vAKMERŐ SZÍVEK (28)

 

A Lord Baden-Powell of Gilwell brit hadparancsnok által alapított cserkészet ma a világ legnépesebb ifjúsági mozgalmának számít. Magyarországon 1910-ben, Erdélyben 1911-ben indult meg a cserkészmunka, majd a kis- és nagyközösségekben zajló tevékenységek koordinálására száz évvel ezelőtt, 1912. december 28-án megalakult a Magyar Cserkészszövetség. A történelmi helyzet miatt aztán az idők folyamán más magyar cserkészszövetségek is létesültek. A Romániai Magyar Cserkészszövetség 1990-ben, az első romániai magyar civilszervezetként alakult meg, és azóta végzi áldásos munkáját.

Rovatunkban hat vezetőségi munkatárssal - Gaál Sándor tiszteletbeli elnökkel, Kasza Tamás elnökkel, Simó Gáspár római katolikus lelkivezetővel, Kónya Tibor nevelési vezetővel, Kerekes-Salánki István vezetőképző vezetővel és Györgyjakab Tímea külügyi vezetővel - készítettünk interjút.

 

A közösségi élményt semmi sem pótolja

Gaál Sándor a Romániai Magyar Cserkészszövetség alapításában részt vett cserkészvezető. Tizenhét évig volt a Szövetség elnöke, jelenleg a tiszteletbeli elnöki tisztséget tölti be. Ma is aktív nevelő, a sepsiszentgyörgyi 44-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat vezetője, a helyi cserkészmúzeum és a vadas cserkészpark koordinátora.

Ozsváth Judit: Önről cserkész berkekben közismert, hogy már a cserkészet hazai újraindulása előtt is „cserkészkedett". Kérem, beszéljen erről!

Gaál Sándor: Sepsiszentgyörgyön lakom 1986 óta. Marosvásárhelyen végeztem 1974-ben, a volt Pedagógiai Intézet fizika-kémia fakultásán, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytattam tanulmányaimat, levelező tagozaton. 1974-1986 között a Kovászna megyei Komandón tanítottam fizikát, kémiát, biológiát, dendrológiát és dendrometriát. 1986-ban helyeztek át Sepsiszentgyörgyre, a volt Pionírház környezetvédelmi körének vezetése és az igazgatói teendők ellátása céljával. Áthelyezésemre tulajdonképpen a komandói gyerekekkel végtett munkám és elért sikereim eredményeként került sor: az iskola 220 tanulója közül 150 látogatta a fotókörömet, és több mint 50 barkácsolt a rádióskörön. Az iskola minden diákja nagy odaadással dolgozott az általam létesített iskolai csemetekertben, és gondozta az iskolai nyúlfarm lakóit. Vakációban sokat kirándultunk, és nyaranta szerveztem expedíciókat a Keleti-Kárpátokba. Mi jelöltük le akkor a Pentelő és Nagy Sándor-csúcsok közötti Kárpát-gerincet. Baráti kapcsolataimat és az akkori támogató vállalatok rendszerét kihasználva 1986 után a semmiből építettem fel a Tanulók Palotájának épületét, valamint a sepsibesnyői és a komandói pionírtáborokat. Mindezek eléggé hiányos törvényes háttérrel valósultak meg, de aztán lassan sikerült mindent hivatalosan is rendezni. Akkor is úgy volt, hogy ha az ember akart valamit tenni a közösségért, kockázatot kellett vállalnia, és rengeteget kellett önkéntes alapon dolgoznia.

O. J.: Ezek után szinte természetes, hogy a cserkészet újraindulásakor is „résen volt"...

G. S.: Közvetlenül a rendszerváltás után, amikor Iliescu úr megszüntette az addigi ifjúsági szervezeteket, tudtam, hogy sürgősen lépni kell. Már akkor világos volt, hogy ki fognak találni valami újat. Tulajdonképpen meg is próbálták a volt ifjúsági aktivistákkal.

Akkoriban Hargita megye új főtanfelügyelője Beder Tibor volt. Vele már a rendszerváltás előtt szerveztünk ifjúsági találkozókat. Hargita megyében működött a Jöjjön velünk!, míg Komandón indítottuk a Pro natura mozgalmat, ez ma is tevékenykedik. Tiborral már karácsony után tárgyaltuk, hogy gyorsan lépni kell, s a legjobb változat a cserkészmozgalom lesz. Ekkor már öregcserkészeink szervezkedtek Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Marosvásárhelyen. Ezt követően januárban és februárban több alkalommal szerveztünk találkozót Csíkszeredában öregcserkészek és a mozgalommal szimpatizálók részére. Májusban Gyergyószárhegyen, a ferences kolostorban került sor az alapszabályzat kidolgozására és a törvényes bejegyzés előkészítésére. Itt, a kastély lovagtermében tettek fogadalmat az első felnőtt cserkészvezetők. Ezután sorra szerveződtek a csapatok a januárban már működni kezdők mintájára.

O. J.: Milyen meghatározó élményeket, emlékeket őriz több mint másfél évtizedes szövetségi elnök korából?

G. S.: 1993 és 2011 között a szövetség elnöki tisztségét is betöltöttem. A kezdeti évek többnyire a mozgalmat ért vádak kivédésével teltek, mert a hatalom bennünk látta a legnagyobb veszedelmet a román állam nemzetbiztonsága szempontjából.

Szegényes körülmények között sikerült működtetni csapatainkat. Képviseltettük szövetségünket minden kárpát-medencei és tengerentúli magyar cserkészrendezvényen és 2007-ben az angliai világtalálkozón.

O. J.: Jelenleg is csapatvezető. Milyen programokat szerveznek, hogyan élnek ma a sepsiszentgyörgyi cserkészek?

G. S.: Csapatom, a 14-es számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapat 1990-ben alakult, és azóta is folyamatosan működik. A jelenlegi, közel száz cserkész között már ott vannak az első cserkészeim gyermekei is.

A heti rendszerességgel tartott foglalkozások mellett sokat túrázunk, kirándulunk és részt veszünk a város rendezvényein. Rákóczi-emlékhelyeket látogattunk végig a Kárpát-medencében, a Vereckei-hágótól Rodostóig. Meglátogattuk a hét millenniumi emlékmű helyeit, illetve a még létezőket.

Kilenc éven át csapatunk szervezte meg a Betlehemi Békeláng elhozatalát Bécsből és szétosztását Erdély-szerte. Az eltelt időszakban csapatunk több emlékhelyet kopjafával jelölt meg. Emlékművet állítottunk a cserkészet alapítójának Sepsiszentgyörgyön, Petőfinek és Bem apónak Kelementelkén, Látó Annának Komandón. Ötévente szervezünk Petőfi-Bem zarándoklatot Berecktől Fehéregyházáig, Petőfi Sándor élete utolsó hét napjának színterein. Az utolsó alkalommal lengyelországi cserkészek is velünk tartottak.

O. J.: 1990-hez képest nagyot változott a világ, s benne a fiatalság is. Miként érzékelhető ez a változás a cserkészeten belül? Lát-e különbséget a kezdeti idők cserkészei és a mostaniak között?

G. S.: Valóban sokat változott a világ az utóbbi két évtizedben. Fiataljaink előtt megsokasodtak a kihívások. Sajnos a szabadosság irányába sodródik a világ, ami cserkészeinken is érződik, s emiatt fontos, hogy nagyon vonzó és tartalmas tevékenységeket szervezzünk számukra. Rendkívül fontos a felnőtt vezetők példás viselkedése és önzetlen munkája.

A nagy változások a nagyvilágban való szabadabb mozgást is lehetővé tették, valamint a gyors kapcsolattartást is az internet segítségével.

O. J.: A Cserkész Múzeumhoz és a Vadas Cserkészparkhoz is kötődik mai tevékenysége. Kérem, ismertesse ezeket a létesítményeket, és beszéljen ilyen irányú munkájáról!

G. S.: Csapatunk több mint két évtizedes kitartó munkájának legnagyobb elismerése Kovászna megye szintjén a cserkészpark létesítésének lehetősége. A megyei tanács ingyenes használatra átadta a lerobbant Vadas utászházat, ahol cserkészeink és a szülők segítségével berendeztük a cserkészparkot és az erdei iskolát.

Az elmúlt évben Sepsiszentgyörgy városi tanácsa adott egy lebontásra ítélt épületet, ahol egy év alatt több mint 2000 önkéntes munkaórával csapatotthont és ifjúsági mozgalmi múzeumot rendeztünk be számos tárgyi és fotó emlékekkel. Még egyszer bebizonyítottuk, hogy kitartó munkával és jó szervezéssel sok minden megvalósítható.

O. J.: Miért tartja jónak, ha egy fiatal cserkésznek jelentkezik?

G. S.: Több évtizedes pedagógiai és cserkészvezetői tapasztalatom meggyőzött arról, hogy nagy pedagógusok tanítása helytálló. A gyerekek igénylik, hogy közösséghez tartozzanak, és versenyszerűen megméretkezzenek. A közösségi élményt semmi nem pótolja. Egy kis ügyességgel megnyerhetjük gyerekeinket a cserkészcsapatok számára, még mielőtt kétes társaságokba kerülnének.

O. J.: Milyen a jó cserkész? És a jó cserkészvezető?

G. S.: A jó cserkész csupán a tíz cserkésztörvény szerint kell éljen. A jó cserkészvezető a tíz cserkésztörvény szellemében isten-, haza-, embertárs- és természetszeretetre nevel. Személyes példaadással követendő életmodellt állít cserkészei elé.

O. J.: Milyen üzenetet fogalmazna meg a mai gyerekek, fiatalok felé a cserkészettel kapcsolatosan?

G. S.: Bátran kóstoljanak bele a cserkészetbe, mert nem bánják meg. Senkinek nincs annyi igaz barátja a nagyvilágban, mint egy cserkésznek, hisz a cserkész minden cserkészt testvérének tekint. A cserkészmozgalom pedig a világ legrégebbi és legnagyobb taglétszámmal rendelkező ifjúsági szervezete.

 

Mindenki becserkészhető

Kasza Tamás tíz éve tagja a Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetőségének. Korábban külügyi vezető, majd ügyvezető elnök volt, 2011-től pedig az elnöki tisztséget tölti be.

1976-ban született Szamosújváron, szülei egyetlen gyermekeként. Olyan keresztény nevelésben részesült, amit a családban tapasztalt szeretet és pozitív életpélda támasztott alá. Ez nemcsak az elkényeztetéstől óvta meg, de az igényesség felé is vezette. Már korai tinédzserkorától kezdte keresni magának azt a közösséget, amely a közelebb volt kialakulófélben lévő értékrendjéhez. A karatétól a táncházig sok mindent kipróbált, minden érdekes volt, de semmi sem volt igazán meggyőző számára...

O. J.: Hosszas keresgélés után aztán mégis talált valami igazán vonzót. Mi volt ez?

Kasza Tamás: Kedves Barnya atyánk (Sza-lontai Barnabás OFM) lelki vezetői munkája révbe ért, amikor az 1991-1992-es tanévben megnyitotta számunkra az utat az éppen kialakulni látszó ifjúsági lelkigyakorlatok felé. Első alkalommal Désre mentünk, hisz egy fiatal, lelkes és közvetlen, Csaba atya nevű ferences pap (Böjte Csaba OFM) oda hívott össze bennünket. Ez volt az első ilyenszerű lelkigyakorlatunk, mely meghatározó nyomot hagyott bennünk, és ugyanakkor az első találkozásom is a cserkészettel. Teljességgel meghatározott és lenyűgözött, ahogyan a ferences atya és egyben cserkészvezető irányítása alatt tevékenykedtek és viselkedtek az ottani cserkészek. Nagyon sok érdekességet tudtak, és mindezek mellett valami leírhatatlan varázslatos légkör övezte őket - a kis titokzatosság teljességgel ellenállhatatlanná tette őket nemcsak számomra, hanem valamennyi lelkigyakorlatozó társam számára is.

Meg is kérdeztük Csaba atyától, hogy mik a feltételei a cserkésszé válásnak, és hazaérve beindítottuk a munkát. Olyan felnőtt személyre kellett találnunk, aki hajlandóságot mutatott közösség-, azaz csapatalapításra és ennek vezetésére. Nem sejtettük viszont, hogy ez kemény dió lesz, és igen nagy próba elé állít bennünket. Szinte két évig kerestük, fogyhatatlannak tűnő lelkesedéssel az olyan személyeket, akikről reméltük, hogy igent mondanak, de sajnos sorban mindenki visszautasított. Már csak hármunkban égett a vágy lángja, amikor 1993 nyarának végén megtaláltuk Laci bátyánkat, aki nagy örömmel fogadott bennünket, és a már szinte hihetetlennek tűnő választ adta felkérésünkre: „Igen, szívesen vállalom". Raff László elektromérnök aztán tíz évig volt a csapatunk vezetője.

