Benyik György
aMERIKAI BIBLIA (5)

 

 

A feminista bibliakutatás

A feminista ideológiát Mary Wollstonecraft (1759-1797) brit író-filozófustól¹ származtatják, ő a nők egyenjogúságáért, választó jogáért stb. küzdött. Az Egyesült Államokban a feminista mozgalom első jeles képviselői Lucretia Mott (1793-1880), Elizabeth Cady Stanton (1815-1902), Susan B. Anthony (18201906) voltak, mindenikük a női szolgaság ellen tiltakozott, gondolkodásukat erősen befolyásolta a quaker vallási mentalitás. A római katolikus egyház, a déli baptista konvent (az AEÁ-ban a legnagyobb egyház), a mormon egyház és az amerikai evangéliumi mozgalom megtiltotta a nők papi szereplését. Az anglikán egyház ezzel szemben nem.

Általában a feminista teológusok előszeretettel fordulnak az Ó- és az Újszövetség nőalakjainak kutatása felé. Szűz Mária, Mária Magdolna, Éva, Eszter, Rút, Noémi a kedvelt bibliai alakjaik, Jézust feminista szempontból vizsgálják. A feminista teológiák szívesen hivatkoznak a „nincs többé zsidó vagy görög, szolga vagy szabad, férfi vagy nő, mindannyian egy vagytok Jézus Krisztusban" (Gal 3,28) passzusra.

Az Elisabeth Cady Stanton² által írt kommentár a 19. században (The Women's Bible) már sejtetni engedte a 20. századi feminista biblikus kutatás irányát. Stanton úgy vélte, hogy ha a legjelentősebb feminista teológusok részt vesznek munkájában, akkor megkerülhetetlen művet alkotnak: az eredmény 147 írás és 198 esszé lett. Ettől kezdve Stantont általában Európában és Amerikában mint hagyományos liberális forrást szokás idézni tudós körökben, mivel e kötet számos tanulmánya különböző módon, de a Szentírásban található női reflexiókat gyűjti össze. A sok idézés ellenére a legtöbb biblikus kutató tudományos szempontból soha nem fogadta el ezt a művet. Nem tartotta megfelelőnek az angol bibliafordításokat, sem a King James-félét, sem a Revised Bible-t (1881, 1885 és 1894 a kiadása éve) nem fogadta el, 26 munkatársával nekiállt, hogy a nők számára különösen fontos bibliai helyeket értelmezze. Még 1980 előtt a feminista bibliai tanulmányok nem fejlődtek ki a szemináriumokban és az egyetemeken. Nők nem lehettek tagjai a Society of Biblical Literature-nek 1900 előtt. De azóta két jelentős női elnöke is volt a Társaságnak: Phyllis Trible³ és Adele Berlin.⁴

A női bibliakritika arra a jelenségre koncentrált, hogy a férfiak által dominált bibliatudomány milyen hatást gyakorolt az egyes témákban a következtetésekre. Elisabeth Schüssler-Fiorenza⁵ a bibliai tanulmányok maszkulin jellegéről értekezik a Rhetoric and Ethic: The Politics of Biblical Studies (1999) című könyvében. Meg van győződve arról, hogy a fundamentalista Biblia-„tudomány" célja, hogy a hierarchia segítségével elnyomja a női gondolatot, s ezt a szerepet játssza a maszkulin Isten képe is. Azt gondolja, hogy a Bibliát azért hozták létre, hogy segítse elnyomni a nőket az egyházban és a világban. Az újabb n ői bibliatanulmányokban erőfeszítéseket tett arra, hogy meghatározza a régi nőképet egyes zsinagógai és Jézusra vonatkozó szövegeken keresztül. Amellett érvelt, hogy az Ószövetségben a nőt gyakran tisztelettel illették, jelentős befolyása volt a családjára. Legjelentősebb vállalkozása a Searching the Scripture (1994) címen megjelent tanulmánykötet, amelyben számos feminista biblikus közölt tanulmányokat vagy kommentált egy-egy bibliai könyvet.⁶ Így ez a vállalkozás nem más, mint a The Women's Bible újabb verziója. Ebben a kötetben nemcsak észak-amerikai feminista biblikusok írnak, hanem az amerikai feminista eszme világméretű elterjesztéséről is szó esik, és amely igen sikeres kiadvány. Elisabeth Gössmann egészen Bingeni Hildegardig (12. század) vezeti vissza az európai feminista gondolatot, s Nagy Gertrudot is ide sorolja. A devotio moderna korából Christine de Pizant említi (1399), és elmarasztalja a férfi sovinisztának tekintett Henricus Cornelius Agrippa von Nettesheimot. Feltárja Isotta Nagarolla veronai írót (15. század), ráirányítja a figyelmet Ventia Lucretia Merinellára (1600), aki nem hezitált apokrifokat is használni Szűz Mária bemutatásához. Szintén dicséri, hogy az Ádám-Éva dialógust másként értelmezi, mint a hagyományos férfi teológusok. De ráirányítja a figyelmet Marie de Jars de Gournay-ra is (1622), aki a jezsuiták barátja volt, és a férfi-nő egyenlőséget hirdette.

