egyes keresztények méltóságát emelik ki, hanem a házasság és a család szerepét is megnövelik, elismerve azok hozzájárulását Isten országa építéséhez, az ebben való aktív és tudatos részvételre buzdítva.
A Gravissimum educationis deklaráció
A zsinati atyák ebben a dokumentumban elismerően nyilatkoznak a nevelés általánosan vett fontosságáról,5 és a keresztény nevelés szükségességéről beszélnek. A nevelés nem csupán az egyén életére, hanem a társadalom fejlődésére is hatással van, ezért kell mindnyájunk szívügye legyen. Az egyház az örömhír hatékony hirdetése érdekében szükségesnek látja a nevelés felkarolását, elterjedésének és fejlesztésének elősegítését, különös hangsúlyt helyezve a keresztény nevelésre. Miután az emberek neveléshez való jogairól ír a dokumentum, mely testi, erkölcsi és szellemi képességeik fejlesztéséhez egyaránt hozzájárul, a keresztény neveléshez való jogról szól. Eszerint a keresztények joga egyre jobban megismerni hitüket, hogy tudatosan tehessenek tanúságot arról, és tevékenyen vehessék ki részüket a világ kereszténnyé formálásában (GE 1-2), az Isten országa építésében.
A nevelés felelősségét viselők közül elsőként a szülőket említi: „E nevelői feladat annyira jelentős, hogy ha hiányzik, alig pótolható" (GE 3). Nekik kell azt a családi légkört megteremteni, amelyben a gyermekek fejlődhetnek, és amely nevelésük szempontjából kedvező. A családban tanulják meg a gyermekek az alapvető közösségi erényeket, így képessé válnak belépni a társadalmi és az egyházi közösségbe. A szülők a házasság szentsége által kapják meg súlyos feladatukhoz a kegyelmet. Annak ellenére, hogy a nevelés elsődlegesen a család feladata, az egész társadalom köteles a szülőket támogatni ebben: a jogvédelem és az oktatási-nevelési tevékenység megszervezése által. Az egyház szintén bekapcsolódik ebbe a nemes feladatba, Krisztus lelkületét és az üdvösség örömhírét adva tovább egy teljesebb emberi élet lehetőségének kialakítása érdekében (GE 3).
A szülőknek nem csupán kötelessége, hanem joga is gyermekük nevelése, ezért szabadon választhatják ki azt az oktatási intézményt, amelyben gyermeküket iskoláztatni szeretnék - erről a lehetőségről az államnak kell gondoskodnia. A zsinat buzdítja a keresztényeket, hogy az eredményes oktatás érdekében járuljanak hozzá a hatékony eszközök és módszerek kidolgozásához, jó tanerők képzéséhez, valamint az iskolában folyó munkához, különösen a szülői bizottságok tevékenysége által (GE 6). A szülők felelőssége tehát megjelenik az intézményes oktatás keretei között, valamint a szervezett fejlesztő tevékenység sem esik hatáskörükön kívül.
Emlékeztetik a szülőket, hogy az ő kötelességük gyermekeik keresztény neveléséről gondoskodni, hogy az evilági képzéssel párhuzamosan az is megvalósuljon. Az iskolai nevelésnek ugyanakkor összhangban kell lennie a család vallási és erkölcsi felfogásával, a vallásszabadság jegyében (GE 7).
A nyilatkozat a szülők felelősségét próbálja tudatosítani a nevelés terén, feladataikat, amelyekre figyelniük kell gyermekeik teljes fejlődése, öntudatos kereszténnyé válása érdekében. Figyel azonban arra is, hogy a szülők jogait is ismertesse, amelyeket az állam és a közintézmények kötelesek biztosítani, hogy elősegítsék feladatuk teljesítését.
Az Apostolicam actuositatem dekrétum
A dokumentum a világi hívek apostolkodásával foglalkozik, amely keresztény mivoltukhoz tartozik, tehát kötelességük, így válnak az egyház életének szerves részeivé, aktív tagokká. A jelen korban pedig a világiak tanúságtételére még nagyobb szükség van, az emberi értékek válságba kerülése miatt. Épp ezért az irat bemutatni kívánja e tevékenység szükségességét, lehetőségeit, sajátosságait, és egyben utasításokat is kíván adni az apostoli szolgálat megszervezésére (AA 1).6 Krisztus „misztikus testére" hivatkozva mutatnak rá a zsinati atyák, hogy mennyire szükség van az egyház életében a tanúságtevő életre minden egyes keresztény részéről, képességeikhez és lehetőségeikhez mérten. Ez a jog és kötelesség a Krisztussal való egységben gyökerezik, a szükséges kegyelmek a Szentlélek ajándékai, az apostoli tevékenység gyümölcsöző volta pedig a Krisztussal való személyes kapcsolatból és az élő hitből fakad (AA 2-4).
A zsinat kimondja, hogy a világi hívek előtt számtalan lehetőség nyílik az apostolkodásra és a tanúságtételre a mindennapi élet során, ennek a tanúságnak pedig önmagában olyan ereje van, hogy Istenhez vonzza az embereket. A híveknek azonban a köznapi dolgokban való tanúskodás mellett keresniük kell az alkalmat az Úr szóval való megvallására is, hívő és nem hívő társaik előtt egyaránt (AA 6).
A továbbiakban sor kerül annak meghatározására is, hogy miért szükséges a keresztények tanúskodása hitükről a világban: „A világiaknak, mivel részesei Krisztus papi, prófétai és királyi feladatának, aktív szerepük van az egyház életében és működésében" (AA 10). Az apostolkodás területeiről szólva, az egyházi közösségek, a fiatalság, a társadalom különböző aspektusai mellett kiemelt szerephez jut a család.
A zsinat szerint a házastársak apostolkodásának kiindulópontja az a tudat kell legyen, hogy a Teremtő Isten a házasságot az emberi társadalom alapjává és külön szentséggé tette. A családoknak ezért az egyházban és a társadalomban egyaránt tanúskodniuk kell Istenről. A házastársak állapotukból kifolyólag Isten munkatársai és a hit közvetlen tanúi, ők azok, akik gyermekeiket szavaikkal és életpéldájukkal keresztény, tanúságtevő életre készítik fel, és gondosan ápolják hivatásukat. Kötelességük legfontosabb elemei: a házassági kötelék szent és felbonthatatlan voltát bizonyítani, a gyermekek keresztény értékek szerinti nevelésében példát mutatni, a család méltóságát és autonómiáját megvédeni. A család küldetése teljesítésében elengedhetetlen a tagok egymáshoz fűződő szeretete, a közös imádság,7 bekapcsolódás az egyház liturgiájába, a jótékonykodás. A legfontosabb feladat az, ha egész életükön keresztül ragaszkodnak az evangéliumhoz és példát mutatnak a keresztény házasságra (AA 11).
