Bányász József
a JÖVŐ ÉLETTERE ÉS A TÚLÉLÉS HELYE: A VIDÉK

Franz Werfel A meg nem születettek csillaga című könyvében egy, a II. világháború után 10 ezer évvel létrejött társadalmat ír le. Itt az emberek a föld alatt élnek egy magasan fejlett, technikai civilizációban. A felszínt egy katasztrófa elpusztította. A föld alatt minden automatizált, a táplálékot is mesterségesen előállított élelmiszerekből biztosítják. Fent történik valami, ami a földalattiakat iszonnyal tölti el. A fenti világot Dzsungelnek nevezik. Itt virágok kezdnek nőni, és természetes táplálék, takarmány, állatok jelennek meg. Az emberek ünnepelnek, sört isznak, énekelnek. A földalattiak ezt a világot nem ismerik már, ellenséges érzülettel és félelemmel figyelik. A macskák, akiknek életösztöne erősebb, lassan megszöknek a föld alól a Dzsungelbe. Ez a földalatti fasisztáknak - így nevezi őket a szerző - ürügyet szolgáltat arra, hogy hadat üzenjenek a Dzsungellakóknak. A harcot elveszítik, és a könyv azzal zárul, hogy a Dzsungellakók a legyőzötteket megtanítják énekelni.

A mi ipari társadalmunkban ugyanez a helyzet. Elfelejtettünk énekelni. Inkább zenélünk. Az éneklés egy kommunikációs kultúra, ami az együttlétet élvezhetővé teszi, jó arra is, hogy konfliktusainkat feloldjuk, hogy elkísérjük vele halottainkat, hogy vidáman és kreatívan dolgozzunk, hogy életünk mélyebb értelmét megtapasztaljuk, hogy imádkozzunk.

Krízis uralja ezt a társadalmat az élet minden területén. Azt gondoljuk a növekedésre beállított gazdasági rendszerben, hogy háromszoros áramfogyasztás a háztartásban háromszorosan boldogabbá tesz bennünket, és ha ez nem következik be, megpróbáljuk ezt tízszeresére növelni... Hátha... A gazdaságtudomány használja az intenzív (a felhasznált tényezők eredményességének javulásával elért növekedés) és az extenzív növekedés fogalmait. Kelet-Európa extenzív növekedésre állt be a kommunizmusban. A kommunista blokk lakóinak több fejadagnyi elektromos árama volt, mint Ausztriának, mégis lényegesen szegényebben éltek az emberek. Ha ma a nyugat-európai életszínvonalhoz szükséges energiát globális szintre akarjuk kiterjeszteni, akkor ennek nem lesz nyersanyagfedezete. Feléljük lábunk alól a jövőt. Az egész ipari társadalomnak vissza kell térnie az élethez.

A fejlődést gátló tényezők

Nem érünk azzal semmit, ha csak azt értékeljük, mérjük, ami mérhető, a GDP-t, az árakat, fizetéseket, árfolyamokat, áramfogyasztást stb., és nem kérdezzük meg az emberektől, hogyan dolgoznak, hiányzik-e nekik valami, szorgalmasak-e vagy sem, van-e felelősségtudatuk... A STUDIA nemzetközi osztrák kutatóintézet Johann Millendorferrel az élen kutatásokat végzett a gazdasági hatékonyság csökkenésének okairól az OECD-országokban. Azokban az országokban, ahol magasak a stresszfaktorok, a gazdasági növekedés alacsonyabb, mint a kevésbé stresszes országokban. Ez újdonságot jelent, mert mostanáig csak pozitív faktorokról beszélt a gazdaságtudomány, s ez a kutatóintézet már a kilencvenes években felfedezte, hogy betegségek, paraziták, negatív folyamatok is vannak, és ez a tendencia egyre erősödik. A stresszfaktorok legyőzése fontosabb lenne a pozitív faktorok bevetésénél. Az intézet az orvostudományokban használt megnevezésekkel illette és bemutatta, mennyire rossz irányba mutat ez a tendencia.

