Bardócz Csaba

CSERKÉSZMOZGALOM ERDÉLYBEN
A KEZDETEKTŐL A II. VILÁGHÁBORÚIG

A román cserkészet rövid története

A román cserkészszövetség 1914-ben alakult meg. Első kezdeményezői és a bizottság tagjai között megemlítjük Murgoci és Ghidionescu tanárokat, Berindei ezredest, Simboteanu századost, Manolescu őrnagyot s az ismert újságszerkesztőt, Costa Forut. A főcserkészi tisztséget Károly trónörökös töltötte be, bámulatra méltó rátermettséggel. Nicolae lorga így írt róla: „Károly trónörökös Őfensége 21 éves korában fiatalsága teljes lendületével és természet adta bátorságával szervezte meg az erkölcsi és fizikai nevelésnek ezt a kiváló intézményét, a cserkészetet."¹

Murgoci tanár 1913 nyarán tért haza Angliából. Hazatérve úgy beszélt az angol scout intézményről, mint amit itt is be kell vezetni. Javasolta is, hogy Pandurii României legyen az új intézmény neve. A mozgalom szervezésébe Károly herceg is bekapcsolódott. Ő volt az, aki a cercetaşi nevet javasolta, így ő lett a román cserkészet fejedelmi „keresztapja".

Károly herceg ezután elutazott Potsdamba, ahonnan a háború kitörése miatt hamarosan hazatért, és létrehozta a ll. kohorszot² a Felső-Prahova völgyében. Az elsőt ugyanis a bukaresti Gheorghe Lazăr líceum növendékei alapították, saját kezdeményezésükre.

1914-ben a Prahova völgyében Károly herceg szervezésében került sor az első nagyobb szabású cserkész kirándulásra, amin 500 ifjú vett részt, úri és parasztgyerekek vegyesen. A hercegi vezér és serege nyomán mintha a földből nőttek volna ki, úgy alakultak meg a cserkészlégiók szerte az ország-ban.³ Egy évnyi lendületes munka után Berindei ezredes évi jelentésében már 9000 román cserkészről számolt be,⁴ akik 56 kohorszban működtek.

A román cserkészek első találkozójára, az első nemzeti táborra Curtea de Argeşen került sor 1915-ben. Ekkor már előrelátható volt, hogy a háború elkerülhetetlen, ezért ilyen irányú szakismeretekre oktatatták a cserkészeket. A fiatal főparancsnok, Károly herceg, aki ekkor már a trón örököse volt, 1916. május 19-22. között összehívta a második nemzeti nagytábort. A főváros hatalmas sétányán, a Kiseleffen volt a tábor.⁵

Három hónap után, 1916. augusztus 25-én a román cserkészet számára is eljött a cselekvés ideje. A nagy légió parancsnoka mozgósított valamennyi kohorszot és belépésre szólította fel az ország fiatalságát. A mozgalom olyan méreteket öltött, hogy egyszerre 66 kohorszra szaporodott a cserkészosztagok száma, akik a háború alatt a legkülönfélébb szolgálatokat teljesítettek. Egyesek mentő-, futár-, vasúti, telefon- és távirdai szolgálatot teljesítették, mások műhelyekben és hivatalokban segédkezetek, nagyvárosokban még rendőri szolgálatot is végeztek. Jászvásáron és Bukarestben ellenőrizték az árakat, részt vettek a hadbavonultak családjai segélyezésében, az állomásokon cigarettával és teával szolgáltak az átutazó katonáknak stb. Egyes csapatok ún. „víg őrsöket" szerveztek, akik vidám nótákkal és színdarabokkal járták végig a kórházakat, hogy ezzel is enyhítsék a sebesült katonák szenvedését. Mások régi vitézi énekeket tanultak meg, s az ősök példáit felidézve buzdították a harcba induló katonákat. Egyeseket annyira elragadott a haza szolgálata iránti vágy, hogy maguk is fegyvert fogtak. Cälärasi-ban az egész város lakossága elmenekült a bombázás elől, csak nyolc cserkész maradt a rábízott helyen. Tárgu Jiuban a város védelmében is részt vettek, bár ezt a parancsnok megtiltotta. Azért, hogy hasonló eset elő ne forduljon, megtiltották nekik, hogy belépjenek hadműveleti területre. A háború idején a cserkészek feladata az volt, hogy az ország belsejében helyettesítsék a férfi munkaerőt, és a hadba vonult apjukat és bátyjaikat helyettesítsék a ház körüli munkálatokban.

