Kovács Sándor
sZÁZHÚSZ ÉVE SZÜLETETT MINDSZENTY JÓZSEF BÍBOROS, MAGYARORSZÁG UTOLSÓ HERCEGPRÍMÁSA

 

 

Ki volt Mindszenty József bíboros, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása? Egyéniségét a legköltő-ibb szárnyalású, a legválasztékosabban megfogalmazott szavak sem tudják méltóképpen a mai nemzedék elé tárni. Még én, aki emlékei nyomában járhattam a bécsi Pázmáneumban, a mariazelli kegyhelyen és végső földi nyughelyén, az esztergomi bazilika altemplomában, sem tudom személyiségét igazán felmérni. Mégis, itt és most, amikor a magyarság és a katolikus egyház megemlékezik születésének 120. évfordulójáról, megkísérelem feleleveníteni erőt sugárzó és irányt mutató példamutatását és tanítását.

Keresztény volt. Magyar volt. Kőszikla volt a viharzó tengerben. Szirt volt, amelyet nem tudtak elnyelni a habok. Szent életű volt, aki annál magasabbra emelkedett, minél súlyosabb volt a vállára nehezedő kereszt. Lángoszlop volt az éjszakában. Népe támasza, az anyaországi - és nem csak - magyarság utolsó bástyája volt, amikor azt mindenki elhagyta. Állt, mint a szikla, 1975. május 6-án bekövetkezett haláláig. Boldog II. János Pál pápa így jellemezte: „Esztergom rendíthetetlen bíboros érseke magasztos erények példáját adta a katolikus világnak. Egy nagy lelkipásztor méltóságával hordozta a fejére helyezett töviskoronát, olyan magasztos egyházi személy emlékét hagyta ránk, aki hosszú éveken át tudott imádkozni és szenvedni népéért."

Mindszenty József a Vas megyei Csehimindszenten született 1892. március 29-én. Szülei Pehm János és Kovács Borbála voltak. Már születése napján megkeresztelték. Ifjúkorában először arról álmodozott, hogy újságíró lesz, és tollal harcol minden ellen, ami gonosz, de az akkori erdélyi püspök, Székhelyi gróf Mailáth Gusztáv Károlynak a kérésére elhatározta, hogy pap lesz. Érettségi után jelentkezett papnövendéknek a szombathelyi szemináriumba. Szívesen felvették, hiszen az ifjúsági kongregáció prefektusaként már a gimnáziumban ismert volt a neve. A teológián is jól haladt, tanárai, elöljárói szerették. 1915. június 12-én szentelte pappá gróf Mikes János megyéspüspök a szombathelyi székesegyházban. Első szolgálati helye a Rába melletti Felsőpaty. Ottani káplán korában jelent meg Budapesten Az édesanya című könyve, s csupán 1916-ban két kiadásban fogyott el.

Másfél évig tartó káplánsága után, 1917. február 1-jén kinevezték a zalaegerszegi állami főgimnázium hittantanárává. Egyben osztályfőnök és latintanár is, mert a tanári kar egy része hadba vonult. Sőt, elvállalta a Zala vármegyei hetilap szerkesztését is. A proletárdiktatúra, a vörös rózsás forradalom idején, 1919-ben rövid ideig letartóztatták, aztán kitoloncolták a megye területéről. Hazament szüleihez. Huszonhét éves korában bízták meg, 1919. október 1-jétől az akkor tizenhatezer lakosú megyeszékhely, Zalaegerszeg plébániájának és a hozzácsatolt öt filiális helység közösségének vezetésével. Javaslatára új népiskolák épültek korszerű felszereléssel és megfelelő számú tanszemélyzettel, amelyek jelentősen emelték a város műveltségét és vallási életét. A paphiánnyal küzdő központi plébánia munkájába egyszerre három ferencest kapcsolt be, akik részére a város munkásnegyedében nagy zárdatemplomot építtetett. A világi hívek is egyre intenzívebben vettek részt a plébánia munkájában.

