Guba András – Tornay Krisztina

FÉRFI ÉS NŐI BEAVATÁS: A SZENT LÁSZLÓ-LEGENDA FRESKÓCIKLUSAI (1)

 

A keresztény magyar hagyomány faggatása

Határvédelem: a legenda megközelítése gender-szem-pontból

A kerlési csatában megmentett magyar leány története, a falképeken egyes számítások szerint a történelmi Magyarországon 64 helyen fennmaradt Szent László-legenda részlete¹ több szempontból közelíthető meg.

A politikai-történeti,² az ősi hagyományt őrző mitikus,³ asztrológiai-jelképes⁴ értelmezéseken túl adódik egy másik megközelítési mód is: a befogadó szempontjából szemlélve a képsort, a templomba járó hívő ember személyes és közösségi tapasztalataiból is értelmezhetjük a legenda tartalmát.

A templomok falán látható szakrális térben kinyilatkoztató igénnyel megjelenő tanításnak a személyes élet döntéseire, iránykereséseire is van válasza: sőt, az egyes ember számára ez a válasz az elsődlegesen fontos és érthető, csakis ezen keresztül tud személyesen kapcsolódni az ábrázolt történethez. A freskóciklus igazi jelentősége abban áll, hogy olyan igazságot közvetít minden kor emberének, amely a szent térben jelenik meg, transzcendens háttér előtt, annak részeként, a belépő, bent imádkozó, Istent kereső embert a transzcendens valósághoz kötődően az evilágban igazítja el, saját életét a legszorosabban érintve, megvilágosítva. Ezért joggal nevezhetjük beavató jellegűeknek a szakrális alkotásokat és különösen is a Szent László-legendát, amely kiemelten magába sűríti és közvetíti azt a tudást, tapasztalatot és eligazítást, amelyet az előttünk járó nemzedékek sokasága átélt és ránk örökített a transzcendens valósággal való szüntelen párbeszédben.

Szemléletünkben ez a párbeszéd a kereszténység felvétele után folytatódott, vagyis: a pogány korszakban is zajlott az ott megszokott formában és szinten, és megélt, átadott hagyományokra épült a kereszténység tanítása.

Így a témához közelítve olyan archetipikus szereplőket és viselkedésmintákat látunk meg a legenda képsorában, amelyek a férfi és női személyiség fejlődésében, a személyiség individuációs folyamatában játszanak döntő szerepet és eligazítják, „beavatják" a képeket nyitottan szemlélőt saját, nemileg meghatározott szerepébe - keresztény szóval: küldetésébe vagy hivatásába -, és annak lassan feltáruló, mélyebb rétegeibe hívnak.

A keresztény hívek sok évszázadon keresztül jártak imádkozni a templomokba, amelyekben a Szent László-legenda hangsúlyos helyen, általában az északi falon, részletesen elbeszélve volt látható. Két-három évszázadon keresztül rendkívüli súllyal jelent meg a templomaink jelentős százalékának⁵ ikonográfiai programjában: ez az egyetlen, tipikusan magyar és csak nálunk - a történelmi Magyarországon - általánosan elterjedt legendaábrázolás.⁶ Első előfordulásai talán már a 13. századra vezethetők vissza (például egyes források szerint Tereske,⁷ Gelence a század fordulójára,⁸ Bögöz,⁹ Ócsa¹⁰), míg Lukács Zsuzsa kutatásai szerint még a 16. században is keletkezett ábrázolás.¹¹

A reformáció idején sok freskóciklust lemeszeltek, mások idővel elpusztultak, újak nem keletkeztek. A Szent László iránti tisztelet más ikonográfiai formát öltött, például ilyen a Patrona Hungariae ábrázolása a magyar szent királyokkal.

Szent László „kikel" sírjából

Már a székely alig győzi, Már veszélyben a nagy zászló, De fölharsog a kiáltás: „Uram Isten és Szent László!" Mint oroszlán, ví a székely, Megszorítva, nem megtörve... Most a bércen láthatatlan Csattog a nagy ércló körme.¹²

Az idézett Arany János-versrészlet egy 14. századi eseményről emlékezik. 1345-ben¹³ a tatárok támadták meg Erdélyt, és Lackfi András székely ispán egészen a Dnyeszter mögé szorította őket. Arany János versében olvassuk, hogy a legyőzött tatárok megkeresztelkedtek, s ezután Nagy Lajos király megkísérelte, hogy a tatárok számára az egykor (akkor még az ott lakó kunok misszionálására) megalapított milkói püspökség¹⁴ visszaállítását kieszközölje, ezt ugyanis az 1241-es mongol támadás megsemmisítette.

