Urbán János fr. Erik OFM
a JÁNOS-EVANGÉLIUM
ASSISI SZENT FERENC MŰVEIBEN (2)

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet. (Jn 6,54-55)

Miután így megbánták és meggyónták bűneiket, nagy alázattal és tisztelettel járuljanak a mi Urunk Jézus Krisztus testének és vérének vételéhez, emlékezvén arra, amit az Úr mond: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van. És: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.¹

Kötelesek vagyunk minden bűnünket megvallani a papnak és kezéből venni a mi Urunk Jézus Krisztus testét és vérét. Mert aki nem eszi az ő testét és nem issza az ő vérét, nem mehet be Isten országába.²

Mindazok tehát, akik a mi Urunkat, Jézust csak embersége szerint látták és nem látták őt lelke és istensége szerint, és nem hitték róla, hogy Isten valóságos Fia, elkárhoztak. Hasonlóan azok is, akik látják ugyan a szentséget, mely az oltáron a pap kezében az Úr szavai által a kenyér és bor színében megszen-telődik, de nem látják lelke és istensége szerint, és nem hiszik róla, hogy az valósággal a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére, elkárhoznak. Hiszen maga a Magasságbeli tanúsítja: Ez az én testem és vérem, az én új szövetségemé [mely sokakért kiontatik]; és: aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van.³

A jánosi idézet három alkalommal jelenik meg Ferenc írásaiban, ezzel emelve ki az eukarisztia fontosságát. A 2LHív-ben egy szabadon megfogalmazott szöveggel találkozunk, míg az a regulában szóról szóra, változatlanul van idézve. Az 1Int-ben a jánosi mondat harmadik személyben áll, társítva egy másik jánosi passzussal, amely a keresztségre utal: Ha valaki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be a mennyek országába (Jn 3,5). Ez a társítás nem véletlen, arról árulkodik, hogy Ferenc a két szentséget egymás mellé helyezi arról tanúskodva, hogy a keresztség és az eukarisztia egyformán fontos az örök élethez. Jánosnál a kánai menyegzőn a borrá átváltoztatott víz mind a keresztség, mind pedig az eukarisztia jelképe (Jn 2,1-11). A kenyérszaporítás csodája - amely nyilvánvalóan jelzés az eukarisztiára - és Jézusnak a vízen való járása - a víz mint a keresztség jelképe - együtt szerepel a kafarnaumi zsinagógában mondott eukarisztikus beszéd keretében (Jn 6,1-20); Jézusnak a katona lándzsájával megnyitott oldalából kifolyó vér és víz (Jn 19,34); végül a Tibériás tavánál lezajló húsvéti esemény, ahol az elfogyasztott étel szintén az eukarisztiára, a csodálatos halfogás pedig a keresztségre utal (Jn 21,4-14):⁴ különösen a két utolsó rész mutat rá arra, hogy e két szentség egyetlen forrása maga a halála után megdicsőült Krisztus. Mindkét szentség célja ugyanaz: belekapcsolás az isteni életbe, és mindkettő nélkülözhetetlen az Isten országába való bejutáshoz.

A 2LHív-ben Ferenc figyelmeztet bennünket Krisztus teste és vére magunkhoz vételének fontosságára, hogy örök életünk legyen. Ezt a következő szavakkal világítja meg: Ezenkívül gyakran be kell térnünk a templomokba, s tisztelnünk és becsülnünk kell a klerikusokat, még ha mindjárt bűnösök is, nem annyira önmagukért, mint inkább hivatalukért és Krisztus szentséges testének és vérének szolgálatáért, melyet az oltáron ők mutatnak be, ők érintenek és ők szolgáltatnak ki másoknak. És legyünk mindannyian szentül meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus szent igéi és vére által. Ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki; és egyedül nekik kötelességük kiszolgáltatni, és senki másnak.⁵

Az eukarisztia szükségességétől Ferenc eljut a papság szükségességéhez, mert egyik a másikat szolgálja és feltételezi. Ferenc ezt annyira erősen hiszi, hogy tanításában soha nem szűnik meg hangoztatni.⁶

A János-evangélium hatására Ferencnél az eukarisztia és a megtestesülés-megváltás titka szorosan összekapcsolódik. E két fogalom meghatározza Ferenc szellemiségét. Greccióban Jézus Krisztus alázatosságát szemléli,⁷ azt, hogy az örök Ige leereszkedik Atyja öléről és emberi testet ölt magára. Ferenc Jézus mindennapos leereszkedését az oltárra, a pap kezébe, Mária méhébe való leereszkedésével azonosítja. „Íme, nap nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap nap után közénk jön alázatos külsőben; nap nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontolj uk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére."⁸

János evangéliumában az eukarisztia az Isten Fiának a „húsa", aki az égből száll alá, akárcsak egykor a manna. Azzal, hogy János a „hús" szót használja a „test" szó helyett⁹ az euka-risztia jel ölésére, össze akarja kapcsolni a szentséget azzal a történelmi pillanattal, amikor az ige testté lett, és közöttünk élt (Jn 1,14a). Ferenc ugyanazokat a Jánostól kölcsönzött kifejezéseket használja, és ennek a kapcsolatnak sajátságos helye van írásaiban, teljesen magába foglalva a jánosi történelmi szimbolikát. Ezt juttatja kifejezésre a 2LHív-höz írt levelében is: „Az Atyának ezen méltó, szent és dicsőséges igéjéről angyala, Szent Gábor útján maga a fölséges Atya jelentette ki, hogy az égből a szentséges és dicsőséges Szűz Máriának méhébe fog leszállani. Mária méhében azután emberségünkből és gyarlóságunkból való igaz testet öltött magára. Bár mindenkinél gazdagabb volt, anyjával, a boldogságos Szűzzel együtt mégis a szegénységet akarta vállalni a világban. Mikor kínszenvedése küszöbén tanítványaival a húsvétot ünnepelte, vette a kenyeret, hálát adott, megáldotta, megtörte, mondván: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem«."¹⁰