Negyedszázadot töltött Zalaegerszegen, s ezalatt személyesen vezette a Férfi Ligát és az Asszonyok Kongregációját. A falvakban a KALOT és a KALÁSZ bontotta ki zászlóit és gyűjtötte maga köré a földműveseket, elsősorban az ifjúságot. Elvállalta a Keresztény Párt megyei elnökségét, de képviselőséget sem akkor, sem később nem fogadott el. Ma is megszívlelen-dőek az erre a huszonöt évre vonatkozó sorai: „Magam csak lelkipásztor akartam maradni. A lelkipásztori életben a politikát szükséges rossznak tartottam. De mivel a politika ledönt-heti az oltárt és romlásba viheti a halhatatlan lelket - ahogyan a történelem folyamán annyiszor megtörtént -, súlyosan kötelező lelkipásztori feladatnak tekintettem a szavazópolgárok alapos tájékozottságát és felvilágosítását még a pártpolitika vonalán is elősegíteni. Az volt a felfogásom, hogy határozott kiállással és a lelkipásztoroktól jövő egyértelmű eligazítással megakadályozhatjuk a vallásellenes - vagy társadalmakat és a közerkölcsöket romboló - mozgalmak hatalomra jutását. A hit meggyengülésének a jele, ha az Egyház ateista mozgalmakkal szemben a pártpolitikában semleges álláspontot foglal el, és hívei ily módon megtévesztett lelkiismeretére hagyja a döntést."

Kevés szabadidejéből már akkor fordított a tudományos munkára is. Ennek eredményeként jelent meg 1934-ben, 500 oldalon Padányi Bíró Márton veszprémi püspök élete és kora című monográfiája. 1927-ben a szombathelyi egyházmegyei zsinaton bemutatott, a zalai részben uralkodó hátrányos egyházi és kulturális állapotokat ismertető előadása értékeléseként kinevezték az egyházmegye zalai része püspöki biztosának. A következő évtized folyamán megszervezte kilenc új plébániatemplom, hét plébániaház, kilenc ideiglenes miséző hely, 11 ideiglenes plébánialak és további 12 új iskola felépítését. Közben egy 35 ágyas aggmenhelyet is épített az elhagyott szegények és öregek részére. A leányifjúságnak zárdaiskolát emeltetett, amelyben tanítóképző, líceum, elemi és szakiskola működött száz bentlakó növendékkel. Rendbe tette az egyházközség vagyoni helyzetét és pénzügyeit, megnagyobbította a kultúrházat és kétemeletessé alakította át a plébánia épületét. Mindezek után szinte természetes, hogy megyéspüspöke 1924-ben kinevezte pornói címzetes apáttá, majd 1937-ben római kitüntetésre, pápai prelátusságra terjesztette fel.

Gróf Mikes János megyéspüspök hívta fel személyére a pápai nuncius és Róma figyelmét. Az éles szemű XII. Piusz pápa 1944. március 4-én, a világháború kellős közepén nevezte ki veszprémi megyéspüspöknek. A lelkipásztori buzgóságá-ról, szigorúságáról, emberséges és szervező tehetségéről közismert apátplébános - a már említett kétkötetes Édesanya című könyv írója - ki másnak vihette volna meg elsőként az örömhírt, mint fejkendős falusi édesanyjának, ezt mondva: „Édesanyám, püspök lett a fia". Ez a derék, vallásos, szorgalmas, dolgos asszony, anyai szívével mintegy beleérezve a jövőbe, így felelt: „Édes fiam, boldog vagyok, nagyon boldog. De számomra ez csak azt jelenti, hogy mától fogva még szorosabban kell fogjam a rózsafüzért".

Mindszenty 52. születésnapján, 1944. március 29-én érkezett meg székvárosába, Veszprémbe. Magyarországot tíz nappal előbb szállták meg Hitler csapatai, ami nagy nyugtalanságot és bizalmatlanságot váltott ki országszerte. Egy évet és három hónapot volt veszprémi püspök, s ebből fél évet a nyilasok fogságában töltött. Az aránytalanul rövid idő ellenére egyházmegyéjében 34 új plébániát és 11 új katolikus iskolát létesített.