A társadalmi életben való tanúságtételről szólva a dokumentum konkrétan felsorolja, hogy milyen magatartásmódok által tehetnek tanúságot hitükről a keresztények - és ez természetesen a családokon belüli tanúságtételre is vonatkozik: hit, becsületesség, testvéri szeretet, tudatosság társadalmi szerepük megélésében (AA 13). A keresztény tanításnak megfelelő hívő élet, a hitből fakadó szavak, a magasabb rendű cselekvési elvek követése és megmutatása másoknak, a szeretet és a hit tettekben való kifejezése (mint a liturgikus ünneplésen való részvétel, imádság, bűnbánat és a szenvedések türelmes viselése) olyan magatartásmódok, melyek bárkit megérinthetnek (AA 16).
A családdal és a családban végzett apostolkodás közösségi munka (AA 18), amelynek jelentősége azért nagy, mert konkrét formába önti a krisztusi tanítást, amely az egymás iránti szeretetre, szolgálatra szólít fel. A közösségben végzett tevékenység értéke a következőkben nyilvánul meg: a hívők munkáját egyértelműen megkönnyíti a társak segítsége, buzdítása, a külvilág felé pedig nagyobb hitelességet nyújt az összefogással létrehozott erőfeszítés.
Az apostolkodáshoz természetesen elengedhetetlen az előzetes képzés. A felkészítésben szintén elsődleges szerepe van a családnak, hisz a gyermekek szüleik példája által lesznek képesek felismerni Isten egyetemes emberszeretetét, valamint embertársaik testi-lelki szükségleteit, ugyanakkor a látott minták alapján tudnak majd hitükről tanúságot tenni és törődni rászoruló felebarátaikkal. Ugyancsak a családban kapnak biztatást és modellt arra, hogy hogyan lépjenek ki a világ és az egyházi közösség felé, hogy a társadalomnak és Isten népének hasznos tagjaivá váljanak (AA 30).
Összegezve: a dekrétum a világi hívek apostolkodásáról szólva fontos szerepet tulajdonít a családnak, a társadalom felé nyújtott példamutató magatartásában és a felnövekvő nemzedékek számára átadott modellekben egyaránt.
A Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció
A dokumentum átfogóan határozza meg az egyház szerepét a mai világban és társadalomban,8 a következő témakörök áttekintésével: az emberi személy a világban, méltósága, a közösség, az emberi tevékenység, az egyház feladata, házasság és család, kultúra, gazdasági élet, politikai közösség, béke. A zsinat az emberi személy központi értékére hívja fel a figyelmet, mert „valami isteni mag van belé vetve", és ezért „magasztos hivatása van" (GS 3). A létfeltételek, a tudományok, a technika és a társadalmi rend változásai miatt a hagyományos helyi közösségek gyökeres átalakuláson mennek át (GS 6), amely nemritkán értékvesztéssel jár együtt. Az egyensúly zavarai és ellentétek tapasztalhatók az emberi személyiségben, a társadalmi csoportok és a családok tagjai között - ez utóbbira főleg „a nyomasztó népesedési, gazdasági és társadalmi viszonyok, az egymást követő nemzedékek közt fölmerülő ellentétek, valamint a férfiak és a nők közt létrejövő új társadalmi kapcsolatok" (GS 8) hatnak negatívan.
A családra és az emberi közösség bármilyen formájára gyakorolt romboló hatás káros az egyénre nézve is, mert az ember teremtésétől fogva társas lény, és fennmaradásához, valamint képességei kifejlesztéséhez szüksége van a másokkal való kapcsolatokra (GS 12). Sőt, a zsinat szerint Jézus maga utal az emberek szeretetben megélt egységének hasonlóságára az isteni személyek tökéletes egységével (Jn 17,21-22), ami az ember számára azt a lehetőséget jelenti, hogy saját énjéből mások felé kilépve találhat igazán önmagára (GS 24). Az előző gondolatok értelmében a társadalom előrehaladása szoros összefüggésben áll az egyén fejlődésével (GS 25), ezért mindkettőre egyformán gondot kell fordítani. Az egyes embereket társaik és a közösség iránti felelősségérzetnek kell átjárnia, amely nem alakulhat ki megfelelő életkörülmények nélkül, melyben az egyén maga megtapasztalhatja saját és mások személyi méltóságát; illetve megfelelő háttér, tapasztalatok nélkül, melyek segítségével képes lesz elkötelezni magát és vállalni emberi hivatását (GS 31).
A helyes közösségi életre maga Jézus Krisztus mutatott nekünk példát, aki jelenlétével és magatartásával megszentelte az emberi kapcsolatokat, elsősorban a családi kapcsolatokat (GS 32), mintát nyújtva nekünk, hogy hogyan vegyünk részt kapcsolatainkban, értelmet és értéket adva azoknak. Amint Jézus minden cselekedetét, szavát és megnyilvánulását az Atya és az emberek iránti szeretet járta át, a keresztényeknek kötelességük, hogy az ő példája szerint „az emberi, családi, szakmabeli, tudományos és technikai törekvéseiket élő szintézisbe fogják a vallási értékekkel" (GS 43), Isten országa felé törekedve és példát mutatva másoknak. Rátérve a család megbecsülésének fontosságára, a zsinati atyák megállapítják, hogy a kölcsönösen összefüggő egyéni és közösségi jólét szorosan kötődik a házasság és a család helyzetéhez: mivel a család az egyén legközvetlenebb környezetét jelenti, ugyanakkor a társadalom alapegysége. A házasság és a család méltóságát azonban elhomályosítják az erkölcsi tévutak, életében pedig zavarokat okoznak a „gazdasági, társadalom-pszichológiai és polgári állapotok" (GS 47).