A hazánkra támadó ellenség ellen a székelyek hősiesen küzdöttek, de, ahogy a hagyomány¹⁵ megőrizte, s Arany János közvetíti, a harc hosszú ideig nem dőlt el: Három teljes álló napig / Vívott a pogánnyal Laczfi; / Nem hiányzott a székely szív, /De kevés a székely harcfi. Ebben a helyzetben jelent meg Szent László a székely seregben, s vitte győzelemre a harcot: Mert nem volt az földi ember, / Egy azokból, kik most élnek: / Feje fölött szűz alakja / Látszott ékes nőszemélynek; / Koronája napsugárból, / Oly tündöklő, oly világos! / Monda a nép: az Szent László, / És a Szűz, a Boldogságos.

Szent László a veszélybe került magyar seregeket sírjából „kikelve" győzelemre segítette a rájuk támadó ellenséggel szemben. Mindez halála, azaz 1095 után 250, szentté avatása, azaz 1192 után 153 évvel történt, Anjou Nagy Lajos (1342-82) idejében.

Ahogy az első fennmaradt, Magyarországon keletkezett levélben 1091 nyarán maga Szent László is ezt írja a montecassinoi apátnak: Hiszek abban, hagy szent férfiak imái nemegyszer segítették győzelemre gyenge karomat a pogányok ellen..,¹⁶úgy a hozzá fűződő történet is ezt példázza: a szent király segítségével eldől - javunkra - az addig kiegyenlített küzdelem.

Az Anjou-ház számára fontos legitimációs eszköz volt az Árpád-házi ősök iránti tisztelet hangsúlyos ápolása,¹⁷ és László alakja különösen is alkalmas volt erre a szoros kapcsolódásra, mert a lovagkor királyeszményének tökéletesen megfelelt. A 12. század végén történt szentté avatás után a 14. században Szent László tisztelete megerősödésének lehetünk tanúi: ennek egyik jele már 1317-ből a szepeshelyi¹⁸ székesegyház Károly Róbert megkoronázását ábrázoló freskója, amelyen az Anjou király ugyanúgy Szűz Máriától kapja személyesen a koronát,mint ahogy Szent Lászlónak is a mennyből, az angyalok hoz-ták,¹⁹ ahogy ezt például a vitfalvi²⁰ vagy a bántornyai²¹ Szent László-legendaciklus utolsó képén is láthatjuk.

Az 1330-as évekből származik az Anjou királyi gyermekek számára készült díszes Magyar Anjou Legendárium, benne Szent László legendaciklusa, mely összesen 24 képben mutatja be Szent László életének fontosabb eseményeit.²² A kódex e képei mögött olyan gazdag történeti hagyomány húzódik, amelyet írott formában „egyben" sehol sem lehet megtalálni, a kutatók több forrásból állították össze az ábrázolt jelenetek mögötti történést.²³ Ugyanez a helyzet a templomok Szent László-legendaciklusaival is: több középkori szöveg²⁴ együttesen olvasva sem írja le pontosan a képekben egységesen, kiérlelten fennmaradt eseménysort.²⁵ A Képes Krónika szintén több képet közöl Szent Lászlóról: egyik iniciáléján a leányrabló kunnal harcol.

 

A templomok falán megjelenő Szent László-legendarészlet, a kerlési csata egyik jelenete, „az elrablott magyar leány megszabadítása" mint ikonográfiai program a királyi udvarból eredt, és Nagy Lajos király idejéhez köthető tudatos, támogatott terjesztése.²⁶ Széles körű további elterjedése Zsigmond király (1387-1437) idejére tehető, akinek szintén fontos volt a Szent László-hagyományhoz való szoros kapcsolódás.²⁷

1954-ben Radocsay Dénes szerint 31 Szent László-legenda ismert a történelmi Magyarországról, ezek közül 15 látható.²⁸ 1980-ban Lukács Zsuzsanna kutatásai szerint²⁹ 38 ciklusról tudunk, melyek közül 21 látható. 1993-ban jelent meg László Gyula könyve, ahol 48 freskóciklusról található említés, és ő 26-ot tart nyilván a láthatóak közül. 2000-ben a Hankovszky Béla-Kerny Terézia-Móser Zoltán által írott kötetben³⁰ egy térképen 52 legendáról van tudomásunk, és közülük 29 látható. 2008-ban Horváth Zoltán³¹ 55 ciklusról tud, és 33 látható közülük. Azóta tárták fel 2010-ben a csíkmenasági³² freskóciklust, így eggyel több a látható, ám számuk továbbra is várhatóan egyre nő.³³

A számokat figyelve az lehet az érzésünk, hogy tanúi vagyunk egy új „sírból való kikelésnek", hiszen egyre több látható Szent László-legendaciklus tárul a szemünk elé. A alább látható ábrán jól kivehető, hogy 1954 és 2008 között szinte megkétszereződött az ismert és feltételezett Szent László-legendák száma, és jelentősen megnőtt a ténylegesen látható képeké.