A háború Romániára nézve legszerencsétlenebb korszakában, a Bukarest kiürítése utáni időben is megállták helyüket. A főváros kiürítését a hatóság ugyanis csak a 16-40 év közöttiekre nézve határozta el. A cserkészparancsnokság vezetése alatt, a szülők beleegyezésével 93 cserkész is távozott, akik a száműzetés nehéz hónapjain át szenvedésben edzett derék férfiakká serdültek, és nélkülözhetetlen tagjai lettek azon gyerekkolóniáknak, amelyeket Moldvában szerteszét alapítottak (ide a fejvesztett menekülés után gyűltek össze). Ezek a kolóniák igazi cserkészkolóniák voltak. Összesen 12 légióparancsnok volt megbízva a 9154 gyermek irányításával. Az élet robinsoni volt: maguk készítették ágyaikat, takarítottak, fát vágtak az erdőben, legeltették az állatokat, művelték a földet, kikényszerítve belőle az élethez legszükségesebb terményeket. A háborús romániai cserkészet második fázisa főleg Mugur és Nedeleu tanárok nevéhez fűződik.

A háború után a romániai cserkészet legjelentősebb állomása az 1920-as londoni jamboree volt, ahol nagy sikereket ért el a Romániát képviselő kis csoport szomorú népdalaival és nemzeti táncaival. Részt vettek az akadályversenyen, ahol másodikok, a kötélhúzó versenyen harmadikok, a bélyeg- és nemzeti kézimunka-kiállításon, illetve a nyomolvasáson pedig elsők lettek.⁶

Ezenkívül évente tartottak táborokat a következő helyszíneken: Techirghiol (1920), Brassó (1921), Nagyszeben (1922) és Sinaia (1923). Az utóbbin maga Ferdinánd király is részt vett. E táborok legfőbb segítője - Károly herceg mellett - M. Grigorescu hadnagy volt.⁷

A háború után a legjelentősebb társadalmi szolgálatuk a következő volt: három héten át mintegy 200 cserkész állt szolgálatba azért, hogy a posta és a telefon alkalmazottainak sztrájkja miatt az államra nehezedő kár legalább egy részét elhárítsák.⁸

A nagy lendületet vett romániai cserkészet 1924 után megtorpanni látszott. A megtorpanás oka az volt, hogy a sors elragadta a seregtől a vezért.⁹ Nem vettek részt a koppenhágai jamboreen, s az évi táborozások is kimaradtak. Lendületet csak helyenként vettek, ahol lelkes vezetők állottak a helyi szervezetek élén. Említésre méltó a Körös-vidéki kerület (Ţinutul Crişanilor) működése, amelynek Simboteanu ezredes volt a szervezője. Aktív munkát végzett a Ghidionescu tanár vezetése alatt levő Szamos-völgye kerület is.¹⁰

Romániában a cserkészet kiváltságos kultúrintézmény volt. Adómentességet, vasúti kedvezményt és postadíj-mentességet élvezett. A Fundaţia Culturală Principele Carol (Károly herceg kulturális alapítvány) egyik alosztályaként működtek (Direcţia 5-a), amelynek céljai közt szerepelt a cserkészcsapatok megalakításának elősegítése, hogy azok az ifjúságot Baden Powell elvei szerint életrevalóságra, kezdeményező készségre, önérzetre neveljék.¹¹