A kánoni határok átlépése a feminista teológia egyik sajátossága. Schüssler-Fiorenza ezt azzal indokolja, hogy a konzervatív szemléletet meg kell haladni. Úgy véli, hogy a konzervatív politika a Bibliát fegyvernek használja a nők elnyomására, amikor abból érvel a nők jogai ellen. Úgy véli továbbá, hogy a korábbi Woman's Bible átvette a zsidóellenes sztereotípiákat és a népies keresztény előítéleteket. A kánon megtagadásának hagyományát Marcion (Kr. u. 130) vezeti vissza, aki megtagadta a zsidó írásokat, és Pálnak csak 10 levelét ismerte el. Luther is kritikusan tekintett a kánonra. A kommentár azonban nemcsak a feminista szempontokat érvényesíti, hanem nyilvánvalóan utat akar törni szemléletével a tudományos világ felé is. Az összes keresztény iratot magyarázza, de az ókeresztény irodalom néhány alkotására is kitér. Úgy tekint a kánonra, mint amelynek megalkotóit nemcsak tekintélyi, hanem politikai szempontok is vezették döntéseikben. Az volt a céljuk a döntéshozóknak, hogy olyan gyűjteményt készítsenek, amely alkalmas az eretnekség elleni érvelésre. Vagyis az ortodoxia (igazhi-tűség) és herezis (eretnekség) ellentéte a 2-3. században egyben a hatalmon lévők önigazolására használt minősítésként is működött, állítja Schüssler Fiorenza. Tételének igazolására idézi Caesareai Eusebius püspök (331) levelét, amelyet Konstantin császárnak írt, kérvén, hogy csak bizonyos bibliákat használjanak Konstantinápolyban. Az első kutatók például a levélirodalmat felosztották magán-, nyilvános és hivatalos levelekre, és mivel Pál levelei keresztény egyházaknak íródtak, ezért a hivatalos levelek kategóriájába estek, amely a kánoniságuk alapja lett. Ezzel párhuzamosan megalkották a heretikus nő fogalmát is, az apostoli korban ilyen kategóriába esett Mária Magdolna, ezért a neve alatt megjelenő írásokat is kizárták a kánonból. Krüzosztomosz elfogadta a női misszionáriusok jelenlétét, de a montanisták megtagadták a nők prófétai szerepének elfogadását. Arra utal Schüssler-Fiorenza, hogy Athanasius (367), aki radikálisan elkülöníti a kánoni könyveket a nem kánoni iratoktól, és jelzi, hogy magának a kánon szónak a használata ilyen értelemben csak a 380-as években jött divatba. Az újszövetségi kánon kifejezést pedig csak a 400-as években találhatjuk meg. Ez az oka, hogy Schüssler-Fiorenza számos ókeresztény iratot is felvesz a kommentárjába. Magát a kommentárt három részre osztja, az első csoportba sorolja azokat a kinyilatkoztató beszédeket, amelyeket a bölcsesség megnyilvánulásaként írtak. Salamon Ódái és a Sibilla-jóslatok mellé János Jelenések könyve, valamint Jób leányairól szóló irat kerülnek ebbe a csoportba. A második csoportba sorolja a levélirodalom vitáját, amelyet szintén a bölcsesség közvetítésének fog fel. A keresztény Biblia levélirodalmát is történeti, nem kánoni sorrendben ismerteti. A római levelet a két tesszalonikai levél után, a Filemon-levél előtt tárgyalja a kommentár. A harmadik kategóriába sorolja az életrajzi beszédeket, amelyek a bölcsesség követeiről szólnak. Ez a hagyományos kánoni szemlélethez viszonyítva a leg-tarkább csoport. Tarka elegye a hagyományosan megszokott ó- és újszövetségi könyveknek, valamint apokrifeknek. Judit, Márk evangéliuma, a Q-forrás mondásai, Tamás evangéliuma, János evangéliuma, Mária Magdolna evangéliuma, Máté evangéliuma, Pistis Sophia, Mária evangéliuma, Lukács evangéliuma, az Apostolok cselekedetei, Tekla cselekedetei, Perpetua és Felicitás szenvedéstörténete, Asenet könyve követi egymást.

Új hermeneutika

A bibliai hermeneutika mindig is vitában született meg.⁷ Legtöbben a Szentírás írott szövegeit magyarázó elveknek tartják, de nem szabad elfelednünk, hogy a hagyományosan könyvvallásnak tartott zsidók hitvilága az egyiptomi kivonulástól kezdve a babiloni fogságig könyv nélkül létezett. Jézus ugyan számunkra hagyományosan csak a ránk hagyott kánoni keresztény iratokból ismerhető meg, de ezen iratok tekintélye soha nem előzte meg Jézus tekintélyét, amely arra indította a kutatókat, hogy a keresztény írások előtti Jézus-képet is kutassák. De a bibliai hermeneutika bonyolultságának igazi oka, hogy szerzőnek tartjuk a kinyilatkoztató Istent és az emberi írót is. A Biblia jelentésének kutatására használják a szövegkritika, történet-, forrás-, forma-, szerkesztés-, kánon-, olvasóközönségi, szociológiai, irodalmi, struktúra-, narratív és a retorikakritika módszereit.

