Tárgya-e a felelős, környezettudatos életformára való nevelés, a mellette való
tanúságtevés az egyház missziós tevékenységének?
Bányász József
vAN-E ÉG FÖLD NÉLKÜL?
Gibt es einen Himmel ohne eine Erde? Ist die Erziehung zu einer verantwortlichen, umweltbewussten Lebensführung, Teilder Missionsarbeit der Kirche?
Die beiden Mottos, Stellungsnahmen von Papst Johannes Paulus II., bringen Christen und Amtskirche gleichermaßen in die Verantwortung gegenüber der gesamten Schöpfung.
Davon ausgehend stellt uns der Autor vor die Wahl, die Zerstörung unserer Umwelt einfach zu beobachten, oder aktiv, als Teil der Schöpfung, für die Schöpfung Verantwortung zu übernehmen. Diese Frage betrachtet nicht in erster Linie aus der Perspektive der Ökologie und der Ökonomie, des natürlichen Überlebensinstinktes, sondern aus der Perspektive der christlichen Moral, als unentbehrlicher Teil der Mission der Kirche: „Wir verhalten uns als diejenigen, die auf einem sinkenden Schiff damit befasst sind, vom Abendbuffet noch schnell alles übriggebliebene aufzufressen". Um Wegweisend in der Menschlichen und Ökologischen Krise unserer Zeit zu sein, muss die Kirche diese Krisen erkennen, und dementsprechend viabel und glaubwürdig handeln. In seiner Argumentation weist der Autor auf die diesbezügliche Initiative der orthodoxen Kirche (Empfehlungen von Pat-mos), auf Argumente desungarischen Astro-physikers,Zsolt Hetesi, und auf Michael McCarthy hin. In All dies nimmt er auch selber Verantwortung als Person, als Christ, aber auch durch die Leitprinzipien und Handlungen der Programme für Ländliche Entwicklung der Caritas, die ihm anvertraut sind. Schlagwörter: Umwelt, Schöpfung, Ökologie, Krise, christlichen Moral, Empfehlungen von Patmos, Verantwortung, Programme für Ländliche Entwicklung der Caritas
A szerző a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési részlegének vezetője Gyergyó-szentmiklóson. Egyetemi tanulmányait a BBTE szociális munka szakán végezte. Az ökogazdálkodás lelkes híve.
Egyetlen hívő és egyetlen egyház sem engedheti meg magának, hogy ne tegyen meg minden erőfeszítést a világunkat sújtó környezeti és társadalmi válság megoldására. Ez mindenkinek hitéből fakadó kötelessége. (II. János Pál pápának a johannesburgi, a fenntartható fejlődésről rendezett konferenciára küldött üzenetéből, 2002. augusztus 25.)
Az ökológiai válság annak a következménye, hogy az ember szembefordult a Teremtő akaratával. (II. János Pál)
Az íráshoz választott két mottó egyházunk dobogó szívéből fakad, felelősségünkre apellál és tettekre sarkall. Hosszú idő telt el megfogalmazásuk óta, ám mintha ma is elengednénk a fülünk mellett őket. Egyik oka ennek talán az, hogy mi, keresztények az ipari társadalom mozgatóihoz, vezetőihez képest kevésbé vagyunk aktív részesei a környezet és az ökológiai élettér rombolásának. Valóban így van ez? Háríthatjuk másra saját felelősségünket? Kinek-kinek egyéni felelőssége van ebben a kérdésben, és elszámolással, számadással tartozik. Az egyháznak is megvan a maga közösségi, társadalmi, ökológiai felelőssége. A kinyilatkoztatás, a Tanítóhivatal, valamint más egyházi hivatalos megnyilatkozások lebontják a kérdéskört a konkrétumok szintjére és feladatokat fogalmaznak meg, mintegy akciótervet. Elég, ha csak a Magyar Püspökkari Konferencia körlevelére utalok a teremtett világ védelméről, ami 2008-ban jelent meg Felelősségünk a teremtett világért1 címmel a Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék könyvkiadója gondozásában. Üdvözlendő a Keresztény Szó ilyen irányú tematikus száma kiadásának kezdeményezése is. Nem fogok ebben a rövid írásban az egyházi dokumentumok ismertetésére kitérni, feltételezve, hogy lesz ennek avatottabb gazdája, megjelenítője.