1927-ben az alapítvány megváltoztatta az elnevezését, és a Fundaţia Culturală Regele Mihai (Mihály király kulturális alapítvány) nevet vette fel. Hivatalos lapja ekkor még nem volt a szövetségnek. A Szamos-völgyi kerület adott ki egy nyomtatott újságot Mesagerul Cercetaşului (A felderítő hírvivője) címmel.¹²

A Nagylégió 1929. évi adatai szerint Romániában 7024 fogadalmat tett és 2052 fogadalom előtt álló cserkész volt, 19 megyében, 120 kohorszba osztva. 1929-ben hét tábort tartottak, ahol 277 cserkész vett részt. A statisztika nem említi az erdélyi katolikusok táborát, pedig a nagyszebenieknek, gyergyóiaknak és a kolozsváriaknak is volt táboruk, összesen 110 résztvevővel.¹³

1930-ban Károly herceg visszatért az országba, s a cserkészmozgalom nagy lendülettel indult újra. Két hónap múlva megrendezték a Piatra Neamţ-i jamboreet, ahol még gyenge volt a sereg, de kétévi kemény munka után sokat fejlődtek. 1932-ben 203 kohorszban több mint 20 000 cserkész működött. 1932-ben a szenei jamboreen a 20 000 román cserkészt 2000 táborozó képviselte.¹⁴

A cserkészet iránti szeretet egyre nőt az országban. Nagybánya erdős területet ajándékozott nekik, Kolozsváron is több helyen területet kaptak (például a Fellegvár oldalán, a Kálvária körül, sőt szó volt arról, hogy a Bethlen-bástyát is megkapják), Ilfov megyében, Beletin de Vale nevű községben tízholdnyi területet kapott a Nagylégió.

1933. július 10-én nyílt meg az első tiszti tábor Breazán, ahol jelen volt a romániai cserkészet minden fontos vezetője: Manolescu tábornok és Sâmboteanu ezredes, a tábor legfőbb kezdeményezői, Nedelcu és Popa At. inspektorok, Mugur tanár, Negulescu és Stoenescu parancsnokok, Goia tanár, a kolozsvári kohorsz parancsnoka. Ez a tiszti tábor friss vért hozott a román cserkészet életébe.

A belügyminisztérium 656. számú, 1935. január 15-én kiadott rendeletében kötelezte a prefektúrákat és a közelöljáróságokat, hogy költségvetésükbe vegyék be a cserkészet céljaira szükséges összeget, ha a helybeli parancsnok kéri ezt.¹⁵

1936-ban több kiképző táborra kerül sor: július 2-12. között kiscserkész vezető tábort szerveztek nők számára. Július 15-30. között ugyancsak kiscserkész vezető táborra került sor, de ez alkalommal férfiak számára. Mindkét tábort Breazán tartották. Ezután augusztus 6-29. között cserkészparancsnokképző tábort tartottak Brassóban. A tábor költségeit a Nagylégió fedezte, a résztvevőknek csak az utazás 75 százalékát kellett kifizetniük.¹⁶

A következő évben fekete fellegek jelentek meg a román cserkészet egén, 1937. január 24-én ugyanis a király aláírta a strázsa, illetve a cserkészet egyesítéséről szóló rendeletet. Ez azt jelentette, hogy a 7-14-es korosztály strázsakiképzést kapott, míg a 14-18-as korosztály strázsa cserkész kiképzést (străjer cercetaş).¹⁷

A cserkészet Erdélyben

Erdélyben az első cserkészcsapatot Z. Sebess József, a Református Kollégium tornatanára szervezte meg Székelyudvarhelyen 1911-ben. Három év múlva ez a csapat már 84 cserkésszel tevékenykedett. A Jóbarát folyóirat szerint a háború előtt és alatt az erdélyi cserkészet vagy nem volt felekezeti jellegű, vagy református volt.¹⁸

1920 előtt Erdélyben a következő városokban volt cserkészcsapat: Aradon, Déván, Fogarason, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Orsován, Resicabányán, Szatmárnémetiben, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Temesváron. (A felsorolás betűrend szerinti, és nem a megalakulás időpontját veszi figyelembe.)