A katolikus egyházban Ágoston, Órigenész, Jeromos igen nagy hatással volt a hermeneutika elméletére és gyakorlatára, a középkort uralta az allegorikus, morális és tropologikus értelem. A 19-20. században főleg Richard Simon provokatív munkássága után a szó szerinti értelmezés felé fordult. Ennek ellenére a 20. században újra a figyelem középpontjába kerül az új patrisztikus egzegézis, igaz, az a nézet is általánossá vált, hogy az egyházatyák a szövegekbe újabb értelmet is bevittek. Ez a kettősség az 1950-es években a Biblia értelmezőit két ellentétes táborra osztotta. A fundamentalista egzegézis a történetkritika elutasításával visszakanyarodott némileg a korai protestáns egzegétákhoz, de furcsa módon már nem volt dogmaellenes, mint korábban, hanem éppen mert a történetkritikusok a keresztény hit alapjait támadták (például szűzi foganás, a feltámadás kétségbevonásával). Európában Henri Lubac jezsuita teológus,⁸ későbbi bíboros és J. Danielou, az ókeresztény irodalom francia fordításának kiadója a szó szerinti értelmezés ellenében igyekezett feléleszteni a patrisztikus allegorikus egzegézist, ezzel előkészítette az új patrisztikus egzegézist, melynek célja a bibliai üzenet kutatása. Főleg a tipológiai jelentés került az érdeklődés középpontjába mint a bibliai „dolgok" mélyebb jelentését feltáró módszer. H. Richard Niebhur (18941962) megjegyzése szerint az 1940-es évektől kezdve jelentős érdeklődés mutatkozik az Írások narratív értelmezése iránt.

Az 1950-1965 közötti időben némileg az új heideggeri iskola hatására egyre többen foglalkoztak a nyelv szerepével. J. M. Robinson és J. H. Cobb⁹ ezzel kívánták meghaladni a hagyományos bultmanniánus szemléletet. Másrészt a strukturalista¹⁰ nyelv- és irodalmi analízis profán irodalomban alkalmazott módszerét befogadta a bibliai értelmezés is.¹¹ Új elem a szövegtani értelmezésnek az a formája, amely nemcsak a szöveggel, hanem annak olvasójával is foglalkozik, mivel úgy tekint a szövegre, mint olyan költői szerkezetre, amely az olvasóban fejti ki hatását. Különösen fontos lesz ez a szemlélet az újabb parabola kutatásában.¹² A bibliai nyelvi elemzés és szemantikai háló feltárásának módszerét sokan tanulták James Barrtól.¹³ A Yale egyetemhez fűződik számos bibliai hermeneutikai kutatás, többek között Hans W. Frei (1922-1988),¹⁴ aki igyekezett vallásos üzenetet kiolvasni a bibliai szövegekből. A narratív elbeszélések értelmezésének hermeneutikáját dolgozta ki. A legismertebb műve The Eclipse of Biblical Narrative (1974), amely egyben a 18-19. századi angol és német bibliai hermeneutika összefoglalása. A másik jelentős műve, The Identity of Jesus Christ (1975) azon fáradozik, hogy egy új krisztológiával hívja fel a figyelmet az evangéliumok elbeszélésének jellegzetességeire. Ezzel a posztliberális egzegéták vezéralakjává lépett elő a Yale egyetemen George Lindbeck¹⁵ és David Kelsey¹⁶ mellett, mivel figyelmét a keresztény közösség számára fontos hermeneutikára irányította. Frei elképzelése szerint jóllehet a bibliai írások tartalmaznak történeti jellegű anyagot, de a felvilágosodástól kezdve elkülönítik a történet mondanivalóját attól, ezzel tagadják az elbeszélés szerepét a teológia bemutatásában. Azt javasolta tehát, hogy a bibliai elbeszéléseket inkább a saját fogalmaival kellene értelmezni, mint a történeti vagy általános fogalmakkal, amelyeket a filozófiában használnak. Az a nézete, hogy a teológiát ezekben az elbeszélésekben a bibliai narratív teológia követelményei szerint kell bemutatni.

Stanley Hauerwas (1940) hermeneutikája mélyen gyökerezik a teológia történetében, hiszen Aquinói Tamás, Soren Kierkegaard, Karl Barth, Ludwig Wittgenstein, John Howard Yoder és Alasdair Mac hermeneutikájára építi nézeteit.¹⁷ Érdekes nézete, hogy a szavakat el kell különíteni az egyháztól, illetve arról beszél, hogy a szavaknak joguk van ahhoz, hogy megzavarják az embereket. Sőt a szavak gyógyító erejéről is beszélt, s arról a folyamatról, hogy a szavak nem egyszerűen jelentést hordoznak, hanem beavatkoznak az egyén pszichéjébe. Elkülönítette a halálról való filozófiai beszédet a halál tényétől.

David Kelsey (1932)¹⁸ sokat idézett műve, az Eccentric Exis-tence (2009) különösen sokat foglalkozik az istenkérdés felvetésének körülményeivel. Aquinói Tamás az istenkérdést azért veti fel, hogy választ adjon a világ folyamatosságára. Luther azért, hogy választ adjon szorongására az üdvösség elnyerésével kapcsolatban. A modern kutatók azért foglalkoznak az Isten kérdésével, hogy eldöntsék, van-e vagy nincs. Az istenkérdésre való válaszunk nem lehet azonos az önmagunknak feltett kérdésekre adott válaszokkal. Alapvetően egzisztencialista hermeneutikát fogalmaz meg Kelsey, sokat foglalkozik az eszkatologikus valóságra vonatkozó válaszunkkal, többek között a feltámadt testről mondhatóval.