Azért esett Róma választása Mindszenty Józsefre már 1943-1944-ben, mert a püspöki kar megerősítésére olyan főpapokat kívántak, akik a háború befejezése időszakában, a várható nagy átalakulás idején kemény, állhatatos, egyben minden totalitárius rendszerrel szembeszegülő, hitükhöz, az egyházhoz és hazájukhoz hűek maradnak a legnehezebb idők között is - mondotta róla Antall József piarista öregdiák, egykori magyar miniszterelnök.

A Sztójay-kormány 1944 júniusában gettóba záratta a zsidókat. Erre az egyház azzal válaszolt, hogy védelmébe vette az üldözötteket. A püspöki kar igen erélyesen tiltakozott az új hatalomnál, és a Mindszenty püspök által is aláírt körlevélben a hívek és az ország közvéleményének tudomására hozta állásfoglalását. Az egyházi intézmények minden rendelkezésükre álló eszközzel, a papok, szerzetesek és szerzetes-n ők pedig életük és szabadságuk veszélyeztetésével segítettek a megkeresztelt és a meg nem keresztelt zsidóknak egyaránt.

A vészterhes időszakot emlékirataiban így írja le: „Már sokszor volt a magyar történelem nagy válságokkal terhes, de minden elmúlt megpróbáltatásnál súlyosabban nehezedett nemzetünkre a második világháború végén kialakult helyzet. Mindig volt tőlünk jobbra is, balra is egy-egy nagyhatalom, amely sandán nézte a mi külön állami életünket. 1944-ben két elnyomó és embertelen rendszernek seregei, Hitleré és Sztáliné, érkeztek meg maradék földünkre, hogy itt vívják meg végső csatáikat. Az egyik sereg lengyel mezőkről megverve vonult vissza, s jött utána sietve a Kárpátokon át a másik. A magyar föld a világtörténelem két legvérengzőbb diktátorának hadszínterévé vált."

Mindszentyt 1944. november 27-én vetették másodszor fogságba a nyilasok 26 papjával és kispapjával együtt. Szálasi nemzetvezető közben titokban kiigényelte magának a veszprémi püspöki palotát. December 7-én az egyik cellában, katakom-bai homályban a fogoly Mindszenty püspök a szintén fogoly 16 kispapból kilenc ötödévest pappá szentelt. A tíz szentelendő-nek csupán egy gyertyája, egy karinge és egy miseruhája volt, de majdnem mindegyikre jutott külön fegyveres őr. December 23-án nagy csendőri fedezettel valamennyiüket átszállították a kőhidai börtönbe, majd onnan fegyveres őrizet alá az Isteni Megváltóról nevezett szerzetesrend soproni anyaházba. Fogságának a Vörös Hadsereg bevonulása vetett véget 1945. húsvét éjszakáján. Április 20-án tért haza székvárosába, Veszprémbe. Időközben a megszálló csapatok parancsnoka kiutasította az országból Angelo Rotta pápai nunciust. Az egymást követő két ellenséges megszállás izgalmai között, 1945. március 29-én meghalt Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás. Széke éppen a legválságosabb időben maradt üresen. A rangidős kalocsai érsek, Grösz József Mindszentyt kérte meg a püspökkari konferencia 1945. május 24-én kibocsátott körlevelének megfogalmazására.

Az 1945. augusztus 20-i Szent Jobb-körmeneten ötszázezer hívő követte Szent István épen maradt jobbját, százezren álltak sorfalat a körmenet útvonalán. Budapest lakossága ország-világ tudomására akarta hozni, hogy ragaszkodik a szent király örökségéhez, ezeréves kereszténységéhez, s nem hajlandó helyette ateizmust és materializmust meghonosítani. A kommunisták célkitűzéseinek azonban útjába állt az országosan tapasztalható, mély lelki alapokból eredő, rendkívüli módon jelentkező hitélet. Ilyen történelmi és politikai helyzetben nevezte ki XII. Piusz pápa 1945. szeptember 15-én Mindszenty Józsefet esztergomi érseknek. Az év október 7-én iktatták be érseki és hercegprímási kettős méltóságába.