A házasság értéke elsősorban abból a tényből fakad, hogy maga Isten a szerzője ennek az életre szóló szövetségnek, amelynek jogokat és feladatokat is adott az Úr, sőt, megerősítve, külön szentséggé tette. Az apai és anyai voltot méltóságnak és tisztségnek nevezi a dokumentum. E címekből kifolyólag a szülők tudatosan jó példát kell mutassanak a nevelésben és a vallás gyakorlásában, hogy a rájuk bízott gyermekek „köny-nyebben megtalálják az emberiesség, az üdvösség és az életszentség útját" (GS 48). A gyermekek kötelessége viszont az, hogy segítsék a szülők megszentelődését, hálásan viszonozva jóságukat és támogatva őket a nehézségekben, valamint öregségükben. Az egyes családok feladatai közé tartozik az is, hogy lelki gazdagságukat osszák meg más családokkal.
A keresztény házastársak tanúsága lehet egymás iránti szeretetük és gyerekeik gondos nevelése. Miért nyer ilyen fontos szerepet a családban a gyermek? Mert a házasság legnagyobb ajándéka, hiszen a Szentírás szavai szerint Isten egy sajátos részt adott a férfinak és a nőnek a maga teremtő tevékenységéből (Ter 1,28). A házastársak az élet átadása és a nevelés által Isten munkatársai lesznek, ezért „emberi és keresztény felelősséggel" kell teljesítsék feladatukat (GS 50). Ahhoz, hogy küldetésüket betölthessék, szükséges a házastársak közötti egyetértés és együttműködés a nevelésben. A szerzők kiemelik, hogy az anya és az apa aktív jelenléte, gondoskodása egyaránt fontos ebben a feladatban. Csak így válik a család valóban a társadalom alapjává, ahol a gyermekek megtanulnak együtt élni másokkal, közösséget alkotni, és ahol tapasztalatokat szereznek azt illetően, hogyan kell az egyéni jogokat összeegyeztetni a közösség érdekeivel (GS 52).
E kötelességek maradéktalan teljesítése érdekében a szülőknek joguk van a megfelelő életszínvonalhoz és szociális-gazdasági alaphoz, mert csak ezek birtokában képesek gyermekeik számára biztosítani az egészséges élethez és harmonikus fejlődéshez szükséges anyagi és lelki hátteret. Jogaik biztosításában az államnak és a polgári hatóságoknak jut nagy szerep, de a keresztények segítségnyújtása is hatékony lehet a szükséget szenvedő családok esetében. A házasság és a család fontosságáról, illetve védelmének szükségességéről szóló dokumentumrész a következő gondolatokkal zárul: „Végül az élő Isten képmásává alkotott s a személyiség méltóságával fölruházott házastársak forrjanak össze a szeretetben, azonos gondolkodásban és egymás kölcsönös megszentelésében kövessék Krisztust, az élet forrását; hivatásuknak örömeiben és áldozataiban és hűséges szerelmükkel is tanúskodjanak annak a szeretetnek misztériumáról, melyet az Úr nyilatkoztatott ki a világnak halálával és föltámadásával" (GS 52). A továbbiakban a kultúra mai helyzetéről, fejlesztési módjairól és a kultúrához fű ződő legfontosabb feladatokról szól a konstitúció. A tennivalók közül kiemelkedik a kultúrára nevelés, melynek „anyja és dajkája" (GS 61) a család.
A gazdasági életről szóló fejezetben a zsinati atyák figyelme kiterjed arra a helyzetre is, amikor a szülők a megélhetési gondok miatt kénytelenek hazájuktól távol, idegen földön keresni meg kenyerüket. Kiemelik, hogy ebben a helyzetben a közhatalmak részéről szükséges az emberséges bánásmód és a család egyesítésének elősegítése, vagy az adott társadalomba való beilleszkedés megkönnyítésével, vagy az otthoni munkalehetőségek megteremtésével (GS 66).
A konstitúció alapján láthatjuk, hogy a család teljesen kiemelkedő szerepet kap az egyház küldetésének konkrét megvalósításában és az emberi közösség életében való tevékeny részvételben. Ez a szerep elsősorban a nevelői munka által konkretizálódik és válik érzékelhetővé az egyházi közösség és a társadalom számára egyaránt.
II. János Pál megnyilatkozásai
A XIII. Leó után következő egyházfők folyamatosan kifejezték általános szociális tanításaikat, a családdal kapcsolatos önálló dokumentumok azonban csak II. János Pál pápasága idején születtek.
Már a Catechesi tradendae kezdetű apostoli buzdításban (1979) a pápa felhívja a figyelmet a családok, kiemelten a szülők különleges és nem helyettesíthető szerepére gyermekeik hitbeli nevelésében. A szülők kateketikai munkája, mivel átjárja
a családi élet eseményeit és áthatja az élet minden területét, tulajdonképpen általános nevelői feladatuk része. Ezért a szentatya szülőkhöz szóló biztatása mintegy előfutára a későbbi, családoknak szánt műveinek: „[.] soha nem lehet eléggé buzdítani a keresztény szülőket, hogy készüljenek fel erre a [.] feladatra, és fáradságot nem kímélve oktassák-neveljék gyermekeiket a hitre."9 Buzdításában a pápa azt is felismeri, hogy a szülők csak akkor képesek teljesíteni nemes feladatukat, ha arra felkészítést kapnak. A felnőttek hitoktatását nélkülözhetetlennek tartja a keresztény hit megélése és továbbadása szempontjából (CT 43).
A Familiaris consortio apostoli buzdítás
Az első, kimondottan családok számára írt pápai dokumen-tum,10 mely 1981-ben keletkezett és Isten terveinek összefüggésében vizsgálja az embert, a házasságot és a családi életet, a keresztény család feladatait. A pápa szerint a házasság célja és rendeltetése utódok nemzése és nevelése, mert ezáltal lépnek túl a házastársak önmagukon, szeretetüket, egymást és a megfoganó új életet ajándékozva egymásnak. Az említett ajándékok mellett azonban feladatot és felelősséget kapnak: „gyermekük számára ugyanis szülői szeretetüknek az isteni szeretet látható jelévé kell válnia" (FC 14). II. János Pál ugyanakkor rendkívüli érzékenységről tesz tanúságot, megemlítve azokat a házasságokat is, ahol nem születhet gyermek - a házastársak élete nem kevésbé értékes ebben az esetben sem, hiszen más szolgálatokat végezhetnek embertársaik, különösen rászoruló gyermekek érdekében. Nem elhanyagolandó szempont az sem, amely szerint a keresztény elvekre épülő házasság és család Isten egyházának értékes építőkövei (FC 15), hiszen a személy a család által ismerkedik meg a közösség értékével, a nevelés által kerül be az emberek és maga az egyház közösségébe. Éppen az említettek miatt a család küldetése az, hogy „őrizze, kinyilvánítsa és közölje" Isten szeretetét (FC 17). E kötelezettség értelmében világít rá a szentatya a II. vatikáni zsinat által meghatározott, családra vonatkozó általános feladatokra. Első a közösség megvalósítása a különálló egyének között, mely feladatra minden családtag megkapja a kegyelmet. A pápa külön veszi a nő, a férfi és a gyerek szerepét ebben a tevékenységben: hangsúlyozza a nők elismerésének és jogaik biztosításának fontosságát, a férj családi életben való jelenléte fontosságának tudatosítását, a gyermekek tiszteletét és a velük való törődést (FC 21-26).
