Paulin Poucouta
a KIENGESZTELŐDÉS A MÁSODIK AFRIKAI SZINÓDUSON

Az első, 1994-ben tartott afrikai szinódus az egyház missziójáról való reflexió kívánt lenni a 21. század küszöbén. A kontinenst szétszaggató, ragályosan terjedő erőszakkal és gyűlölettel szemben II. János Pál pápa 2004. november 13-án egy új szinódust hirdetett meg az afrikai püspökök számára. Ezt erősítette meg XVI. Benedek pápa 2005. június 22-i, szerdai általános audienciája során. A szinódust 2009 októberében Rómában tartották meg.

Ez a püspöki gyűlés az egyháznak mint Isten családjának - az igazságosságtól és békétől elválaszthatatlan

- kiengesztelődés terén való felelősségére akarta felhívni a figyelmet. Míg az első szi-nódus túlnyomóan dogmatikus és missziológiai volt, a második inkább gyakorlati és etikai akart lenni.

A kiengesztelődés dinamikájának érdekében a szinódus az afrikai társadalmak jelen valóságának rövid áttekintése után gyakorlati célt fogalmaz meg: felsorolja azokat „a nyitásokat", de főként „akadályokat", amelyekkel találkozik a társadalom és az egyház a kiengesztelődés, az igazságosság és béke útján, társadalompolitikai, -gazdasági és kulturális téren, valamint az egyházban.¹

Ennek a gyakorlatias szemléletmódnak a nyomait viseli magán a szinódus minden egyes szakasza: a Lineamenta, az Instrumentum Laboris, maga a szinódus, a szinódus utáni üzenet és javaslatok, valamint a múlt év novemberi pápai exhortáció is.

A kiengesztelődés szinodális dinamikáját - a Joseph Cardijn által alapított Keresztény Ifjú Munkások (Jeunesse Ouvrière Chrétienne: JOC) katolikus mozgalmának dinamikája mintájára - három mozzanatban foglalhatjuk össze: látni, ítélni, cselekedni.

A JOC-osoknak meg kellett tanulniuk látni a tényeket, helyzeteket, életükkel, munkájukkal, jövőjükkel kapcsolatos tapasztalataikat; aztán megítélni azokat a keresztény és emberi értékeik fényénél, majd végül egyénileg és közösségileg cselekedni életük jobbítása érdekében.² A második afrikai szinódus szellemében a látás az empátia dinamikája, az ítélés pedig Isten szavát idézi. A cselekvés a kiengesztelődés szolgálatára való elköteleződés, amelynek csúcsa a kiengesztelődés ünneplése.³

Az empátia szinódusa

Az a látás, amelyre a szi-nódus hív, nem a közömbös megfigyelőé, hanem a tanúé, aki érintve érzi magát a kien-gesztelődés folyamatában és annak gyakran dramatikus bukásaiban. Ebből adódóan a látást három mozzanatban kell értelmeznünk: elbeszélés (felidézés), megnevezés, elemzés.

Elbeszélés

Manapság ismerjük a narrativitás jelentőségét az irodalmi és egzegetikai tanulmányokban: a bibliai exegézis mutatóját az olvasó órájához igazítja.⁴ A narratológus a mesélő által az olvasó bevonása érdekében alkalmazott kommunikációs technikák iránt érdeklődik. A narráció létrehoz egy titkos bevonódást, amely elköteleződésre ösztönöz.

A recitálásra a hallgatás felel, amelynek az afrikai és bibliai hagyományokban kapott jelentőségét ismerjük: shema Israël, halld Izrael (MTörv 6,4-9). A másságra, Istenre és a felebarátra való állandó nyitottság, a hallgatás a gyakorlati teológia első helye. Az elbeszélés és a hallgatás szinergiája az afrikai teológia terén a tudományos és társadalompolitikai felelősségnek egyaránt új szemantikai, episztemológiai és etikai rendjét nyitja meg.⁵

Így a szinódus első szakasza, a Lineamenta, azaz az irányvonalak megfogalmazása az összes keresztény közösség számára meghívás volt arra, hogy azok feltárják a kiengesztelő-déssel kapcsolatos nehézségeiket. Rómában a szinódus első három hetét az egyházak küldötteinek elbeszélésére és hallgatására szánták, ami a kommunió dinamikája és a kiengesztelő-dés felé való szinodális elindulás érdekében történt.

Az elbeszélések során újraéljük azokat a sebeket, amelyek égetik szívünket és társadalmunkat. Valójában a régió vagy a törzs a saját identitásra való rájátszás és a mások kizárásának ürügyévé lesz. Ez pedig tribalizmushoz, nepotizmushoz, regionalizmushoz vezethet. A regionális, törzsi, nemzeti, faji vagy vallási szálnak a gazdasági, politikai vagy vallási hatalom megkaparintása, illetve megtartása érdekében való kihasználása gyakran gyűlölet forrása.

Az erőszak a maga megnyilvánulási formáiban tönkreteszi a társadalmi szövetet. A testi, szexuális és morális visszaélések áldozatai sokáig hordozzák magukban ezek következményeit. Ami a - többségükben fiatal - tetteseket illeti, csupán egyeseknek sikerül kilépniük az erőszak spiráljából, míg a többiek teljesen irányt veszítenek (elvesztik a fejüket).

Ugyanakkor testünkben érezzük családunknak az irigység, gyűlölet és egoizmus okozta elferdüléseit. A bizalmatlanság átveszi a bizalom helyét. Mi több, a családi kötelékek erősítése helyett a betegség és a halál osztanak meg. A varázslattal való gyanúsítás - amelyre olykor prédikátorok is buzdítanak - súlyosbítják a helyzetet. A társadalmi-gazdasági intézmények által keltett frusztrációk a családtagokra csapódnak le.

