Micaci Cristian
aZ ERDÉLYI EGYHÁZ KOMMUNIKÁL

Hirdessétek a háztetőkről! (Mt 10,27)

Beszéljetek róla, akár alkalmas, akár alkalmatlan! (2Tim 4,2)

Miért akar az egyház mint intézmény, miért akarnak az egyházon belül és az egyház nevében működő szervezetek kommunikálni? Van mondanivalójuk, vagy a kommunikáció önmaga célja? A motiváció tisztázása után tehetjük meg a következő lépést, s beszélhetünk ennek a kommunikációnak a hogyanjáról.

Krisztus a tökéletes kommunikátor, nekünk az ő tanításának a szellemében és az ő személyének az ismeretében kell kommunikálnunk. Figyelem: ez nem mindig jelent szent jámborságot, ez ugyanis sokszor a kommunikáció hatékonyságának a hiányával járna. Nem is jelenti a botrányos helyzetek tabutémaként való kezelését. Vegyük figyelembe azt a tényt, hogy minden egyes információ - bármilyen jellegű - egy vagy több új információt és kommunikációt szül, ahogy azt Niklas Luhmann állítja Die Realităt der Massenmedien (1996) című könyvében. A médiarendszer újra meg újra feldolgozza a saját termékét. Amit az egyik médiaorgánum közölt (akkor is, ha nem hiteles, akkor is, ha kitalált vagy a valóságnak minimálisan sem felel meg), azt egy másik médiaorgánum átveszi, beszél és ír róla, kiegészíti, megcáfolja, pontosítja. Ilyen értelemben a médiarendszer táplálja önmagát. Ha megnézzük a világsajtó 24 órás tevékenységét, azt vesszük észre, hogy a színes sajtószínpad információforrása igen-igen limitált, a hírek 70-80 százaléka visszhangot kap a globális médiában. Tehát egy néhány ember dönti el naponta azt, hogy a világ információfogyasztói mit fognak olvasni, hallani és látni, és így azt is, hogy mi épül be a köztudatba, milyen irányba halad a társadalom alapgondolkodása.

Visszatérve a krisztusi kommunikációra: amikor Jézusnak mondanivalója volt, kereste a nyilvános fórumokat, ahol „üzenetét" nyilvánossá tehette. És mindig hallgatóságra talált. Nem önmagát közölte, hanem Atyjának az üzenetét továbbította. Így hát megszületik a kérdés, hogy az egyház illetékes hatóságai és személyiségei keresik-e a nyilvános fórumokat, ahol az Atya üzenetéről beszéljenek, minden téren, minden - a modern technológia által is lehetővé vált - formában, vagy pedig bezárkózva várják, hogy az újságírók keressék meg őket, kérjék, hogy nyilatkozzanak bizonyos témákkal kapcsolatosan. Hirdeti-e a püspök (nemcsak személyesen, hanem papjai, alkalmazottai által stb. is) „az üzenetet" a néha kényelmetlen háztetőkről, akár alkalmas, akár alkalmatlan? Vagy megelégszik kényelmes igeoltároktól szólni olyan közönséghez, amely őt szívesen hallgatja? Egy általános félelem és szent elővigyázatosság jellemzi az egyházi kommunikációt Erdélyben. Boldog II. János Pál erre nagyon jó példát adott, bátorította Isten üzenetének a média által való hirdetését, ő maga minden lehetőséget megragadott, nem arra, hogy a médiában szerepeljen, hanem arra, hogy a média által túlmutasson önmagán, arra, akinek helytartója volt a földön. Mindez azonban nem kap eléggé visszhangot az erdélyi egyház esetében. Miért fontos a püspöknek a médiában való folyamatos jelenléte? Azért, mert ő az egyháznak a legkiemelkedőbb személyisége, és a média szemében egy kiemelkedő személyiségnek nagyobb a tekintélye, mint például egy egyszerű papnak, egy katolikus értelmiséginek, még ha az illető a vallásos kommunikáció szakértője is. Elegendő-e a püspöknek a médiában való folyamatos jelenléte? Bármennyire is fontos ez a jelenlét, az érmének csak az egyik oldalát jelenti, a puzzle kiegészítése érdekében másfajta kommunikációt is kell végeznie az egyháznak.