A második világháború után Magyarországon igen nehéz helyzetben voltak a városok és az ipartelepek, ahol nélkülöztek és éheztek az emberek. De legégbekiáltóbb Budapest nyomora volt, ahonnan éhhalált is jelentettek. Az ország hercegprímása kiállt a nagyvilág, a civilizált nemzetek elé népe ínséges tarisznyájával, az égtájak felé küldve az SOS jeleket: „Mentsétek meg a pusztuló magyar életeket!" Személyi megbízottakat és kérő leveleket küldött a nyugati keresztény egyházakhoz és segélyszervezetekhez, az Amerikai Egyesült Államok magyarságához. A nyomor leküzdésére ugyanakkor mozgósította a hazai erőforrásokat is.

1945. december 8-án találkozott először XII. Piusz pápával. Felejthetetlen élmény maradt ez az első pápai fogadás. 1946. február 27-én XII. Piusz pápa Rómában bíborossá avatta Mindszenty Józsefet, s kérésére a Szent István diakónus, első vértanú tiszteletére épített Santo Stefano Rotondót adta neki tituláris templomnak. Régebben ez volt az örök városban a magyarok temploma. Ugyanabban a hónapban, 28-án a pápa személyesen adta át az új magyar bíborosnak az érseki palliumot is. A nagyböjtre Mindszenty engesztelési mozgalmat hirdetett. Szent Pál apostollal kiáltotta népének: „Krisztus követei vagyunk, és Krisztus szól rajtunk keresztül. Krisztus nevében kérünk benneteket, engesztelődjetek ki, hogy Krisztusban az Isten szent gyermekei legyetek" (2Kor 5,19-21). Mindszenty hangsúlyozta, hogy az engesztelésnek kettős dimenziója van: Isten felé és embertársaink irányába. Isten felé ez őszinte, tiszta, erős vallásosságot jelent, azt, hogy hitünk tanítása szerint éljünk. Embertársaink irányában az engesztelés lényegében a szeretet felkeltése és gyakorlata. Mindszenty bíboros szemléletében az engesztelés nemzetépítő tényező, összefogás, együttműködés, egymás segítése, valójában a közjó munkálása. Nagy nemzeti tragédiák idején a vallás az engesztelésben erősíti a nemzet életét. Az engesztelés szünteti meg a haragot, gyűlölködést, vádaskodást, igazságtalanságot s a külső-belső feszültséget. Az engesztelés szelíd, tiszta tanítás volt, de - amint a bíboros mondta - valóságos „tűztenger" lett belőle. A kommunisták elvették, tiltakoztak ellene. Kiengesztelés helyett ők gyűjtőtáborokat építettek, megszervezték az Államvédelmi Osztályt (a hírhedt AVO-t), a vallást üldözték, az embereket megfélemlítették és megfosztották őket jogaiktól. Ők a nemzetet nem megmenteni akarták, hanem ki akarták forgatni „magyar és keresztény mivoltából", ami ellen Mindszenty minden erejével tiltakozott, s a „tűztengerben" maga is áldozat, vértanú lett.

Mária-tiszteletét édesanyjától örökölte. 1948-ban, az 1848-as szabadságharc centenáriuma évében meghirdette a Máriaévet, és fáradhatatlanul járta az országot, hogy imádságra, engesztelésre szólítsa fel a nemzetet, s a Magyarok Nagyasz-szonyának pártfogását kérje az újjáépítéshez. Országjárását a kommunisták államellenes agitációnak tekintették és minden eszközzel megpróbálták megakadályozni a hívők részvétel ét. Nem adtak elég vasúti kocsit, autóbuszt, ellenprogramokat szerveztek ugyanabban az időben.