Minden olyan mesterségesen kialakított szükséglet kielégítése, amelyet nem az életminőségünk (nem életszínvonalra gondolok) szolgálatára használunk, bűnös. Tudomásul kell vennünk - mára ez már egyértelmű -, hogy a természet adta javak nem állnak korlátlanul az emberiség rendelkezésére. A „túllövés napját"2 2011. szeptember 27., kedd du. 4 órakor értük el, ami azt jelenti, hogy az emberiség körülbelül kilenc hónap alatt felélte azt a természetierőforrás-mennyiséget, amelyet a bolygó fenntartható módon képes lenne előállítani az adott év egészében. Hogyan, miből tudunk mégis az év utolsó három hónapjában
gazdálkodni, és vajon még meddig tehetjük ezt meg büntetlenül? Érdemes ezen elgondolkodni. A mai életvitelünkkel (több lóerő a kelleténél, eldobott élelmiszermaradékok, túlzott egészségmániánk, a kozmetikaipar túlburjánzása, olyan felületek fölösleges fűtése, világítása, amelyeket nem használunk, ruhatárunk túlméretezése, egzotikus nyaralásaink, luxusigényeink, a tobzódó internethasználat3 stb.) a jövő, gyerekeink, unokáink mindennapi betevőjét használjuk el, éljük fel tudatlanul, felelőtlenül. Ennek a kérdéskörnek a szakirodalmát a mai információs társadalom eszközeivel naprakészen megtalálhatjuk az interneten a „fenntartható fejlődés", „ökológiai lábnyom", „CSR" stb. kulcsfogalmakra való rákereséssel.
A keresztény egyházak mindegyike a kinyilatkoztatásból táplálkozva programszerűen foglalkozik az ökológiai felelősség kérdéskörével. A Patmoszi javaslatok - A tettek hét lépcsőfoka - az ortodox egyház ökológiai programjainak foglalata, ami igen radikálisan gondolja újra az egyházak és a környezet, a hívek és a teremtett világ kapcsolatát. Ennek a dokumentumnak rövid foglalatát ismertetem most, mert elgondolkodtató az a felelősségtudat, amely éppen abban a kontextusban fogant, amivel kapcsolatban nehezen tudjuk leépíteni előítéleteinket.
A természet megőrzése a világ teremtettségéből fakadó kötelességünk, ezért minden olyan tevékenységet, amely környezetünket pusztítja - ideértve mindazon cselekedeteket, amelyek a fajok kipusztulásához, a genetikai változatosság csökkenéséhez vezetnek, szennyezik a hidroszférát, a litoszférát vagy az atmoszférát, illetve a természetes élőhelyek és hagyományos életformák pusztulását okozzák -, bűnnek kell tekinteni. A dokumentum alaposan kitágítja ezzel azon cselekedetek körét, melyeket eddig bűnnek tekintettünk.
Kötelességünk elismerni a tradicionális közösségek jogait és támogatnunk kell azokat földjeik és életformájuk megóvásán és tulajdonosi jogaik tudatosításán keresztül. A dokumentum a hagyományos életformát élő népeket a fenntartható fejlődés letéteményeseiként mindannyiunk elé példaként állítja.
Az oktatási programok fontosságát hangsúlyozza, az egyházi képzéstől a felnőttoktatáson át egészen a vallások és az ökológia kapcsolatát bemutató művek publikálásának támogatásáig.
Az egyházak, a civilszervezetek és a kormányok közti együttműködés fontosságára hívja fel a figyelmet konkrét környezetvédelmi programok megvalósításában.