Ferenc mindent Jézustól tanul, Krisztus testével és vérével táplálkozik, közvetlenül az eukarisztiára tekintve tanul és tanítja a testvéreit az alázatosságra, a szegénységre, az egyszerűségre, a kicsinységre. Ezek azok az erények, amelyeket a szent próbál megvalósítani életében, amelyek aztán a ferences lelkiségben alapkifejezések lesznek.¹¹

A klerikusokhoz intézett levelében írja Ferenc: „Vegyük fontolóra mindnyájan, mi klerikusok, azt a súlyos mulasztást és tudatlanságot, melyet némelyek elkövetnek a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges testével és vérével, és legszentebb neveivel és írott igéivel szemben, melyek megszentelik a testet. Tudjuk, hogy mindaddig nem jöhet létre a test, míg az igével meg nem szentelik. Márpedig a Magasságbeliből itt a földön semmi másunk nincsen, testi szemünkkel semmi mást nem látunk belőle, mint testét és vérét, továbbá neveit és igéit, mely által teremtett és a halálból az életre megváltott bennünket."¹²

Celanói Ferencről ezt írja e vonatkozásban: „Az Úr testének szentsége iránt határtalan szeretettel lángolt, és nem tudott betelni a szeretet ily nagy méltóságának és a könyörülő jóságának csodálatával. [.] Miközben minden tiszteletet megadott a szentségnek, minden tagját áldozatul ajánlotta fel, és a feláldozott bárány vétele közben lelkét áldozatul adta oda azon a tűzön, mely szívének oltárán szüntelenül lobogott."¹³ Természetesen Ferenc eukarisztiatiszteletének kifejezéséhez más újszövetségi versek is hozzájárultak, főként Szent Pál leveleiből és a szinoptikusoktól kölcsönzöttek. De elsősorban János misztikus teológiája volt nagy hatással Assisi szegényére.

Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmosom lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. (Jn 13,13-14)

Ha valamely helyen a testvérek nem tudják életmódunkat megtartani, amilyen gyorsan csak tehetik, siessenek miniszterükhöz és jelentsék ezt neki. A miniszter pedig olyan szorgos-kodással igyekezzék rajtuk segíteni, amilyennel kívánná, hogy hasonló helyzetben rajta is segítsenek. És senkit ne hívjanak priornak, hanem általában mindenkit kisebb testvérnek szólítsanak. És egyik a másiknak mossa meg a lábát.¹⁴

Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak - mondja az Úr. Akik mások fölé rendeltettek, ne dicsekedjenek jobban elöljáróságukkal, mintha kizárólag testvéreik lábának mosogatására volnának rendelve. És ha hivataluk elvesztése jobban megzavarja őket, mint a lábmosás feladatának elvonása, lelkük veszedelmére csak annál inkább vetik magukat kincsek gyűjtésére.¹⁵

Celanói Tamás életrajzaiban¹⁶ beszámol arról az eseményről, melyet Szent Bonaventúra Legenda Maiorja és a Speculum Prefectinis¹⁷is megemlít, hogy Ferenc halála előtt az Urat utánozva megrendezte az utolsó vacsorát és felolvastatta Szent János evangéliuma a 13. fejezetéből a lábmosásról szóló részt. Jézusnak az a tette, hogy leveti felsőruháját, vászonkendőt köt maga elé, vizet önt a mosdótálba, megmossa tanítványai lábát és a vászonkendővel megtörli, illetve az a tény, hogy maga Jézus végzi mindezt a szolgai feladatot, igen nagy hatással volt Ferencre, mélyen érintette őt. Ferenc megértette az Úr és Mester igazi jelentését, aki a szolga szerepét vállalta az utolsó vacsorán. Krisztusnak ez a példája mindvégig jelen volt életében és imáiban.¹⁸ A lábmosás jelenete mindig lelki szeme előtt lebeg, amikor a kisebb testvérek eszményét megrajzolja, különösen közössége megszervezésekor, hogy kialakuljon közöttük a kicsinység és a szolgálat szelleme.¹⁹ A jánosi idézet a középpontba helyezi a szeretettel végzett szolgálatot mindkét irányban: testvér és testvér között, valamint miniszter²⁰ és testvér között. Jézus tettének Ferenc magyarázata szerint két jelentése van: egy teológiai és egy morális. Teológiai szempontból Péternek nehézséget jelentett a kereszt botrányának az elfogadása (vö. Mk 8,31-33), akárcsak itt a lábmosás elfogadása, ami nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy részünk legyen Krisztussal a feltámadásban és a dicsőségben. Morális szempontból a lábmosás jelenetének követendő példa értéke van. Jézus egy alázatos szolgálattal megmutatja a „végsőkig" elmenő szeretetét övéi iránt, amely életet ajándékoz a szeretett személynek. Jézus példáját követve a tanítványok is arra vannak hivatva, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Megértvén Jézus ezen tanítását, tettekre kell váltaniuk azt, mert a szeretettel végzett szolgálat a keresztények ismertető jele.