Alapvetően francia származású Paul Ricoeur (1913-2005),¹⁹ de a chicagói egyetemen kifejtett tevékenysége erősen befolyásolta az amerikai bibliai hermeneutikát. Ricoeurt leginkább az emberi akarat kérdése foglalkoztatta, amely jelenséget elsősorban a fenomenológia és a pszichoanalízis szemszögéből és módszereivel próbálta értelmezni. Érdeklődési körébe tartozott továbbá az irodalmi alkotások, így a Biblia nyelvi természete és annak következményei, illetve a történelemtudomány alapfogalmai. Gondolkodására nagy befolyással volt Gabriel Marcel, Edmund Husserl, Karl Jaspers, Martin Heidegger és Sigmund Freud. Chicagói éveiben az angol és amerikai nyelvészettel foglalkozott. Ennek volt az eredménye a La métaphore vive (Az élő metafora 1975) című könyve, amelyben a metaforák költészetben betöltött szerepével, új jelentéseket teremtő erejével foglalkozik. Igen érdekelte a bibliai jelenségek hatékony továbbadásának módszere, hogy miként hal meg az egyházi kommuniká-ció,²⁰ a prédikáció során bizonyos jelenség, és hogyan veszíti el provokatív szerepét.²¹

David Tracy (1939)²² amerikai katolikus pap a római Grego-rianán végzett, hermeneutikai elveire hatott Paul Ricoeur, Jacques Derrida és Hans-Georg Gadamer, a folyamatteológia jeles alakja, Schubert Ogden, a misztikus Simone Weil. Úgy véli, hogy a keresztény teológus első feladata az értelmezés, amely egyébként mindannyiunk létéhez hozzátartozik. Minden teológusnak, amikor beszél, „három címzettje van, egyrészt a társadalmi realitást, a szociális realitást, ez tágabb értelemben az egész társadalmat jelenti, szűkebb értelemben az akadémiai köröket, valamint az egyház nyilvánosságát érinti". Az analóg képek megtalálása igen fontos az interpretáció számára. A keresztény interpretáció legfőbb típusa Jézus Krisztus, akit dialektikus nyelvezetben érdemes előadni (l. Karl Barth). Felhívta a figyelmet a posztmodern Isten elnevezésekkel való párbeszédre, mivel ez a jelen teológiai igehirdetésünk nyelvi kontextusa.

Megemlítek még néhány héber nyelvészt, akik főleg az ószövetségi hermeneutikával foglalkoztak, mint Robert Bernard Alter (1935) amerikai héber nyelvész és összehasonlító irodalmár, aki a kaliforniai Berkeley egyetemen 1967-től ismert. Kafka és a héber irodalom kapcsolatáról is írt értekezést. Kommentálta a Teremtés, Kivonulás, 1Sámuel könyvét. A narratív struktúrákat vizsgáló iskola tagja. Ugyanehhez az iskolához tartozik Meir Sternberg, aki a héber Biblia kultúrák közötti szerepét vizsgálta, David M. Gunn (1942), Danna Nolan Fewell (1958) héber nyelvész, aki a feminista teológia elkötelezettje, és a narratív iskolához tartozik.²³ Kiadója a héber Biblia intertextuális szöveg programjának (1992) és társkiadója a Bible and Ethics of Reading (1997) című könyvnek, e szerzők mindenike az Ószövetség szövegeihez a narratív szemléletmód felől közelít.

A történetkritikától a retorika kritikáig

1968-ban a Society of Biblical Literature elnöksége azzal fordult James Mulienburghez (1896-1974), hogy javasolja, a történetkritikai módszer koncentráljon az írás kisebb egységeire. Azt nyilatkozta, hogy a retorikai analízisnek az a küldetése, hogy a tanulmányaiban az adatok felől a szövegben található értelmezés tágabb mozzanatai felé forduljon és jobban koncentráljon ezek történeti környezetére, tartsa szem előtt a szöveg egységét. Ez érdeklődést váltott ki a Ószövetség kutatóinak körében, de még különösebb érdekl ődést gerjesztett az újszövetség-kutatók között, és megjelent Hans Dieters Betz²⁴ Galata-kommentárjában (1979), amelyben a klasszikus retorikai analízist Pál leveleire alkalmazta. Egy másik szerző, aki jelentős érdeklődést váltott ki azzal, hogy ugyanerre a témára koncentrált, Wilhelm Wullner (1928), James D. Hester (1939) és Robret Jewett (1933). Ugyanebben az időben George Kennedy (1928) klasszika-filológia professzor Észak-Karolinából erősen érdeklődött a retorikai analízis iránt, közzétette a New Testament Interpretation Through Rhetorical Criticism (1984) című művét. Nála tanult az ifjabb kutató Duane Watson (1956), akinek célja a klasszikus retorika kutatása számos levélben (l. Watson és Hauser).