- Az összes ismert és dokumentált, illetve feltételezett előfordulás

- Az ismert Szent László-legendák közül látható

 

Az adatok lelőhelye:

Megjelenés éve	Látható	Összes	Nem látható34	Százalékban	Szerző(k)
1954	15	31	16	48,4%	Radocsay Dénes
1980	21	38	17	55,3%	Lukács Zsuzsa
1993	26	48	22	54,2%	László Gyula35
2000	29	52	23	55,8%	Hankovszky Béla-Kerny Terézia-Móser Zoltán
2008	33	55	22	60,0%	Horváth Zoltán György

Szent László sírból való megjelenése a 21. század elején, a globalizáció általános „támadása" idején felidézi azt az észrevételt, amit László Gyula tett: a legendaciklus legtöbb - nem kizárólagos - előfordulása a történelmi Magyarország határvidékén található.³⁶ Szent László (egyébként Antióchiai Szent Margittal együtt)³⁷ határaink védőszentje is volt. Az ellenség határsértéseire a velük szembeszegülő hősies, ám „kevés számú" haderő soraiban megjelenik és az eredménytelenül „három napon át megszakítás nélkül" harcoló magyarokat megsegíti, ahogy őt is megsegítették imáikkal annak idején „szent férfiak".

Van azonban ennek az időszerű határvédelemnek egy másképpen értelmezhető szintje is. Ez pedig a személyek, az egyes ember személyes életének határairól szól: saját határunk megrajzolásáról, megvédéséről, vagyis: személyes integritásunk és identitásunk kialakításáról és meg ő rzésérő l. Ennek alapvető összetevője a nemi identitás, vagy pontosabban: ez a személyes identitás nemileg meghatározott módon születik és fejlődik, szorul védelemre és erősödik meg. Lehet úgy tekinteni Szent László legújabb kori „megjelenésére", mint olyan jelre, amely segít gyökereinkre hagyatkozva tájékozódni, megerősödni saját identitásunkban. Ehhez az úthoz különleges segítséget és eligazítást ad a Szent László-legendaciklusban megjelenő ősi gyökerű, keresztény közvetítéssel hozzánk érkező hagyomány.

A hagyomány hozzánk érkezése: a szöveghagyomány

A Szent László-legendáról a Képes Krónika szövege fordí-tásban³⁸ így szól: 103. Végül Boldogságos László herceg meglátott egy pogányt, aki a lova hátán egy szép magyar lányt vitt. Mármost Szent László herceg azt hitte, hogy az a váradi püspök leánya, és bár súlyos sebesült volt, mégis nagy sebesen üldözőbe vette azon a lován, melyet Szögnek hívott. Amikor pedig már majdnem elérte, hogy ledöfje lándzsájával, egyáltalán nem tudta, mert sem az ő lova nem futott gyorsabban, sem annak a lova nem maradt le egy csöppet sem, hanem mintegy karnyújtásnyi távolság volt a lándzsa és a kun háta között. Így hát Szent László herceg odakiáltott a lánynak, és mondta: „Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre!" Az így is tett. Ekkor Boldog László herceg távolról eltalálta lándzsájával, midőn már a földön feküdt, meg akarta ölni. A lány azonban erősen kérlelte, hogy ne ölje meg, hanem engedje el. Ebből is meglátszik, hogy az asszonyoknak nincs hitük, mivel valószínűleg bűnös szerelemből akarta őt kiszabadítani. Szent László herceg azonban sokáig viaskodott vele, s miután elvágta az inát, meggyilkolta. Hanem a lány nem a püspök lánya volt.

A későbbi krónikák³⁹ Képes Krónikán alapuló szövege eszerint a hagyomány szerint őrizte meg a kerlési ütközet történetét. A kerlési vagy cserhalmi küzdelem története a kutatások szerint az 1068-as pogány támadáshoz kapcsolódik, vagy az 1091-es kisvárdaihoz, s valójában a támadók nem kunok, hanem besenyők voltak. Maga Kerlés falu (Chirales, Kirieleis), illetve a mellette fekvő Cserhalom-hegy ma Romániában BeszterceNaszód megyében, annak egykor Szolnok-Doboka vármegyéhez tartozó részében fekszik.

A Képes Krónikában a történet leírása a lányt passzív szereplőként említi, aki - bár a lóról lerántani kész a kunt -, de kivégzése előtt könyörög érte, a szerző meglátása szerint „bizonyára fajtalan szerelemből".⁴⁰

Az Orosz Évkönyvekben (12. század e^e) is szerepel a történet, itt Várad említése a feltűnő, mint ahonnan az üldözés indult, viszont a lány, aki ebben az elbeszélésben magának Lászlónak a nővére, inkább elrablójával tart, és ezért halállal bűnhődik ő is.⁴¹