A két világháború között Erdélyben a cserkészet volt az egyetlen meg nem támadott szervezet, amelyben az erdélyi magyar diák és iparos ifjúság, minden különösebb ellenőrzés nélkül, őszinte magyar közösségi életet élhetett. Az erdélyi magyar cserkészet a jamboreekon, a levelezésen és a cserkészirodalmon keresztül szoros kapcsolatot tartott fenn az anyaországi cserkészettel. Szervezetileg, gyakorlati ismeretekben, hagyományokban, szokásokban és szellemében megegyezett vele. A trianoni tragédia nem változtatott az erdélyi cserkészeten. Noha az erdélyi csapatok a román cserkészszövetség tagjává váltak, sokkal inkább hasonlítottak a magyar cserkészethez, mint a románhoz.¹⁹ Az Erdély és Magyarország közötti viszony megoldása 1921-ben még nem volt lehetséges. Sík Sándor az 1922. május 28-án tartott országos rendes közgyűlésen megállapította, hogy a kisebbségi magyar cserkészetnek csak Londonon keresztül tudtak némi támogatást nyújtani. 1920-ban ugyanis Londonban ülésezett a Nemzetközi Cserkészkonferencia, ahol a külügyi vezető a kisebbségi cserkészet helyzetének rendezését célzó javaslatot dolgozott ki.²⁰

A svájci kanderstégi megállapodásig - források hiányában - alig tudunk valamit az erdélyi helyzetről. A háború után a katolikusok kezdeményezték a csapatok szervezését. Az első a gyulafehérvári Majláth Gimnázium csapata volt, amely az 1922-23-as cserkészévben alakult újjá.²¹ Egy évvel később, 1924. április 13-án a csapat 63 cserkésze fogadalmat tett a város román cserkészcsapatainak jelenlétében.²² Új kezdeményezés volt az aradi cserkészcsapat beindítása, amely az ottani román kohorsszal egyetértésben, sőt vezetőinek kezdeményezésére alakult meg 1923. május 4-én. Az első kiképzést egy román öregcserkész vállalta. Nagyváradon 1925. március 30-án alakult meg az első csapat.²³ Kolozsváron az akkori körülmények miatt viszonylag későn, csak 1927. május 5-én tehetett fogadalmat a kegyesrendi főgimnáziumban 1925 óta szerveződő csapat. Követték őket a református és unitárius főgimnáziumi csapatok is. Az utóbbi erejét bizonyítja az, hogy itt készült el Erdély és Románia első vitorlázó repülőgépe, amelyet a cserkészek építettek és használtak.²⁴

Új mérföldkövet jelentett az erdélyi cserkészet történetében az 1925. március 31-én tartott kanderstegi cserkészkongresz-szus kisebbségek érdekében hozott határozata, aminek az eredményeit a Jóbarát a következőképpen méltatta: „A megbízottak kijelentik, hogy minden kisebbségnek joga van saját nyelvén, saját vezetőivel cserkészetet létesíteni, s ha az ország többségi cserkész szövetségével nem tudna megegyezni, jogait azon állam cserkészszövetsége védi, amellyel egy nyelvű az illető kisebbség."