Ferenc csodálatra méltóan magáévá tette ezt az evangéliumi leckét, amelyet Krisztustól tanult, mely mindenekelőtt életében, aztán tanításában van jelen. Azok a testvérek, akik mások fölé vannak rendelve, felelősségteljes szolgálatukat úgy végezzék, ahogyan erre Krisztus példát adott, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak (vö. Mt 20,28). Ez természetesen nem méltóságteljes szolgálat, hanem egy alázatos tett, amit Ferenc a következő szavakkal fejez ki: „De nem dicsekedhetnél azzal sem, ha szebb és gazdagabb volnál mindenkinél, sőt, még ha csodákat művelnél és az ördögöket is ki tudnád űzni, mert mindez ellenkezne képességeiddel és nem tartozna reád. Ellenben igenis dicsekedhetünk erőtlenségeinkkel és a mi Urunk Jézus Krisztus szent keresztjének mindennapi hordozásával";²¹ „Mindannyian figyeljünk, testvéreim, a jó pásztorra, aki vállalta a kereszt gyötrelmét juhai megmentéséért. Az Úr juhai követték őt a szorongattatásban és üldöztetésben, szégyenvallásban és éhségben, erőtlenségben és kísértésben és minden más megpróbáltatásban, s mindezek elviseléséért örök életet nyertek az Úrtól. Nagy szégyen tehát ránk, Isten szolgáira, hogy míg a szentek cselekedték a nagy tetteket, mi csupán tetteik hirdetésével akarunk dicsőséget és tiszteletet kivívni magunknak."²²

Ismét Péter személyére hivatkozhatunk, aki megilletődéssel áll Jézus leereszkedő szeretete előtt, és méltatlannak tartja rá magát. Most a lábmosásnak is közösségalkotó szerepe van: amennyiben nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem. Ezt kéri Jézus főpapi imájában is (Jn 17,24). Péter csak a külső tisztaságra gondol, ezért kéri, hogy ne csak a lábát, hanem az egész testét mossa meg Jézus, hogy mint a mindenkori tanítvány képe, együtt maradhasson Mesterével, s ezért tőle várja, hogy tegye méltóvá a közösségre, és így része legyen a szenvedés után abban a dicsőségben, amelyben Krisztus részesül szenvedése és feltámadása után.²³ Feltámadása után Jézus Pétert bízza meg a nyáj terelgetésével, amely alázatos szeretetet követel a jó pásztor példájára, aki akár életét is adja juhaiért (vö. Jn 21,15-19).

Ferenc mindig ennek a két jánosi szöveg összekapcsolásának a hatása alatt van, amikor szoros értelemben beszél a miniszterekről, mindenkit meghív a szent keresztjét hordozó Krisztus követésére, valamint a jó pásztor szemlélésére, aki életét áldozta a kereszten övéiért. Ferenc a jánosi szöveg hatására kijelenti, hogy azoknak a minisztereknek, akiknek nehezükre esik a testvérek lábainak a mosogatása, nem hasonlítanak a jó pásztorra. Tehát ha egy miniszternek, vagyis szolgának kényelmetlen a hivatallal járó tisztelet elveszítése, akkor lelkük veszedelmére csak annál inkább vetik magukat kincsek gyűjtésére.²⁴

Amikor Ferenc lemond rendje kormányzásáról, valójában hasznos példát ad az igazi szolgálatról a testvéreknek, bemutatva az engedelmes és alázatos életet, az igazi kisebb testvért. Szent Bonaventúra írja életrajzában Ferencről, hogy evangéliumi kereskedőként, hogy minél érdemesebbé tegye, nem uralkodni és parancsolni, hanem inkább szolgálni és engedelmeskedni akart.²⁵Ugyanerről az eseményről a Perugiai Legenda is megemlékezik, amikor a testvérek Ferenc szemére vetik, hogy lemond a rend vezetéséről: „Amíg a testvérek elöljárója voltam, s ők kitartottak a hivatásuk és fogadalmuk mellett, jóllehet megtérésem kezdetétől egyre betegebb lettem, szerény tehetségem elég volt ahhoz, hogy példámmal és tanításommal útmutatást adjak nekik [...] Az én feladatom lelki jellegű, mármint a testvérek feletti elöljáróság, mert meg kell akadályoznom és ki kell javítanom a hibákat. De ha egyszer szavammal és példámmal nem vagyok képes megakadályozni és kijavítani azokat, nem akarok hóhér lenni, hogy büntessek és ostorozzak, mint e világ fejedelmei. [...] Mindazonáltal halálom napjáig nem szűnök meg példámmal és tetteimmel tanítani a testvéreket, hogy azon az úton járjanak, amelyet az Úr mutatott nekem, én meg nekik."²⁶

A Meg nem erősített regula szövege kifejezetten aláhúzza a lábmosás morális jelentését mint az alázat és a szeretet követendő példáját. Ferenc kifejezetten megparancsolja a minisztereknek, hogy ne éreztessék a testvérek fölötti hatalmukat,²⁷ hanem mindig vegyék figyelembe, hogy mindannyian kisebb testvérek, testvérek a testvérek között, akik szeretettel fáradoznak mindazokért, akiket gondjaikra bíztak, krisztusi módon vállalva ezt az alázatos szolgálatot. Erről beszélt Jézus tanítványainak is az utolsó vacsorán: Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmosom lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amint én tettem, ti is tegyétek meg (Jn 13,13-15). Ferenc ezt a példát megtérése kezdetétől követte, amikor megmosta a leprás lábát, amelyről Szent Bonaventúra számol be: „Mint az alázatosság szerelmese a poklosok közé ment, köztük maradt, és Istenért a legodaadóbban szolgálta őket. Megmosta lábaikat, jövendő evangéliumi orvosként kötözgette fekélyeiket, kinyomkodta, törölgette gennyes sebeiket, sőt csodálatraméltó buzgalmában meg is csókolgatta azokat."²⁸ Ugyanebben az életrajzban olvashatunk arról, melyik volt az a mély igazság, ami felrázta Ferencet: „Isten emberében túlcsorduló bőségű volt az összes erények dísze és őre, az alázatosság. Önmagát az alázatosságra törekedett felépíteni, s mint bölcs építőmester, a Krisztustól ellesett módon vetett alapot hozzá. Azt mondta, hogy az Isten Fia Atyja kebelének a magasából azért szállott le nyomorúságaink közé, hogy mind szóval, mind példával őr- és mesterként tanítson meg minket az alázatosságra."²⁹