Hosszas, tudatos de hihetetlenül érdekes és motiváló felkészülés után 1994. május 8-án tettem le a cserkészfogadalmat, melyről nemcsak tudtam, de éreztem is, hogy egy életre szól. Éreztem, hogy végre kiteljesedett bennem az, amit már évek óta kerestem, az, amire szüleim neveltek, amire nevelőim, lelkivezetőim irányítottak. Olyan közösséget találtam végre, melyben teljességgel otthon éreztem magam, ahol társaim is hasonló értékrenddel rendelkeztek, olyan közösséget, mely értékei révén a legtökéletesebben ötvözte az istenit az emberivel, az egyházit a világival, mely lefedte a legszélesebb érdeklődési körrel rendelkezők kíváncsiságát is, mely motivált, s mely nekem megadta a hiányzó testvéreket is.

Hivatásom, meghívásom már igen ifjú koromban elkezdett érlelődni bennem, és kis léptekben meggyőződéssel haladtam a papi hivatás irányába. Érettségi utáni éveimben egyre erőteljesebbé vált bennem a hívás, de ennek tisztázása sok akadályba ütközött, és kevésnek bizonyult a rendelkezésemre álló idő. Ekkor a gondviselés által küldött lehetőséggel élve a katonaságot választottam mint egyéves gondolkodási időt, és bölcsen tettem. Hazaérkezéskor már tisztán láttam, hogy Isten hívását nem csak kizárólag papként lehet megélni, hanem elkötelezett közösségi vezetőként/nevelőként, családos emberként is ugyanúgy az ő útján szolgálhatok. Ugyanakkor a katonaságnál ért egyedi élettapasztalat a hivatásában küszködő és idealista gondolkodású legényből férfit faragva küldött haza. A felismerés és a tapasztalat új lendületet adott életemnek.

Így végeztem el a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen a pszichológia szakot, remélve, hogy segíti majd nevelői munkámat, és megtanultam az órásmesterséget édesapámtól, a családi tradíció folytatásaként és a fenntarthatóság biztosítása végett, majd elismerést szereztem egy kolozsvári szakmai kiképzést tesztelő intézetben. Időközben egyházmegyei ifjúsági referens voltam, egyháztanácsos lettem, és folyamatosan cserkészkedtem.

Szüleim és említett mentoraim sorához csatlakozott még Petike barátom is (Pierre Clarmidy jezsuita), aki ifjúkorunk megformálásában és társkeresésünk döntéshozatalában egyaránt segítségünkre volt, miközben csapatunk és erdélyi magyar cserkészetünk igaz szövetségesévé vált. Itt említem még Laci bácsit (Arató László cserkészvezetőt, az egykori Márton Áron Kiadó vezetőjét), aki cserkészhivatásom megerősödésében és leképezésében játszott szerepet, az ökümenikus gondolkodás kiteljesedésében segítő taizéi közösséget és Sanyi bátyámat, aki életmunkája révén sokunk számára még igen hosszú ideig példakép marad.

Időközben egymásra találtunk társammal, megházasodtam, és cserkészházasságunk gyümölcseként 2011. május 16-án megszületett Panna lányunk és Gergő fiunk.

O. J.: Kérem, ismertesse a Romániai Magyar Cserkészet felépítését, és vázolja annak munkáját!

K. T.: Él nálunk az a mondás, hogy egy cserkész nem cserkész, mint ahogyan egyetlen sejt sem alkot egy testet. A legkisebb egység az őrs (öt-nyolc személyből álló csoport), több őrs alkot egy rajt, több raj pedig egy csapatot. Kisebb létszámú csapatok esetén több őrs is alkothat egy csapatot. Több csapat alkot egy körzetet, nagy létszámú cserkészszövetségek esetében több körzet alkot egy kerületet, s ezek summája alkotja a cserkészszövetséget. Ez valamennyi magyar cserkészszövetségben így van.

Az elmúlt évtizedben végrehajtott megfontolt változtatások sorozatának köszönhetően, az RMCSSZ jelenlegi alapszabályzata szerint egy háromtagú elnökség vezeti a szervezetet, mely mozgalmi vezetőből, ügyvezető elnökből és az elnökből áll. Ez a felosztás két alappillérre osztja a szövetség vezetőségét. A nevelésért a mozgalmi rész felel, és ezt erősíti a nevelési vezető, a vezetőképző vezető, valamint a lelki vezetők. A szervezeti oldalon dolgozik a külügyi vezető, a gazdasági vezető, a PR koordinátor és a főtitkár. Velük együtt alkotjuk a kibővített elnökséget. Meggyőződésem, hogy ez az eddigi legjobban kigondolt felépítés, nekünk pedig megadatott, hogy a gyakorlatban is bebizonyítsuk ezt.

Az első erdélyi cserkészcsapatok már 1990-ben megalakultak (Udvarhelyen a Budvár, Kolozsváron az Apáczai Csere János), és gomba módjára szaporodtak. 1993 telén már 51-nél több csapat tevékenykedett. Jelenleg 138 bejegyzett cserkészcsapatot tartunk számon, és Erdély-szerte több mint 1500 szülő bízza ránk gyerekei iskolán kívüli nevelését. A cserkészmódszer sikerére utal az a tény is, hogy a cserkészet a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma, valamint az is, hogy a jelenlegi Magyar Kormány nyilvánosan is elismerte a cserkészet több mint százéves értékorientált nevelői munkáját, és felvállalta felkarolását a minél hatékonyabb ifjúságnevelés érdekében. Csapatainkban, akárcsak a világon a legtöbb helyen, koedukáció van, felekezeti szempontból pedig, néhány kivételtől eltekintve (ezek a plébániai vagy parókiai csapatok) legtöbb csapatunk ökumenikus szellemben dolgozik. Kisebbségi sorsban osztozva és legtöbb helyen szórványban élve a magyar közösség megélésének a fontossága előnyt élvez, s ugyanúgy egymás hitének a megismerése által egymás jobb megértése és gazdagítása.

A nevelési alkalmak és az önnevelésre serkentő lehetőségek sora megszámlálhatatlan, de az alapot a heti őrsi foglalkozások adják. Ezt követik a rajtalálkozók, a csapattalálkozók, a portyák és a kirándulások. Mivel a találkozás, ismerkedés, megmérettetés alkalmai egyaránt hozzájárulnak a személyes és közösségi fejlődéshez, a csapatok nevelési munkáját a körzetek és a szövetség különböző korosztályoknak szervezett tematikus rendezvényekkel egészíti ki, illetve a legügyesebbek a vezetőképzésen kívül a nemzeti és nemzetközi programokra/táborokba is eljuthatnak.

O. J.: Milyen munkákat jelentettek/jelentenek az ön számára a szövetségen belül korábban és jelenleg betöltött feladatkörök?

K. T.: A cserkész köszöntés így hangzik: Jó munkát! Én úgy éreztem, hogy mindenben erre kell törekedni, hivatással és elkötelezettséggel. Soha nem könyököltem annak érdekében, hogy tisztségeket és pozíciókat érjek el életemben, éppen ezért elképzelhetetlennek tűnt, amikor 2002-ben - mint derült égből villámcsapás - az egyik választási közgyűlésen teljesen váratlanul javasoltak és megválasztottak külügyi vezetőnek. (Ezt valószínű azzal érdemeltem ki, hogy megszerveztem egy téli taizei zarándoklatot egy busznyi erdélyi cserkésznek Párizsba, majd azt követően Budapestre.) Megtisztelő és egyben nagy kihívás volt számomra, s bár különleges képesítésem nem volt hozzá, lelkesedéssel pótolva kezdtem el a munkát. Részben ismertem a szövetség éppen aktuális helyzetét, és volt bennem egy szilárd elképzelés arról, hogy milyen irányban kellene fejlődni, bővülni, de tudtam, hogy ez csapatmunkát igényel. Létrehoztam egy külügyi bizottság nevű munkacsoportot, meghíva oda hozzám közel álló és mások által javasolt cserkésztestvéreket, akik nyitottak voltak a munkára. Négy év alatt ebből a munkacsoportból nőttek ki a következő elnökség tagjai, de ugyanakkor -meghatározó lépésként - közös munkával sikerült aktualizálni a szabályzatunkat, újragondolni az őrsvezető képzési folyamatot és elindítani az országos vezetőképzést, valamint megszervezni REGE elnevezésű szövetségi táborunkat, mely szinte minden szinten új lendületet adott az erdélyi magyar cserkészetnek. Ha az 1990-es évek elejét az erdélyi magyar cserkészet hőskorának nevezzük, akkor a 2000-es évek elejét joggal nevezhetjük az újjászerveződés hőskorának.

2007-ben javasoltak, jelöltek és választottak meg az új alapszabályzatunk új tisztségébe, ügyvezető elnöknek, hogy az elnöki munkakört tehermentesítsük. Ebben a folyamatban igen nagy segítséget jelentett számunkra, hogy - a magyar cserkészet alapértékein túlmenően - volt egy biztos origónk Gaál Sándor bátyánk személyében, aki nemcsak alapítója, de aktív vezetője, nevelője és 1993-94-től elnöke is volt a szövetségnek. Hihetetlenül sok mindent tanultam, és tanulhatott bárki, aki Sándor bátyánkkal együtt dolgozott, de a legcsodálatosabb az volt, hogy mi is felfedeztük, hogy tőlünk tanulva - s a cserkész örök fiatalság jegyében - ő is sok mindennel gazdagodott.

Ügyvezető elnökségem ideje alatt a lelkes és következetes csapatmunkának köszönhetően beindult a rendszeres erdélyi segéd- és őrsvezetőképzés, tisztázódtak a szövetség jogi ügyei, nagyobbrészt megszülettek új szabályzataink, elkészült az annyira áhított egyenruhánk első része, az ing, állandósultak, továbbfejlődtek és bővültek az országos rendezvényeink, és igyekeztünk minél tudatosabban nyitni a társadalom felé. Újraszerveztük az adminisztrációs rendszert, és ennek nyomán megszületett a modern és használható cserkészigazolvány, és nem utolsósorban megszerveztük programokban igen gazdag emlékévünket, ennek keretében pedig a 2000 utáni második szövetségi nagytáborunkat, a MajNem-et.

Szövetségünk és személyes életemben a legnagyobb változást a 2011-es választási közgyűlés előtti időszak jelentette, melyben Sándor bátyánk tudatosította velünk, hogy úgy érzi, megérett az ideje annak, hogy átadja a cserkészszövetség vezetését. Hirtelen bizonytalanokká váltunk, és elkezdtük keresni az ideális elnökjelöltet. Amikor szembe kellett néznem a kihívással, hogy egyedüli jelölt vagyok, nagyon küzdöttem önmagammal. Semmiképp sem tartottam magam annak a jelöltnek, akit én olyan tökéletesen körülhatároltam. Aggasztó volt ugyanakkor az is, hogy ezzel egyidőben munkahelyet kellett váltanom, és túl nagy volt a bizonytalanság, ugyanakkor pedig életem másik nagy változása, az apaság előtt is álltam.

Megtisztelő volt számomra, hogy a sok, nálamnál jóval idősebb és sokkal tapasztaltabb vezető is nekem szavazott bizalmat, így meggondoltan mondtam ki az igent, bízva abban, hogy Isten csakis olyan terhet ró ki az emberre, melyet az képes hordozni.

Az elnök feladata az elnökség munkájának koordinálása, a képviselet, a szerződések és döntések felelősségteljes meghozataláról való gondoskodás, de ugyanakkor a bátorítás és a lel-kesítés is. Azt gondolom, akkor vagyunk jó vezetők, ha tudatosan úgy kezdjük el a munkánkat, hogy a folyamat végére megtaláljuk azt, akinek majd átadhatjuk a stafétabotot.

Van egy mondás, mely meghatározza az önkéntes munkámat: addig dolgozz, míg a munka nem jelent terhet számodra. Ha valaki elkezd panaszkodni arról, amit önkéntesen vállalt, akkor az már régen rossz. Ezért fontos objektívnek maradni, ameddig csak lehet, és a biztonság kedvéért időnként egyeztetni nagy tiszteletnek örvendő tisztánlátókkal, bölcsekkel.

O. J.: Elnöki munkája mellett aktív csapatvezető is. Kérem, mutassa be saját csapatát, beszéljen annak múltjáról, jelenéről és jövőbeni közös terveikről!

K. T.: Mint említettem, a dési cserkészekkel való 1992-es találkozásunk után egy évnél is több eltelt, míg megtaláltuk Laci bátyánkat, aki felvállalta a cserkészcsapat megalakítását. 1993 őszén volt az első toborzó, majd 1994. május 8-án negyvenen tettünk cserkészfogadalmat (Liliom, Sas, Párduc, Kéknefelejcs és Mókus őrsökbe szerveződve) a szamosújvári Ferenc-rendiek templomában. Elődeink tiszteletére mi is Czetz Jánost választottuk csapatnévadónknak, és tevékenységünket az egykori csapat jogutódjaként kezdtük el, a katolikus és a református egyházak támogatásával, ökumenikus szellemben.