Miután a kommunista párt hamis választások által biztosította hatalmát, megindult a hajsza Mindszenty ellen. „Kémkedéssel" vádolták, mert az ottawai Mária Kongresszuson (magától értetődően) tájékoztatta püspöktársait a magyar egyház helyzetéről, „valutaüzérkedéssel", mert a kanadai katolikusok adományát (tízezer dollárt) nem helyezte letétbe a Nemzeti Bankban -amely körülbelül annak egyharmad értékét fizette volna ki forintban -, „összeesküvéssel", mert a Mária-évben a rendszer nem volt képes mást látni, mint „az államrend megdöntésére irányuló szervezkedést". Ezek voltak a fő vádak. Sztálin, a 20. század egyik legvéresebb Nérója feldühödött a magyar bíboros ellen, s elrendelte letartóztatását és kivégzését. Példát akart szolgáltatni „a bíbor mögött rejtőzködő reakció" elintézésére. Magyarország bábkormánya pedig akcióba lendült. Tüntető gyűléseket szerveztek a csőcselék és a megfélemlített párttagok bevonásával, akik „Munkát, kenyeret, Mindszentynek kötelet!" jelszóval vonultak fel Budapest utcáin. Az egész ország megdöbbenve figyelte az eseményeket. Lidércálomként nehezedett a nemzetre egy törpe kisebbség ördögi szándéka a moszkvai tankok és fegyverek árnyékában.

1948. december 26-án Mindszenty bíborost az esztergomi érseki palotában tartóztatták le s a budapesti Andrássy út 60. szám alatti hírhedt épületbe hurcolták, amelyet még a Gestapo magyar tanítványai alakítottak át a kínvallatások kegyetlen színterévé a német megszállás idején. Az úgynevezett „demokratikus" rendszerben a magyar tanítványokat kommunista oroszok vezették be a kínvallatás modern és tudományos titkaiba, tőlük kapták a „szakmabeli" kiképzést - olvashatjuk a főpap emlékirataiban.

1949. február 3-án kezdődött el Mindszenty bíboros és társai politikai kirakatpere. „Természetesen" valamennyiüket bűnösnek találták. A főpapot életfogytiglani fegyházra ítélték. Az ítélet kihirdetése után Rómában, az 1949. február 14-én tartott titkos bíborosi tanácskozáson XII. Piusz pápa történelmi beszédében leszögezte: „Arról a súlyos eseményről van szó, amely nem csupán a ti méltóságteljes kollégiumotokat sérti mélyen, nemcsak az egyetemes Egyházat, hanem mindazokat is, akik magukat az emberi szabadság és méltóság hirdetőinek vallják, és valóban azok is. Amint megtudtuk, hogy kedvelt fiunkat, Mindszenty Józsefet, a római szent egyház bíborosát, Esztergom érsekét a vallásnak kijáró köteles tiszteletet megvetve, vakmerően börtönbe vetették, Tisztelendő testvéreinkhez, Magyarország érsekeihez és püspökeihez szeretettel teljes levelet intézünk, amelyben - miként azt kötelességünk tudata rendelte - az Egyház ellen elkövetett súlyos jogtalanság ellen ünnepélyesen és nyíltan tiltakozunk."

A „sötétség hatalmának" évei után következett 1956 hajnalhasadása, október 31-én a bíboros-prímás is kiszabadult, de miként az ország is, csak pár reménykedő és boldog napra. Aztán elérkezett az 1971. év egyik őszi napja. Utána újabb, még súlyosabb megtorlás, Mindszenty számára pedig a külvilágtól elzárt hosszú esztendők következtek. Kereken másfél évtizedet, 5388 napot töltött az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének épületében, az éjjel-nappal indulásra kész rendőrségi autók mellett leselkedő detektívektől őrizve.

Magatartásával példát mutatott a világnak. Minden rendelkezésére álló eszközzel küzdött a szabadságharcért, s egyetlen napon háromszor állt a világ elé Magyarországért. Nyíltan szemébe mondta a nagy hatalmaknak, hogy a magyarok a brutális, törvénytelen elnyomás ellen keltek fel, és a védelmi háború ilyen embertelen támadással szemben jogos.