A meglévő erdélyi magyar csapatok közösen alkottak egy légiót. Új csapat alakításához hat jótálló, egy vezető és 12 fiú kellett. A szervezés 1927. január 13-án indult meg, amikor az erdélyi katolikus iskolák főigazgatósága leiratot intézett az iskolákhoz, ebben felszólította a vezetőket, hogy szervezzenek cserkészcsapatokat.²⁵ A reformátusok csak később csatlakoztak a kezdeményezéshez. Nehezen indult be a regös munka és az öregcserkészet is. A vezetők elsősorban a csapatok összefogását, ifjúsági vezetők képzését, a szórványmagyarság - főként a moldvai csángók - megismerését szorgalmazták.²⁶

1928-ban, a 269. számú határozat értelmében a kolozsvári kohorsz úgy döntött, hogy feloszlatja a cserkészetet és beolvasztja a román Astra kulturális egyesületbe. A magyar csapat vezetősége azonban kiharcolta, hogy a kohorsz csapatai továbbra is cserkész keretben működhessenek.

Erdélyben kétféle cserkészet volt: diákcserkészet és iparos cserkészet. Az utóbbi 1929-ben indult,²⁷ de nem volt fejlődőképes, mert a cserkészet legfontosabb munkaidőszakában, a nyári vakációban az iparos fiúk csak nehezen kaptak mestereiktől két hét szabadságot. Ezért csak ott fejlődött ki igazán az iparos cserkészet, ahol a diákcserkészek pártfogásukba vették őket.²⁸

Az erdélyi magyar cserkészetnek nem is annyira hivatalos, mint inkább tekintélyen alapuló irányítója a kolozsvári római katolikus főgimnázium cserkészcsapata volt, amely szervezettségben, cserkészismeretben, pártfogókban, létszámban a többi magyar csapat előtt állt. A csapat lelke és irányítója a fáradhatatlan, köztiszteletben álló Puskás Lajos gimnáziumi tanár volt. A 30-as évek elején őrsvezetőképzést szervezett, bár nem nevezte annak. Csapata Zsibón és Maroshévízen rendezett nagyszabású táborozást, ahová Erdély valamennyi csapatából 5-10 fiút láttak vendégül, olyanokat, akiket vezetőjük méltónak tartott ott megjelenni (rendszerint az őrsvezetőket küldték el, s a cserkészeket elkísérték a csapatvezetőjük is). A fiatalok őrsvezetői kiképzést kaptak, a parancsnokok pedig tisztképzésben vettek részt. A táborokat mindig őrsi akadályversenyek és nagyszabású hadijáték zárta.²⁹

1930-ban Bukarestben cserkészkongresszust tartottak, ahol jelen voltak a romániai magyar cserkészek is. Ugyanebben az évben, augusztusban Piatra Neamton rendezték meg az első román nemzeti nagytábort, ezen a magyarországi küldöttség két cserkésszel vett részt dr. Major Dezső parancsnoksága alatt. Két év múlva Nagyszebenben sor került a második román nemzeti nagytáborra. A tizenöt napig tartó állótáborban a magyarországi 250. számú Hangya cserkészcsapat vett részt 30 cserkésszel, Kemény Dezső parancsnoksága alatt.³⁰ A következő, sorban a 3. román nemzeti nagytáborra Mamaia-Konstancán kerül sor 1934-ben. Ettől az évtől kezdve Romániában is hangsúlyosabban az államérdekek szolgálatába állították a cserkészetet. A Bukarestben megtartott csapatvezetői kongresszuson elhatározták, hogy az Oktatásügyi Minisztériummal karöltve bizottság készíti elő a katonai előképzésre vonatkozó törvényjavaslatot. A Jóbarát ekkor még abban reménykedett, hogy a cserkészet megmarad annak a családias otthonnak, ami eddig is volt. A katonai előképzés fejlesztését célzó munkálatok iránt nagy volt az érdeklődés mind a magyarok, mind a románok részéről. A románok a Honvédelmi Minisztériumtól kértek tájékoztatást, míg a magyarok az attasék jelentéséből szereztek tudomást a szomszédok tevékenységéről. A bukaresti magyar katonai attasé szerint a Román Ifjúság Nevelési Hivatala a mindkét nembeli, 7 és 18 év közötti ifjúság erkölcsi, nemzeti szellemű és testi nevelésének egységes irányítására hivatott szerv, amelyet 1934. május elején kiadott törvény hívott életre. Ezzel a rendelettel elmérgesedett a helyzet, és heves összecsapás indult meg a vakbuzgó nacionalista strázsaság és a cserkészet vezetői között.³¹