Fontos a képkommunikáció, mert ma társadalmunk egy „képtársadalom". Annál, amit olvasunk vagy hallunk, mindig hatékonyabb egy álló- vagy mozgókép, a fogyasztói társadalom arra tanított minket, hogy könnyebben megjegyezzük a terméket, ha annak látjuk a képét, mint ha például a rádióban a nevét halljuk, vagy tulajdonságairól számolnak be az újságok. A mai társadalom szabályai szerint fontosabb valaminek „tűnni", mint valaminek valójában „lenni".

A félelem és visszafogottság legyőzése az új médiával kapcsolatban

A kinyilatkoztatás fokozatos módon érkezett az emberhez, Isten jó pedagógus módjára adagolta a kinyilatkoztatást a fejlődő emberiségnek. Mindig a kor megfelelő eszközével és az elért értelmi fejlődésnek megfelelően érkezett a kinyilatkoztatás üzenete. Az ember soha nem tudott meg többet Istenről, mint azt, amit az adott korban tudnia kellett és képes volt megérteni. Ezzel a fejlődéssel teljes összhangban van a mai modern eszközök által történő kommunikáció. Ezért nem kell félnünk a Facebooktól, az internettől, nem veszélyt, hanem óriási esélyt jelentenek: globális háztetőket! Olyan - már meglevő - fórumok, ahol főleg a jövő generációt lehet megszólítani. Ilyen értelemben az egyház kommunikációs szerepe könnyebb lett: a fórum adott, csak szólni kell. Egyesek szerint ilyen módszerekkel nem lehet téríteni, de ha meg sem próbáljuk... Talán túl sokat várunk el a saját erőfeszítéseinktől, s kevesebbet bízunk a gondviselésre. Bizonyára valamikor véget ér a Facebook, a Twitter és hasonló eszközök őrülete, nem tarthat örökre - állítják egyesek, mintha azt akarnák mondani, hogy megvárjuk, amíg mindez leáldozik, s akkor már nem kell arról beszélni, hogy vajon hatékony lett volna általuk vallásos kommunikációt végezni vagy sem... Jobb lenne hatékonyan használni ezeket a „háztetőket", amíg még divatosak. Jobb lenne egyszerűen szólni ezekről a háztetőkről, minden lehető háztetőről, akár alkalmas, akár alkalmatlan, nem sokat törődve azzal, hogy ez mennyire felel meg bizonyos elvárásoknak. A többit a gondviselésre kell bízni.

A világi sajtóban való jelenlét

Nagyon fontosnak tartom a világi sajtóban való jelenlétet, szereplést. Bármennyire is fontosak és professzionálisak egyházi lapjaink, rádióink, ezek nagyrészt csak egy belső közönséghez képesek eljutni. Olyanokhoz jut el ez az üzenet, akik ezt amúgy is szívesen hallgatják, nézik, olvassák. Hogyan lehet a mai világi sajtóban szerepelni? A válasz egyszerű: a mai világi sajtó által meghatározott szabályok alapján. Ha valaki - bárki - a világi sajtóban közölni akar valamit, vagy fizet érte, hogy üzenete megjelenjen, vagy olyat tesz, amit a média szenzációnak ítél, és érdemes közölni, hírjellegű információkent kezeli, olyat mond, ami a köztudatban aktuális problémaként élő eseményeket, véleményeket érint, azt hírjellegű információ formájában közli. Merem remélni, hogy az egyház tud olyan információt közölni és azt olyan formába „csomagolni", hogy annak a világi médiában való megjelenéséért ne kelljen fizetnie. Akkor már csak az marad hátra, hogy megtaláljuk az „érdekes" témákat, amelyekről szólni kell, „érdekesek", és néha - miért is ne - szenzációs módon lehet beszélni róluk. Bizonyára itt nem rózsafüzér-ájtatosságokról, nem épületek felszenteléséről van szó. Igenis merni kell a püspöknek a hétköznapok politikai, társadalmi, gazdasági problémáival kapcsolatban hivatalos és nyilvános módon állást foglalni, és keresni kell azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül ez a fajta kommunikáció helyet kaphat a világi médiában is. Ha a helyzet megköveteli, vámosok és pénzváltók asztalait felborító erővel kell felszólalni, nem megelégedve azzal, hogy szelíd egyház(megye)i hetilapokban a híveket nagyböjti jócselekedetekre buzdítsák. Attól, hogy valaki tekintélyes egyházi személy, politikai vagy társadalmi ügyekkel kapcsolatban hivatalosan állást foglal, még nem lehet azzal vádolni, hogy politizál vagy társadalomtudományi tevékenységet végez. A vallásos média túllépést jelent az egyház rendszerének a határain, azt jelenti, hogy „I care", azaz nekem fontos, engem érdekel - a politikai ügyek vonatkozásában. Csak így válhat az egyház véleményformálóvá!