Mügeln Henrik (14. század) német nyelvű krónikája is megőrizte a történetet, mégpedig a falképciklus ábrázolási rendjét nagyon alátámasztó szövegezéssel: Ugyanezen a napon László herceg meglátta, hogy egy nagyon szép leánnyal maga mögött az egyik pogány lován elszökik. Sietve felült Szög nevű lovára, de nem tudta elérni. Akkor odakiáltott Szent László a leánynak, és mondá: „Ragadd meg a hitetlent övénél fogva és bukj le véle a földre!" A leány megtette. Ekkor László a szent herceg megsebesítette a földön fekvő pogányt és meg akarta ölni. Akkor felpattant a pogány és sokáig birkózott Szent Lászlóval, olyan sokáig, hogy a leány szekercével lesújtott a pogány egyik lábára, hogy az elesett. Akkor László a hitetlent hajánál fogva tartotta; a leány lesújtott a nyakára. Tehát így mentette meg a király és a herceg a leányt a fogságtól és örömmel haza-mentek.⁴²

Ismeretes még a szentté avatás alkalmával, a 12. század elején talán Pannonhalmán készült latin Szent László-legenda, a későbbi irodalomból például a Temesvári Pelbárt által összeállított újabb Szent László-legenda, a középkori latin nyelvű sermók⁴³ (ezekből 2008-ban 27 ismert, egy magyar nyelvű, az Érdy-kódexben), a néphagyományból származó történetek, mondák. Ezekben azonban a történet leírása többnyire nem szerepel, vagy csak távoli utalás történik rá. További idekapcsolódó egyházi szövegekről tesz említést Mezey László, amikor az összes, Szent Lászlóról szóló középkori szöveget két nagy csoportra osztja: a Gesta és a tőle függő krónikaszövegek és a liturgikus szövegek: ezek közé sorolja a legendákat, a miseszövegeket, himnuszt, szekvenciát, historia rhythmicát.⁴⁴

Mindent összevéve azonban úgy tűnik, hogy középkori írott forrásaink egyikében sem szerepel teljes egészében úgy a történet, ahogy a falképciklus ábrázolásaiban megjelenik. Ezért megalapozott a vélemény, hogy a templomaink falán ábrázolt és Szent László-legendának nevezett történet elsődleges forrásai a középkorban Magyarországon széles körben ismert népmese vagy hősmonda, amelyhez néprajzi és népköltészeti analógiák - például balladák, mesék - sokasága kapcsolódik. A balladák közül kiemelkedően fontos a Molnár Anna-ballada, amelynek a legendához való szoros kapcsolatát Vargyas Lajos mutatta ki.⁴⁵

Ennek a témának kiváló összefoglalása Magyar Zoltán Szent László a magyar néphagyományban című műve, amely szerint Szent László „kultusza az egész országban élő lehetett, s csak részben egyházi hatásra".⁴⁶ Ez azt jelenti számunkra, hogy Szent László személyében, élettörténetében a 13. századtól a 15. századig egészen eleven módon magukra ismertek/útmutatást találtak a korabeli Magyarországon élők.⁴⁷ Ennek élő volta csak megerősítést és nyilván szabályozást kapott az egyházi értelmiségtől, de erejét nem ebből nyerte: a kortárs köztudat elemi módon felismerte a legenda integráló, mélyen spirituális és közben elevenen valóságos mintajellegét.

A képi hagyomány

A templomok falán megjelenő Szent László-legendának, mint a fentiekben láttuk, nem a szakrális szövegek a forrásai: sokkal inkább a történeti és népi hagyományból származik. Azonban mégis szent térben jelennek meg, s keresztény szent történeteként: így tanításuk, üzenetük van, s ez spirituális tekintéllyel jelenik meg. Figyelembe kell vennünk, hogy a képsor befogadói, a templomba járó hívők ezzel a nyitottsággal szemlélték és ilyenféle szintű eligazítást is vártak tőle: vagyis mintaértékű, örök érvényű igazságot megjelenítő, hiteles tartalmat.

A Magyar Anjou Legendárium (a Vatikáni Legendárium)⁴⁸ festője kísérletet tesz arra, hogy „megkeresztelje" a történetet, amikor a megmentett leány az utolsó jelenet után még egyszer megjelenik, de már Szűz Máriaként, mint aki meggyógyítja a térdeplő, sebesült Lászlót: „XV. quo modo beata virgo medicat ipsum",⁴⁹ azaz miképpen gyógyította meg a Szent Szűz ugyan-őt (Lászlót).

Úgy tűnik, hogy a templomok falára került Szent Lászlólegendaváltozat mögötti ikonográfiai hátteret, amely tehát teljes egészében szövegesen nem maradt fenn, „képzettebb egyházi emberek fogalmazták meg, olyanok, akik világi és egyházi ismeretek mellett a szájhagyományok világában is járatosak voltak".⁵⁰ Ezért érthető, hogy a falképciklus által elbeszélt történetet ugyanúgy Szent László-legendának tartjuk és ugyanazon a néven emlegetjük, mint a ténylegesen fennmaradt írott szövegeket, a latin nyelvű legendákat, amelyekből ez a történet hiányzik.