Intézményes szklerózis. A vérerek beszűkülésének analógiájára az információs vonalak beszűküléséről beszélnek. A bölcsőtől a ravatalig ellepnek a nyomtatványok. Túlbürokratizálódás, központosítás, ami különösen Kelet-Európában erős. Egy példa, hogy az EU-agrárbürokrácia a mezőgazdasági eszközök nagy részét elhasználja, szinte semmit nem hagy a parasztoknak. A koncepció, amit kidolgoztak, rossz. Túltermelés van, környezeti problémák, és a vidéki kultúrának a lerombolása, szétzüllesztése folyik. Ez intézményes szklerózis. Tehát itt egy felismert, diagnosztizált betegséggel állunk szemben, amit kezelni kell.

Noogén neurózis (elszigeteltség-neurózis). Értelem nélküli életet jelent. Viktor E. Frankl kifejezése ez, aki azt mondja, hogy az ipar emberének a legnagyobb és legfontosabb neurózisa a Lényeg, az élet értelmének elvesztése. Az ipar embere elvesztette a lényeget, az élet értelmét, mert a dolgokat, tárgyakat túlhangsúlyozzuk, és az emberi élet értelmének (Sinn) nem marad semmi. Ha annyit „púpolunk", rohanunk a megélhetés, a dolgok után, hogy a család számára nem marad időnk, vasárnap nem érünk el ünnepelni, imádkozni, akkor ennek semmi eredménye nem lesz. Ez egy süllyesztő. Megvizsgálták a kaliforniai Szilikon-völgyet, ahol a technika kiemelkedő eredményeket mutatott, és itt az emberi dimenzió szinte teljesen ráment erre. A válások itt a legnagyobbak, gyerekeket szexuálisan zaklatják, a drogfogyasztás növekszik stb. Ezzel a gazdasági visszaesést is megalapozták. A vezető cégek visszavonultak - ezt a Millendorfer kutatócsoportja öt évvel korábban prognosztizálta. Ha az emberi dimenziót leromboljuk, gazdaságot sem tudunk működtetni eredményesen.

Társadalmi AIDS. Az AIDS nagyon rafinált vírus, úgy működik, hogy azt a sejtet pusztíttatja el, amely felismeri a betegséget, és képes annak legyőzésére. A test ellenségeként jeleníti meg ezt a sejtet - „rágalmazza" -, és azt az immunrendszer elpusztítja. Azt a „problémát" távolítja el, amely feltárja a tulajdonképpeni problémát. Ez ma a médiában valósággá vált: a tömegmédia veszélyesebb, mint az atombomba, mert azt állítja használaton kívülre, ami a legértékesebb számunkra: a problémamegoldó képességünket. És itt nem a manipulációról és a hazugságról van szó tulajdonképpen - ami szintén veszélyes, mert embermilliók ugyanazt hallják rendszeresen, és ez agymosást eredményez. A saját gondolataink egyre inkább használaton kívülre kerülnek. Mi, emberek rossz adatfelvevő képességgel rendelkezünk - egy számítógép 15 bit (információegység)/másodpercnél több adatot tud rögzíteni. Mi nem. Ezt a gyengeségünket még megterheljük a televízióval, hírekkel, reklámokkal, adatfelvevő képességünket leterheljük, azaz megszüntetjük. A csatornák nagy része erőszakot, fogyasztást és szexet sugároz. Az győz, aki gyorsabban ágyba visz valakit, hamarabb orrba veri a másikat, nagyobb luxust engedhet meg magának. Ezzel elfogynak energiatartalékaink, mi pedig elállatiasodunk. Freud szerint a szublimáció, az ösztönök nem kiélése a kulturális kreativitás alapja. Olyan országokban, ahol a promiszkuitás, a sportszerű fajtalanság különlegesen elterjedt, ott a kreativitás rendkívül alacsony. Nagyon kevés az az ember, aki még védelmezi az értékek egyre ritkuló bástyáit, végvárait. De ha ezt teszik, felszabadításokat, győzelmeket is elkönyvelhetnek. Valaminek a legyőzése, visszaszorítása nem azt jelenti, hogy mi a sportszerű fajtalankodást elnyomjuk és ezáltal kárt okozunk az embereknek, hanem az ellenkezőjét: a visszaszorítás abban áll, hogy az embereknek elmondjuk, legyenek olyanok, mint az állatok. De az ember a fenségre és a méltóságra van megalkotva. A szeretete tartós. El lehet csúszni ideig-óráig, de vannak katartikus pillanatok, és ezek felszabadítást eredményeznek. Támadó, offenzív magatartást kell tanúsítanunk. Úgy állunk sarokba szorítottan, mintha mi lennénk az utolsók. Pedig az elsők vagyunk! Nem a tegnapok utolsói, hanem a holnap letéteményesei, pionírjai. Erre az önbizalomra van szükségünk nekünk, „dzsungelembereknek".