A 1936. évi brassói jamboree volt a román cserkészmozgalom hattyúdala. A magyarországi csapat a vészt hozó nacionalizmusok jelenlétéről, a cserkésztestvériség és az államhatalmi erők súlycsoportbeli különbségeiről szerezhetett tudomást. Hogy milyen is lett a cserkészet, azt egy erdélyi levélből tudhatjuk meg: „A tervezett reformot végrehajtották. A cserkészetet véglegesen besorolták a »nagy falanx« strá-zsaszervezetbe. A 15 éven felülieket kötelezően felvették tagjaik közé mint strázsacserkészeket; azonban nem mindenkitől veszik be az esküt. Cserkészkalapot csak külföldi táborban szabad viselni. A cserkészruhából csak az ing maradt meg (kék nadrág, sárga nyakkendő, szürke harisnya, fekete cipő, fehér sapka sárga címerrel, piros sípzsinór, jelzések zsinórszínei: zöld, piros, lila, kék stb.). Tehát felvehetjük a versenyt a legszebb paradicsommadárral."³²

Az újonnan kitalált román Országőrség (Organizaţia Starja Ţării) leventeszerű, militarista szervezet volt, amely a mindenkori vezetés iránti hűség és a soviniszta öntudat jegyében tevékenykedett. Az Országőrség fejlesztésnek ellenhatásaként Erdélyben erősödött a kisebbségi cserkészet. A román cserkészszövetség saját érdeke védelmében is erélyes lépéseket tett a kisebbségi cserkészet visszaszorítására. Célját mégsem érte el, mert 1937-ben hivatalosan is betiltották a cserkészcsapatok működését, felszámolták a cserkészetet.³³ Helyét a Károly király alapította Országőr, a vasgárdisták szerint a Királyőr szervezet vette át. Ez minden fiatal számára kötelező volt.

Ez óriási csapást jelentett az erdélyi magyar ifjúság életére nézve, hiszen megszűnt az egyetlen lehetőség, hogy - aránylag - zavartalanul végezhessék az ifjúsági munkát. A cserkészet az a hely volt, ahol a jövőre készülő, mást is megsegítő, önmagát megvédő életre nevelték a magyar fiatalságot, ahol csak magyar népdalokat tanítottak nekik, ahol a székelyföldi táborokban elszórt magyarokról, moldvai csángókról beszéltek, ahol székely balladákat szavaltak. Egy-két évig még itt-ott titokban folyt a cserkészmunka. A táborozásokat országszerte betiltották, de ezen a rendeleten az életrevaló csapatok úgy fogtak ki, hogy mozgótáborokat szerveztek, mellőzték a cserkészruhát és a jelvényeket. Az egyik csapat vakmerően állótábort is megkísérelt, de ezt a járási csendőrség feloszlatta.³⁴

1939-ben az Országőr szervezet teljesen mellőzte a kisebbségi ifjúságot, ezzel halálra ítélte azt. A következő évben már tervbe vették a kisebbségek bevonását is, de erre már nem került sor, mert 1940. augusztus végén visszacsatolták Erdélyt Magyarországhoz.³⁵

Érdekes, hogy 1940 szeptemberében, az interregnum idején Kolozsvár rendjét a hivatalosan már nem működő cserkészek biztosították. Szervezőjük és vezetőjük Dobri János cserkészvezető lelkipásztor volt.³⁶