Következő feladat, amelyre a család hivatott, az élet szolgálata: ebben az esetben nemcsak az élet továbbadása a fontos, hanem a fejlesztés és nevelés is, amely a szülők joga és kötelessége egyben. Mindkét tevékenység (a nemzés és a nevelés) Isten teremtő művével való együttműködést jelent, ezért nagy felelősséget ruház a szülőkre, és megköveteli tőlük a következetes és céltudatos magatartást. A nevelésnek elsődlegesen az emberi élet lényeges értékeire kell irányulnia: az emberi személy méltósága, szeretet, önátadás, tisztaság. E súlyos feladathoz, mely szolgálat és méltóság, a szülők a házasság szentségében megkapják a Szentlélek ajándékait és a szükséges kegyelmeket.
A nevelés során a szülők példamutatása az elsődleges és meghatározó gyermekeik számára: az evangélium tanúivá válnak életvitelük által. Ha mindezekhez hozzájön a közös imádság, szentírás-olvasás, hitoktatás - megvalósul a gyermekek aktív bekapcsolása Isten népének közösségébe. A hivatalos közegeknek (állam és egyház) pedig kötelességük segíteni a szülőket nevelői feladatuk teljesítésében, intézményi (iskolai) vagy személyes (lelkipásztori) foglalkozások által (FC 36-40).
A társadalom fejlődésében való részesedés feladata mellett a családnak az egyház életében és küldetésében is részesednie kell, a keresztény családnak „Istennel dialógusban levő közösségnek" (FC 55) kell lennie. így a család maga szentéllyé válik, mely Istennel összekapcsolt élete által nem csak az egyház közösségét, hanem a világot is megszenteli. Erre a hivatásra a házasság szentsége ad folyamatosan erőt és kegyelmet, mintegy fel-szentelve11 a házastársakat állapotbeli feladataikra és méltóságukra. Istennel dialógusban lenni elsőként az imádságot feltételezi. A közös családi ima pedig a mindennapok Istennel való megélésének gyakorlása: az érzelmek kifejezésének, a döntéseknek, az egymás közötti kapcsolatok erősítésének eszköze. A szülők sajátos feladata gyermekeiket elvezetni az imádságos magatartáshoz, és ebben szükségszerű összetevő saját konkrét magatartásuk. Gondot kell fordítani nem csak a magán-, hanem a közösségi liturgikus imába való bevezetésre is, a liturgikus időszakok otthoni megfelelő ünneplésére és a templomi liturgiára való felkészülésre egyaránt (FC 59-61). Az imádság pedig nem marad terméketlen, hanem életre fakad és gyümölcsöt hoz: lendületet ad a feladatokhoz, így a család képessé válik az egyes ember és a közösség szolgálatába állni.
A befejezésben a szentatya újra kiemeli minden ember felelősségét a család javainak megőrzésében. Szerinte a család szeretete nem csupán annak támogatását jelenti, hanem a rá leselkedő veszedelmek felismerését legyőzésük érdekében és a család fejlődéséhez szükséges körülmények megteremtését (FC 86).
A Christifideles laici apostoli buzdítás
Az 1988-ban keltezett írás12 a világi hívőknek az egyházban és a világban betöltött hivatásáról szól. Ebben a szentatya a küldetések sokaságának megvizsgálása után a család szerepét említi az evangéliumi élet továbbadásában.
Rátér a női és férfi szerepek lényeges elemeire is: fontos észrevétele, hogy a Ter 2,18 alapján „a teremtő Isten az embert az asszonyra bízta" (CL 51), mert sajátos érzékenysége van az ember és az igazi emberi értékek iránt - ez a nagy lehetőség egyben hatalmas felelősséget is jelent számára. Véleménye szerint a férfiak kimaradása az utódok hitre nevelésének feladatából nem elfogadható, hiszen a Teremtő eredeti terve szerint az emberi természet a kettő - a férfi és a női lélek - egysége (CL 52), együttműködésük ebből kifolyólag kötelező érvényű a hatékonyság érdekében.
A keresztény nevelés során maga a család „eredeti és alapvető iskola" (CL 62): a szülők megkapják a kegyelmet ahhoz, hogy tanúságot tegyenek az emberi és vallási értékekről és átadják azokat gyermekeiknek. Így a mindennapi családi keresztény élet az egyház első megtapasztalásának színhelye a felnövekvő gyermekek számára.
II. János Pál pápa a nő méltóságáról és hivatásáról szóló levelében13 az evangéliumokban említett nők jelentőségét vizsgálva megállapítja, hogy ahányszor Krisztus az Isten dolgairól beszélt velük, ők megértették az üzenetet, és szívük-lelkük visszhangjával válaszoltak a hívásra (MD 15). Az asszonyi lelkület legjellemzőbb megnyilvánulása a levél szerint az ember iránti érzék, a gyöngédség; emellett rendkívüli lelki erővel is rendelkezik a nő, amelynek forrása abban rejlik, hogy Isten különlegesen rábízta a férfit, az embert (MD 30).
Mindezek mellett a dokumentum kiemeli a nők méltóságát, melyet a férfiakhoz hasonlóan a teremtéskor nyertek, odaadásukat és küldetéstudatukat, szeretetüket, amellyel testi vagy lelki gyermekeik részére ajándékozzák magukat.
