Micaci Cristian
kELET-EURÓPAI MÉDIAOKTATÁS A
21. SZÁZADBAN (2)

 

Iskolai integrációs módszerek

A médiaoktatás olyan újfajta oktatást jelent, amelynek nem sok köze van a hagyományos oktatás sztereotípiáihoz. Nagy gondot jelent ennek megfelelő helyet találni a hagyományos tanítási rendszeren belül, nem olyan egyértelmű a kettő egyeztetése. Ha a nemzetközi helyzetet elemezzük, erre a problémára legalább három lehető megoldást találunk: a tantárgymódszer, az átlós módszer, valamint a tantárgy-átlós vagy vegyes módszer. Ha a három módszert közelebbről szemügyre vesz-szük, egy másik probléma is felvetődik: a média oktatásának és a média által folytatott oktatásnak, valamint a médiaoktatásnak és a médiaműveltségnek (media literacy) az elhatárolása.¹

Alexander Fedorov egyik kutatásában kikérte 26 - tíz külön országban élő - médiaszakértő véleményét a médiaoktatási módszerről. A felmérés nyomán a következő az eredményekre jutott:

Médiaoktatási módszer	Szakértők száma, akik ezen módszer mellett szavaztak
vegyes (tantárgy + átlós)	16 (61,54%)
átlós	8 (30,77%)
tantárgy-	2 (7,69%)

Médiaszakértők véleménye a médiaoktatási módszerről²

A tantárgymódszer

Nem csak a médiaoktatás része az úgynevezett új tudásnak. Olyan tantárgyakról van szó, amelyek célja választ nyújtani az új oktatási kihívásokra a folytonos változásban levő társadalomban (polgári oktatás, fogyasztói oktatás, egészségi oktatás stb.). Ez a módszer Kanadában született a hetvenes években. Előbb tervet készítettek el a médiaoktatás tantervbe való bevezetéséhez. A következő lépést a médiaoktatásra való felkészítés a tanító és tanárképzésbe való bevezetése jelentette. A tanügyminisztérium erre a célra irodát hozott létre, amely az oktatók rendelkezésére áll, hogy tisztázza a kétségeket, és hogy tananyagot szolgáltasson. Továbbképző tanfolyamokat rendeztek az oktatók számára övezetenként. Egy tévéadó is született azzal a céllal, hogy videós tananyagot biztosítson. Napjainkban az új tömegtájékoztatási technikák terjedésével a kanadai folyamat tökéletesebb formát kapott.

Ahogy az minden új dologgal történik, megeshet, hogy a médiaoktatás bevezetése nem lesz azonnal gördülékeny, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a továbbiakban az új tantárgy beépül a hagyományos tantervbe, alkalmazkodik a helyi szükségletekhez, és a helyzet fokozatosan helyes vágányra áll.

Néhány szempont a tantárgy médiaoktatás módszerhez:

- Heti tantervbe illesztett külön - intézményi elismeréssel rendelkező - tantárgy, saját oktatóval, saját technikai infrastruktúrával és saját szakkönyvtárral.

- Ez a modell biztosítja az új tantárgy oktatásának a folyamatosságát, elkerülvén a kihagyásokat vagy megszakításokat, abban az esetben, amikor bizonyos más tantárgyak tanítói, akik a médiaoktatást is vállalják, megszüntetik.

- Oktatói hálózatok jönnek létre, ahol az oktatók megoszthatják saját tapasztalatukat.

E módszer negatív oldalaként említik a média eliskoláztatá-sát, vagyis skolasztikus keretek közé való szorítását, elveszítvén így az erre a típusú oktatásra jellemző élénkséget és dina-mizmust.³

Az átlós módszer

Az oktatási rendszeren belül a médiaoktatás a tantárgyak összességét érinti. Ennek a mintának az értelmében minden tantárgyat a médiaoktatás szellemében kell tanítani, miközben a kommunikációs eszközöket - mint mindig naprakész enciklopédiát - tananyagként lehet felhasználni más tantárgyak oktatásában. Abból a kijelentésből indulunk ki, miszerint az oktatás mindenekelőtt a nyelvezet tanítását jelenti. Ebből adódóan a médiaeszközöket fel lehet használni mint:

- tananyagot - videóaanyag, újságcikkek, internetes oldalak felhasználása a matematika, történelem, földrajz (Google Earth, Wikipedia), gazdaságtan (termékek bemutatása a reklámokban) tanításában,

- kifejező nyelvezetet - a médiára jellemző kifejező nyelvezet használata más tantárgyak tanításában.

Túl kell lépni a hagyományos oktatási módszeren, felhasználva a technika által nyújtott lehetőségeket: például egy erre a célra kiválasztott film megtekintése alapul szolgálhat a tudomány bizonyos ágain belül történő vélemény kifejezésre.⁴

Masterman három lehetőséget nyújt a médiaoktatás átlós használatára:

- enciklopédikus használat,

- alkotást ösztönöző használat,

- diák-tanár dialógust előmozdító használat.

Az oktatóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy bár diákjaik sok információt hoznak magukkal különféle témákkal kapcsolatban, ezek nincsenek mindig eléggé letisztázódva ahhoz, hogy új ismereteket lehessen építeni rájuk. Így az első tevékenységek közé tartozik annak a ténynek a tisztázása, hogy a média által közvetített valóság nem felel meg teljesen az igazi valóságnak. Egy felépített valóságról van szó, amelyet egészséges kritikus elemzésnek kell alávetni.⁵

E mintának is vannak előnyei és hátrányai. Itt nem áll fenn az a veszély, hogy a médiát skolasztikus kategóriákba szorítsuk, mint az előző esetben. A médiát a többi tantárggyal való viszonylatában látják és értelmezik a diákok, tehát nem elszigetelve, hanem a világgal való kapcsolatában mint egy potenciális tudás és információ, valamint kikapcsolódási forrást. Hátrányként megemlíthetjük az összhangnak az esetleges hiányát, mivel nincsenek világosan meghatározott irányelvek. Fennáll a veszélye annak, hogy a médiaoktatás felszívódjon a többi

tantárgyban, és így a diák ne ismerje fel egyértelműen a médiára vonatkozó elemeket.

A vegyes módszer

Alapvetően ez a minta az előző kettő kombinációjából születik. A kombináció a helyi igények és helyzetek alapján történik, így ez a minta lehetőséget nyújt a helyi megbízottaknak, hogy meghatározzák az arányt a tantárgy- és az átlós módszer között. A vegyes módszer leginkább ott ajánlott, ahol az oktatási rendszer nem központosított, és ahol az oktatási módokat helyi szinten döntik el.⁶

Az iskolán kívül: az egyesületek

A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy - minden esetben, amikor a médiaoktatás az iskolákban folyik - a tevékenységeket a központi oktatói hatóság irányítja, vagy pedig a helyi önkormányzat oktatással megbízott hatósága, ahol az oktatási tevékenység nem központosított. Megvan azonban annak a lehetősége, hogy a médiaoktatással az állami hatóságoktól független szervezetek foglalkozzanak. A legelterjedtebb gyakorlat az, hogy a média oktatására szakosodott egyesületek végzik ezt a tevékenységet. Szerepük abban áll, hogy elkerüljék az iskolarendszer ismeretelméleti és logocentrikus ellenállását (különösen Kelet-Európa országaiban), hogy betöltse az ezen a téren mutatkozó törvényhiányt, oktatóhiányt stb.