Megnevezés

Az empatikus szemlélés második szakasza a gyűlölet és erőszak megnevezése. Ennek értelmében a küldöttek egyaránt elítélték az afrikai politikai vezetők által gyakorolt erőszakot, akik feláldozzák saját népüket a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében, és a nemzetközi rablókét, akiket kizárólag Afrika gazdagságának kihasználása érdekel. Hogyan feledhetnénk el a vallási, törzsi vagy nemzeti intoleranciát? Hogyan hagyhatnánk figyelmen kívül a családi erőszakot, a ragályos betegségeket, a környezetben tett károkat? A küldöttek egyaránt elítélték az egyházainkban a tekintély gyakorlása vagy a közösség javainak kezelése terén jelentkező erőszakot.

Emlékszünk arra, hogy a Szentírás a Teremtés könyvétől az Apokalipszisig tele van erőszakos jelenetekkel, amelyek az emberiség története ínségének kiáltását tolmácsolják, és minket is arra hívnak, hogy nevezzük meg a szívünkben, intézményeinkben, családunkban, országunkban, egyházunkban tetten ért gyűlöletet és erőszakot.⁶ Ez nem más, mint a gyógyulás, a megbocsátás és kiengesztelődés útjára való lépés: „Fontos, hogy a szinódusra összegyűlt afrikai egyház időt szánjon fiainak és leányainak a meghallgatására, akik erőszak, megcsonkítás, barbárság áldozatai voltak. Így cselekedve egy kiengesztelődő egyház felé tartunk, amely nem csupán az irgalmas szamaritánus példázatában szereplő sebzett és félholt emberhez hasonlítható, hanem sokkal inkább ahhoz a menedékhez, amelybe bevezettek minden sebzettet."⁷

Elemzés

Elmondani és megnevezni még nem elég: a helyzetnek és a konfliktus bonyolult mechanizmusainak egy erősen józan és megvilágosult szemlélésére van szükség.

Ehhez jelentős mértékben járulhatnak hozzá az egyetemek, amelyek nem csupán oklevélgyárak, hanem bátor és kreatív gondolkodók képzési helyei. Másként élni és cselekedni Afrikában megköveteli az újító és kihívó gondolkodásra való bátor-ságot.⁸ Ebben az értelemben az egyetemeknek segíteniük kell a kiengesztelődés témájáról való gondolkodásban, hogy az ne váljék módszertani játékszerré, egyoldalúan felszínes és dema-gógiai szónoklatok vagy ideológiai, politikai, kulturális, törzsi, vallási bekebelezés tárgyává: „Az egyetemeknek meg kell felelniük „universitas"-egyetemes hivatásuknak, példát mutatván az egység a sokszínűségben (unitas in diversis) integrálására, egy magas szintű akadémiai kutatási munka terén, amelyben a tudományok párbeszédet folytatnak Isten igéjével, amely a hiteles béke forrása az igazságba - az ember (egyén és társadalom) igazságába és Isten igazságába - szerelmes szellemek számára".⁹

Ennek értelmében kérték fel a katolikus egyetemeket és számos kutatót, hogy járuljanak hozzá egy, a kiengesztelődés témáját érintő kritikus és jövőbe tekintő reflexióhoz. Az afrikai keresztény értelmiség multidiszciplináris konferenciákat rende-zett.¹⁰ A diagnózis nagyjából mindenütt ugyanaz. Számos előrehaladás tapasztalható Afrikában: a béke győzelme bizonyos régiókban, demokratizálódás, az Afrikai Unió megteremtése. Ugyanakkor észlelhetőek az afrikai társadalmak bizonyos aggodalomra okot adó területei is társadalmi-politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt.¹¹ Afrika megosztott kontinens minden vonatkozásban: pszichológiai, kulturális, szociális, politikai, vallási téren. A különbözőségek kezelése lényeges gond marad Afrikában. Mi több, hangsúlyozni kell a szoros összefüggést a kiengesztelődés, valamint a források, területek elosztásának, az igazságosság, a kormányzás, a kisebbség tiszteletben tartása konkrét problémáival... Másrészt kiengesztelődés nélkül a kontinens jövője vajon nem csupán nyomasztó teher-e?

Összegezve: az egyetemek arra hivatottak, hogy kísérleti helyek legyenek, amelyek ítélnek és elemeznek, barométerek, amelyek elköteleződésre ösztönöznek.

Egyetemeink és akadémiai intézményeink valóságos vagy potenciális válaszai a kiengesztelődés, igazságosság és béke kihívásaira az emberi személy alapvető jogainak a tanítása, a nagyközönség bevezetése az országuk jogrendszerének szellemébe, vitaelőadások szervezése a korrupció, szegénység és igazságtalanság kérdéseiről, valamint komoly tanulmányok készítése az igazságosság és béke kultúrájáról városi és falusi környezetben egyaránt, a változtatás érdekében.¹²

Belépés Isten igéjébe

Az egyház a szolga szerénységével ismeri be, hogy nem képes csodamegoldást ajánlani. Az ítélet és mérlegelés érdekében a bibliai megvilágítást kínálja. A második afrikai szi-nódus az Isten igéjéről szóló szinódust nyomdokaiban jár.¹³ B. A. Thiran-Guibert-t parafrazálva be kell lépni az evangéliumba ahhoz, hogy a kiengesztelődés útjára lépjünk.¹⁴ Mi itt három részletnél időzünk el, amelyek hatással voltak a kiengesztelő-dés szinódusára: a jánosi prológusnál (Jn 1,1-18), a mátéi kettős hasonlatnál a sóról és világosságról (Mt 5,13-14), illetve a béna meggyógyításánál (Jn 5,1-18).