Foglalkozásaink azóta is heti rendszer essé-gűek az őrsök számára és havi rendszerességűek a csapat számára. Ezeket a közösség- és kreativitást fejlesztő tevékenységeket a jókedv, a játszva tanulás jellemzi. Kirándulásaink alkalmával a természet világával és a környék jellegzetességeivel ismerkedünk, rendszeresen részt veszünk körzeti, országos és nemzetközi programokon, és mi is szervezünk ilyeneket - ezeken minden alakalommal öregbítjük csapatunk hírnevét. A cserkészév fénypontját és megkoronázását a nyári tábor jelenti, ahol kiteljesül és érvényesül a nevelési folyamat.

A legügyesebbek az évek folyamán segédőrsvezető-, őrsvezető-, illetve segédvezető-képzésben részesültek. Eddig több mint ezer fiatal fordult meg a csapatunkban.

Cserkészszövetségünk jeles rendezvényein kívül 1998 óta rendszeresen részt veszünk és kimagasló eredményeket érünk el az Erdélyben és Magyarországon megrendezett rovásírásversenyeken. Ez késztetett arra, hogy - 2002-től kezdődően - Szamosújváron rendezzük meg a Csodaszarvas nyomában elnevezésű Országos Rovásírásversenyt.

Városunk kultúrkincseinek és szellemiségének továbbéltetése végett rendezzük évente a helyi fiatalok számára az Armenopolis városismereti vetélkedőt.

Tízéves csapatünnepségünk kimagasló eseményeként létrehoztuk az Emlékhelyet, azért, hogy általa városunk és a cserkészet jeles személyiségeinek tisztelegjünk. Az emlékműegyüttes helyet ad Lord Baden-Powell, Ceztz János, Gabányi János és Barna atya emlékplakettjének, és lehetőséget nyújt az arcképcsarnok kibővítésére.

Tizennyolc éves csapatéletünk alatt öt olyan megtiszteltetés ért, amely visszaigazolta munkánk minőségét és értelmét. 2003-ban, háromszori győzelem eredményeképpen, mienk lett a Magyar Nemzeti Rovásírásverseny vándorserlege. A rendszeres országos rendezvények szervezéséért Szövetségünk 15 éves emlékünnepségén csapatunkat Szent György-plakettel jutalmazták. 2007-ben, a 21. cserkész világtalálkozón (Jamboreen) szövetségünk félrajnyi képviseletében hat cserkészünk kapott helyet. 2010-ben, Szövetségünk emlékévében munkája elismeréseként valamennyi vezetőnk Puskás Lajos-kitüntetésben részesült, csapatunk pedig hat kimagasló teljesítményért megkapta a Z. Sebess József-emlékplakettet.

Ebben az évben az időközben családossá vált cserkészeinkkel megalakítottuk a családos cserkészrajt, és a régen, de még közösen elültetett tervet kezdtük el szervezni: csapatunk 20 éves születésnapjára csapatnévadónk második szülőhazájába, Argentínába, Buenos Airesbe készülünk utazni, ahol szeretnénk megkoszorúzni Czetz János egyetlen köztéri szobrát, az általa alapított Katonai Akadémiát és Térképészeti Egyetemet, valamint egy marék erdélyi földdel és teljes elismerésünkkel tisztelegni végső otthonául szolgáló sírja előtt.

O. J.: Kérem, beszélje el a cserkészek között megélt legmeghatározóbb élményeit!

K. T.: Nehéz egyet kiválasztani, ezért talán kategorizálni tudnék inkább.

Életmentés élménye: Ciblesi tájékozódási versenyen vettem részt valamikor 1995 táján, cserkészként teljesen egyedül, ismerősök meghívásának eleget téve. Körülbelül két-három óra járásra voltunk az első településtől. Egyik éjszaka a tábortűz mellett valaki rosszul lett és összeesett.

A szervezők és résztvevők ijedten és bepánikozva tanakodtak, hogy mitévők legyenek. Látván ezt, odaugrottam, megtettem a szükséges és elengedhetetlen lépéseket, majd gyorsan rendelkeztem, hogy mire van szükség a beteg elszállításához. Pár percbe telt, míg elkészült az improvizált, de strapabíró hordágy, aminek segítségével elszállították a beteget addig, amíg a mentő fel tudott jönni. Hihetetlen elégtételem volt - az adrenalin túltengésem mellett -, hogy életet menthettem. Azóta is arra biztatom cserkészeimet, hogy ezt a tudást vegyék komolyan, mert lehet, hogy csak egyszer kell alkalmazni az életben, de akkor életet menthet!

Az önnevelésre való serkentés élménye: A legalapvetőbb cserkészmódszerek egyike az önnevelés. Nemcsak saját gyengéik és erősségeik felismerésében segítünk a fiataloknak, hanem abban is, hogy felfedezzék hajlamaikat, képességeiket. Így történt, hogy egy regős tanyázás idején meglepetéssel fedeztem fel egyik őrsi tagomról, hogy rendkívül ügyesen farag, bár saját bevallása szerint akkor tette ezt először. Minden eszközt felhasználva biztattuk és segítettük kézügyessége fejlesztésében. Elküldtük Csernátonba faragó tanfolyamra, felnőttkora kezdeti éveiben segítettünk neki faragó műhelyben elhelyezkedni. Irányításom és a csapatvezető gondos odafigyelése révén nemcsak szakmáját fedezte fel a cserkészetben, hanem azóta Párizs egyik híres magán-restaurátorműhelyének a vezető faragó mestere lett. Ugyanígy volt példa arra, hogy az őrsi elsősegélyesből tapasztalt asszisztens lett, a krónikásból meg profi fotós, és tovább folytathatnám a sort.

Lehetőség élménye: Az utcánkban lakott egy sokgyermekes család. Szerény körülmények között éltek, és a szülőknek nem volt túl sok idejük foglalkozni a gyerekekkel. A sok testvér között volt egy kis pöttöm gyerek, aki hihetetlenül szerette rúgni a labdát, estétől reggelig csak ezt csinálta a poros utcán. Kíváncsiskodó természetű volt, mindig lefülelt, amikor hazaérkeztem, és kérdezősködött. Látván benne a szikrát, megkóstoltattam vele a cserkészetet, s mint a légy a mézhez, úgy odaragadt. Alakult, szívta magába a tudást, formálta magát cserkészként, és annak ellenére, hogy nagyon nehéz körülmények között nőtt fel, és sok családi problémával kellett megküzdenie, idővel kiformált keresztény értékrendje mégis arra késztette, hogy segítse a családját. Egyetemet vállalt a munka mellett, és kézügyességével a mai napig elcsodálkoztat bennünket. Több mesterséget megtanult már, és közben felnőve csapatunk és cserkészközösségünk vezetőinek sorát gyarapítja.

A „színkavalkád" élménye: Ha egy magyar cserkésznek a fogadalom egy életre szól, akkor a legnagyobb cserkészélmény és megtiszteltetés, ami érheti, talán az, hogy eljusson egy cserkész világtalálkozóra, egy dzsemborira. Számunkra, erdélyi cserkészek számára sok szempontból csakis egy álomként felfogható, megtapinthatatlan fogalom volt ez hosszú ideig, míg aztán 2007-ben valósággá nem vált. A Magyar Cserkészszövetségnek köszönhetően a cserkészmozgalom 100. évfordulójára 21 cserkész utazott ki Angliába, a cserkészet szülőhazájába, közel 40 ezer cserkésszel együtt ünnepelni. Hihetetlen élményfolyamat volt, mely közel két évig tartott, a felkészülési időtől, a válogatástól kezdve a csapattá válásig, a konkrét felkészüléstől a közös munkáig, a dzsemborit megjárt székelykaputól az ottani emlékparkban felállított kopjafáig és az utóprogramokig. (Megjegyzem, a székelykapu odakint zarándokhellyé tette az altáborunkat. Hazahozva ma a Vadas Cserkészparkunk bejáratát díszíti.) Az utóprogramoknak igen sok hozadéka volt, többek között - nagy örömömre - a házasság tudat alatti csírája is ekkor ültettetett el.

Párválasztás élménye: Azt mondják, hogy a világon sokkal több a nő, mint a férfi. Ez papíron jól is mutat, meg a hölgyek is igen szépek és csábítóak tudnak lenni a messzi távolból, meg közelről is, de amikor egész életre szóló társat választ az ember, nem feltétlenül bölcs, ha kizárólag a szeme kecsegtetésére hallgat. És hol találhat leginkább társra, ha nem egy olyan közösségben, amelyikben otthon érzi magát, osztozik a közös értékekben, és a közösség tagjai testvérként tekintenek egymásra. Csapatunkban négy cserkészházasságra adta Isten az áldását, mind a négy házasságban eddig két-két gyermek született. Jómagam meggyőződéssel mondhatom, hogy nemcsak személyes, de családi életemet is megalapozta a cserkészet, egy plusz tartást, merevítést adva mindkettőnk életének.

A fogadalom élménye: Cserkészfogadalmat egyszer tesz az ember életében, majd azt követően minden évben a fogadalom újításával erősíti meg önmagával szemben a fogadalmát, illetve bátorítja és erősíti a közösségbe lépő új fiatal elhatározását és fogadalomtételét. Csodálatos dolog érezni azt, hogy minimum hat-kilenc hónap próbaidő, testi-lelki-szellemi felkészülés után az általad kiválasztott közösség tagja lehetsz, és megkapod az annyira áhított nyakkendőt. És a kör nem zárul be, mert ezáltal egy 2000 fős erdélyi közösség tagjává is válsz, és automatikusan gazdagítod a világon tevékenykedő 36 millió aktív cserkészközösségét.

A fogadalomtételnek másik fele is van, aminek az átérzése viszont kevesebb embernek adatik meg: a fogadalomtétel befogadása, amit csakis képesítéssel rendelkező cserkészvezető tehet meg. Szavakban nehezen lehet leírni azt a megtisztelő és felelősségteljes érzést és egyben örömet, ujjongást, amit a csapat- vagy cserkészvezető érez ilyenkor. Ebben a pillanatban duplázódik saját fogadalmunk érzése és értelme: nem csak elköteleztem magam egy életforma iránt, hanem az iránt is, hogy az előttem fogadalmat tett emberpalántákat a lehető legjobb tudásom szerint vezessem az „emberebb emberré és magyarabb magyarrá" válás útján.

A megbízatás, közösségépítés élménye: Hét évvel ezelőtt kihívásként és megtiszteltetésként éltem meg a cserkészszövetségünk 15 éves születésnapja alkalmából megszervezett emléktábor társparancsnokságát. Az egyedi tapasztalatok, emlékezetes pillanatok, élmények sokak számára felejthetetlenné tették a REGE-tábort, de hála Istennek ennél sokkal többet nyújtott: összehozta Erdély különböző régióinak fiataljait, alkalmat adva közös talentumaik felismerésére és fejlesztésére. Az a tábor megadta a lehetőséget egymás felfedezésére, erősségeink és gyengéink felmérésére, a közösen végzett jó munka örömére, és végül egy álom megvalósítására. Hét év távlatából ma látom, hogy e tábor hozadékaként jutott ki először erdélyi cserkészek csoportja a világtalálkozóra. Felfrissült lelkesedéssel indultak be régi és új csapatok, itt találkozott össze cserkészszövetségünk jelenlegi vezetősége is, megalapozódott a majdani vezetőképző törzs, és egyre több fiatalt kezdett érdekelni - a csapatban végzett munka mellett - szövetségünk sorsa is. Mindezek következményeként erősödött, fejlődött a szövetségünk, megerősödött és kibővült a vezetőképzésünk, gyarapodott a tudásunk, és megtanultuk kiegészíteni egymás munkáját, pótolni egymás hiányosságait.

O. J.: Hogyan látja, mennyire nyitottak a mai fiatalok a cserkészet iránt? Miben különböznek társaiktól a cserkész gyermekek és fiatalok?

K. T.: Úgy érzem, a cserkészet nem véletlenül a világ legnagyobb ifjúságnevelő mozgalma már közel száz éve. Most, amikor iskoláinkban egyre inkább a tárgyi tudásra helyeződik a hangsúly, és szinte teljességgel kimarad a nevelés, nagyon fontos társadalmi feladatot kap a cserkészet. Minden szülő azt szeretné, ha gyermekei egészséges, teljes életet élő emberekké válnának - ebben nagyon hatékony segítséget nyújthat a korosztályi kiscsoportokra, a játszva tanulásra és a pozitív vezetői példára hangsúlyt helyező cserkészet.

A cserkészpedagógia alapjait olyan zseniálisan tette le az alapító Lord Baden-Powel of Gillwell, hogy az kiállta már az évszázad próbáját. A folyamatosan és rohamosan változó világban a cserkészet alapjai és értékei ugyanazok maradnak, ám módszereit folyamatosan az aktuális kor fiataljainak igénye szerint kell alakítani. Nálunk mindez eszköz a nevelésre, és a célt szolgálja, számukra pedig egy új világ lehetősége.

Pedagógusok jelezték vissza, hogy a cserkész fiatalok sokkal aktívabbak, leleményesebbek, kreatívabbak, illemtudóbbak, és sokkal nagyobb a magukkal szembeni és a közösségben, a közösségért vállalt felelősségérzetük.