A Gratissimam sane levél a családokhoz14
Ez az írás 1994-ben, a család évében született. A szentatya, parafrazálva első enciklikája (Redemptorhominis, 1979) egyik kijelentését, a következőképpen fogalmaz levele kezdetén: „a család az egyház útja" (GS 1). A szeretet civilizációját építő „communitas" a család, melyet a házastársak együttese hoz létre azáltal, hogy az „én" és „te" -ből „mi" lesz, az isteni modell alapján (GS 7).
A pápa idézi a II. vatikáni zsinat tanítását, mely szerint az ember „a földön az egyetlen teremtmény, melyet Isten önmagáért akart", ugyanakkor ez a teremtmény „csak akkor talál teljesen önmagára, ha őszintén elajándékozza magát" (Gaudium et spes 24).15 A gyermek, aki a házasságban születik, csupán léte által ugyanúgy szüleinek ajándékozza magát, ahogyan ők egymás számára ajándékká válnak. Az egyén méltósága abból a tényből fakad, hogy Isten önmagáért hívta őt létre; a család pedig az a hely, ahol ez az egyén igazán „önmagáért" létezhet, „azáltal, hogy őszintén ajándékozza önmagát" (GS 11). Ezért fontosnak tartja, hogy mindkét szülő, a férfi és a nő egyaránt vállaljon együtt felelősséget „önmaguk és mások el őtt az általuk támasztott új életért" (GS 12).
A továbbiakban részletesen kifejti a VI. Pál által megalkotott „szeretet civilizációja"16 kifejezés és a család közötti kapcsolatot. A család függ ettől a civilizációtól, hiszen az adja meg létének lehetőségeit, ezzel egy időben azonban „a család a szeretet civilizációjának központja és szíve" (GS 13). Beszél az „élő szülők árváiról" (GS 13), akik a „szabad szerelem" eszméje miatt elveszítik édesanyjukat vagy édesapjukat.
A negyedik parancsolatot elemezve arra a következtetésre jut, hogy az első látásra egyoldalúnak tűnő megfogalmazással ellentétben ez az előírás a szülők gyerekeik iránti tiszteletéről is szól. A következőket írja: „A „tiszteld" azt jelenti: ismerd el! [...] A tisztelet lényegében önzetlen magatartás. Azt is mondhatnánk, hogy a személy őszinte odaajándékozása a személynek, s ilyen értelemben a tisztelet találkozik a szeretettel. A negyedik parancsolat az atya és az anya tiszteletét követeli, de tekintetbe veszi a család javát is, s éppen ezért igényeket támaszt aszülőkkel szemben is. Úgy tűnik, az isteni parancs emlékezteti őket: szülők, úgy viselkedjetek, hogy tiszteletet és szeretetet érdemeljetek gyermekeitektől! Ne hagyjátok, hogy tiszteletetek isteni követelménye „erkölcsi űrbe" hulljon!
Lényegében tehát kölcsönös tiszteletről van szó. A „tiszteld atyádat és anyádat" parancsolat közvetve mondja a szülőknek: tiszteljétek fiaitokat és leányaitokat. Megérdemlik, mert léteznek, mert azok, akik: s ez fogantatásuk pillanatától fogva érvényben van. Így ez a parancsolat, miközben kifejezi a család belső kötelékét, megvilágítja a család összetettségének alapját". (GS 15).
Említi az egyházatyákat, akik a családot „kicsi egyháznak", „családi egyháznak" nevezik, mely minden ember számára az egymásért való létet, a közösség megvalósulását jelenti. A nevelés kérdéséről szólva a szentatya így fogalmaz: „A nevelés tehát mindenekelőtt az emberség „ajándékozása" a két szülő részéről [...]. A „személyek közössége (kommuniója)", mely a családi élet kezdetén mint házastársi szeretet mutatkozik meg, a gyermekek felé mint nevelés teljesedik ki és válik tökéletessé. [.] E folyamatban jelen van a kölcsönösség ereje, melynek révén a szülők-nevelők bizonyos értelemben növendékek. Ők, akik gyermekeik számára az emberség tanítómesterei, ugyanezt az emberséget kapják tőlük." (GS 16). A szülők, ugyanúgy, ahogy az élet továbbadásában a teremtő Isten munkatársaivá lesznek, a nevelés által az atyai és anyai szeretettel egyaránt a nevelő Isten munkájának részeseivé válnak. A nevelés alapvető feltétele az előzőekben már említett kölcsönös tisztelet, valamint a szeretet, amely a nevelési folyamat támaszát és értelmét jelenti. Befejezésként az evangéliumi szövegek alapján ír a vőlegény folyamatos jelenlétéről, Krisztus jegyesi szeretetéről, Máriáról - a szép szeretet anyjáról, valamint a szent család példájáról, akiknek közbenjárását kéri a családok életére. Felhívja a figyelmet a házasság, a család és az élet értékének felbecsülhetetlen nagyságára, amelynek elfelejtése nagy veszedelmet jelent a mai kor emberének (GS 18-23).
Levél a nőknek
Ezt II. János Pál a Nők IV. Világkonferenciája (1995) alkalmából írta, benne a nők jelenkori helyzetéről, problémáiról, kilátásairól, valamint a női méltóságról szóló gondolatait fogalmazza meg a Szentírás tanításának tükrében.
Elsősorban háláját közvetíti bármilyen életállapotban levő nő felé (lány, nővér, feleség, édesanya, szerzetesnő),17 majd a n ő értékeinek torzításáért felelős hatásokra reflektál, mintegy lelkiismeret-vizsgálatot tartva az egyház történelmében is. A jelenlegi helyzet elemzése után nyomatékos felhívást intéz mindenkihez, hiszen e kérdésben továbbra is mindnyájan felelősek vagyunk.18
A szentírási alapokat vizsgálva rámutat, hogy a nő „kezdettől a segítségnyújtás elvére van rendelve", éspedig a „kölcsönös segítségnyújtás elvére".19 A férfi és a nő alapvető feladatában, melyet az Alkotótól kapott (Ter 1,28), ugyanazt a felelősséget viseli, mivel kapcsolatuk Isten terve szerint kettejük egységén alapul.20 Külön köszönetet mond azoknak a nőknek, akik családjukon kívül is a nevelői hivatást választották, mert „e munka során valami olyat valósítanak meg, ami érzelmi, kulturális és lelki anyaságnak nevezhető, mely a személy fejlődésére és a társadalom jövőjére kifejtett hatása miatt valójában fölbecsülhe-tetlen értékű".21 Ebben az értelemben beszél a nőiség alapvető vonatkozásáról, a szolgálatról, amelyet a teljes önátadásban jelen levő „uralkodás"22 jellemez. Végül az átgondoltak szellemében a női mivolt teljes igazságának figyelembevételére biztatja a konferencia résztvevőit.