Magyar Zoltán a kerlési ütközettel kapcsolatos Szent László-hagyományt a magyar néphagyományban kutatva arra hívja fel a figyelmet, hogy a Szent László legendát ábrázoló falkép-ciklusok⁵¹ „markáns népi jegyeket" hordoznak. Így például a vitfalvi ciklus meseszövő, fantáziadús részletei, a komikus elemek (a férfiaknál következetesen feltűnően kisebb termetűnek ábrázolt leány nálánál nagyobb bárdot szorongat), a tereskei világ-, illetve életfa és körülötte a lovak harca a táltos küzdelmet idézi, a bántornyai a Molnár Anna-balladát szövi a képek közé⁵² (l. 5., 6. kép). Észrevételei arra utalnak, hogy a festett Szent László-legenda egyes előfordulásaiban természetes módon megjelennek a népi gondolkodás, világlátás szimbólumai, jellegzetességei, és ez világosan kifejezi, hogy integrált része lett/ volt a népi hiedelem- vagy inkább hitvilágnak ez a keresztény (megkeresztelt) szent történet.

A szakrális hagyomány

A falképciklus forrásait vizsgálva már beleütköztünk abba a kérdésbe, hogy egy eredetileg alapvetően nem (keresztény)⁵³ hagiográfiai jellegű történet, amely nem is szerepel a szent egy-házilag elfogadott életrajzában, legendájában, hogyan válhatott ilyen széles körben elterjedt templomi ábrázolássá.

Demény László világosan megfogalmazza azt a dilemmát, amellyel a Szent László-legenda szemlélője szembesül: „Elég furcsa, hogy miként kerülhetett ez a hangsúlyozottan világias történet a templomok falára".⁵⁴ Győrffy György meg egyenesen azt írja, „hogy László miért szent, arra még az olvasott ember sem tud válaszolni",⁵⁵ s a liturgiában, illetve legendákban nem szereplő történet hangsúlyos, gyakori ábrázolása a templomokban több értelmezési lehetőséget is inspirált.

Hankovszky Béla például Szent Lászlót „apokrif szentnek" tartja, akiben olyan pogány hagyományok és képzetek simulnak egybe a keresztény vallás értékeivel, amelyek eredetileg ellentmondásban vannak vele: s így Szent László király „úgy vált a latin egyház szentjévé, hogy közben népe szentje maradt, akiben e nép saját ősi képzeteit és vágyait látta beteljesedni, akinek oltalmában tudta magát."⁵⁶

Ezt a vonalat, Szent László integratív, két egymással vetekedő gyökerünket, a pogányt és a megkereszteltet önmagában kibékítő alakját sajátos szögből világítja meg egy kutatás, amely mai szóhasználatunkból indult ki.⁵⁷

Ez az elmúlt évtized katolikus sajtójából az Új Ember hetilap írásainak szóhasználatát vizsgálta meg, statisztikai és tartalmi szempontból Szent László és Szent István személyére fókuszálva. Eszerint Szent László alakjában szerencsésebben egyesül a magyar hitvilág pogány korból eredő hagyománya a kereszténység tanításával, mint a vele gyakran együtt említett (sőt, összességében négyszer több alkalommal említett) Szent István esetében, aki - a számára adott életfeladatnak megfelelve - szembeszállt a magyar pogány szokásokkal, és így személyében az a meghasonlás jelenik meg, ami egyébként a magyar keresztény, főként katolikus spiritualitás egyik kellően nem feldolgozott dilemmája. Ez pedig a magyar ősi hitvilág és a kereszténység szembeállításának következtében az ősi, eredeti, keletről hozott, odakapcsolódó magyar értékek irányában való elbizonytalanodás, vagyis a tulajdon gyökereink iránti bizalmatlanság, vagy pontosabban: e gyökerek és a kereszténység szintézisének elégtelen volta.

Ez a hiányzó szintézis azonban éppen Szent László alakjában valósul meg: nála a magyarok csodaszarvasa Szűz Mária templomának helyét megmutató angyallá lényegül át.⁵⁸ Úgy tűnik, ő maga rendelkezett azzal a képességgel, amely a transzcendens világot érzékeny, prófétai módon tapasztalja meg az evilági jelekben, s éppen ezért válhatott integráló személyiséggé, s a kétforrású, egységessé vált magyar hitvilág és ráépülő kultúra harmonikus, sikeres, példaképpé váló mintaalakjává.