Minden kor fiatalja más, de egy dolog közös marad bennük: hihetetlenül kíváncsiak, és nagy az érdeklődésük az új iránt. Csak ezt kell ügyesen és leleményesen kihasználni, és szinte kivétel nélkül mindenki „becserkészhetővé" válik.

O. J.: Milyen cserkésztervei vannak helyi, illetve országos szinten?

K. T.: A világon nyolc magyar cserkészszövetség dolgozik, melyeket a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma egyesít. A 21 éve tartó közös munka alatt segítettük egymás fejlődését, rengeteg képzést, tábort, programot, kiadványt dolgoztunk ki, lehetőséget adva a cserkésztestvériség határtalan megélésének élményére is. Mindezek mellet megálmodtuk és útjára indítottuk a közös cserkész vezetőképzési folyamatot, és nem utolsósorban megalkottuk az Összmagyar Cserkész Stratégiát. Mint említettem, a jelenlegi Magyar Kormány elismeri a cserkészetnek a nevelés terén elért hatékony munkáját, és konkrét támogatásáról biztosított bennünket. Ilyen lehetőség (és felelősség) 80 évvel ezelőtt adódott meg a magyar cserkészetnek, Teleki Pál tiszteletbeli főcserkész ideje alatt, amikor megbecsült helyet vívott ki a magyar cserkészet számára az akkori magyar társadalomban és világviszonylatban is.

Erdélyben is az Összmagyar Cserkész Startégia mottója alapján szeretnénk eljárni, biztosítva minden magyar gyereknek a lehetőséget, hogy találkozhasson a cserkészettel. Ennek a tervnek a megvalósítása kezdődik el ebben az - iskolai évvel megegyező - cserkészévben. Ez nagy munkára hív bennünket, melyben előre látjuk a jó termést, de tudjuk, hogy a „szőlőmunkás" igen kevés. Ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy hittel, munkával, kitartással és közös összefogással, Isten kegyelméből akár csodákra is képes lehet az ember. A jövőben ezt a csodát szeretnénk megosztani az erdélyi magyar szülőkkel és az ő gyerekeikkel.

 

Mintha bennük lenne a lelkem...

Simó Gáspár római katolikus lelkipásztor, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum lelkiigazgatója, a Romániai Magyar Cserkészszövetség római katolikus lelkivezetője. Tizenhárom évvel ezelőtti pappá szentelése után nem sokkal tette le cserkészfogadalmát. Jelenleg a 105. sz. Kájoni János cserkészcsapat vezetője.

Székelylengyelfalván született 1969 májusában, a család hatodik gyermekeként. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Székelyudvarhelyen végezte. Fémforgácsoló szakmunkás lett, majd esztergályosként dolgozott. Katonai szolgálaton is volt (Botosani-ban és Cernavodán), ahol sokat tanult a közösség javára végzett munkáról. Leszerelés után könyvelői tanfolyamot végzett, majd anyagkezelő ellenőrként dolgozott. Közben lassan érlelődött benne a döntés, hogy pap legyen. „Minden jó volt, de valami hiányzott" - mondja. Aztán döntött, és 1992-ben elkezdte a teológiai tanulmányokat Gyulafehérváron. Pappá szentelése után négy évig Brassóban volt segédlelkész, ahonnan 2003-ban helyezték a csíkszeredai Segítő Mária Teológiai Líceumba.

O. J.: Milyen körülmények között ismerkedett meg a cserkészettel, és miként épül be mindennapjaiba ez az életforma?

Simó Gáspár: Kerekes László egyházjogtanárom, ma kézdivásárhelyi plébános volt az „oka" annak, hogy cserkész lettem. Ő mindig úgy köszönt: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Jó munkát!" Többször megtörtént, hogy éppen akkor találkoztunk, amikor ebéd után pihenni vagy játszani készültem, s elváláskor így köszönt nekem. „Ennek milyen baja van? Talán tudja, hogy most éppen pihenni akarok, s ezt helyteleníti, noszogat?" - ilyenekre gondoltam, akkor ugyanis még nem tudtam, hogy így köszönnek a cserkészek. Abban az időben a kispapok közül sokan cserkészek lettek a Pongrácz Szent István csapatban, melyet László alapított. Jártak portyákra, rendszeres őrsi foglalkozásokra. Hatodéves voltam, amikor jelentkeztem, s elkezdtem cserkészkedni. Éppen akkor, amikor a legtöbb tennivalóm volt. Ma azt mondom: Istennek legyen hála ezért! Vannak dolgok az én életemben is, amiket utólag másként tennék, de ez nem tartozik azok közé, bár sok harcomba, lemondásomba, lelki-szellemianyagi odaadásomba került. Az idők folyamán magamnak fogalmaztam meg, s aztán többször el is mondtam, hogy az élet olyan, mint egy kifestőkönyv. Az ábrák, körvonalak megvannak, de mi festjük, színezzük ki. A jó Isten a cserkészet által nekem nagyon szép, színes ceruzákat adott a kezembe. Gyönyörű, ami bennem a cserkészet által történt. A telítettség, teljesség érzését tapasztaltam meg e lelkiség, mozgalom által.

Akkoriban a teológiai főiskolai őrsi foglalkozások nyomán ez fogalmazódott meg bennem:

„Végre egy módszer, egy példa arra, hogy miként kell közösséget összehozni, alapítani, működtetni, benne élni!" A dévai 55. számú Kőműves Kelemen cserkészcsapat cserkészeivel együtt próbáztam, s tettem fogadalmat 1999-ben. Ez az esemény nagyon jelentős volt számomra. Tizenhárom év távlatából elmondhatom, hogy az újoncév és a fogadalom díszes „mondatkezdő" volt számomra. Ma is emlékszem László Attila parancsnok önmagát felülmúló türelmére, amikor - például - a kicsi fia hisztizett. Láttam, hogy ő nagyon feszült, de mégsem dorgálta, utasította rendre a kisfiút, a csattogtatás, kioktatás elmaradt. Ehelyett először egy önmagába néző embert láttam, majd egy szelíd szavú, türelmes apát hallgattam. Attila példáját szeretném követni. Mert a nevelői munka bennem, velem kezdődik. Aztán kell hozzá felelősség, tudás, önnevelés, önuralom. Igen, önuralom, mert

- miként Elie Wiesel is említi - a szeretet útján való járás és előbbre haladás érdekében ez az egyetlen „uralom", amire törekedni kell. Antoine de Saint-Exupéry Citadella című könyvében (amit éppen az említett eset idején olvastam) ezt írja: „Aki uralkodik, de közben nem képes saját magán uralkodni, nevetséges trónbitorló". Bensőmet mélyen megragadta akkor a szeretetnek az az aspektusa, amit Szent Pál így fogalmazott meg: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos [...], haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója" (1Kor 13, 4-5).

Első dispozícióm (1999-ben) a brassó-bolo-nyai plébániára szólt. Itt alapítottam a 105. sz. Szemlér Ferenc cserkészcsapatot, amely a megalakulástól számított három éven belül több mint hatvan cserkész közössége lett. Csodálatos nyomokat hagyott mindnyájunkban ez a közösség, a mindenféle munka, ténykedés. Tudtam hogy nem maradhatok ott mindig, ezért igyekeztem felnőtteket is bevonni a közösségbe, akik majd tovább viszik a „lángot". A csapatot ma Kovács Károly és Máté Tibor vezeti, de az egykori cserkészek közül is többen belenőttek a vezetésbe (például Pataki Erika, Nagy Róbert és mások). Örvendek, hogy él a csapat. A Csíkszeredába való áthelyezésem után a Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceumban is csapatot alapítottam. A 126-os számot kaptuk, mert a Romániai Magyar Cserkészszövetség 1990-es alapításától kezdve ez volt a 126. csapat, amely kérelmezte a szövetségbe való bejegyzését. A Kájoni János nevet választottuk.

2007-ben Sepsiszentgyörgyön tisztképzőn vettem részt, bár nem volt - ma sincs még - segédtiszti képesítésem. Nagy-György Attila lelkésztársam ajánlására 2004-ben a cserkészek képviselőjévé neveztek ki, a szövetségben pedig elvállaltam a katolikus lelki vezetői tisztséget. Kónya Tibor és Borbándi András református lelkészekkel együtt szervezzük a VELE (Vezetők lelki napjai) és a CSELEN (Cserkész Lelki Napok) programokat, de más országos rendezvényekre is eljárok.

O. J.: A cserkészet nyilván sajátos színt ad papi hivatásának. Kérem, beszéljen erről is!

S. G.: Igen! Főleg bensőleg „színez", tölt ki emberekkel, kapcsolatokkal, feladatokkal, élményekkel, értelemmel, célokkal. Azzal együtt, hogy tanítok és ellátom a spirituális teendőket az iskolában, én a cserkészetben gondolkodom. Bennem van édes és keserű pillanataimban, szabadidőmben, munkában. Úgy érzem, hogy egyre jobban megértem az életet ajándékba adó jó Istent, egyre inkább belenövök, hasznos részévé válok a misztikus testnek, amelynek feje, Jézus Krisztus ezt mondta: „Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen" (Jn 10, 10). Pap akartam lenni. Miután cserkész lettem - „A cserkész ahol tud, segít!" törvényünk szerint - egyre inkább törekszem szolgáló pap lenni. Jézus édesanyja is azt mondta: „Íme, az Úr szolgálóleánya!" (Lk 1, 38). Sokszor átgondolom Jézusnak a tanítványaival való kapcsolatát, a lábmosás eseményét. Földi élete vége felé a Megváltó lehajolt, megmosta tanítványai lábát, majd utána mondta: „Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. [...] Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek" (Jn 13,15;17). Az önértelmezés életmagatartáshoz vezet, az életmagatartás pedig életpéldául szolgálhat. Jézuséknál így volt ez. És Jézus példája is sokakat segített.

Boldog pap vagyok, és ebben a cserkészetnek nagyon nagy szerepe van. Persze emberként, papként és cserkészként sem a megérkezettség fázisában vagyok - elmúlik, telik., de betelik. Így van ez jól!

O. J.: Milyen feladatokat jelent a lelki vezetői, csapatvezetői munkakör?

S. G.: Lelki vezetőként, de cserkészként is úgy kell jelen lennem enyéim körében, hogy előzőleg töltődtem, készültem, átgondoltam. Mert kell tudjak adni, elöl járni... Ezenkívül kell tudjak elfogadni, értékelni, hívni, érdekeltté tenni, gazdagítani, bátorítani, de szabadon engedni is. Aztán kapcsolatban kell lennem emberekkel, akiknek segítségét tudom kérni abban, amit nem tudok megtenni vagy ami közös ügyünk.

Az iskola diákjainak lelki vezetőjeként a következő feladataim vannak. Előkészítem a IX-XII. osztályosok heti szentmiséit (énekeket, prédikációt - utóbbi csak 10-15 perc, de esetenként háromnégy, vagy akár több óra felkészülést igényel), majd ugyanezt az V-VIII. osztályosoknak, csütörtökön este pedig a kollégistáknak. Az esti programokat szervezem: hétfőnként felolvasást (utoljára Gárdonyi Géza Földre néző szem, égre néző lélek című írását olvastam fel), keddenként filmklubot, aztán vetített képes és/vagy zenés meditációt, zsolozsmázást, litániák végzését vezetem. Délutánonként a lelki beszélgetések és a gyóntatás terén állok a diákok rendelkezésére. A tanárok, a szülők és a gyerekek - korosztályonkénti -lelkigyakorlatát is én szervezem. A kollégákkal, az igazgatósággal egyeztetünk az időpontokról, esetenként az ötletekről is, de nagyon sok tépelő-désembe, előkészületi munkámba kerül egy-egy program kivitelezése. Csapatvezetőként hetente készülök a foglalkozásokra, beszélgetek, egyeztetek az újoncokat tanító megbízott vezetőkkel, portyákat szervezek. Szövetségi lelkivezetőként szervezem az említett VeLe és CSELEN országos programokat, de rendszeresen kiveszem a részem az őrsvezetőképző hivatástisztázó lelkigyakorlatának megtervezéséből, kivitelezéséből, segítek a betlehemi lángosztásban, a körzeti cserkésznapok kivitelezésében.