Bonaventúra még egyszer megjegyzi életrajzában a lábmosás jelenetét, nyomatékosítva, hogy az Ferencet mennyire mélyen befolyásolta lelkisége kialakulásában: „Az alázatosság okából akarta Ferenc, hogy testvéreit kisebbnek hívják és a rendi elöljárókat minisztereknek, vagyis szolgáknak, hogy az evangélium szavait használja, amelynek megtartására ígéretet tett. Azt akarta, hogy tanítványai a névből is tanulják meg, hogy az alázatos Krisztus iskolájába az alázat elsajátításáért jöttek."³⁰

A Három társ legendája leírja a testvérek első közösségét: „Gyengéd szeretettel szerették egymást, készséggel szolgáltak egymásnak és úgy gondoskodtak egymásról, mint az anya gondoskodik egyetlen szeretett fiáról. Olyan olthatatlan lánggal égett bennük a szeretet, hogy gyerekjátéknak tűnt szemükben a halál vállalása is, éspedig nem csupán Krisztus szerelméért, hanem testvéreik testi és lelki javáért is."³¹

Könnyű és egyszerű megérteni Jézusnak a lábmosásról szóló tanításából a kölcsönös szeretetszolgálat témáját: akkor szeretünk igazán, amikor készek vagyunk életünket is odaajándékozni barátainkért (vö. Jn 15,12-13; Jn 13,35).

Az én szavaim lélek és élet. (Jn 6,63)

Ha énbennem maradtok, és az én igéim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Az igék, melyeket szólottam nektek, lélek és élet.³²

Mivel szolgája vagyok mindenkinek, kötelességemnek érzem mindenkinek szolgálatára állni és az én Uramnak illatos igéit hirdetni. Mivel azonban betegségem és testi gyöngesé-gem miatt nem tudok minden embert személyesen felkeresni, elhatároztam, hogy jelen soraimmal és üzenetemmel hozom emlékezetetekbe a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az Atya Igéjének szavait, és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet.³³

Mindazokat, akikhez ez a levél eljut, kérjük arra a szeretetre, amely az Isten, hogy fogadják isteni szeretettel és jóakarattal ezeket a mi Urunk Jézus Krisztus fent leírt illatos igéit, és akik nem tudnak olvasni, gyakran olvastassák fel maguknak; és őrizzék meg magukban szent közreműködéssel mindvégig, mert ezek lélek és élet.³⁴

Ezért óhajtom, hogy mindenekfölött becsüljék, tiszteljék, és méltó helyen őrizzék ezeket a szentséges titkokat. Ha tehát valahol Isten szent nevét és igéit tartalmazó írást illetlen helyen találok, azonnal felemelem, és másokat is kérek, hogy emeljék fel és tegyék illő helyre azokat. És kötelesek vagyunk tisztelni az összes teológusokat és azokat is, akik az isteni szent igéket hirdetik, mint akik lelket és életet árasztanak felénk.³⁵

E szakaszt szóról szóra idézi az 1Reg 22. fejezete, azonban sajátos értelemben, utalva a negyedik evangélium egy másik versére, amely megadja az értelmezés kulcsát: Ha bennem maradtok és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok (Jn 15,7). Ez az idézet párhuzamos a regula 22. fejezetéből vett idézettel, kölcsönösen hatnak egymásra, abban az értelemben, hogy „Krisztusban maradni" annyit jelent, mint „megmaradni igéiben". Ez a megfelelőség fontos János teológiájának a megértéséhez.

Az evangélista számára Jézus az Atyát egészen eredeti módon nyilatkoztatja ki, szemben Mózessel és a prófétákkal, akik megelőzték őt. Jézus az Atya egyszülött Fia, egyenlő az Atyával, olyképpen, hogy aki őt látja, az látja az Atyát is, aki küldte őt. Jézus ezt a feltétlen kizárólagosságot az Atya kinyilatkoztatásáról a következő szavakkal fejezte ki: Senki sem juthat az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek, de mostantól fogva ismeritek és látjátok (Jn 14,6-9). Ez a természetes azonosság a Fiú és az Atya között mutatja, hogy a Fiú szavai ugyanazok a szavak, mint az Atyáéi, amelyeket a megtestesülés pillanatában ajándékozott neki, és szoros értelemben véve isteni szavak azok. Jánosnál a kinyilatkoztatás és a kinyilatkoztató azonos, mert Istennek az „igazsága" Krisztus Jézusban történelmileg valósult meg (vö. Jn 1,17). Jézusnak a szavai „az örök élet igéi", amelyek el vannak látva éltető isteni erővel, és át vannak itatva bőségesen Lélekkel (vö. Jn 3,34; 5,24; 6,68). Mindez benne foglaltatik a jánosi idézetben, amelyet Ferenc sokszor idéz.

A 2Lhív-höz írt levél elején Ferenc megmagyarázza a jánosi értelemben vett megfelelőséget Jézusnak a szavai (verba) és az Atya Igéje (Verbum) között: „Mivel szolgája vagyok mindenkinek, kötelességemnek érzem mindenkinek szolgálatára állni és az én Uramnak illatos igéit (verba) hirdetni. Mivel azonban betegségem és testi gyöngeségem miatt nem tudok minden embert személyesen felkeresni, elhatároztam, hogy jelen soraimmal és üzenetemmel hozom emlékezetetekbe a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az Atya Igéjének szavait (Verbum), és a Szentléleknek szavait, melyek lélek és élet."³⁶