A retorikakritika szélesebb kontextusba helyeződött. Az évszázad első részében az Egyesült Államokban ugyanis oktatott anyag volt mindazok számára, akik nyilvános beszédeket mondtak. Az 1960-as években az angoltanárok megújították az érdeklődést a retorika iránt. Ettől az időtől kezdve a filozófusok, a tudománytörténészek, az antropológusok és számos más egyetemi tárgy tanárai kezdtek érdeklődni a retorika iránt. Chaim Perelmann (1912) neoklasszikus retorikájával és Lucie Olbrechts-Tytecával példálóztak a The Rhetoric: A Treatise on Argumentation (1969) című műben. Ennek eredményeként a retorikát összevegyítették más irodalmi formákkal, a szociológiával, a szociobiológiával, az antropológiai analízissel is. A fiatal kutatók egy jelentős csoportja afelé haladt, hogy a klasszikus retorikából olyan retorikát hozzon létre, amely talál-koztatja ha nem is az összes, de minél több modern tudományt, amely a vitára fókuszál. Az Emory egyetemről származó Vernon Robbins (1939) műve jellemzően fejezi ki ezt az Exploring the Text of Texts: A Guide to Socio-Rhetorical Criticism (1966, l. Gowler, Bloomquist, és Wattson) címen kiadott munkájában. Ennek a tanulmánynak a fő iránya a multidimenziós szemléletmód, a dombormű (a metaforát a fotózásból kölcsönözték) alakzat és forma.

Retorikai tanulmányokkal találkozhatunk nemzetközi szinten is különösen Dél-Afrikában, Skandináviában és Ázsiában (l. Porter és Olbricht). A retorikakritika magába foglal számos különböző kritikai formát is, beleértve a modernizmust, a formalizmust, ilyen kutatók például Cleanth Brooks (1906) és T. S. Eliot (1888-1965), az olvasóközpontú kritika képviselője, Kenneth Burke (1887-1995), Walter J. Ong SJ (1912) és Stanley Fish (1938), a strukturalizmus és szemiotizmus képviselője Ferdinand de Saussure (1857-1913) és Roland Barthes (1915-1980), a dekonstruktivizmusé Jacques Derrida (1930) és Paul de Man (1919-1983), a pszichologizmus és pszichoanalitikus kritikáé Michael Foucault (1926-1984) és Peter Brooks (1938), a marxizmusé és új historizmusé Raymond Williams (1921-1988), a feminizmusé Elaine Showalter (1941) és Hélén Cixous (1937), az afrikai amerikai kriticizmusé Henry Louis Gates jr. (1950), az etika és a kánon kapcsolatáé Northrop Frye (1912-1991) és J. Hills Miller (1928). Mindezek nem terjednek ki az ideológiakritikára, a feminista hermeneutikára és a képzetek perspektívájára.

A posztmodern megközelítés

A téma legjobb összefoglalója John J. Collinstól való, ami magyarul is megjelent, ezért csak néhány vezérgondolatot elemek ki igen értékes eszmefuttatásból. Jogos megállapítása, hogy a történetkritikai magyarázat folyamatnak tekinthető, ezzel szemben a posztmodern magyarázat aligha. A történetkritikai vizsgálat igen változatos módszerei kimerültek, és a „történelem összeomlott" (Leo G. Perdue), értelmezés nélküli történelmet nem lehet találni. A szöveg történetének kutatása közben sokan felrótták a kutatóknak, hogy elterelik a figyelmet a szöveg mondandójáról. A posztmodernizmus azonban gyűjtőfogalom, amely egymással nem egyeztethető megközelítéseket tartalmaz. Érdemes idézni Terry Eagleton véleményét: „Posztmodernen nagyjából azt a kortárs értelmezési irányzatot értem, amely elutasítja a teljes egészet, az egyetemes értékeket, a nagyszabású történelmi narratívákat, az emberi létezés megbízható alapjait és az objektív tudás lehetőségét. A posztmodernizmus kételkedik az igazságban, az egységben és a haladásban, ellenzi azt, amit a kultúrában elitizmusnak tart, hajlamos a kulturális relativizmusra, és ünnepli a sokféleséget, a diszkontinuitást és a különbözőséget."

A legkínosabb a bibliaértelmezők számára, hogy a posztmodernizmus megkérdőjelezi, hogy „a szöveg valamilyen korlátot szab az értelmezés érvényességének". Az olvasóközpontúság megkérdőjelezi, hogy egy szövegnek csak egyetlen helyes értelmezése lenne. Az ilyen értelmezés a szöveget tárgynak tekinti, pedig helyesebb lenne inkább egy másik személynek tekinteni, amely beszél hozzánk. Ilyen értelemben el kell fogadni a másságot a múltra vonatkozóan is, hogy az nem lehet a mi elképzeléseink tükörképe. Helyes a kritikája abban a tekintetben, hogy a történetírás nem csupán adatok halmaza, hanem a történészek egy szemléletmódot halmoztak fel a múltról. A problémát az jelenti, hogy a múlt többé már nem létezik, ami létezik, az a múltnak a szövegben rögzített szemlélete. Ezért gyanakvóak a posztmodern magyarázók a szöveggel szemben. Mégis a szövegből kell bizonyítékokat nyerni a valós történet létére és igazolni, hogy a szövegben leírt esemény mögött valós esemény áll. Tényleg volt kivonulás Egyiptomból, és nem csak egy ilyen jellegű leírással állunk szemben. Úgy tűnik, a posztmodern kritika a bibliakritikában új szempontokat hozott, sok esetben a környező kultúrákból merítve ötletet.