László Szűz Máriához kapcsoltsága - ő „Boldogasszony lovagja"⁵⁹ - felidézi Szent István felajánlását: ő Máriának ajánlotta az országot halála előtt. Szent László hódolatát Szűz Mária előtt ettől kezdve több emléken is megtaláljuk.⁶⁰ 1332-ben Szécsényben a ferences templomban készült a Szűz Mária előtt adoráló Szent László-ábrázolás, boltozati zárókő. De az 1345-ből való újbányai⁶¹ ezüst pecsétnyomó mintáján is kimondottan úgy látjuk Szent Lászlót, mint aki Máriának ajánlja az ország koronáját.⁶²

1378-ban Veleméren készült el Johannes Aquila freskója, amelyen az angyalok koronázta ülő Szűz Mária mellett lovagként áll őrt Szent László. Körülbelül ugyanekkor keletkezik a kárpátaljai Feketeardón⁶³ is az a freskó, amelyen Szent László hódolatát ábrázolja Szűz Mária előtt. Kerny Terézia szerint ebbe a sorba tartozik az 1389-ben Váradon felállított Szent László lovas szobor is, amely a Szűz Mária-templom előtt állott és Szent Lászlónak Szűz Mária iránti elkötelezett lovagi hódolatát fejezte ki.⁶⁴

A Szent Lászlót, illetve a magyar szent királyokat (István, Imre) és Szűz Máriát, Magyarország patrónáját együtt ábrázoló alkotások a Hunyadiak idején terjednek el nagyobb számban. Temesvári Pelbárt egyik sermójában (kb. 1490) megjelenik egy kiegészítés Szent Lászlóra vonatkoztatva: László nemcsak Isten kegyelméből lett Magyarország királya, hanem Boldogasszony közbenjárására is,⁶⁵ az ő kérésére koronázták meg az ország előkelői Lászlót.

A Mátyás verette aranyforintok egyik oldalán Szent László, a másikon a Magyarok Nagyasszonya volt látható, a holdsarlón álló Immaculata-ábrázolással kontaminálva.⁶⁶ A vitfalvai⁶⁷ szárnyasoltár-táblákon Mária felhőkben jelenik meg, a három magyar királyszent és Szent Sebestyén felett, egyszerre jelképezve a szeplőtelenül fogantatott Szüzet, az Immaculátát és Magyarország Nagyasszonyát. E szárnyasoltár-képek 1490 körül keletkezhettek és Besztercebányáról⁶⁸ származhatnak, az ottani Szent Erzsébet-templom Szent Borbála-oltáráról.⁶⁹

A török veszéllyel együtt önálló ábrázolási formává alakul ez a képtípus: a pogánysággal szemben összekapcsolódik a szeplőtelen fogantatás Máriájának alakja, a napba öltözött asszony és a Patrona Hungariae, Magyarország védasszonya ábrázolása, s mellette a szent királyok alakja feleleveníti az ország fel-ajánlottságát és erős védelmezőit.

Szent László és Szűz Mária összekapcsolása a Szent László-legenda Anjou Legendáriumban látható ábrázolásán egészen rendkívüli: a Szent László által megmentett leány változik Szűz Máriává az utolsó előtti képen. Ez a meglepő fordulat azt erősíti, hogy Szent László számára az átélt események spirituális vonatkozásúak voltak, a hozzá kapcsolódó történetekben a transzcendens világ természetes módon járja át az evilágit (l. 7. kép).

Jegyzetek

1 Magyar Zoltán: Szent László a magyar néphagyományban, Osiris, Budapest 1998, 10., ám ő beleszámolja Szent László egyéb ábrázolásait is.

2 Kerny Terézia: Szent László tisztelete és középkori ikonográfiája, in: Hankovszky Béla-Kerny Terézia-Móser Zoltán: Ave Rex Ladislaus. Paulus Hungaricus-Kairosz, Budapest 2000.

3 László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete, Püski Kiadó, Budapest 1944, illetve László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Tájak-Korok-Múzeumok Könyvtára, 4. szám, Budapest 1993.

4 Jankovics Marcell: „Csillagok között fényességes csillag." A Szent László-legenda és a csillagos ég. Képzőművészeti Kiadó 1987, illetve Méry Ratio 2006.

5 Általában a gyepük mentén találjuk meg, főként keleten és északon, szórványosan nyugaton is, bár az északi gyepűtől egészen délre „lehúzódva" is, mint például Kassán, Szalonnán (Kosice, Szlovákia - ezek mára lepusztultak), Gutoron, Szentmihályfán (Hamuliakovo, Michal na Ostrove, Szlovákia) s az ország közepén is (Türje, Ócsa, Tereske, Laskod), míg délebbre (a középkori emlékek pusztulása miatt) nincs adat.

6 Prokopp Mária ír az itáliai Szent László-ábrázolásokról, ám azok nem az itt tárgyalt legendaciklushoz tartoznak. Prokopp Mária: Szent László középkori ábrázolásai Itáliában, in: Madas Edit-Horváth Zoltán György: Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról. Romanika Kiadó, 2008, 417-448.

7 Pálos Frigyes szerint, Lukács Zsuzsa azonban Tereske freskóciklusának régebbi rétegét a 14. század végére datálja, l. i. m. 201. Pálos Frigyes: A tereskei templom. Váci székesegyházi kincstár és egyházmegyei gyűjtemény. 2010, 92-93. László Gyula szintén a 13. századra helyezi a korábbi réteg keletkezését, ő Sallay Mariannét és a restaurátor Rády Ferencet idézi, l. i. m. 161-162.