Teleki Pál - a keserű felvidéki tapasztalatokból okulva -mindent megtett az erdélyi magyar berendezkedés tapintatos, óvatos végrehajtásáért. Ezért segítésképpen és a helyi szociális szervezetek támogatására cserkészerőket indított Erdélybe (velük együtt kelt útra a szövetség legszűkebb vezérkara, elsősorban az ügyvezető elnök, Éry Emil), hogy megtegyék a szükséges előkészületeket a szervezőmunka beindítására. A szövetség már szeptemberben megbízatást kapott Telekitől arra nézve, hogy „a leszakított erdélyi részekben működő és az anyaország cserkészszövetségével a megszállás tartama alatt is összeköttetésben állott magyar csapatokat sürgősen keressék fel, szervezzék újjá, és állítsák be a szociális szervezet szolgálatába, hogy felválthassák azokat a magyar fiúkat, akiket a szociális akció megindításához innen kiküldtek."³⁷ A rendelkezésre bocsátott két kis autó 3000 km-t futott és 700 liter benzint fogyasztott a feladat teljesítése során. Lendületet vett az a munka, aminek átmenetileg a leventeképzést is helyettesítenie kellett.

A HÖK (Hárshegyi Őrsvezetők Köre) is bekapcsolódott a munkába. A november elsején kezdődő első kolozsvári vezetőképző táborba, amit a Kolozsvár melletti Lomb-erdőben tartottak meg, 110 fős HÖK csoport, a Központi század utazott le.³⁸ A csapatok munkájának anyagi megalapozására sokféle gyűjtési formát javasolt és szervezett a központ. A játékos megnevezések mögött a háborús gazdálkodás és a nyomasztó szegénység lapult. „Héjavadászok" elnevezést kapott a narancshéj-értékesítés, „pénzgyártás papírból" címen folyt a papírgyűjtés. „Vasgyúrónak" nevezték a vasgyűjtőket, „havasok fiainak" a hólapátoló-kat. Rendeztek még „fillérversenyt", „télen-nyáron egy ruhában" mozgalmat, „vissza a természethez akciót" is.³⁹

A 1940 májusában Makón megalakult az V. kerület Csanád-Arad-Torontál megyei szerve. Életre hívták a HÖK Keleti Századát. A kolozsvári Károly király parkot átnevezték Horthy Miklós parkká. Az indulásnál 53 vezető szorgoskodott, akik már régen dolgoztak a helyi mozgalomban. Ebben az időszakban megtette első tétova lépéseit a férficserkészet is. Egymás után alakultak a leánycserkész csapatok: Nagyváradon, Besztercén, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban. Az első csapat 1941. május 11-én tett fogadalmat.⁴⁰

1941. április 5-10. között őrsvezetőképző tábort tartottak Gyergyószentmiklóson, amelyre Erdély különböző részeiből sereglettek a fiatalok.⁴¹ Június 26-július 2. között regös tábort tartottak Kisbácsban.

1940-1944 között az észak-erdélyi cserkészmozgalom a Magyar Cserkészszövetség keretei között működött. A Magyar Cserkészszövetség méltó elismeréssel vette át az ÉszakErdélyi cserkészet meglévő erőforrásait: a cserkészvezetőket, a fogadalmat tett cserkészeket és a cserkészkorú fiatalokat.⁴² Különös elismerésként 48 személyt jutalmaztak az 1941. május 17-én alapított erdélyi Arte et marte! (Tudománnyal és fegyverrel!) emlékéremmel.