Összegzés

A huszadik századi amerikai bibliai tanulmányok a szakavatott német kritikától jutottak el a nemzetközi bibliatudomány meghatározóivá. A század elején számos német szerző és módszere iránt lelkesedtek az észak-amerikai biblikusok, majd egy intenzív fordítási folyamat eredményeként az angolra fordított német kutatók eredményeit felhasználva az észak-amerikai kutatók fokozatosan uralni kezdték a bibliatudományban (is) a tudományos vitákat. Ez azt is jelentette, hogy a hagyományos német és nagy-britanniai bibliakutatók szemléletmódját sokkolták, azok viszont úgy tekintettek rájuk, mint az észak-amerikai avantgárdra, tiszavirág életű kezdeményezésre. És ezek a konzervatívabb és hagyományosabb kutatók Észak-Amerikára és ezen keresztül a világra is úgy tekintettek, mint elsiratandó nézetekre, mintha az észak-amerikai vezetés levetkőzte volna mindazt, amit korábban a bibliatudomány birtokolt, és új formát vett fel az újabb évszázadban.

Az új világ civilizációja úgy jött létére, hogy egyre jobban eltávolodott az etnikai és a vallási kultúrától. Már a vallásosság egésze Észak-Amerikában nyilvánvalóan más lett, hiszen ott nem egyetlen felekezet vagy vallás uralkodik. Ezért talált szimpátiára az az elképzelés, hogy mindegyik közösségben birtokolnia kell azt a privilégiumot, hogy saját történetét elmondhassa. Ez tette lehetővé, hogy újra felfedezzék a bibliai írások narratív és retorikai formáit, amelyeket sokáig a nyelvtani, történeti megközelítés és az irodalomkritika priorizált. Az érdeklődés visszatért a történetek láncolatához, amelyeket a bibliai Írásokban találhatunk, és ebben található Izrael és egyház hite, amely motiválta és most is mozgósítja a születő generációt a bibliatudomány művelésére. Az észak-amerikai biblikusok számbeli megszaporodása, az egyetemek viszonylag jó pénzügyi helyzete lehetővé tette egyrészt, hogy élen járjanak a költséges archeológiai kutatásokban, másrészt főleg a baptista egyház afrikai missziója révén uralják az afrikai egyetemek szemléletmódját is. A Jézus élete kutatásában a történet- és hagyománykritikát oly mértékben radikálisan alkalmazták, hogy az evangélium Jézusképét teljesen kétségbe vonták, saját koncepciójuk alapján állítottak össze egy Jézus-képet, amelyet teljesen elszakítottak az evangéliumok és az egyház évszázadokon keresztül elénk tárt Jézus-képétől. Jézust és a kereszténységet vallástörténeti összehasonlításban, az indiai vallások és más nem keresztény kultúrák szemszögéből kezdték vizsgálni. A szövegértelmezésben pedig az irodalmi és retorikai elemzés más irodalmi alkotások elemzésére kifejlesztett módszerét alkalmazták a bibliai szövegekre. A feminista biblikusok nagy ismertséget vívtak ki maguknak és a bibliai egyoldalú férfiszemléletét kritizálták. Mivel Észak-Amerikában az ún. történeti keresztény egyházak mellett nagy számban vannak jelen az Európában kisegyhá-zaknak számító felekezetek, az ő szemléletük jelentősen reprezentálódik az angol nyelvű publikációkban. Európában a szisztematikus teológia a reformációig tekintélyben megelőzte, alapvetően a bibliakutatásnak keretet és irányt szabott. Ez a felállás Amerikában megfordult, a hagyományos dogmatikai filozófiai axiómák nem jelentettek sokat az amerikai keresztény felekezetek kutatói számára. Számukra a kereszténységet a Biblia képviselte, ennek tekintélyével fordultak a dogmatikus vagy abszolutisztikus keresztény szemlélet ellen. A bibliakutatás alapján kezdeményezett kulturális párbeszéd a Biblia szemléletének sok esetben radikális megkérdőjelezéséhez vezetett. Nem világos, hogy ez a folyamat milyen irányban fog fejlődni. Egyelőre a kulturális párbeszéd következményeként erősödik az az irány, hogy a zsidó és keresztény Bibliát más kultúrák, a természettudományos világnézetek szemszögéből vizsgálják. De a bibliai hermeneutikák lassan a bibliai üzenetre irányítják a figyelmet, és a keresztény világnézetnek az individuális világszemléletet meghaladó közösségének az ember oktatására szolgáló új bölcsességét hangsúlyozzák.

 

Jegyzetek

1 Őt a témában híressé tevő főbb művei: Thoughts on the Education of Daughters (1787), Elements of Morality (1790), A Vindication of the Rights of Woman (1792), A Historical and Moral View of the French Revolution (1794).

2 Stanton, Elizabeth Cady; Anthony, Susan Brownell; Gage, Matilda Joslyn. History of Woman Suffrage, Volume I, covering 1848-1861. Eighty Years & More: Reminiscences 1815-1897. 1993. The Woman's Bible: A Classic Feminist Perspective (1895) The Woman's Bible, parts I and II (1895, 1898).