Intézményesített rák. A kutatások azt mutatják, hogy a rákos sejtek nem hatékony energiahasznosítók. Függnek az egészséges sejtek égés általi erjedésétől. Nagyon sok táplálékra van szükségük a fennmaradáshoz, ahhoz, hogy energiához jussanak. Egyet nagyon jól tudnak: az egészséges sejtek kiszorítását. Nem érdekli őket a teljes organizmus, a sejtegoizmus bűvöletében élnek. Ha körülnézünk a társadalom különböző intézményein, rengeteg olyan intézmény, ember van, aki egyáltalán nem hatékony, de egyet jól tud: azokat, akik dolgoznak, hatékonyan elnyomni. A hatóságok, ellenőrző szervek ellehetetlenítik a kisvállalkozókat önmaguk létjogosultságának igazolására. Gondoljunk a tisztiorvosi szolgálatra, pénzügyőrségre stb. Maguk mögött tudnak egy szintén nem hatékony politikai grémiumot annak klientúrájával. A piacon a bóvli megöli a minőséget. A közhivatalokban a pártklientúra kiszorítja a kulcspozíciókból a szakembereket. Ez kontraszelekció, azoknak az agressziója, akik nem hatékonyak, akik semmi egyebet nem tudnak. A betegségek pszichoszomatikus háttere sokkal jelentősebb, mint ahogy eddig gondoltuk. A rák a pesszimizmus ismertetőjele, a születés az optimizmusé, mert az ember bízik a jövőben. Ez a két ismertetőjel negatív korrelációban van egymással. Ha a vidéki életterekre tekintünk, több optimizmust és kevesebb pesszimizmust tapasztalunk.

Az ipari társadalom terápiája

Egy korszak a vége felé közeledik, lejár. Ez benne van a levegőben, mindenki érzi. Hogyan nézzenek ki a következő korszak alapelvei? Ha a letűnt korszak princípiumait magunkkal hurcoljuk, fennakadunk bennük, nem engedjük teljesen el, velük együtt eltűnünk a történelem süllyesztőjében. Ha felismerjük, hogy milyen értékekre alapozhatjuk a jövőt, akkor el is fogjuk nyerni azt. A jövő már tulajdonképpen elkezdődött, és körvonalazódnak alapelvei.

A jövő társadalmának alapelvei:

1. Életteret teremteni a termelői területeket megelőzően

Elméleti megközelítésnek tűnik, de már benne van a levegőben. Például a városok fejlődésében Le Corbusier 30 évvel ezelőtt egy funkcionális, autókhoz igazított városképet képzelt el. A differenciálás lenne a követendő út: a termelői város, a lakónegyedek városa, iskolaváros. A termelői városokban a környezeti problémák, a lakótelepekben a zöld övezetek, az iskolavárosokban a diákforradalmak és mindenhol a nagy forgalom jelenti a problémát. Mindez a vég felé tartó korszaknak a koncepcióját képezte. Ehelyett teljesen más történt, az emberi dimenziónak az előtörése, a gyalogos zónák kialakulása, elterjedése. Ezek ma az urbánus élet központjai és a gazdasági sikereké is egyben. Most már mindenütt gyalogoszónákkal találkozunk. A modern szervezetek tudják, hogy szükség van az átlátható csapatokra, amelyekben kibontakozhat az emberi dimenzió. Gyalogoszónák vannak az egészségügyi rendszerekben, a politikában. Egyre inkább figyelembe veszik az érintetteket, a bázist. Gyalogzónák vannak az egyházakban is: kiscsoportok, imakörök, bibliakörök stb. Ezek az erősségei a nagy szervezeteknek. Természetesen ezeknek is vannak ellenlábasai, akik maguknak akarják kisajátítani a jövőt. Offenzív önbizalomra van szükségünk, nekünk, akik jövőkoncepcióval rendelkezünk és így legyőzhetjük a visszahúzók támadásait.