Az érem másik oldalán ott áll a védekező médiastratégia. El kell kerülnünk, hogy az egyházi kommunikáció a világi sajtóban úgy jelenjen meg, hogy folyton csak védekezik! Elkerülendő az a helyzet, amelyben az egyházi kommunikáció a világi sajtóban csak akkor aktív, akkor jelenik meg, amikor valamilyen botrány után szimatol a sajtó, ami az egyházat, ennek bizonyos képviselőit érinti (lásd papi pedofília stb.). Ilyenkor a sajtónyilatkozatok, cikkek, általában a sajtókampány arra szolgál, hogy vírusirtó módjára elhárítsák az egyházat támadó vírust, kicsit megpuhítsák a helyzetet, pontosítsák: „a helyzet azért nem annyira súlyos, mint amilyennek tűnik, mint ahogy azt bemutatják". Bár mindennek megvan a maga helye, mi lenne, ha az elszenvedő, védekező stratégia helyett aktív sajtóstratégiát folytatna az egyház a világi médiában?! Ez azt jelentené, hogy nyíltan szóvá teszi az elért eredmények mellett a gondokat is, amelyekkel az egyház mint emberekből álló közösség, intézmény küszködik. Úgymond emberközelibbé kellene tenni az egyházat a világi sajtóban való jelenlét által olyanok számára is, akiket az egyház tényleg nem érdekel más értelemben, mint egyszerűen egy, az államon belül működő többi intézmény egyike. Mindez része az újraevangelizálásnak: ennek az új lehetőségekhez és elvárásokhoz való alkalmazása.

Fel kell adni a titokteljes bezárkózást még akkor is, ha ehhez hozzá vagyunk szokva, még akkor is, ha néha ez jólesik. Fel kell adni a „ne szólj szám, nem fáj fejem" mentalitást. Kételkedőknek vagy nem hívőknek nehéz a figyelmét felhívni, érdeklődését felkelteni liturgikus eseményekről beszélve vagy pedofíliával vádolt papok védelméről szóló kommunikációval, főleg ha az csak az egyházi médiában történik. Sokkal inkább sikerül felhívni a figyelmet az egyházra és ennek tevékenységeire, ha ennek az intézménynek a képviselői professzionális módon, határozottan jelen vannak és állást foglalnak a világi sajtóban olyan témákkal kapcsolatban, ami a keresztény embert a templom falain kívül érinti, és ami nem föltétlenül független a hitélettől, nem semleges a vallási élet szempontjából sem.

Krisztus kiűzi a vámosokat a templomból (Mt 21,12)

Erős kommunikáció ez. Míg a mai egyházi elöljárók az egyház és állam különválásával indokolják a politikai vagy társadalmi problémákkal kapcsolatos hivatalos, nyilvános állásfoglalásuk hiányát, Jézus nem félt annak idején erőszakos módon fellépni azokkal szemben, akik a szegényeket kihasználták, társadalmi igazságtalanságot követtek el, mégpedig az Úrnak szentelt helyen.

Hogyan írna erről az eseményről a mai sajtó?

„Terroristatámadás a jeruzsálemi templomban. Több szemtanú számolt be a mindössze néhány perccel ezelőtt lezajlott eseményről, amikor egy 30-35 év körüli fiatalember - egyelőre ismeretlen oknál fogva - berontott a templom előcsarnokába, ahol a munkájukat békésen folytató pénzváltók és vámosok munkaasztalait felborította, fennhangon kiáltott valami nem világosan érthető szavakat. Az egyik zarándok, aki éppen a közelben tartózkodott, és aki identitását nem kívánta nyilvánosságra hozni, így számol be az eseményr ől: »Váratlanul és meglepetésszerűen történt minden. Ott álltam, amikor a tömeg zajos morajából kitűnt egy őrjöngő fiatalember, aki rárontott a pénzváltók asztalaira, felborította őket, miközben valamit mondott a házáról és a rablók barlangjáról. Nem tudom, mi vezethette erre a tettre, de azt hiszem, valamiféle palesztin terroristacsoportnak lehet a tagja, aki meg akarja félemlíteni a békésen ünnepelő lakosságot és a Jeruzsálembe érkező zarándokokat.« Mások szerint a háborgást egyszerűen lopás céljából okozhatták, vagy pedig értelmi fogyatékosságnak tulajdonítható a viselkedése. A hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak hivatalosan, annyit azonban megtudtak helyszíni küldötteink, hogy a tettesnek sikerült elmenekülnie. Tovább folynak a kutatások, kérnek bárkit, aki részleteket tud szolgáltatni, hogy jelentkezzen."