Jézus, a kiengesztelődés igéje

A szinódus feleleveníti Isten igéjének deutero-izajási perspektíváját, annak éltető és teremtő hatékonyságáról: „Ez a Fiú, akin át Isten szólt hozzánk, ugyanaz a testté lett ige: ő maga Isten igéje hatékonyságának bizonyítéka, amit megerősít a próféta: úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad.

Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem (Iz 55,11).¹⁵

A témát megismétli a bölcsességi irodalom. Az ige releváns, de mindenekelőtt aktív, az isteni parancs teljesítője. Leginkább azonban a jánosi prológus fejtette ki az ige transzcen-denciájáról és hatékonyságáról szóló deutero-izajási gondolatot (Jn 1,1-18). Jézus a testté lett Logosz, Isten fia, aki részt vesz az Atya teremtői tevékenységében. Benne teremti Isten az új történelmet és emberiséget, azokkal együttműködve, akik hozzá csatlakoznak.

Az ige csíráztatja ki Isten országát, a kiengesztelődés birodalmát. Az örömhírt hirdetve az evangélisták részt vesznek annak építésében. Rávilágítanak dinamikájára, és a világ üdvösségeként ajánlják. Hirdetik Isten igéjét, és tanúságot tesznek róla mint a megtérés és testvériség forrásáról, bízván átalakító erejében azok életében, aki befogadják.

Isten igéjének azonban semmi köze egy egyszerű szónoklathoz, sem egy mágikus, ezoterikus, a történelemtől elszakadt szóhoz. A szinódus a világban elkötelezett lelkiségre és etikára szólít fel. Ez a keresztények kiengesztelődési küldetésének helye, ami az igével való bensőséges kapcsolatot követel meg tőlük, hogy az hatékony lehessen hétköznapjaikban: „Keresztény közösségeinknek sürgősen egyre inkább Isten igéje mély hallgatásának helyeivé kell lenniük, a Szentírás imádságos olvasásának helyeivé, ahogy XVI. Benedek pápa is emlékeztet: a Szentírás olvasása imádság, imádságnak kell lennie, imából kell fakadnia és imához kell vezetnie. Ebben az imádságos és egyházi, közösségi olvasásban találkozik a keresztény a feltámadott Krisztussal, aki szól hozzá és visszaadja neki az élet teljességébe vetett reményt."¹⁶

Az afrikaiak, akárcsak a keletiek, a szó, a tárgyalás emberei, akkor is, ha másként szerveződnek.¹⁷ Akárcsak a szemita népeknél, a szó Afrikában sem csupán egy gondolatnak vagy akaratnak a kifejezője. A szó konkrét, élő, cselekvő, hatékony.

Ebben az értelemben a társalgás követi a kiengesztelődés igéjének ezt a dinamikáját. Elősegíti a dialógust és a toleranciát. Mindemellett azonban engednie kell a bibliai hagyomány kihívásának. Így a társalgást mint megszemélyesített igét kell felfedeznünk. Hatása ily módon Istennel való szövetségi dialógussá lesz. Hatékonysága még nagyobbá válik, hiszen az már nem egy mágikus műveleté, hanem egy transzcendens Istené, aki a történelem és a teremtés mestere. A keresztény számára ez Jézus, az ige, aki eljött, hogy a gyűlölködés, igazságtalanságok és háborúk által barázdált útjainkon a kiengesztelődés ösvényeit nyissa meg.

A világ sója és világossága

Hogy a keresztényeknek a kiengesztelődésre vonatkozó felelősségét hangsúlyozza, a szinódus a só és világosság kettős példázatára támaszkodik: „Az egyház a kiengesztelődés, igazságosság és béke szolgálatában. Ti vagytok a Föld sója. Ti vagytok a világ világossága" (Mt 5,13-14).

Az identitásukat kereső, az idő próbájának kitett, a mind etikai, mind doktrinális téren a közömbösségtől fenyegetett közösségekhez szólva, Máté felhívja tagjainak figyelmét küldetésükre a világban. Menekülniük kell a hamis prófétáktól, akik a leszerelésnek, a harc feladásának ösztönzői. A hitre és szolgálatra alapozott egyháznak az evangéliumi értékekről kell tanúságot tennie a világgal szemben. Sónak és világosságnak, a kiengeszte-lődés magjának kell lennie.

A Mt 5,13-14-es rész a hegyi beszéd (Mt 5-7) része, és kapcsolatban áll a boldogmondásokkal, amelyekhez közvetlenül csatlakozik. A boldogmondások pedig Isten országának „indulója", amelynek ritmusát a görög makarios kifejezés ismétlése adja meg, amelyet így fordíthatunk: „gratuláció, előre, úton levés".

Azonkívül a boldogmondások már megvilágítják Jézus útját. Rámutatnak arra, hogy ő Yahvé szegénye, szolidáris a szenvedésekkel és igazságtalanságokkal. Az ő követésében a kiengesztelődést építeni szegény, készséges, Istenre nyitott, arroganciamentes, csak Istenre számító szívet feltételez, akárcsak az anawfm (Szof 3,11-13). Isten szelídségére van szükség, amely szétzúzza a háborúkat és gyűlölködéseket.

Ugyanakkor a kiengesztelődés építője az, aki megtapasztalta a szenvedést. Tiszta, egyenes, álnokság nélküli szívvel kell rendelkeznie. A kétszínűség az erőszak melegágya. Az álnok szellem mindig a csalást, a haszonhúzást keresi, bármilyen áron. A kiengesztelődés végső szerzője maga Jézus, Isten fia, aki megtestesíti a boldogmondásokat, és akinek a tanítványa a keresztény.