Ha érveket keresünk a médiaoktatás iskolán kívüli gyakorlására az iskolán belüli gyakorlással szemben, előtte elemeznünk kell a modern társadalom szükségleteit és igényeit, valamint azt, amit ezen szükségletek és igények kielégítése érdekében az iskola, illetve a média nyújt:

Az iskola intézménye	A média mint intézmény
- célja a személyiségnek, az egyénnek, a polgárnak az oktatása intézményi, következetes és néha fáradalmas folyamatok által	- fogyasztókat képezi, itt és most, felszínesen, komolyabb elmélyítés nélkül
- pontosan meghatározott rend szerint működik, komoly és folyamatos odaadással oktat, a tanítás fokozatosan történik, egy hosszabb folyamat eredménye	- alkalmazkodik a közönség figyelmi és befogadóképességéhez, a szabad tanulást mozdítja elő, nem kíván elkötelezettséget vagy fáradozást, mindig egy jó adag szórakoztató elemet is hordoz
- a jövő oktatási rendszerét a kultúra fejlődéséhez kell alkalmazza, ez feltételezi az új technológiák használatát is	- a fiatalok számára a társadalmi kapcsolatteremtés és tanulás előmozdítója, a szülők tudása is fejlődik a média segítségével

Összehasonlítás az iskola és a média „oktatási" módszerei között

 

Franciaországban a CLEMI⁷ foglalkozik a médiaoktatással, itt médiaszakértők, kutatók és az oktatásban aktívan részt vevők dolgoznak együtt a mindig naprakész médiaoktatási program kialakításán. Egy másik példája az iskolán kívüli médiaoktatásnak a kanadai PEACE,⁸ amelyet Montrealban 1990-ben alapított René Caron.⁹

A médiaoktatásnak az iskola falai közé való szorítására, illetve az iskolából való teljes kiszorítására vonatkozó törekvések felvetik a kérdést, hogy maga a médiaoktatás egyszerűen elméleti ismeretrendszer vagy egy új, dinamikus mozgalom, amely képes önmagát megszervezni. Két extrém esetről van itt szó. Különösképpen Nyugat-Európában és Észak-Amerikában ismerhetjük fel az iskolát mint a médiaoktatás helyét. A dél-amerikai mozgalom nincsen iskolához kötve, főleg a felnőtteket célozza meg, néhány esetben politikai mozgalommá alakult.

Az egyesületek, amelyek ezt a tevékenységet felvállalják, lehetnek profitorientáltak vagy nonprofit szervezetek. A második csoporthoz tartozó szervezetek inkább önkéntes formában végzik a médiaoktatást, míg az első csoport egyenes anyagi hasznot élvez ebből a tevékenységből, vagy a médiaoktatást alkalmazottaik számára képzés formájában folytatják a szakmai tevékenység tökéletesítése céljából. Itt inkább a cégekről van szó, amelyekben az alkalmazottakat egyre inkább ismeretet birtokoló egyénekként képezik ki (knowledge worker- KW),¹⁰ akiknek tudni kell felhasználni az új technológia eszközeit, kezelni forrásait, beszélni nyelvezetét. Nagy divattá vált a nyugati iparosított társadalmakban az ilyen jellegű továbbképzések szervezése.

Az iskolán kívül: a szülők szerepe

A család az a hely, ahol a nevelés és oktatás első lépéseit teszi az ember, a szülők őrei és előmozdítói ennek a tevékenységnek, rájuk van bízva az új nemzedék bevezetése a kulturális, ismereti és társadalmi valóságba. Mint ilyen ugyancsak az ő feladatkörükhöz tartozik a gyermekeiknek a médiához való helyes viszonyulásra való oktatása is. Ahhoz, hogy a médiaoktatási feladatot jól tudják végezni, rendelkezniük kell bizonyos médiaismeretekkel. És íme, ismét megmutatkozik a felnőttek médiaoktatásának a fontossága, olyan terület ez, amelyben nem lehet csak a gyerekekre és fiatalokra szorítkozni, nem lehet csak az iskolákba zárni, hanem a felnőttképzésnek is része kell legyen benne (life long learning).

A szülők kötelessége folytonos dialógust folytatni gyermekeikkel arról, hogy mit és hogyan értettek abból, amit a média eljuttatott hozzájuk. Így a szülők jobban megértik a médiaismeretekbe való mélyebb beavatkozás fontosságát és szükségét, elkezdik a médiát más fényben látni, sokkal felelősebben, felfedezhetnek addig ismeretlen szempontokat. A média oktatói a szülők rendelkezésére bocsáthatnak könyveket vagy más pedagógiai anyagot, akár az iskolák médiaközpontjait (ahol létezik ilyen). Nemcsak véletlenszerű tevékenységekről van szó, hanem hosszú távú stratégiák kidolgozásáról a szülők médiaoktatói szerepének a tökéletesítése érdekében.¹¹

A médiaoktatás szakemberei

Mielőtt a médiaoktató identitását meghatároznánk, elsősorban azt a dilemmát kell megoldanunk, hogy olyan oktatóról van-e szó, aki ért a média világához és a hozzá fűződő technológiához, vagy pedig pedagógiai képesítéssel rendelkező kifejezett médiaszakértőről. Különösképpen azt kell figyelembe venni, hogy milyen médiára vonatkozó ismereteket zár ki az egyik, és milyen pedagógiai ismereteket feltételez a másik. Nem mindig egyszerű egyeztetni a kettőt, még akkor sem, ha talán ez lenne a legjárhatóbb út a médiaoktatás gyakorlatában. A hagyományos oktatás felfogása szerint a domináns szerep az oktatóé, aki a hagyományos oktatás normái szerint jár el. A legújabb beállítottság szerint, amely a munkapiacra irányul, és amely a gyakorlati képzésre helyezi a hangsúlyt, az oktató több mint az osztály előtti szereplő, ez a szerep kiterjed a szakemberekre, még akkor is, ha nem rendelkeznek kifejezett pedagógiai tapasztalattal.

A legtöbb médiaszakértő a média oktatására legalkalmasabbnak a „vegyes" szakembert látja, vagyis azt, aki médiaismeretekkel rendelkezik, aki bele tudja kapcsolni a médiára vonatkozó tudást a klasszikus tantárgyakba (edu-kommunikátor).¹² Ennek ellenére napjainkban - ha a modern egyetemi módszert tekintjük - körvonalzódik az olyan médiaszakemberek képzésének szükségessége, akik pedagógiai felkészültséggel is rendel-keznek.¹³ A legfontosabb érv emellett az, hogy a képzésnek a jövőre kell irányulnia. Ez nemcsak a felső-, hanem az alapszintű oktatásra is érvényes.