Az igazság Lelkét, a vigasztalót Jézus nem azért küldi, hogy felváltsa őt a világban, hanem hogy az ő művét hatékonnyá tegye a hívőkben az idők végéig. Az ígéretben az is benne van, hogy a Szentlélek őt fogja képviselni, az ő kegyelmeit fogja osztogatni, az ő tanításának fog érvényt szerezni. Ahogy az Atya tervét a Fiú valósította meg, úgy Jézus művének a Szentlélek mint Lélek szerez érvényt. Belülről fogja átalakítani az egyházat és az embereket, és gondoskodik arról, hogy a hitben azonosuljanak Krisztussal, magukra öltve az általa hozott kegyelmi rendet és eljutva a teljes igazságra. Minden Krisztusban hívő az igazság Lelkét kapja, s azt az igazságot képviseli és hirdeti a világban, amelyet Jézus maga hirdetett.³⁷ Maga a Lélek jön a hívőkbe Krisztus szavainak az olvasása vagy hallgatása által; és ugyanaz a Lélek eljőve életet is ad. Ez az első és legkézenfekvőbb jelentése Krisztus azon szavainak, amelyeket Ferenc a leveleiben idéz, amint ezt fentebb láttuk. Mindkét idézett szövegrészben szerepel a életadó Lélek, így kapcsolatot teremtve ezen mondatok között. Ezért ajánlja Ferenc a következő sorokban, hogy mindenki táplálkozzék rendszeresen az Úr igéivel, amelyek lélek és élet: „Mindazokat, akikhez ez a levél eljut, kérjük arra a szeretetre, amely az Isten, hogy fogadják isteni szeretettel és jóakarattal ezeket a mi Urunk Jézus Krisztus fent leírt illatos igéit, és akik nem tudnak olvasni, gyakran olvastassák fel maguknak; és őrizzék meg magukban szent közreműködéssel mindvégig, mert ezek lélek és élet."³⁸

A Végrendeletben, mint a fentebb idézett részletben olvashattuk, Ferenc arról beszél, hogy a teológusokat is tisztelni kell, mert az akkori idők iskoláiban egyedül ők magyarázzák az Írásokat, s olyan szolgálatot teljesítenek, amelyik párhuzamba állítható az eukarisztiát kiszolgáló papok szolgálatával. Hasonló tisztelettel kell adózni a teológusoknak, mint azoknak, akik kezükkel érintik és szolgáltatják ki³⁹Krisztus szent testét és vérét.

Sajátos meglátása Ferencnek az eukarisztia és a Szentírás közötti hasonlóság, amelyek számára különböző módozatok Krisztus megtapasztalására itt a földön. Ferenc azt szeretné, hogy akár az egyik, akár a másik ugyanabban a tiszteletben részesüljön, mindkettőt ugyanolyan méltó helyen őrizzék, és mindenekfölött becsüljék őket. Így, miután a papokat arra buzdította, hogy az eukarisztiát méltó helyen kell őrizni, folytatja, hogy ugyanúgy az Úr neveit és szent igéit tartalmazó írásokat, ha valahol tisztátalan helyen találtatnak, össze kell gyűjteni és tisztességes helyen kell azt elhelyezni.⁴⁰Ferenc számára e kettő nélkülözhetetlen eszköz az üdvösség elnyeréséhez. Ezért mondja: Legyünk mindnyájan meggyőződve arról, hogy senki sem üdvözülhet, csak a mi Urunk Jézus Krisztus igéi és vére által. Ezeket pedig a klerikusok ejtik ki, hirdetik, illetve szolgáltatják ki.⁴¹A kenyér és a bor egyedül Krisztus szavai által változik át az ő testévé és vérévé. Jézus szavai és teste az élet hordozója, amelyet ugyanaz a Lélek ad meg, amely cselekszik bennünk. Így jut el Ferenc az Intelmekben egy másik jánosi vershez: A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit

(Jn 6,63a).

Én vagyok az út, az igazság és az élet. (Jn 14,6)

Az Úr Jézus így beszél tanítványaihoz: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismertetek volna, Atyámat is ismertétek volna; de mostantól fogva ismeritek és látjátok őt. Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk. Jézus így felelt: Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismertél meg engem? Fülöp, aki engem lát, Atyámat is látja.⁴²

Az igék, melyeket szólottam nektek, lélek és élet. Én vagyok az út, az igazság és az élet.⁴³

Ferenc ezzel a hosszú jánosi idézettel nyitja meg első intelmét. A főpapi imához hasonlóan ez az egyik leghosszabb szóról szóra idézett szöveg a János-evangéliumból. Ferenc számára a feltámadt és az eukarisztiában köztünk jelen levő Krisztus az út az Atyához. Ő a testet öltött igazság, aki nemcsak hirdette azt, hanem aszerint is élt az emberek előtt és között. Ő az élet, az életünk közepe.⁴⁴ Ferenc számára maga Krisztus az út az Atyához. Aki vele egyesülten éli az életét, az már most az Atyához vezető úton jár, Krisztussal egyesülve az igazság és az isteni élet birtokában van, az Atya és a Fiú életközösségének már részese.⁴⁵Amikor pedig Fülöp azt kéri Jézustól, hogy nyilatkoztassa ki nekik az Atyát, Jézus azt válaszolja, hogy nincs többé szükség más kinyilatkoztatásra, mert benne Isten testet öltött és megmutatkozott a világ számára. Jézus tetteiből és szavaiból felismerhetőek az Atya megnyilvánulásai.