Így a kor megpróbáltatása által cinkossá tett és mintegy megzavart szíriai keresztény közösségtől kéri Máté, hogy legyen „a föld sója és a világ világossága" (Mt 5, 13.14). Ezt az evangéliumi részt idézve a szinódus arra hívja meg a keresztényeket, hogy termékenyítsék és világosítsák meg az emberek útját a kiengesztelődés felé, egy szerény és merész hitbeli elköteleződésben, úgy, ahogyan Claude Tassin javasolja: „Föld sója és világ világosságaként, a közösség egyetemes hitből fakadó küldetését sokkal inkább az elrejtettség és sugárzás által gyakorolja, mint földrajzi hódítás által, amitől Máté óvakodik" (vö. Mt 23,5).¹⁸

Kelj fel és járj

Afrika, „kelj fel, vedd ágyadat és járj!" (Jn 5,8).¹⁹ - Ez a szi-nódusi atyák végső üzenete az afrikai keresztényekhez. A béna meggyógyításának elbeszélését választva (Jn 5,1-18) a kiengesztelődést a szabadulás dinamikájával, a szöveg által sugallt járással és élettel összefüggésben látják.

Jézus elidőzik a medence szélén fekvő tehetetlen betegek egyikénél, bizonyosan a legsérültebbnél, aki 38 éve szenved bajában. Mi több, ez a beteg fogyatékossága okán nem részesülhet a víz gyógyító hatásában sem. Miért nem gyógyít meg Jézus minden ott lévő beteget? Szokásához híven János bizonyosan történelmi személyeket vesz, akik paradigma-személyekké válnak, jelképezve nemcsak a fizikai, hanem a teljes személy lelki gyógyulását is.

A tehetetlen gyógyulása felhívás a talpra állásra, a nyomor ágyának elhagyására. A fizikai gyógyulásnak a feltámadás és az élet útjára kell helyeznie őt. János feleleveníti a hosszú vándorlást, amely az ószövetség népét kivezette a szolgaságból a szabadság földjére.

Meggyógyítván őt, Jézus csodálatos módon újra átélteti vele az exodus eseményeit. Átvezeti őt a régi élet szolgaságából az új életre. A fizikai gyógyulás, amelynek nem sok időt szentel a szerző, a kiindulópontja az igazi útnak Jézus követésében.

A fizikai bénaságnál azonban rosszabb a bűn morális és spirituális nyomora (Jn 5,14). Jézus tulajdonképpen nem láttat semmiféle kapcsolatot a betegség és a bűn között. Számára a szenvedés felhívás az Isten szabadító művének megnyilvánulására való elköteleződésre, úgy, ahogyan ő teszi, meggyógyítván a bénát és a vakon születettet is (Jn 9).²⁰ De Isten világossága visszautasításának a bűne a legszörnyűbb nyomor, ami utolérhet egy személyt, egy közösséget, egy népet. Az ugyanis a fizikai fogyatékosságnál súlyosabbhoz vezet, az igazi halálhoz, amely megakadályoz a kiengesztelődés és az Istennel, valamint a felebaráttal való élet útján való járásban.

Jézussal való első találkozása során a korábbi béna fizikailag gyógyul meg. A másodikban pedig lelkileg, hiszen ekkor felismeri, kicsoda Jézus. Misszionáriussá válik tehát a nép felelősei között. Azonnal abban jár, hogy tanúságot tegyen az emberek és népek szabadítójáról.

A béna szabadulásának perspektívájában a kiengesztelő-dés dinamikája út, exodus, önmagából való kilépés. Feltételezi, hogy elhagyjuk közönyünket és biztonságunkat, de mindenekfölött, hogy meggyógyuljunk morális és pszichológiai sebeinkből, hogy hagyjuk megszabadítani magunkat a gyűlölet, a bosz-szú, az önzés bűnétől.

A kiengesztelődés szolgálatában

A második afrikai szinódus bibliai hermeneutikája pragmatikus és etikai kíván lenni. Célja részt venni a szinodális próbálkozásban a megoldások keresése terén „a krízisből való kilépés érdekében, amelyben Afrika található...".²¹

Megtérni a kiengesztelődésre

A szinódus erőteljesen hangsúlyozza: a kiengesztelődés a szívből indul, Isten ajándéka és a szív megtérését követeli.

Már az Ószövetségben, a kiengesztelődés annak az Isten és az ő népe közötti életközösségnek a helyreállítása, amelyet utóbbi, ellenállása révén, megszakított. Ez a helyreállítás az isteni irgalmasság műve. Az ember a jóvátétel gesztusai által vesz részt benne, amelyek a megtérés jelei. Ezek a gesztusok lehetnek rítusok is. A szegények és gyengék megvetése a szövetség feltételeinek megszegése. Igazságosság nélkül nem lehet joggal ünnepelni a kiengesztelődést. Mi több, a kiengesz-telődés nem puszta jogi fikció, hanem új és örökkévaló szövetség, belső megújulás: „Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. [...] Bensőjükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek." (Jer 31, 31-34; l. Ez 36, 25-27-et is).