A környezeti elv következetes érvényesítése az egyházi intézmények működtetése, a beruházások és építkezések során, az egyházi földek művelésében, valamint az egyházi beruházások esetében.
Az egyházi média megkülönböztetett szerepet kell hogy vállaljon a környezettudatos életforma terjesztésében. Ezt teszi most a Keresztény Szó is.
Felhív minden felelősen gondolkodó embert a patmoszi javaslatok továbbgondolására és kiterjesztésére, tekintettel a környezeti problémakör sürgősségére. Az egyházaknak mindent meg kell tenniük, hogy aktív szerepet játsszanak környezetünk védelmében, és támogatniuk kell azokat, akik ezen dolgoznak.
A Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztéssel foglalkozó munkaközössége anélkül, hogy ismerte volna az idézett javaslatban foglaltakat, a remény stratégiája jegyében megfogalmazott munkadokumentumában ugyanezen elvek és munkamódszerek mentén szervezi hétköznapjait és járul hozzá egy fenntartható, felelős keresztény társadalmi koncepció megvalósításához. Munkánk alapgondolata gyanánt azt a Johann Millendorfer által parafrazált rahneri víziót használjuk, amely szerint „A kereszténység a legmodernebb társadalmi koncepció, a jövő vagy keresztény lesz, vagy nem lesz semmilyen jövő". Ez pedig felelősséggel és feladatok tömkelegének foganatosításával jár.
Drámai képekkel, kategorikus imperatívuszokkal kell megjelenítenie az egyháznak minden fórumon a környezettel és embertársainkkal szembeni felelős magatartás konkrétumait. Dr. Hetesi Zsolt5 asztrofizikus egy előadásában a környezettel szembeni felelőtlen viselkedésünket azzal példázta, hogy elmondja: úgy teszünk, mint akik a süllyedő luxushajóról való menekülés közben nem mások megmentésével, a mentőcsónak keresésével foglalatoskodnak, hanem „lezabálják a svédasztalt". Hogy menynyire az utolsó órában vagyunk földünk természeti erőforrásai és az ökológiai egyensúly fennmaradása vonatkozásában, annak felmérésére néhány szakkönyv elolvasását ajánlom az olvasóknak, mert ennek a kis írásnak a keretei nem engedik a tágabb összefüggések részletezését. Az egyik ajánlható könyv az Összeomlás Jared Diamond6 tollából, a másik a B-terv című könyv, írója Lester Brown, illetve James Lovelock: Gaia bosszúja. Alapművekről van szó, amelyek megváltoztatják gondolkodásunkat, felnyitják szemünket.
A következő idézet, amely Michael McCarthy, a The Independent környezetvédelmi szerkesztőjétől való, írása a The Tablet (1840 óta megjelenő katolikus hetilap) 2006. március 6-i számában jelent meg és nagy felelősséget ró az egyházra. Nem lehet erről a kérdésről nem kiáltani, ha felismertük súlyosságát. Úgy vagyunk vele, mint amikor meglátjuk az elindult lavinát és tudjuk, hogy már nem tehetünk semmit, mégsem tudunk nem kiáltani. Ezt teszem most én is McCarthy szavaival. „Az egyház eddig még soha nem maradt ki igazán a történelemből. Sőt, léte nagy részében otthonának, Eurázsiának történelmében központi szerepet játszott. A konstantini negyedik századtól az egyház a kontinens
meghatározó intézményévé vált. Még 1517 után is, amikor Luther Márton megosztotta, megmaradt központi jelentősége. Még az 1648-as westfáliai békével véget érő vallásháborúk véres időszaka után is alapvető szerepet játszott abban, ahogy Európa látta magát a következő másfél században. Azóta voltak idők, amikor úgy tűnt, az egyház nem tudja tartani a lépést. A francia forradalomtól a szocializmus megjelenéséig és Marx általi kodifikációjáig az egyház szemben állt a változó világgal. Néha közbeszólt, végül is kiegyezett a szociális kérdésekkel a Rerum novarumban, XIII. Leó pápa 1891-es enciklikájában. De ismét komolyan összezavarodott és tehetet-lenkedett, mikor a fasizmus megjelenésére kellett reagálnia a 20-as és 30-as években.