8 Ghelinta, Kovászna megye, Románia. L. Lukács Zsuzsanna, i. m. 191.

9 Mugeni, Hargita megye, Románia.

10 Lukács Zsuzsanna szerint az ócsai a legrégibb ábrázolás a 13. század végéről, l. i. m. 170., ám László Gyula az újabb vizsgálatok alapján a 14. század elejére keltezi, l. i. m. 163.

11 Lukács Zsuzsanna i. m. 179., sőt, Kerny Terézia szerint szórványosan a 17. században is. Kerny Terézia, i. m. 35.

12 Arany János költői művei 1. Szépirodalmi Kiadó, Budapest 1986, 245-246. Szent László Legenda (1853).

13 A Sambucus-kódex (15. század) és a Dubnici-krónika (1470-es évek) szerint 1335-ben volt ez az esemény, ez azonban téves adat. Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Magyarok Európában I. Háttér Lap- és Könyvkiadó, Budapest 1990, 297.

14 Milkó: Moldva déli részén, a Kárpátok és a Szeret folyó között 1226/27-ben alapított katolikus püspökség központja. A püspökséget Bakócz Tamás kérésére II. Gyula pápa egyesítette az esztergomi érsekséggel 1512-ben. Milkó ma pontosan nem azonosítható középkori település. Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/M/Milkó.html , 2011. december 21.

15 A krónikaszövegekben is három nap szerepel: „közöttük a harc három teljes napig megszakítás nélkül tartott". Innen tudjuk a dátumot is: 1345. február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja körül: „Circafestum Purificatiois beatae virginis Mariae". A minorita névtelen szerző és Küküllei János krónikaszövegét Vásáry István veti egybe Nagy Lajos tatár hadjáratai című tanulmányában. Studia Caroliensa 2006, 3-4., 19-20. http://www.kre.hu/portal/doc/studia/Cikkek/2006.3_4.szam/p-vasary.pdf 2011. december 21.

16 http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=161_170_hivatalos_levelek#1 2011. dec. 21.

17 Prokopp Mária-Méry Gábor: Középkori falképek a Szepességben. Méry Ratio 2009. 14.

18 Szepeshely, Spisska Kapitula, ma Szlovákia, Szent Márton-bazilika.

19 A Képes Krónika egyik iniciáléján is látható a jelenet: 092/281 rubrika, in: Képes Krónika könyve. Veszprémy László-Wehli Tünde-Hapák József, Kossuth Kiadó, Országos Széchényi Könyvtár 2009, 130-131.

20 Vitkovice, Szlovákia.

21 Toronyhely, Turnisce, Szlovénia.

22 Összehasonlításul: ugyanezen kódex Szent Péter apostol életét 22, Szent Pál apostol életét 24 jelentben ábrázolja, a magyar szentek közül Szent István lapjai elvesztek, de feltehetően 16 jelenetet ábrázoltak, Szent Imre életét négy jelenetben, Szent Gellértet pedig 8 jelenetben láthatjuk. Jézus életét és a különlegesen tisztelt idősebb Szent Jakab apostol életét kivéve, a Szent Lászlóról szóló rész a leghosszabban, legrészletezőbben előadott ábrázolások közé tartozik. Levárdy Ferenc (szerk.): Magyar Anjou Legendárium. Magyar Helikon - Corvina 1975 adatai alapján.

23 Levárdy Ferenc (szerk.): Magyar Anjou Legendárium. Magyar Helikon, Corvina 1975. XLIV. tábla.

24 A Képes Krónika szövegét ismétli több más krónika később, a legközelebb a képekhez Mügeln Henrik német nyelvű krónikájának szövege áll, egyes elemek a Szent László-legendából és a mára elveszett Gestából valóak, mellettük fontos forrás az Orosz Évkönyvek. Más elemek nem szerepelnek a szövegekben, például a fejbenézés a legendaciklus végén.

25 Lukács i. m. 167.

26 Kerny i. m. 35.

27 Egyébként csak őt temették Nagyváradra, Szent László sírja mellé, ami személyes elköteleződést is jelenthetett. Előtte II. Istvánt (11161131) az általa alapított váradelőhegyi premontrei kolostorban temették, Zsigmond korán elhunyt első feleségét, Anjou Mária királynőt viszont szintén ide temették: mellé helyezték Zsigmondot.

28 Radocsay Dénes: A középkori Magyarország falképei. Akadémiai Kiadó, Budapest 1954.

29 Lukács Zsuzsanna: A Szent László-legenda a középkori magyar falképfestészetben, in: Mezey László (szerk.): Athleta Patriae. Szent István Társulat, Budapest 1980, 161-204.