3 Trible Phyllis (1932-). Erdetileg Virginiából származott, PhD-diplomát a Columbia Egyetemen a Union Seminaryban szerzett 1963-ban ószövetségi specializációval.

4 A Maryland Egyetemen tanít hébert és hebraisztikai tanulmányokkal foglalkozik.

5 Schüssler-Fiorenza, Elisabeth (1938 Csanád, Románia) Katolikus feminista teológusnő. A háború után Ausztriában és Frankföldön tanult, 1958-1962 között Würzburgban katolikus teológiát. 1970 Münsterben diplomázott, Uralom és papi motívumok János apokalipszisében címmel írt dolgozatot a katolikus teológia alapján. Rudolf Schnackenburg felfigyelt rá, de diplomát nem kapott. Az AEÁ-ba távozott, majd 1970-től tanított, először a Notre Dame egyetemen. 1984-1988 között Talbot professori ösztöndíjat kapott az Episcopális teológia Usz tanszékétől. 1988-tól professzor a Harvard Egyetemen, emellett vendégtanár többek között Tübingen, Berlin és Heidelberg egyetemein. Művei: Der theoretische Anspruch feministischer Theologie, Münster, 2004. Jesus - Miriams Kind, Sophias Prophet, Gütersloh, 1997. Das Buch der Offenbarung, Stuttgart, 1994. Brot statt Steine, Freiburg/Schweiz, 1991. Zu ihrem Gedächtnis..., München, 1988. Priester für Gott -Münster (Westfalen), Univ., Diss., 1969/70. Der vergessene Partner, Düsseldorf, 1964. Angolul: Wisdom Ways: Introducing Feminist Biblical Interpretation, Maryknoll, 2001. Jesus and the Politics of Interpretation, New York, 2000. Rhetoric and ethic, Minneapolis, 1999. Sharing Her Word, Edinburgh [u.a.], 1998. Jesus: Miriam's Child, New York, 1994. The Power of Naming, Maryknoll, 1996. Searching the scriptures, New York, 1994/95. Revelation: Vision of a Just World, Minneapolis, 1991. Discipleship of Equals, New York, 1993. But She Said, Boston, 1992. Frauenkirche - eine Exodusgemeinschaft, Luzern, 1990. Bread Not Stone, Boston, 1984. Theological criteria and historical reconstruction, Berkeley, 1987. In Memory of Her, New York, 1983. Invitation to the Book of Revelation, AGrden City, 1981. The apocalypse, Chicago, 1976. Aspects of religious propaganda in Judaism and early christianity, Notredame, Ind., Paris, 1976.

6 Janice Capel Anderson, Karen Baker-Fletcher, Triata Nakashima Brock, Claudia V. Camp, Kaktie G. Cannon, Elisabet A. Castelli, Alison M. Cheek, Carol Devens-Green, Monika Fander, Ivone Gebara, Carolyn de Swarte Glifford, Elisabet Gössmann, Ada Maria Isasi-Diaz, Brigitte Kahl, KOWOK Pui Lan, Elisabeth Struthers Malbon, Melanie A. May, Lauree Hersch Meyer, Barbara H. Geller Nathanson, Teresa Okure SHCJ, Judit Plaskow, Marjorie Proter-Smith, Elisabet- Schüssler Fiorenza, Mary Ann Tolbert, Karen Jo Trojesen, Lieve Troch, Kathleen O'Brien Wicker, Mary Anna Beavis, Sheila Briggs, Elisabet A. Castelli, Kathleen E. Corley, Mary Rose D'Angelo, Joanna Dewery, Linda Bennett Elder, Lone Fatum, Ingvild Saelild Gilhus, Deirde Good, Susan Ashbrook Harvey, Margaret D. Hutaff, Karen L. King, Cynthia Briggs Kittredge, Ross S. Kraemmer, Rebecca Lesses, Amy-Jill Levine, Linda M. Malonery, Clarice J. Martin, Shelly Matthews, Sheila E. McGinn, Anne McGuine, Carolyn Osiek, Pheme Perkins, Tina Pippin, Adele Reinhartz, Marie-Eloise Rosenblatt, Jane Schaberg, Luise Schrottroff, Silvia Schroer, Turid Karlsen Seim, Elsa Tamez, Sarach J. Tanzer, Maureen A. Tilley, Elaine Mary Wainwright,

7 L. részletesebben Raymond E. Brown, Sandra M., Schneiders, I. H. M. Hermeneutika tanulmányát in: Jeromos Biblia kommentár III. Budapest 2003. 209-235.

8 Lubac Henri-Marie de, SJ (1896-1991) az első világháborúban katona, majd francia jezsuita pap, később bíboros, a 20. század legbefolyásosabb teológusa, a II. vatikáni zsinat egyik meghatározó egyénisége. Filozófiát Canterburyben tanult, teológiát Lyonban, 1929-1961 között ugyanott a katolikus egyetemen tanított. Az ókeresztény irodalom francia fordításának - Sources Chrétiennes - társkiadója, elsőként foglalkozott a középkori egzegézissel (Exégése Médiévale 1959-65). 1950-ben néhány könyvét indexre tették: Surnaturel, Corpus mysticum, and Connaissance de Dieu, és el kellett hagynia az egyetemet és a provinciáját is. 1958-ban térhet vissza az egyetemre, és 1960-ban XXIII. János bíborossá nevezi ki és megbízza a II. vatikáni zsinat előkészítésével.