O. J.: Kérem, mutassa be jelenlegi cserkészcsapatát!

S. G.: Csapatunk létszáma állandóan változik, hol fogyunk, hol gyarapodunk. Az idén hárman nőttek ki a csapatból, mert elvégezték a XII. osztályt, és hatan nőttek bele a próbázás és fogadalomtétel által. Jelenleg több mint negyvenen vagyunk. A tagok kb. fele V-VIII. osztályos, fele pedig IX-XlI-es. A csapatvezetésbe Orbán Zsuzsa tanárnő is besegít. Táborozásnál még nagy segítségünkre van Csíki Emese igazgatóhelyettes asszony is, aki gyakorlatilag a háttérmunkákat szervezi, végzi. A cserkészidény szeptembertől augusztusig tart. Az V. és IX. osztályokból többen elkezdik a foglalkozást, de aztán - talán a követelmények, a rendszeresség, vagy esetleg az igények, az elképzelések (amiket én nem tudok kielégíteni), a más programokkal való ütközés, ingázás miatt - sokan lemorzsolódnak. Nem baj. Kezdek kinőni abból, hogy sokat mérgelődjem emiatt. Kicsiknek hetente egy, nagyoknak kéthetente két óra foglalkozás van, és közben portyákat szervezünk. Továbbá van téli tanyázás, nyári táborozás. Részt vettünk történelmi, hely- és környezetismereti vetélkedőkön, takarítási akciót szerveztünk (a somlyói kegyhelyen többször is), a Mária-út kialakításában is szerepet vállaltunk, széthordjuk a betlehemi lángot stb. Tesszük a tőlünk telhetőt Jézusért, hogy Robert Baden-Powell végakarata szerint szépítsük a világot. Ő annak idején így fogalmazott: „Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok". Fontosnak tartom az országos cserkészrendezvényeken való részvételt, ezért mindig viszem őket Pentaktív vetélkedőre Nagyenyedre, rovásírásversenyre Szamosújvárra, Dalos pacsirta rendezvényre Marosszentgyörgyre, lelki napokra (utoljára Farkaslakán szerveztük). Azt tartom, hogy az intenzív, igazi cserkészkedéshez három dolog kell: belső elköteleződés a fogadalom és a törvények mellett, csapat, közösség - rendszeres jelenlét a foglalkozásokon és az országos rendezvényeken való részvétel. Ehhez még hozzájön - a jövőépítés és a gyarapodás érdekében - a folyamatos vezetőképzés. A 2011-12-es idényben csapatomból hárman vettek részt a Romániai Magyar Cserkészszövetség által szervezett őrsvezetőképzőn, és ketten el is végezték azt. Egy diáklány a nyolcadik osztályos képességpróbák miatt nem tudott felkészülni a táborra. Nagyon örülök nekik, és igyekszem is lehetőséget biztosítani tudásuk továbbadására.

O. J.: Hogyan látja, mennyire vonzó a mai gyermek/fiatal számára a cserkészet? Akik ezt választják, miért teszik?

S. G.: Ovidius mondása értelmében: amit nem ismerünk, az után nem is vágyódunk. Vannak olyanok, akik egy-két évig cserkészkednek, de amikor az ő részükről odaadás, elköteleződés kellene, az, hogy teljesen beleélve magukat fogadalom- és törvényközelítő életet éljenek, rendszeresen foglalkozásokra és országos rendezvényekre is járjanak, akkor abbahagyják. A gyerekek kb. hetven százaléka ilyen. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen sok szülőnek is az az elképzelése, hogy a cserkészet gyerekeknek való foglalkozás, és egy-két év után kinőnek belőle. Az ilyenek nem értették meg a lényeget. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a cserkészetből nem lehet kinőni. Az Isten, a haza (nemzet) és az embertárs szolgálatából, szeretetéből soha nem lehet kinőni. Legfeljebb olyan lehet, hogy valaki nem veszi komolyan ezeket. Azok, akik megértik a foglalkozásokon, táborokon, tevékenységeken keresztül, hogy a cserkészet az értékek mentén zajló életfolyamat, hogy szellemet, lelket, testet nevelő, egészségesen tartó közösségi életformát jelent, azok számára nincs vonzóbb dolog, jelenség, mint a cserkészet. Ehhez a tapasztalathoz azonban odaadás, kitartás kell. Az is meglehet, hogy amíg ezt belátják, megélnek pár fájdalmas mélypontot, csalódást, kudarcot..

O. J.: Miként neveli a cserkészet a gyermek/fiatal lelkét?

S. G.: Hadd mondjak egy sántító hasonlatot: a cserkészet olyan a gyermek vagy fiatal számára, mint a karó a paradicsompalánta számára. Eleinte csak nézi a gyerek, a fiatal (de én is így voltam 29-30 évesen!), hogy miről is van szó, aztán „rákattan", s csak később fedezi fel, hogy stabil, belső tartást ad az életének.

Ha az ember malomba megy, s ott ténykedik, lehetetlen, hogy ne legyen lisztes - ha valaki cserkészkedik, lehetetlen, hogy ne formálódjon a lelke, szelleme.

Hosszú lenne arról beszélni, hogy mit is csinálunk a cserkészetben. Akit komolyan érdekel, nézzen utána. Most csak felsorolásszerűen: keresztény hitéletre, magyarságtudatra, önismeretre, közösségi életre, hagyományaink ápolására, játékosságra, környezettudatos magatartásra, belső értékek fejlesztésére, felelősségre, segítségnyújtásra, önállóságra, áldozatvállalásra, fejlődni akarásra, ismeretek és képességek továbbadására, boldogságra törekszünk, s olyan foglalkozásokat tartunk, melyeken ezeket át tudjuk adni, meg tudjuk éreztetni velük. A cserkészkedés segít helyesen „betájolódni" az igazi értékekre. Szerintem a cserkészek a foglalkozások, a közösség által önismeretben jobbak kortársaiknál, ezért öntudatosabbak, a közösség életében jobban részt vesznek, bátrak, van véleményük, képesek az együttműködésre, alkalmazkodóbbak, és még sorolhatnám.

O. J.: Kérem, beszélje el legemlékezetesebb cserkészélményeit!

S. G.: Felejthetetlen az a Rower-próba (akkor még így hívtuk), amit Csíkcsomortán határában, az erdőben kellett végigcsinálnom. Egy egész éjszaka a szabad ég alatt.

Nagy élmény volt a Maj'nem emléktábor is 2010-ben. Mindenestől emlékezetes. Kép- és hanganyagot találhat bárki a világhálón, ha beírja a Google-keresőbe a „majnem 2010" kifejezést. De elevenen él bennem a brassói Nagy Robi „medvetörténete" is 2004-ből, vagy egy másik csíkcsomortáni eset. Éjszaka akadálypályán kellett végighaladjanak a cserkészek, és az egyik akadálynál csak akkor mehettek tovább, ha a megadott kulcsszót tudták.

A kérdés ez volt: „Ki az apád?" A felelet pedig: „Árpád apánk!"

Koromsötét volt, ismeretlen területen kettesével kellett átmenjenek az akadályokon. Egyik próbapontnál a sötétben a fáról leugrott a pró-báztató és hangosan megkérdezte: „Ki az apád?" Szőcs Lehel cserkész testvér, aki akkor VI. osztályos volt, ijedtében megmondta őszintén: „Szőcs Dénes!" Amikor az esti tábortűznél elmesélték a történetet, majd kirepedtünk a nevetéstől. Még egyedül is kacagok az eseten ma is. Szóval soksok élményem volt!

De igen nagy boldogság számomra, amikor több év után viszontlátom valamelyik cserkészt, s azt tapasztalom, hogy derék lánnyá, ifjúvá fejlődött. Ilyen élményem utoljára 2011-ben volt, Brassóban, amikor a házszentelések alkalmával Bajzát Gáborral találkoztam, beszélgettem. Ekkor érzem, hogy érdemes volt dolgozni. Mintha bennük lenne a lelkem. Egy kicsit értem s érzem ezen keresztül a Szentlelket, aki „benne van" Jézusban, benne van a világban, aki bennünk is itt van.

O. J.: Egyházmegyei szinten milyen „súlya" van a cserkészetnek?

S. G.: A cserkészetnek tagadhatatlanul van súlya egyházmegyei szinten, de jó lenne, ha egyre nagyobb hangsúlyt kapna, hisz ez a mozgalom az ifjúság hitbéli, erkölcsi és nemzeti identitásban való következetes nevelését vállalta fel, amire nagyon nagy szükségünk van. Sokan vannak olyanok, akik nem ellenzik tevékenységünket, de kevesebben azok, akiknek szívügye, anyagiakkal, személyes jelenlétükkel és munkájukkal is támogatják nevelő munkánkat. Mindennel így van ez. Lehet, hogy haragudni fog, ha olvassa, de akkor is elmondom, hogy szerintem ma is az a legelkö-telezettebb cserkészpap, akitől én is megkaptam a „szikrát". Ő rendszeresen vezet foglalkozásokat, képzéseket, lelkigyakorlatokat. Aztán tudok még néhány paptestvérről. Nagyon örvendenék, ha a legfontosabb cserkészprogramokon (a VT vezetői tanácskozáson, a VELE vezetői lelkigyakorlatokon, a CSELEN Cserkész Lelki Napokon, illetve a szövetségi nagytáborban) sok katolikus papot látnék. Elsősorban azokra gondolok, akik az én időmben tettek fogadalmat.

O. J.: Cserkészéletükben milyen tervek várnak megvalósulásra?

S. G.: Október 12-14. között kerül megrendezésre a Dalos Pacsirta címet viselő IX. Országos Cserkész Dalverseny, ekkor és itt lesz a cserkész szüreti bál is. November 23-25. között Nagyenyeden lesz a III. Pentaktív ügyességi vetélkedő. Ezekre az országos rendezvényekre szeretnék eljutni a csapatom tagjaival. A december 14-16. között megrendezendő VELE-re a csapatvezetőket fogom meghívni. Az országos rendezvényeken kívül, mint minden ősszel, természetesen lesz kétnapos kerékpártúra és portya, azaz gyalogtúra is. Az időpontot a csapat tagjaival együtt határozzuk meg. Ebben a cserkészidényben is szeretnék cserkészeket küldeni vezetőképzőkre, mert a csapat és a szövetség jelene és jövője szempontjából nagyon fontosak a képzett vezetők.

O. J.: Fogalmazzon, kérem, egy meghívót a mai gyermeknek/fiatalnak, amivel a cserkészek soraiba invitálja őt!

S. G.: Kedves ifjú olvasó! Keresed a tartalmas, szép, vidám élet lehetőségét? Szeretnél jó ember lenni, jó barátokat találni? Egyáltalán: szeretnél boldog lenni? Lépj a cserkészek közé! Légy cserkész, és mindez megvalósul!

 

A cserkészetben látom a legmegfelelőbb rendszert a gyerekek neveléséhez _

Kónya Tibor Nagyenyeden élő református lelkipásztor. 2007 és 2011 között a Romániai Magyar Cserkészszövetség református lelki vezetője volt, tavalytól nevelési vezető.

A Fehér megyei Székelykocsárdon született. Nagyapja református lelkész, édesanyja tanárnő volt, így már gyermekkorától részese lehetett a nevelési kérdésekről szóló vitáknak. A székely-kocsárdi általános iskola után a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban érettségizett. Érettségi után erdészmérnöki szakon szeretett volna továbbtanulni, de nem sikerült a felvételije. A katonaságnál egy „cserkész" szakaszhoz került, ahol sok olyan ismeretre tett szert, aminek ma is hasznát veszi a cserkészetben. A katonaság ideje alatt érlelődött meg benne a döntés, hogy - megelégelve a kommunista világot - elhagyja az országot. Magyarországra akart szökni, de végül egy, ortodox teológiai főiskolára készülő katonatársával megejtett beszélgetéssorozat után (mely során a református hit védelemre szorult) a teológiai tanulmányok mellett döntött. Így kívánta szolgálni Istent és az erdélyi népet. A katonaságtól leszerelve, 1989-ben felvételizett a Protestáns Teológiai Intézetbe, de csak 1990-ben nyert felvételt. Harmadév után az akkori erdélyi református püspök, dr. Csiha Kálmán olyan önkéntesek jelentkezését kérte, akik hajlandóak „tűzoltó" munkára olyan gyülekezetekben, ahol szektásodás, elrománosodás vagy egyéb probléma tapasztalható. Jelentkezett és - egy évre megszakítva teológiai tanulmányait - a Mezőségre került segédlelkészi szolgálatra. Magyarpalatkai lelkészsége végül hét évig tartott, ezalatt befejezte a teológiai tanulmányokat, de - saját bevallása szerint - rengeteget tanult az ottani emberektől is. A lelkészi szolgálat mellett tanított az iskolában, néptánccsoportot szervezett, színdarabot rendezett, kirándult a gyülekezet gyerekeivel és fiataljaival, szervezte a magyar nyelvű oktatást, iskolabuszokat működtetett, farmot hozott létre, ami mindezeket a tevékenységeket fenntartotta. Közben családot alapított, vallástanárnő feleségével négy gyermeket nevelnek: Előd 13, Csenge 11, Virág 9 és Sarolt 5 éves. Hétévi szolgálat után Vajdaszentiványra, egy ezer lelkes gyülekezetbe került, ahol hasznosíthatta a palatkai fiatalokkal való munkálkodás terén megtanultakat. Vajdaszentiványon öt évet tevékenykedett, majd megpályázta a nagyenyedi kollégium iskolalelkészi állását - ma is itt szolgál.