Az Evangelium vitae enciklika23
Az emberi személy értékére II. János Pál pápa többek között Evangelium vitae kezdetű enciklikájában (1995) hívja fel a figyelmet: „Az életnek az a teljessége, amelyre az ember hivatott, teljesen meghaladja földi létének határait, mert nem más, mint magának Istennek az életében való részesedés. Ennek a természetfölötti hivatásnak a nagyszerűsége föltárja az emberi élet nagyságát és értékét már ideigtartó szakaszában is." (EV 2).
A szentatya kiemeli a II. vatikáni zsinat által megfogalmazott igazságot: „Isten Fia ugyanis megtestesülésével bizonyos módon minden emberrel eggyé lett." (GS 22).24 Így a megtestesülés nem csupán Isten szeretetének jele, hanem egyben értékessé teszi magát az emberi létet is. Éppen ezért mindenkinek joga, sőt kötelessége saját maga tökéletesítése, valamint az is, hogy másoknak segítsen e feladat megvalósításában. Az emberi személy méltósága ebben rejlik. A pápa pedig ebből a megfontolásból akarja hirdetni az élet evangéliumát (EV 6), különös hangsúllyal a család szerepére nézve, amelyet egy másik iratban „az élet szentélyének" (Centesimus annus 39)25 nevez. Mivel a gyerekek egymagukban nem képesek az emberi méltóságból fakadó feladatok teljesítésére, a felnőttek - elsősorban a szülők - kötelessége őket támogatni ebbéli törekvéseikben. Túl az általánosságban vett emberi élet értékén, II. János Pál felhívja a figyelmet az emberi életet fenyegető veszélyekre (az élet értékének csökkenése, szabadság-szabadosság kérdésköre, az elköteleződés fontossága). Rámutat a kinyilatkoztatásban rejlő, életről szóló üzenetekre (Krisztus az „élet Igéje", törékeny emberi lét - teljes emberi lét Jézusban, örök élet, tisztelet, szeretet és felelősség az élet iránt, a meg nem születettek, betegek élete), az isteni törvényre (az emberi élet szent és sérthetetlen, abortusz, eutanázia, polgári törvény). Állást foglal „az emberi élet új kultúrája"26 mellett, amelynek értelmében a keresztények kötelessége hirdetni, ünnepelni és szolgálni az élet evangéliumát, amelyet Jézus Krisztustól kaptak (EV 78-91).
A keresztények feladatainak felsorolása után kitér a család szerepére, nyomatékosítva „az élet szentélyének" felelősségét. Szentírási alapként a zsoltáros szavait idézi: „Íme, az Úr öröksége a gyermekek, / a méh gyümölcse az ő áldása" (Zsolt 127,3). A család természetéhez és küldetéséhez (EV 92) egyértelműen hozzátartozik az élet védelme, tisztelete. A szülők Isten szeretetének „munkatársai, szinte tolmácsai az élet továbbadásában és az Atya tervei szerinti nevelésében".27 A család hivatása tehát az élet evangéliumának szolgálata, melyet elsősorban a gyermekek nevelése által valósít meg: a szülők szóval és példával vezetik gyermeküket, szolgálva hitüket, segítve hivatásukat és tanúsítva a szenvedés rejtett értelmét (EV 92). A továbbiakban a pápa kiemeli az egyéni és a közös imádság szerepét a családon belül, mely az élet evangéliumának ünneplését és szolgálatát juttatja kifejezésre, valamint az egyház felelősségéről beszél a megfelelő családi lelkipásztorkodást illetően és az élet kultúrájának továbbadásában (EV 93-95). Ennek a kultúrának a megőrzése a nevelésen múlik, amely hozzájárul az ember teljesebbé válásához, és amely az emberi lét gyökereitől kell kiinduljon az élet értékének bemutatása során. A fiatalok és házastársak felkészítése a felelős nemzésre, a szenvedés, a halál értelme és értéke megélésének képessége egyaránt a nevelésen múlik. Ebben a nevelésben II. János Pál szerint az elsődleges feladat a családé, de a szülők mellett természetesen fontos szerep jut a tanítóknak és nevelőknek is (EV 97-98). A nők egyedülálló és meghatározó küldetést hordoznak magukban: a hiteles szeretet tanúi, az önátadás és elfogadás példái, a személy önmagában álló méltóságának értékelői, mert megadatott nekik egy „különleges közösség" lehetősége „az élet misztériumával" (EV 99). Végül a Jelenések könyvének kapcsán, az egyház és Mária misztériumának hasonlóságáról szólva a pápa hangsúlyozza, hogy a könyvben szereplő éppen megszületett gyermek, Jézus „bizonyos értelemben minden ember jelképe is, minden gyermeké, minden gyenge és fenyegetett lényé" (EV 104). Így újra elismerést nyer az emberi személy önmagából fakadó méltósága, melyet a II. vatikáni zsinat is központi fontosságúnak tartott.
Egyéb egyházi dokumentumok
A Hittani Kongregáció: Levél a katolikus egyház püspökeihez a férfi és nő együttműködéséről az egyházban és a világban
A levél elsősorban a nők helyzetével és azokkal a kezdeményezésekkel foglalkozik, amelyek a női méltóság biztosítását tűzték ki célul. Problémát okoz az a tény, hogy ezek a kezdeményezések sokszor nem a helyes úton közelítik meg a kérdést, és gyakran mind a férfi, mind a nő értékeit a másik nemmel való szembenállásban fogalmazzák meg, vagy pedig teljesen tagadnak mindenféle különbséget a nemek képviselői között.28 A dokumentum szerzői rámutatnak arra, hogy ezek a megközelítési módok egészségtelen irányba vezetnek, hiszen tulajdonképpen nem csak a nők helyzetéről, hanem az emberi személy méltóságáról van szó. Az előrehaladáshoz vezető gondolkodásmód felismerése érdekében újra a szentírási alapokhoz nyúlnak vissza (5-7), amelynek antropológiája szerint az ember Isten képmására teremtetett, férfiként és nőként tükrözi vissza alkotóját, ugyanakkor egymás segítésére rendeltettek, kölcsönösen egymásért létezve, mégis megtartva saját identitásukat és nemi különbségeiket.