Az első intelemnek a címben idézett jánosi vers a címe és egyben a témája is. Ferenc elsősorban a testvérek, de bátran kijelenthetjük, hogy minden jóakaratú ember figyelmét felhívja Jézus Krisztus szüntelen keresésére és követésére, mert számunkra ez az egyetlen életforma, az egyetlen út, amely az Atya megismeréséhez, látásához vezet. A Fiú az egyedüli tiszta kapcsolatteremtő az Atyával: Aki engem lát, látja az Atyát is (Jn 14,9). A Fiú nem helyettesíti az Atyát, nem foglalja el az Atya helyét, csupán kinyilatkoztatja: ismerni és látni őt annyit jelent, mint látni az Atyát. Ferenc mélyen megérti, hogy Isten lélek és láthatatlan, csak egyedül a Fiú az, aki kinyilatkoztathatja, és mindez a Szentlélek segítségével történik.⁴⁶ Az Atya megközelíthetetlen fényességben lakozik, és lélek az Isten, és Istent soha senki sem látta. Ezért csak lélekben látható, mert a lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. De a Fiút se látja senki másként, mint az Atyát, mert hiszen egyenlő az Atyával, sem másként, mint a Szentlelket.⁴⁷Ferenc számára a kinyilatkoztatás a Szentháromság mindhárom személyének együttes műve. Mivel azonban az Atya megközelíthetetlen fényességben lakik, a Fiú küldetése éppen az, hogy őt bemutassa. A Szentlélek küldetése pedig abban áll, hogy tanítson bennünket meglátni a „tegnapi", a Palesztinában élt és a „mai", az eukarisztiában jelen levő Krisztust. Ferenc hitében, gondolatmenetében egyfajta körforgás fedezhető fel: a Fiú kinyilatkoztatja az Atyát, a Szentlélek pedig a Fiút. A hit tehát a Szentháromság személyeinek egymást követő küldetéséből és szoros együttműködéséből forrásozhat Ferenc gondolatmenetében.

Ferenc szorgalmazza a testvérek életében a Krisztus-központúságot, innen ered a testvérek részéről az a jellegzetes ragaszkodás és tisztelet az eukarisztia iránt, amelyben Ferenc a megtestesülés meghosszabbítását látja, amely a legnagyobb teofánia. A szöveget átjárja a „látni" ige: 13 alkalommal van jelen, nem számítva a látást kifejező más szavakat: például szemlélni, nézni, mutatni. Jézus földi életében egyedül a Szentlélek tette lehetővé az apostolok szívében, hogy meglássák és felismerjék a názáreti Jézusban az Atya Fiát. Ma is egyedül a Szentlélek az, aki lehetővé teszi a mi szívünkben, hogy meglássuk az eukarisztikus kenyérben az ő új jelenlétét.⁴⁸ Ez a fajta szemlélet tökéletesen megfelel Ferenc lelkiségének, aki írásaiban gyakran szembeállítja a vak, önmagába zárt embert, azt, aki képtelen látni a láthatatlan valóságra megnyílt ember szemével, azéval, aki lát és hisz.

A regulából idézett részletben a jánosi idézet Ferenc tanításának az összefoglalásaként jelenik meg, kifejezve Ferenc szándékát, amely Krisztus követését és utánzását jelenti. Ezt a következő szavakkal fejezi ki: Tartsuk magunkat az ő igéihez, életéhez, tanításához és szent evangéliumához. Mert íme, ő méltóztatott kérni érettünk az Atyát és kinyilatkoztatni nekünk az ő nevét.⁴⁹

Ferenc írásaiban két olyan hely van, ahol kifejezetten említi, hogy a szent evangélium szavai szerint akar élni,⁵⁰ amely számára olyan egyszerű tanítást jelent, mely megtanulható és gyakorolható Krisztus személyére tekintve. Ezért is írja Klárának végakarataként, mintegy megmagyarázva az általa élt életformát: Én, kicsiny Ferenc testvér követni akarom a mi magasságbeli, fölséges Urunknak, Jézus Krisztusnak életét és szegénységét, s ebben a szándékomban végig ki akarok tartani.⁵¹

Az evangélium szerinti élet Ferenc számára Krisztus szoros követését jelenti, valamint azt, hogy Jézus az egyetlen követendő út az örök élet felé. Ferenc rövid földi élete alatt ennek megvalósítására törekedett. Szent Bonaventúra a következőképp írt erről: Valóban keresztény férfiú, aki életében az élő Krisztusnak, halálában a haldoklónak, meghaltan a meghaltnak törekedett tökéletes hasonmása lenni és érdemesült hozzá külsőképpen is hasonlítani.⁵²

Egyéb jánosi szakaszok Szent Ferenc írásaiban

Ahhoz, hogy a „Corpus Joannis" teljes legyen, másik két jánosi szakaszt kellene megvizsgálni. Azonban amint a dolgozat címében is meghatároztam, dolgozatom kutatási területe csak a János-evangéliumot foglalja magába, másrészt a dolgozat terjedelme nem ad lehetőséget, hogy azokat is hosszan kidolgozzam. Azonban az érdekesség kedvéért röviden vizsgáljuk meg a másik két szövegrészt is.

Az első szövegrész a feláldozott bárány (Jel 5,12) képe, amely szorosan összefonódik a jó pásztor képével,⁵³ aki vállalta a kereszt gyötrelmét juhai megmentéséért. Krisztus Ferenc számára valóban a jó pásztor és egyben a feláldozott bárány a kereszten, akit a Jelenések könyve szerint dicsőség, tisztelet és áldás illett meg.

A ferences lelkiség másik forrása Szent János első levele is, főként ez a mondata: Isten a szeretet (1Jn 4,8-16). Több alkalommal idézi Ferenc, ha nem is szó szerint, hanem saját szava-ival.⁵⁴ Olyan mondat ez, melynek értéke felér egy autogrammal, Szent Ferenc személyes pecsétjével.⁵⁵ Akkor folyamodik ehhez a kifejezéshez, ha olyan dolgokat akar kérni az Úrtól, amelyek szívéhez közel állanak, vagy amelyek legbenső és legforróbb óhajait fejezik ki.