O. J.: Kérem, ismertesse eddigi és jelenlegi cserkésztevékenységeit! Mit fed a „nevelési vezető" kifejezés?

Kónya Tibor: A cserkészettel először egy kolozsvári koszorúzáson találkoztam, de buta, „pionírkodó" társaságnak néztem őket, s hátat fordítottam a témának, elfelejtettem az egészet. Majd Vajdaszentiványon megkeresett egy idős tanár, s rávett, hogy az egyházközségben támogassam egy cserkészcsapat beindítását. Ekkor ismertem meg igazán, s kerültem közel e nevelési formához. Iskolalelkészi pályázatomban már az állt, hogy a cserkészetben látom a legmegfelelőbb rendszert a gyerekek keresztyén és öntudatos magyarságtudatban való neveléséhez. Enyeden elindítottuk a cserkészcsapatot, s jelenleg kb. száz gyerek vesz részt a csapat tevékenységeiben, s részesül e nevelési forma áldásaiban. Csapatunk, a 121. számú Bethlen Gábor cserkészcsapat megalakulása után több csapat is szerveződött a vidékünkön, s létrejött a Nagyenyed körzet, aminek vezetője voltam 2011-ig.

Tavaly óta töltöm be a nevelési vezető tisztséget a Romániai Magyar Cserkészszövetségnél. Ebben a minőségemben az RMCSSZ nevelési feladatait kell szerveznem, ami a próbarendszerek ki- és átalakítását, a nevelési kérdésekben való útkeresés irányítását foglalja magába.

O. J.: Ön hivatalos diplomával rendelkező képző. Mi indította arra, hogy hivatalos képzéseken vegyen részt, csapatot alapítson, körzetet hozzon létre?

K. T.: A magyar cserkészetben két szinten működik a vezetőképzés: a gyerekek és a felnőttek szintjén. A cserkészek őrsökbe vannak szervezve, s élükön a gyerekektől pár évvel nagyobb őrsvezető áll. Az ő munkáját segíti, illetve őt helyettesíti a segédőrsvezető. A felnőttek számára a segédvezetői képzés az első lépés, ezt követi a cserkészvezetői képzés.

Én azért végeztem el a hivatalos képzéseket, mert bár sok mindent már addig is szinte „cserkésziesen" szervezem, vezettem, de szükségét éreztem annak, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Végül még nagyon sok mindent tanultam, többet, mint amire eredetileg számítottam. A csapatunkat 2004-ben indítottuk, s még abban az évben részt vettem a szövetségünk Partiumban szervezett őrsvezetőképzőjén. Itt kezdtem belelátni mélyebben abba, hogy mekkora fába vágtam a fejszémet. A következő évben jelentkeztem a felvidéki segédtisztképzésre, de közben eltörtem a bokámat. Végül síbakancsot húztam a gipszes lábamra, és azért is elvégeztem a képzést. Következő évben visszahívtak kiképzőnek, s abban az évben feleségem is elvégezte a kiscserkészvezető-képzőt.

2007-ben végeztem el a cserkésztisztképzőt, s ezzel tulajdonképpen végigmentem a cserkészetben gyakorolt felnőtt vezetőképzés folyamatán.

Felvidéki vezetőképzési tapasztalatomra támaszkodva javasoltam és vezettem is az Erdélyben immár négy alkalommal megszervezett segédőrsvezető-képzőt (SŐV). 2009-ben pedig az őrsvezető-képző erdélyi újraindításakor felvállaltam a táborvezetést.

O. J.: Kérem, mutassa be csapatát!

K. T.: A gyerekek három korosztályra osztva vesznek részt a programjainkon. Az I-IV. osztályos kiscserkészek rajvezetője a feleségem, Kónya Gyöngyi, ők kb. 40-en vannak. A cserkészraj vezetését eddig én végeztem, de idéntől talán lesz még egy felnőtt vezető, s átadhatom neki ezt a munkát. Ezenkívül van még egy IX-XII. osztályos diákokból álló őrsünk, s idén már kilenc felnőtt tett cserkészfogadalmat, és vállalta, hogy többet-kevesebbet segítve a csapat mellé áll. Foglalkozásaink hetente vannak, egy-egy raj őrseinek ugyanazon a napon. Idén hétfő délután voltak a kiscserkészek, szerda délután pedig a cserkész korosztály foglalkozásai. A foglalkozásokat a Bethlen Kollégium által biztosított termekben tartjuk. Csapatunk nagyon kötődik az iskolához, a tagok 99 százaléka a kollégiumban tanul. A heti foglalkozások mellett kb. havonta vannak portyáink, ezeket is az őrsvezetők vezetik, én esetleg a szervezésben segítek. Részt veszünk az országos rendezvényeken - a tavalyi cserkészévben például hat országos rendezvényen (Dalos Pacsirta, mesemondó vetélkedő, Pentaktív, betlehemi lángosztás, Cserkész Lelki Napok, sportnapok), három körzeti rendezvényen (szüreti bál, farsangi bál, méta- és csocsó-bajnokság), valamint hét csapat- és vezetőképző táborban (téli tábor, nyári nagytábor, kiscserkész tanyázás, vízi tábor, őrsvezetői rodeó, őrsvezetőképzés és segédőrsvezető-képzés) vettünk részt. Az említettek közül két országos rendezvénynek a mi csapatunk a házigazdája. Egyik a CSELEN (Cserkész Lelki Napok), ez hangsúlyosan vallásos rendezvény, a másik a Pentaktív. Utóbbi alkalmával fúrásra-faragásra, kenyérsütésen és disznóvágáson való részvételre adunk lehetőséget a részt vevő gyerekeknek. Ezek a rendezvények nehezen valósulhatnának meg anyagi támogatás nélkül, ezért műkődtetünk egy egyesületet is (Pro Teneris Egyesület), melyen keresztül pályázunk és adományokat gyűjtünk. Büszkén mondhatom, hogy eddig egyetlen cserkészünk sem maradt ki semmilyen programból az anyagiak miatt, a legelesettebb családból származó gyerek is részt vehet bármiben, mert szerzünk ehhez támogatást.

O. J.: A szórványban minden bizonnyal hangsúlyosabb szerepe van a cserkészetnek az identitás alakításában, illetve megőrzésében.

K. T.: Szerintem nem csak szórványban, mindenhol fontos az, hogy a gyerekeket ne külön neveljük istenhitre, magyarságtudatra, természetszeretetre, hanem mindez egységesen jelenjen, valósuljon meg az életükben. Ehhez szerintem a cserkészet adja a legjobb keretet. Nem helyettesíti a vallásórát, a hittant, a magyar történelemtanítást sem, de kiválóan integrálja azokat a gyerek életébe. A gyerekkel együtt éli meg az őrsvezető, a felnőtt, a többi cserkész ezeket, s mint ezek a nagyobbak, olyan lesz majd ő is... Ez a példa sokkal több, mint néhány jobban vagy gyengébben sikerült óra! Mint a legtöbb szülő, én sem szeretném, ha gyerekeim véletlenszerűen, tömbházak tövében összeverődött bandákhoz tartoznának, de szeretném, ha mégis tartoznának valahova: a gyerekek közösségéhez. S amit az én gyerekeimnek szeretnék, azt kell elősegítenem a többi gyerek esetében is. Itt tudom, hogy kik a gyerekek barátai, tudom, mivel foglalkoznak. Velem parity-tyáznak, íjaznak, ott vagyok, mikor barátkoznak, s az az igazi nevelés, amikor nem elmondom, hogy mit tegyenek, hanem látják azt, hogy más miként él, előttük van a követhető példa. S az a „vagány" gyerek, aki udvarias, aki segítőkész, aki nem olyan „bolti csirke". Az őrsvezető akár templomba is együtt megy a „haverokkal", s ettől még „menő" gyerek, jó íjász, lovas, biciklis stb.

O. J.: Négygyermekes családapa, így egészen biztos, hogy a cserkészet „befolyik" családi életükbe is. Miként élik ezt meg családi szinten?

K. T.: Nálunk mindenki cserkész... Ötéves kislányom már kilenc cserkésztáborban volt. Sokszor az ebéd, a vacsora vagy éppen az esti ima cserkész módra történik. Máskor 13 éves fiam figyelmeztet: ne haragudjak, vagy ne szidjam -ez nem tartozik a cserkészpedagógiához... Az öltözék, a táskák, a mindennapi felszerelésünk szinte mind igazodik a cserkészéletmódhoz. Talán a legnehezebb az, hogy nyaranta - sokakkal ellentétben, akiknek van két-három hónapjuk arra, hogy „csak" a családjukra figyelnenek - mi nehezen tudunk kiszorítani magunknak két-három ilyen hetet. S bizony, a sok cserkészprogram után ritkán marad pénzünk családi programokra is. De ha mindenki egyetért ezzel, akkor ez is megoldható. Most például este tíz óra van, három gyerekem táborban van Torockószentgyörgyön, én lejöttem az interjú kedvéért, de a kicsi már nyúz, hogy mikor megyünk vissza. Indiántáborunk van, s a kislányunk már kifestette magát.

O. J.: Kérem, ossza meg olvasóinkkal legjelentősebb cserkészélményeit!

K. T.: Hála Istennek, rengeteg szép élményem van. Egyik legszebb az, hogy olyan katolikus papokkal találkoztam, akikkel nem külön tisztásokra vonultunk, hanem egy asztalnál miséztünk és osztottuk ki az úrvacsorát. És tudtuk, hogy ez neki nagyon tetszett... Egyetlen gyerek sem érezte azt, hogy őt át akarják téríteni, s így mindegyikük erősödhetett hitében. Ezek az alkalmak olyanok, hogy szinte remeg a levegő... Másik: világéletemben úgy tudtam, hogy a jezsuiták nem csípik a reformátusokat. Ehhez képest az is megtörtént, hogy jezsuita rendházban, jezsuita kegyszerekből oszthattam úrvacsorát református cserkészeknek, miközben azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent veszítenek azok, akik nem lehetnek tagjai egy olyan közösségnek, ahol valóban Isten van a középpontban, s őt keressük, néha az erdőben, néha a református vagy a katolikus templomok valamelyikében, vagy éppen vonaton, hosszú utazás közben... S ezek „csak" a hitélmények... Volt még olyan, hogy vízi táborban tutajjal ereszkedtünk le a Maroson, méteres vízeséseken, vagy téli tábor a Retyezátban, ahol az a gyerek, aki négy-öt évvel ezelőtt a cserkészcsapatban tanult meg sízni, profi mutatványokat tudott produkálni a sípályán. Megható volt az is, amikor a pedagógus nagymama nyilvánosan köszönte meg az őrsvezetőnek a másodikos unokájával való foglalkozást. Vagy: éjjeli támadások megtervezése, kivédése, lovagtáborban négynapi kemény verseny után a győztes pontok felajánlása az „ellenfélnek", miközben mindenki sírva fakad. És még ezer ehhez hasonló...

O. J.: Avasson be közeljövőbéli cserkészterveibe!

K. T.: Csapatunkban a rendszeres munkát kell folytatni: eljárni a fentebb említett körzeti és országos rendezvényekre, s folyamatosan törekedni a cserkészmunka minőségére! Ehhez elő kell teremteni az anyagi hátteret, szükséges a folyamatos vezetőképzés, és erős élményeket kell biztosítani, minőségi programokkal. Kiscser-készeknél nagyon erősek vagyunk, szeretném, ha idén a cserkész korosztályt is erősíthetnénk.

A Romániai Magyar Cserkészszövetség nevelési vezetőjeként azt tartom a legfontosabbnak, hogy kerüljön papírra a próbarendszer. Aztán szeretném, ha közelebbi munkatársakat kapnánk az egyházainktól, cserkészpapok, lelkészek személyében.

 

A cserkész megszokásból a még jobbra törekszik

Kerekes-Salánki István korábban az RMCSSZ főtitkári tisztségét töltötte be, 2011-től a szövetség vezetőképzőjének vezetője. Kolozsváron született és nőtt fel, ott kezdett cserkészkedni is, de néhány éve Csíkszeredában él. A Sapientia EMTE csíkszeredai karán társadalmi kommunikáció és közkapcsolatokból, illetve általános közgazdaságtanból szerzett egyetemi oklevelet. 2010 szeptemberében kötött házasságot feleségével, aki szintén cserkész. Felnőttképzéssel foglalkozik, tréner, és feleségével saját vállalkozást vezet.