9 Biblical tendencies Today: An Introduction to the Post-Bultmanians, Washington 1969.

10 A nyelvi strukturalizmus atyjának Ferdinand de Saussure-t tekintik, akinek művét csak halála után publikálták: Cours de linguistique générale (1916).

11 R. Scholes, Structuralism in Literature: An Introduction (1974); D. Patte, What is Structural Exegesis? (1976); a fenti szerző érdekes strukturalista tanulmányt írt az irgalmas szamaritánus történetéről: An Analysis of Narrative Structure and the Good Samaritan, Semeia 2 (1974).

12 M. A. Tobert: Perspectives on the Parables. Philadelphia 1979.

13 James Barr: The Semantics of Biblical Language, London: Oxford 1961.

14 Frei Hans Wilhelm (1922-1988) Breslauban született zsidó szülőktől, de evangélikusnak keresztelték, az 1930-as években Angliába költöztek. Jobban szimpatizált a quekerekkel, mint az anglikánokkal. A Yale egyetemen ismerkedik meg H. Richard Niebuhrral, 1945-ben baptista lelkész lett.

15 Lindbeck George Arthur (1923-) amerikai lutheránus teológus, aki Kínában született, misszionárius szülők gyermeke, a posztliberális teológia atyja. Disszertációját John Duns Scottusról írta. A II. vatikáni zsinaton ökumenikus megfigyelő, és 1968-1987 között a zsinat és a Lutheran World Federation összekötője.

16 Kelsey David H (1932-) [1] Lutheránus professzor Yale teológiai karán, Hans Frei és George Lindbeck mukatársa. The Uses of Scripture in Recent Theology (1975), Biblical narrative and theological anthropology, in: Garrett Green, ed, Scriptural Authority and Narrative Interpretation, (Philadelphia: Fortress Press, 1987),

17 Suffering Presence: Theological Reflections on Medicine, the Mentally Handicapped, and the Church (1986). Christian Existence Today: Essays on Church, World, and Living in Between (1988). Resident Aliens: Life in the Christian Colony (William Willimonnal közös munkája) (1989). Naming the Silence: God, Medicine and the Problem of Suffering (1990). After Christendom: How the Church Is to Behave If Freedom, Justice, and a Christian Nation Are Bad Ideas (1991).

18 Kelsey David H (1932-) Lutheránus professzor Yale teológiáján. Jelentősebb művei: The Uses of Scripture in Recent Theology (1975). Biblical narrative and theological anthropology (1987).

19 Magyarul megjelent művei: A kinyilatkoztatás eszméjének hermeneutikai megalapozása - Bibliai hermeneutika (Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest 1995), Fenomenológia és hermeneutika (Kossuth, Budapest 1997), Válogatott irodalomelméleti tanulmányok (Osiris, Budapest 1999), A természet és a szabályok (Jean-Pierre Changeux-val közösen, Osiris, Budapest 2001), Bibliai gondolkodás (André Lacocque-kal közösen, Európa, Budapest 2003). Az élő metafora, Osiris Kiadó, 2006. Az interpretációk konfliktusa, in: A hermeneutika elmélete I., szerk. Fabiny Tibor, Szeged, 1987, 199-218. Az én és az elbeszélt azonosság, in: P. R.: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok, Budapest, 1999. Metafora és filozófiadiskurzus, in: Szöveg és interpretáció, szerk. Bacsó Béla, Budapest, é. n. [1991], 65-96. Fenomenológia és hermeneutika / Paul Ricoeur; összeáll., ford., a tanulmányt és a jegyzeteket írta Mezei Balázs. Budapest, Kossuth, 1997, 165. - Fordítás: Paul Ricoeur és Edmund Husserl egy-egy írása.

20 Igen jó összefoglaló bibliai és teológiai hermeneutikájáról Knut Wenzel: Glaube in Vermittlung, Theologische Hermeneutik nach Paul Ricoeur, Freiburg: Herder 2008.

21 L. Francois-Xavier Amherdt: P. Ricoueur hemeneutikája: Mit adhat a homiletikának és a gyakorlati teológiának, in: Testben élünk Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia 2010. JATEPress 2011. 315-334.

22 Jelentősebb művei: The AnalogicalImagination: Christian Theology and the Culture of Pluralism (1981). Talking About God: Doing Theology in the Context of Modern Pluralism, with John Cobb (1983). Short History of the Interpretation of the Bible, with Robert Grant (1984)

23 Compromising Redemption: Relating Characters in the Book of Ruth (1990), Circle of Sovereignty: Plotting Politics in the Book of Daniel (1991), Narrative in the Hebrew Bible (1993), Gender, Power, and Promise: The Subject of the Bible's First Story (1993), The Children of Israel: Reading the Bible for the Sake of Our Children (2003), The Haunting Child of Samuel Bak (2009).

24 Betz Hans Dieter német születésű amerikai teológus, az ókeresztény irodalom kutatója Chicago teológiai fakultásán. Pál leveleinek kutatásában jeleskedett, különösen a Galata-levél és a hegyi beszéd kutatásában, valamint az ókeresztény irodalom görög-római összefüggését kutatta. Az SBL (1999-2000) és az SNTS (1997) elnöke.