A kiengesztelődéshez természetesen számos mechanizmusra van szükség. De lehetetlen csupán erre csökkenteni. Ezékiel, a pap, a templom őrzője, aki prófétává lett, a lehető legelőnyösebb helyzetben volt ahhoz, hogy megértse ezt. Júdának megvoltak a maga politikai és vallási szervezetei. De a hazugság, a moralitás hiánya, a megvesztegetés, a majdhogynem általánossá lett csalás által megsorvasztva ezek a struktúrák összetörtek. A próféta hangsúlyozza minden egyes személynek a felelősségét ebben az összeomlásban, de ugyanakkor és mindenekfölött a megújulás, az új kezdet lehetőségét, ami feltételezi a megtérést. Ezt jegyzik meg a szinódus atyái is, Ezékiel prófétától ihletve: A béke szolgálatának küldetése számunkra abban áll, hogy építsünk mindenikünkben Krisztus testét, hogy mindannyian új emberekké legyünk, akik képesek a béke teremtésében való közreműködésre. A béke tulajdonképpen nem elsősorban struktúrák és külső személyek terméke. Elsősorban belül születik, az egyes személyek és közösségek bensőjében. A szív konverziója, „új szívvé" és „új lélekké" valóformálódás (Ez 36, 26).²²

Az Újszövetségben, M. Carrez szavai szerint, Pál apostol „a szeretet és kiengesztelődés szenvedő szolgája".²³ Korintusban amelyekkel a fiatal közösségnek meg kellett küzdenie, az egység kérdése volt. Első hozzájuk írt levelében Pál már síkra száll a megoszlás veszélyei ellen. A másodikban az apostol a kien-gesztelődés témáját tárgyalja, amely Istenben gyökerezik, és a teljesen új kapcsolatok kezdetét jelöli. Utóbbi az ellenségeskedések megszűnése, amelyben Isten a kezdeményező. Önmagában az ember valójában képtelen kiengesztelődni Istennel, akit megbántott.

Ez a kiengesztelődés Jézus Krisztusban, Isten fiában valósult meg teljesen és végérvényesen, aki halála és feltámadása által kiengesztelte az embereket Istennel és egymással. Jobban mondva: Jézusban Isten kiengesztelődött az emberiség egészével.

Így tehát ahelyett, hogy engedje elvonni a figyelmét különböző hatalmi harcok által, Pál, akinek a tekintélyét kétségbe vonták a közösség bizonyos tagjai, erőteljesen visszatéríti a korintusiakat a lényeghez, az Istennel az ő fiában történő kien-gesztelődéshez. Ez az apostoli küldetés alapvető célja.

A valódi kiengesztelődés megköveteli a személyes élet, valamint az Istennel és a közösség, társadalom, család többi tagjával való kapcsolat mély átalakítását. Eltemetkezve Krisztussal a keresztségben, a keresztényeknek le kell vetkőzniük a megoszlás régi emberét, és magukra kell ölteniük az egység és a kiengesztelődés új emberét: „Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szity-tya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben." (Kol 3,5-11)

Ebben az értelemben a kiengesztelődés csak akkor lehetséges, ha az őszinteség, hűség, bátorság, osztozás, testvériség értékeire épül. Ezek az ellenszerek az erőszakos helyzetekre, legyenek azok egyének vagy struktúrák által okozottak. Új kapcsolati és strukturális dinamikát feltételeznek. Röviden: útjuk a megtérésen át vezet, pszichológiai, etikai és teológiai értelemben: „Anélkül, hogy megszűnnénk támadni a konfliktusok és az általános elégedetlenség objektív okait, elkerülhetetlennek tűnik a háború szubjektív és pszichológiai forrásainak feltárása. Megemlíthetjük ezek között a törzsek közti hagyományos konfliktusokat, a nagy mobilizáló okok hiányát, a saját rossz közérzet vagy az alany ellenérzéseinek a közösségre való projekcióját, a bizalmatlanság radikalizálódását. A frusztrációk szintén okai a társadalmi robbanásoknak: egyenlőtlenség a képzésben való részvétel lehetőségének terén, a gazdasági és politikai hatalomban való részvételnek a - törvény szerinti vagy gyakorlati - hiánya, az elismerés és identitás szükséglet: ismertnek és elismertnek lenni; az emberi melegség, szeretet és ünneplés utáni szomj. Az ebből a helyzetből való kilépéshez lelki átalakulás megvalósulására van szükség. A béketeremtőnek először önmagában kell békét teremtenie. A világ békéjéhez vezető út az alany megtérésén át vezet."²⁴

A család a megtérés szívében

A megtérés és a kiengesztelődés első megélési helye a család sejtje. Az összetört Afrikában a családnak újra az evangelizáció, az ima, az értékek megtanulása, a kiengeszte-lődés első helyévé kell válnia. Gyakran az erőszaktól megpecsételve, a család a kiengesztelődés elsődleges helye.²⁵ Ehhez szükséges kísérni és képezni a szülőket kiengesztelődési küldetésükre.

Tudjuk, hogy a fegyveres összetűzésekben gyakran a nők az erőszak elsődleges áldozatai. Ugyanez igaz az otthonokban vagy a házastárs halála után. Néha pedig maguk a nők az erőszak alanyai más nőkkel, különösen az özvegyekkel szemben. A divatos irányzatoknak való behódolás nélkül, erőteljesebben kell hangsúlyozni és védeni a nő méltóságát. Ezt elmondták ők maguk is a szinódus aulájában. Ugyanakkor a nőknek a kien-gesztelődés fő alanyaivá kell lenniük, az egyházi és társadalmi döntések meghozatalában való szoros közreműködésük által.

A fiatalok és a gyermekek nem voltak lényegesen képviselve a szinódus folyamatában. Ennek ellenére gyakran volt szó róluk. Ma elveszítették előnyös helyzetüket, amellyel bírtak a hagyományos afrikai társadalomban. A gyermekeket és fiatalokat gyakran eszközként használják a konfliktusokban. Számos bántalmat szenvednek el a varázslat vádja alatt. Az atyák kérték a fiatalok képzéséről való gondoskodást, hogy ők, minden diszkrimináció nélkül, beletagolódhassanak a társadalomba. Így a kiengesztelődés szolgálatába állhatnának.