O. J.: Kérem, vázolja tömören a cserkészmúltját!

K. I.: Legelőször a kilencvenes évek elején találkoztam a cserkészettel Kolozsváron, amikor a nővérem a Dobri János cserkészcsapat kis-cserkészeit kezdte vezetni. 1994 őszén történt az, hogy nálam négy évvel nagyobb iskolatársaim elkéreztettek minket tornaóráról, és egy csomó érdekes játékot játszottak velünk, majd megkérdezték, hogy akarunk-e rendszeresen hasonló játékokat játszani, cserkészfoglalkozásokon részt venni. Így kezdtem az osztálytársaimmal közösen cserkészkedni; első cserkésztáborom 1995-ben Nemeskidén volt. Néhány évvel később kiderült, hogy iskolánkban meg akarják szüntetni a magyar tagozatot, s a magyar anyanyelvű tanárok velünk, nagyobb diákokkal közösen ültek le gondolkodni az ezt megakadályozó stratégiákon. Akkor indult be a magyar iskolaújság, a néptánccsoport, a rendszeres kirándulás és több minden, ami vonzóbbá tette az iskolát a magyar diákok számára, és biztatóan hatott, hogy mégis hozzánk iratkozzanak, ne a színmagyar iskolákba. Tizenegyedikes diákként ekkor - többek között - rám hárult az a feladat, hogy az iskolában megszervezzem a 117-es számú Dónát cserkészcsapatot, hogy ezzel is hasznos szabadidő tevékenységet biztosíthassunk az oda járó diákoknak. 2000 nyarán, érettségi után nyílt alkalmam arra, hogy segédvezető-képző képzésre iratkozzam be, miután megtapasztaltam, hogy mindenféle képzés nélkül, saját erőből szinte lehetetlen jól vezetni egy cserkészcsapatot. A vezetőképző elvégzése után, 2002-ben kezdődött számomra a komolyabb cserkészmunka, azóta minden évben részese voltam a szövetségben zajló képzési folyamatoknak, és országos szinten is rendszeresen vállaltam munkát. 2008 májusban kértek fel a főtitkári feladatok ellátására a szövetségben, majd 2011 februárjától a vezetőképző vezetőjévé választottak.

Vezetőképző vezetőként elsősorban azért felelek, hogy a szövetségben tevékenykedő fiatalok megfelelő szintű és minőségű képzéseken vehessenek részt, és ezáltal hatékonyan tudjanak náluk fiatalabbakkal foglalkozni. Ez kettős eredményt szül: szervezeti szempontból ez biztosítja a vezetői utánpótlást, és ezáltal a hosszú távú fennmaradást és fejlődést, másrészt pedig (és talán ez a fontosabb!) a cserkészet fő tevékenységének, a nevelésnek ilyen módon való megvalósulását segíti. A képzésen részt vevő fiatalok megújult világképpel, elhivatottsággal dolgoznak odahaza, és segítik a csapataikban zajló munkát, de az sem elhanyagolható, hogy ők maguk is sokat fejlődnek mind önismeret, mind tudás szintjén. Egy ekkora léptékű munkát és felelősséget természetesen nem lehet és nem szabad egyedül vállalni. Az én dolgom végigvezetni és összehangolni azon felnőttek munkáját, akik ezt elvégzik.

O. J.: Milyen jelentősége volt és van az ön életében a cserkészetnek? Miért éppen a cserkészetet választotta?

K. I.: Nagy jelentősége volt - nehéz ezt megfogalmazni, röviden összefoglalni. Alapjában véve egy olyan megtartó közösségbe kerültem bele hetedik osztályosan, amire akkor nagyon nagy szükségem volt. És nagyon nehéz azt mondani, hogy tudatosan választottam a cserkészetet. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy életfogytig tartó életmódként értelmezve, tudatos döntést hozhattam volna. Egyszerűen csak jól éreztem magam abban a környezetben, társaságban, és a többit hozta magával az élet. Nagyon nehéz lenne azt elképzelnem, hogy mi lett volna velem, ha nem cserkészkedek. Az biztos, hogy az önbizalmam és a másokban való bizalmam fele ekkora lenne, kevésbé lenne fontos számomra a mindennapok természetesen megélt istenhite, nem értenék ennyire az emberek, a fiatalok nyelvén, és fele ennyi barátom lenne... Mindenki számára fontos, hogy tudja, ha bajban van, akkor van, aminek nekivesse a hátát. Ezt a biztonságot és nyugalmat adta nekem a cserkészet közössége. Természetesen ott volt és van a családom is, de ez arra még ráépült és felerősítette, mondhatnám megsokszorozta a szüleim nevelői munkáját.

O. J.: Miként szervezik a cserkész vezetőképzőket? Mi kell ahhoz, hogy valaki cserkészvezető legyen?

K. I.: A cserkészetben a kiscsoportos tevékenységek képezik a nevelési munka alapjait. Ezeket a körülbelül nyolcszemélyes kis csoportokat hívjuk őrsöknek, amiket egy, a csoport-a-goknál két-négy évvel idősebb őrsvezető vezet. Ez különösen fontos, mert sokkal hatékonyabban, hitelesebben tud példát mutatni a fiataloknak olyanvalaki, aki korban közel áll hozzájuk, mint az, aki náluk jóval idősebb.

Néhány őrs képez egy rajt, ezeknek a munkáját irányítja a rajvezető, és több raj munkáját irányítja a csapatvezető. Természetesen ez az ideális felépítés, vannak kisebb csapatok is, ahol hiányzik a raj, mert csak néhány őrsnyi gyermek van összesen, és a csapatvezető fogja össze mindenkinek a munkáját. Az, hogy kire bízzuk az adott feladatokat, nagy mértékben függ a csapatban zajló munkától. Ismét az ideális helyzetet fogom ábrázolni, ugyanis afelé törekszünk haladni. Az őrsöt képesített őrsvezető vezeti, és munkáját segíti a segédőrsvezető, a rajt képesített segédvezető vezeti, a csapatot pedig a képesített csapatvezető. Persze élőben ez is sokszor másként alakul. Lehet, hogy a rajt éppen egy tapasztaltabb őrsvezetőre bízzák, vagy a csapatot egy segédvezető irányítja. A megfelelő képzést ugyanis nem könnyű elvégezni. Az amúgy teljesen logikus felépítés talán bonyolultnak hangzik, legegyszerűbben táblázatba szedve válik érthetővé (l. táblázat lent).

Egység elnevezése (létszám)	Megbízatás/ki vezeti?	Feladata	Képzési szint/Képesítés	Képzés hossza
	Segédőrsvezető	Segíti az őrsvezetőt	Segédőrsvezető-képző	6 hónap
Örs (kb. 8)	Őrsvezető	Vezeti, neveli az őrsöt	Orsvezetőképző	12 hónap
Raj (kb. 20-40)	Rajvezető	Irányítja az ŐV-k munkáját	Segédvezető-képző	16 hónap
Csapat 20+	Csapatvezető	Vezeti a csapatot, irányítja a nevelési és adminisztratív munkát egyaránt	Cserkészvezető-képző	8 hónap

Jelenleg a cserkészszövetségben segédőrsvezető- és őrsvezető-képzések zajlanak, illetve a segédvezető-képzéstől felfelé a többi magyar cserkészszövetséggel közösen szervezzük a képzéseket. A képzések több találkozási alkalomból és az azok között elvégzendő feladatokból állnak, amiknek az elmulasztása a képzésből való kiesést jelenti. A találkozási hétvégék a képzés szintjétől függően változnak, de mindenik képzés fontos része a tábor. Ez a képzési alkalom jelenti a legnagyobb kihívást, úgy a résztvevőknek, mint a szervezőknek, hiszen sok képzést, illetve azok különböző igényeit kell összehangolni a lehető legmegfelelőbb módon. Az idei évben például 243 személy volt a 16 napos vezetőképző tábor lakója öt különálló, de egymást befolyásoló altáborba szerveződve. A résztvevők képzését, illetve a tábor logisztikai részét összesen 97 vezető és tizenhat évnél idősebb cserkész biztosította. Ezenkívül még van egy másik típusú képzés is, amit a közelmúltban kezdtünk el szervezni, külső igény hatására. Mi felnőttképzésnek hívjuk, de magyarul ez annyit jelent, hogy egy hétvégés képzési alkalmon esélyt biztosítunk azon 18 év feletti személyek számára, akik érdeklődnek a cserkészet iránt, de nem volt alkalmuk mélyebb betekintést nyerni a cserkészéletbe. A képzés során lehetőségük van a cserkészet és az azon belül zajló munka közelebbi megismerésére. Amennyiben a képzés végére úgy érzik, hogy mindaz, amit láttak, megtapasztaltak, tetszik nekik, cserkészfogadalmat tehetnek, és bekapcsolódhatnak egy csapat munkájába, vagy akár dönthetnek úgy is, hogy majd ahol tehetik, kívülről segítik a cserkészmunkát. Képzéseket évente szervezünk. Általában év végén hirdetjük meg, és január-februártól kezdve indulnak a képzési hétvégék. A felnőtteknek szóló alapozó képzést viszont - igény szerint - bármikor tarthatjuk.

O. J.: Milyen a jó cserkészvezető?

K. I.: Nagyon tág ez a fogalom. Szerintem minden emberből válhat jó cserkész, jó cserkészvezető. Ugyanakkor az is igaz, hogy tökéletes cserkészvezető nincs, mert mindig van hely a jobbnak. Az biztos, hogy a cserkészvezetőnek meg kell tanulnia csapatjátékosként dolgozni, megbízni a környezetében, törekednie kell arra, hogy folyamatosan fejlődjön, és tanuljon saját hibáiból. Igyekeznie kell jó példát mutatni, mert a nevelésnek ez alapfeltétele, és ami nagyon fontos: szeretettel kell fordulnia Isten, önmaga, és a környezete felé.

O. J.: A cserkészet tehát életforma, amiből gondolom, nehéz „kilépni". Miről ismerszik meg a cserkész-ember?

K. I.: Véleményem szerint ez egy nagyon nehezen megválaszolható kérdés. Szerintem a cserkészet szépsége éppen abban rejlik, hogy nem lehet teljesen kilépni belőle. Persze abba lehet hagyni az aktív cserkészkedést, ki lehet esni a szervezetből, de éppen azért, mert a legfőbb célja a nevelés, az ember lelkében mindig ott marad a nyoma. Nagyon sok ember élete alakul úgy, hogy felnőttkorában már nem tud aktív vezetőként tevékenykedni a szervezetben. A fiatalkorában szerzett meghatározó élményeket viszont ott hordozza belül, és amikor dönteni kell, megszólalnak a régi emlékek, tapasztalatok. Hogy miről ismerszik meg? Nem tudnám pontosan meghatározni, hiszen minden ember más, és másként éli meg a cserkészetet. Az talán minden cserkészben közös, hogy „megszokásból" a még jobbra törekszik.

O. J.: Milyennek látja a jelenlegi romániai magyar cserkészgenerációt? Miként tekint a cserkész jövőre Erdélyben?

K. I.: Ez attól függ, milyen szempontok alapján nézem a mai cserkészeket. Egyrészt nagyon szerencséseknek tartom, és irigylem is őket, mert nagyon sok olyan lehetőség adódik számukra, ami számunkra annak idején nem adódott meg, és hiányzott nagyon. Ugyanakkor azt is tudom, hogy pont a sok lehetőség zavarja, nehezíti vagy teszi lehetetlenné a döntést, hogy mindenben részt vegyenek, amiben szeretnének. Ha viszont azt nézem, hogy mekkora harcot kell vívniuk a társadalommal és annak lehúzó erejű eszközeivel, akkor azt gondolom, hogy sokkal keményebbek kell legyenek, és komolyabb élményekre van szükségük, mint néhány évvel ezelőtt. Az, hogy az idén kétszer annyi őrsvezetőjelölt jelentkezett be, mint a tavaly, hogy nagyon kemény feladatokat végeztek el, és kemény harc árán bent maradtak a képzésben, optimista álláspontra helyez. Tudva azonban azt, hogy a felgyorsuló világ hatására mi is egyre gyorsabban és jobban kell hogy végezzük a feladatunkat, azt gondolom, hogy a kitűzött cél elérése érdekében nagyon kemény, munkával teli időszaknak nézünk elébe.

 

Nem ez az ember lennék ma, ha nem ismerkedtem volna meg a cserkészettel _

Györgyjakab Tímea a Romániai Magyar Cserkészszövetség külügyi vezetője. 1984-ben született Nagybányán, ott érettségizett, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán tanult tovább. Az alapképzés után magiszteri, majd doktori tanulmányokat folytatott jelenkori történelem szakon. Az egyetemi tanulmányok idején teaszaküzletben dolgozott, tavaly pedig egy közvélemény-kutatással foglalkozó intézet munkatársa volt. Férjével együtt Kolozsváron él, aki szintén cserkész, a szövetség főtitkára.

O. J.: Ön is olyan tag az elnökségben, aki már gyermekkorában megismerkedett a cserkészettel. Hogyan történt ez, és milyen út vezette a szövetségen belül betöltött jelenlegi munkájáig?