Hogyan nyilatkozna erről az eseményről az egyházi média?

„A napokban értesülhettünk a sajtóban arról, hogy Jézus, berontva a jeruzsálemi templomba, látszólag minden ok nélkül felborogatta a pénzszedők és a vámosok asztalait, háborgást okozva a békésen imádkozó és elmélkedő zarándokok körében. Ki kell azonban hangsúlyoznunk, hogy a tanúk, akik a történtekről meséltek, akiknek tanúságtételét a média minden további elemzés és értékelés nélkül átvette és visszhangozta, nem számoltak be pontosan az eseményről, bizonyos részleteket elhanyagoltak, míg másokat jobban kiemeltek. Igazából egyik újságíró sem látta személyesen az esetet, a biztonsági kamerák felvételeiből sem sikerült semmilyen fontosabb részletet kiszűrni. Amennyiben a tények valóban úgy állnak, ahogy arról a sajtó jelentést tett, mindenképpen elfogadhatatlan Jézusnak az erőszakos megnyilvánulása, de a Püspöki Konferencia sajtóirodája közleményében fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy egy önálló eseményről, az egyház egyik képviselőjének az elítélendő tettéről van szó, ami miatt nem lehet az intézményt vádolni. A napokban belső nyomozást indítanak, hogy kiderítsék, mi vitte rá Jézust e tett végrehajtására."

Hogyan nyilatkozott Jézus minderről?

Vállalta a kereszthalált, hogy hitelességet adjon szavainak és cselekedeteinek...

Összefoglaló

Az erdélyi püspököknek különösképpen (de a papoknak is) aktív szerepet kell vállalniuk a médiában, keresniük kell Boldog II. János Pál példájára a nyilvános fórumokat, ahol hangoztatni tudják véleményüket, és nem várni, hogy a sajtó képviselői szólítsák meg őket néha-néha olyan témákkal kapcsolatosan, amelyeket az újságírók vetnek fel, amelyek az ő malmukra hajtják a vizet. Ennek célja nem a szereplés, hanem a „hirdessétek a háztetőkről, akár alkalmas, akár alkalmatlan". Ki kell lépni a bezárkózottságból!

Az új technológia által nyújtott eszközöket esélyként, nem veszélyként kell tekinteni. A média nem vírus, ami ellen védekezni kell, hanem óriási esély arra, hogy Isten üzenetét a „háztetőkről" hangoztassuk. A média eszközei óriási potenciált jelentenek, néha minimális energiabefektetéssel óriási eredményeket lehet elérni. A képkommunikáció nagyon fontos, hiszen képtársadalomban élünk. Sokszor nem elég a szó...

Az egyházi kommunikációt dialógussá kell alakítani. Meg kell adni a híveknek is az esélyt, hogy megszólaljanak, sőt, ösztönözni kell őket véleményük kifejezésére, azokat is, akik nem szívesen nyilatkoznak. Hangot kell adni a modern technológia eszközei által a hangtalanoknak: egyházi honlapjaink és elektronikus formában publikált lapjaink weboldalain belüli fórumok, vélemények hozzáadásának a lehetősége, rádióba való bete-lefonálás, plébániai szinten történő felmérések, űrlapok kitöltése által stb.

Aktívan kell „szerepelni" a világi médiában, keresni a lehetőséget a világi médiában való „szereplésre". Ütőképes formába kell csomagolni az üzenetet, ami igazából nem a mienk, aminek mi csak közvetítői vagyunk. Nem elegendő az egyházi sajtó által kommunikálni. Bár nagyon hasznos, ez csak egy belső közönséget ér el, azokat, akik amúgy is egyetértenek az egyház álláspontjával. Meg kell találni azokat a módszereket és csatornákat, amelyek által helyet talál az egyházi kommunikáció a világi sajtóban. Az egyháznak kifejezésre kell juttatnia véleményét fennhangon, minden csatornán, főleg a világi sajtó által! Aktív kommunikációt kell végeznie, nem védekező kommunikációt. Az egyházi kommunikációnak és PR-tevékenységnek nemcsak a támadások elhárítására, a hamis információk megcáfolására kell kiterjednie, hanem aktív és megelőző médiastratégia kell hogy legyen.