Az Ó- és Újszövetség Istennek Izraelhez, illetve a keresztényekhez fűződő viszonyát a legmélyebb és legbensőségesebb férfi-nő kapcsolat, a házasság metaforája által mutatja be. Ebben a kapcsolatban a férfi és a nő egyaránt szerephez jut, egyenrangú félként hozzák létre a szövetséget, az egymás közti különbségeket pedig mint együttműködési lehetőséget tekintik (9-11). Ezek tudatában alkothatunk egy igaz és méltó képet a nőről és a férfiról, az őket megillető méltóságról, hivatásukról és egymáshoz való viszonyukról. A nők szerepe, amelyet II. János Pál pápa „női géniusznak" nevezett (9-10), hogy állandó,29 tevékeny jelenlétükkel a családban biztosítsák a felnövekvő nemzedékek számára az alapvető tanításokat: a szeretetet, a tiszteletet, Isten arcának megismerését a „figyelmes édesapa és édesanya" által (13). Így alakul egy nép arca, e tapasztalatok hiányában pedig az egész társadalom erőszakot szenved -vélik a szerzők. A nő állandó jelenléte a családban azonban nem valósítható meg a társadalom hozzájárulása nélkül: csak ez biztosíthatja azokat a körülményeket, amelyek által lehetővé válik, hogy az anya idejét és figyelmét valóban gyermekei nevelésére, a család gondozására tudja fordítani.
Az egymás iránti figyelemben, tiszteletben és megértésben áll tehát az a képesség, amelyet II. János Pál a „géniusz" jelzővel látott el, és amely általában női tulajdonságnak számít. A dokumentum szerzői azonban felhívják a figyelmet, hogy nem csupán női értékekről van szó, hanem alapvető emberi képességről: hiszen „minden ember, akár férfi, akár nő, arra van rendelve, hogy „a másikért" éljen" (14).
Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa: Az egyház szociális tanításának kompendiuma
A kompendium célja összefoglalni az egyház képviselői által kiadott hivatalos dokumentumok mondanivalóját, rendszerezve és aktualizálva azokat. A korábbi pápai és vatikáni dokumentumok alapján a következő fő témákkal foglalkozik: Isten üdvözítő terve, az egyház küldetése, az emberi személy méltósága és jogai, az egyház szociális tanításának alapelvei, a család, munka, gazdasági élet, politikai közösség, nemzetközi közösség, környezetvédelem, béke, az egyház szociális tevékenysége, a szeretet civilizációjának építése.
A dokumentum ötödik fejezete teljesen a család kérdéskörének van szentelve, hisz ez a kis közösség - a fejezet címe alapján - „a társadalom élő sejtje" (209), vagyis parányi, ugyanakkor életbevágóan fontos alkotóeleme. A Szentírás alapján, a Teremtő tervében megjelenő család az egyén és az emberi közösség emberibbé válásának helye (209). Jézus maga is családban született és családban élt, és a házasságot szentséggé tette (Mt 19,3-9). Tehát a család egy isteni eredetű intézmény, amely az emberi személy életének alapja és a társadalmi rend prototípusa (211). II. János Pál Centesimus annus kezdetű enciklikáját idézve, a kompendium a következő gondolatokkal folytatja: a családban, a férfi és a nő kölcsönös odaajándékozá-sa által alakul ki az a légkör, amelyben a gyerekek fejleszthetik képességeiket, ráébrednek méltóságukra, felkészülnek saját életútjukra és felelősséget tanulnak (212).
A családban a személy mindig célként, és nem eszközként kell jelen legyen, a család pedig elsőbbséget élvez az állammal és a társadalommal szemben - vagyis azok a család érdekét kell szolgálják (213-214). A Gaudium et spes 48. pontjának megfogalmazását átvéve, a kompendium megállapítja, hogy a házasság szent köteléke nem csupán emberi döntés következménye, hanem Isten az örök szerzője. Az ember részéről kinyilvánított elköteleződési szándék pedig azt jelenti, hogy a családtagok közti kapcsolatokat az igazságérzet, egymás jogainak és kötelességeinek tiszteletben tartása jellemzi (215). Az alkotótól kapott feladatai megvalósítása érdekében a házasság a következő jegyeket viseli magán: teljesség, egység, felbonthatatlan-ság, termékenység. Mindezek mellett, amint azt a Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás megfogalmazza, szentségi jellegéből fakadóan a házasfeleknek erőt ad hivatásuk teljesítéséhez, és „kis egyházzá" formálja a családtagokat (217). Továbbá a szeretet dinamikájának köszönhetően a családban egy hiteles emberi közösség alakul ki és növekedik, melyben elismerik és tiszteletben tartják minden személy méltóságát.
A családról mint az élet szentélyéről szólva a kompendium mindenekelőtt az emberi személy méltóságát hangsúlyozza, amely az Istentől kapott nemzési feladatban nyilvánul meg, hiszen a teremtéstörténet szerint az ember istenképiségét adja tovább az élettel. Így minden gyerek ajándék családtagjai számára, a szülők pedig Isten teremtő munkájának részeseivé válnak, amennyiben felelősségteljesen élnek ezzel a lehetőséggel (230). Felelősségük pedig nem csupán fizikai, hanem lelki is, amennyiben „általuk történik a személy származása, melynek örök kezdete Istenben van, és hozzá kell vezetnie".30 Ami a nevelést illeti, a család a személyt a maga teljességében képes formálni, kulturális, etikai, szociális, lelki és vallási értékeket közvetítve, szabad és felelősségteljes légkörben biztosítva növekedését. A szülők szeretete, mellyel gyermekeik szolgálatára állnak, kihozza belőlük a legjobbat, egyben forrása és mozgatórugója fejlődésüknek. A nevelés a szülők elsődleges joga, melyet nem szabad mellőzniük vagy átruházniuk másra, de kötelességük a többi nevelői, állami és egyházi közeggel együttműködni (238-240). Az édesapa és az édesanya szerepe egyformán fontos, együttműködésük tehát nélkülözhetetlen. Tekintélyüket tisztelettel és szelídséggel gyakorolják, de határozottan és nyomatékosan, gyermekeik javát szem előtt tartva.