Györgyjakab Tímea: 1996-ben ismerkedtem meg a cserkészettel az egyik osztálytársnőm révén, akivel elmentem a 15-ös számú Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat egyik foglalkozására. A heti foglalkozások megragadtak, részt vettem életem első nyári táborában, majd a próbaév letelte után fogadalmat tettem. Még most is számtalan mozzanatára emlékszem annak az első tábornak, Nagybányától nem messze, a Láposszorosban voltunk, esténként ropogott a tábortűz, és gyönyörű csillagos volt az ég. Felejthetetlen, amikor az ember először tapasztalja meg ezeket. De ugyanolyan felejthetetlen és életre szóló volt a koltói Teleki-kastély kertjében tett fogadalom is. Nehéz szavakba önteni, milyen érzés ez volt az, amikor elmondtam a fogadalom szövegét, majd odajött a csapatvezetőm és kezet fogott velem, mondva, hogy „cserkésztestvéremmé fogadlak". Tizenhat éve minden alkalommal jelen van ez az érzés, amikor megújítom a fogadalmamat. Az évek során, számos tábor és rendezvény után eljutottam oda, hogy már én mondhatom azt, hogy „cserkésztestvéremmé fogadlak". Vezetővé válásom 1999-ben kezdődött el, amikor elvégeztem az I. Partiumi Őrsvezetőképzőt, majd 2010-ig a nagybányai csapatban őrsöt vezettem, besegítettem a csapat irányításába. Kolozsvárra kerülve inkább csak nyaranta vettem részt a csapatéletben, de szerencsére nem csak nyaranta voltam cserkész. Bekapcsolódtam a szövetségi rendezvények, programok szervezésébe és kiképzőként a vezetőképzés lebonyolításába. 2010-től, véglegesen is elkerülve Nagybányáról, a 138. számú Wass Albert felnőttcserkész-csapat tagja vagyok. Ez év végén jött a felkérés az egyik vezetőtanácsi ülésen, hogy elvállalnám-e a következő elnökségi ciklusban a külügyi vezetői tisztséget. A felkérésre igent mondtam, és ezzel újabb fejezet vette kezdetét. Az új feladatok teljesítése mellett 2011-ben elvégeztem a segédvezetői képzést is.

O. J.: Miként formálta életszemléletét, személyiségfejlődését a cserkészet? Miként folyt bele tanulmányaiba és mindennapi életébe?

Gy. T.: A cserkészetnek sok mindent köszönhetek. Nem ez az ember lennék ma, ha nem ismerkedtem volna meg a cserkészettel. Azt szoktuk mondani, hogy a cserkészet életforma, és ez így is van. Nemcsak egy szabadidős tevékenység, egy hobbi, hanem életszemlélet, egy módja annak, amiként a világra tekinthetünk. Hogy mit is jelent számomra a cserkészet? Életreszóló társat, barátokat, a nevetéstől legördülő könnyeket, imára kulcsolt kezet, teletömött hátizsákot, lobogó lángot, virradatig tartó beszélgetéseket, önbizalmat, bátorságot, reményt. Amikor ilyesmiről kell beszélnem, Bi-Pi jut eszembe: „A cserkészet nem valami homályos vagy bonyolult tudomány, inkább mosolygós játék, ha helyesen fogod fel. Egyszersmind nevelő hatású, és alkalmas arra, hogy (akár az irgalmasság) gazdagítsa azt is, aki ad, és azt is, aki kap". Ennél szebben talán nem is lehetne megfogalmazni.

A cserkészközösségben eltöltött évek mindenképp meghatározóak volt számomra. Aktív és tartalmas életre tanított. Cserkésztestvérek között szoktunk kérdezni viccesen: „Unatkozni?! Mi az?" Tanulmányaim során a cserkészettel „szakmai" szempontból is foglalkoztam. Doktori tézisemben az 1990-2008 között működött erdélyi magyar civilszervezetekkel foglalkoztam, és ennek kapcsán az egyik esettanulmányom az RMCSSZ-ről szólt. Ilyen módon is próbáltam publicitást adni a cserkészetnek és a szövetségnek.

O. J.: Kérem, emeljen ki néhányat a leghangsúlyosabb cserkészélményei közül. Mit jelentettek ezek az ön számára?

Gy. T.: Nagyon sok minden jutott eszembe e kérdés kapcsán: emberek, helyek és sok-sok nevetés, sok meghitt pillanat. Ha az utcán látunk egy embert egymagában, látszólag ok nélkül, szélesen mosolyogni, talán furcsán nézünk rá. Lehet, néha ránk is furcsán néznek az emberek, mert mindig akad egy emlék, amin szélesen elmosolyodjunk. Szerencsés vagyok, hogy ilyen közösségnek vagyok a tagja.

A cserkészetnek köszönhetően jutottam ki először külföldre. A csapattal részt vettünk a 2000-ben Esztergomban szervezett Millenniumi Emléktáboron. Hihetetlen élmény volt 1200 cserkésszel együtt csatakiáltani! Ekkor láttuk a Veled, Uram rockopera ősbemutatóját, és ekkor voltam először sétarepülésen. Egy kis négyszemélyes géppel vittek körbe Esztergom fölött.

De az a jó a cserkészetben, hogy nem csak az ilyen „nagy" dolgok tudnak felejthetetlenek lenni. Nagybányán évekig vezettem lány őrsöt. Őrsöm tagjai eljutottak ahhoz a korhoz, hogy bejelentkezhettek őrsvezetőképzőbe, néhányan sikeresen el is végezték azt. - Az őrsvezetőképzésben az egyik feladat szerint fogalmazást kell írni Miért szeretnék őrsvezető lenni? címmel. Emlékszem, hogy késő éjszaka olvastuk ezeket a fogalmazásokat a kiképző társakkal. Az egyik írásnál nagyot dobbant a szívem, hiszen az őrsöm egyik tagja ezt írta: „azért szeretnék őrsvezető lenni, hogy olyan legyek, mint az én őrsvezetőm". Azt hiszem, hogy egy vezetőnek nem kell ennél több. Ekkor éreztem, hogy jól végzem a munkámat, megérte dolgozni, napról napra készülni. Talán furcsán hangzik, de a saját esküvőm is kicsit „cserkészélmény" volt. Hagyományainkhoz híven, cserkésztestvéreink cserkészdíszben voltak jelen a templomi szertartáson. Sok szép pillanat volt, de amikor a templomi szertartás végén körbevettek minket és elénekelték az Áron-áldást, nagyon megható volt - hatványozottan éreztem, milyen jó, hogy vannak!

O. J.: Mi motiválja abban, hogy ma is aktív szerepet vállaljon a szövetség életében?

Gy. T.: Hiszek abban, hogy jó az, amit teszek, ez motivál a leginkább. Amikor vezetőtársaim panaszkodnak, és fogadkoznak, hogy nem csinálják tovább, ezt szoktam mondani nekik: „Jó, rendben, hagyd abba, de mutass nekem egy olyan dolgot, aminek nagyobb értelme van, ami többet tud adni". Úgy érzem, hogy ilyen nincs. A gyerekek nevelésébe (a jobb jövőbe) fektetett munkánál minek van nagyobb értelme? És ebben a munkában nem vagyunk egyedül, a jó Isten ott van mellettünk, és vezet minket a helyes úton, csak ki kell tartani mellette, még akkor is, ha néha nehéz. Külügyi vezetői munkaköröm két részre oszlik.

Egyrészt feladatom a kapcsolattartás az országon kívüli és belüli cserkészszövetségekkel (ez az úgynevezett cserkészkülügy), másrészt pedig az elnökkel együtt képviselem a szövetséget a többi civilszervezet felé. Feladatkörömhöz tartozik a levelezés lebonyolítása, a szövetségen kívüli rendezvények meghirdetése, az oda utazó kontingens kiválasztása, kapcsolattartás a Magyar Cserkészszövetségek Fórumával és részvétel a fórum ülésein.

O. J.: Milyennek látja a mai fiatalabb korosztály cserkészethez való viszonyulását? Lát-e ebben különbséget a korábbi generációhoz képest?

Gy. T.: Ugyanazt a kíváncsiságot látom a cserkészet iránt a mai generációban, mint a korábbiakban. Nyilvánvaló, hogy manapság sokkal több programon vehet részt a fiatal, mint néhány évvel ezelőtt. Ez „konkurencia" lehet a cserkészettel szemben, de aki közel engedi magához a cserkészetet, akinek alkalma adódik belekóstolni abba, az ugyanazzal a lelkesedéssel fog cserkészkedni, mint a régebbi generációk.

Itt megemlíteném, hogy a magyar cserkészet egyik jellemvonása az, hogy a cserkész az élete végéig cserkész marad. Sok külföldi szövetségben „ki lehet öregedni" a cserkészetből, de nálunk nem. Szövetségünkben jelen vannak a kiscserkészek (7-10 év között), a cserkészek (11-14 év között), a felfedezők (15-17 év között), a vándorok (18-22 év között), a felnőttek (23 év fölött) és az öregcserkészek (50 év fölött). Fontos tudni, hogy a cserkészet nem „gyerekjáték", nem múlik el egyszerre a gyermekkorral. Nem csak egy szép elmélet az, hogy a cserkészet életforma, hanem felnőttként (is) ezt nap mint nap gyakorolni lehet. Cserkészként lehet viselkedni, amikor az ember reggel bemegy a munkahelyére, cserkészként lehet viselkedni és gondolkodni, amikor az ember családot tervez, vagy egyszerűen elmegy az üzletbe kenyeret venni. A napi jótett, az egyeneslelkűség, a testi és lelki tisztaság nem csak gyerekeknek szól, felnőttként kell ezeket igazán gyakorolni.

O. J.: Beszélje el, mit jelent - bármely időben - igazi cserkésznek lenni!

Gy. T.: Igazi cserkésznek lenni akkor kell, amikor nincsen rajtunk a nyakkendő, amikor nem feszül rajtunk az egyenruha. Az igazi cserkész az, aki otthon, a munkahelyén vagy az utcán is cserkészként tud viselkedni. Én nem a nagy dolgokban látom mindezt, hanem inkább apróságokban. Ha a munkahelyen főzők magamnak egy bögre kávét, megkérdezem a kollégát, hogy ő kér-e, és nem azért kérdem, mert elvárok valamit cserébe, hanem azért, mert jólesik érte valamit tenni. Fontosnak tartom, hogy tudjak rámosolyogni valakire, ha látom hogy nincs a legjobb kedvében, tudjam megköszönni az eladónak, hogy ideadott valamit, még akkor is, ha tudom, hogy ez a dolga, ezért fizetést kap, tudjak türelmesen sorba állni stb. Apróságok ezek, de sokkal szebbé tudják tenni bárki napját. Az igazi cserkész számomra az, aki szívből tud örülni, akiből sugárzik a jó, akivel jólesik beszélgetni vagy csak mellette ülni és együtt hallgatni, aki nem folyton panaszkodik, hanem keresi a megoldásokat. Az igazi cserkésznek van hite, tud a jó Istenhez fordulni. Az egyik cserkészénekünk jó válasz erre a kérdésre: „Láb, mely hangtalanul lépked, / Szem, mely mindig mindent lát, / Fül, mely hallja szél, ha rezdül, / Szív, mely megérzi más baját. / Üdv néked cserkésztestvér, / Erről ismerek rád!"

O. J.: A cserkészélet szervezésében meghatározó szerepük van a vezetőknek. Gondolom, elsődlegesen ettől függ, hogy egy-egy településen vagy körzetben mennyire élénk a cserkészélet. Milyen kvalitásai vannak a jó cserkészvezetőnek?

Gy. T.: Teleki Pál főcserkészként azt hagyta ránk, hogy a vezetés elsősorban példa. A jó vezető példa a vezetettjei szemében, példa gondolkodásában, magatartásában, tetteiben, hitében. Sok kvalitást fel lehet sorolni, ha ideális képet szeretnénk festeni a cserkészvezetőről: felkészült, türelmes, magabiztos, határozott, jó kedélyű, igazságos. És mennyi mindent lehetne még mondani! De leginkább: a jó vezető szereti azt, amit csinál, hisz abban, amit tesz. Nem kell tökéletes embernek lenni, hogy jó vezető legyen valaki, hanem akarni kell tenni a vezetettekért, ahogyan a fogadalmunkban is mondjuk: „Minden lehetőt megteszek". Megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy jól vezessem őrsöm, rajom vagy csapatom. Ahol ez a hozzáállás van a vezetőkben, ott virágzik a cserkészet, ott jó csapatok vannak.

O. J.: Kérem, jellemezze a romániai magyar cserkészek és a szövetség munkáját! Milyen súlypontokat emelne ki, illetve hol lát gyengébb szálakat?

Gy. T.: A szövetség és az erdélyi magyar cserkészet napjainkban - hála a jó Istennek! -felívelő pályán van. Számos cserkészünk van, működő csapataink, egyre több képzett vezetőnk, rendszeres országos rendezvényeink. Nagy előrelépést jelentett az egységes egyenruhaingünk és cserkésznyakkendőnk. Mindezzel a fejlődéssel a programok száma is megnőtt, a munka meny-nyisége hatványozódott. Mozgalmi szempontból csapataink megerősítésére kell fektetnünk a hangsúlyt, hogy ez a léptékű fejlődés mindenhol megvalósuljon, szervezeti szempontból pedig meg kell teremtsük a hátteret - úgy anyagi, mint humánerőforrás szempontjából - a munka akadálymentes folytatásához.

O. J.: Kérem, állítson össze pár mondatos meggyőző „reklámot" a cserkészetről a mai gyerekeknek, fiataloknak!

Gy. T.: Kíváncsi vagy, hogy mi is a cserkészet? Szeretnéd tudni, hogy azok a zöld nyakken-dősök miért mosolyognak olyan huncutul, amikor egymással találkoznak? Szeretnéd tudni, hogy mi az az összevisszaság, amit torkuk szakadtából kiabálnak? Egyszerű, gyere és ismerkedj meg egy életrevaló kalanddal!