Az információs és technológiai társadalomban nem lehet a média oktatása vagy nem oktatása között választani, hiszen minden - az oktatásban aktív szerepet betöltő - személynek kötelező módon rendelkeznie kell a médiával kapcsolatos képességekkel és ismeretekkel. Az oktató szerep genetikai fejlődéséről van szó: „A médiaoktató új típusú nevelő, új típusú oktató, új típusú szakmai képző. Ennek az új oktatói szerepnek a szakosítása történhet az iskolában vagy az iskolán kívül [...], profitorientált intézményekben [...], cégekben vagy önkormányzatok keretén belül. [.] Nincs kizárva az erős identitású médiaoktatók képzése sem. A másodszintű médiaoktatót az erre a célra szánt mesteri programokban lehetne talán a legjobban kiképezni, aki a későbbiekben programkoordináló szerepet tölt be".¹⁴ Azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy a felsorolt modellek közül mindig a helyi szükségletek és lehetőségek függvényében kell választani.

Médiaoktatás különböző országokban

A kanadai médiaoktatás

Kanadában a kritikus elemzés módszere mellett döntöttek a médiaoktatásban. Ennek a módszernek az egyik legnagyobb veszélye az, hogy a diák felületesnek ítélt nézőpontját az oktató által kidolgozott nézőpont helyettesíti. Ennek a módszernek az értelmében a kritikus médiafogyasztó képzése azt jelenti, hogy az egyént a saját kulturális és tudáscsomagjából kiindulva felkészíti a médiához aktív módon való viszonyulásra.

A médiaoktatási tevékenységet Torontóban, Ontarióban a már 1978-ban létrehozott AML¹⁵ irányítta. Tanárok, szülők és médiaszakemberek vesznek részt a programban. A témák, amelyekre hangsúlyt fektet az AML, a következők:

- a médiaipar és a közönség identitása közötti kapcsolat,

- a népművészetből születő viselkedési modellek,

- az iskola és a piac közötti viszony,

- az iskola és az internet kapcsolata,

- nemzeti identitás és amerikai termékek (ez a pont megtalálható Ausztrália esetében is).

Amint látható, klasszikus témákról van szó, alapjában véve Masterman gondolkodásából születtek, amelyeket később John Pungente kifejlesztett és a helyi szükségekhez alkalmazott, és amelyek a médiafogyasztót akarják felkészíteni a médiatermékek helyes fogyasztására.

Az egyesület egyik legfőbb feladata az, hogy támogatást nyújtson az oktatóknak, időnként konferenciákat és munkacsoportokat szervezve, tananyagot szolgáltatva. Mindezen kívül a kanadai oktatókat a más országok médiaoktatóival hozza kapcsolatba. Közvetítő szerepet tölt be az Oktatási Minisztérium és a médiaipar között, és megszervezi a médiaoktatást az iskolákon belül.¹⁶

Médiaoktatás az Egyesült Államokban

Míg Kanadában a hangsúly a média kritikus szemmel való elemzésén áll, az AEÁ-ban inkább a média által közvetített erőszak és szexualitás hatásainak az elhárításával foglalkoznak. Abból a kérdésből indul ki a médiaoktatás, hogy a média által közvetített erőszak okozza-e a mindennapi erőszak fokozódását, vagy pedig fordítva, a mindennapi, úgymond utcai erőszakkal növekedik a médiában az erőszak jelenléte. Így a médiaoktatás nem más, mint szoros értelemben vett válasz a médiaerőszakra. Kutatásokat végeztek, amelyek kimutatták, hogy az amerikai tévé alapjában véve „erőszakos", és hogy ennek az erőszaknak komoly hatásai vannak a közönségre, különösképpen a kiskorúakra.

Egyes politikusok intézkedésére elkezdték megfigyelni a nagy médiahálózatok programjait. Létrejött az NTVS,¹⁷ amelynek feladata évente 12 heti műsornak az elemzése október és június között. Összesen 3200 műsort választanak ki, amelyből 2700 kerül tartalmi elemzésre. Az eredmények azt mutatják, hogy az erőszak minden hálózaton jelen van, ennek 70 százaléka büntetlen marad. Az erőszakos média egy erőszakos társadalmon belül létezik, ez a kijelentés megoldja az elején felmerült kérdést: a média ösztönzi-e a társadalmon belüli erőszakot, vagy a társadalmon belüli erőszak ösztönözi a médiát ennek közvetítésére. Érdekes azonban megfigyelni, hogy bár az erőszak minden más társadalomban jelen van, erre nem szentelnek oly nagy figyelmet sehol máshol, mint az amerikai médiaoktatásban.

Újabb kutatások azt is kimutatták, hogy a médiagyártás és forgalmazás kontrollja nem képes megoldani a problémát, így a legújabb törekvések arra irányulnak, hogy különbséget tegyenek erőszak és erőszak között.¹⁸

Dél-amerikai médiaoktatás

A statisztikák szerint a világ médiatermékeinek a 90 százaléka az AEÁ, Japán és egyes európai államok kezében van. Azt a következtetést vonhatjuk le, hogy aki kézben tartja a globális kommunikációt, az szimbolikusan kézben tartja a világközönséget: homogénné teszi az ízléseket és szükségleteket, hatást gyakorol a közérdek fölött. Ebből a megállapításból kiindulva a dél-amerikai médiaoktatók a gazdasági hatalmak és a médiafogyasztók közötti dialógus előmozdítására törekednek. Ez a fajta médiaoktatás több problémára próbál megoldást találni és nyújtani:

- a médiaoktatásra vonatkozó politikai és kulturális figyelemnek a hiánya,

- az oktatóintézmények beavatásának a szüksége,

- az oktatók és nevelők hiánya,

- a kritikus és moralista hozzáállások közötti határ megállapítása.

A dél-amerikai médiaoktatás felfogása szerint a média a szegény embert a fogyasztásra biztatja és bátorítja, arra, hogy erotikus érzékeit kielégítse, és nem utolsósorban arra, hogy erőszakosságát kiélje. A megoldás ezekre a problémákra az alternatív média, amely hangot ad a szegényeknek, és amely összetarthat egy csoportot vagy egy közösséget.¹⁹ Nemcsak a hagyományos médiát kell átértelmezni, hanem különös hangsúlyt kell fektetni arra a szerepre, amit az új technológiai médiaeszközök tölthetnek be.²⁰

Ennek a médiaoktatási típusnak a gyökerei a múlt gyarma-tosítási történelmébe nyúlnak vissza, nagymértékben a marxista gondolatvilágból merítenek ihletet. Azt tartja ez a felfogás ugyanis, hogy a média lehet a demokrácia előmozdító eszköze, és képes létrehozni a társadalmon belül egy szimbolikus rendet.