A családok ugyanakkor ökumenikus helyek is lehetnek. A szinódusi atyák a vallásközi párbeszéd megfontolására is hívnak az egyre inkább plurális Afrikában. Szükség van tehát a dialógus magatartására és intézményeire a keresztény közösség keblében, a párbeszédre más egyházakkal, a hagyományos vallásokkal, az iszlámmal.

Ma, erőteljesebben mint valaha, fontos támogatni a keresztény egyházak közti szoros együttműködést, a társadalmi elköteleződés és az egyetemi szintű tapasztalatcsere szintjén egyaránt. Bizonyára jó lenne tovább is lépni, mindenekelőtt a tan-beli reflexió szintjén. De a már megtett lépés is fontos. Az iszlámmal való dialógus csak esetenként valósul meg. A fundamentalizmus által érintett régiókban bonyolultak, olykor erőszakosak a viszonyok. Az országok nagy többségében kitűnő az együttélés és az együttműködés, különösen ott, ahol sarjad a reformista iszlám, amiről R. Filakota beszél.²⁶ Ahogyan mondta XVI. Benedek pápa a szinódus zárásakor: egy kiengesztelődött világ építése érdekében az összes hívőnek egyesítenie kell lelki forrását: „Emlékeztetni akarunk arra, amit a pápa a szinó-dus nyitó miséjén mondott, tudniillik, hogy Afrika ma az emberiség spirituális tüdeje. Ez értékesebb és nagyobb kincs, mint a bányászati termékek és a fekete arany. De a pápa figyelmeztetett, hogy az említett tüdőt fertőzés veszélyezteti, mégpedig a materializmus és a vallási fanatizmus kettős vírusa által. A spirituális kincs megőrzésére eltökélten, minden agresszió és járvány ellenében, a szinódus intenzívebb ökumenikus együttműködésre hív fel a többi keresztény hagyományhoz tartozó testvérekkel. Ugyanakkor több dialógust és együttműködést remélünk a muzulmánokkal, az afrikai hagyományos vallással (Religion Traditionnelle Africaine: RTA), valamint a más hitűekkel.²⁷

Végül: a kiengesztelődést tanulni kell. A szinódus kérte a kiengesztelődésre való emberi és spirituális képzésbe való befektetést, Isten szavára és az egyház társadalmi tanítására támaszkodva. Ennek érdekében kamatoztatható az Igazságosság és Béke Bizottságok kompetenciája és tapasztalata, amiket mostantól a Kiengesztelődés, Igazságosság és Béke Bizottságainak nevezhetnénk. Ők hozzá fognak járulni kezdeményezések indításához, a konfliktusok és a béke mechanizmusaival kapcsolatos képzések ösztönzéséhez, a tények bonyolultságát elhanyagoló, felületes szónoklatok elkerülése érdekében. Segíteni fognak továbbá az erőszak következményei kezelésébe való befektetések terén, úgy az áldozatok, mint a tettesek számára. A szinódus hangsúlyozta fontosságukat keresztény közösségeinkben: „Minden püspöknek prioritásként kell kezelnie egyházmegyéje programjában a kiengesztelődés, igazságosság és béke kérdéseit. Folytatnunk kell minden szinten a lelkiismeret nevelésének és a szív megtérésének munká-lását egy hatékony katekézis által. Ennek a katekézisnek meg kell haladnia a gyermekek és a szentségek felvételére készülő katekumenek számára készült, »egyszerű katekizmus« szintjét. Állandó képzési programok kidolgozásáról és elindításáról van itt szó minden hívő számára, különösen azok számára, akik felelősségteljes szerepeket töltenek be."²⁸

A kiengesztelődés szolgálatának társadalmi-politikai keretei

A szinódusi atyák különös figyelmet szenteltek a kereteknek, figyelembe véve a különböző társadalmi-szakmai kategóriákat, sürgetve az általános, társadalmi-gazdasági és adminisztratív etikát. Országaink struktúráinak szövődményeiben előbbieknek gyakran sajátos küldetésük van a kiengesztelődés folyamatában.

Mi több, a szinódus bátorkodott megcélozni egy politikai pasztorációt is. Itt a társadalmi-politikai élet döntéshozóinak és a katonaságnak a lehetőségek szerint ökumenikus keretben történő kíséréséről van szó. Sokan közülük az egyetemek végzettjei, gyakran keresztények. A társadalmi szerkezet tönkretételével szemben azonban az egyetemi intézmények gyakran túlságosan diszkrétek, néha fanyelvet használva. Bizonyos számú politikai szereplő maga is akadémikus. De nem egy országban némelyikük szövetkezett az erőszakkal. Az egyetemnek tehát fontos szerepe van a kiengesztelődés előmozdításában.

Segíteniük kell egy, a kiengesztelődést munkáló, kreatív civil társadalom formálásában. Valójában az afrikai szolidaritás, ami a mi büszkeségünk, az idők próbájának van kitéve. Át kell értékelni a családi és társadalmi kötelékeket. Egyáltalán nem a családi, törzsi, regionális vagy nemzeti szolidaritásról való lemondásról van itt szó. Az egyetemnek oda kell figyelnie ezeknek a csoportoknak az érvényesülésére, amelyek arra hivatottak, hogy a kiengesztelődés dinamikus helyeivé váljanak. Egyesek nehezményezik az etnikai és regionális körvonalakat. Mások átlépnek azokon. Az egyesületek munkájukban olykor az együttélésre vagy kölcsönös segítségnyújtásra korlátozódnak. Mások, gyakran nem kormányzati szervezetekként (Organisations Non Gouvernementales: ONG) távolabbra tekintenek. Helyi vagy nemzetközi, vallásos vagy világi szervezetekként gerjesztik a felelősségvállalást a falu, a régió, a lakónegyed vagy egy adott társadalmi csoport fejlődésének érdekében. Ők is a kiengesztelődés motorjai lehetnek.