30 I. m., belső borítótáblák.

31 Madas Edit-Horváth Zoltán György: Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról. Romanika Kiadó 2008.

32 Armaseni, Hargita megye, Románia.

33 Mihály Ferenc szóbeli közlése.

34 Vagy pusztulás, vagy bemeszelés miatt.

35 László Gyula könyve 1993-ban jelent meg, s bár a szerző 1980-ban lezárta a kéziratot, adatait frissítették munkatársai, elsősorban Kerny Terézia.

36 Kivétel Ócsa, Tereske, az újabban felfedezett Laskod és Türje. László Gyula is felhívja a figyelmet a kivételek létezésére. László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Tájak-Korok-Múzeumok Könyvtára 4. szám, Budapest 1993, 163.

37 Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Szent István Társulat, Budapest 1977, 39.

38 Bollók János fordítása in: A magyar középkor irodalma. Válogatta V. Kovács Sándor. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1984, 239-242.

39 Például Thuróczy János krónikája 1488.

40 Lukács Zsuzsanna: A Szent László legenda a középkori magyar falképfestészetben, in: Mezey László (szerk.): Athleta Patriae, Szent István Társulat. Budapest 1980, 161-204. Itt: 165.

41 Lukács i. m. 166-167. Lukács Zsuzsanna Hodinka Antal Az Orosz Évkönyvek magyar vonatkozásai (Budapest 1916) című művét idézi.

42 Lukács i. m. 165., forrásként Lukács a következőt jelöli meg: Scripto-resrerum Hungaricum tempore ducum regum que stirpis Arpadianae gestarum. Vol. II. Ed. Emericus Szentpétery. Budapest 1938, 177. (Chronicon Henrici de Mügeln), és hivatkozik Péteri Andor kéziratos művére is. (Árpád-házi Szent István, Szent Imre és Szent László a középkori művészetben. Ikonográfiai tanulmány.)

43 Madas Edit: Középkori prédikációk Szent László királyról. Bevezetés, in: Madas Edit-Horváth Zoltán György: Középkori prédikációk és falképek Szent László királyról. Romanika Kiadó, Budapest 2008, 16.

44 Mezey László: Athleta Patriae. A korai László-irodalom kialakulása, in: Athleta Patriae. szerk. uő, Szent István Társulat, Budapest 1980, 21.

45 Lukács i. m. 168.

46 Magyar i. m. 10.

47 Szándékosan nem mondunk magyarokat, hiszen például a szepességi lándzsások hagyománya a nem magyar nemzetiség lakta falvakban s másutt is eleven volt.

48 E kódexben, amelyen egyébként az Anjou királyi gyermekek nevelődtek, és Károly Róbert korában (1330 k.) keletkezett, képek segítik a megértést.

49 Lukács i. m. 169.

50 Lukács i. m. 177.

51 Magyar i. m. 32-33.

52 Magyar i. m. 28-30.

53 László Gyula nyomán nyugodtan tarthatjuk „pogány" hagiográfiai történetnek, hiszen a jó és a rossz harcában a jó győzelméről szól.

54 Demény István Pál: Megjegyzések László Gyula Szent László-könyve kapcsán, Erdélyi Múzeum 1993/3-4., 147.

55 Hankovszky Béla-Kerny Terézia-Móser Zoltán: Ave RexLadislaus. Paulus Hungaricus-Kairosz, Budapest 2000, 4.

56 Hankovszky Béla J. OP: Szent László „apokrif szentsége", in: Hankovszky Béla-Kerny Terézia-Móser Zoltán: Ave Rex Ladislaus. Paulus Hungaricus-Kairosz, Budapest 2000, 25.

57 A teljes tanulmány anyaga megjelenés alatt a Studia Theologia Reformata Transylvanica 2012/1-ben. Megjelent összefoglalója: Guba András: Vetekedő gyökerek. Keresztény és magyar hagyomány a XXI. század elején. RODOSZ-konferenciakötet. Romániai Magyar Doktorandusok és Fiatal Kutatók Szövetsége. Clear Vision Könyvkiadó 2009, 108-121.

58 Guba i. m. 121.

59 Jankovics i. m. 19.

60 Kerny Terézia: Szent László hódolata Szűz Mária előtt (XIV-XIX. század), in: Ghesaurus Tanulmányok Szentmártoni Szabó Géza 60 éves születésnapjára. Budapest 2010, 517-540.

61 Nova Bana, Szlovákia.

62 Kerny, i. m. 2010, 524.

63 Csornotisziv, Nagyszőlősi járás, Ukrajna.

64 Kerny i. m. 2010, 523.

65 Madas i. m. 24. és 201. Temesvári Pelbárt sermójára hivatkozik, a Sermones Pomerii de sanctis, parsestivalis, sermo XIV.

66 Kerny 2010, 524.

67 Vitkovce, Szlovákia, ma Túrócszentmárton, Martin, Slovenské Národné Múzeum, eredetileg tehát ugyanabban a templomban, ahol a Szent László-legenda is látható.

68 Banska Bistrica, Szlovákia.

69 Kerny i. m. 2010, 525.