Ausztrál médiaoktatás

Ausztráliában az ABA²¹ adja meg, vonja vissza, illetve újítja meg a tévé- és rádióadók működési jogát. Két összetevője van: a tervezési (Planning and Corporate Services Division) és a programok és működési politika (Policy and Programs Division) osztály. Az első szervező és adminisztratív szerepet tölt be, aktívabb, mint a másik, és félévenként helyzetfelmérést ad ki a kiskorúak médiával való kapcsolatáról (International Research Forum Newsletter). A második szerepe a közönség védelmezése. Az egyik fő feladata a különböző hálózatokat arra ösztönözni, hogy adásaikat a minisztérium által előírt keretek közé szo-rítsák.²² Nagy figyelemmel követik mindazt, ami a kiskorúakhoz jut el a médián keresztül,²³ külön (ausztrál) gyermekek és fiatalok számára gyártott programok közvetítését támogatják.²⁴

Médiaoktatás Franciaországban

A még logocentrikus iskolával, az ezen a téren mutatkozó törvényhiánnyal, az oktatók hiányával szemben a médiaoktatás pedagógiai problémából kifejezetten mozgalommá válik. Mindez Franciaországban történik, ahol a CLEMI,²⁵ az Oktatásügyi Minisztérium szervezete foglalkozik a médiaoktatással. Médiaoktatók, médiaszakemberek, kutatók, szülők és diákok vesznek részt a médiaoktatásban, oktatási és nevelési programokat dolgoznak ki együtt, amelyeket országos szinten alkalmaznak. Oktatókat képeznek ki mind elméleti, mind gyakorlati szinten, Párizsban és az ország más részein is kurzusokat szerveznek. A CLEMI tanulmányokat és más oktatói eszközöket ad ki és tesz elérhetővé a tömegtájékoztatással kapcsolatosan.

Médiaoktatás: a média oktatása vagy oktatás a média segítségével _

Amikor médiaoktatásról beszélünk, ennek két alapvető összetevőjét kell figyelembe vennünk: a médiához való helyes viszonyulási módnak az oktatását, valamint a hagyományos tudás a média eszközei által történő tanítását.

A hagyományos nézet szerint a média által történő tanítás azt jelenti, hogy az oktató a média eszközeit csatornaként használja fel a más, médiától független területeket érintő tudás közvetítésére. Itt nem esik szó a közvetítési folyamat vagy az eszköz elemzéséről. A szakértők közül sokaknak az a véleménye, hogy ez a szakasz már hanyatlófélben van, különösen ha figyelembe vesszük a média eszközeinek a valóság minden területébe való beilleszkedését. Valójában nehéz matematikáról, földrajzról, irodalomról beszélni a média által nyújtott eszközök használata nélkül. Másrészt pedig szinte lehetetlen a média eszközeinek a használatát oktatni az eszközök használata nélkül (médiáról média nélkül beszélni).

A médiaoktatás a médiával való kapcsolatot a társadalmon belül elemzi, minden társadalomtudományi, politikai, gazdasági tényezővel, ami egy üzenet létrehozásában, közvetítésében és fogyasztásában szerepet játszik. Segíti a diákokat megérteni a médiatermékek gyártási dinamikáit, ezeknek terjesztését, a médiaipar növekedését, a reklám szerepét stb.

Nemcsak a média oktatása és a média által történő oktatás között kell azonban különbséget tennünk, hanem a médiaoktatás és médiaműveltség között is. Egyesek véleménye sze-rint²⁶ a médiaműveltség a médiaoktatás közvetlen eredménye. D. Lemish azt állítja, hogy a kettő között a múltban létezett bizonyos különbség, a médiaoktatás inkább általános fogalom volt, míg a médiaműveltség a médiának kifejezett kritikus elemzését jelentette. Mit jelent tehát a médiaműveltség? Gyakran fogalmazzák meg így: „a médiatermékekhez való hozzáférési, ezek megértési, elemzési és alkotási képessége".²⁷ Hagyományos szemmel nézve a médiaműveltség kritikus képességet jelent,²⁸ amely lehetővé teszi azt, hogy a személy a médiában rejlő ideológiákat megértse.

Az új médiaeszközök (internet) egyre inkább jelen vannak a mindennapi élet bármilyen területén, és ez a mindenütt jelenlevő valóság a médiaműveltséget képességből társadalmi gyakorlattá és készséggé alakítja. Nem elég a médiaműveltséget csak újságolvasás vagy tévénézés közben elővenni. Képesnek kell lennünk szem előtt tartani a médiával kapcsolatban szerzett ismereteinket minden egyes pillanatban, bármilyen eszközzel kerülünk kapcsolatba egy adott pillanatban. És a tapasztalat azt mutatja, hogy a nap folyamán egyre kevesebb az az idő, amikor nem vagyunk kapcsolatban tömegtájékoztatási eszközökkel, egyre kevesebb a csend.

A médiaoktatás legfőbb célja az, hogy a társadalmon belül aktív egyéneket képezzen ki. Az iskolai szinten történő médiaoktatás egyik legfőbb előmozdítója Sonia Livingstone. Az ő állítása szerint „a médiaoktatásról szóló viták a társadalmi életben való részvételről és ennek céljáról szóló viták".²⁹ Az UNESCO azt állítja, hogy az általa szervezett médiaoktatási programok „megpróbálnak új módszereket létrehozni, amelyek elősegítik az egyént, különösen a fiatalokat, hogy aktívan vegyenek részt a saját közösségük kulturális és politikai valóságukban".³⁰

Médiaoktatás és demokrácia

Mit jelent a demokrácia a globális liberalizmus korszakában, egy olyan kelet-európai országban, mint Románia? Maga a demokrácia fogalma fejlődési folyamaton ment keresztül az 1989. decemberi eseményektől kezdve egészen napjainkig. Ha abból a kijelentésből indulunk ki, miszerint a média rendszere mindig követi a társadalom és a politika rendszerét, azét a valóságét, amelyben működik, állíthatjuk, hogy a média fogalmának a köztudatban való fejlődésével együtt fejlődött a médiának a demokratikussá válása is, amely az elmúlt 70 év alatt legalább három fő szakaszt ismert a múlt század ötvenes éveitől egészen 2007-ig, amikor Románia EU-tagállam lett. Az első korszak a kommunista diktatúrának felel meg (1950-1990). A második szakasz a civil kor, amelynek jellemzője az új politikai - legalábbis elméletileg demokratikus - értékek előmozdítása. A legfrissebb korszak az iparmédia, amelyben a média a piac törvényeit és szabályait követi.

A diktatúra alatt működő médiára a függetlenség hiánya, az egyetlen nézőpont képviselete, a politikai rendszer érdekeinek feltétel nélküli védelmezése, az információgyűjtésben való pasz-szív magatartás jellemző.

A civil média esetében a tömegkommunikációs eszközök olyan információk forgalmazására törekednek, amelyek segítik a társadalom tagjait közölni a kormány felé saját szükségleteiket, megkönnyítik a kormány tevékenységének a szem előtt tartását, és előmozdítják a dialógust. Kétirányú információs folyamatot hoznak létre, a polgárok és az adminisztráció között mind helyi, mind regionális vagy országos, legújabban pedig európai szinten. Több szempontból mutatják be a valóságot. Hogy mindezt megvalósíthassa, a médiának autonómiára van szüksége, valamint széles körű nézőpontra és az információgyűjtéshez, kiválasztáshoz és közléshez szükséges szabadságra.