A magyar cserkészmozgalom 1942. évi átszervezése hangsúlyozottan fokozta a cserkészet katonai jellegét, ennek negatív hatása sok esetben érezhető a fegyelem, a rend, az alaki külsőségek merevsége terén és a cserkészvetélkedők szervezési formáiban.⁴³

Jegyzetek

1 A romániai cserkészet története. Jóbarát, 1927. január 15., III. évfolyam, 5. szám, 116-117.

2 A kohorsz (cohors) a Római Birodalomban, a császárság korában a hadsereg egyik egysége volt. Létszáma 500 és 1000 között váltakozott, nagyjából megfelel a magyar ezrednek. A román cserkészek ezeket a fogalmakat használták az egységeik jelölésére. Egy helység összes cserkészei a helység kohorszát alkotják, bármennyi legyen a számuk. Az első csapat, ami megalakult egy adott településen, volt a helység kohorsz központja, ehhez csatlakoztak a később alakult csapatok (centúriák). Az alapító csapat parancsnoka lett a kohorsz parancsnoka. Egy kohorsz alapításához egy parancsnok kellett, ki ismerte a cserkészet lényegét, 4 őrsnyi ifjú (legkevesebb 12) - aki lehetett iparos, gimnazista, földműves, mellékes volt a foglalkozásuk - és 6 férfi, aki az intézményt anyagilag vagy legalább szellemileg támogatta. Ha ezek megvoltak, akkor el kellett küldeni a kérést a Fundaţia Culturală principele Carol székházába.

3 Puskás Lajos: Királyi vezér a sereg élén. Jóbarát, 1932. október 15., VIII. évfolyam, 2. szám, 34.

4 A romániai cserkészet története. 116-117.

5 Puskás: Királyi vezér a sereg élén. 34.

6 A romániai cserkészet története. 116-117.

7 Puskás: Királyi vezér a sereg élén. 34.

8 A romániai cserkészet története. 116-117.

9 Puskás: Királyi vezér a sereg élén. 34.

10 A romániai cserkészet története. 116-117.

11 Puskás Lajos: A romániai cserkészet szervezete. Jóbarát, 1926. november 15., II. évf., 3. szám, 64.

12 A romániai cserkészet története. 116-117.

13 Puskás Lajos: Hazai cserkészhírek. Jóbarát, 1930. március 15., V. évfolyam, 7. szám, 165.

14 Puskás: Királyi vezér a sereg élén. 34.

15 Cserkészhírek: Közösségi és megyei támogatás. Jóbarát, 1936. március 15., XI. évf., 7. szám, 196.

16 Cserkészhírek: Breazan parancsnok kiképző tábor. Jóbarát, 1936. június 15., XI. évf., 10. szám, 227.

17 Cserkészhírek. Jóbarát, 1937. február 15., XII. évf., 6. szám, 138.

18 Gergely Ferenc: A magyar cserkészet története. 1910-1948. Budapest 1989, 143.

19 Bodnár Gábor: A magyarországi cserkészet története. Budapest 1989, 98.

20 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 138-140.

21 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 143.

22 A Romániai Magyar Cserkészszövetség bemutatása. Kézirat.

23 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 143.

24 Romániai Magyar Cserkészszövetség bemutatása. Kézirat a Romániai Magyar Cserkésszövetség sepsiszentgyörgyi székhelyén, a tb. elnök, Gaál Sándor tulajdonában.

25 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 143-144.

26 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 185.

27 Kovács Lajos: A cserkészet újraindulásának fontosabb momentumai. Kézirat.

28 Bodnár: A magyarországi cserkészet története. 98-99.

29 Bodnár: A magyarországi cserkészet története. 99.

30 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 155.

31 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 185.

32 Uo.

33 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 275.

34 Bodnár: A magyarországi cserkészet története. 99-100.

35 Bodnár: A magyarországi cserkészet története. 100.

36 Kovács Lajos: A cserkészet újraindulásának fontosabb momentumai. Kézirat.

37 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 276.

38 Kovács Lajos: A cserkészet újraindulásának fontosabb momentumai. Kézirat.

39 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 276.

40 Gergely: A magyar cserkészet története. 1910-1948. 277.

41 A Kolozsvári Református Kollégium Évkönyve az 1940-41. iskolai évről. Kolozsvár 1941, 56.

42 Kovács Lajos: A cserkészet újraindulásának fontosabb momentumai. Kézirat.

43 Uo.