2. Nem anyagi dolgok az anyagiak előtt

A gazdaság nem más, mint a problémák megoldása és nem részek (darabok) termelése. Kelet-Európában azt hitték, hogy alkatrészek termelése az élet. Gépek, gépek és az élet, és a jólét meg is van. De az okosabb cégek tudták, hogy a közlekedési problémák stb. megoldása a lényeg. Ennek ellenére az ipar problémamegoldóként jelentkezett a parasztok számára, és azáltal, hogy alkatrészeket termelt, a gazdákat, parasztokat segédmunkássá degradálta. A modern vállalkozások felismerték, hogy a munkatárs nagyon fontos, és más immateriális tényezők is előkerültek: a szépség értéket nyert. Falumegújítási programokat foganatosítottak (ez kezdetben csak nyugatra volt jellemző, de kezdett begyűrűzni hozzánk is). A változás elkezdődött.

3. Hosszú távú gondolkodás és a teljességre való törekvés A pártok egymás között versengnek jövőkoncepcióikkal, amivel még nem rendelkeznek, de amiről már tudják, hogy rendelkezni fognak. A cégek is 10-15 éves stratégiai tervekkel állnak elő. A hosszú távú gondolkodás modernné vált. Ma már látszik, hogy ha nem hosszú távon gondolkozunk, a jövő lehetőségét játsszuk el, elég a klímakatasztrófákra, a felmelegedésre gondolni. Ezek a rövid távú stratégiák eredményei. Egyre több felelősséghordozó gondolja át a jövőt, veszi figyelembe az egész rendszer összefüggéseit felelős módon.

Az agykutatók beszélnek az agy jobb és bal féltekéjéről. A ballal úgy gondolkodunk, mint egy számítógép, logikus lépésekben, felosztva a részproblémákat, a jobb féltekével az egészet szemléljük. A közmondás nagyon rég tudja, hogy az erdőt a fák látványa adja. Ez történik, ha csak a bal féltekével szemléljük a fákat. Ha az ember az egészet akarja látni, holisztikusan szemlélni, akkor intuitív módon a csendet is be kell kapcsolnia.

4. A szelídség mint jövőalternatíva

A természet nem produkál szemetet. A természet minden termelőköre olyan hulladékot termel, amelyet egy másik hasznosíthat. Ezt a parasztok is használták a körforgásos technológiában. Ha újra meg akarjuk találni a visszautat a bölcsesség felé akkor egy szelíd technológiát kell alkalmaznunk, aminek jövője van. A jövő már elkezdődött. Azon gondolkodunk, hogy hogyan tudjuk a természet magas szintű technológiáját eltanulni. A szelídség stratégiája a legmodernebb vezetési stílus, kooperatív. Az információáramlás nemcsak fentről lefelé történik, hanem lentről felfelé is. Szolgáló vezetésről van szó tulajdonképpen. Ez azt vezeti, aki őt felhasználja a sikerhez. Ha én a munkatársaim kibontakozását szolgálom, önmagamat is szolgálom ezzel. Ez a vezetés nem újdonság, 2000 éve sarkall erre a kereszténység: Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Ez a legmodernebb menedzsmentkoncepció. Adatokkal is alátámasztható. Azok az országok, amelyek egy központosított, hatalmi struktúrát használnak, nem hatékonyak. A hatalom nem önmagában helytálló, jó koncepció; a problémamegoldás jobb. Ezt az okosak felismerik és használják is, és ez fordulathoz vezet.