A piacorientált média működésének a mozgatórugója az anyagi profit a liberális politikai rendszerben, amelynek alaptényezője a piacgazdaság. A piacorientált média autonómiahiányban szenved, hiszen minden tevékenységét a piacgazdaság dinamikái határozzák meg. Minden információt a piac nyomása alatt közölnek, a konkurencia elképzelhetetlen határokig kényszeríti az információszolgálatot, teljesen háttérbe szorítva a közérdeket. A média nagyobb figyelmet fordít és több helyet szentel azoknak a politikai szereplőknek, akik a gazdasági befektetéseket tartják kontroll alatt.

A demokratikus média az információhoz való szabad hozzáférést teszi lehetővé, amely egy egészséges demokráciában legalább két alapvető oknál fogva fontos. Elsősorban lehetővé teszi a polgárok felelősségteljes döntését az esetleges téves vagy kellő információ hiányában hozott döntésekkel ellentétben. Másodsorban az információ kontrollszerepet tölt be, lehetővé teszi a megválasztott politikusok tevékenységének az ellenőrzését. A kormány és a média közötti konfliktus viszony lehet az egészséges és jól működő demokráciának a jele.

Ha a média szerepe a demokratikus politikának és társadalmi rendnek az előmozdítása, akkor a média fejlesztésének a fő célja a tömegtájékoztatási eszközök az állam és a piac világának a hatása alól a polgárok érdekeinek képviseletére való átállás kellene hogy legyen. Ha a média valóban a demokrácia előmozdítója, akkor szerepe az, hogy alternatív és hiteles hangokat hozzon létre, hogy lehetőséget adjon az alternatív vélemények kifejezésére. A hiteles kommunikáció lehetőséget ad a polgároknak, hogy a számukra legmegfelelőbb információ birtokába kerüljenek, és informált társadalmi, politikai és vallási döntéseket hozzanak, így aktív részeseivé válva a társadalomnak és az egyháznak. Az a média, amely a demokrácia szolgálatában áll, helyet ad a dialógusnak, az érvelésnek. Az új kommunikációs technológiához kötődő eszközök, mint például az internet teszi ezt leginkább lehetővé.

Napjainkban a tökéletes demokráciának a képe sokat veszített értékéből, és így a médiának a politikai rendszer és a választók közötti közvetítő szerepe is csökkent. Előtérbe került ellenben a médiának az a feladata, hogy hangot adjon a népnek a politika rendszerével szembeni elégedetlenségnek, mindenki kifejezésre juttathatja véleményét, a munkahelyen, a vallási közösségben, a társadalomban.

Mindezek mellett a médiának bátorítani kellene az embereket, különösképpen a fiatalokat, hogy több érdeklődést mutassanak a politika iránt: nemcsak képet nyújtson nekik a társadalmi, politikai, vallási valóságról, hanem fel is szólítsa őket annak az információnak a keresésére, amely a legjobban segíti őket a demokráciában való aktív részvételben. Nemcsak fel kell szólítania őket, hanem lehetővé is kell tennie számukra, hogy hangjukat és véleményüket hangoztassák az új technológia segítségével. A média ma már nem annyira ellenőrzési eszköz, inkább az az eszköz, amelyen keresztül a bármifajta vezetőknek visz-szajelzést, javaslatokat, tanácsokat nyújthatunk, kifejezésre juttathatjuk egyénileg vagy csoportosan saját véleményünket, beleegyezésünket vagy elégedetlenségünket bizonyos döntésekkel szemben.

Mint minden más eszköznek, így a médiának is mint a demokrácia előmozdítójának vannak előnyei és hátrányai. De minden nehézséget félretéve megállapíthatjuk, hogy az internet és általában az új technológiához kapcsolódó eszközök hatásosak a demokratikus és vallási értékeknek a fiatalok körében való terjesztésében. A kommunikációs hálózatok ijesztő gyorsasággal fejlődnek, a hozzáférés ára idővel csökken, a kezeléshez szükséges tudás hamar terjed, és egyre nagyobb készség van arra, hogy az online megtalálható információ a demokráciában való aktív részvételhez alkalmazkodjon.

Míg a hagyományos médiát az érdekcsoportok könnyebben manipulálhatják, az új generációs média forradalmi változást jelent ilyen szempontból, mivel lehetőséget nyújt az alulról, a társadalomból induló demokráciának az előmozdítására, ahol az egyénnek nemcsak hozzáférési lehetősége van az információhoz, vagy elszenvedi az információt, hanem ő maga alkotja és forgalmazza az információt, virtuálisan reális rendezvényeket szervez, tüntetéseket hív össze, ami a hagyományos média világában elképzelhetetlen lett volna. Ami virtuálisan születik, a valós világban kap meghatározást. Még azokban az országokban is, ahol a hagyományos médiát sikerül a kormánynak kontroll alatt tartani, az új média nagy léptekkel terjed, nagy erővel tör elő, képes akár „berlini falakat lerombolni", kijátszani a kont-rollhálózatot.

Mit is értünk a demokráciában az új média segítségével való részvételen? Mindenekelőtt az információhoz való hozzáférési folyamatot, mindazzal, ami vele jár: felismerni az információ fontosságát, megkeresni az információt, megtalálni a számunkra alkalmas információt. Másodsorban az így megszerzett információnak a felhasználáshoz szükséges tudás birtoklását jelenti. Az új média korszakában a demokráciában való részvétel nem szűkíthető le csupán az elfogadás/visszautasítás modelljére, mint a képviselő demokrácia esetében, hanem az egyénnek rendelkeznie kell a szükséges ismeretekkel a saját információ alkotásához és forgalmazásához, tudnia kell saját politikai, társadalmi, vallási, gazdasági nézeteit közölni. Ezt az utóbbi képességet különösképpen támogatni és bátorítani kell a személyre és helyi szükségletekre szabott médiaoktatási program bevezetése által.

Kelet-európai médiaoktatási modell

A tanulmány első részében említett felmérés alkalmával begyűjtött adatok elemzése után kidolgoztam egy gyakorlatban alkalmazható médiaoktatási programajánlatot, amely megpróbál alkalmazkodni a helyi szükségletekhez és igényekhez, hogy a fiatalok körében egy nagyobb és intenzívebb demokratikus részvételt mozdítson elő, amely növelné a polgári érzékenységet a modern kommunikációs eszközök használata által. A felvázolt modell egyrészt a kutatásban mutatkozó hiányosságokra nyújt megoldást, másrészt maguknak a kutatásban részt vevő fiataloknak a médiaoktatással kapcsolatos elképzeléseit dolgozza fel. Célja a fiatalok körében a nagyobb polgári felelősségnek, a társadalmi felelősségnek, a vallásos érzésnek és a politika világa iránti nagyobb érdeklődési szintnek az előmozdítása.

A médiaoktatás szerepe a demokráciában

Állampolgárság, demokrácia és oktatás Kelet-Európában

Annak a fajta oktatásnak, amelynek célja a magasabb médiaműveltség előmozdítása, hangsúlyt kell fektetnie a kritikus nézetképesség és a médiának a civil társadalmon belüli aktív szerepének a megértése közötti kapcsolatra. Mint bármilyen másfajta oktatás esetében, ha általános meghatározást akarunk megfogalmazni, ennek az oktatásnak is célja a diákokat arra tanítani, hogy a társadalomba be tudjanak illeszkedni, úgymond megtalálják helyüket a világban.