Egy magasabb szinten azonban a kiengesztelődés érinti a struktúrákat és a politikai döntéshozókat is. Ennek érdekében az afrikai keresztény egyetemnek segítenie kell egy új politikai osztály formálásában, amely a kiengesztelődés szolgálatában áll, a Julius Nyereréhez hasonló politikai vezetők nyomában. Ez egy átpolitizálási munkát kíván, a szó etimológiai értelemében. Isten igéjének fényénél a közjó, a kompetencia, a település szolgálata előmozdítása kultúrájának gerjesztését célozza. Felelősségre nevelve a politikai döntéshozók nem fogják többé jelzálogba adni a kiengesztelődést, saját önző ambícióik javára. Az egyre kapzsibb és önzőbb társadalomban minőségi emberekre van szükségünk, akik képesek elválasztani a „ellenanyagokat" a gyűlölet és az erőszak gaztetteitől, és alternatívákat kínálni.²⁹ A kiengesztelődés tulajdonképpen a halált okozó viselkedések és struktúrák árjával szembeni úszást kéri. Prófétai bátorságot követel meg - F. Eboussi-Boulaga kifejezésével élve - a „természeti törvények kiegyenlítésére": „A természeti törvények kiegyenlítésén való fáradozás az ellenárhoz való csatlakozást jelenti, a nyájjal és társadalmi konformizmussal ellentétben. Ugyanakkor jelenti az emberi különbség ősi, konstruktív elfogadásának felelevenítését is, tudniillik azét, hogy az igaz, az ingyenes keresése során kiválasztott ellenanyagok, a morális igényesség, a vallási és esztétikai értékek azok, amelyek arra ösztönzik az embert, hogy a természeti állapoton felülkerekedjék.³⁰

Következtetés: a kiengesztelődés lelkisége

A második afrikai szinódus számára a kiengesztelődés előmozdítása ma egyike a kontinens legfontosabb kihívásainak. Hatalmas kihívásról van szó, amely megköveteli az összes intézmény és minden jóakaratú ember együttműködését: a civil társadalomét, a vallásokét, minden pán-afrikai hatóságét, a nemzetközi szervezetekét, a nyugati testvéregyházakét, az egyetemi intézményekét. Mindezeket a közegeket a kien-gesztelődés igazi lelkisége kell hogy mozgassa: „Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!" (2Kor 5,19-20). „A kiengesztelődés magába foglal egy életformát (lelkiséget) és egy küldetést. A kiengesztelődés, az igazságosság és a béke lelkiségének munkálása érdekében az egyháznak mélyen Krisztusba gyökerezett és az ige, valamint a szentségek által táplált tanúkra van szüksége. Így ők, a szentségre törekedve, az állandó megtérésnek és intenzív imaéletnek köszönhetően bekapcsolódnak a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke művébe a világban, Krisztus példáját követve, szükség esetén egészen a mártíriumig menve. Az igazságban való bátorságuk, önmegtagadásuk és örömük révén prófétai tanúságot tesznek egy, a hitükkel összhangban lévő életvezetésről. Példaképük Mária lesz, Isten egyház-családjának anyja, aki képes volt befogadni Isten igéjét, meghallgatni az emberek szükségét és együtt érző közbenjáróvá lenni."³¹

Ez az ige elveti a faj, törzs, politikai párt, vallás, kultúra minden bálványát. A kiengesztelődés olyan tanúságtétel, amelynek az afrikai hagyomány, a bibliai tanítás és az aktuálisan megélt valóság hármas összefüggésében kell magára találnia. Vajon nem éppen ez a tanúságtétel az, amire a szinódus meghívja az afrikai keresztény egyetemi intézményeiket? Így tehát magunkévá tehetjük a szinódusi atyák felhívását: „A társadalmi szintű kiengesztelődés hozzájárul a békéhez. Egy konfliktus után a kiengesztelődés visszaállítja a szívek egységét és a közös életet. A kiengesztelődésnek köszönhetően a hosszú időn át háborúskodó nemzetek újra békére találtak; a háború által tönkretett állampolgárok visszaállították az egységet; az egyének vagy közösségek a megbocsátást keresve és adva meggyógyították emlékezetüket, megosztott családok visszataláltak a harmóniához. A kiengesztelődés felülkerekedik a kríziseken, visszaállítja az emberek méltóságát, és megnyitja a látást a fejlődésre és a tartós békére a népek között, minden szinten.

A szinódusi atyák szívhez szóló felhívást intéznek most mindazokhoz, akik háborúskodnak Afrikában, és akik annyi szenvedést okoztak népeiknek: Vessetek véget a háborúnak, és engesztelődjetek ki! Azt kérik minden afrikai polgártól és kormánytól, hogy ismerjék el testvériségüket, és támogassanak minden nemű kezdeményezést, amely a kiengesztelődést mozdítja elő és állandósítja a társadalom minden szintjén.