A szelídség a konfliktushelyzetekben is elengedhetetlen. Konfliktusoknak lennie kell és ki kell hordani azokat. Ha az ember kihordja és a másik véleményére is odafigyel, megpróbálja megérteni azt, akkor nem más bontakozik ebből ki, mint a jó régi recept: Szeresd ellenségedet. Bizonyítékok sorakoztat-hatók fel amellett, hogy a szelídség a jövő stratégiája. Az a szelídség, amely a döntéshozók életében is tetten érhető. Ez az a szelíd stratégia, amelyet meg kell tanulnunk, és amelyet mi, dzsungelemberek az emberek közé kell hogy vigyünk, mert az életet csak szelídséggel lehet megélni. Ha pedig brutálisan élünk, ahogyan ezt az utóbbi időben az ipartól megtanultuk, akkor tönkretesz-szük a magunk életét és az ipart is ugyanakkor. Rendelkezésünkre áll egy bonyolult mechanizmus: az elidegenedés, ami a dogok túlhangsúlyozásának a következménye. A terápia relatív egyszerű: a realitásveszteség ellen igazságot, az elidegenedés ellen hűséget tanúsítsunk. Nagyon régi és jó princípiumok ezek, amelyek számításokkal is alátámaszthatók. Olyasvalamihez térünk vissza, amely népünket évszázadokon keresztül jellemezte: hűség és igazság. Egy dolog előrevetíthető, ami a Jelenések könyvében így hangzik (Jn 19,11): Akkor a megnyílt mennyben egy fehér lovat pillantottam meg. Lovasa a Hűség és az Igaz, igazságosan ítél és harcol - ez az újra eljövő Krisztus neve, a gyűlölet és a hazugság felett győzedelmeskedőé. Evilági problémáink megoldásának kulcsa ott található. Ha mi azt állítjuk, hogy evilági problémáink környezeti problémákat okoznak, akkor azt a koncepciót kell alkalmaznuk, ami nagyon egyszerű és nagyon közel van hozzánk. Ezeket a fogalmakat évszázadokon keresztül értékeltük és megéltük. A termelésünk nem hatékony, életterünk elidegenedett. Ezek kölcsönhatásban vannak egymással. A termelés területein megtapasztaljuk az akadályozó tényezőket. Ennek ellenszere a jövő társadalmának új (régi) alapelvei szerinti berendezkedés; visszatérés az életbe, vagyis az emberi kapcsolatok, tárgykapcsolatok, lényegkapcsolatok világába. A szűk átjáró a döntő tényező. Nézzük csak az embereket saját környezetükkel: egyiknek az emberi tényezőhöz van bejárata, másiknak a dologihoz, a harmadiknak a lényeghez. Mindhárom veszélyes. Az első az álmodozó, a második a fanatikus, a harmadik az emberbarát, aki nem tudja, hogyan gyakorolhassa emberbaráti elköteleződését. Ennek a háromnak az egyensúlya lenne a legjobb megoldás, és ez tulajdonképpen legmodernebb vezetési stílus, azaz az egyensúly a tárgyilagosság, az emberiesség és a célorientáltság között. Offenzív módon kijelenthetjük tehát, hogy az evangélium a legmodernebb társadalmi koncepció. Ezt szét lehet kürtölni a világba, offenzív módon. Ennek kell az életünket és kapcsolatainkat meghatároznia. Ha csak a sarokban kucorgunk és félünk, a szükség, a nyomorúság legyőz minket.

Következmények a vidéki élettér számára

Az elméleti fizetés, amivel a munkát honorálják, többlet értékteremtés minden egyes foglalkoztatott részéről. Ez a teoretikus bér a termelő termékéből és a munkának a termékhez való hozzájárulásából áll össze. Minél többet tesz a termékhez az ember, annál nagyobb az ellenszolgáltatás is, vagyis az elméleti fizetés. Ezeknek az összefüggéseknek a helytelen ismerete politikailag sok fájdalmat okozott.

Nézzük az agrárpolitikát. Csak a hektárhozamra koncentrálnak, de nem számolják, hogy hány gazdára van szükség a munkához. Ez alapján fizetnek. Fejenként ugyanannyit termel a mezőgazdaság is, mint a élelmiszeripar. A fizetés teljesen különböző. Mi történik? Az élelmiszeripar magához vonzotta a következő tevékenységeket: eladás, bevásárlás, reklám, fejlesztés, kutatás, új termékek. Ugyanakkor a parasztokból gépkezelőket és rosszul fizetett napszámosokat csinált. Ha nem értékeljük újra az összefüggéseket, a politikai közbelépés sem segíthet. Milyen problémamegoldásra lenne szükség vidéken? Az élettel való kapcsolat visszaállítására. Újszerű igények jelentkeznek.