1960. február 5-én elhunyt a bíboros sok megpróbáltatáson keresztülment édesanyja. Koporsója, ravatala fölé odahelyezték távol levő fia képét, amely a 80 éves asszony egyszerű falusi szobájának féltett kincse volt. Aztán elérkezett 1971. szeptember 28., amelyen - a pápa iránti engedelmességből -Mindszenty elhagyni kényszerült hazáját, vállalva ezzel az áldozattal életének talán legsúlyosabb keresztjét. Járta a világot, öregen és betegen, felkeresve és lelkesítve a hazájukból hozzá hasonlóan elűzött, elmenekült magyarokat, köztük az erdélyieket is. 1974 májusának végén és júniusának elején felkereste a Szent István királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány amerikai kusztódiájának youngstowni Alverna anyakolostorát. A látogatás alkalmával a tízezer kötetnyi értékes könyvtár a „Mindszenty-emlékkönyvtár" nevet vette fel, és emlékszobát rendeztek be a bíboros tiszteletére.

Elérkezett az utolsó utazás is, Dél-Amerikába, talán a legár-vább magyarok közé, Venezuelába és Kolumbiába. Onnan már nagybetegen érkezett vissza szállására, a bécsi Pázmáneumba.

Kilenc váltakozóan aggodalmas és reménykedő nap után, 1975. május 6-án visszaadta sokat szenvedett, hős lelkét Teremtőjének.

Következett az Európa- és világszerte nagy figyelmet keltő, szomorúságában is dicsőséges esemény: a nagy temetés, a halála előtti napon tett végrendeleti kiegészítésében ideiglenesen maga választotta osztrák búcsújáróhelyen, Mariazellen. A végső nyugalomra helyezésre hazai földön 1991. május 3-án az ősi esztergomi érseki székhelyen, a bazilika előtti térségen mintegy ötvenezren gyűltek össze. A bazilika altemplomában, annak érseki sírkápolnai részében, a szentély alatti hengeres-íves falban három sorban összesen 39 sírüveg van kiképezve. Eddig kilenc érseket temettek oda. A középsőbe - a főhelyre - tizediknek Mindszenty József hercegprímás került.

Mind mariazelli, mind esztergomi sírjánál térden állva imádkozott Boldog II. János Pál pápa - előbbinél 1983-ban, utóbbinál 1991-ben -, aki még krakkói érsek korában, 1972-ben a kommunista uralom alatti Lengyelországból táviratban köszöntötte 80. születésnapján az akkor már fél éve Bécsben otthonra talált magyar bíboros-prímást.

Mindszenty József soha nem akarta visszahozni a múltat, soha nem akarta visszaállítani a régi rendet, hazudtak, akik ezt állították. Mindig előre, a jövőbe nézett. Úgy látta a magyar jövőt, hogy azt a legidőállóbbnak bizonyuló, a magyarság nemzeti létének és fenntartásának legszilárdabb alapját biztosító, örök érvényű keresztény értékekre kell helyezni. Boldoggá avatási eljárása folyamatban van a római Szentté Avatási Ügyek Kongregációjánál.

Mindszenty József egyedülálló egyéniség az egyház történetében és a világtörténelemben. Gondviselésszerűen a Devictus vincit - Legyőzetve győz feliratú Krisztus-képet mindig magával hordozta, fogsága idején ez szolgált oltárképül szentmiséi alatt.

Mi, magyarok Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulóján megilletődve állunk szellemi nagysága, páratlan egyénisége előtt, és áldjuk, imádjuk a gondviselő Istent, aki őt elsősorban nekünk adta.

Irodalom

A magyarok krónikája, Budapest 1995

Gergely Jenő, A pápaság története, Budapest 1999

Katolikus Magyarok Vasárnapja, 99. évfolyam, 8-13. szám, 1992

Mindszenty József, Emlékiratai, Thaur/Tirol 1988

P. Pap Leonárd - P. Mészáros György, Az erdélyi ferences rendtartomány Egyesült Államokbeli Kusztódiájának története, Kolozsvár 1995

Piarista diák, a Magyar Piarista Diákszövetség lapja, Budapest 2001

P. Szőke János, Öt év száműzetés, Budapest 2010

Török József - Legeza László, A magyar egyház évezrede, Budapest 2000