A nemzetközi közösséget arra hívják meg, hogy erőteljesen támogassák a harcot minden olyan mesterkedés ellen, amely az afrikai kontinenst destabilizálja és folytonosan konfliktusokba sodorja. Javasolják továbbá, hogy az afrikai országok évente ünnepeljék meg a kiengesztelődés napját."³²

A tanulmány a Kamerun fővárosában, Yaoundéban 2011. október 25-27. között A kiengesztelődés gyakorlatai címmel tartott nemzetközi konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. A rendezvényt a két közép-afrikai keresztény (katolikus és protestáns) egyetem, valamint a Gyakorlati Teológiai Nemzetközi Intézete (Sociéte Internationale de Théologie Pratique: SITP) közösen szervezte.

Bereczki Silvia fordítása

Jegyzetek

1 Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique du Synode des Évêques L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, Instrumentum Laboris, Rome 2009, 3.

2 F. Mabundu Masamba, Lire la Bible en milieu populaire, Paris, Karthala 2003, 186.

3 Itt a kiengesztelődés liturgikus ünneplésére utal a szerző, amely azonban külön érkezés tárgyát képezi. (ford.)

4 Cf. Marguerat D. (szerk.)., La Bible en récit. L'exégèse biblique à l'heure du lecteur, Colloque international d'analyse narrative des textes bibliques, Lausanne (mars 2002), (Le monde de la Bible 48), Genève, Labor et Fides 2003.

5 Érthető, hogy az afrikai biblikusok es teológusok egyre nagyobb számban érdeklődnek a narratológia iránt. Ld. Poucouta P., Quand la parole de Dieu visite l'Afrique. Lecture plurielle de la Bible, Paris, Karthala, 2011, 94-99.

6 L. Wenin A., Pas seulement du pain...violence et alliance dans la Bible: essai. Paris, Cerf, 1998. Voir aussi Poucouta P., Pour une Église de veilleurs ! Apocalypse johannique et théologie africaine, Yaoundé, CLE 2006, 125-146.

7 , Santedi L., « Le second synode africain et après: l'expérience de l'Église de rDc », in Poucouta P. (sous la direction de), L'Eglise en Afrique au service de la Réconciliation, de la justice et de la paix, Yaoundé, PUCAC 2009, 212.

8 L. Anta Diop (Cheikh), Les fondements économiques et culturels d'un état fédéral d'Afrique Noire, Paris, Présence Africaine, 1974, 28. Ld. még Ela J. M., Cheikh Anta Diop ou l'honneur de penser, Paris, L'Harmattan, 1989; Vieux Savané, « Nouvelle Intelligentsia », in Sud-hebdo, 89, 26 janvier, Dakar, 1990, 7. Copans J., La longue marche de la modernité africaine. Savoirs, intellectuels, démocratie, Paris, Karthala 1990.

9 Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre ...Vous êtes la lumière du monde » (Mt, 5, 13.14), Instrumentum Laboris, Rome 2009, 135.

10 Így az Afrikai Teológusok Egyesülete és a Yaoundé-i Katolikus Egyetem 2008 novemberében közösen szervezett egy szinódus-előkészítő kollokviumot Yaoundében, a Közép-Afrikai Katolikus Egyetemen. L. Poucouta P. (szerk.), L'Eglise en Afrique au service de la Réconciliation, de la justice et de la paix, Yaoundé, PUCAC 2009.

11 L. Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre... Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Instrumentum Laboris, 21-33.

12, Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre .Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Instrumentum Laboris, 136.

13 Az Isten igéjéről szóló szinódust 2008 októberében tartották. A posztszinodális exortáció 2010-ben jelent meg. L. Benoît XVI, Exhortation apostolique post-synodale « Verbum Domini », Rome 2010.

14 Ld. Thiran-Guibert, B. & A. Entrer dans l'Évangile pour sortir de la violence, préface de Jean Vanier, Bruxelles, Fidélité 2008.

15,Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre. Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14). Lineamenta, Rome 2008, 33.

16, Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre .Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5,13.14). Lineamenta, 34.

17 L. Maurier H., Philosophie de l'Afrique Noire, Saint Augustin, Antro-pos / Institut, 27, 1976, 131-186.

18 Tassin C., L'évangile de Matthieu, Paris, Centurion/Novalis 1991, 62. 19, Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre [...] Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14). Message au Peuple de Dieu, Rome 2009, 43.

20 Amint Lyoni Ireneusz mondta: „Isten dicsősége az elő ember". (Iré-née de Lyon, Contre les Hérésies, IV, 20, 7).

21 Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre. Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Lineamenta, 1.

22 Synode des Évêques, XIIème Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre .Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Instrumentum Laboris, 47.

23 Carrez M., « La deuxième épître aux Corinthiens », in P. de Surgy/M. Carrez, Les Epîtres de Paul, I Corinthiens, Paris/Outremont, Bayard/ Centurion/Novalis, 1996, 170.

24 Synode des Évêques, I2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre. Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Lineamenta, 81.

25 Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre. Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Message au Peuple de Dieu, 24-28.

26 L. Filakota, R., Le renouveau islamique en Afrique noire. L'exemple de la Centrafrique, Paris, L'Harmattan, 2009.

27 Synode des Évêques, II^ème Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre. Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Message au Peuple de Dieu, 38.

28 Synode des Évêques, II^ème Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre. Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Message au Peuple de Dieu, 19.

29 Synode des Évêques, II^ème Assemblée Spéciale pour l'Afrique, L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, « Vous êtes le sel de la terre. Vous êtes la lumière du monde » (Mt 5, 13.14), Message au Peuple de Dieu, 23.

30 Eboussi-Boulaga F., Lignes de résistance, Yaoundé, CLE 1999, 290.

31 Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique du Synode des Évêques sur le thème L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, Instrumentum Propositions, Rome, 2009, 9.

32 Synode des Évêques, 2^è Assemblée Spéciale pour l'Afrique du Synode des Évêques sur le thème L'Église en Afrique au service de la réconciliation, de la justice et de la paix, Propositions, 5.