Igény az egészséges élelmiszere. Ma egy egészen más keresleti struktúrát találunk a mezőgazdasági termékekkel szemben. Az egészséges és tiszta élelmiszer iránti kereslet nő. Régebb a tudatos vásárlók alig léteztek, csak az ár számított, ma már a fogyasztók 30-50 százaléka tudatos vásárló (Nyugaton, de nálunk is növekvő a tendencia, és ezen dolgozni is kell).

Növekvő igény a paraszt- és tájkultúra iránt. Nő a paraszti kultúra értéke. Piaci tényezővé vált. Az ipari társadalom is mímelni kezdte a parasztkultúra egyes elemeit.

Növekvő igény a tiszta környezetre. A hagyományos mezőgazdaság az ipari gazdálkodással szemben 95 százalékos környezetminőség különbséget produkál. Tehát a paraszti mezőgazdaság környezetminőséget termel. A műtrágyázás bűn a környezet ellen, az ipari mezőgazdaság úgyszintén. A társadalom kész a tiszta környezetért fizetni. Egy megfelelő teljesítmény méltányos ellenszolgáltatást érdemel. Mai piacgazdasági érveléssel ezt nem lehet gazdasági tényezővé tenni. Mégis a cégek általi alternatív környezetgondozás sokkal drágább, és még nincs meg mellette az élelmiszertermelés és az élet elidegeníthetetlen kapcsolata a kultúrával.

A vidéki élettér jövőbe mutató értékei. Valóban jövőbe mutató a vidéki élettér, habár vidéken hiányoznak egyes anyagi javak, de vannak jövőértékek, mit már most megközelíthetünk. Az élethez való kapcsolódás megerőltetést jelent, de ezt a paraszttársadalomtól átitatott ember szívesen felvállalja, mert kapcsolata van az élettel. Ha ezt így, ekként képzeljük el, akkor a jövőben a vidéki életteret politikailag is értékesíthetjük, mint egy olyan teret, ahol jövő van, az élethez való visszatérés. Ez olyasvalami, mint egy város sétálóutcája.

Életteret teremteni, termelői területek megteremését megelőzően.

Azért jöttem, hogy életük legyen és, hogy bőségben legyen. (Jn 10,10) A vidéki élettér mindig a mező- és erdőgazdálkodás termelő területe volt, de egy sétálóutca is, ahova a városiak szívesen kimennek. Bajorországban hétvégeken megtelnek a falvak autóval, és lassan nálunk is, ahol erre rákészültek. A parasztasszonyok ennek az otthonnak a lelkei. A parasztság viselői. Természeti kapcsolatuk van az élőlényekkel, állatokkal. Kísérletekkel kimutatják, hogy hol érzik jobban magukat a borjak. Legszívesebben a gyerekekhez és a nőkhöz húzódnak, utána a gazdához és a végén csak a bérmunkáshoz.

Nem anyagi dolgok az anyagiak előtt. Keressétek Isten országát és az ő igazságát [...] minden más megadatik nektek. (Mt 6,33) Keressetek kincseket az égben, hol a hernyó és a moly nem tudja felemészteni. A barbár idők mögöttünk vannak, a vidéki élettérnek pedig jövője van. Gondoljunk Franz Werfel történetére. Hol énekelnek még? Falun. Ez az, amire Európában szükség van: egy életminőség megteremtése ott, ahol megéri élni.

Hosszú távú gondolkodás és a teljességre való törekvés. Az erdőgazda hosszú távra tervez. A parasztok számára is évszázadokon keresztül magától értetődő volt, hogy generációkon átívelő terveket szőjenek. Ezt az ipar most többszörösen szétzúzta. De mégis, jobban mondva ismét megjelenik ez az életforma. A paraszt nem engedheti meg magának, hogy csak az állatairól, csak a traktoráról, csak a piacról, csak az időjárásról, csak a növényeiről tudjon valamit, csak az azokkal kapcsolatos teendőinek miértjét értse. Holisztikusan kell gondolkodnia, akár akar, akár nem. Van egy amerikai tanulmány, mely kimondja: nagyon kevés lakott területen élnek átfogó gondolkodók, akikre az emberiségnek a jövőben szüksége lesz.