Ebből a vezérgondolatból kiindulva született egy keretprogram, amely a médiaoktatásnak az iskolába való bevezetését célozza meg, és amelyben azon képességek kifejlesztése kap hangsúlyt, amelyek nélkülözhetetlenek a társadalomba való teljes értékű beilleszkedéshez.

Ha az esetek többségében ott, ahol a médiaoktatást évtizedek óta komolyan folytatják, a hangsúly azon van, hogy a diákoknak megadják a kellő eszközöket ahhoz, hogy kritikus szemmel és tudatosan lépjenek kapcsolatba a médiával, a mi esetünkben a médiaoktatás feladata abban áll, hogy felhasználva a már elsajátított kritikai és tudatosítási képességeket, megértesse a fiatalokkal a szabad médiának a demokráciában játszott szerepét és fontosságát.

Mit jelent kritikus polgárnak lenni? Az állampolgárság fogalma azonnal a politika világára terelheti figyelmünket még akkor is, ha valójában nem lehet kifejezetten erre szorítani. Az egyénnek rendelkeznie kell a társadalomra, demokráciára, kultúrára, aktív részvételre vonatkozó ismeretekkel ahhoz, hogy kritikus polgárrá válhasson. Ahhoz ellenben, hogy valakit tudatosnak mondhassunk, szükséges, hogy informált legyen, de ne elszenvedje az információt, egyszerűen feldolgozva azt, ami eljut hozzá, hanem aktívan informált, aki képes megkeresni a számára legmegfelelőbb információt, amelynek feldolgozása nyomán saját maga és a társadalom számára hasznos és építő ítéletet tud hozni. A média nem jelenti az egyedüli információforrást, de ennek ellenére az egyik leghatásosabb és leghasznosabb, különösen ha figyelembe vesszük a technológiának az utóbbi évtizedekben való fejlődését. Ez azt eredményezte, hogy napjainkban aligha létezik olyan ember, akihez a tömegtájékoztatás ne jutna el valamilyen formában: az újgenerációs mobiltelefonok (amelyeket több irányú képességeik miatt „okosnak" is nevezünk - smartphone), a társadalmi hálózatok, általában véve az internet használata hozzájárultak annak az időnek a növekedéséhez, amelyet naponta a médiával való kapcsolatra szánunk. Így elkerülhetetlenül az információgyűjtési vagy -szerzési szokásaink is megváltoztak (például a nyomtatott újságok olvasásáról áttértünk az elektronikus újságok olvasására). Maga az információ hatásosabbá vált, fogyasztójához képes sokkal nagyobb sebességgel és kisebb energiabefektetéssel eljutni: felgyorsult az információfogyasztás.

A „jó állampolgárrá" válásnak több módja létezik, de ami e módokat összeköti, az maga az oktatás. A társadalom folyamatos fejlődésében az oktatás (és mint ilyen az újfajta társadalomban a médiaoktatás) nélkülözhetetlen eszköz. Ilyen megközelítésből elemezve a helyzetet állíthatjuk, hogy a médiaoktatás segíti a diákokat jobban megérteni azokat a hatásokat, amelyeket a média a társadalom életére gyakorol.

Kelet-európai állampolgárság és demokrácia az új média korszakában

A médiaoktatás segítségével a fiatalok olyan médiaműveltségi szintet érnek el, amely lehetővé teszi számukra, hogy tudatos döntéseket hozzanak, hozzájárulva maguk és a társadalom fejlődéséhez. Azok a diákok, akiknek médiaoktatásban van részük, nemcsak a saját hasznukra fogják tudni okosabban felhasználni a kommunikációs eszközöket, hanem a társadalmi, demokratikus és vallási értékekről is bővebb ismeretet és tapasztalatot szereznek.

A média és állampolgárság között szoros kapcsolat létezik. A média többek között elősegíti az egyén különböző társadalmi csoportokba való bekapcsolódását, megszervezve a mindennapi életet, és oktatói szerepet tölt be.³¹ Ahhoz, hogy valaki aktívan részt vehessen a társadalmi életben, nem nélkülözheti a média használatát.³²

Az egyénnek szüksége van magyarázatokra, részletekre, szempontokra, véleményekre és tettekre. Ezen információkhoz való hozzáférési lehetőség nélkül az egyéntől megtagadják azt a jogot, hogy a számára legmegfelelőbbnek tartott döntést meghozhassa. Annak, aki folyamatosan és tudatosan figyelemmel akarja kísérni az információt, új ismereteket kell elsajátítania mind egyéni, mind közösségi szinten (együttműködési képesség). A médiához való viszonyulás egyik kulcspontja a 21. században pontosan a társadalmi részvétel, az együttműködési képesség az információszerzésben: senki nem elkülönített fogyasztó, a médiával való kapcsolatunk egy bizonyos csoporton belül történik. Mi a különbség egy jó médiatermék fogyasztója és egy jó keresztény ember között, aki aktív szerepet vállal a demokratikus és vallási értékek támogatásában?

Jó fogyasztó (a médiaoktatás segítségével)	1. Médiaművelt 2. Tudatos 3. Kritikus 4. Aktív 5. Társadalmi szerep 6. Alkotó	Megtanulta, hogyan értelmezze, elemezze, értékelje és nem utolsósorban hogyan alkossa az információt.
Jó keresztény (a médiához való helyes viszonyulás szempontjából)	1. Figyelmes 2. Informált 3. Tudatos 4. Kritikus 5. Felelősen szavaz 6. Társadalmi/politikai vezető	Megtanulta a média szerepét a civil társadalmon belül, megértette, hogy fontos informált szavazónak lenni és aktívan részt venni a közösség/társadalom/ ország/nemzet életében.

A keresztény ember és a fogyasztó összehasonlítása

 

Íme néhány alapvető szabály, amit a médiaoktatásban szem előtt kell tartani:

- nem kell megengedni, hogy a passzív fogyasztói magatartás kerüljön túlsúlyba a médiával való kapcsolatunkban, ellenben a médiatermékek aktív és tudatos fogyasztását kell előmozdítani, a média működésének az ismerete és a médiatermékek aktív alkotása által;

- nagy hangsúlyt kell fektetni az új eszközök ismeretére (internet);

- fel kell ismerni a médiaműveltség gyenge pontjait, és a médiaoktatásban ezekre kell különös hangsúlyt fektetni;

- szem előtt kell tartani a hatásos médiaoktatás célját, vagyis azt, hogy a demokráciában és a keresztény életben való aktív részvételt elősegítse és támogassa;

- figyelembe kell venni azt a tényt, miszerint a médiaoktatás nemcsak a tömegtájékoztatási eszközöknek egy jobb ismeretét célozza meg, hanem ugyanakkor a minden más ismeretnek a média által való közvetítését is jelenti, egy általános műveltséget fejleszt ki az egyénben, hogy ez felelősebbé és műveltebbé váljon.

Hol lehet Kelet-Európában médiát oktatni?