A gyermeki jogok megsértésének mai formái közül néhányat felsorolva az egészségügyi gondozás hiánya, az elégtelen táplálkozás és az oktatási-nevelési tevékenység elérhetetlensége vagy hiányosságai mellett ott találjuk az elhanyagolást (245). Ez utóbbi azért súlyos, mert talán nem olyan nyilvánvaló, mint a többi, de hosszú távú, és az egész személyiségre kiterjedő káros következményei lehetnek. A család azonban nem tudja önerőből teljesíteni feladatait, ehhez szükséges a társadalom megfelelő hozzáállása, a körülmények és lehetőségek biztosítása az illetékes szervek részéről. Így az állam kötelességeinek körébe tartozik a megfelelő családi jövedelem biztosítása, a háztartási munka - mely nem csupán a nő, hanem a férfi feladata is - elismerése és értékelése, valamint a család egyéb jogainak felismerése és tiszteletben tartása (248-254). A társadalom annál is inkább köteles a családot segíteni, mivel az tagjainak tevékenysége által hozzájárul az emberi közösség építéséhez és haladásához.
Jegyzetek
1 II. János Pál: Karácsonyi levél a gyermekeknek 1994-ben, a család évében. (ford. Diós István) In: II. János Pál megnyilatkozásai. Pápai dokumentumok 1978-2005 III. Beszédek, levelek, üzenetek. Szent István Társulat, Budapest 2005, 117.
2 Vö. Compendium, 33-39.
3 Szociális témákkal foglalkozó további pápai dokumentumok: Quadragesimo Anno (XI. Pius, 1931), Mater et Magistra (XXIII. János, 1961), Pacem in Terris (XXIII. János, 1963), Populorum Progressio (VI. Pál, 1967), Octogesima Adveniens (VI. Pál, 1971), Evangelii Nun-tiandi (Vi. Pál, 1975), Laborem exercens (II. János Pál, 1981), Centesi-mus Annus (II. János Pál, 1991).
4 Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúció az egyházról. In: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Szent István Társulat, Budapest 2000, 109-207.
5 Nem csupán a gyerekek és fiatalok, hanem a felnőttek folyamatos továbbképzését is sürgetőnek tartják a zsinat résztvevői. Vö. Gravissimum educationis kezdetű deklaráció a keresztény nevelésről. In: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Szent István Társulat, Budapest 2000, 365-389.
6 Vö. Apostolicam Actuositatem kezdetű dekrétum a világi hívek apostolkodásáról. In: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Szent István Társulat, Budapest 2000, 443-482.
7 A zsinat szerint a család az egyház házi szentélyévé válik a közös imádság által (AA 11).
8 Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció az egyházról a mai világban. In: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai. Szent István Társulat, Budapest 2000, 605-739.
9 II. János Pál: Catechesi tradendae. Korunk hitoktatásáról. (ford. Diós István) In: Pápai megnyilatkozások II. Szent István Társulat, Budapest 1980, 68. pont.
10 II. János Pál: Familiaris consortio apostoli buzdítás a keresztény család feladatairól a mai világban. (ford. Diós István). In: II. János Pál megnyilatkozásai. Pápai dokumentumok 1978-2005 I. Enciklikák, apostoli buzdítások, apostoli levelek. Szent István Társulat, Budapest 2005, 187-256.
11 A II. vatikáni zsinat (GS 48) tanítása szerint, I. II. János Pál: Fami-liaris consortio 56.
12 II. János Pál: Christifideles laici apostoli buzdítás a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről (ford. Török József). In: II. János Pál megnyilatkozásai. Pápai dokumentumok 1978-2005 I. Enciklikák, apostoli buzdítások, apostoli levelek. Szent István Társulat, Budapest 2005, 641-718.
13 Vö. II. János Pál: Mulieris dignitatem apostoli levél a nő méltóságáról és hivatásáról az 1987. évi Mária-év alkalmából (ford. Kiss László). In: II. János Pál megnyilatkozásai. Pápai dokumentumok 1978-2005 I. Enciklikák, apostoli buzdítások, apostoli levelek. Szent István Társulat, Budapest 2005, 593-640.
14 Vö. II. János Pál: Gratissimam sane levél a családokhoz 1994-ben, a család évében. (ford. Diós István) In: II. János Pál megnyilatkozásai. Pápai dokumentumok 1978-2005 II. Enciklikák, apostoli buzdítások, apostoli levelek. Szent István Társulat, Budapest 2005, 87-134.
15 Id. II. János Pál: Gratissimam sane 9-10.
16 1975-ben, a szent év bezárásakor mondott szentbeszédében használta ezt a kifejezést VI. Pál. L. II. János Pál: Gratissimam sane 13.
17 Vö. II. János Pál: Levél a Nők IV. Világkonferenciája alkalmából. Peking, 1995. szeptember (ford. Diós István). In: II. János Pál megnyilatkozásai. Pápai dokumentumok 1978-2005 III. Beszédek, levelek, üzenetek. Szent István Társulat, Budapest 2005, 121-122.
18 Vö. II. János Pál: Levél a nőknek 3-6.
19 II. János Pál: Levél a nőknek7.
20 Vö. II. János Pál: Levél a nőknek 8.
21 A pápa szavaival élve az „etikai-szociális dimenzió" terén elért fejlődések a „női géniusznak" köszönhetők. II. János Pál: Levél a nőknek 9.
22 II. János Pál: Levél a nőknek 10.
23 II. János Pál: Evangelium vitae. Az Élet evangéliuma kezdetű encik-likája. (ford. Diós István). In: Pápai megnyilatkozások XXVI. Szent István Társulat, Budapest, é. n.
24 L. II. János Pál: Evangelium vitae 2.
25 L. II. János Pál: Evangelium vitae 6.
26 II. János Pál: Evangelium vitae, IV. fejezet, 110.
27 GS 50, id. II. János Pál: Evangelium vitae 92.
28 Vö. Hittani Kongregáció: Levél a katolikus egyház püspökeihez a férfi és nő együttműködéséről az egyházban és a világban (ford. Diós István). 2004, 2-3. (http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=145. Letöltés ideje: 2009. augusztus 21.)
29 Az eredeti szövegben nincs kiemelés, de a kutatási téma szempontjából nagyon fontos ez a megállapítás: a nő, az anya állandó jelenlétének fontossága a családban. Vö. Levél a férfi és nő együttműködéséről 13.
30 Gratissimam sane 10, idézi Compendium 237.