Most a történelem újabb, még veszélyesebb fordulatot vesz, és úgy tűnik, az egyháznak a leghalványabb elképzelése sincs róla. És ha most is lemarad, jelentősége mélységesen megsérül. [...] az egyház képtelen állást foglalni a környezetvédelmi kérdésekben, számos ok sejthető. Ezek közül az elsődleges ok az egyházban mélyen gyökerező, gyakorlatilag megdönthetetlen hagyomány, hogy a világot azért teremtették, hogy mi használjuk. Az évszázados katolikus gondolkodásban ehhez a hagyományhoz a Földnek mint emberiségtől független értéknek a megbecsülése soha nem kapcsolódott. Noha II. János Pál pápa számos környezetvédelmi nyilatkozatot tett, megítélésem szerint nagy részük csak adott körülményekre reagált, és maga a környezet nem volt igazán lényeges kérdés az egyház számára. XVI. Benedek sem tett lépéseket, hogy megváltoztassa ezt a helyzetet.
Amíg a környezetvédelem pusztán életminőségi kérdés volt, az egyház megengedhette ezt magának. Csalódást okozott, de nem károsította jóvátehetetlenül jelentőségét és morális tekintélyét. De most, hogy a környezetvédelem a világ élet-halál kérdésévé válik, az „egyház ott áll tehetetlenül és értetlenül és megint azon veszi észre magát, hogy a történelem elment mellette, csakúgy, mint a szocializmus és a fasizmus esetében.
Hogyan remél az egyház segíteni gyermekeinek, hogy kezelni tudják a 21. század ismeretlen és szörnyű krízisét, ha fel sem ismeri közeledését? Hogyan remélhet tanácsot adni azoknak, akik szeretnék megtenni a sürgős lépéseket, amelyek még mindig elejét vehetik a legrosszabbnak? Milyen mentséget fog találni a mulasztásra, hogy ismét kimarad a történelemből, egy harmadik és immár végzetes alkalommal?"
Nincs más szereplője a közélet alakításának, aki a felsorolt kérdéseket hitelesen bele tudná kiáltani a társadalomba az egyházon kívül! Ő rendelkezik megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy már itt a földön elkezdhesse Isten országának az építését. Ehhez azonban radikális életmódváltásra van szükség mind az egyházban, mind a hátköznapi emberek, a hívek mindennapi életében. Ki más képes a megtérésre, mint az az egyház, amely erejét, energiáját, a megtéréséhez szükséges kegyelmi impulzusokat Jézus Krisztustól kapja?! Még ma fel kell ismerni az idők jeleit, meg kell változtatni életünket, hogy jövőnk legyen és az „bőségben legyen" (Jn 10,10b).
Jegyzetek
1 http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=209
2 A túllövés napja a nagy-britanniai székhelyű New Economics Foundation (www.neweconomics.org) által kidolgozott koncepció, amely azt a napot jelöli egy adott évben, amikor az emberiség igénye az ökológiai erőforrások és szolgáltatások iránt meghaladja a Föld regeneratív képességeit ugyanazon évre vonatkozóan.
3 A Google adatközpontjai közel 260 millió wattot fogyasztanak - egy atomerőmű termelésének a negyedét... http://www.alternativenergia.hu/kornyezetkarositobb-az-internet-a-repulesnel/43345.
4 http://bocs.hu/vall-oko-konf-2001b.htm
5 http://astro.elte.hu/~hetesizs/
6 http://tudatosvasarlo.hu/konyv/jared-diamond-osszeomlas---tanulsagok-tarsadalmak-tovabbelesehez