Melyik a legkedvezőbb hely a médiaoktatási tevékenység számára? Nem könnyű ilyen helyet találni, de az ideális helyzet a médiaoktatásnak az iskolarendszerbe való bevezetése lenne. Bár nem lehetetlen, mégis ez talán a legnehezebben megvalósítható megoldás. Lehet ezt a tevékenységet egyesületekre bízni, akár plébániai tevékenységként is kezelni. Mindig a helyi lehetőségeket és igényeket kell figyelembe venni, már csak azért is, mert az oktatásnak nemcsak elméleti, hanem fontos gyakorlati résszel is rendelkeznie kell, ahol a résztvevők lehetőséget kapnak az alkotásra, ehhez pedig megfelelő eszközöket kell nekik biztosítani.

Mit kell megtanítani?

A médiaoktatás a diákokat a médiaalkotásra akarja megtanítani. Bár a legújabb törekvések a figyelmet az új médiával való kapcsolatra akarják terelni, a legtöbb formális iskolai médiaoktatási program még mindig a hagyományos médiára fekteti a hangsúlyt, amelyről azt tartják, hogy a fiatalok életére a legnagyobb befolyással van. A javasolt médiaoktatási program a következő kérdésekből indul ki:

- Ki alkotta az üzenetet?

- Milyen alkotási technikákat használtak a közönség figyelmének a megragadása végett?

- Hogyan értelmezhetik mások ugyanazt az üzenetet másképp, mint én?

- Milyen életstílust, értékeket és szempontokat képvisel, illetve mellékel az üzenet?

- Miért forgalmazzák az üzenetet? Több pozitív szempontra világítanak rá e kérdések: a médiát társadalmi és kulturális nézőpontból elemzik; felhívják a figyelmet arra, hogy amit egy üzenet számunkra jelent, különbözhet attól, amit alkotója közölni szeretett volna; nem kezelik a médiát démonként, sem a közönséget a média áldozataként. Elsősorban én vagyok médiaalkotó, az üzenet pedig, ami a médián keresztül eljut hozzám, egy másik alkotónak a műve, akinek át tudom látni a technikáit, motivációit, eszközeit, ideológiáját. A tapasztalat azt mutatja, hogy igen eredményes megtanítani a diákoknak saját munkájuk értékelését, segítve őket, hogy alkotásukat a helyi társadalmi és kulturális környezetbe elhelyezzék.

Ki oktatja a médiát?

A szakértők

Meg kell határozni a szakember képét, aki erre a fajta oktatásra a legalkalmasabb:

- Legalább egy médiaoktatót kell minden iskolában alkalmazni, akihez a más tantárgy oktatói folyamodni tudnak, és aki különféle kötelező vagy fakultatív jellegű programokat szervez, rendszeresen vagy alkalmilag.

- A más tantárgyak oktatói számára nyári iskolákat és médiaoktatási műhelytevékenységeket kell szervezni, hogy a médiaoktatás szellemét át tudják vinni a saját tantárgyaikba.

A szülők

Tagadhatatlan a szülők alapvető szerepe, hogy gyermekeiket a médiával való első kapcsolatukban segítsék, útmutatást nyújtsanak nekik, és előmozdítsák az alkotóképességet. Annak ellenére, hogy a modern technika lehetővé teszi a gyermekekhez eljutó információnak a könnyebb kontrollját, sok szülő azt állítja, hogy a médiának a saját gyermekei mindennapjaiban játszott szerepe meghaladja őt. Livingstone és Bober ezzel a megállapítással fejezi be a két éven keresztül folytatott kutatást: „A lehetőségek és a veszélyek karöltve haladnak [...] Minél inkább felfedezi az egyiket, annál inkább megtapasztalja a másikat".³³

A fiataloknak a potenciális veszélyektől való megvédésére irányuló stratégiák kidolgozása helyett alkalmasabb segíteni őket a médiát kritikus szemmel való elemzésben, az ehhez szükséges képességek fejlesztésében, az aktív médiaalkotásban. Bátorítani kell őket, hogy keressék az információt, az eseményeket, alkossanak szintézist, próbálják meg kiszűrni azt, amit a maguk számára, a személyes fejlődésre legalkalmasabbnak tartanak, amire az általános tudásukat építeni tudják.

Az egyik legnagyobb gond a szülők felkészületlensége azokkal az alapvető ismeretekkel kapcsolatban, amelyekkel segíteni tudnák gyermekeiket felfedezni a média nyújtotta lehetőségeket, és amelyek szükségesek a hagyományos gate keeper (kapuőrző) szerep betöltéséhez. Livingstone előtt a kutatások többsége a médiával való kapcsolatból adódó veszélyek elhárítására fektette a hangsúlyt ahelyett, hogy kiemelje a rengeteg lehetőséget és előnyt, amit a média kulturális és oktatási szempontból nyújthat. Minden gyermek életének első öt vagy hat évében sajátítja el a társadalmi alapszabályokat, más szóval elsajátítja az alapkultúrát. Pontosan emiatt oly fontos a szülők szerepe, akik segítik a gyermeket értelmes döntéseket hozni a médiával való kapcsolatuk szempontjából is, és főleg abban nyújtanak segítséget, hogy döntéseik következményeit előre láthassák és elemezni tudják. Minden félelem és hiányosság ellenére a szülőknek aktív szerepet kell vállalniuk gyermekeik médiával való kapcsolata nevelésében.

Kit kell oktatni?

Az említett tanulmány a 14-19 éves korú fiatalokra fektette a hangsúlyt, a középiskolás korosztályra. Hangsúlyoznunk kell azonban azt is, hogy a médiaoktatás olyan oktatási forma, amelyet nem lehet egy korcsoportra szűkíteni, amelyből nem lehet kizárni a felnőtteket, különösképpen a szülőket. Más szóval a médiaoktatás a felnőttképzés része. Mivel mégiscsak oktatási forma, és mivel az oktatás ideális helye az iskola, az iskoláskorú gyerekek és fiatalok azok, akiket a legkönnyebb beavatni. Meg kell tehát találni azokat a módszereket, amelyek segítségével a szülőket is be lehet kapcsolni a médiaoktatásba a helyi lehetőségek és szükségletek mértékében.

Médiaoktatási program tíz pontban

A kutatás nyomán begyűjtött, majd feldolgozott adatok alapján, a felfedezett szükségletekkel összhangban, olyan médiaoktatási programot dolgoztam ki, amely tíz pontban nyújt választ a legfontosabb médiaműveltségi hiányosságokra és felmerült kérdésekre. Ennek célja, hogy az egyént mint a társadalom tagját segítse és ösztönözze a demokráciában és a társadalmi életben való aktív részvételre.

A továbbiakban csak felvázolt, de nem részletesen bemutatott médiaoktatási program elgondolása az volt, hogy ezt mind iskolai szinten, mind iskolán kívül alkalmazni lehessen. Azaz olyan program, amelyet alakítani lehet a helyi lehetőségekhez és szükségletekhez.