Ha a legfontosabb jánosi idézeteket áttekintjük, ha végiggondoljuk a sokféle asszociációt és mondatot, amelyek ezekhez az idézetekhez kapcsolódnak, láthatjuk, hogy Assisi Szent Ferenc lelkének legmélyéhez jutottunk el. Összegyűjtve a legfontosabb Ferenc által idézett jánosi szövegrészeket, láthattuk a hatást, amelyet a János-evangélium gyakorolt a szent gondolkodásmódjára és lelkiségre. A legfontosabb idézetek a Meg nem erősített regulában, a Hívőkhöz írt levelekben és az Intelmekben találhatóak. A vizsgált jánosi szakaszokat sosem csak egy alkalommal idézik, hanem legalább kétszer, háromszor, de előfordul a négyszeri ismétlődés is. Nem tartható az a vitatott állítás, miszerint a szentírási idézetek későbbi betoldások eredményei, hanem azokat Ferenc szívében átelmélkedte, amelynek bőségéből szólt az ő ajka. Akár írta, akár diktálta a szövegeket Ferenc, mindig vigyázott arra, hogy az általa elgondolt formában megmaradjanak.

A vizsgált jánosi témák a ferences lelkiség sarkköveit képezik. Ezek a következők: Jézushoz hasonlóan imádkozni az Atyához, a lélekben és igazságban történő imádság, a közösség testvérei mint ajándékok, a megtestesülés meghosszabbításának szemlélése az eukarisztiában, a Krisztussal egyesült élet, minden ember üdvözülése Krisztusban, az imádság és az élet közötti szoros összefüggés, a bűnbánat és a böjt általi megtisztulás; az eukarisztia iránti mély tisztelet, az Úr igéjének tisztelete és hallgatása, Krisztus példájára végzett elöljárói szolgálat, amely a testvér iránti szeretetből történik; továbbá Krisztus életének a szemlélése és utánzása, amely az egyetlen életforma, amely biztosan az Atya dicsőségébe vezet. Assisi Szent Ferenc a János-evangélium megdicsőült Krisztusának a hangját hallja San Damiano kicsiny templomában, és ugyanettől a Krisztustól kapja meg a szent sebeket. Ferenc Jézus-képe a méltóságteljes, győztes, dicsőséges Jézust mutatja be, aki viseli a szent sebeket, de világosan láthatóak rajta dicsőségének a jelei is.

Jegyzetek

1 1Reg 22, 5-6.

2 2LHív 22-22.

3 1Int 8-11.

4 Vö. Farkasfalvy Dénes, Testté vált szó, III., Prugg Verlag, Eisenstadt 1989, 176-181.

5 2LHív 33-35.

6 Vö. Boldog a szolga, aki bizalommal van a római Szentegyház előírásai szerint dicséretesen élő klerikusok iránt De jaj azoknak, akik lenézik őket. Mert_x ha mindjárt bűnösök is, senkinek sincs joga ítélkezni fölöttük, mert az Úr kizárólag magának tartja fenn megítélésüket. Minél nagyobb ugyanis a hivatal, melyet a mi Urunk Jézus Krisztus szentséges teste és vére fölött gyakorolnak - ők veszik magukhoz, és egyedül ők szolgáltatják ki másoknak annál nagyobb a bűn is, melyet ellenük elkövetnek, nagyobb minden más emberénél a világon. (26Int 1-4); Minden klerikust és minden szerzetest urainkul kell tekintenünk mindenben, ami a lelkek üdvösségére vonatkozik és nincs ellenére szerzetünknek; egyházi rendjüket, úgyszintén hivatalukat és egyházi tevékenységüket is tisztelnünk kell az Úrban. (1Reg 19, 3-4); Azután egyházi rendjükre való tekintettel olyan határtalan bizalmat adott nekem az Úr és ad szüntelenül papjai iránt, kik a római Szentegyház szabályai szerint élnek, hogy még ha üldöznének, akkor is csak hozzájuk menekülnék. És úgy akarom tisztelni, szeretni és becsülni őket és a többieket, mint uraimat. És nem akarom észrevenni rajtuk a bűnt, mivel Isten Fiát szemlélem bennük, s ezért uraim ők. És ezt azért teszem, mert Isten magasságbeli Fiából testi szemeimmel itt e földön semmi mást nem látok, mint szentséges testét és szentséges vérét; ezt pedig ők érintik kezükkel és másoknak is ők szolgáltatják ki. Ezért óhajtom, hogy mindenekfölött becsüljék, tiszteljék, és méltó helyen őrizzék ezeket a szentséges titkokat. (Végr 6-12).

7 Vö. 1 Cel 84-87; LegMai X, 7. 1223-ban Ferenc az egyik remeteségben időzve, nevezetesen Greccióban, karácsony ünnepére különleges gondolata támadt. Szeretné a láthatatlant érinteni, hallani, látni, ezért betlehemet állít fel, ami abban az időben nem volt már szokásban. Nyilvánvaló, hogy Greccióban az eukarisztia azt a helyet foglalta el, amelyet ma a jászolban lévő kis Jézus szobra foglal el: az eukarisztia a megtestesülés aktuális megismétlése, így Ferenc testi szemeivel ugyanazt a Jézust szemlélheti, mint egykor a pásztorok a betlehemi barlangban. Vö. Vaiani, Cesare, Vedere e credere, L'esperienza cris-tiana di Francesco d'Assisi, Gloossa, Milano 2000, 139-140.

8 11nt 16-21.

9 Vö. Schwank, Benedikt, János, Agapé (ford. Turai Alfréd), Szeged 2001, 33.

10 2LHív 4-6.

11 Vö. Freyer, Johannes-B., Humilitas und patientia in den Ermahnungen des hl. Franziskus, in: Wissenschaft und Weishweit, Zeitschrift für Franziskanische Studien zu Theologie undPhilisophie in der Gegenwart, 53/1. Jahrgang, Düsseldorf 1990, 20-22.