Vidéken évszázadokon keresztül a Teremtővel békében éltek. Megélték a teremtést és a teremtettséget. Ezt ma megzavartuk, majdnem tönkretettük, de ami megmaradt, már itt is van. Ha nem ültünk fel egy rossz irányú fejlődésszekérre, máris előnyben vagyunk. És sok mindent nem rontottunk még el, figyeljünk ezekre.

A szelídség mint jövőalternatíva. Aki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. (Mk 10,44) Számtalan evangéliumi helyet idézhetnénk. Ezt bele lehet kiáltani a világba. Azok is megértik, akik nem hisznek. Ez a legmodernebb jövőkoncepció. Azt is mondhatja valaki: tetszik nekem, de nem tudom az ellenségemet szeretni, ellenkezik a természetemmel, nem tudok elsőnek szolgálni, nem tudom ezt az egészet követni. De ez a tudomány elefántcsonttornya, egy kártyavár, mely a valóság szelétől összeomlik. Ha így van, akkor ezzel elértük a reményünk végét, akkor az evangélium csak a társadalomnak egy koncepciója lenne. De több ennél, egy személyes üdvösség ígérete mindannyiunk számára. És ha elfogadjuk Jézus Krisztust, és életünk urává tesszük, akkor szeretni tudjuk ellenségeinket is. Nem mi, hanem ő mibennünk. Ugyanakkor a hatalom kísértésének is ellen tudunk állni. Nem mi, hanem ő mibennünk. Minderre képesek vagyunk, csak vissza kell térnünk az élethez és hagyjuk, hogy az betöltse lényünket. Ez a halálon is átvezet. Van egy mondás, ami azt állítja: Aki meghal, mielőtt meghalna, nem hal meg, ha meghal. Ez azt jelenti, ha én a régi lényemet megszüntetem, régi beidegzettségeimet - karrier, gazdagság, önzés - levetkőzöm, észreveszem, hogy az élet tulajdonképpen szép, de nem kényelmes.

A hit dimenziója

János jelenéseinek örömhíre: a visszatérő Krisztus neve hűség és igazság. Ez maga egy életkoncepció. Hűségesnek lenni azt jelenti, hogy Isten irgalmasságára építeni, megbocsátani, mert nekem is erre van szükségem (megbocsátásra). Igaz az, amit mi elronthatunk gyengeségeinkkel. Hűségesnek lenni azt jelenti, hogy Isten ígéretére építünk. Igaz, hogy az egyház csak egy infrastruktúrát biztosító intézmény az üdvösség számára. Hűségesnek lenni azt jelent, hogy elszenvedem a szervezet (intézmény) és karizma közötti konfliktust. A hűségben és igazságban benne rejlik egy egész élet, de nem több. Ha elfogadom az újra eljövő Krisztust, akkor részévé válok, ő pedig részemmé, és megtapasztalom, hogy Krisztus győzelme itt és most, ebben az időben megtörtént. És ez a tapasztalat megismétlődik. Ezzel győzelemre juthatunk. Még nem veszítettünk, de nem is győztünk. Ha megkezdődik bennünk a visszatérés az élethez, akkor ez egy olyan élettér lesz, aminek mindene adott, hogy ezt az ipari társadalmat visszafordítsa az élethez. Most az ipari társadalom nagyon mélyre szántó változása előtt állunk. Sokan felismerték a változás szükségségét, egyesek még nem. Ennek a változásnak az úttörői a vidéki emberek, akiknek közeli kapcsolatuk van az élettel. Itt van az ipari társadalomnak a reménye is. Ha tudjuk, hogy a vidéki élettér a jövő élettere és a túlélés helye lesz, akkor meggyőzhetjük az ipari társadalmat arról is, hogy ezt a teret nemcsak megóvni lehet, hanem élni is benne, mert ez a tér tulajdonképpen a jövő élettere.

Forrás

Johann Millendorfer; Die Bauern sind nicht die letzten von gestern, son-dern die ersten von morgen, in Aufstand oder Aufbruch - Wohin gehen Europas Bauern? - Ökosoziales Forum Österreich und Ökosoziales Forum Niederalteich-Leopold Stocker Verlag, Graz-Stuttgart (1996-1997)