Íme, a tíz pontban összefoglalt médiaoktatási program:

1. Alapvető fogalmak a médiáról, meghatározások és megvitatandó témák

2. Csatornatípusok, üzenettípusok, technikák, nyelvezetek

3. A média szövegei: film, szappanopera, reklám, sport, zene

4. A közönség

5. Ki áll a média hátterében: a média tulajdonosai, szerkesztők, alkalmazottak szerepe

6. Médiavalóság és ábrázolás: a média a valóság mesterséges képe, ábrázolása

7. Média és társadalom: régi modellek és új javaslatok

8. Az új média ereje: edutainment (szórakoztatva nevelés), multimédia

9. A média kapcsolata a vallásos és az erkölcsi értékekkel

10. Média, demokrácia és politika

Összegzés és záró megjegyzések

Nem lenne értelme az új média korában médiaoktatásról beszélni Romániában anélkül, hogy a hangsúlyt ne az új médiára fektetnénk. Meg kell szüntetnünk a digitális szakadékot (digital divide), átalakítva azt digitális előnnyé (digital provide).³⁴ Napjainkban, amikor a számítógépek és az új kommunikációs technikák használatára a társadalom szinte kivétel nélkül mindenkit kötelez, ez egyre inkább napi szükséglet, az új eszközök használatára való képtelenség, valamint az információkeresési képtelenség felveti a társadalom életéből való kirekesztés veszélyét.³⁵

Nem elegendő azonban a médiának a technikai szabályait elsajátítani, hanem egy egész - többé vagy kevésbé bonyolult - átfogó információs csomagot kell elsajátítani, amelyet társadalmi, gazdasági, kulturális, vallási és oktatási normák alkotnak, a média tudatos és aktív használata, a társadalmi életben, a demokráciában és a vallásos életben való aktív részvétel érdekében.

Összefoglalva az eddigieket, ezek azok a feladatok, amelyeknek egy kelet-európai fiatalok számára kidolgozott médiaoktatási program eleget kell tennie:

- megértetni az információ elérhetőségének és keresésének a fontosságát,

- felébreszteni a fiatalokban a számukra legmegfelelőbb információnak a keresési és elérési vágyát,

- felébreszteni a fiatalokban a vágyat az információ feldolgozására és felhasználásra, és megtanítani a különböző módszereket, amelyeket mindez feltételez,

- serkenteni a médiaalkotás vágyát, különösen az új média segítségével,

- ösztönözni az építő kritika kifejezését.

Az említett kutatás kimutatta, hogy a fiatalok minden szükséges követelményekkel rendelkeznek annak érdekében, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb és legszükségesebb információkat, s a társadalmon és egyházon belül aktív szerepet vállaljanak. Ha nem élnek ezzel a lehetőséggel, az legtöbbször azért van, mert nem ismerik fel ennek fontosságát. Ehhez az - általános értelemben vett - érdektelenség is hozzájárul, amely részben az elmúlt évek totalitarizmusának az öröksége. Ebben az összefüggésben a médiaoktatás feladata a „nekem fontos, engem érdekel" mentalitásnak az előmozdítása a politikai szféra „disempowerment" (gyengítő) mentalitásával szemben.

Aligha képzelhető el, hogy gazdasági válság idején a kormány anyagilag támogatna, a tantervbe bevezetne médiaoktatási programokat, ezért alternatív megoldásokat kell találni a médiaoktatás kivitelezésére, mint például műhelyek és nyári iskolák szervezése, szakképzett tanároknak (médiaoktatóknak) az alkalmazása iskolánként. A legegyszerűbb követendő út az oktatók oktatása, képzése.

Egy egységes, országos szintű, ilyen téren történő képzés hiányában létrejöhetnek szakegyesületek a hiány pótlására. De történhet az ilyen típusú képzés plébániák keretén belül is vagy egyházmegyei szinten, ahol megvan erre a kellő nyitottság, érdekeltség, emberi és gazdasági erőforrás.

Zárógondolatként kijelenthetjük azt, hogy lehetetlen a médiaműveltség végtelen fogalmait és szempontjait egyetlen kutatásban átfogni, bármennyire érdekesek is azok az adatok, amelyek ebből a felmérésből születtek. Elmélyíteni a média társadalmon belül történő fogyasztásának a sajátosságait egy következő munka tárgya és feladata.

Jegyzetek

1 S. Livingstone, Media Literacy and the Challenge of New Information and Communication Technologies, The Communication Review, 7 (2004), 3-14.

2 A. Fedorov, Media Education and Media Literacy: Expert's Opinions, European Mediaculture Online, 2003.

3 P.C. Rivoltella, Media Education. Modelli, esperienze, profilo disciplinare, 69-71.

4 L. Masterman, A scuola di media. Educazione, media e democrazia nell'Europa degli anni '90, 88.

5 L. Masterman - F. Mariet, Media Education in 1990S Europe, 68.

6 L. Masterman, Teaching the Media.

7 Centre de Liaison de L'Enseignement et de Moyensd'Information

8 Positive Entertainment Alternatives for Children Everywhere

9 www.trop-peace.com

10 P. C. Rivoltella, Media Education. Modelli, esperienze, profilo disciplinare, 105.

11 L. Masterman - F. Mariet, Media Education in 1990's Europe, 69.

12 Olyan szerzők számára mint Geneviève Jacquinot, az «educomunikátorok» olyan oktatók, akik több kunikációs eszközt képesek belefoglalni oktatói tevékenységükbe.

13 I. S. de Oliveira, From Media Education to Educommunication.

14 P.C. Rivoltella, Media Education. Modelli, esperienze, profilo disciplinare, 149-150.

15 Association for Media Literacy

16 P. C. Rivoltella, Media Education. Modelli, esperienze, profilo disciplinare, 78-80.

17 National Television Violence Study

18 P.C. Rivoltella, Media Education. Modelli, esperienze, profilo disciplinare, 81-82.

19 P.C. Rivoltella, Media Education. Modelli, esperienze, profilo disciplinare, 83--85.

20 S. Livingstone, «Engaging with media - a matter of literacy?», 51-62.

21 Australian Broadcasting Authorithy

22 Broadcasting Services Act

23 Children's Television Standards

24 P.C. Rivoltella, Media Education. Modelli, esperienze, profilo disciplinare, 85-87.

25 Centre de Liaison de L'Enseignement et des Moyens d'Information

26 C. Worsnop, V. Gura, V. Monastyrsky, A. Korochensky, J. Pungente, S. Penzin, I. Rother, D. Suess, T. Shak és mások.

27 Az EU által 2007-ben hivatalosan megfogalmazott meghatározás, l. Current trends and approaches to media literacy in Europe, in http://ec.europa.eu/culture/media/literacy/docs/studies/study.pdf

28 D. Buckingham, Media Education: Literacy, Learning and Contemporary Culture.

29 S. Livingstone, What is media literacy?, Intermedia, 32 (2004), 18-20.

30 UNESCO, 2007

31 A. Silverblatt - N. Zlobin, International Communication: A Media Literacy Approach.

32 D. Buckingham, Media Education: Literacy, Learning and Contemporary Culture, 9-12.

33 S. Livingstone - M. Bober - E. Helsper, Active Participation, Or Just More Information?.

34 J. Srampickal, Messages or Massages? Media Matters in India Today, 70.

35 M. Castells, La nascita della società in rete, Université Bocconi Editore, Milano, 2002, 6.