12 LKler 1-3.

13 2Cel 201; LegMai IX, 2.

14 1Reg 6, 1-4.

15 4Int 1-3.

16 Vö. 1Cel 110; 2Cel 217.

17 Vö. LegMai XIV, 5; SpecPerf 88.

18 Az Úr és Mester kifejezést minden nap ismételte Ferenc Az Úr misztériumainak zsolozsmája imádkozása közben. A zsolozsma antifónájá-ban olvassuk, amely vonatkozott minden imaórára, ez szolgált antifóná-ul, kapitulumul, himnuszul, párversül és könyörgésül: Szentséges Szűz Mária, imádkozzál értünk a te szentséges, szerelmes Fiadnál, a mi Urunknál és Mesterünknél, in: Ferences Források-1, Assisi Szent Ferenc művei, 100.

19 A rend elnevezése az, hogy Kisebb Testvérek Rendje. Latinul a fogalmat minoritásnak nevezzük, és ez nehezen adható vissza magyarul. Csak körülírhatjuk: „ne akarjunk mások fölé kerekedni", vagy másképpen: „inkább az utolsó helyeket keressük". A minoritás rendünk alapkategóriája, még a szegénységnél is alapvetőbb. A „minores" akkoriban azokat jelentette, akik a társadalom alján helyezkedtek el. Assisiben szemmel látható, hogy Ferenc lejjebb költözött a hatalmat jelképező városból a síkságra, a kisebbek közé. A kutatók érdeklődését is felkeltette Ferencnek ez a kijelentése, amelyet az evangéliumból merít: aki nagyobb akar lenni köztetek, az legyen, mint a kisebb (Mt 20,2528). Krisztusnak mint minornak a felfedezése elég felforgató erejű élmény lehetett. Ehhez a témához lásd bővebben Esser tanulmányát: Esser, Kajetan, Temi spirituali, Biblioteca Francescana, Milano 1973, 200-204.

20 Ferenc az elöljárót, ellentétben az akkori szokással, nem priornak, hanem miniszternek, vagyis szolgának nevezi. A prior olyan bencés monostor elöljárója, amelynek nincs apátja, s később ezt a megnevezést veszik át az ágostonosok és a domonkosok. A „miniszter és szolga" elnevezés, amely a ferences rendben a tekintélyi szolgálatot ellátókra vonatkozik, világosan utal a hivatal természetére. Feladatuk az, hogy az evangéliumhoz hűen a testvéreket és a közösséget szolgálják. Ferenc továbbá szorgalmazza a „kisebb testvér" megszólítást. Vö. Rotzetter, A., Van Dijk, W.-C., Matura, T. i.m. 74-75.

21 5Int 7-8.

22 6Int 1-3.

23 Vö. Gál Ferenc, i.m. 248-249.

24 4Int 3, vö. 2Cel 145.

25 LegMai VI. 4.

26 PerLeg 76.

27 Erre kifejezetten jó példa Ferencnek egy miniszterhez írt levele, amelyben leírja: az elöljáró dolga, hogy irgalmazzon, hogy úgy bánjék a vétkező testvérrel, mint hasonló esetben maga is kívánná, hogy bánjanak vele. Azonban ez akkor működik igazán, ha a testvér bizalommal tud lenni elöljárója iránt, aki szeretettel és megértéssel fordul feléje. Ferenc szerint az elöljáró irgalmassága összefügg az Isten iránti szeretetével: Abból akarom megismerni, szereted-e igazán az Urat és engem, az ő szolgáját és a tiédet, hogy megteszed-e ezt; nevezetesen, hogy ne legyen olyan testvér a világon, akinek, bármilyen súlyosan is vétkezett - miután szemedet látta, és irgalmat kért tőled -, irgalmad nélkül kelljen távoznia. S ha nem kér irgalmat, neked magadnak kell megkérdezned tőle, nem kíván-e irgalmat nyerni. És ha utána ezerszer vétkezik is szemed láttára, szeresd őt jobban, mint engem; hogy ezzel az Úrhoz vonzzad őt; légy mindig könyörületes az ilyenekhez. LMin 9-11.

28 LegMai II, 6; 1Cel 17.

29 LegMai VI, 1.

30 LegMai VI, 5; 1Cel 35.

31 3Társ 41.

32 1Reg 22, 36-40.

33 2LHív 2-3.

34 1LHív 2, 19-21.

35 Végr 11-13.

36 2LHív 2-3.

37 Vö: Gál Ferenc, János evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest 1987, 276-278.

38 1LHív 2, 19-21.

39 Végr 9-11.

40 LKler 12; LŐr 5; LRend 35-36.

41 2LHív 34.

42 11nt 1-4.

43 1Reg 39-40.

44 Vö. Gyökösi Endre, János evangéliuma, Örökségünk, Budapest 1999, 188-189.

45 Farkasfalvi Dénes, i. m., 36.

46 Vö. Matura, Thaddée, Incontro con Francesco D'Assisi, Qiqajon, Paris 1994, 128-131.

47 1Int 5-7.

48 Vö. Hubaut, Michel, Krisztus a mi boldogságunk, Agapé, Szeged 1991, (Ford. Barsi Balázs), 124-125.

49 1Reg 22, 41.

50 Vö. 2Reg 1,1; Végr 14.

51 Szent Klárához írt végakarat, in: Ferences Források-1, Assisi Szent Ferenc művei, 62.

52 LegMai XVI, 4.

53 Vö. 1Reg 22, 32; 1LHív 1, 13; 2LHív 56; 6Int 1.

54 Vö. 1LHív 2, 19; 2Lhív 87; 1Reg 17, 5; 1Reg 22, 26; stb.

55 Vö. Rotzetter, A., Van Dijk, W.-C., Matura, T., i. m. 56.